Uj Szó, 1954. december (7. évfolyam, 291-316.szám)

1954-12-22 / 309. szám, szerda

1954. december 22. A szovjet írók második kongresszusa Tovább folytatódott Moszkvában a szovjet írók második kongresszusa. A küldöttek folytatták a vitát a szovjet irodalom helyzetéről és fel­adatairól szóló beszámolók felett. Benjamin Kaverin prózaíró, Alek­szandr Prokofjev költő, Petrusz Iirof­ka, belorusz író felszólalásában az írók szakmai tudásának kérdéseivel foglalkozott. Andrej Lupán, a szovjet-moldvai írók képviselője megállapította, hogy a Moldvai írószövetség tagjainak több mint a fele fiatal írő, aki a Nagy Hon­védő Háború után lépett irodalmi pá­lyára. Müveikben erőteljesen vissza­tükröződnek a Moldva SzSzK népének életében az utolsó évekbe i végbement nagyszerű változások Leon Kruezkowski Sztálln-békedíjas lengyel író felszólalása A megjelentek lelkesen fogadták Leon Kruczkowskinak. a Lengyel író­szövetség nemzetközi Sztá'in-békedíj­jal kitüntetett képviselőjének felszóla­lását. Kruezkowski a lengyel írók ne­vében melegen üdvözölte a kongresz­szust. — A lengyel írók ugyanolyan tü­relmetlenül várták az ÖIIŐK kong­resszusát, mint önök — és nagy re­ményeket fűznek a kongresszushoz — mondotta Kruezkowski. — Ez a kongresszus rendkívül nagy jelentősé­gű. Az irodalom történetében a Szcv-' jetunió írói érezték meg először, hogy nemcsak munkásságukért terhel 5 őket felelősség, hanem valamennyien együttvéve is felelősek hazájuk, sőt koruk irodairnának nagyságáért. Az emberek sok országban mély bizalmat éreznek a szovjet irodalmi müvek iránt. És ez. a bizalom segít­séget nyújt nekik életükben és har­cukban. Mi, az önök fegyvertársai hisszük, hogy ez a kongresszus még világosab­ban kijelöli majd közös művészi erő­feszítéseink útját és együttes harcun r kat a nagy, sok nyelvű szocialista iro­dalomért. Alekszandr Kornejcsuk beszámolója a szovjet drámairodalomról A kongresszus küldöttei és vendégei meghallgatták Alekszandr Kornejcsuk­nak a szovjet drámairodalomról szóló beszámolóját is. — Drámairodalmunk — mondotta Kornejcsuk — sok nemzetiségű mű­vészet. Első kongresszusunkon ennek, vagy annak a testvérköztársaságnak drámairodalma és színművészete te­rén elért egyes sikerekről beszéltünk, ma a Szovjetunióban élő népek hatal­mas irodalmáról beszélünk. De nem­csak dicső nevek, hanem dicső hagyo­mányok is vannak. Valamennyi test­véti szovjet köztársaság drámairodal­ma tehetségesen mutatja meg népé­nek életét, harcát, nemzeti arculatát, világosabban és mélyebben tárja fal az egész szovjet nép jellemét. A Nagy Honvédő Háború idején ké­szült legjobb színdarabok megörökí­tették á fasizmus elleni harcban győ­zelmet aratott szovjet nép hőstetteit. A szovjet drámairodalom hatalmas eredménye volt, hogy méltóképpen áb­rázolta V. I. Leninnek, a párt nagy vezérének, a szovjet állam megalakí­tójának alakját. A beszámolóban nagy helyet fog­lalt el a pozitív hős kérdése. Kornej­csuk hangsúlyozta: Ahhoz, hogy meg lehessen alkotni korunk hősének alakját, látni kell az életet, mindch ellentmondásában ész­re kell venni az élet igazi összeütkö­zéseit, amelyek legyőzése űtjan erősö­dik meg az új. Szergej Geraszimov a szovjet filmművészet fejlődéséről A kongresszus szombat esti ülésén Szergej Geraszimov, a Szovjetunió népművésze, a kiváló filmrendező tartott beszámolót a szovjet film­drámairodalomról. A filmművészet elválaszthatatlan az irodalomtól, — hangsúlyozta Geraszi­mov. Fejlődése az első és második írókongresszus közötti évtizedben a legszorosabban összefüggött a szovjet irodalom fejlődésével A háborút követő évek szovjet filmművészeti alkotásaiban visszatük­röződött a békés munka heroizmusa, a szovjet emberek következetes har­ca a békéért és a népek barátságáért. Áz igazi szovjet filmművészettel, amely az emberiességnek, a-,.népek barátságának eszméit viszi a tömegek közé, s amelynek jelentős érdemei vannak a haladó kultúra fejlesztése terén — szöges ellentétben vannak Hollywood „alkotásai". Ott elsekélye­sítik a történelmi tényeket és a vüug­irodalom klasszikusait, a hazudozás és a vulgarizálás törvényei szerint írnak forgatókönyveket, onnan olyan filmek áradata kerül ki, amelyek a gyilkolást, a züllést magasztalják. Beszámolójának befejező részében Szergej Geraszimov felhívta az író­kat: még tevékenyebben kapcsolódja­nak bele olyan filmek megalkotásába, amelyek a békének, a népek barátsá­gának, az emberiség boldogságának magasztos eszméit hirdetik. Anna Seghers német írónő beszéde Ezt követően Anna Seghers, a Né­met Demokratikus Köztársaság irodal­mi közvéleményének képviselője lép az emelvényre. A teremben levők lel­kes tetszésnyilvánítással fogadják. Anna Seghers beszédében többek között ezeket mondotta: — Meg kell tanulnunk a körülöttünk levő reális világot olyan művészi erővel bemutat­ni, hogy a Német Demokratikus Köz­társaság példaképe és célkitűzése le­gyen mindazoknak a becsületes embe­réknek, akik német nyelven beszélnek és írnak. íróink tehát alkotó munkás­ságukkal részt vehetnek a Németor­szág demokratikus egységéért folyó harcban. — Jellemző tényezője jelenünknek — jegyezte meg Seghers — hogy a nép a hosszú mesterséges elszigeteltség után kapcsolatot teremt az irodalom­mal. Ebben a folyamatban komoly sze­repet játszik a szovjet irodalom. A német ifjúság mohón olvassa a szov­jet regényeket, meg akarja tudni, ho­gyan lett egy nép olyanná, mint ami­lyen a szovjet nép. — Köszönetet mondok azért — mondotta Anna Seghers, — hogy ne­künk, a német írók képviselőinek megadatott az a lehetőség, hogy részt vehetünk az önök kongresszusán és tanulhatunk .önöktől. E tanulságok segítségével jobban kivehetjük részün­ket abból a harcból, amelyet az élet és a jövő vív a halál és mindaz el­len, "ami túlélte korát. A Szovjet írók kongresszusa tovább­ra is a szovjet közvélemény figyelmé­nek középpontjában áll. Az ország minden részéből sok távirat érkezik a kongresszus részére munkásoktól, parasztoktól, tudósoktól, iskolás gyer­mekektől és diákoktól. Táviratok ér­keztek az északsarki állomásokról, távoli tengereken tartózkodó hajókról. A szovjet emberek újabb sikereket kí­vánnak a szovjet íróknak alkotó mun­kásságukban. A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság küldöttségének nyilatkozata A Koreai Népi Demokratikus Köz­társaság távösszeköttetésügyi minisz­tériumának képviselői december el­ső felében Keszonba utaztak, hogy ott december 17-én megkezdjék az Észak­és Dél-Korea közötti rendes posta- és táviróösszeköttetés felújítására vonat­kozó előzetes tárgyalásokat. A posta- és táviróösszeköttetés megújításának javaslatát a Koreai Né­pi Demokratikus Köztársaság terjesz­tette elő. De a délkoreai-amerikai ka­tonai hivatalok és a liszinmanisták elutasító álláspontja miatt a KNDK képviselői nem teljesíthették küldeté­süket. A koreai központi sajtóiroda jelen­tése szerint a KNDK küldöttségének eg^ik tagja Keszonban ezzel kapcso­latban nyilatkozatot tett, amelyben többek között megjegyezte, hogy a KNDK távösszeköttetésügyi miniszté­riumának lépése a koreai népnek a szállítás, a kereskedelem és a kultúr­kapcsolatok újbóli életbeléptetése iránti közös törekvéséből eredt. A KNDK küldöttségének képviselő­je említést tett arról, hogy az ame­rikai katonai hivatalok és a délkoreai kormány a fenti kérdés megtárgyalá­sára vonatkozólag elutasító álláspontra helyezkedett. A KNDK küldöttségének tagja annak a meggyőződésének adott kifejezést, hogy 1955 februárjában e célból konferenciát fognak egybehívni Panmindzsonban vagy Keszonban Észak- és Dél-Korea képviselőinek részvételével. A szovjet kormány jegyzéke Nagy-Britannia kormányéhoz A. A. Gromiko, a Szovjetunió kül­ügyminiszterének első helyettese de­cember 20-án fogadta W. Haytert. Nagy-Britannia szovjetunióbeli nagy­követét és átadta neki a Szovjetunió kormányának jegyzékét Nagy-Britan­nia kormányához. A jegyzék így hang­zik: A szovjet kormány szükségesnek tartja Nagy-Britannia kormányát fi­gyelmeztetni arra, hogy a brit kor­mánynak ama eljárása, amely az úgy­nevezett párizsi egyezmények megkö­tésében nyilvánult meg. elvben ellen­kezik azokkal a kötelezettségekkel, amelyeket Nagy-Britannia magára vál­lalt a Szovjet Szocialista Köztársa­ságok Szövetsége és Nagy-Britannia Egyesült Királyság között a hitleri Németország és európai társai elleni háborúban való szövetségről, valamint a háború utáni együttműködésről és kölcsönös segélynyújtásról kötött szerződésben. Ezt a szerződést 1942 május 26-án irták alá, azokban a napokban, ami­kor a Szovjetunió és Nagy Britannia más államokkal együtt a hitleri koá­lició ellen közös súlyos harcot vívtak a közös ellenség — a hitleri Német­ország ellen. A brit-szovjet szerző­dés, amelyet a szovjet és a brit nép legjobb fiainak vére szilárdított meg s amelynek megkötését a két nem­zet közötti szoros együttműködésre való törekvés diktálta, megállapítja, hogy Nagy-Britannia és a Szovjetunió a háború utáni időszakban közös in­tézkedéseket tesznek, hogy elhárítsák Németország vagy bármelyik más ál­lam újabb agressziójának lehetőségét, amely államok vele együtt részt vesz­nek az európai agresszióban. Ez a szerződés, amely 1962-ig ér­vényes, a következőket mondja: 1. A magas szerződő felek kijelen­tik, hogy más hasonlóan gondolkozó államokkal együtt javaslatokat óhaj­tanak elfogadni a háború utáni idő­szakban végzendő közös intézkedések­re a béke megőrzésére és az agresszió elhárítására. 2. E javaslatok jóváhagyása előtt a háborús akciók befejezése után minden, hatalmukban álló intézkedést megtesz­nek, hogy lehetetlenné tegyék az ag­resszió megismétlődését és a Német­országgal, vagy bármelyik más állam­mal kötött béke megsértését, amely Németországgal együtt részt vett az európai agresszióban (3. cikkely). A szerződés továbbá kimondja: „A magas szerződő felek mindegyi­ke kötelezi magát, hogy nem köt semmilyen szövetséget és nem vesz részt semmilyen erőcsoportosulásban, amely a másik magas szerződő fél el­len irányul." (7. cikkely). A Szovjetunió és Nagy-Britannia e szerződés keretében megegyeztek, hogy a háború utáni időszakban szo­ros és baráti együttműködésben közö­sen fognak dolgozni az európai biz­tonság megszervezésé érdekében és ugyancsak kötelezték magukat, hogy kölcsönösen mindennemű katonai és más segítséget, valamint támogatást megadnak egymásnak abban az eset­ben, ha a felek egyikét ismét német agresszió veszélyeztetné. Míg a brit-szovjet szerződés célja, hogy hozzájáruljon a béke megszilár­dításához és Németország vagy más állam újabb agressziójának elhárítá­sához, amely vele együtt részt vett az európai agresszióban, addig a párizsi egyezmények, amelyeket aláirt Nagy Britannia kormánya, a német milita­rizmus felújításához vezetnek és ez­zel kialakítják az új német agresszió veszélyét. Ezek az egyezmények ki­mondják Nyugat-Németország remi­litarizálását és a nyugatnémet had­sereg felállítását, élén a volt hitleri tá­bornokokkal, akik még nemrégen az európai országok megszállt területein a véres, terror és elnyomás fasiszta rendszerét vezették be és a Szovjet­unió, Nagy-Britannia, Franciaország, Lengyelország és más európai orszá­gok, amelyek a német militarizmus agressziójának áldozatai voltak, szá-. moS városát és faluját elpusztították. Nyugat-Németországban nemcsak felújítanak nagy hadsereget, amelynek nagy légierők, tankok, nehéz tüzér­ség, haditengerészet és saját katonai vezérkar áll rendelkezésére, hanem az egész nyugatnémet nehézipar, be­leszámítva a Ruhr-vidéki ipart, is­mét fegyvereket gyárt. A párizsi egyezmények, amelyek el­lentétben állanak a jelenlegi nemzet­közi egyezményekkel, a nyugatnémet militaristák és revansisták kezébe atomfegyvert, vegyi és baktérium­fegyvert adnak, ami "jelentősen fo­kozza a pusztító atom-, vegyi- és baktériumháború veszélyét annak minden súlyos következményével és számos áldozatával s amely különö­sen veszélyes a kis területet elfoglaló sűrűn lakott európai országok szá­mára. A párizsi egyezmények egyben ki­mondják a remilitarizált Nyugat-Né­metország bekapcsolását az agresszív északatlanti szerződésbe és a Szov­jetunió valamint a népi demokratikus országok ellen irányuló más katonai csoportosulásokba. Ez azt jelenti, hogy Nagy-Britannia, amely e csoportosu­lások egyik főszervezője és résztve­vője, katonai szerződésre lép a fel­újított német militarizmussal tekintet nélkül arra, hogy a brit-szovjet szer­ződés szerint kötelezte magát, hogy nem köt semmilyen katonai szerző­dést és nem vesz részt semmilyen a Szovjetunió ellen irányuló koalícióban. A szovjet kormány már nem égy­szer, így ez év október 23-i, november 13-i, és december 9-i jegyzékeiben rámutatott arra, hogy a brit kor­mánynak ilyen eljárása éles ellentét­ben áll a háború utáni együttműkö­désről és kölcsönös segélynyújtásról szóló brit-szovjet szerződés szellemé­vel és szövegével. Nagy-Britannia az­által, hogy a párizsi egyezmények résztvevőjévé vált, durván megsér­tette a brit-szovjet szerződésből szár­mazó szövetséges kötelezettségeit mind az új német agresszió lehetősé­gének megakadályozását, mind pedig a Szovjetunió ellen irányuló katonai szerződéseken való kívülmaradást illetőleg. A szovjet kormány gyakran figyel­meztette Nagy-Britannia kormányát a német militarizmus felújítása politiká­jának veszélyére. Emellett állandóan rámutatott annak szükségességére, hogy a Szovjetunió és Nagy-Britannia közös intézkedéseket tegyenek az eu­rópai béke és biztonság megszilárdítá­sára és a Németországot érintő ha­laszthatatlan kérdések rendezésére. Németország egységének mint béke­szerető és demokratikus államnak az össznémet szabad választások megren­dezése alapján való felújításáról szóló egyezmény érdekében a szovjet kor­mány azt javasolta, hogy .haladéktala­nul hívják össze a négy natalom kül­ügyminisztereinek értekezletét. A szovjet kormány ugyancsak Nagy­Britannia kormányához fordult azzal a javaslattal, járuljon hozzá az európai kollektív biztonsági rendszer meg­teremtéséről szóló összeurópai szerző­dés megkötéséhez. Ennek a szerződés­nek részvevői lehetnének az összes eu­rópai államok, tekintet nélkül társa­dalmi és állami berendezésükre. E szer­ződés megkötése biztosíthatna az ösz­szes európai nemzetek fejlődésének békés feltételeit. A Szovjetunió kormá­nya ezért azt javasolta, hogy novem­ber végére hívják össze az összes ér­dekelt államok összeurópafértekezletét, amely megtárgyalná az összeurópai kollektív biztonsági rendszer kérdését. A szovjet kormánynak mindezen ja­vaslatai arra irányultak, hogy megaka­dályozzák a német militarizmus fel­újítását és hogy megszilárduljanak és fejlődjenek a Nagy-Britannia és a Szovjetunió közötti baráti kapcsolatok, aminek rendkívül nagy jelentősége van mind Nagy-Britannia és a Szovjet­unió biztonságának biztosítására, mind pedig a világbéke megszilárdításéra. A szovjet kormány sajnálattal álla­pítja meg, hogy Nagy-Britannia kor­mánya elutasította az európai koliektív biztonsági rendszer megteremtésében való részvételt s megtagadta részvéte­lét Németország egységének békés és demokratikus alapokon való felújítása halaszthatatlan feladatainak megoldá­sában is. A szovjet kormány említett javaslatának és baráti figyelmeztetese­nek elutasításával a brit kormány be­bizonyította, hogy nem akarja betar­tani kötelezettségeit, amelyek a brit­szovjet szerződésből következnek és nem veszi figyelembe az európai nem­zetek békéje és biztonsága "megszilár­dításának érdekeit. A brit kormány jelenlegi politikája nemcsak nem felel meg Nagy-Britan- , niának a háború utáni együttműködés­ről és kölcsönös segélynyújtásról szóló brit-szovjet szerződésből eredő kötele­zettségeinek, hanem egyenesen a Szov­jetunió és más békeszerető államok el­len irányul. Nagy-Britannia kormánya nemcsak aláírta a párizsi egyezményeket és el­érte azok jóváhagyását a parlament­ben, hanem fokozott nyomást gyakorol ezen egyezmények más európai részve­vőire, hogy meggyorsítsa ratifikálásu­kat. Ezáltal Nyugat-Németország re­militarizálásának meggyorsításái-d és az említett katonai csoportosulásokba való bekapcsolására törekszik. A brit-szovjet szerződés ilyen hely­zetben elveszti jelentőségét és nem szolgálhatja azokat a célokat, amelyek érdekében megkötötték. Mivel Nagy­Britannia kormánya tekintet nélkül er­re a szerződésre ^a nyugatnémet mili­tarizmus felújításának és a remilitari­zált Nyugat-Németországnak a Szov­jetunió és más békeszerető állomok el­len irányuló katonai csoportosulásokba való bekapcsolása útjára lépett, a brit­szovjet szerződés nemcsak nem szol­gálja többé a béké érdekeit, hanem el­lenkezőleg, Nagy-Britannia kormán;, a jelenlegi politikájának leleplezésére szolgál, amely az Amerikai Egyesült Államok által vezetett agresszív kato­nai csoportosulásba lépett. A szovjet kormány nem érthet egyet ezzel a helyzettel és kénytelen ezt közvetle­nül bejelenteni mind a szovjet, mind a brit népnek. Ez arról tanúskodik, hogy a párizsi egyezmények ratifikálása elkerülhetet­lenül komolyan bonyolulttá teszi az egész európai helyzetet. Arról tanús­kodik, hogy ez a ratifikálás nem felel meg az európai béke és biztonság ér­dekeinek és csupán néhány, az új há­ború előkészítésével foglalkozó állam agresszív körei számára szükséges. A szovjet kormány ilyen körülmé­nyek között kötelességének tartja ki­jelenteni, hogy a párizsi egyezmények ratifikálása keresztülhúzza a háború utáni együttműködésről és kölcsönös segélynyújtásról szóló brit-szovjet szerződést és megsemmisíti azt. "Ezért a teljes felelősség Nagy-Britanniárc, a brit kormányra hárul. A párizsi egyezmények ratifikálása után a szovjet kormány szamára nem marad más hátra, mint a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnöksége elé javas­latot terjeszteni a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége és Nagy­Britannia Egyesült Királyság között megkötött, a hitleri Németország és európai társai elleni háborúban való szövetségről és a háború utáni együtt­működésről és kölcsönös segélynyúj­tásról szóló szerződés felbontására. Moszkva, 1954. december 20. Nagy-Britannia nagykövete kijelen­tette, hogy a jegyzéket átadja kor­mányának. H. Johnson nyilatkozata Dr. H. Johnson centerbury érsek de­cember 20-án kijelentette, hogy az egyháznak tiltakoznia kell az észak­atlanti szövetség társországai határo­zata ellen, amely háborús tervek elő­készítésére irányul a hidrogénbomba felhasználásával. Dr. H Johnson kijelentette: „Mire való ez a sok beszéd e fegyver felhasználásáról? Ki fenyeget bennün­ket? Természetesen nem a Szovjet­unió. A Szovjetunió sohasem fenyege­tett nukleáris fegyver felhasználásával és háborúval." Johnson rámutatott arra, hogy a Szovjetunió minduntalan a nukleáris fegyverek betiltását szorgalmazta. Johnson megjegyezte: „Montgomery fenyegetődzött azzal, hogy ezt a fegy­vert felhasználja. Orosz tábornok so­hasem fenyegetődzött e fegyver fel­használásával!" Dr. H. Johnson beszédében foglal­kozott azzal a hatással, melyet a há­ború emlegetése kivált a gyermekek­nél és az ifjúságnál és hangsúlyozta, hogy a Szovjetunióban nem folytatnak háborús beszédeket. Beszédében kije­lentette: " „A világ egy részében a gyermek a teljes biztonság érzésében nő fel. Miért nincs ez így nálunk is?"

Next

/
Oldalképek
Tartalom