Uj Szó, 1955. május (8. évfolyam, 103-130. szám)

1955-05-02 / 104. szám, hétfő

4 MI SXff 1955. május 2. 1945. április 30-án M. Kantarija és N. Jegorov őrmesterek kitűzik a berlini Reichstagra a győzelmei vörös lobogót. HARC A REICHSTAGÉRT I. Szijanov őrmester, a Szovjetunió Hőse HARMINCADIKÁN REGGEL Neusztrojev százados, a zászlóalj parancsnoka magához rendelt. Megjelentem az egész századdal. Hatvanan voltunk. Kicsi ez a szám, de a katonák helytálltak a legnagyobb feladatokban is. Attól fogva, hogy a megsebesült századparancsnak helyére álltam, egyszer sem panaszkodhattam századom kitartására. Az öreg katonák, akik Sztálingrádtól jöttek, és az újak, akiket pótlásként küldtek hozzánk, mind becsülettel és derekasan küzdöttek a harcokban. Akadtak olyanok is közöttük, akik néhány nappal ezelőtt szabadultak ki német rabságból és közénk álltak. Neusztrojev százados az ablakhoz hívott. Égő házakkal övezett tért láttam. Homokkal telt zsákok, kidőlt fák és kiégett autóroncsok hevertek szerteszét. Az utcakereszteződéseknél ágyúk álltak. Minden fegyver egy szürke házra irányult. — Látod? — kiabált fülembe a százados. Széles lépcsőjű, oszlopcsarnokos épületet láttam. A tetőre üvegkupola borult. — Ez a Reichstag — kiáltotta ismét a százados — és a századodnak jutott az a feladat, hogy elfoglalja ezt a fészket. Végre tehát eljutottunk eddig ... gondoltam magamban. A Reichstag nem volt messze, mintegy háromszáz méterre volt tőlünk. Matyejev százados, a hadosztály politikai biztosa így szólt hozzánk: — Szerencséd van Szijanov. Elsőnek támadod meg a Reichstagot. Nem tudtam, mit csináljak előbb. Szaladjak a századomhoz? A katonák a folyosókon vártak rám. Hát végre megértük ... •Számolhattam-e valaha azzal, hogy én, Ivan Szijanov, a Kusztaniszkij kerület Szemjozonyoe falujának könyvelője a Reichstag ellen vezetem rohamra századomat? Nem tudtam magam visszatartani, kihajoltam az ablakon, hogy jobban láthassam a Reichstagot. A tér állandóan sűrű tűz alatt állt. Az ablakokból a légelhárító gyorstüzelőágyúk csöve meredezett az épület bejáratai felé. Prelov főhadnagy a fülembe súgta: „Megnézem a századodat és beszélek a katonákkal." Azalatt mérlegeltem a Reichstag felé vezető legközelebbi utat. Neusztrojev százados így szólt hozzám: „Az ároknál rajvonalunk fekszik. Ha rohamra indulsz, • hozzád csatlakoznak a rajvonal katonái." Azután még lelkemre kötötte, hogy a siker abban rejlik, hogy ne késlekedjünk és a veszélyes helyeken a lehető leggyorsabban haladjunk át. — Megbízom benned, — fűzte hozzá. RÖVID MEGFIGYELÉS után kiszemeltem azt a helyet, ahonnan a legjobb lesz támadásra indulni. Megfigyeltem azokat a helyeket, amelyek aránylag a legkevésbé álltak tűz alatt. Megjegyeztem a tájékozódásra szolgáló pontokat, egy transzformátort, egy kis házat és egy röplapokkal teleragasztott bádoghengert. Jobbra tőlem támadott Dávidov zászlóalja, balra a Spree folyó. Támadási tervemet közöltem a századossal. A százados beleegyezően bólintott. Matyejev és Prelov visszatértek századomtól. — Beszéltünk embereivel, — mondotta Matyejev hozzám fordulva, — mindnyájan elsők akarnak lenni. Büszke voltam rá, hogy dicséretre méltó századom van. Magamhoz hívtam a szakasz- és rajparacsnokokat. Megismertettem velük a tájékozódásra szolgáló pontokat. Kijelöltem a támadásban a szakaszok és rajok helyét. Azután mindnyájukat ,az ablakhoz hívtam és rámutattam a Reichstag épületére. — Rövid időn belül megkezdődik a tüzérségi előkészítés. Az első ágyúlövésekre rohamra indulunk. Közölték velem, hogy távirászt küldenek utánam. Abban az esetben, ha megszakadna az összeköttetés, a Reichstagba érkezésem után piros rakétával jelt adok. A tüzérség megnyitotta a tüzet. Rohamra indultunk. A szakaszok a megjelölt irányt követték, bár a tájékozódásra szolgáló pontok eltűntek a lángokban és a füstben. A szakaszok között futottam előre. Egy szilánk a jobblábamba, egy másik a balvállamba fúródott. Ezt éppen csak megállapíthattam. Bekötözésre most nem volt idő. A lövedékvájta tölcsértől tölcsérig ugráltunk, a kidöntött fák mögé rejtőzve, helyenként csak kúszva haladhattunk. Végre az árokhoz érkeztünk. Az árok két partját vasúti vágányok kötötték össze. Ezeken a rögtönzött hidakon átfutottunk a másik oldalra. Magunkkal ragadtuk azt a rajvonalat is, amelyről a zászlóaljparancsnok beszélt. Átfutottunk azon a térségen, amely minket a Reichstagtól elválasztott. Hurrát kiáltottunk és a közöttünk robbanó aknák és gránátok között előretörtünk. Az élen rohantam előre. Mögöttem mintegy öt ember futott, akikkel együtt értem a lépcsőzetre. A lépcsőkön Jakimovics utolért. Megismertem öt, de ekkor az oszlopok közé gránát csapódott és Jakubovicsot egy nagy szilánk megölte. Akkor temettük el őt, amikor a tetőn már a mi zászlónk lobogott. És ezért a zászlóért nem volt nehéz életünket adni — ezt írtuk meg az anyjának. A németek ugyan veszettül tüzeltek az összes ablakokból, de már elkéstek. Szorosan a falhoz lapultunk. Egy hatalmas kapu volt előttünk, amelyen ágyúgolyófúrta lyukak tátongtak. A nyílásokba gránátokat dobtunk. Beugráltunk az épületbe. A többiek késedelem nélkül követtek. Egy hosszú folyosón találtuk magunkat. Ügy rémlett, mintha a falak és a padló is mozgott volna. Mindenütt német kiáltás és dobogás hallatszott. Ha ebben a pillantban jelentést kellett volna tennem a helyzetről, egy szóra sem lettem volna képes. Nem tudtam, mi történik körülöttünk. A FOLYOSÖT ládákkal és hordókkal torlaszolták el. Ezért a mellékfolyosókba hatoltunk. Egy terembe értünk, amelyből a németek menekülni igyekeztek. Menekülés közben géppisztolyból tüzeltek reánk. Velem szemben állt az igazság szobra mérleggel kezében. Első pillanatra úgy tűnt, hogy a mérleg inog és a szobor él. Ördög tudja, hogy ilyen pillanatokban milyen gondolatok járnak az ember fejében. A teremben egy rajt hagytam biztosításul. A többiek utánam nyomultak, azokhoz az ajtókhoz, amelyeken keresztül a németek menekültek. A második terem üres volt, a harmadikban könyvekkel telt szekrények voltak. A terem füsttel volt tele. A könyvtárban két pincelejáratot fedeztünk fel. őrséget állítottam melléjük. EMLÉKSZEM RÁ, hogy semmiképpen sem tudtam magamtól elhessegetni azt a gondolatot, hogyan lehetséges az, hogy az ember ezen a vulkánon élve keresztültörhet. PARANCSOT ADTAM az első emelet átvizsgálására. Közben kilőttem a piros rakétát is, de nem igen látta meg senki. Ilyen füstben egy egész görögtűzzel kellett volna jelt adni. A telefon még nem működött. Jarmakov telefonista szakaszvezető csak akkor ért hozzánk, amikor Kantárja, Jegorovval a zászlót kitűzték a tetőre. A teremben hirtelen megjelentek a parancsnokok, Neusztrojev és Dávidov százados, Szamszonov és Guszev főhadnagy, Bereszt hadnagy, Szokolovszkij őrnagy és még mások, akiket nálunk ezelőtt nem láttam. Valamelyikük a szekrényből poharat vett elő. — Szijanov, kiáltott rá Bereszt hadnagy iszunk egyet a Reichstag elfoglalására. — Ittunk. Közben leszállt az éj és a tűz elhalkult. Elhatároztam, hogy átkutatom a pincét. Ott még mozgást hallottam. A németek zsongtak. A bejáratok őrsége a pincébe gránátokat dobált. A bejáratokkal szem-1 ben nehéz gépfegyvereket állíttattam fel. Mihelyt a németek megkísérelték a kitörést, tüzet nyitottunk. A németek felülről tüzeltek ránk. Viszonoztuk. Az alulról kitörő németeket visszaszorítottuk a pincébe. A pincebejárat őrsége jelentette, hogy a tűz szünetel. Arra gondoltam, hogy a németek talán tömegesen adják meg magukat. Az őrség félreállt az ajtóktól és a terembe három német lépett. Állig fel voltak fegyverezve. Nem látszottak békés szándékúaknak, mint akik meg akarják magukat adni. — Tárgyalni jöttünk — mondta egyikük és kért minket, hogy tiszt elé vezessük őket. Breszt hadnagyért küldtünk. Breszt felszólította a németeket, hogy rögtön adják meg magukat. A német parancsnok húsz perc gondolkozási időt kért. A megfigyelők egyike megsúgta nekem, hogy a Reichstaghoz két tank érkezett gyalogsággal. A pincéből egy további német ugrott ki és elordította magát: — Adjátok meg magatokat, körül vagytok zárva. Többet nem mondott, az őrség lelőtte. A megadásra való felhívás csak komédia volt, el akarta terelni figyelmünket a német kitörésről. A NÉMETEKNEK álcázott bejáratuk volt az épületbe és azon keresztül erősítést kaptak. A felső emeletek helységeiben tüzet raktak. Meg akartak bennünket fojtani. Természetesen nem lehet azt úgy leírni, mint ahogyan az ember látja. Tüzelőanyag volt ott elég, és a tűz gyorsan terjedt. Égtek a könyvek, a lajstromok, a ládák és a bútorok. Túz volt mindenfelé, amerre csak fordultunk. Égett a köpenyegem, Scserbinovnak tüzet fogott a haja. A németek azonban a tűzzel nem értek el semmit. Azt mondhatnám, hogy ellenkező célt értek el. Még nagyobb haragra gerjedtünk. Szemtanúja voltam annak, hogy Ivanov hat némettel küzdött és elbánt velük. Egy sarokszobában rábukkantunk néhány németre. Gyujtópalackokat vágtunk hozzájuk. A németek szörnyű kiáltással vetették magukat ránk. Egyikük belém akaszkodott. Együtt gurultunk egész a lépcsőkig. Itt sikerült lerázni őt magamról és ledobtam a lépcsőn. A Reichstag helyiségeit éjŕél utáni három óráig tisztogattuk. Az épület tele volt német hullákkal. Ügy néztünk ki, mint az ördögök, véresen, égési sebekkel teli. A zászlóalj parancsnoka értem küldött. — Szijamov elvtárs, — mondotta — ezt a maga Reichstágját adja át Gribovnak és menjen lefeküdni. Gribovnak megmutattam az összes veszélyes helyeket és századommal elvonultam. Lefekvés előtt még jóllaktunk. A tea után köpenyemet fejem alá tettem, azon a folyosón, ahová legelőször hatoltunk be, lefeküdtem és nyomban elnyomott az álom. Kapituláció Egy szovjet tiszt naplójából Május 1-én egyik alakulatunknal német gépkocsi állott meg, melyen hatalmas fehér zászló lengett. A szovjet harcosok tüzet szüntettek. A kocsiból egy német tiszt ugrott ki és csak ennyit mondott: „Kapituláció." Nyomban elkísérték a vevérkar szállására. A tiszt kijelentette, hogy Krebs tábornok, a német vezérkar új főnöke hajlandó megjelenni a szovjet parancsnokságon, hogy megegyezzen a berlini körzet kapitulálásának feltételeiről. Krebs kijelentette, hogy a „Führer", Hitler Adolf április 30-án önként véget vetett életének". És hogy ő, Krebs tábornok, az új kormány képviselője személyes megbízást kapott Göbbelstől. Az új német kormány és a főparancsnokság 24 órai fegyverszünetet kérnek, hogy megfogalmazhassák a kapituláció feltételeit és tisztázhassák a szovjet kormány és a szövetségesek kormányainak viszonyát az új német kormánnyal szemben. Szokolovszkij tábornok, aki Krebset fogadta, Sztálin elvtárs utasítására kijelentette: — A szovjet kormány nem folytathat és nem is fog folytatni semmiféle tárgyalásokat semmiféle fasiszta német kormánnyal. A szovjet kormány nem rendel el 24 órás tűzszünetet s nem foglalkozik a berlini csapatok maradványai kapitulációs feltételeinek kidolgozásával. Semmi értelme a további ellenállásnak és a szovjet parancsnokság indítványozza, adjanak parancsot a berlini német csapatok maradványainak haladéktalan, teljes és feltétlen kapitulálására. Krebs engedélyt kért, hogy megbeszélhesse az ügyet Göbbels-szel és megkérdezte, nem kívánja-e a szovjet parancsnokság felvenni a telefonösszeköttetést a berlini német csapatok vezérkarával. Kérésének eleget tettek. A szovjet vezérkaron nemsokára megszólalt a telefon: — Itt Berlin védelmi csapatainak vezérkara. Krebs tábornok beszámolt Göbbelsnek és kéri, hogy ismét fogadják. Krebs második látogatása alkalmával kijelentette: — Beleegyezünk a kapitulációba, de kérjük a szovjet kormányt és a szovjet parancsnokságot, ismerjék el az új német kormányt és bocsássák rendelkezésére Németország azon részét, amely még a német csapatok kezében van. Krebs ezt a választ kapta: — Nincs feltétel. Feltétlen és teljes kapitulációt! Krebs eltávozott. A fasiszta vezérkar hallgatásba burkolózott. A szovjet főparancsnokság általános parancsot adott a támadásra!" Május 2-án 1 óra 50 perckor Berlin fasiszta védelmének parancsnoksága a következő rádióüzenetet küldte: „Követeket küldünk a BismaTk-Strassei hídfőállásra. Minden hadicselekményt beszüntetünk." A berlini helyőrség letette a fegyvert. Fordította: L. L. cfl stagtj gtfö&elem Május másodikán ünnepeljük 10. évfordulóját annak a nagy győzelemnek, melyet a dicső szovjet hadsereg Berlin elfoglalásával a fasizmus felett aratott. Berlin ostromának előkészítése már 1945. februárjában megkezdődött. Áprilisban már 22 ezer tüzérségi üteg és aknavető, több mint 4 ezer harckocsi és jármű állott készen a döntő ütközetre. Politikai munkások és agitátorok, párt- és komszomolista funkcionáriusok lelkesítették a döntő csatára készülő harcosokat. A fasiszták Berlin térségében várták a szovjet csapatok támadását. A hitlerista főparancsnokság minden tartalékát az Odera folyónál összpontosította. A nyugati frontról is elvonták minden egységüket. Az amerikai és angol csapatok harc nélkül nyomultak előre. A fasiszták a keleti frontot tartották döntőnek. A németek az Oderától Berlinig hatalmas védelmi vonalat építettek ki. A főváros közvetlen közelében három kisebb védelmi vonal húzódott. A fővárost válogatott SS-alakulatok és 200 különleges kiképzett zászlóalj védte. A hitleristák arra számítottak, hogy a szovjet csapatok kimerülnek és elgyengülnek a harcban. Egyben számítottak Anglia és Amerika reakciós köreinek segítségére is. Sztálin elvtárs tervei alapján az első fehérorosz arcvonal csapatai az Odera felöl rohamozták Berlint. A Meise felől Zsukov marsall csapataival együttműködve az első ukrán arcvonal csapatai intéztek támadást Berlin déli része ellen. Április 14-én a szovjet csapatok felderítő tűz alá vették az ellenség védelmi állásait. Az ellenség fő támadásnak nézte a felderítők harcát. Április 16-án éjjel megindult a szovjet hadsereg mindent elsöprő támadása. Az éjjeli támadás felmorzsolta a fasiszták első védelmi vonalát. A második vonalért, amely a seelowi fennsíkon húzódott, elkeseredett harcot vívtak. Április 21-én, Berlin ostromának ötödik napján a szovjet csapatok áttörték ezt a vonalat is és betörtek Berlin északkeleti részébe. Ugyanakkor Konyev marsall csapatai ujlfelől nyomultak Berlin felé. Berlin eleste várható volt, de Hitler azt remélte, ha április 12-én a nyugati frontról kivonja a 12. hadsereget és az a délről visszavonuló 9. hadsereggel egyesül Wendisch-P holz kerületben, megmentheti a helyzetet. Rosszul számított. A Berlinért folvó harc tetőfokát, a Reichstag elfoglalásáért indított küzdelem során érte el. A Reichstag május 2-án reggel már a szovjetek kezén volt és a hitleri csapatok maradványai feltétel nélkül megadták magukat. A szovjet hadsereg e történelmi jelentőségű győzelme végetvetett a történelem legszörnyűbb korszakának, megsemmisítette a fasizmust és az európai országok népeinek megadta a békés fejlődés lehetőségét. Lőrincz László. I