Uj Szó, 1955. május (8. évfolyam, 103-130. szám)
1955-05-26 / 126. szám, csütörtök
1955. május 29. UJSZ0 X" Tudnivalók a hormonokról Irta: Dr. Brauner Iván éllamdí|as akadémikus, ^ bratislavai Bioveta igazgatója I. Állattenyésztőinknek és állattartóinknak, hogy a rájuk bízott feladatokat jól elvégezhessék, ismereteiket minél szélesebb körben bővíteniük kell, nehogy a legfontosabb élettani ismeretek 'hiánya gátolja őket kitűzött feladataik elvégzésében. Amint a vitaminok ismerete alapfeltétele a helyes állatnevelésnek, ugyanúgy elengedhetetlen kelléke a belső elválasztású mirigyek, „hormonok" és működésük megismerése is. Ezek a hormonok befolyásolják az egész élő szervezet működését. Az emberi és állati szervezetben háromféle mirigyet ismerünk: Vannak kiválasztási! mirigyek, pl. a vese, mely a vérből kiválasztja a vizeletet és a x verejték mirigyek, melyek izzadás formájában végzik a sízervezet hőszabályozását. Másik csoport az úgynevezett elválasztó mirigyek, melyeknek váladékát a szervezet az élet tevékenységeihez használja fel. Ilyenek pl. a nyál- és a gyomor-mirigy. A legfontosabb a harmadik csoport, a belső elválasztású mirigyek, amelyekről az alábbiakban számolok beA hormonok termékeiket nem közvetlenül a kivezető csőrendszeren juttatják el rendeltetési helyükre, hanem egyenesen a vérnek, vagy a nyiroknak adják át és í?v ezeknek a mir r ,"eknek váladéka a vérrel együtt elkerül a szervezet minden részébe, ahol a szervek működését befolyásolják. Azt a különleges anyagot, melyet a belső elválasztású mirigyek termelnek és a vérkeringésbe juttatnak, „hormonnak" nevezzük. A hormon tehát olyan testnedvek által szállított termék, melyet a szervezet azért termel, hogy a nagy fontosságú életfolyamatokat szabályozza. Csak a hormonok felfedezése után tudtuk meg, hogy az Idegrendszer a hormonokkal szoros kapcsolatban a legfontosabb életfolyamatok szabályozója. Ma már tudjuk, hogy a szervezetben egész sor belső elválasztású mirigy működik. Idetartozik az agyalapi mirigy, a pajzsmirigy, hasnyál-mirigy, magzat-mirigy, mellékvese-, s végül az ivarmirigy is. ^ A hormonok egyik főtulajdonsága, hogy csekély, szinte alig mérhető mennyiségben fejtik ki hatásukat a szervezetben. Már sikerült mindenféle elválasztású mirigy hormonját teljesen tiszta állapotban izolálni. A tiszta hormonnak még a milliárdos hígítása is igen hatásosnak bizonyult. A mirigyek működésüket tekintve, szorosan összefüggnek egymással, valamilyen módon majdnem mindegyik hat a másikra. Ezért már egyetlen mirigy tevékenységének zavara is szembeötlően kihat az egész szervezetre. Ha a mirigy a szükségesnél kevesebb hormont termel, akkor csökkent működésről beszélünk, ami akkor áll be, ha a hormont termelő sejtek száma valami ok miatt csökken. De ugyancsak káros hatást vált ki az a folyamat is, amikor a mirigy kellő mennyiségnél több hormont termel. Ez az állapot rendszerint akkor következik be, ha a mirigyen daganat támad, s ezek a daganatsejtek is hormont kezdenek termelni. A hormonok a különböző állatfajoknál egyforma szerkezetűek, s ezért a levágott háziállatok mirigyeiből az emberi és az állati szervezet számára egyaránt hatásos kivonatok nyerhetők, melyek felhasználhatók mind az ember-, mind az állatgyógyászatban, hasonlóképp a mezőgazdasági termelésben, vagyis az állattenyésztésben. Az egyik ilyen legfontosabb hormonképző mirigy a pajzsmirigy. Az általa termelt hormon a thyroxin. Háziállataink pajzsmirigye a gége táján helyezkedik el, s hormonja a szervezet valamennyi sejtjének . működését befolyásolja, Mivel az állattenyésztést illetően működésének ismerete igen fontos, szükségesnek tartom élettani hatását bővebben ismertetni. A pajzsmirigy hormonjának általános hatásai közül legjelentősebb a növekedésre és az anyagcserére irányuló befolyása. A pajzsmirigytől megfosztott fiatal állat növekedésében visszamarad, de ha pajzsmírigyport etetünk vele, vagy ha más állatokból származó pajzsmirigyet ültetünk bőre alá, ismét növekedni kezd. Kismennyiségű pajzsmirigypor normális fiatal állatok növekedését serkenti, de nagyobb adagok' ban káros hatást vált ki az állat májában, lépében, veséjében. E hormon hatására jelentősen fokozódik az anyagcsere. Ugyancsak serkenti a vérképzést. Állattenyésztési .szempontból fontos tudíni, hogy nagymértékben elősegíti a csontképzést is Amennyiben csökken működése, az állat rosszul fejlődik és csontozatának kialakulása tökéletlen. Elégtelen működésénél a bőr megvastagodik és kiszárad. Baromfiainknál ennek a hormonnak behatására történik a vedlés. Túlműködése gyakori vedlést, elégtelen működése pedig a vedlés lemaradását váltja ki. Az emlősöknél a szőrképződésre hat ki a pajzsmirigy, mert működési zavarai, főképp juhoknál a gyapjútermelést csökkéntik. Ugyancsak hatással van az ivarmirigyekre is. Elégtelen működése tenyészhímállataink ivarképességét lényegesen csökkenti, A pajzsmirigy hiányos működése.csökkenti a tejelválasztást, fokozottabb működése pedig serkenti a tejtermelést. A pajzsmirigy hat a zsírterme, lésre is. Működésének szabályozásával megfelelő takarmányozás mellett jelentős mértékben csöke kenthető vagy fokozható a szervezet zsírtartalma. Ma már nemcsak csökkenteni, hanem megfelelő készítményekkel fokozni is tudjuk a pajzsmirigy működését és így közvetlenül elő tudjuk segíteni a tejtermelés fokozódását, a zsír és gyapjú termelését, A pajzsmirigy káros működésének szembetűnő jele a nyak táján keletkező daganat, melyet golyva néven ismerünk, Ez a betegség nemcsak embereknél, hanem háziállatainknál is igen gyakori. Leggyakrabban a kutya és a ló szokott golyvát kapni, de golyvás vidéken- a szarvasmarha, kecske, sertés és juh is megkaphatja ezt a betegséget. A golyva keletkezését a talaj, az ivóvíz, a levegő és a takarmány jódszegénységje okozza. Az újabb •vizsgálatok kiderítették azt is, hogy a takarmányok között akadnak golyvát okozók is. Például az állandóan káposztával etetett nyúl vagy a sok szójaliszttel etetett baromfi golyvát kap. Az elmondottakból láthatjuk, hogy egyetlen belső elválasztású mirigy hormonjának milyen széleskörű hatása van a legfontosabb életfolyamatok működésére, és ezért szinte elképzelhetetlen a helyes / állatnevelés és állattenyésztés eme alapvető ismeretek tudása nélkül. Következő cikkemben a többi hasonloképp igen fontos hormonok működéséről és fontosságáról fogok beszámolni. Nemcsak a földjei gondozottak, hanem állatai is a legszebbek a faluban Estefelé jár az idő. A munkából hazatért Varga József ott sürgölődik az ólak körül. Az anyaicocákat eteti, majd odább megy a másik ólhoz, ahol négy pompgs sertése hízik. Szabad eladásra híz* lalja őket. Szeme gyönyörködik a szabbnél szebb példányokban és magában az összeget számítgatja, amit ősikel kap értük. Varga József £ hektáron gazdálkodik s Garamkövesden a legjobb gazda. Soha egy kilogramm gabonával, vagy liter tejjel nem maradt adósa az államnak, ló gazda, mindenből eleget termel. Nemcsak a földjei, hanem állatai is legszebbek a faluban. Nem vsoda, hiszen naponta 500 liter savót hord részükre a tejfeldolgozó üzemből, Persze, ettől azután olyanok a malacok, hogy öröm rájuk nézni. Varga József, mint sok más 1 gazda a faluban, kötelezettséget •)ál• lalt, hogy növeli a sertésállományt és az év végéig 400 kg sertéshúst ad be szabad áron a kötelező beadáson kívül. Adott szavát azonban idö előtt teljesítette, • amennyiben már március 31-én beadott 438 kg-ot, két sertést aratás alatt, kettőt pedig szeptemberben ad el szabad áron, s úgy számítja, hogy nem négy, hanem öt mázsa lesz a négy sertés súlya. Tejből, tojásbál és marhahúsból is pontosan teljesíti időtervét, sőt mindenből többet ad beadási kötelezettségén felül. Varga József példát mutat a falu többi egyénileg gazdálkodó pamutjainak ís, akik szintén példásan teljesitik beadási kötelezettségüket. Mindanynyian megértik a mezőgazdasági termelés fokozásának fontosságút, s legjobb tudásukkal harcolnak azért, hogy ezt meg is valósítják és boldog életet biztosítsanak az ország valamennyi dolgozójának. H. A. A verseny segítségével — A hektárhozamok növelése érdekében először is nagy súlyt helyeztünk a munkák idején való elvégzésére. Szocialista munkaversenyben állunk a rimaszombati állami gazdaságokkal és az országos versenybe is bekapcsolódtunk. Ezeket a losonci állami gazdaság agronómusa, Hlavatý József mondta el, el. A szocialista versengés eredményezte azt, hogy a kedvezőtlen időjárás ellenére is'a határidő előtt három nappal végeztek a vetéssel. A talajt gondosan előkészítették a vetés alá, a vetést a legújabb agrotechnikai követelményeknek megfelelően végezték- Arról is gondoskodtak, hogy csak jóminőségű vetőmag kerüljön a földbe. A múlt héten a burgonya ültetését is befejezték. Kilencven hektáron négyzetes-fészkes módon, ebből öt hektáron előcsiráztatott krumplit ültettek. Május 15-ig a kukoricaüitetéssel is végeztek. A tervezett 85 hektár kukoricából 74 hektárt négyzetes-fészkes módon vetettek be. A cukor- és takarmányrépa megművelésére munkacsoportokat alakítottak. A múlt évben cukorrépából a 220 mázsás átlaghektárhozamot érték el. Az idén hektáronként 350 mázsát akarnak betakarítani. A kedvezőtlen időjárásra is jól felkészültek. Igy esetleges szárazság esetére- öntözőberendezések állnak rendelkezésükre. A káros rovarok ellen is tudnak védekezni. Szükség esetén rovarölő porokat szórnak repülőgépről a veszélyeztetett területekre. — Minden igyekezetünk arra irányul — fejezi be mondanivalóját Hlavatý elvtárs — hogy megvalósítsuk Csehszlovákia Kommunista Pártja X. kongresszusának ránkvonatkozó határozatait. Kertész Imre, Losonc Jelentés a galántai járásból A CUKORRÉPA hektárhozamának növelése érdekében a hidaskürti EFSZ azt a célt tűzte ki maga elé, hogyha az időjárás késlelteti is, mégis agrotechnikai határidőben elvégzik a kapálást és egyelést. A szövetkezet valamennyi dolgozója megértette a teendőket, s a lányok, asszonyok, fiatal és idős emberek mind bekapcsolódtak a cukorrépa egyelésébe. A 73 éves Benyó Pál maga kérte, hogy ő is részt vesz a cukorrépa egyelésében. A krumpli négyzetes-fészkes ültetésénél is dolgozott, s továbbra is bekapcsolódik minden munkába. Ha dolgozik, szinte elfelejti, hogy felül jár már a hetvenen. * # # A MŰLT HÖNAPBAN 5000 liter tejet adtak be terven felül a nádszegi szpvetkezetesek, ami azért vált lehetségessé, mert még tavaly gondoskodtak a takarmányalapról. Főképp silótakarmányt biztosítottak elegendőt. E jó eredményt továbbra is tartani akarják és éppen ezért már most gondoskodtak arról, hogy jövőre is elegendő takarmányuk legyen. Juhos Dezső agronómus és még három tag javaslatára a szövetkezet már lesilózott 1960 mázsa őszi bükkönyt. A lekaszált őszi bükköny földjét azonnyomban felszántják "és a helyére silókukoricát vetnek. Elhatározták, hogy ebben az évben minden egyes szarvasmarhára 40 mázsa jóminőségű silótakarmányt készítenek, s ezzel túl is teljesítik pártunk X. kongresszusának határozatét, amelynek értelmében egy-egy szarvasmarha részére 25 mázsa silót kell készíteni. Krajcsovics Ferdinánd, Gálán ta. HATÁRJÁRÁS KÖZBEN VÖrÖS színben pirkad a hajnal. A láthatár tiszta, csendes. Emberek, asszonyok, lányok kapával a vállukon sietnek a határba. Kora reggel van, de már benépesedik a vezekényi határ. Hangos jóreggelt köszöntenek egymásnak az emberek, aztán munkába állnaj<. Egyesek a\ cukorrépát, mások a kukoricát kapálják. Tőlük nem messzire egy 12 személyből álló csoport dohánypalántákat ültet. A szövetkezeti gazdálkodás minden munkaágazatában szorgalmasan, lelkesen dolgoznak most a vezekényiek a gazdag hektárhozamok eléréséért és azért, hogy jó munkájuk nyomán hús, tej, zsí- kerüljön az asztalunkra és az év végén telve legyen minden szövetkezeti tag erszénye. Považay Juraj, a szövetkezet elnöke is megérkezik. Magas, szálegyenes ember, jól bírja a magyar nyelvet. Flímagyarázza, hogy az 57 hektáros cukorrépaföldet felosztották a munkacsoportok között... Ott, ahol nem nagyon gyomos a répaföld, lókapával, ahol pedig gyomosabb, — ott kézikapával irtják a gyomit. A 115 hektáros kukoricaföldön ugyancsak jól halad a munka. 32 hektáron négyzetesen vetették el a kukoricát. Dicséri ezt a módszert az elnök, 4e megjegyzi, hogy a négyzetes ültetésű vetőgépen még sok tökéletesíteni való akad. Hosszában ugyanis nyílegyenesek a sorok, de keresztben ezt még nem mondhatjuk. — Éppen ezért úgy döntöttek, hogy hosszában traktorokkal, keresztben pedig lókapával végzik a kapálást. — Milyenek a terméskilátások? — teszem fel a kérdést Považay elvtársnak. Nyugodtan válaszol. — Nem szeretném szépíteni a helyzetet, — üljön csak fel ide mellém a kerékpárra, — jobban szeretem, ha saját szemével győződik meg munkánkról. Elfogadtam ajánlatát, s lassan elindultunk a gyepes dűlőúton, hopy megszemléljük a 878 hektáros vezekényi határt, A düKmtak m«ntén fiatal facsemeték élvezik a májusi nap melegét, — Most tavasszal ültettük őket, — magyarázza az elnök. Majd elmondja, hogy a dűlőutak mentén 800 diófát, 800 almafát, 800 szilvafát ültettek. Közben tekintetével simogatja a szemlátomást fejlődő gabonatengert. A rozs rpár kikalászolt, kötésig érő. A búza^ is, meg az árpa is gyors fejlődésben van és gazdag termést ígér. Majd a here és a herefüves táblák következnek. Dúsak, haragoszöldek, sok értékes takarmánnyal kecsegtetnek. — Ha elérkezik a betakarítás ideje — csillan meg az elnök szeme — éjt nappallá téve fogunk dolgozni, hogy egy szál takarmány se vesszen kárba. A takarmányalap biztosítására nagyobb gondot fordítanak a vezekényiek. Ez kitűnik abból is, hógy a 878 hektár földterületből 123 hektárt herével vetettek be, gondoskodtak őszi és tavaszi bükköny, csalamádé vetéséről és most a szalmakazlak helyeit is felszántják, bevetik csalamádéval. Egyetlen talpalatnyi helyet sem hagynak kihasználatlanul. Csaknem két teljes órát töltöttünk a haragos színben pompázó határban. Azután a gazdasági udvarra mentünk. Itt is ugyanúgy, mint a határban, serényen dolgoznak a vezekényiek. A már készen álló gazdasági épületek mellé, most egy újabbat építenek. Egyemeletes lesz ez az épület — alul tehénistálló, felül pedig gabonaraktár lesz. Az udvaron rend, tisztaság. A trágyát mindennap kihordják a földekre és szarvasokba rakják, A trágyalevet felfogják és azt is trágyázásra használják. — Nem így volt ez a múlt évben, — veszi át a szót újra az elnöki Arca egyszeriben komollyá vált, amint ecseteli a múlt évi helyzetet. — Akkor én még csoportvezető voltam. Nemtörődöm, hanyag ember, Halász Béla volt akkor az elnök. A kocsmábajárás szinte betegsége volt. S ez vitte őt a rossz útra. A baromfitelepen négyéves trágya volt. Itt a sertésólakban meg már csaknem tetőig ért a trágya. De a tehénistállók közötti, térség is rendetlen volt. A régi elnök nem gondoskodott a trágya kihordásáról, inkább kupeckedett a szövetkezet vagyonával mindaddig, amíg utói nem érte a sorsa. Egy alkalommal 10 malacot adott el a közösből, s az eladási listába csak nyolcat vezetett be. Egy másik alkalommal pedig a Nádszegen lakó sógorait szerette volna megajándékozni három mázsa napraforgóval. Ekkor azonban nyakoncsípték és kiebrudalták a vezetőségből. Az új elnöknek mé g mo st is sok gondot okoz a múlt évi hanyagság, de szívós akarattal, egymásután hozza helyre a hibákat. A tehénistállóban rend honosodott meg az év eleje óta. Másfél hónappal ezelőtt bevezették a napi háromszori takarmányozást és most készülnek a napi háromszori fejés bevezetésére. Hatan dolgoznak itt az állatok mellett, szlovákok és magyarok. Jól megértik egymást. — A régi világbati szolgalegény voltam — mondja Kohút Pavel 31 éves tehenész. Kicsit töri a magyar nyelvet, de megértjük egymást. — Reggel három órától este kilenc, tíz óráig dolgoztam a zsírosparasztra. Még csak annyi időm sem volt, hogy a fiatalok közé mehettem volna. De a mellette dolgozó Szabó Sándornak sem volt különb az éMe. ő is érezte a kizsákmányolást, a ,jogfosztottságot, a nyomort. Napszámos volt. A közös élet most mindkettőjüket arra ösztönzi, hogy jobb munkával Erősítsék annak az államnak erejét, amely célul tűzte ki mindenfajta kizsákmányolás megszüntetését. — a népak testvéri egyesítését, a dolgozók anyagi és kulturális életszínvonala emelését, — a szocializmus megvalósítását. Farkas Kálmán.