Uj Szó, 1954. október (7. évfolyam, 239-264.szám)

1954-10-17 / 253. szám, vasárnap

1954. október 17. UJSZ0 3 Wilhelm Fieck rádióbeszéde A Francia Békevédők Bizottságának nyílt levele Mendes-France-Iioz A Francia Békevédők Bizottságának állandó bizottsága nyílt levelet küldött a francia miniszterelnöknek. A levél­ben ez áll: „Hatalomrajutása után állandóan felhívásokkal fordult Ön a francia nyilvánossághoz, mivel a nyilvánosság békére vágyik és mélyen tudatosította az indokínai háború megszüntetésének szükségét, s támogatta az Ön tevé­kenységét a genfi értekezleten. A nyilvánosság örömmel fogadta a nem­zetgyűlés határozatát az „európai vé­delmi közösség" szerződésének eluta­sításáról. Az Ön eljárása a londoni értekezleten azonban mély csalódást keltett a közvéleményben. Az „európai védelmi közösségről" szóló egyezményben a franciák több­sége elsősorban Németország fel­fegyverzését ítélte el. Németországot, noha más formában, a londoni egyezmények értelmében fel­fegyverzik. Nagy-Britannia illúziót keltő ga­ranciája és kötelezettségei mellett, melyek csak látszatra tűnnek reálisak­nak, Ön egyetértett a német hadsereg és légierők feltámasztásával, a német vezérkar és a Ruhr-vidék fegyveripa­ra felállításéval. A londoni egyezmé­nyek ugyanazzal a következménnyel járnak, mint az „európai védelmi kö­zösség": Németország felfegyverzését. Adják vissza Paul New-Yorkban a napokban bizottság alakult, amely küzd azért, hogy adják vissza Paul Robesonnak, a híres né­ger művésznek és békeharcosnak út­levelét. A bizottság ismertette a világ nyil­vánosságával Robeson levelét, amely­ben kéréssel fordult az amerikai kül­ügyminisztériumhoz, hogy adják visz­sza útlevelét, amelyet megalkuvást nem tűrő, haladószellemű magatartása miatt vettek el tőle. Paul Robeson a levélben rámutat arra, hogy a minisz­térium már négy év óta akadályokat gördít külföldi útja elé, s azt írja: „Jelentősen korlátozták annak lehető­ségeit, hogy rendes szerződések alap­ján játszhassak az országban. Az operaház, a drámai színház, a nagy hangversenytermek, a rádió és a te­levízió kapui zárva állnak előttem. Egyike vagyok annak a sok amerikai művésznek, akiket feketelistára tet­tek ..." Robeson levele további részében megjegyzi, hogy meghívást kapott Angliába Shakespeare „Othello"-ja fő­szerepének játszására. További meghí­vást kapott egy angliai hangverseny­kőrútra. A meghívást R. Vaugham­Villiams, a legismertebb élő angol ze­neszerző, továbbá Benjámin Britten, Németország és Európa kettészakított­ságának elmélyülését eredményeznék, fokoznák a lázas fegyverkezést, mely­nek gazdasági következményéi ártal­masan hatnak a franciák életszínvona­lára és fokozzák a háború veszélyét. Ön, éppúgy, mint elődei, Német­ország felfegyverzésének elkerülhe­tetlenségét hirdette a parlament­ben. Ez az érv nem győzi meg a közvéleményt. A közvélemény tudja, hogy egyre világosabb távlatok nyíltak, melyek kedveznek az általános lefegyverzésről és a német kérdés békés megoldásá­ról folytatandó tárgyalásnak. Ön, a fejét mindenütt felütő nyug­talanság felszámolására törekedve ki­jelentette, hogy törekedni fog a lon­doni egyezmények teljesítésére és egyidejűleg tárgyalást kezd Kelettel. A közvélemény tudja, hogy az álta­lános lefegyverzés Németország fel­fegyverzése útján nem érhető el. Azt is tudja, hogy a londoni egyez­mények után Franciaország, amely Nyugat-Németország szövetségévé vál­na, kénytelen lenne támogatni a né­metek európai terveit és hogy cse­lekvési szabadsága korlátozva lenne. A közvéleménynek joga van követelni, hogy a kormány a londoni egyezmé­nyek ratifikálási vitája előtt tegyen meg minden szükséges intézkedést, Robeson útlevelét Alan Rawsthorne és sok más zeneszer­ző írta alá. A brit zeneszerzők Paul Robesonnak küldött levelükben többek között ezt írják: „Szívünk mélyéből támogatjuk ezt a meghívást és mint a hivatásos brit zeneművészet képvi­selői biztosítjuk önt. hogy országunk zenekedvelőinek ezrei minden bizony­nyal nagyra fogják becsülni az ön lá­togatását." Robeson Izraelből, Fran­ciaországból, Skandináviából és más országokból is meghívást kapott hangversenykörútra. Paul Robeson a külügyminisztérium­nak küldött levele végén ezt írja: „A legnagyobb lelkesedéssel foga­dom a meghívásokat, hogy külföldön énekeljek és játsszak, mivel számomra ez az egyedüli lehetőség hivatásom gyakorlására azzal, hogy a nagykö­zönség előtt szerepelek. Ha nem fo­gadhatom el ezeket a meghívásokat, itthon nem találok ehhez hasonló al­kalmat az érvényesülésre. Ezért ké­rem, hogy gyorsan és pozitívan intéz­zék el kérvényemet." A Paul Robeson útlevelének vissza­adását követelő ideiglenes bizottság felhívta az amerikai és külföldi nyil­vánosságot, hogy támogassa Robeson kérvényét és támogatásával segítse Robesont teljes amerikai polgárjogai­nak visszaszerzésében. amint ezt a politikai pártok vezető tényezői követelik, hogy a négy ha­talom egyezményt kössön a német kérdésről és a lefegyverzésről. Franciaország érdekei e két legfon­tosabb kérdésben azonosak a béke érdekeivel. Miniszterelnök úr, az az út, amely­re Londonban tért, nagy veszélybe sodorja országunkat. A közvélemény ellenzi Németország felfegyverzését. Kijelenti Önnek, őrült­ség lenne fegyvert adni a német mili­taristáknak. A közvélemény saját kül­döttei és képviselői ellen irányul. Egyre határozottabban érezteti aka­ratát. Kivánja Franciaország biztonsá­gát, függetlenségét, az európai orszá­gok biztonságát, a lefegyverzést és a világbékét. A Francia Békevédők Bizottságának, amelynek kezdeményezésére rendezték a tömegpusztító fegyverek eltiltását, a lefegyverzést és az indokínai békét követelő kampányt és amely kezdettől fogva határozottan szembeszállt Né­metország bárminemű formában való felfegyverzésével és amely követeli a német kérdés megoldását tárgyalás útján, meggyőződése, hogy a közvé­lemény meghallja és megérti felhívá­sát. A VDK kormányának nyilatkozata Hanoi felszabadításáról A vietnami sajtóiroda jelenti, hogy a Vietnami Demokratikus Köztársaság kormánya október 12­én Hanoiban tartott ülésén Hanoi­nak, a köztársaság fővárosának nemrégiben történt fölszabadításá­val foglalkozott. A gyűlés részvevői Ho Csi Minh elnök elnökletével meghallgatták a hanoi-i katonai és közigazgatási bizottság elnökének jelentését a város átvételéről. A kormány kommünikét adott ki, amelyben beszámol arról, hogy a fővárosban biztosította a rendet és a biztonságot és hogy a lakos­ság élete rendes mederben folyik­A nyilatkozat megjegyzi, hogy a város átvétele kedvező körülmé­nyek és az egész lakosság lelkese­désével folyt le. A lakosság lelke­sen fogadta a vietnami néphadse­reget. Hanoi felszabadítása alkalmából — mondja a nyilatkozat — a kor­mány széleskörű amnesztiát hir­detett ki. Wilhelm Pieck, a Német Demo­kratikus Köztársaság elnöke októ­ber 15-én rádióbeszédet mondott a népi kamarába tartandó válasz­tások alkalmából. ,,Az október 17-i döntésnek fe­lette nagy jelentősége van köz­társaságunk minden egyes polgá­rának és az egész német nemzet­nek élete és jövője szempontjából — mondotta Pieck. A fő kérdés, amely előtt minden egyes válasz­tó áll: a béke vagy a háború? Ha­zánk egységének vagy kettészakí­tottsága további elmélyülésének kérdése ez. A demokratikus Né­metország Nemzeti Arcvonalának választási programmja a békének és Németország demokratikus ala­pon való egyesülésének programm­ja. A Nemzeti Arcvonal közös lis­táján a különböző társadalmi rétegekhez tartozó és különböző világnézetet valló férfiak és nők szerepelnek, akiket az a közös akarat egyesít, hogy minden erővel küzdenek a békéért és Németország egységéért". Wilhelm Pieck ezután rámuta­tott a nyugati nagyhatalmak kül­Párizsbari október 15-én megkez­dődött Franciaország Kommunista Pártja Központi Bizottságának tel­jes ülése. A teljes ülés napirend­jén szerepel a német imperializ­A Komszomol Központi Bizott­sága „A parlagföldek megművelé­séért" elnevezésű érdemjelvényt létesített. Az érdemjelvényt azok­nak a komszomolistáknak ado­mányozzák, akik kitűnően megáll­tak helyüket a parlagföldek meg­művelésében. Elsőnek Vaszilij Mi­nakov komszomolista brigádját tüntették ki, amely győzött az al­tájvidéki gépesítők szocialista munkaversenyében és 232 száza­lékra tejesitette a parlagföld meg­művelési tervét. *** Erős olasz rendőrosztagok Reg­gio del Emiliában megszállták a kommunista párt szervezetének és a szakszervezeti központnak szék­házát és kiűzték a székházat négy napig védelmező dolgo­zókat. Kilencven személyt letar­tóztattak. A rendőrség a tömegek nyomására azonban bizonyos idő múlva kénytelen volt őket szaba­don bocsátani. A lakosság tiltako­I zó tüntetéseket rendezett. A rend­őrség számos egyént ütlegelt és megsebesített. ügyminisztereinek és Adenauernak nem régen tartott londoni tárgya­lásaiból eredő veszélyre. Wilhelm Pieck elmondotta, hogyan adja el Adenauer Nyugat-Németország te­rületét az amerikai imperialistáik­nak. akik ma már ezt a területet katonai táborrá és háborús felvo­nulási tereppé változtatják. „A német nemzet joggal kö­vetel helyet egyeniogú nemzet­ként a békeszerető nemzetek csa­ládjában. Természetesen ennek elkerülhe­tetlen előfeltétele az, hogy Né­metország végre megkösse a béke­szerződést. Ez megköveteli a négy nagyhatalom értekezletének ösz­szehívását. amelyre NémetorsEág mindkét részének mint egyenjo­gú részvevőnek képviselőit is meghívják. A Nemzeti Arcvonal választási programmja ezért kö­veteli a Németországról szóló megszakított tárgyalások folytatá­sát". Wilhelm Pieck végül kijelentet­te. hogy az október 17-i választá­sok mutassák meg a békének, a megértésnek és a német nemzet egységének győzelmét. mus feltámasztása ellen folyó tfé­keharc kérdése. Beszámolót tart Laurent Casanova, a Központi Bi­zottság politikai irodájának tagja. A newyorki filharmónia szimfo­nikus zenekara október 14-én a „Carnegie-Hall"-ban Dimitrij Mit­ropulosz vezényletével az USA-ban első ízben előadta D. Sosztakovics X. szimfóniáját. A hallgatóság lel­kes tapssal fogadta a szimfóniát. A hangversenyen A. J. Visinszkij, a Szovjetunió állandó képviselője az ENSz-ben, is részt vett. A „Norvégia-Szovjetunió Társa­ság" október 16-án és 17-én Osló­ban tartja rendes kongresszusát. A kongresszusra szovjet kultúrkül­döttség érkezett, amelynek tagjai M. I. Artanonov professzor, az „Ermitazs" igazgatója, J. A. Dol­matovszkij költő és G. P. Sumilov, a VOKSz skandináv osztályának vezetője. *-** Japánban minden negyedik em­ber aláírta az atom- és hidrogén­fegyverek betiltását követelő ha­tározatot. Március óta 20 millió aláírást gyűjtöttek s ez a szám ál­landóan nő. Franciaország Kommunista Pártja Központi Bizottságának teljes ülése KÜLFÖLDI HÍREK A napokban hozták nyilvános­ságra a szovjet-kínai tárgyalásokon léti ott megállapodások szövegét. A megállapodások egyik pontja Port-Arthur kérdésében intézke­dik. A közlemény leszögezi, hogy, legkésőbb 1955. május 31-ig Port­Arthurból kivonják a szovjet csa­patokat és a portarthuri támasz­pont térségében levő berendezése­ket kárpótlás nélkül átadják a kí­nai kormánynak. Port-Arthur Dél-Mandzsúria egyik fontos kikötője. Nagy straté­giai jelentősége van. A körülbelül 33.000 lakosú város a Kvantung­félsziget déli csúcsán terül el, pon­tosan szemben Shantung-félsziget­tel. Ez a kikötő uralja az egész pe­chihli öblöt. A kikötő egész éven át jégmentes. Port-Arthurt az úgyne­v.ezett Csang-Csung vasút közvetle­nül összeköti a Szovjetunió szibé­riai vasútvonalával, ami emeli a ki­kötő kereskedelmi jelentőségét. port-Arthur a mult század végén a hatalmak versengésének célpont­ja volt. A kikötőt Kínától Japán, majd a cári Oroszország szerezte meg, az 1905-ös orosz-japán háború Port-Arthur után pedig a portsmouthi béke Ja­pán kézre juttatta. Port-Arthur 1945-ben szabadult fel a japán meg­szállás alól. Sorsáról az 1945-ös szovjet-kínai szerződés döntött, mely ezt a támaszpontot közös szov­jet-kínai használatba adta. 1950. február 14-én újabb egyez­mény jött létre Port-Arthur kérdé­sében: a Szovjetunió és a Kínai Népköztársaság megállapodott, hogy a japán békeszerződés megkötése után azonnal, de legkésőbb 1952. végéig kivonják a szovjet csapato­kat az eddig közösen használt port­arthuri támasí -'ont ól és az erődöt átadják a Kínai Népköztársaságnak 1952 szeptemberében azonban a Kí­nai Népköztársaság kormánya jegy­zékkel fordult a szovjet kormány­hoz, s ebben azt kérte, hogy a szov­jet csapatokat ne vonják ki Port­Arthúrból. A kérést a japán pro­bléma rendezetlensége indokolta. Japán elutasította a Kínai Népköz­társasággal és a Szovjetunióval való békeszerződés megkötését, ehelyett külön szerződést kötött az Egyesült Államokkal. Az 1950-ben létrejött szerződés fő célja az volt, hogy meggátolja az agresszió megismét­lődését Japán vagy bármely más állam részéről. A Szovjetunió kor­nánya figyelembevéve a helyzetet, a koreai háború tényét, egyetérté­sét fejezte ki a kínai javaslattal és A Csingjing és Ulan Bátor között a Kínai Népköztársaságot kozvetle­építendö vasútvonal j nül fenyegető háborús veszélyre Jirnít MONGOL NEPKÖZTARSASAG V" k Í N A; T" N t P A Lancsou—Urumcsi—Alma-Ata között építendő vasútvonal. való tekintettel., nem vonta ki csa­patait Port-Arthurból. A most létrejött megállapodás ekként szabályozza Port-Arthur helyzetét: „Figyelembe véve a tá­volkeleti nemzetközi helyzet meg­változását a koreai háború befeje­zésével és az indokínai béke helyre­állításával kapcsolatban, valamint figyelembe véve a Kinai Népköztár­saság védelmi képességének meg­erősödését, a Szovjetunió kormánya és a Kínai Népköztársaság kormá­nya a két állam kialakult és egyre erősödő barátságának és együttmű­ködésének megfelelően megállapo­dott abban, hogy a szovjet kormány a szovjet csapategységeket kivonja Port-Arthur közösen használt hadi­tengerészeti támaszpontról, és e térségben a berendezéseket kárpót­lás nélkül átadja a Kínai Népköz­társaság kormányának."

Next

/
Oldalképek
Tartalom