Uj Szó, 1955. május (8. évfolyam, 103-130. szám)

1955-05-01 / 103. szám, vasárnap

1955. május 1. UJSZÖ 11 A Koplaló térről indultak Handlovín jártam. Mindig különös érzést ébreszt bennem ez a város, már csak azért Is, mert bányászok lakják, no meg amiről nem szabad megfeledkezni — mindig valamit újat láthat Itt az ember. Tudtam, hogy az utóbbi években egész új városrész nőtt a nagy völgyet délen elzárő fen.vőborította hegyek alján és most — pedig alig néhány hónapja voltam itt utoljára — emeletes házakkal új Utcasor épül a Fő-tér közelében. Kellenek is ezek a lakások. Aki ismeri a régi bányászkolóniát, az egymás hegyére-hátára zsúfolt alacsony házikókat, fellélegezve mondhatja: végre modern lakáshoz jutnak a bányászok. A várost járva, egy tejcsarnok előtt vezet utam. Asszonyok, tele kannákkal, friss kenyérrel, tömött szatyorokkal jöttek ki az üzletből. Kezükben valami cédulát szorongattak, beszélgettek. — Milyen kedves ez a Klimentné — mondja az egyik —, már most hív a május elsejei felvonulásra. — Emlékszik, tavaly is milyen szép volt a felvonulás, hogy örültek a gyerekek a tűzijátéknak. Handlován mindig gyönyörűek a május elsejék — toldotta meg a másik. Ki ez a Klimentné? Ismerkedjünk meg vele. Bementem az üzletbe, pohár tejet kértem a pult mögött álló apróter'metű asszonytól, ő volt az. Gömbölyű arcára szelíd mosoly simult. — Felforraljam? — kérdezte. Milyen kedves. Le is ültetett. Már idősebt), negyven éven felüli asszony. Göndör hajába ősz szálak vegyülnek. Kék szeme csak úgy ragyog, amikor — üdvözli az újonnan érkezőket. Kissé telt, pöttömnyi teremtés. Olyan ügyesen, gyorsan mozog, mintha korát akarná meghazudtolni. Vidáman, szeretettel végzi munkáját. A vevőkkel úgy beszélget, mint régi, jó ismerősökkel. És sorra meginvitálja őket a május elsejei ünnepségekre. így ismerkedtem meg vele. Meg is kérdeztem tőle, miért teszi ezt. Nem nézett rám csodálkozó szemekkel, ugyanolyan kedvesen beszélt, mint az előbb. — Most egészen mások a május elsejék. Teli vannak örömmel. Az új életből fakad az ő boldogsága is. Hat gyermeke van. A nagyobbik fiú jogot végei. A rtiásik vegyészeti ipariskolába, Dusán, Jarka és Milán a helybeli középiskolába, s a legkisebb, az ötesztendős Lídia, óvodába jár. Férje bányász. Havonta 3200 koronát keresnek. Megértük a jobb világot. Lakásunk négyszobás, tele új bútorral. Mosógépet is vásároltunk. Legközelebb elektromos tűzhelyet és porszívógépet veszünk. Telik erre is, arra is. Soha ilyen jó életünk nem volt. De tudja-e, hogy nehéz volt ezt elérni. Nem is képzeli, hogyan éltünk ezelőtt, amikor gondolni sem mertünk arra, hogy gyermekeinket felsőbb iskolába küldjük,/vagy bútort, mosógépet vegyünk. Fájt a szívünk egy falat kenyérért. Csak akkor gyúlt fel bennünk erősebben a szebb élet reménye, amikor a május elsejék reggelén két-három ezren is összegyűltünk a Koplaló téren, ahonnan a tüntető menet elindult... És Klimentné tovább mesél, történelmet mond, de ezt a történelmet ők élték és élik ... Vajon hogy is volt? Már a Koplaló tér elnevezése is megragadja az embert. Rég volt. 1917et írtak. Embertelenül éltek. A bánya mellett akkoriban építették fel az összezsúfolt, alacsony tömegházakat. Ez mind jó lett volna, csak lett volna mit enniük. A konzumban kétharmad kukoricalisztet és egyharmad jé lisztet kaptak. Ekkor léptek fel először a követeléseikkel, sztrájkba kezdtek. A bányászkolónía jobboldalán a hosszúkás térségen gyűltek össze a beesettarcú, éhség-gyötörte emberek, apák, anyák, csenevész gyerekek. Ekkor kapta e sivár térség a Koplaló tér nevet. Nem riadtak viszsza a kivezényelt katonaságtól, még a tábornokoktól sem. Kiharcolták, hogy a lisztet fordított arányban kapják és még két kilogramm zsírral több jusson nékik. Persze, a javulás szitakötő-életű volt. A helyzet csak forrósodott 1918-ban, amikor az orosz frontról hazajövő katonák hozták a forradalmi híreket. Lázítottak és ösztönöztek. A bányászasszonyok is összejöttek; éhen nem halhatnak. Elhatározták, hogy nem engedik férjeiket munkába, ha nem kapnak több élelmet. Eltorlaszolták a bányák bejáratát. Jöttek a csendőrök és a katonák, eldördültek a puskák, Mládka Erzsébet, Majerník meghaltak, öten megsebesültek. Azóta emlékezetes ez a Koplaló tér. Azóta mindig innen indultak a május elsejei tüntető menetek. Múltak az évek. A bányászcsaládok megérték azt az időt is, hogy nem kellett többé konzumkönyvecskékre vásárolni. Másfél évtized telt él, a gyilkosok sortüze óta, amikor Klimentné, akkor még Jurkovec Jolán, betöltötte 20. évét és koratavasszal férjhezment Kiiment Istvánhoz, a szomszédban lakó, csaknem vele egykorú bányászhoz. A bányászkotónia hetedik sorában laktak. Három család, a Jurkovec szülők és két férjezett leányuk családja húzódott meg a szoba-konyhás és padlásszobás, szűk lakásban. Az új házasok a padlásszobát kapták. Még bútoruk sem volt. Az üzemtől kaptak -kölcsön egy vaságyat és egy asztalt.- Klimentné azt gondolta, ha férjhez megy, biztosan jobb sora lesz. Vágyódott a jobb élet után. Még nem töltötte be 14. évét, amikor otthagyta szüleit és a többi munkanélkülivel együtt Németországba ment kenyér után. Egy birtokon dolgozott. Egy év múlva visszajött s a privigyei, besztercebányai urak cselédje lett. Már jól ismerte az életet. Állandóan tépelődött, miért élnek egyes kiváltságos emberek, az urak jólétben és neki csak nyomorúság jutott osztályrészül. Férjhezmenetele után még nyugtalanítóbbá vált életük. A férje, az apja, s a többi bányászok már hosszabb idő óta hetente csak három napot dolgoztak. Ez nem volt elég a megélhetéshez. A férfiak egyre hallgatagabbak lettek. Marta lelküket a nincstelenség. Erős, munkabíró emberek és mégsem jutnak anynyi munkához, hogy eltarthassák családjaikat. Sok volt az áru az üzletben, de erre csak mint csalóka, elérhetetlen délibábra tekintettek. Közeledett május elseje. A hallgatag emberek nyelve kezdett feloldódni. Talán a vidámságot szóró tavasz pezsgése hatott rájuk is? Nem. Május elseje az a nap, amikor újra megmutathatják erejüket és megfélemlíthetik az urakat, még akkor is, ha rájuk küldik szuronyos zsoldosaikat. Ilyenkor mindig nagy volt az előkészület. A dalokat előre betanították. A kommunista asszonyok, köztük Jurkovecné és Klimentné is, vörös rózsákat csináltak és előkészítették a vörös zászlókat. Az elseje előtti éjszakán jelszavakat festettek, röplapokat, plakátokat ragasztottak a falakra és egész éjszaka őrizték, hogy gonosz kezek le ne téphessék. Csak egy dolog bántotta őket. Ezt a május elsejét a szociáldemokratákkal, ahogy ők nevezték: a „demokratákkal" együtt ünneplik meg. Tudták, hogy az egységben, a munkásegységben az erő, de mégsem bíztak bennük. Végre eljött a nap. Ébredezett a táj. A zöldülő fákon a madarak trillázva köszöntötték a hajnalt, és ezekben a percekben az egyik ház előtt vagy tucatnyi ember verődött össze és az ablakhoz hajolva, előbb halkan, majd egyre zengőbb hangon a vörös lobogóról szóló dalt énekelték. Itt éjszakázott a Rózsahegyről érkezett kommunista szónok. így üdvözölték és köszöntötték őt, szeretettel és kommunista szívvel, hogy eljött közéjük. Majd a bányászzenekar járta végig az utcákat... Néhány órával később már sűrű embertömeg tolongott a Koplaló téren. Mennyire megváltozott ez a kis térség a sok reménykedő ember szíve melegétől, mosolyától. Több mint kétezren gyűltek össze. A környékbeli falvakból is velük tartottak, s a tér alsó részén egy árva kis szigeten, a demokraták kis csoportja zsúfolódott össze. Megindult a menet. Egyszerre csak a házak sorából hat gyermek bukkant elő. Transzparenst vittek. Senki sem tudott erről, senki sem kérte őket, hogy ezt elkészítsék. Maguktól tették, titokban. Annál nagyobb volt az öröm. Az éhező Schmiererék gyermekei voltak. „Kenyeret akarunk, nincs mit ennnünk!!' — ez volt a transzparensen. Akik az ünnepi hangulatban csak egy pillanatra is megfeledkeztek sorsukról, ezek a gyermekek óriás felkiáltóként figyelmeztették őket: nem felejteni! Vár a harc! A kezek ökölbe szorultak. A térre vonultak. A díszemelvény előtt 150 gumibotos rendőr álldogált. Nagy tömegtől nyüzsgött a tér. A „demokraták" gyorsan felcihelődtek az emelvényre. Egyszer csak a közelben lévő hangszőróval felszerelt autóról beszélni kezdett a demokraták egyik képviselője. — Mi ez? Elnökségválasztás nem lesz? Mi fogunk nekik közönséget alkotni? Aljas csalók! — hördült fel a tömeg. Ha elnökséget választanak, akkor biztosan a kommunista szónokok beszéltek volna először és a másikra úgysem került volna sor. Becsapták őket. Nem hagyják magukat! És zúgnak az emberek: — Szégyen a demokratákra. Ne bolondítsák az embereket! Az ígéretekből elegünk van! Beszéljen a mi szónokunk ! S pár perc múlva kövek repültek az autó felé. Csörömpölve törtek be az ablakai. A tömeg az emelvény felé nyomult. Munkába léptek a csendőrök is. Csapkodtak a gumibotok. Innen-onnan kiáltások, jajszók hallatszottak. Néhány embert letartóztattak, köztük Klimentné anyját, apját is. A tüntetők a közeli utcákba vonultak vissza. Itt újra felsorakoztak, s a munkásotthonba vonultak, ahol mégis csak megtartották az ünnepséget. * * * Kitartottak a vörös lobogó mellett. Mindig a párt szavát hallgatták és bíztak benne. Nem volt hiábavaló hosszú évtizedekig tartó áldozatos harcuk. Ez segítette hozzá őket is, hogy a Koplaló térről elinduló handiovaiak megteremtsék városukban a virágzó élet, a jólét forrását. Petrőcl Bálint. X M A J (1 Árad az utca, zeng, zubog, kilöki kedvét mennydörögve, patakzó hajnalfény a zászló, nyújtózik, repdes a szelekbe, izmos karok emelik bízón fel, fel az égre, hol a nap aranyvillámait szórja, perget szivárvány sugarat. Május első, ime, köszöntünk, frigyünk szilárd, edzett acél, benned forrt álmunk, tervünk, vágyunk a békéért s a holnapért.. Száz nép fia indult veled egybekapcsolni erejét, a proletárhad indult veled, a hívó nemzetköziség. Május első, tíz év előtt a szabadság veled köszönt, s a fény a szovjet harcosok erős fegyverén tündökölt. A szabadságot hozók szíve velünk ujjongott dús örömben, s álltunk a vörös zászlók alá békét hirdetve, egyre többen. Ma is, harcos tíz év nyomán kemény sorokba zártan állunk, sugárzik szemünk, homlokunk, mert új rohamra vezet pártunk. Béke, szabadság! — dübörgi léptünk, s visszhangzik rá a félvilág, üdvözlik földek, tengerek a proletárok májusát. Dénes György. ŠTEFAN ŽÁRYi JíílAfiiťi oej£ Mint az üde tavaszi rét virágait kristály pohárliian, mint földek gazdag termését új kenyerét sugárzó nyárban, mint arcot, amely derűs, nyájas, szivárványt, ha az ég setét, éppúgy köszöntjük most május elsejét. Mint pacsirta, mely trillázva szeli a tiszta levegőt, v mint pattogva égő máglya, zúgó szél, dúdoló szellők, csörgő patak, mely sose fárad, mint lány, ki párjának dalt küld, úgy szárnyal, zúg, zeng és árad énekünk. t Mint hegykoszorú a földet, egymást úgy öleljük át. Erősek vagyunk, mint tölgyek. Gyökerünk hozzád köt, hazánk. Hevítenek közös eszmék és mind egyet akarunk. Tavaszunk szép és szebb lesz még a nyarunk. Fordította: Fügsdi Elek ä j y Te vagy a legszebb; te vagy álmaink Virágba feslő ígérete. Te bontod s új igével zászlaink Selymét is te rajzolod tele ... Te vagy a legszebb és évről évre Tégedet várunk szerelmesen ... Te csókolod a füvek hegyére, Hogy illatuk a miénk legyen ... * 1 Merőinkre hajnalod takarja Harmatos vetések gyönyörét... És napkelted a napsugarakba Elhozza e nép új örömét... Virágos kedved nyomában halkan Emlékeink szép tündére jár. — Győzelemre is ö vitt a harcban, — Most koszorúsán nálunk megáll... Köré sereglünk s a fénybe nézünk, Mi glóriázza őt s fegyverét... S míg tovább megyünk: zengi a léptünk A legszebb május üzenetét . .. Csontos Vilmos.