Uj Szó, 1954. október (7. évfolyam, 239-264.szám)

1954-10-05 / 242. szám, kedd

msao 1954. október 5. Visinszkij elvtárs beszéde az ENSz-közgyűlés teljes ülésén •(Folytatás az 5. oldalról) tiltása, a fegyverzet és a fegyveres erők lényeges csökkentése érdekében tesz. A Szovjetuniónak meggyőződése, hogy csakis a fent részletezett elvekre támaszkodó politika eredményezheti a nemzetközi bizalom és a nemzetközi együttműködés megszilárdulását, a világ országainak egymással szemben ellenséges 'táborokra való széttagoltsága kiküszöbölését. Feltételenül emlékeztetni kell ezzel kacsolaíban V. M. Molotovpak a berlini értekezlet eredményeiről adott nyilatkozatára: „Arra törekszünk, hogy a béke védelmének kérdésében ne legyen két tábor, sem Európában, sem világszerte. Felszólítunk minden európai államot, mondjon le az egymás ellen irányuló katonai csoportosulások létesítéséről, mert az ilyen csoportosulások létesítése feltétlenül háborúra vezet. Ehelyett azt javasoljuk, alakítsák meg a biztonságuk biztosítására és az európai béke megszilárdítására törekvő valamennyi európai állam egységes táborát". Ez érvényes a világ valamennyi államára. Annak felismeréséből kiindulva, hogy a béke megőrzésében egységes tábornak kell lennie, a szovíjet kormány ellenezte és ellenzi néhány állam különálló, zárt csoportosulásainak, pl. az „európai védelmi közösségnek" a létrehozását, mivel ezek a csoportosulások szembehelyezkednek más államokkal és nem mások, mint nyilvánvalóan támadócélzatú katonai, tömbök. Az ilyen helyzet ellentmond a nemzetközi jog és a nemzetközi érintkezés alapelveinek, amelyekre a Szovjetunió külpolitikája támaszkodik. Ott, ahol ezek az elvek uralkodnak, békés, baráti együttműködés honol a népek között, ami a nemzetközi bizalom és kölcsönös megbecsülés elmélyülésének, az egyetemes béke és a nemzetközi biztonság megszilárdulásának javát szolgálja. Ezzel kapcsolatban feltétlenül emlékeztetni kell arra az öt elvre, amelyet India, a Kínai Népköztársaság és Burma ez év júliusában Delhiben, illetve Rangunban folytatott tárgyalásaik eredményeként elengedhetetlennek nyilvánítottak kölcsönös kapcsolataik alapjaként leszögezni. Ezek az elvek így hangzanak: 1. A területi épség és szuverenitás kölcsönös tiszteletbentartása; 2. megnemtámadás; 3. benemavatkozás egymás belső ügyeibe; 4. egyenlőség és kölcsönös előnyök; 5. békés egymásmellett élés. Lelkesen üdvözöljük ezeket az elveket. A közgyűlés jelen ülésszaka a koreai háború megszüntetésével és az indokínai béke helyreállításával a nemzetközi feszültség némi enyhülése mellett kezdte meg munkáját. Kétségtelen, hogy az 1954. esztendő a nemzetközi feszültség enyhülése jegyében kezdődött. Ebben nagy érdeme van a négy külügyminiszter berlini értekezletének és különösen az öt hatatom — az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország, a Szovjetunió, a Kínai Népköztársaság — genfi külügyminiszteri értekezletének, amelyben más államok is részt vettek. Berlinben nem sikerült sokat végezni, de az is nagy nemzetközi jelentőségű, amit sikerült elérni. Berlinben a legfőbb eredmény az volt, hogy az értekezlet áttörte a gátat, amely akadályozta a négy nagyhatalom képviselőinek találkozóit és szabaddá tette az utat Genf felé. A berlini értekezletnek érdeme az is, hogy világosabban, mintelőíte bármikor, megmutatta az olyan problémák megoldása közötti szerves összefüggést, mint amilyen a német kérdés és az európai biztonság szavatolásának kérdése. Természetesen ezek a kérdések igen nagy nemzetközi jelentőségűek és ezért különösen fontos, hogy világos és helyes képet alkossunk megoldásuk útjáról is. Igaz, az amerikai külügyminiszter szeptember 23-i beszédében nem történt utalás ilyen útra. A szóbagforgó kérdéseknek szentelt néhány röpke mondatot — amelyek csupán elbeszélő jellegűek voltak s bizonyos értelemben a tényeknek ellentmondó rögtönzést is jelentenek — nem lehet számításba venni az említett kérdések megoldási eszközeinek és módszereinek megtárgyalásánál. Dulles a német kérdésről szólva kijelentette, hogy „Németország széttagoltsága komoly kockázat nélkül nem lehet örökkétartó." , Ezzel feltétlenül egyet kell érteni. Nos, tulajdonképpen miben rejlik ez a kockázat? Vájjon nem abban-e, hogy az egységes, békeszerető, demokratikus és független Németországnak össznémet kormánnyal az élen való helyreállítása helyett — amint azt a Szovjetunió javasolja — kísérletek történnek Németország militarista államként való újjáteremtésére Kesselring tábornagyhoz és társaihoz hasonló revansisztákkal az élen? A német kérdés ilyen megoldásában valóban komoly kockázat rejlik, az a kockázat, hogy felszabadulnak azok a militarista, agreszszív erők, amelyek a második világháború befejezése után épségben maradtak Nyugat-Németországban, annak kockázata, hogy ezek az erők megnyitják egy új háború

1 útját az európai népek érdekeivel csakúgy, mint a német nép érdekeivel szemben. íme, valóban hol rejlik az igazi veszély Európa számára és nemcsak Európa, hanem az egész világ számára is? A német kérdést futólag érintő Dulles úgy próbálta feltüntetni a dolgot, hogy a Szovjetunió javaslatai állítólag fokozzák Németország „veszélyes kettéosztottságát." Minden > alapot nélkülöz az ilyen következtetés. Ellenkezőleg, a nyugati hatalmak javaslatai nem alkalmasak arra, hogy elősegítsék Németország egyesítését békeszerető, demokratikus és független államként és csupán Németország széttagoltságának megszilárdításához vezethetnek. Ezért hívja fel a Szovjetunió oly állhatatosan és határozottan a figyelmet az Európát és az egész világot fenyegető veszélyre, amely erről az oldalról indul ki a fasiszta fenevad fészkéből, amely csak arra vár, mikor üt az új háború órája, amely arra vár, hogy mikor harsan fel a rajna és ruhrvidéki pénz- és vérszomjas monopolisták vezette porosz-német szoldateszka harci kürtje. Ezt nem szabad megengedni. Nem szabad megengedni, hogy még egyszer megismétlődjék a történelem, hogy gyermekeinkés unokáink egy új háború véres tragédiáját éljék át. A tények arról tanúskodnak, hogy a nyugatnémet militaristák már most erőfeszítéseket tesznek abban az irányban, hogy helyreállítsák hadiipari és katonai erejüket. Először tizenkét nyugatnémet hadosztályt akartak bekapcsolni az „európai védelmi közösség" fegyveres erőibe, azután fel akarták emelni a hadosztályok számát tizenhatra, hogy két-három év múlva nyolcszázezer szurony legyen a nyugatnémet hadseregben, ahogyan ezt Blank, a tulajdonképpeni bonni hadügyminiszter nyíltan kijelentette — ez a tervezet „Deutschland über alles" fegyveres erői növelésének útja, amelyen haladva kétségkívül újból megkísérelne életjelt adni magáról, tűzzel és karddal rátörve szomszédaira, egész Európára. Lám, innen fenyegeti veszély az európai biztonságot. Itt cikáznak a közelgő háborús vihar villámai! Ezt csak a politikailag vakok, vagy az újabb világháború kirobbantásában érdekelt' politikai kalandorok nem veszik észre. A német katonai erők helyreállítása, amint Európa története mutatja, kétségkívül veszélyezteti Európa és az egész világ biztonságát. Garanciákról beszélnek azzal a háborús veszéllyel szemben, amelyet a feltámasztott német militarizmus hoz Európa népeire. Különleges egyezményekről beszélnek, olyanokról, mint Locarno. Hiszen a locarnói szerződést is, az új korszak kezdetének" minősítették Európa és a világ történetében, amikor siettek becsempészni Németországot a Népszövetségbe. A valóságban a locarnói szerződés — amint J. V. Sztálin mondotta — „az erők csoportosításának olyan terve, amely egy újabb háború, nem pedig a béke érdekeit szolgálja. „Locarnót — mondotta Sztálin — egy új háború szelleme hatja át. A locarnói egyezményt még Clemenceau is „papírrongynak" nevezte, „amelyet Németország akkor tép szét, amikor erre szüksége lesz." így is történt, amikor tíz évvel később a hitleri Németország egyoldalúan felmondta a locarnói egyezményt és ezzel határozott lépést tett egy újabb világháború előkészítése terén, amely 1939— 1941-ben ki is robbant. A európai biztonság problémája egyáltalán nem választható el a német kérdéstől. Mind az egyik, mind a másik kérdésben két elvileg különböző politikai irányvonal van. Emlékeztetni kell ezzel kapcsolatban arra, hogy a Szovjetunió által javasolt összeurópai szerződés alapja az összeurópai szerződésben részvevő államok fegyveres támadással szembeni kollektív védelmének elve, amennyiben Európában fegyveres támadás éri a szerződés egy, vagy néhány tagállamát. A szerződésben részvevő államok kötelezik magukat, hogy nem vesznek részt semmiféle olyan koalícióban, vagy szövetségben és nem kötnek semmiféle olyan egyezményeket, amelyeknek céljai ellentmondanak az európai kollektív biztonság biztosításának céljaival. Az ilyen európai rendszer tehát megteremtené az európai biztonság reális feltételeit. Komoly előrehaladást jelentene e fontos ügyben és kedvezőbb feltételeket nyújtana a német probléma rendezéséhez is az egységes, békeszerető, független és demokratikus Németország megteremtése alapján. Maga az élet azt mutatja, hogy a német kérdés rendezése csakis az európai biztonság kérdésének rendezésével lehetséges. Azt is hangsúlyozni kell, hogy a német kérdés megoldása kétségtelenül/ megkönnyítené az osztrák kérdés megoldását is. Dulles a közgyűlésen elhangzott beszédében érintette az osztrák kérdést is. Sikertelen kísérletet tett arra, hogy úgy tüntesse fel a dolgot, hogy abban a pillanatban, amikor úgy látszott, mintha az osztrák szerződés már aláírható lenne, a Szovjetunió újabb feltételeket szabott volna. Ez nem felel meg a valóságnak. Az osztrák államszerződés kérdésében lényegében néhány pont kivételével még 1949-ben megegyezés jött létre a négy hatalom között. Nos, éppen a nyugati hatalmak terjesztettek elő váratlanul újabb javaslatokat az úgynevezett rövidített szerződés formájában, mely lényegében anynyira elfogadhatatlan, hogy alig két év múlva maga az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország utasította el ezt a rövidített szerződést. Ezalatt azonban olyan események zajlottak le, amelyeket nem lehetett figyelmen kívül hagyni és amelyek megkövetelték, hogy az osztrák államszerződés írja elő annak megakadályozását, hogy új Anschluss-terveket — Németország és Ausztria közötti újabb katonai — agresszív szövetség tervét — erőszakoljanak Ausztriára és hogy biztosítva legyen Ausztria demokratikus és békeszerető fejlődésének útja. Ezt azonban makacsul ellenzi az Egyesült Államok. íme, így fest az osztrák szerződés ügye. Nagy jelentősége van a koreai kérdés rendezésének. Mint ismeretes, Genfben nem sikerült pozitív megoldást elérni a koreai kérdésben. A koreai kérdés azonban sürgős megoldást igényel mind a koreai nemzeti egység, mind a világbéke biztosítása érdekében. Ez annál is inkább szükséges, mert mint ismeretes, a liszinmanisták részéről rendszeres kísérletek folynak a koreai béke meghiúsítására és a koreai nép ellen irányuló háború újabb kirobbantására. A koreai kérdés rendezésének követelése a szó szoros értelmében ajtónkon kopogtat. Ezért a közgyűlésnek minden erőfeszítését összpontosítania kell e kérdés megoldásának biztosítására. A genfi értekezleten a Szovjetunió, a Kínai Népköztársaság és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság küldöttségei konstruktív javaslatokat terjesztettek elő a kérdés békés rendezésére. A koreai kérdés megvitatása során közelebb került egymáshoz a szovjet és a brit küldöttség álláspontja. Mindkét küldöttség fontosnak tartotta a koreai kérdésben való megegyezés alapelveinek meghatározását. Ez lépést jelentett volna előre a koreai nemzeti egység helyreállításának előkészítésében. Egyes más küldöttségek tagjai azonban nem támogatták ezt az álláspontot, sőt a belga küldött egészen odáig ment kijelentésében, hogy a szovjet küldöttség javaslatai állítólag „borzalmas következményekkel" járnának az Egyesült Nemzetek Szervezetére nézve. Úgy véljük, hogy az illetékes államoknak folytatniok kell erőfeszítéseiket abból a célból, hogy megegyezzenek a koreai kérdés békés rendezésében, egységes, független és demokratikus állam teremtésének elve alapján. Az „európai védelmi közösség" kudarca Európában és a reakciós körökben az indokínai hadműveletek beszüntetésének megakadályozására szövögetett tervek kudarca, nem gátolta ezeket a köröket a nemzetközi feszültség enyhülésének megakadályozására és egy újabb világháború előkészületeinek előmozdítására irányuló további kísérleteikben. Kétségkívül ilyen kísérlet volt a manilai értekezlet, amelyen néhány állam, élén az Egyesült Államokkal, megegyezett az északatlanti tömbhöz hasonló célzatú újabb tömb szervezésében. Az amerikai propaganda igyekszik a manilai megyezést a délkeletázsiai kollektív védelem győzelmének beállítani. De már magábanvéve az a tény, hogy a manilai értekezleten és a manilai szerződésben való részvételt visszautasította az ázsiai országok többsége — köztük olyan országok, mint India és Indonézia, amelyek összlakossága csaknem 450 millió fő — és az a tény, hogy az ilyenfajta agresszív tervekkel szemben fellép a 600 millió lakosságú Kínai Népköztársaság, meggyőzően leleplezi az olyanfajta állítások hazug voltát, hogy a manilai konferencia és a részvevői által aláírt szerződés a délkeletázsiai országok „védelmét" szolgálja és megfelel az ottlakó népek érdekeinek A délkeletázsiai országok állítólagos „védelmének" terve azon a számításon alapul, hogy egyes ázsiai országok segítségével fegyveres intervenciót hajtanak végre Ázsiában e tervek egyik sugalmazójának kifejezésével élve, „kollektív alapon." Ez a terv hasonló a koreai háború tervéhez: külföldi intervenció megszervezése néhány jelentéktelen ázsiai ország részvételével, hogy ezzeľ leplezzék a gyarmatosítók különleges érdekeltségét e vidéken való uralmukat illetően. Ez a terv a délkeletázsiai országokban folyó nemzeti felszabadító mozgalom elnyomásának terve, azzal a hitszegő elgondolással, hogy az ázsiai népeket egymás ellen használják fel. A manilai tömb megalakításának célja: megkönnyíteni az imperialista monpolóiumok számára az ázsiai országok természeti kincseinek és népeinek szabad

! kizsákmányolását, amiről különösen gondoskodnak a „világ vezetésére" jogot formáló amerikai monopóliumok, s amiben megakadályozzák őket a Keleten, különösen Ázsiában folyó nemzeti szabadságmozgalmak sikerei. Közismert az Egyesült Államok minden világrészben fellelhető érdekeinek ereje. Jól ismertek azok az eszközök is, amelyek segítségével az Egyesült Államok változatlanul és kitartóan védelmezi ezeket az érdekeket, még McKinley elnökségének ideje óta. A béke érdekeihez semmi közük az olyanfajta céloknak és terveknek, amilyeneket a manilai szerződés sugalmazói tartanak szem előtt. A manilai tömb szervezésével egyidejűleg halad a vezérkari tisztek és az új világháború terveinek kidolgozásán működő egyéb szakemberek munkája. Ennek során kísérletet tesznek arra, hogy az ilyen katonai intézkedések rendszerét az úgynevezett „tömeges megtorlás" tervére alapozzák. Az úgynevezett ,,tömegmegtorlás" terve lényegében nem egyéb, mint a preventív háború előkészítésének terve. Az ilyen megtorlás visszacsapás jellegére való hivatkozások nyilvánvalóan mérsékeltek. Ezek a hivatkozások csak arra valók, ho^y tévedésbe ejtsék a közvéleményt, s azt a hiedelmet keltsék, hogy az előkészítés alatt álló hadműveletek csak támadás visszaverésére szolgálnak. Egyébként az Egyesült Államok ellen készülő támadásról szóló legendát már rég leleplezték. Az úgynevezett „tömeges megtorlás" tervének alapja az a nyilvánvaló törekvés, hogy preventív háborút robbantsanak ki

x azaz elsőként üssenek. Az iljjín előkészületek szervezői az úgynevezett tömeges megtorlásra készülve abból indulnak ki, hogy az amerikai tábornokoknak előnyös, ha maguk kezdenek háborút a képzelt ellenség ellen. Az ilyenfajta tervek a villámháború őrült hitleri terveinek, vagy az Egyesült Államokat Pearl Harbourban megtámadó japán militaristák terveinek megismétlését jelentik. Dulles 1954 elején egyik beszédében az úgynevezett ,,tömeges megtorlás" terveit reklámozva hangoztatta, hogy az Egyesült Államoknak csapást kell mérnie a világ minden részén: ,,a sarkvidéken és a trópusokon, Ázsiában, a Közel-Keleten és Európában, a tengereken, szárazföldön és a levegőben, a régi és az új fegyverek segítségével". Vájjon a nyílt támadással való ilyenfajta fehyegetőzések nem tár-, ják-e fel az úgynevezett ~„megtorlások" — ahogy Dulles szereti nevezni őket — igazi agresszív jellegét? Ezek a „megtorlások", a dolog lényegét tekintve, elkerülhetetlenül nem visszacsapások, hanem éppen első csapások lesznek. Azok a hivatkozások, hogy „megtolásról" lesz szó, csak arra szolgálnak, hogy álcázzák a háború készülő kirobbantását. Határozottabban fejezte ki az úgynevezett ,,megtorlás" politikájának értelmét Gordon Dean, az atomerőbizottság volt elnöke, aki szoros kapcsolatban van Dulles úrral. Gordon Dean az ,,Atomtudósok Közlönye" című folyóiratban egyenesen preventív atomháborúra szólított fel a Szovjetunió ellenAz atom- és hidrogénfegyvernek, ennek a tipikusan támadó jellegű fegyvernek széleskörű felhasználására irányuló elképzelés szerint intézdekéseket tesznek arra, hogy a lehető legnagyobb mértékben bevezessék a csapatoknál az atomfegyvert, az atomtöltésű tüzérségi rakétákat, mint a ,,Honest John", a „Caporal", a „Regulous", stb. stb. A túlbuzgó militaristák az atomtüzérség erejének propagálásával szítják fel a harcias szenvedélyeket. Azt állítják, hogy az atomtüzérség „hatalmas réseket" tud vágni az ellenség arcvonalába és a támadó egységek „beözönlenek" ezekbe a résekbe, hogy teljessé tegyék a győzelmet. •. Minden pontosan és simán megyAz ilyen nagyhangúakról azt mondják nálunk: „Simán fut a toll a papíron, de megfeledkeztek a szakadékról, pedig azon is át kei] menni." Erről valóban nem szabad megfeledkezni. (Visinszkij elvtárs beszédének befejező részét holnapi számunkban közöljük.)