Uj Szó, 1955. április (8. évfolyam, 78-102. szám)

1955-04-21 / 94. szám, csütörtök

j E M L É K E K L E NINE 6 L cAk&L JlejiUi l/t... (Leningrád, február 23.) A LENINRŐL SZŐLŐ könyvecskével a zsebemben lépek be a Szmolnij-palotába. Mindenüvé magammal vittem ezt a kis könyvet. Mindenüvé, ahol úgy sejtettem, hogy rábukkanok Lenin nyomaira. Maxim Gorkij ezen írásában Lenin emberi és közeli. „Egyszerű és egyenes ember volt" mondja benne Gorkij. „Mint minden, amit valaha is mondott". „Egyszerű és egyenes ember volt..." Ezekre a szavakra gondolsz, amikor szélesen kitárul előtted a Szmolnij fehér és sárga színű palotája. Ez tipikus leningrádi színpárosítás. Ezekre a szavakra gondolsz, amikor az oszlopcsarnokon keresztül haladsz. Valamikor ez épület elé az uraság aranyozott hintói érkeztek, s belőlük főnemesi kisaszszonyok szálltak ki méltóságteljesen, hogy itt istenszeretetre és örömhajhászásra neveljék őket. Mert azelőtt ez az épület a nemesi származású lányok nevelőintézete volt. De 1917 egyik napján a forradalmi katona lába alatt döngött a lépcsőház és az épület udvarán magasan csapkodó lángú máglyák körében a forradalom csapatai táboroztak. A történelem nélküli épület belépett a történelembe. ÉS ÁTLÉPJÜK A KÜSZÖBÖT, amelyet Vlagyimir Iljics Uljanov Lenin azon az örökké emlékezetes éjszakán, 1917. október 25-ér^ lépett át, amikor a párt jelt adott a fegyveres felkelésre. Az előszoba, amelyen keresztül Leninhez jártak, hosszúkás helyiség. Ma itt kis múzeumot találhatunk. A következő ajtóhoz értünk. Az ember szíve megdobban: Leninhez lépünk be. Egyablakos, nem nagy helyiség ez, világos és csendes. Itt dolgozott tehát a Nagy Október agya, itt vert szíve. Az itt lejátszódott események nagysága éles ellentétben áll a környezet egyszerűségével. Minden úgy van itt, mint Lenin idejében. Nagyezsda Krupszkája és Lenin nőtestvére Lenin halála után rendezték el így a helyiséget. Fehérre festett fából készült fal szeli ketté a szobát. írta: Ján Kopecký, államdíjas Az elképzelhetetlenül egyszerű „hálószoba" elválasztásával sokkal kisebb lett a helyiség. Ismerik ezt a helyiséget Brodszkij festő művéről: Lenin ovális alakú asztal mögött ül, valamit jegyez, a karszékeket fehér védőhuzat takarja, de a képen már nem látható, hogy ez a három karszék és a kis heverő a helyiség nagyobbrészét elfoglalják. A falnál még elfér egy kis íróasztal, rajta zöld ernyőjü villanylámpa, amely szükség esetén úgy volt átalakítható, hogy petróleumra is működik. Két szék, két szekrény és egy ősrégi távbeszélő készülék. Ez minden. Ezen az asztalkán írta meg felhívását a fegyveres felkelésre. Itt születtek az első dekrétumok. Egyszerű ember lakhelye. Lenin már régen nincs itt. De mindaz, ami körülveszi az embert, róla beszél. Egy ember, a nép szülöttje. ENNÉL AZ ASZTALKÁNÁL, ebben az egyszerű berendezett szobában dolgozott a nagy Lenin abban az időben, amikor a négy-öt kilométerre fekvő Téli palotában a „Malachit-terem" zöld pompájától körülvéve azon az emlékezetes forradalmi éjszakán az Ideiglenes Kormány miniszterei kapituláltak az egyszerű orosz emberek szuronyai előtt. Még ugyanaz nap meglátogattam a Téli-palotát és annak előbb említett termét, s a csillogó pompától körülvéve visszaemlékeztem Lenin szobácskájának kifakult szőnyegeire, szegényes padlózatára. Milyen elcsodálkoztató ellentét. * « « (Moszkva, március 2.) A CÁROKAT FÉNYŰZÉS vette körül. Lenint emberek. Aranyból és elefántcsontból készült trón. Drágakövekkel ékesített hintók és szánkók. Még a cári gyerekek játékai is aranyból készültek. Az egyik trón tövében, amely szintén aranyból készült és drágakövek ékesítik, hóhérbárdokat látunk — szintén aranyból... És innen ellátogatunk Lenin dolgozószobájába á Kremlben. Ma a volt cári Duma épületében találjuk meg ezt a dolgozószobát. Múzeum van itt. De ez az átköltöztetés semmit sem változtatott a szoba berendezésén és elrendezésén. Üjra Lemnt látjuk: a munkakörnyezetét. Világosság, otthoniassag. Egyszerű íróasztal, s hozzá két asztalka simul. Körülöttük régies, kényelmes bórkarosszékek. A háttérben nagy könyvtár. A falakon Oroszország két térképe. És még valami. Egy pálmafa és kis polc. Nincs itt semmilyen pompa, de ez a szoba közvetlenekké teszi az embereket... S VÉGÜL EGY TEKINTET Lenin arcára. Utolsó látogatásom óta három év alatt sok minden megváltozott itt. A Vörös téri mauzóleum előtt ugyan hetente négyszer épp oly hosszú embersor áll, mint azelőtt. De a Vörös tér egyik oldalán hatalmas palota emelkedik. Óriási méretű kereskedelmi ház. A Spászki-toronnyal szemben egy nagyértékű műemléket restaurálnak. És lent a márványépület szívében Joszif Visszarionovics Sztálin, Lenin hallgatag társa lett. Az embersor lassú lépéssel megy el előttük, megtekintik a forradalom első katonáinak nyugodt arcát, s szemük ezután különös fényt kap. Mindent kiolvashatsz ezekből a szemekből, többet emberi szem emberről nem mondhat neked. Az egyszerű és nagy Lenin köznapi ruhában fekszik itt, keze szabadon összetéve a takarón. Nincs a feszültségnek semmi nyoma ebben a nyugvó testben. Szemei lecsukva, világossága azonban fellobban azoknak a szemében, akik elmennek mellette. Ami Lenin volt, az a Vörös téri mauzóleum márvány mélyében pihen. Ami Lenin ma, az tovább él, tovább tart, újra és újra felújul Lenin országának embereiben. Abban a hatalmas gyönyörű országban, ahol egyszerű emberek kormányozzák sorsukat. ÉS EZEK AZ EGYSZERŰ emberek, akiket a forradalom szabadított fel, nap nap után sokkal nagyobb csodákat tesznek, mint amilyeneket akárcsak elképzelhettek is a legkiválóbb emberek. (RP.) llllIltlIIIliltlllllltlIlllllElllIIIIIlllllIIIIIIIlllilllllMIIIIlIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIillIIIIItlllllllllllllllllIIIllllllIflIllIIIIIIIIIIIIIIIIIIllllllllll (2enin — művészek, cselekvés írta: Romáin Rolland A történelem ismeri a cselekvésnek olyan mestereit, ismer olyan népvezéreket, akik két részre osztották ' az életüket: életük egyik felét a cselekvésnek szentelték, másikat az elme játékainak, melyekhez •pihenés gyanánt menekültek a cselekvés mezejéről. Az ilyenfajta embereknek egyik, talán legnagyobb példája. Julius Ceasar volt. Mikor cselekedett, teljesen odaadta magát a cselekvésnek (és még hozzá minő cselekvésnek!), Neki azonban épp úgy, mint az angol államférfiaknak, „weekend"re volt szüksége, amikor szünetet tartott és szép gondolatokkal, szép beszédekkel foglalkozott. Ciceróval társalgott, Rómának és Galliának ez a meghódítója lényegében dilettáns volt és

[ lelkében mindvégig az is maradt, számára maga a cselekvés is csak játék volt, — a legnagyobbszabású és emberhez, igazi emberhez legméltóbb játék, vagyis lényegében illúzió. Leninnek nem voltak illúziói. Ő nem menekült az illúziókhoz. Neki hatalmas és állandó érzéke volt a realitások iránt, s az olyan emberek, akiknél ez az érzés hiányzott, akik menekültek a cselekvéstől, Lenint hangtalan nevetésre késztették, mely gúnynak, jóindulatú szánakozásnak és némi megvetésnek volt a keveréke. Olyasféleképp tekintett Lenin az ilyen emberekre, mint ahogy az erős férfiember tekint gyerekes „infantilis" elméjű éltes emberekre. Ezt a realitás-érzékét vitte be Lenin a művészeti ábrándozásba is. Szerette a művészetet, egyáltalán nem volt közönyös iránta, mint ahogy egyesek állították. „Kitűnően ismerte és nagyon szerette a klasszikusokat." Újra meg újra átolvasta Tolsztoj munkáit és élvezte azokat, büszke volt Tolsztojra mint honfitársára, s mint olyan emberre, akinek gondolatai egy úton haladnak az övével. Bár Lenin nem tartotta magát kompetensnek a modern költészet kérdéseiben, de mégis elég érzéke volt hozzá, hogy megérezze Majakovszkijban szövetségesét és tapsoljon a költő maró politikai szatírájának. S hogy megragadta a zene! Milyen szenvedéllyel tudta hallgatni. Ki tudná felejteni meleg szavait, melyeket Beethoven „Apassionata"-járól mondott. Úgy szerette és olyan erősen átérezte, hogy védekeznie kellett, hogy szabadulhasson a hatása alól... A művészi ábrándozás természetesen számára sem volt idegen. De mert harcot folytatott — s ez a harc volt életének törvénye és fő feladata — azt akarta, hogy a művészi ábrándozás is éppen úgy, mint az ő ábrándjai, erőt és támogatást jelentsen a harc számára és mindig kivegye részét a cselekvésben. És tényleg: a művészet mindig részt vesz korának harcaiban, még akkor is, amikor azt erősítgeti, hogy távol tartja magát a harctól, s felragasztja magára a gyerekes vignettát: ,, Művészetönmagáért!" Hazudik ez a jelmondat. Távoltartani magát az embereknek a harctól, ez annyit jelent — akár tudatában van ennek az ember, akár nem, — mint Pilátus módjára mosni a kezét a szociális igazságtalansággal szemben, annyit jelent, mint szabad kezet engedni az elnyomóknak és hallgatagon támogatni a leigázottak elnyomását ... ... Senki sem világította meg jobban, mint Sztálin Leninről írott visszaemlékezésében Leninnek azt a fonását, mely öt még a forradalmi pártok legtöbb teoretikusától és vezérétől is megkülönbözteti: megszakításnélicüli kapcsolatát a tömegekben működő elemi erőkkel. Lenin állandóan kapcsolatban állott a tömegekkel és semmi sem foszthatta meg azok alkotó erejébe vetett rendíthetetlen hitétől. Sztálin idézi Lenin találó szavait, melyeket egy elvtárssal folytatott beszélgetésében mondott, aki „forradalmi káosz"-tól tartott és azt mondta, hogy ,,a forradalom után helyre fce'l állni a normális rendnek". Lenin erre gúnyosan jegyezte meg: „baj, ha olyan emberek, akik forradalmárok akarnak lenni, elfelejtik, hogy a legnormálisabb rend a történelemben a forradalom rendje"... Sztálin hozzáteszi: „Hit a tömegek teremtő erejében — ez Lenin működésének az a sajátossága, amely lehetővé tette számára, hogy az elemi erők értelmét felfogja, s mozgásukat a proletárforradalom medrébe irányítsa." Ez a legnagyobb tehetség, mellyel a cselekvés embere csak rendelkezhetik. A tudomány emberének szintén ez a feladata. Megérteni az elemi erők lényegét, azok mozgató erőit, s mozgásuk törvényeit és irányát, hogy az elemi erőket kormányozni lehessen. Ez legyen legfőbb törvénye a művészetnek is. Ha a művészet többsége túlgyenge is ahhoz, hogy ezt az elvet elfogadja, a legnagyobb művészek mindig ösztönszerűleg ezt az irányelvet követték. Minden idők egyik legnagyobb festője, Leonardo da Vinci ezt az elvet tette meg jeligéjének: „Tramutarsi nella propria mente di natúr a" („Átformálni saját elméinket a természethez"). A nagy művészek, mint Leonardo da Vinci és Tolsztoj, a természet eleven erőivel számolnak. A cselekvés nagy mesterei, a Leninek, a társadalmi élet törvényeivel, annak ritmusával és életrendjével számolnak, melyek elősegítik és támogatják az emberiség örök tökéletesedését. (Kortársak 1936.) Az ifjú Lenin Részlet E. Zetkin-Milodova könyvéből Volga „anyácska" e hatalmas távoli Szimbirszk városában Ilja Nyikolajevics Uljanov iskolafelügyelő kis egyemeletes házában 1870. április 22-én fiú született, Vlagyimir Iljics Lenin, a világ egyik legnagyobb lángelméje, akinek gondolatai és tettei nagy mértékben megszabták a világtörténelem folyását... Oroszországban akkoriban a cári zsarnokság korlátlan önkénye uralkodott. A nép teljes jogfosztottságban élt, sem szólásszabadsága, sem gyülekezési, vagy szervezkedési joga nem volt... Elvégezvén a gimnáziumot, fenin 1887 augusztusában Kazányba ment és beiratkozott az egyetem jogtudományi fakultására. De már két hónap múlva végeszakadt egyetemi tanulmányainak. Jligész Oroszországban diáktüntetések ütötték fel fejüket, először Moszkvában, aztán más kulturális központokban, így Kazányban is. A cári kormányzat a diákokból cári szolgákat akart nevelni. Üldözött minden diákszervezetet, még azokat is, amelyek csak a diákok anyagi helyzetének megjavításával törődtek... A cári kormány szemében minden diákszervezet gyanús volt. A diákokat lépten-nyomon kilesték és a gyakran már félig legális folyóiratoknak és műveknek (így pl. Bjelinszkij és Nyekraszov írásainak) az olvasásáért is karcé rbe csukták. A diákgyüléseket be-, tiltották. A terror-intézkedések nagy felháborodást keltettek a diákság között. Futótűzként terjedtek a tüntetések. A felzúdulás nőttön-nőtt és mindenütt fellángolt. Lenin tevékenyen , részt vett a diákakciók előkészítésében és végrehajtásában. December 5-én letartóztatták. A Lenin és az őt bekísérő rendőrbiztos között lefolyt rendkívül jellemző beszélgetés világosan mutatja a 17 éves Lenin bátorságát, áldozatkészségét a szabadságért vívott harcban és forradalmi gondolkodása érettségét. — Mit lázadozik fiatalember? Fal mered maga előtt! — mondja a rendőr. A fiatal Lenin így válaszolt: — Valóban fal, de korhadt, ha döngetik, leomlik! A kihallgatás után Lenint még egy darabig fogvatartották letartóztatott diáktársaival együtt. Egyik beszélgetésük során felvetődött a kérdés, hogy melyikük mit szándékozik tenni, ha kiszabadul. Amikor Leninre került a sor, a leghatározottabban felelte: — A forradalmárok útjára lépek. M ás út nincs számomra. Lenin nem folytathatta tovább tanulmányait, kizárták az egyetemről és a kazányi kormányzóság egy istenháta mögötti eldugott falucskájába, Kokuskinóba száműzték, ahol egy egész esztendőt kellett eltöltenie a legszigorúbb rendőri felügyelet alatt. így ütközött össze Lenin első ízben a cárizmussal, ez volt az o forradalmi tűzkeresztsége. Az Ohrana (a cári titkos rendőrség) üldözőbe vette a 17 éves ifjút és ettől fogva hosszú éveken át üldözték, míg csak a Nagy Októberi Szocialista Forradalom el nem söpörte Oroszországban a kizsákmányolók uralmát. LENIN ARCA írta: Ralp Fox Lenin nagyon egyszerű, nagyon határozott ember volt, ugyanabban a formában öntötték őt is, mint Lincolnt és Cromwellt; nagy ember volt, tudatában volt világtörténelmi jelentőségének, de soha sem nézegette magát a történelem tükrében, nem volt egyetlen hamis gesztusa sem, nem játszotta a hőst, nem tartott hisztérikus szónoklatokat. Tudással, hatalmas értelemmel, a gyors döntés és az eltökélt cselekvés erejével, példátlan merészséggel rendelkezett. De egész jellemének talán legcsodálatosabb vonása az volt, hogy ő is o

;yan ember volt, mint a többi. Senki sem vetette úgy meg a felsőbbrendű embernek még a gondolatát is, mint Lenin és még mélyebb undort váltott ki belőle az az álkultúra és o'.csó filozófia, melyeken ez az elmélet felépül ... Lenin attól az időponttól ke/dve, amikor megkezdte politikai tevékenységét, egészen haláláig, fáradhatatlanul harcolt az opportunizmus ellen, vagyis az ellen, hogy a munkásosztály politikájába más osztályok elméletét és világnézetét hozzák be. A národnyikok ellen indított háborúja, hosszú harca a mensevikek ellen, harca Trockij ellen, megsemmisítő erejű fellépése a háború alatt és a forradalom után a jobb- és „bal"-oldali elhajlók ellen — mindez' Lenin ama szilárd meggyőződéséről tesz tanúságot, hogy a munkásosztály történelmi feladatát csak úgy teljesítheti, ha szigorúan követi a forradalmi marxizmus által kijelölt utat... Mindennapi életében és ízlésében Lenin „régimódi" volt, az irodalomban és a zenében a klasszikusokat, Tolsztojt, Balzacot, Dickenst, Beethovent szerette. Kevés ember van, aki olyan munkabírással rendelkeznék, mint Lenin, ennek ellenére azonban mindig racionálisan, rendszeresen dolgozott. Rendszerint reggel 9 óra körül kelt fel, elolvasta az újságokat, vagy átnézte az új könyveket, amelyek figyelmét felkeltették. Ez eltartott 11 óráig, amikor megkezdődött tulajdonképpeni munkanapja: fogadta az embereket, beszélgetett velük, tanácsokat adott a forradalom korszakát élő óriási ország életének ezerféle kérdésében, aztán részt vett a párt Központi Bizottsága és a Politbüró ülésén, cikkeket írt (egészen a betegségéig csak nagyon ritkán diktálta cikkeit), beszédeire készült. Ritkán hagyta el dolgozó szobáját késő éjszaka előtt és gyakran hajnalig is ott ült. Lenin minden beszéde, röpirata vagy cikke szilárd, kristálytiszta gondolatokat foglalt magában olyan problémákról, amelyek a világ politikusainak kilenctized részét zavarba hoznák. Stílusa gondolataihoz hasonlóan szilárd és világos, egyszerű és egyenes, telve .világos és egyszerű hasonlatokkal, elmésséggel és humorral. Ez a hatalmas energiájú ember, aki nagyon szerette a természetet és a gyerekeket, ez az éles humorú és a társalgásban közvetlen ember, aki amellett impulzív is tudott lenni, ez a temperamentumos ember, aki azonban temperamentumát mindig törhetetlen akarattal és férfiasan tartotta féken, ez az ember, akiben a lángész minden ismérve egyesült, de a lángelméknek tulajdonított affektálás nélkül, aki tudott szeretni és akit határtalanul szerettek. — ez az ember új korszakot nyitott meg az emberiség történetében; egy személyben filozófus és népvezér is volt; mint a tömegek vezére szerette a tömegeket és éppen azért, mert szerette a tömegeket, gyűlölte a képmutatást, a sokaknak kevesek által való kegyetlen kizsákmányolását és elnyomását. („Lenin életrajza" 1933.) Törhetetlen odaadás az ügy iránt és könyörteíenség az ellenséggel szemben írta: Heinrich Mann Lenin életében az ügy iránt való azt a törhetetlen odaadását látjuk, mellyel elkerülhetetlenül együttjár a könyörteíenség mindenkivel szemben, aki ennek az ügynek útjában áll. Lenin nem kevésbé szerette az embereket, mint az ügyet, amelyért harcolt, ezért volt oly nagy alkotó tevékenységében. (1924.)