Uj Szó, 1955. március (8. évfolyam, 51-77.szám)

1955-03-18 / 66. szám, péntek

/ Hf szo a iékééd d irodalmi segélyhadaknak az élén, melyek elszántan vesznek részt a reformkor nagy politikusainak: Vesselényinek, Széchenyinek és Kölcseynek a nemzeti függetlenségért és a polgári átalakulásért vívott harcában. Mikor Kossuth vezetésével ez a politikai fórumokon folytatott harc fegyveres forradalommá, csatamezőkön vívott szabadságharccá fejlődik, Vörösmarty akkor sem torpan meg, akkor sem riad vissza. Ott áll sziklaszilárdan, minden felelősséget vállalva és minden rémmel szembenézve Kossuth mellett és a szabadság zászlaja alatt. A szabadságot eláruló „hitszegő vezérre", Görgtire az eltiprott magyarság nevében ő mondja k, az átkot. A forradalmat szadista kegyetlenséggel megbosszuló önkényuralom éveiben pedig testileg és lelkileg összetörve azokkal küzd, akik a reménytelenség és kétségbeesés szakadéka elől rántják vissza a nemzetet. A „Lesz még egyszer ünnep a a világon!" fenséges erejű és életmentő akkordjába Vörösmarty megrokkant nagy lelke maradék erejét leheli bele. Amint látjuk, a magyar irodalom e három halhatatlan halottjának élete a haladásért és nemzete fennmaradásáért és függetlenségéért vívott harcban égett el. Mindhárman bátran vállalták ezt a harcot, amely egyikük: Magyari mondása szerint „méltó és igaz okokból" folyt és a kor parancsán alapult. A támadó és hódító zsarnok elleni harc volt ez és célja a szabadság kivívásával a béke megteremtése.- Hallgassuk csak meg, milyen szenvedélyes szeretettel és rajongással írtak a békéről ezek a nagy alkotók, akiknek hányatott életükben csak a kemény harc jutott osztályrészül.. Béke-igéikkel a messze évek távlatából üzennek nekünk, akik szerte a világon egy csatasorba tömörülve vívjuk ma a harcot az emberiség lrprfr;ígább kincséért: a békéért. Ezek a halhatatlan halottak idejönnek közénk, segítenek nekünk és velünk agitálnak a békeharcban. Magyari István hangja egy szörnyű kor mélyéről, török és német martalócok által elpusztított, felperzselt magyar tájakról száll felénk. Szinte apokaliptikus az a kép, amelyet Magyari a háborúról, a háborúdúlta országról, s a vad harcok pusztításairól ábrázol: „Dobok, trombiták harsognak, csattognak a szerszámok, villámlanak a fegyverek, szólnak az ágyúk, rikoltnak, slkoltnak a seregek, az egek leszakadni, s a föld megnyílni láttatnak ... Embe észárlás, sok ezer lélek veszedelme, holttesteknek iszonyú és szomorító nézése, mezőknek és vizeknek vérrelfolyása... Az barmok elhajtatnak, eltiportatnak az vetések, az lakosok elfogynak, megöletnek, rabságba vitetnek, elégettetnek az faluk, pusztíttatnak az tartományok, erős várak és sok költséggel s munkával épített városok , . Ki siratja urát, ki atyját, anyját, feleségét, gyermekét, atyafiát, s ki jóbarátját .. Az szegények is idegen földön, estben, hidegben, sárban, — vízben sok nyomorúságot szenvednek." Magyari 1602-ben írja ezeket a somokat és már akkor meglátja, hogy kik azok. akik a háborút iszonyú pusztításai ellenére is akarják. Jellemzése a mai háborús gyújtogatókra is ráillik: „Nem kívánják u<5yan sokan a békességet, s kiváltképpen azok, kik nem az közönséges jóra, hanem az magok hasznára néznek.' Magyari ezekkel az emberi dúvac'ukkal szemben jóakaratú, egyszerű és becsületes emberek millióinak békevágyát és békeszeretét fejezi ki. Akik „jól tudják, mely hasznos dolog legyen az békesség: a békesség idején zöldellenek és virágoznak minden rendek, az törvények, tisztességes deáki tudomány és kézi mesterségek Akkor mind hizoknál bátorságban lakhatnak, s mind utukban békével iárhatnak az emberek: akkor az község is nvájára, ménesére, méhérf. mirháján csend"

1 en gondot vi^lh^t ki-ki mind békességben lakhatja jószáCff'.t. örökségét, élheti erdejét, rétét vizét, szőlejét, szánthatja — vetheti földjét és táplálhatja maoát és háza népét- akkor vagyon az bornak, bújának és baromnak bősége." Ez az egyszerű kis prédikátor, de ttlpig ember és hős a háború véres szennyében, felperzselt falvak üszkfben taposva, ilyen gyönyörű képeket álmodik a forrón áhított békéről, amelyet izzó lírai szavakkal esd és hív: „Öh kívánatos és gyönyörűséges igazság, békesség és egyezség, vajon mikor jősz a mi elepedett és nálad nélkül megszakaszkodött szegény or- j szágunkban magadnak fészket vetni és lakóhelyet szerezni? vajon mikor foltozod meg elszakadozott ruhájit édes hazánknak ? .. Öh kedvességes békesség, mikor csendesítesz le ugyan '•rszágunkban annyi sok változásokat? Térülj mihozzánk és valaha immár egyszer találsz sok puszta helyeket itt is földünkben, építsd meg azokat jobb állapotra!" Két évszázaddal később Csokonai is ilyen megrázó párhuzamot tud vonni a háború és béke között. Már költői zsengéi egyikében, a „Had" című versében komor és elriasztó színekkel festi a háború borzalmait. Sok képe szinte kísértetiesen emlékeztet Mag.varira. Ő is beszél a „trombiták bús harsogásáról", az „armádák" „rettentő lármával és zörgéssel" történő rohanásáról és „a vér kiszabott mezejéről". Ijesztően megelevenítő képeit olvasva, szinte hideglelős borzongással érezzük magunk alatt a „megrémült föld dübörgését", halljuk az „ágyuk megterhelt méhének dördülését", látjuk az „apró halálok" — „puskagolyóbisok" röpülését és a „felhők hasát nyaló" „halálos füst nyargalását". Ezekkel a rémes víziókkal és hallucinációkkal szembeállítja aztán Csokonai a béke boldog és nyugalmas képeit. Boldognak nevezi azt az országot, népet, amely csendes békességben élhet. amelynek nem kell hadakoznia: „Boldog ország az, hol az árva, s özvegy nem bocsát, sírván az egekre átkot, Szántogat minden, s ki-ki szőlőjében Kényére munkál. Semmi mesterség nem enyészik ottan, Gazdag a kalmár s ai egész közönség, Ott tanít a bölcs, danol a poéta, Él az igazság." Ezeket a gyönyörű strófákat méltán tekinthetjük irodalmunkban a béke igazi apoteózisének, dicsőítő énekének. . *** A béke költője és harcosa volt a hozzánk időben legközelebb álló Vörösmarty Mihály is, aki a bukott szabadságharcra és saját küzdelmes életére j visszanézve egyik jelképes alakjához: az „élő szoborhoz" hasonlóan szintén ! zord képek légióját vonultatta el szemei előtt. Honnan jötteit, honnan tódultak ezek a képek? A „népemésztó csaták napiból" — amikor „a vész kitört és vérfagylaló keze Emberfejekkel labdázott az égre, Emberszívekben dúltak lábai, , Lélekzetétől meghervadt az élet. Amerre járt, irtóztató nyomában Szétszaggatott népeknek átkai Sóhajtanak fel csonthalmok közül." Vörösmarty ezektől a szörnyú képektől nem tudott szabadulni. Feldúlt képzeletét a széttört remények hallucinációi is gyötörték: „elfojtott sóhajtások", pokolbeli malom zokogása és „a gyilkos testvér botja zuhanásának" hangjai. Vörösmarty nemes nagy lelke nehezen tört össze és felzaklatott tekintetével is még azt a jövőt kereste, amely nemzete számára akkor jön el, „majd ha elfárad a vész haragja, s a viszály elvérzik a csatákon", „majd ha kihull a kard az erőszak durva kezéből. s 8 szent béke korét nem cudarí«,ja a gyilok". Ez a szétdúlt életű és a sorssal már a végső számadást megtevő nagy költő egyéni tragédiájának közvetlen beteljesülése: végső testi és lelki összeroppanása előtt is hihetetlen erővel és lelkeket felvillanyozó pátosszal és optimizmussal énekelt reményt vesztett nemzetének és az egész emberiségnek. Fenségesen szárnyaló hittel hirdette, hogy. ha ez „a vakcsillag, ez a nyomorúlt föld" megforogva „keserű levében" megtisztul „a bűn. szenny, és ábrándok dühétől", akkor „lesz még egyszer ünnep a világon!", akkor eljön a vágyva-vágyott béke. Ilyen lelkes és gazdag békegondolatokat küldenek nekünk a magyar történelem és irodalom viharos századaiból ezek a halottan is halhatatlan alkotók. Sokszor úgy tűnik fel, hogy gondolataikkal és békeigéikkel közvetlenül hozzánk szólnak, és látnoki soraikkal a mi hatalmas békemozgalmunk mai konkrét programiét fogalmazzák meg. Ennek a programnak az értelmében az egész világot átfogó gigászi békemozgalom "minden egyes tagja bátran elmondhatja Vörösmarty igéivel azt. hogy nincs egyedül, „testvérei vannak, számos milliók", akiket a béke szeretete elszánt „védés dacszövetségbe" tömörít a gonosz és esztelen háború ellen. Az egész világ minden becsületes embere, fajra, vallásra, nemzetiségre, világnézetre és foglalkozásra való tekintet nélkül harcol a békéért. Kommunisták, katolikusok, négerek, angolok, papok, munkások, vállalkozók, értelmiségiek és mindennemű más jóakaratú emberek — mindnyájan „méltó és igaz okokból" veszünk részt a békeharcban, és Magyari Istvánnak ma is helytálló megfogalmazása szerint — ki-ki legjobb meggyőződésének megfelelően — harcolunk „hitünkért, országunkért, maradásunkért, özvegyekért és árvákért". Ti. mai békeharcos költők, véssétek szívetekbe, költői terveitekbe és programotokba ennek a három halhatatlan elődötöknek. társatoknak üzeneteit, béke-gondolatait is! Ti pedig béke-kettősök, akik a városokban és falvakban nemes és szép buzgalommal az aláírásokat gyűjtitek, írjátok oda a békeívre a becsületes és jószándékú emberek aláírásai közé ezeknek a halhatatlan halottaknak soha, feledésbe nem merülő nevét is! Dr. Turczel Lajos 1955. március 18. A magyar irodaiam az 1955-ös esztendőben három halhatatlan alkotójának a haláláról emlékezik meg. 350 évvel ezelőtt halt meg Magyari István, a magyarság négy évszázadon át vívott Habsburg-ellenes függetlenségi faarcának első irodalmi megfogalmazója. 150 esztendeje rugdosta „két halál" ..irgalmatlan sarkával" az utolsókat a felvilágosodás legnagyobb magyar költője: Csokonai Vitéz Mihály „melle csontboltján". Végül kerek 100 esztendő telt el azóta, hogy a reformkor legnagyobb hatású irodalmi ihletőjét és a szabadságharc mindvégig hű harcosát: Vörösmarty Mihályt megölte a nemzete tragédiáján érzett romboló keserűség és fájdalom. A magyar irodalom eme fényes alakjait az egymástól messzeesö századokon át egy közös vonás köti öszsze: eg azon zsarnoki hatalom ellen harcolt- : mindhárman, ott állva a magyar nép haladó erőinek első soraiban. Az első közülük, Magyari István, sárvári lutheránus prédikátor, ré zt vesz a török ellen 1593-ban indított, úgyne.ezett tizenöt éves háborúban. Itt döbl cn rá, hogy a Habsburgok a török kiűzésének címén Magyarországra hozott zsoldos seregeiket sokkal inkábi) egy másik célra: a magyar nép tönkretételére, szabadságának és függ,-. Llenségének elorzására használják fel. Magyari az „édes hazához és nemzetségéhez való szeretettől" vezérelve a nemzeti függetlenség és a protestáns vallás védelmében megírja és 1602-ben kiadja híres könyvét. „Az országokban való sok romlásoknak okairól." Ez a könyv — amelyet Magyari közvetlenül az idegen zsarnoksággal együttműködő katolikus klérus elleni vádiratnak szánt — az első leleplezője a Habsburg-veszélynek és megindítója a Habsburg-ellenes hazafias irodalomnak. A második nagy halott: Csokonai Vitéz Mihály két évszázaddal később egy eltiprott felkelés emlékétől gyötörtén ^s egy véres bosszú látványától megrettenten sem adja fel a harcot, amelyet nemzetének „tündöklő nyájas hajnaláért" vív. A jakobinus mozgalom vérbefojtása után, Kazánczyhez hasonlóan Csokonai is ott küzd „a megmaradt járható utakon". Egy szörnyű sötét korban, „megrögzött vak homályban" verekszik a „denevér babona", „bagoly vakbuzgóság", „zabolátlan indulatok" — és az „igazságtevő határkövek, halmok és tilalmas korlátok" ellen; verekszik mindaddig, míg „melle rokkant boltjai" erővel bírják, míg betegségébe és a közönybe bele nem hal. A száz évvel ezelőtt elhúnyt Vörösmarty Mihály gazdag életét is dicsőséges harcok keresztezik. Már 25 éves ifjú korában ott küzd azoknak dig salétromot — leginkább ostravai salétromot, mert ez a nitrogént ammoniumnitrát formájában tartalmazza, mely fokozatosan bomlik szét és egyenletesebben, hosszabb időn át látja el a növényeket 'nitrogénnel. A póttrágyázás azért indokolt, mert a kukorica a csírázástól a kalászosodásig, vagyis fejlődési idejének két ötöde alatt a tápanyagoknak csupán kb. 5—8 százalékát, míg a fennmaradó 92—95 százalékot a virágzás és az érés közötti időben használja fel. A póttragyázással a talajnak tápanyagokkal való egyenletesebb ellátását biztosítjuk, melyeket ily módon jobban kihasználhatunk a növények fejlődésére s a magasabb termés elérésére. Foglalkozunk továbbá a helyes agrotechnika kérdéseivel, valamint a silókukorica termesztésére alkalmas keresztezett válfajok kiválasztásával. Évente .végzünk kísérleteket, melyekbe a szokásosan termesztett fajtákat és a keresztezéseket soroljuk be s szerzett tapasztalataink alapján a legjobbakat ajánljuk gyakorlati használat céljaira. A silókukorica termesztése terén még igen sok a hiba a gyakorlatban, mert a zöldtakarmányként termesztett kukoricával tévesztik össze. Hogy a termelésben a helyzet megjavuljon, lehetőleg az alábbi elvekhez kell igazodni: 1. A silókukorica termesztésére alkalmas telkeket kell kiválasztani, mely°k talaja jószerkezetű, élettanilag tevékeny, kellő mennyiségű tápanyagokkal ellátott s a vetés alá jól előkészített. Ha nem áll módunkben istállótrágyával trágyázni, trágyázzunk legalább trágyalével s a többi tápanyagokat pótoljuk műtrágyával. A fejlődés folyamán a sorokat trágyalével póttrágyázzuk, melybe szuperfosztátot keverünk. 2. A vetést idejében, legkésőbb május első napjaiban kell elvég erűink, mivel ennél a művelési ágnál arra kell törekedni, hogy olyaé sarjakat nyerjünk, melyeken minél nagyobb számú csö képződik; amikor ezek a tejérettségböl a sárga érettségbe mennek át — a silótakarmány akkor a legértékesebb. 3. Legfontosabb a bevetett mag mennyisége s a vetés módja. A silókukoricát ritkább"— egymástól 40— 60 cm távolságra eső sorokban kell termelni s az 1 hektárra vetett menynyiség a mag nagyságához mérten 35—50—70, nagyszemű fajtáknál legfejlebb 90 kg. Túlsűrű vetéseket könnyen átvagdalhatunk. A fejlődés folyamán a vetést eleinte boronáljuk, majd saraboljuk. Helyes agrotechnika alkalmazásával átlag 350—500, sőt, 600 mázsa zöld anyagot nyerünk, mely értékes félabrak silótakarmányt ad. Ez idén vizsgálni fogjuk a silókukorica fészkes ültetését, esetleg a különböző időben végzett vetés hatását is. Az új nemesített fajták közül a Fleischmann-féie lófogúból termesztett „lófogú T-52 nemesített" fajt említjük meg, mely igen alkalmas éppen Dél-Szlovákia' kukoricatermő vidékei számára. Az 1954. év tavaszán szállítottuk le szaporítás céljából az első E-2 vetőmagot: 12 q mennyiségben, ez idén kb. 50 q vetőmagot és 4? q utánvetésű mar.ot adunk ki úgy. hegy már ez év folyamán elegendő mennyiségű vetőmagot nyerünk nagyobb területek részére. T-52 magnemesítő telkünknek a múlt évben 2,5 ha volt a kiterjedése s erről a területről 204,3 q csöveskukoricát gyűjtöttünk be, ami 81,72 q hektárhrzamnak, illetve átszámítva kb. 52 má

zsa szemnek felel meg. A kukoricát négyzetes-fészkes módszerrel ültettük 70x70 cm távolságban két-két növénnyel, háromszor keresztben saraboltuk és háromszor kapáltuk. A telek nem volt trágyázva istállótrágyávai, de mivel talajának erőnléte az előző évekből még jó volt, műtrágyával (ammoniumszulfáttal, szuperfoszfáttal és kálisóval) trágyáztuk a vetés előtt, a fejlődés folyamán a sorok közé, majd amikor a növények 25—30 cm magasra fejlődtek, ismét mind a három trágyafajjal, végül kalászosodás előtt még selétromoztunk, illetve másodszor póttrágyáztunk. A kukorica igen szép volt, — erről a SzlKP KB első titkára, Bacílek elvtárs, Strechaj elvtárs és kíséretük a helyszínén is meggyőződtek, akik 1954 június 20-án meglátogattak bennünket. Kísérletezésünk során megkezdtük a kukorica származéksoros keresztezésének termesztését; ebből a célból az egyes sorokat a bratislavai és nyitrai kerületek állami gazdaságaiban 25 elkülönített telken termesztettük és egyidejűleg 3 állami gazdaság és 3 EFSz 14 telkén már nagyobb területeken termeltük az első származéksoros keresztezéseket s egyes telkekről már jelentős mennyiséget nyertünk; ezt azon EFSz-ek és állami gazdaságok között osztjuk el, melyek megfelelő érdeklődést tanúsítottak a dolog iránt s melyekkel sikeres volt az együttműködés. A különféle kísérletekbe beosztott, kisebb és nagyobb területeken termesztett származéksoros keresztsoros vetésekkelmúlt évben szép eredményeket értünk el, a hektár mikénti csöves termés a 78—95, sőt a 110 mázsát is elérte. Ezeknek a hibrideknek segítségével győztünk a félhektárnyi területen elért legmagasabb hozamért indított állomások közötti munkaversenyben, ahol a hivatalos mérlegelés szerint 18,30 mázsát tett ki a csöves termés. Ha sikerül jó össztnunkával azokat a származéksorokat szaporítanunk, melyeknek keresztezései adják a legmagasabb hozamokat, akkor két éven belül már nálunk is lehetséges lesz a kukorica termesztésében a szSrmazéksoros hibridek termelésére áttérni, ami helyes agrotechnika alkalmazása mellett jelentős mértékben hozzájárul kukoricahozamaink fokozásához. A többi takarmánynövények közül a takarmánybázis biztosítása szempontjából a „Gigant" silónapraforgónak van nagy jelentősége, melynek nemesítésével most kísérletezünk. A Gigant 3,3—5,4 m magasra is megnő, bőségesen hajt aránylag nagy leveleket, eléggé késői fajta, mely nem megy át korán virágzásba s nagymennyiségű, hektáronként 600—800 mázsa zöldtakarmányt szolgáltat. Szükséges azonban, hogy sűrűn vessük, hogy ne hajtson vastag és kemény szárat, mely a silőzásnál a növények megfelelő törését vagy vágását akadályozza. Végül a takarmánytök nemesítésén és helyes agrotechnikáján is dolgozunk. Itt még csak a kezdet kezdetén tartunk, de reméljük, hogy néhány év alatt ennél a takarmánynövénynél is jó eredményeket érünk el. Már a múlt évben kb. 300 kg takarmánytökmagot adtunk át termesztési célokra s ez idén újbó! jelentős menyr.yiségeink lesznek. Ilyképpen biztosítjuk a zöld futószalag s a többi takarménytermesztő területek részére a szükséges vetőmagot, A termelés fokozását azonban nemcsak közvetlenül, kutató és nemesítő munkával segítjük elő, hanem a termelés összes haladó módszereinek propagalásában is részt veszünk. így 1954-ben a nyárasdi és az aüstáli EFSz-ekben 5—5 hektárnyi területen nagy agrotechnikai kísérleteket végeztünk, hogy a kis területek kísér*leti eredményeit nagyobb területeken is kipróbáljuk. Az az igyekezetünk továbbá, hogy a védnökségi EFSz-ben és a Micsurin-körökben bevezessék a kukorica négyzetes-fészkes módszerrel való termesztését. A kukoricának mint értékes takarmánynövénynek termesztésével kapcsolatos valamenynyi problémát a szövetkezeti munkaiskolákban, különféle tanácskozásokon, tanfolyamokon stb. népszerűsítjük. A múlt évben jelent meg „A kukoricáról" szóló kézikönyv, mely a kukoricatermesztés terén végzett kísérletek eredményeit s a gyakorlati tapasztalatokat tartalmazza. A könyv megismerteti az olvasóval a haladó módszereket is, mint pl. a négyzetes-fészkes ültetést, tárgyalja a póttrágyázás kérdését, elemzi a heterózis kukoricavetömag termesztését s röviden megemlíti a származéksoros nemesítést és a hibrideket. A szakfolyóiratoknak és a sajtónak beküldött cikkeinknek is az a célja, hegy gyakorlatunkkal minden irányban segítségre legyünk abban, hogy a legközelebbi években lényegesen nagyobb terméseket érjünk el mind a szemre, mind a silőzásra termesztett kukoricánál. Ez lesz munkánk legnagyobb jutalma s egyben ez fogja jelenteni nemzetgazdaságunk számára az értékes takarmányok termesztésének fokozását — az állattenyésztési termelés teljes fellendülésének lehetőségét. Tudnunk kell, hogy csupán azok a mezőgazdasági üzemek fejlődhetnek s javíthatnak gazdasági és anyagi helyzetükön, amelyek saját forrásaikból tudják biztosítani az összes takarmányokat s azt a takarmányt, melyet részükra kiutalnak vagy mellyel terven felüli beadásaikat jutalmazzák, nan-fermelék«nységű állataik takarmínyadagjainak javítására s növelésére használják fel. • á