Uj Szó, 1954. december (7. évfolyam, 291-316.szám)

1954-12-01 / 291. szám, szerda

III SZÖ 1954: december % V. M. Molotov beszéde az európai országok konferenciáján neveit, akiket a nürnbergi bűnper a háború befejezése után pellengérre állított. Nem feledkezhetünk meg azonban arról, hogy a nyugateurópai államok akkori kormányai, amelyek a háború kezdete előtt engesztelhetetlent ellenséges' álláspontot foglaltak el a Szovjetunióval szemben, nagy felelősséget viselnek azért, hogy nem akadályozták meg a hitleri agressziót. Rendkívüli felelősség terheli őket, mert elutasították a Szovjetunióval való közös tárgyalásokat, hogy az európai államok együttes erőfeszítéssel akadályozzák meg a német mili nzmust abban, hogy Európa nemzeteit és utánuk más nemzeteket is a második világháborúba sodorja. Csupán 9 éve annak, hogy véget ért a második világháború, amely az európai nemzetekre mérhetetlen szenvedést hozott. Nem feledkezhetünk meg az emberáldozatok millióiról, nem feledkezhetünk meg azokról a nagy szenvedésekről, amelyeket a háború az anyáknak, özvegyeknek és árváknak okozott. Semmivel se hasonlíthatjuk össze a nemzetek hatalmas pusztulását és veszteségeit, melyeket a háború okozott. E háború következményei érezhetően megnyilvánulnak mindmáig. Még távolról sem épült újjá száTos város és fáki, amelyeket a fasiszta megszállás a Szovjetunió és Lengyelország, Franciaország és • Nagy-Britannia, Jugoszlávia és Csehszlovákia, Belgium és Hollandia, valamint egész sor más európai állam területén elpusztított. Sőt maga Németország is azokhozaz államokhoz tartozik, amelyek a háborúban a legtöbb kárt szenvedték. Ma erre ismét emlékeztetnünk kell, újból és újból emlékeztetnünk kell a második világháború nemrégen múlt éveire, hogy megakadályozzuk a mostani militaristák bűnös terveit,, akik-szemeink előtt új világháborút készítenek elő. | M°g kell említenünk azt is, hogy a második világháború folyamán a nyugati hatalmak és a Szovjetunió közösen más államokkal, amelyek a támadás áldozataivá váltak, hatalmas hitlerellenes koalíciót alkottak. amely „biztosította az agresszorok feletti győzelmet. Vájjon szükséges-e még meggyőzőbb bizonyíték arra, hogy mindazon európai államok érdekei közösek, melyeknek érdekük a béke, melyek között van a Szovjetunió és Franciaország, Nagy-Britannia és Lengyelország, Csehszlovákia és Jugoszlávia, valamint más országok is, amikor a német agresszió elleni harcról és az európai béke , megőrzéséről van szó? És' vájjon szemet húnyhatunk-e afölött, hogy most Nyugat-Németországban ismét előtérben állanak és újból tevékenyen dolgoznak azok az emberek, akik nemrégen a békeszerető államok elleni fasiszta agreszszió szervezői és bűntársai voltak mind Európa keleti, mind pedig nyugati részén? Mindebből az következik, hogy az európai biztonság biztosítása és a német kérdés helyes megoldása egymással elválaszthatatlanul öszszefügg'nek Nem lehet igazán biztosítani Európa biztonságát, ha nem találnak olyan megoldást a német kérdésben, amely megfelel valamennyi békeszerető európai állam érdekeinek és maga a német nér> békeszerető erői Arrteteinek is Ezt azt jelenti, hogy e kérdés megoldásának szüntelen halog^tá^a nem felelhet meg az eurónai béke és biztonság biztosításának. Azok a tervek, amelyekkel most az Amerikai Egyesült Államok, r Nagy-Britannia és Franciaország kormánvai felléptek, Nyugat-Németország Temilitarizálására, valamint a fennálló és az újonnan alakított imperialista katonai csoportulásokba való besorolására irányulnak. E tervek veszélyessége az európai békére teljesen nyilvánvaló. E veszély elhárítása érdekében és hogy valóban hozzájáruljunk a német kérdés megoldásához, valamint az európai béke és biztonság biztosításához, a Szovjetunió azt javasolja, hogy mondjanak le ezekről a tervekről és érjenek el megegyezést a következő alapelvek alapján: Először: Semmilyen esetben sem szabad megengedni a német militarizmus felújítását, amely kirobbantotta az első és második világháborút és végre meg kell kezdeni a német kérdés tartós^ és türelmes megoldását megegyezés, elsősorban a négy nagyhatalom közötti megegyezés alapján, amelyek rendkívül felelősséget viselnek ebben az ügyben s ezzel az európai béke és biztonság biztosításának ügyében is. Másodszor: Meg kell teremteni az európai kollektív biztonság rendszerét valamennyi európai állam részvételével, amelyeknek érdeke a béke megőrzése és megszilárdítása, tekintet nélkül állami és társadalmi rendszerükre. E célból teljes figyelemmel meg kell vizsgálni mind az „európai kollektív biztonságról szóló összeurópai szerződésre" tett szovjet javaslatot, mind pedig más országok javaslatait is, amelyeket e kérdésben elő fognak terjeszteni.. A szovjet kormánynak ebben a két, egymással szorosan összefüggő .javaslatában* nincs semmi olyan, ami bármelyik európai, vagy nem európai állam érdekei ellen irányulna. E javaslatokról a megegyezés elérését nem lehet egyszerű, könynyű dolognak tartani, azonban senkinek sem sikerül bebizonyítani azt, hogy nem lehet megegyezést elérni a javaslatokról valamennyi állam között, amelyek az európai békére és biztonságra törekszenek. A Szovjetuniónak e javaslatai alapjukban különböznek azoktól az egyezményektől, amelyeket a párizsi konferencián jóváhagytak. Mindkét javaslat — mind a német militarizmus felújításának meg nem engedésére irányuló javaslat, mind pedig az európai kollektív biztonsági rendszer megteremtésére irányuló- javaslat is — egy közCs célt követ: biztosítani az európai béke megőrzését és megszilárdítását. A párizsi egyezményeknek azonban más a céljuk. Ezek az egyezmények abból indulnak ki, hogy elutasítják az európai kollektív biztonság elvét. A Nyugat-Németor szág militarizálására irányuló terveket, valamint néhány nyugati hatalom katonai csoportosulásába való besorolását szolgálják. Ezek az egyezmények nem szolgálják a béke megőrzésének és megszilárdításának érdekeit, hanem teljesen el lenkező célokra irányulnak. A párizsi egyezmények abból indulnak ki, hogy egyes ..európai államokat szembeállítanak más európai álla-. mokkái, arra számítanak, hog}' ellentéteket szítanak közöttük. További lázas fegyverkezésre számítanak, ami csupán új agresszió, új háború előkészítésére irányuló terveikből következhet. A szovjet kormány a párizsi egyezményekkel szembeni tagadó álláspontját kifejtette az USA, Nagy-Britannia és Franciaország kormányaihoz október 23-án és november 13-án intézett jegyzékeiben. A párizsi egyezmények ihletőinek minden kibúvó beszéde ellenére, akik a német militarizmus felújítására tették tétjüket, nem lehet el leplezni azt a legfontosabb tényt, hogy ezek az egyezmények az európai béke megőrzését veszélyeztetik és ezért összeegyeztethetetlenek az európai államok biztonsága biztositásának követelményeivel. Megoldhatják-e a párizsi egyezmények a német kérdést, vagy hoz. zájárulhatnak-e bármilyen módon megoldásához? Feleletünk e kérdésre így hangzik: Nem, nem oldhatják meg és nem járulhatnak hozzá. Az ilyen egyezmények nemcsak nem szolgálhatják ezt a célt, hanem ellenkezőleg, megvalósításuk fő akadályként áll a legsürgetőbb kérdés megoldásának — a német állam egységének békés és demokratikus alapokon való felújítása útjában is. A jelenlegi időben semmi sem akadályozhatja annyira Németország egységének felújítását, mint a Nyugat-Németország remilitarizálásáról szóló párizsi egyezmények megvalósítása. A párizsi egyezmények alapján, amint ismeretes, Nyugat-Németországban a legközelebbi időben 500.000—520.000 főből álló fegyveres erőt állítanának fel. A bonni uralkodó körök ma nyíltan kijelentik, hogy a katonai egységek készülő , megalakítása után a nyugatnémet hadsereg sokszorosan kibővül. E kijelentéinek megvan az alapja. Már most létezik mintegy 200.000 főből álló rendőri katonaság és ezenkívül vannak az úgynevezett „szolgálati egységek" és más militarizált segédszervezetek, amelyek mintegy 250.000 főből állanak. A több mint félmilliós nyugatnémet hadsereggel együtt, amelyet a párizsi egyezmények alapján állítanak fel, Nyugat-Németországnak ténylegesen már a legközelebbi időben mintegy millió főből álló katonai ereje lesz. Ezenkívül az utóbbi években. Nyugat-Németországban jelentősen elterjedtek a különféle militarista szervezetek, mint a „katonai szövetségek" és „tradíciós társaságok", amelyek a különféle hitleri csapatok volt tagjait tömörítik egybe, akik a háború alatt véres 'gaztetteket és szörnyű állatiasságokat követtek. el. Ezek a „katonai szövetségek" és „tradíciós társaságok" „a Führer gránátos hadosztályának" volt tagjaiból, „a Führer őrségéből" Hermann Goring tankhadosztályának, a hitleri SS-alakulatoknak stb. volt tagjaiból álló társaságok minden téren támogatják a hitlerizmus fasiszta hagyományait. E militarista szervezetek tagjainak száma már elérte a 2 milliót. Mindebből világos, hogy amikor a párizsi egyezmények fél millió főből álló nyugatnémet hadsereg megteremtéséről beszélnek, ezzel nem mondtak teljes igazságot. Ha ezek az egyezmények megvalósulnak, Nyugat-Németországban rövid időn belül legkevesebb egymillió főből álló hadsereg alakul. Ehhez hozza kell számítani a meglévő 2 milliós militarista szervezeteket, amelyek a hitleri hadsereg volt tagjaiból állanak és ma a hitlerizmus fasiszta hagyományait ápolják. Amint megkezdik a párizsi egyezmények megvalósítását, a német militaristák rendelkezésére állanak ezek a millió főből álló szervezetek, melyeknek tagjait újból ágyútöltelékként akarják majd felhasználni az új agresszió céljaira, revansiszta cselekedetekre, ; idegen területek meghódítására. A párizsi egyezmények a valóságban a nyugatnémet militaristáknak jogot adnak' a német vezérkar felújítására. Nem fog sokáig tartani és az eredmények megmutatkoznak. Ezek az egyezmények ezenkívül a nyugatnémet militaristáknak lehetőséget adnak a háborús ipar korlátlan kifejlesztésére. A nyugatnémet monopolisták, mint Krupp, Abs, Zangen, Dinckelbach és mások, akik a második világháború előtt a német gazdaság militarizálásának fő szervezői voltak, már vezető szerepet játszanak Nyugat-Németország remílitarizálásánák megvalósításában. Hogy a remilitarizáció milyen méreteket öltött, az látható a következő adatokból i.s. Hat év alatt, 1933-tól 1939-ig Hitler a háború előkészítésére 90 milliárd márkát fordított, ma pedig a bonni uralkodó körök katonai célokra csupán a legközelebbi három esztendőben több mint 100 milliárd márkát készülnek kiadni. Az Amerikai Egyesült Államok már megkezdték több milliárd dollár értékű fegyverzet szállítását Nyugat-Németországba. Éppúgy, mint a második világháború előtt, a nyugatnémet militaristák most . is bőséges anyagi támogatásban részesülnek az USA legnagyobb monopóliumaitól, amelyek nem csekély nyereségeket söpörtek már be a nyugatnémetoirszági remilitarizálással kapcsolatos businessből. Nem véletlen, hogy az utóbbi időben az USA politikáját egyre jobban befolyásolják éppen azok az amerikai monopóliumok, amelyek kapcsolatban állanak a legagresszívabb nyugatnémet körökkel ^s fegyvereket kovácsolnak egy újonnan alakított nyugatnémet hadsereg számára, A remilitarizáció irányvonala a militarista és revansiszta erők befolyásának további növekedésére vezet Nyugat-Németországban. Ezek az erők már ma egyre jobban fokozzák támadásaikat a lakosság demokratikus jogai ellen. Az így kialakult helyzet elsőyrban a munkásosztály jogait és életszínvonalát veszélyezteti. Ezt közvetlenül elősegítik a párizsi egyezmények. Egy szó sincs bennük az elemi demokratikus szabadságjogok védelméről NyugatNémetországban, hanem egyenesen előírják, hogy ott új törvényeket léptessenek életbe az úgynevezett „rendkívüli állapotról" abban az esetben, ha fokozódnék a Wehrmacht felújítása elleni népmozgalom, vagy ha erősödnék a munkásosztály harca jogaiért és gazdasági helyzetének megjavitásáért. Októberben folyt le a több mint 6 millió tagot számláló nyugatnémet szakszervezeteknek — a nyugat-németországi munkásosztály legnagyobb tömegszervezetének — harmadik kongresszusa. Ez a kongresszus kategorikusan szembehelyezkedett a Nyugat-Németország remilitarizálására irányuló tervekkel. Kijelentette, hogy e tervek megvalósítása következtében „súlyos veszély keletkeznék, amely fenyegetné mind a nemzetközi feszültség enyhítését, mind pedig Németország újraegyesítésének lehetőségét is." Kijelentette továbbá, hogy Nyugat-Németország számára „egy újrafelfegyverzés azt a veszélyt jelenti, hogy olyan militarista, bürokrata álíam alakul, amely véget vetile a munkásosztály politikai, szociális és közgazdasági demokrácia megteremtésére irányuló törekvéseinek." A nyugatnémet szakszervezeteknek ez a határozata arról tanúskodik, hogv Nyugat-Németon-zág remilifarizálása a munkásosztálynak, a német nép többségének akarata ellenére történik, hogy Nvugat-Né-retország dolgozói ezzel határozottan szembeszállnak. Nyugat-Németország urai azonban ezt nem veszik figyelembe. Nem veszik figyelembe népük akaratát és az elnyomás minden eszközét felhasználják arra, hogy kibontakoztassák az új háború előkészületeit, hogy N3'ugat-Németországot teljesen a militaristák és revansiszták szolgálatába állítsák. Nyügat-Néroetország szemünk előtt alakult át agresszív militarista államá, amely újból azzal fenyeget, hogy a háború fő tűzfészkévé lesz Európában A bonni állam élén álló emberek nem leplezik a más európai' nemzetek ellen irányuló agresszív terveiket. Nem más, mint Nyugat-Németország mostani miniszterelnöke, Adenauer volt az, aki már 1952 márciusában sürgette Nyugat-Németország remilitarizálását és ilyen háborús tervekét szőtt: „NyugatNémetország újrafelfegyverzésének előkészítő fázisává kell válnia az új rendszer felállításának Kelet-Európában." Míg azelőtt „az új kelet-európai rendszer felállításáról*' Hitler beszélt, a hitlerizmus csődje után ezt Adenauer hangoztatja. A bonni miniszterek, Seebohm, Kaiser, Hallstein és a hitleri tábornokok, Falkenhausen, Kesselring és sok más kijelentései arról tanúskodnak, hogy a revansiszták és az idegen területek meghódításának hívei nem leplezik többé agreszív céljaikat és terveiket. Ha Franciaország és Anglia, valamint az északatlanti tömb más államainak hivatalos tényezői titkolni igyekszenek is nemzeteik előtt ezeket a tényeket, amelyek arról tanúskodnak, hogy az európai béke megőrzése veszélyben forog vagy pedig álcázni igyekeznek is e tények agresszív jellegét — ez csupán fokozza az említett tényezők felelősségét a párizsi egyezmények következményeiért. Minél előbb lelepleződik a nemzeteknek ez a becsapása, annál jobb lesz a békének és az európai nemzetek biztonságának ügyére. Anglia, Franciaország és az USA vezető körei a párizsi egyezmé«. nyekben foglalt „valamilyen bizton sítéki'-iról szóló mesékkel igyekeznek megtéveszteni a közvéleményt. Ezek a „biztosítékot" áVUtólag védelmet nyújtanak a remilitarizált Nyugat-Németország részéről fenyegető agresszió lehetősége ellen-. Nem véletlen, hogy ezeknek a rosszemlékű „biztosítékoknak" senki sem hisz. Amint ismeretes, a Versailles! szerződés Németország katonai hatalma felújításának sokkal nagyobb korlátozását tartalmazta. A versaillesi szerződés szerint az egész, német hadsereg létszáma nem haladhatta meg a 100.000 főt. A német hadseregnek tilos volt használni sokfajta fegyvert, közöttük a légierőket, tankokat, nehézágyúkat. Megállapította a katonai termelés lényeges korlátozását Németországban. Fennállottak Németország normális kötelezettségei is, melyek szerint /nem indít agressziót más európai- országok ellen. Fennállottak Nagy-Britannia és Franciaország formális biztosítékai is, például Lengyelországra és Csehszlovákiára vonatkozóan. Sőt közvetlenül- a második világháború kezdete előtt Nagy-Britannia és Franciaország megnemtámadási nyilatkozatot írt alá a hitleri Németországgal Mindebből mi származott? Az eredményeket mindenki ismeri. A német militaristák főleg az amerikai monopóliumok segítségével felújították katonai hatalmukat és két évtizeddel az első világháború befejezése után újból olyan véres és pusztító háborúba sodorták Európát és utána az egész világot, amilyent a világtörténelem addig nem ismert. A jelenlegi feltételek között Nyugat-Németország remilitarizálása még veszélyesebb, mint azelőtt. Elegendő rámutatni, hogy a nyugatnémet hadsereg rendelkezésére áll valamennyi fegyverfajta, sőt lehetőséget adnak neki az atomfegyverek használatára is. Ilyen helyzetben nem kell sok ahhoz, hogy kirobbantsák az atomháborút a militarista gyilkosok, akik kijárták a háborús bűnösök hitleri iskoláját és az ártatlan, békés emberek millióit pusztították el haláltáboraikban a . gázkamrákban, Majdanakban. Oszwiecsimben és számos más helyen. Vajon, megfeledkezhetünk-e arról, hogy ez a söpredék az emberi vér áradatát ontotta azért,, hogy kiirtson egyes nemzetiségeket, egész nemzeteket? Mivel most Nyugat-Németországot nemcsak újból felfegyverzik, hanem belevonják a más európai államok ellen irányuló katonai csoportosulásokba is, nem szabad lebecsülnünk e helyzet negativ eredményeit. Ez azt jelenti, hogy mindnyájunké szeme előtt közvetlen megegyezésre kerül sor a német militaristák és néhány nyugati állam agresszív körei között az új háborús kalandok előkészítésének tárgyában. A német militaristák és revansisták, akiknek kezébe kerülnek Nyugat-Németország forrásai és akik megfelelő támogatásban részesülnek ezektől a nyugati államoktól, elsősorban az USA agresszív köreitől, nem indokolatlanul úgy vélik, hogy ez már a legközelebbi időben katonai túlsúlyt biztosít számukra NyugatEurópában, amelynek alapján újból lábbal tiporhatják a rájuk kötelező összes egyezményeket. A szovjet körmány már felhívta » figyelmet arra, hogy a párizsi egyezmények összeegyeztethetetlenek az 1944. évi francia—szovjet szövetségi és kölcsönös segélynyújtási szerződéssel, valamint az 19-12. évi angol-szovjet együttműködési és háború utáni kölcsönös segélynyújtási szerződéssel. Mindkét szerződés éppúgy, mint a potsdami egyezmények, amelyeket aláírt az USA kormánya is, megállapítja, hogy Franciaország, Nagy-Britannia, az USA és a Szovjetunió köz

;)s intézkedéseket tesznek a Németország részéről fenyegető új agreszió elhárítására és a német militarizmus felújítása ellen. A párizsi