Uj Szó, 1955. május (8. évfolyam, 103-130. szám)

1955-05-01 / 103. szám, vasárnap

2 U J SZO 1955. május I. Együtt a kosos célért — Feszültséggel, kitörni kész indulatokkal teli napok voltak azok — elevenedik fel a múlt, az 1933-as év februári napjai Farkas Béla ötvenéves raktári munkás elbeszélése nyomán. — Valamennyien éreztük, hogy a gömörhorkai munká soknak az elmúlt másfél évtized alatt a kizsákmányolás ellen, a munkáért, a nagyobb darab kenyérért vívott szüntelen harca most minden eddiginél nagyobb megmozdulásban csúcsosodik ki. Miért harcoltak akkor a horkai munkások? Idézzünk néhány sort a „Munkás" 1933. II. 19-i számából: „A község lakosságának egyetlen reménye, kenyere, megélhetése a gyár. A gyár a brnói Moravská Banka tulajdona, amely kimondta, hogy a gyárat be kell szüntetni. Az egész falu elvesztette volna megélhetését. A munkások az üzemi gyűlésen tiltakoztak ... A munkások ereje azonban egymagában nem lett volna elég a gyár leállításának megakadályozására. A faluban számos kisgazda és munkanélküli lakik. 120 végrehajtást rendeltek el a kisgazdák ellen." Ezeket a végrehajtásokat a gyári munkások és a kisparasztok egységes, erélyes fellépése hiúsította meg, amikor Duzsa Lajos kisparaszt ökrét a három csendőr kíséretében járó végrehajtó kihajtotta az utcára. A munkások küldöttségének, amely a gyár leállítása ellen tiltakozott és választ kért az igazgatóságtól, harmadik napra ígérték-a feleletet. „A gyár elé nemcsak a munkások jöttek a válaszért" — írja továbbá a „Munkás", — „eljöttek a munkanélküliek, a kisgazdák is. Eljöttek, mert megtanulták, hogy az egységben az erő. Több mint ezer ember verődött össze február 8-án a gyár kapujában". A hatalmas megmozdulásban részt vett az egész környék, szlovákok, ma. gyarok. Minden dolgozónak érdeke volt az üzem megmentése. — Az üzemben beszüntették a munkát — folytatja tovább elbeszélését Farkas elvtárs. A „sárga házból" — így nevezték a munkások akkor a gyűlöli irodát, ahol a vezetőség székelt — több mint száz csendőrt hívtak. A tüntető tömeg, a gyár kerítésénél csendőrkordonnal találta magát szemben. A kenyérért vívott harc áldozatot is követelt. Danko János fiatal életét ekkor oltotta ki a csendőrszurony., A faluban is rémuralmat teremtettek a csendőrök, ütöttek, vertek asszonyt, férfit, gyereket. A kommunistákat hármasával egymáshoz kötözték a csendőrök és úgy kísérték őket megvasalva Tornaijára, majd Rimaszombatba. — De amikor a börtönből visszakerültem, a gyár már dolgozott — mondja felderülő arccal Farkas elvtárs. — Az egységes fellépés eredményes volt. A horkai dolgozók kenyerét, amely szűkös volt ugyan, megmentettük. Az egész ország dolgozóinak felháborodott tiltakozása kísérte a gömörhorkai eseményeket. Tiszolc, Rimaszombat, Klenóc, Tamásfalya és a környékbeli falvak magyar és szlovák dolgozói tömegküldöttségeket menesztettek a rimaszombati államügyészségre, amelyek a letartóztatott kommunisták azonnali szabadlábrahelyezését követelték. A burzsoá terror áldozatának temetésén a legnagyobb titkolódzás ellenére is több mint kétezer dolgozó vett részt. A bratislavai volt Klinger-gyár, a polomkai munkanélküliek, a dobsinai ifjúmunkások és a rozsnyói Rima-bánya üzemi tanácsa elhatározta, hogy testületileg vesznek részt a temetésen. Gömörhorka kicsi falu a Sajó felső folyásának partján. A korongalakú, északról meredeken magasratörő mészkőhegyekkel, délről erdőborította lankás dombokkal övezett völgykatlant a vasúti sínpár osztja két egyenlő részre. A vasút mellett fekvő cellulóze gyár kéménye hiába igyekszik túlemelkedni a mellette magasló hegyóriáson. Talán még a füstje sem tud sokkal magasabbra tiJrni. Ha azonban a gyár idősebb dolgozóinak, a kommunistáknak elbeszélését hallgatjuk a múlt küzdelmeiről, szemünkben naggyá nő a kicsi falu képe. Mint a járás egyetlen nagyobb üzemének dolgozói, a gömörhorkaiak álltak az első sorban a járás dolgozóinak a burzsoá rendszer elleni harcában. Horka vörös posztó volt a járás akkori vezetőségének szemében. A gyár kommunistái mozgósítani tudták a tűnte tésekre, sztrájkokra, nemcsak a gyári munkásokat, hanem a kisparasztokat is. Az 1924—28—30—33-as évek fontos állomásai a horkai dolgozók harcának. Az állandó üldözés, zaklatás bebörtönzés, elbocsátás ellenére is lankadatlanul harcoltak a horkai kom munisták a járás dolgozóinak szebb életéért. — A régi május elsejék! — emlékezik vissza Priehradszky elvtárs a május 1-i tüntetésekre — Akkoriban már annyira akadályozták a kommunisták szervezkedését a környéken, a csendőrök annyira nyomon követtek, hogy a gyűlések nagy részét már nem a munkásotthonban, hanem az erdőben tartottuk. Május elsején a csendőrök a járási főnök utasítására mindig elállták a Tornaijára vezető utakat, a lekenyei hidat, hogy a horkai munkásság ne vehessen részt a felvonuláson. Ennek ellenére sohasem tudták megakadályozni, hogy meg ne jelenjünk kibontott vörös zászlóval a tüntetésen. A Sajó menti hegyeken gyalogosan egyenként és csoportosan mindig sikerült bejutni a horkaiaknak a járási székhelyre, hogy kifejezzék tiltakozásukat a burzsoá kormány politikája ellen. A fasiszta megszállók elleni harcból is kivették részüket a horkai munkások. A partizáncsapatokban számosan fegyverrel kezükben harcoltak a szlovák partizánok oldalán. Hunyák János, Hatala, Ligárt, Bacsó, Vajda, Balog elvtársak, a hősi halált halt Flandler János és sokan mások. A kommunisták önfeláldozó tevékenysége mentette meg a gyárat, a gyár legfontosabb berendezéseit a leszerelés elől. Ma, tíz ével a felszabadulás után a gömörhorkai fiatalok bizonyára csodálkozó értelmetlenséggel olvassnák a „Munkás" 1931. II. 8-i számában egy horkai levelezőtől megjelent cikket: „Vagy kétszáz munkanélküli van a községben. A racionalizált papírgyárból kerültek ki mindnyájan, sokan a legutóbbi sztrájk következtében, amikor az igazgatóság igyekezett a munkásság legharcosabb elemeit kitenni az üzemből. Persze a munkában lévőknek sem rózsás a helyzetük. A férfiak kéthetenként 180 200 koronát keresnek, kevés kivétellel. A hajcsárrendszer és az üzemi fasizmus rendkívüli módon dühöng." A továbbiakban beszámol a levelező arról is, hogy az üzem igazgatósága egyszerűen oldotta meg a munkanélküliek segélyezésére rendezett gyűjtést is. Bejelentette, hogy a munkások béréből 3.— koronát levonnak számukra. „Munkanélküliség, sztrájk,, nyomor, tüntetés a mindennapi kenyérért" — ismerétlen szavak ezek a felszabadulás ótá( felnőtt "fiataljaink körében. Ma már szinte nehéz elképzelni, ha az ember bemegy egy gömörhorkai dolgozó lakásába, hogy valamikor ebben az otthonban a nyomor, a szegénység szaga fogadta a belépőt, hogy a munkanélkül nyomorgó családnak még a betevő falat beszerzése is nagy gondot jelentett. A gyárhoz közel az egyik üzemi lakásban lakik Hunyák János nyugdíjas, feleségével, lányával, vejével meg két kis unokájával. Az előszobában a fiatalasszonyt mosóteknő mellett találjuk, jókora halom fehérnemű között. Hunyák elvtárs a konyhában üldögél, beteges a szíve, nem szabad már sokat mozognia. — Bezzeg tíz év előtt még fürgén másztam a hegyeket, ugye Hatala elvtárs — mondja félig kérdve, félig kijelentve a konyhában ülő fiatalabb elvtársnak. A partizánharcok idejére céloz Hunyák elvtárs, amikor fegyverrel harcolt a fasiszta megszállók ellen a haza drága földjéért. Az idős, szikár munkásemberrel folytatott beszélgetés során forradalmi harcokban gazdag múlt bontakozik ki előttünk, ö maga fiatalon békapcsolódott a munkásmozgalomba, mjnt hadifogoly belépett a vörös hadseregbe és két éven át harcolt a fehér bandák ellen. Hazatérte után 1921-től a kommunista párt tagja és azóta tevékény részt vett Gömörhorkán a munkásmozgalomban. 32 éve dolgozik az üzemben, a közelmúltban nyugdíjazták. Lakásuk kétszoba-konyhás. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy valamikor csak a jobb fizetésű hivatalnokok éltek olyan csinosan berendezett lakásban, olyan körülmények kö zött, mint ma Hunyák elvtárs. Drága hálószobabútor, új konyhaberendezés, szőnyegek, sok apró dísztárgy, kristályváza, hatalmas hatlámpás rádió, csipketerítők a bútorokon, nehéz kötött függönyök az ablakon, gyerekkocsik, hófehér gyermekágy, benne édesdeden alvó tlzhónapos kislány. Hunyák elvtárs csillogó szemmel hajol a kis apróság fölé. A másik unoka a négyéves fiú, kint játszik az udvaron a hintalóval, a nagyapa legújabb ajándékával. — Bizony, kétszáz koronás hintalovat a felszabadulás előtt bajosan vehettem volna az unokámnak — me reng el Hunyák elvtárs. — De hát így van ez jól. Amit azelőtt csak az urak engedhettek meg maguknak, azt ma minden munkás megengedheti. A gömörhorkai gyér ma építő munkától lüktet. Nemcsak a gyár termelése emelkedett nagymértékben, új részlegek épültek, új gépekkel gyarapodott az üzem berendezése. A régi harcosok az újakkal, az ifjakkal vállvetve harcolnak a gyár további fejlesztéséért, a termelési terv teljesítéséért. A főzőház óriási, több emelet magas katlanai mellett eltörpül az ember. A hatalmas gépezetek fölött mégis az ember uralkodik, irányítja működésüket. Simon István főzőmester éppen az egyik katlan működését ellenőrzi. Felelősségteljes feladat az övé. A termékek minősége jórészben a főzésen múlik. Simon elvtárs szorgalmas igyekezettel látja el feladatát, a részleg munkájának irányítását. Becsületes munkájáért szép fizetése van. Jut belőle ruhára, élelemre bőven, még marad is belőle. Oj konyhabútort vásárolt, a nyáron meg a ház újjáépítését tervezi. A felesége szövetkezeti tag, 400 munkaegysége volt a múlt évben is. Nem kell hát garasoskodni. — Legény koromban végig egyetlen kabátom volt. Tíz évig is eljártam egy cipőben — mondja. — Öreg fejjel meg elértem, hogy hat pár cipőm is van — teszi hozzá tréfásan. „Mi tudtuk akkor, amikor szervezetten harcoltunk a burzsoázia ellen, hogy ennek a mai időnek el kell jönnie" — mondta az imént Farkas elvtárs. Erről a mai időről beszél a gyárban és a községben is minden. A sok új lakás, óvoda, napközi otthon, a munkások megváltozott élete. Erről beszél Galo Ferenc, a lakatosműhely kiváló dolgozója is, aki immár negyvenedik éve dolgozik az üzemben. „Ma már nem létezik hajlongás, könyörgés a „sárga ház" lakói előtt, ellenben van biztos megélhetés, munkánk megbecsülése" — mondja az idős szemüveges munkás. Új rendünkért harcol most számos újítójavaslat megvalósításával és a fiatalok nevelésével. Ezért harcolnak a felszabadulás tiszteletére folyó munkaversenyben legjobb eredményt elérő dolgozók. Kerepesi László műszakvezető, Krajlik János, Kövesdi János gépvezetők, Ambrus András a faaprító gépnél, Konc Valentín a lúgosztályon, Makkai Sándor a főzőházban és a gömörhorkai cellulózegyár minden dolgozója. Gömörhorka és egész szép hazánk boldog jelenéért és még szebb jövőjéért dolgoznak a gyár egyik részlegének szerelését végző prágai nemzeti vállalat cseh szerelői, akik kötelezettséget vállaltak, hogy a munkát 14 nappal a kitűzött határidő előtt befejezik. A zsolnai testvérüzem szlovák dolgozói is kötelezettséget vállaltak, hogy rendszeresen segítik a gömörhorkai munkásoknak a feladatok teljesítéséért folyó harcát. Együttműködésük eredményeként közös erővel könnyebben győzik le a nehézségeket. Gál László. Vörös zászlók alatt••• A falu felett vakító fénnyel szórja perzselő sugarait az öreg nap. A házak előtt virágbaboruló ágaikkal bólogatnak a gyümölcsfák. Nehéz, bódító virágülat száll fel a házak előtti kiskertekből. A falut keresztülszelő széles kanálisban aranypikkelyes halacskák, apró szárnyasjószágok lubickolnák. A határban felcsendül a pacsirta éneke, a háztetőkön gólyamadár kelepel. A természet szépségét az ezerszínben pompázó zöld határ egészíti ki. A tavaszt, május első napját köszönti minden. Andód népe ünnepli a nemzetközi munkásság legnagyobb ünnepét, a szabad május elsejét. Május elseje szép, tegszebb ünnep szerte a világon. Miilió és millió elnyomott proletár emeli fel szavát ezen a napon a kapitalista országokban a szabadságért. Munkáért, kenyérért kiált száz és száz millió torok. Nem is olyan régen még Andód népe is munkáért, kenyérért tüntetett. A mai május elsején háláját fejezi ki a felszabadító szovjet hadsereg iránt és új célok eléréséért, a szocializmus felépítéséért harcol... m * m Caban István, a szövetkezet elnöke az első sorokban menetel, magasra tartva a győzelem vérrel szentelt zászlaját. Agyában gondolatok kergetik egymást, a szeme a múltban révedez. Emlékezik! Az elmúlt időkre, az úttörő elvtársakra, az utcákon folyó munkásvérre, régi május elsejékre gondolt. Robotban elnyűtt apját, kérgeskezű édesanyját, tizenhárom meggyötört testvérét és a sok-sok elvtárssal együtt bebörtön»ött Lajos bátyját látja szemei előtt. Még elevenen él emlékezetében az 1930-as év május elseje. forgassuk csak vissza az idők kerekét. Munkások ezrei vonultak fel Érsekújvár utcáin. Suhanc gyerekecske volt még akkor, alig 13 éves. Az tindódi munkásokkal az első sorokban menetelt. Együtt tüntetett a felnőttekkel munkáért, kenyérért. Nem volt könnyű a harc, de a május elseje szép volt akkor is. Az utcákon, amerre haladtak, ezer meg ezer munkás követelte jogát. Vérvörös rózsák virítottak az ablakokban. A tömeg nőttön nőtt. Amerre elhaladtak, újabb munkások léptek a sorokba. Tízezerre volt tehető a tüntetők száma. Caban István mint fiatal gyerek gyönyörködött az ünnepély tarkabarkaságában. A kígyózó tömeg a Főtér felé kanyarodott. Itt látta meg először Major István és Kosík elvtársakat a szónoki emelvényeken. Biztató, harcos szavaik még ma is fülében csengenek. Ám az ünnepélyt megzavarták. A tüntetők között csendőrök hada jelent meg, puskára tüzöti szurony okkal. Szúrtak, ütöttek maguk körül. Jajkiáltások hangzottak a sorokból és Caban elvtárs mellett egy idősebb bácsika megsebzetten esett össze. A munkások azonban kitartottak. Erőt öntött beléjük Major elvtárs biztató szava. Hiába volt minden, a kapitalista pribékek nem tudták megfélemlíteni őket. Hiába kérték, fenyegették Major elvtársat a beszéd beszüntetésére, lelkesítő beszédét tovább folytatta. Mikor semmi sem használt, a Fő-teret tűzoltófecskendőkkel fogták körül s azokkal fecskendeztek a tömeg közé. A hatalmas vízsugarak géppuskatűzként zúdultak a munkások arcába, nyakába. Kénytelenek voltak szétszéledni. A csoportokban menekülő munkásokat gumibotozták, bikacsökózték a csendőrök. Az utána váló napokban munkásokkal teltek meg a börtönök. • * * Ennek már 25 éve. Mint rossz álom él az egész Caban elvtárs emlékezetében. Ma, tizedszer ünnepli Andód népe szabadon május elsejét. Tíz őrömmel teli gazdag év szaladt el felettük. Nem nagy idő a történelemben. De a szorgos paraszti kéz csodákat művelt e tíz év alatt. Kiépült, megszépült Andód község már azóta. Az emberek is megváltoztak. A régi rombolást új alkotó korszak váltotta fel. A falu képe össze sem hasonlítható a régivel. Pár év alatt új házsorok épültek. Csupán az utolsó három évben 25 szövetkezeti család és 15 iparban dolgozó épített új családi házat. A múltban egy egész évtized alatt csak a falu kántortanítója tudott építeni. Ma már a dolgozók kultúrigényei is ki vannak elégítve Andódon. Kultúrházat, mozit kapott a falu. Kínt a falu szélén pedig a szövetkezet gyönyörű istállói kápráztatják a sgemet. Itt látható a modern fejőstehénistálló 100 állatra, egy másik 120 növendékmarhára és a 60 lovat befogadó istálló. Egyre gazdagodik, szépül a szövetkezet. A forgalomtól félre eső kis faluban május elsején kigyulladt a villanyfény és autóbuszjárat köti össze a várossal. Az emberek belsejében is fény gyulladt ki, s még nagyobb eredmények elérésére törekednek. Szabad hazában, a még boldogabb jövő felépítésén fáradoznak. A mai május elsején már nem kérnek, hanem megfogadták, hogy több húst, nagyobb darab kenyeret juttatnak az ipari dolgozók asztalára, akik gépekkel és egyéb iparcikkel segítik őket a közös munkában. Halász Ambrus. A május elseje régen és ma írta: Judr. Václav Vacek, a Köztársasági-rend viselője A május elsejék olyan régiek, mint amilyen régi a munkásság harca a munkás jobb életre való jogáért, a fizetett május 1-ért, a 8 órás munkaidőért, a választójogért, a dolgozp ember jobb életéért. Ahogy a történelem feljegyzi, a harc e követelményekért hosszú ideig tartott. A Marx Károly által megalakított I. Internacionálé a munkásmozgalom egyesülését jelentette nemzetközi méretekben. És így történt, hogy 1899. júiius 14-től 29-ig lezajlott Franciaországban a nemzetközi munkáskongresszus. Ezen az emlékezetes nemzetközi munkáskongresszuson javaslatot fogadtak el arra vonatkozólag, hogy minden évben megrendezik a forradalmi munkások manifesztáciőját a chicagói proletariátus ártatlanul meggyilkolt vezéreinek emlékére. Minden szocialistának emlékezetében kell tartania ezt a dátumot, mint a nemzetközi munkásmozgalom történetének egyik legfontosabbját. Ahogy nőtt a munkásmozgalom, ahogy fejlődött és lett mind hatalmasabb, úgy fejlődött május elseje is. Voltak olyan május elsejék, amikor a munkásosztálynak még semmi politikai joga nem volt, sem választójoga, sem szociális vívmányai. Voltak olyan májusok, amelyek nagy politikai sikerek jegyében zajlottak le, elsősorban az általános, egyenlő és titkos választójoq és az aqqkori, a rokkantsegély kivívásában. De voltak olyan májusok, amikor az uralkodó kapitalista osztály betiltotta május 1. megünneplését, a szónokokat lerángatták a szónoki emelvényről, bebörtönözték őket beszédeikért. Ez az első Csehszlovák Köztársaság idejében volt, amikor a rendőrség betört a májusi menetelők sorfalai közé, elkobozta a transzparenseket, szétkergette a menetet és ugyanolyan kíméletlen volt, mint a régi osztrák rendőrség, amikor még a munkásdalokat is betiltották, mint pl. a Munkadalát. A május 1-i tüntetők felkészültek azonban erre is. Ha elvették a transzparenseket, új plakátot húztak elő a táskából vagy a zsebből s rajzszögekkel ismét felerősítették. Mi, szerkesztők május 1-én a távoli városokba utaztunk, mert szabadjegyünk volt és ha jól emlékszem, a Jihlaván összegyűlt emberekhez intézett mondatomért: „Éljen a szocialista Csehszlovák Köztársaság", kéthónapi börtönbüntetést kaptam, a rendező elvtárs hat hetet. A szociáldemokrata párt elszakadása után, amikor a kommunista elvtársakat Pankrácon bebörtönözték, 1921. máius 1-én Pankrác körül felvonulást rendeztek, a felvonulás résztvevői a bebörtönzött elvtársaknak bekiabáltak, akik zsebkendők lengetésével feleltek a cellák ablakéból. Az Internácionálé ünnepélyesen, mint a kommunista munkássáq nagy esküje hanqzott fel Prágában. 1923-ban a kommunisták a felvonuló menetben Rákosi Mátvás képét vitték maqukkal. „Engedjétek szabadon Rákosit" hallatszott az eqész világon, mert Rákosi elvtársat a Horthy-rez.sim halálbüntetésre ítélte. Ma minden másképpen van. Ma örömmel készülünk május elsejére, ma mindnyájan a világ békéjéért harcolunk kötelezettségvállalásainkkal. Éljen a világbéke!