Uj Szó, 1954. szeptember (7. évfolyam, 213-238.szám)

1954-09-30 / 238. szám, csütörtök

Világ proletárjai egyesüljetek ! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK NAPILAPJA A mai számban: Bratislava, 1954. szeptember 30. csütörtök 30 fillér VII. évfolyam, 238. szám A külügyminisztérium jegyzéke Franciaország, Nagy-Britannia, Jugoszlávia, Belgium, Hollan­dia, Norvégia és Dánia kormányaihoz (2. old.) Az NDK sajtóiroda jelentése a Szovjetunió, fő­biztosának levelével kapcsolatban (3. old.) Megválasztották a Kínai Népköztársaság állam­hatalmi vezetőit (4. old.) Bruno Foltának a ..Szabad Európa"-rádió volt bemondójának nyilatkozata (5- old.) Először találkoznak Csehszlovákia és Svédország atlétái old.) A baleset elleni védekezés minden dolgozó legszemélyesebb ügye 'A dolgozó nép hazájában legfőbb érték az ember. Társadalmunkban az embert csecsemőkorától kezdve olyan egészségügyi gondoskodás veszi körül, ami a kapitalista or­szágokban teljesen elképzelhetet­len. Nálunk természetes dolog, hogy az orvosi kezelésért, a gyógy­szerért nem kell fizetni, hogy a szakszervezeti üdülőkben minden évben többszázezer dolgozó üdül. Űj kórházak, szülőotthonok és más egészségügyi intézmények létesül­nek s állandóan emelkedik az or­vosok száma. Míg 1937-ben csak 1218 lakosra jutott egy orvos, ma már minden 760 lakosra jut egy. Az első köztársaság idején, a kapitalista rendszerben rendszerint csak a már kiütköző betegséget gyógyították az egészségügyi in­tézetekben, illetve az orvosi ren­delőkben. A betegségek, balesetek megelőzésével, munkabiztonsági és egészségvédelmi berendezések építésével vajmi keveset törődtek a tőkés munkaadók. A füleki Ko­vosmalt, a Béke-üzem dolgozói még jól emlékeznek a felszabadu­lás előtti évekre, amikor a gyár legtöbb műhelye egészségtelen, sötét porfészek volt. Az egészség­telen munkakörülmények évente sokszáz munkás megbetegedését okozták. A legelemibb balesetvé­delmi berendezés hiánya miatt na­ponta több baleset történt. így volt ez a legtöbb üzemben a fel­szabadulás előtt. Ismeretlen foga­lom volt akkor még a vízöblítéses fúrás és a fúróoszlopok a vasérc­bányákban, ami ma már minden munkahelyen óvja a bányászok egészségét és megkönnyíti munká­jukat. Hány bányász egészségét tette tönkre a rozsnyói bányákban a tüdőporzás. A megbetegedett, megrokkant munkás helyett a munkanélküliek ezrei között válo-1 gathattak a tőkések. Az első köz­társaság idején orvosi rendelő Szlovákiában mindössze 7 ipari üzemben működött. Pártunk és kormányunk nagy súlyt helyez a dolgozók egészsé­gének védelmére közvetlenül a munkahelyen. A legtöbb üzemben ma már korszerűen berendezett orvosi rendelők működnek külön­féle szakosztályokkal, állandó or­vosi szolgálattal. Számos üzem­ben, mint pl. az apátfalusi Poľa­nában is saját üzemi beteggon­dozót, gyógyszertárat rendeztek be. A pótori szénbányákban, a fü­leki Kovosmaltban, a rozsnyói vasércbányákban és más üzemek­ben naponta sokezer dolgozó ré­szesül gondos orvosi kezelésben a belgyógyászati, fogászati, nő­gyógyászati rendelőkben. A be­tegségek megelőzésében, az idejé­ben való gyógykezelésben felbe­csülhetetlen segítséget nyújtanak az üzemi orvosi rendelők, amelyek­nek, száma egyre emelkedik. A betegségek megelőzésének céljából sokszáz egészségügyi dolgozó dol­gozik a különböző munkahelyeken, és számos egészségügyi kutatóin­tézet foglalkozik ezzel a kérdés­sel. Az egészségügyi szerveknek fontos munkájukban legnagyobb segítséget maguk a dolgozók nyújthatják azzal, hogy a munka­helyeken pontosan betartják a munkabiztonsági előírásokat. A balesetek nagy százalékát a gon datlanság idézi elő. Az üzemek vezetőségének, a munkavédelmi bizottságoknak, a műhelyek meste­reinek gondoskodni kell arról, hogy a biztonsági előírásokat min­den egyes dolgozóval megismer­tessék és figyelmeztessenek min­denkit arra, mit kell tennie, hogy Dolgozó népünk jelöltjei a Nemzetgyűlésbe a munkahelyén a balesetet meg­előzze. Az érsekújvári Elektrosvit­üzemben például a munkavédel­mi bizottság indítványára minden újonnan munkábalépő dolgozót, mielőtt munkáját megkezdené, a műhely mestere kioktat a baleset elleni védekezésre és utána ki­kérdezi, mennyire tanulta meg az előírásokat. A bizottság ebben az üzemben aktívan dolgozik, gyű­léseiken megtárgyalják a balese­tek okait és megteszik a szüksé­ges óvintézkedéseket. Tevékeny segítséget nyújt munkájukban az üzemi orvos, aki részt vesz a bi­zottság minden ülésén és mint a munkahelyek pontos ismerője, hasznos tanácsokat nyújt. Az üzemek pártszervezeteinek, a szakszervezeti bizottságnak és a többi tömegszervezeteknek fon­tos feladat jut a balesetek meg­előzésében, a munkabiztonsági in­tézkedések hathatóságában. Nép­nevelői munkájuknak arra kell irányulni, hogy minden egyes dol­gozót meggyőzzenek a biztonsági szabályok betartásának fontossá­gáról és a munkahely, valamint a szerszámok rendbentartásáról. Még sokhelyütt előfordul, hogy egyesek a nagyobb kereset remé­nyében vagy hanyagságból nem használják a gépeknél a védelmi berendezést. Hány balesetet oko­zott már az ilyen hanyagság a présgépeknél, fűrészeknél, nyíró­gépeknél. A mesterek, munkatár­sak sokszor elnéznek afölött, hogy egyesek nem használják a kötelező védőszemüveget, vagy a gépek mellett dolgozó nök fejkendő nél­kül dolgoznak. A baleset után már késő sopánkodni, a forgógép orsó­ja által kitépett hajat, vagy a sé­rült szemet a sopánkodás már nem hozza helyre. A műhelyekben szanaszét heverő ládák, munkada­rabok, fedetlenül hagyott, forgógép részek, a repedt kalapácsnyélről elrepülő fej, nyélnélküli reszelő, rosszul szigetelt villanyvezeték, mindmegannyi balesetet előidéző hiba, amelyet idejében meg kell javítani. A munka jó megszervezése, az egyenletes tervteljesítés biztosítá­sa szintén nagyon fontos tényező a baleset elleni védekezésben. A szervezetlenség, a kapkodás, a ro­hammunka termékeny talaja a vi ­gyázatlanságnak. A műhely mun­kájának irányítója, a mester, aki legközvetlenebb kapcsolatban van a dolgozókkal, tehet a legtöb­bet ä baleset elleni védekezés te­rén. Az a mester, aki, ahol csak lehet, közvetlen meggyőzéssel, ahol kell, határozott fellépéssel, szigorú utasítással, a védelmi in­tézkedések betartásának minden­napi ellenőrzésével, gépek, szer­számok rendbentartásával küzd a baleset ellen és nem várja az t, hogy mindezt egyedül helyette a munkabiztonsági technikus végez­ze el, minden bizonnyal eredmé­nyes munkát végez a balesetek megelőzése terén. A dolgozók egészségének védel­me, a betegségek és a balesetek megelőzése állandó feladat. Min­den üzemben nagy gondot kell fordítani a védelmi berendezések létesítésére és naponta ellenőrizni kell a biztonsági intézkedések be­tartását. A legjobb óvóintézkedések mel­lett is előfordulhat baleset, ha a dolgozók maguk nem vigyáznak. Minden dolgozóval meg kell ezt értetni. A munkavédelem akkor lesz igazán eredményes, ha a bal­eset elleni védekezést minden dol­gozó legszemélyesebb ügyének te­kinti. Az üzemekben, az egységes föld­művesszövetkezetekben és minden munkahelyen választási gyűlések folynak, amelyeken a dolgozó nép a választási rendszer elveiről be­szél és a Nemzeti Arcvonalnak ajánlja a nemzetgyűlési képviselő­jelölteket. Ugyanakkor a dolgozók kifejezést adnak Csehszlovákia Kommunista Pártja iránti szerete­tüknek, amelyben a Nemzeti Arc­vonal vezető erejét és a békeharc, a szocializmusért vívott harc ve­zetőjét látják. Ezért javasolják az elsők között Csehszlovákia Kom­munista Pártja Központi Bizottsá­ga politikai irodájának tagjait, akiknek eddigi ténykedése kezes­ség arra, hogy minden erejükkel hazánk felvirágoztatására töreked­nek. A prágai ČKD Sztálingrád vala­mennyi üzemében az utóbbi na­pokban élénken tárgyalták a kö­zelgő nemzetgyűlési választásokat. Hétfőn valamennyi üzemben mű­helytanácsi és szakszervezeti tag­gyűlések folytak. A ČKD Sztálin­grád alkalmazottai elhatározták, hogy nemzetgyűlési képviselője­löltnek Antonín Novotný elvtár­sat, a CsKP Központi Bizottsága politikai irodájának tagját, a CsKP KB első titkárát javasolják. Hang­súlyozták, hogy Antonín Novotný a dolgozók osztálya és az egész dolgozó nép javára végzett lanka­datlan munkája kezessége annak, hogy a Nemzetgyűlésben a dolgozók igazi képviselője lesz. A Považska Bystrica-i Klement Gottwald-művek dolgozói össze­gyűltek az üzem udvarán a Nem­zetgyűlésbe és a Szlovák Nemzeti Tanácsba történő választások első választási összüzemi gyűlésére. Novotný elvtárs, az SzlKP JB tit­kárának a novemberi választások jelentőségéről szóló beszámolója után az üzem több alkalmazottja részt vett a vitában. Lelkes taps közepette az üzem dolgozói meg­szavazták azt a javaslatot, amely szerint a Nemzetgyűlés novemberi választásánál Karol Bacílek elv­társat a CsKP KB politikai irodá­jának tagját az SzlKP KB első tit­kárát jelölik. A prágai XI. kerületi Május 9. üzem munkacsarnokában kedden, szeptember 28-án a reggeli műszak­váltás után összüzemi gyűlést tar­tottak a dolgozók, amelyen a CsKP összüzemi bizottságának elnöke František Štajchrt beszélt válasz­tási rendszerünk és a kapitalista államok választási rendszere kö­zötti különbségről. Azután Bohu- mil Los vállalati igazgató bejelen­tette, hogy Jozef Jozif, a Köztár­saság Érdemrend viselőjének mun­kahelyéről az a javaslat érkezett be, hogy Viliam Široký elvtársat, a CsKP KB politikai irodájának tagját kormányunk miniszterelnö­| két jelöljék a nemzetgyűlési vá­lasztási jelölőlistán. A jelölésére irányuló javaslat jóváhagyása irán­ti kérésünket, amelyet a CsKP Központi Bizottságának és a Nem­zeti Arcvonal Központi Akcióbizott­ságának terjesztünk fel — mondot­ta B. Los igazgató — termelési eredményeink is támogatni fogjak­A javaslat egyhangú jóváhagyá­sa után a dolgozók a Nagy Októ­beri Szocialista Forradalom 37. év­fordulója tiszteletére új szocialista kötelezettségvállalásokat tettek, amelyek kifejezik, hogy.a párt és a kormány politikáját munkájuk­kal fogják támogatni. A gottwaldovói Svit nemzeti vál­lalatban, amely a kormány Vörös Zászlajának háromszoros tulajdo­nosa, kedden délelőtti váltás után a dolgozók ezrei gyűltek össze az üzem udvarán. Vladimír Kadlčák, az üzemi tanács elnöke beszélt a nemzetgyűlési választások jelentő­ségéről. Példákkal bizonyította, hogy a párt és a kormány gondosko­dásával a gazdasági és kulturális fejlődés a kerületben eddig nem ismert arányokat öltött. Azután, a 3.413-as és 3.418-as legjobb gumi­gyártó műhelyek dolgozóinak javas­latát terjesztette elő, hogy a Svit nemzeti vállalat részéről Viliam Široký elvtársat, a CsKP KB po­litikai irodájának tagját, kormá­nyunk miniszterelnökét jelöljék. A javaslatot egyhangúan elfogad­ták. A Svit nemzeti vállalat dol­gozóinak választási gyűlése né­pünk egységének nagy megnyilvá­nulása volt, amely szocialista ha­zánk építésénél a haladás és siker kezessége. * * * A nováki kémiai üzemben össz­üzemi gyűlést tartottak, amelyen a dolgozók a választási rendszerről tanácskoztak, mely minden polgár­nak biztosítja a nemzetgyűlési képviselők szabad jelölését, akik a nép teljes bizalmát élvezik. A vi­ta lefolyása után egyhangú lelke­sedéssel javaslatot fogadtak el, mely szerint a CsKP Központi Bi­zottsága politikai irodájának tag­ját és a CsKP KB első titkárát, Antonín Novotnýt jelölik az üzem nevében. Az üzem dolgozói egyben 25.000 korona értékű kötelezettsé­get vállaltak. A blanskói Metra-üzemben a választási bizottság kinevezése | után a pártcsoportok, üzemi taná­| csok, műhelytanácsak tagjai, mun­kahelyek dolgozói, CsISz-tagok és a CsSzBSz helyi szervezetének tagjai arról tanácskoztak, kit ja­vasoljanak a nemzetgyűlési vá­lasztások jelöltjéül. A vita azt a javaslatot eredményezte, hogy Ru­dolf Barákot, Csehszlovákia Kom­munista Pártja Központi Bizott­sága politikai irodájának tagját, belügyminisztert javasolják. A Metra alkalmazottai, Blanskó és környékének lakói mind jól isme­rik Barák minisztert, aki blanskói születésű és a dolgozók joggal büszkék rá, mert eddigi tevékeny­sége a párt és a dolgozók osztá­lya iránti rendíthetetlen hűség bi­zonyítéka. Ezért az ünnepélyes összüzemi gyűlésen a munkások közössége egyöntetűen elfogadta a javaslatot és értékes összvállalati munkafelajánlással toldotta meg. A vokovicei Aritma nemzeti vál­lalat dolgozói szeptembei 27-én összüzemi gyűlésre jöttek össze és Zdenek Fierlinger elvtárs, Cseh­szlovákia Kommunista Pártja Köz­ponti Bizottsága politikai irodájá­nak tagja, a Nemzetgyűlés elnöké­nek nemzetgyűlési képviselői je­lölését határozták el az üzemi ta­nács javaslatára. A dolgozók ebben az üzemben is a jelöléssel kapcsolatos lelkesedé­süket azzal a szilárd elhatározás­sal toldották meg, hogy a válasz­tásokra a következő jelszóval ké­szülnek: „A nép egységének meg­szilárdításáért, az állami népgaz­dasági terv teljesítéséért és az 1955. évi terv következetes előké­! szítéséért." Emellett értékes mun­1 kafelajánlásokat tettek, amelyek alapjai lesznek az összüzemi mun­kavállalásnak, melyet a vokovicei Aritma dolgozói a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 37. évfor­dulója tiszteletére tettek. így pl. a szerelőüzem alkalmazottai köte­lezték magukat, hogy a tabuláto­rok egész évi tervét december 13­ig végzik el és az év végéig három gépet készítenek terven felül, az osztályozók egész évi tervét no­vember 30-ig teljesítik. * * * A libereci északcsehországi nyom­dák és a 23-as számú állami mun­kaerőtartalékok kerületi iskolájá­nak néhányszáz alkalmazottja a mult hét végén közös gyűlésre jött össze. Karel Šrytr, az északcsehor­szági nyomdák üzemi tanácsának elnöke a nemzetgyűlési választá­sok jelentőségéről beszélt. A dol­gozók sorából javaslatot tettek Václav Kopecký elvtárs, Csehszlo­vákia Kommunista Pártja Közpon­ti Bizottsága politikai irodájának tagja, a miniszterelnök helyettese és a kulturális ügyek minisztere jelölésére. A jelenlévők örömmel fogadták a javaslatot, mert Václav Kopeckýnek népünk boldog életé­ért vívott sokévi harcát mindnyá­jan ismerik. * * * A prágai Károly-egyetem ta­nárai, hallgatói és alkalmazottai hétfőn, szeptember 27-én, Prága főváros városházának Smetana­termében gyűltek össze, hogy a . nemzetgyűlési választásokra a Nemzeti Arcvonalnak javasolják .jelöltjüket. A gyűlés elnöke dr. Miroslav Katetov egyetemi tanár, a prágai Károly-egyetem rektora bejelentette, hogy a filozófiai-tör­ténelmi fakultás az egész Károly­egyetem nevében azt ajánlja, hogy dr. Zdenek Nejedlý, a csehszlovák tudomány jelentős képviselőjét, a Károly-egyetem filozófiai-történél" mi fakultásának tanárát, a Cseh­szlovák Tudományos Akadémia el­nökét jelöljék. A javaslatot dr. Mirko Očadlik. a filozófiai-törté­nelmi fakultás dékánja indokolta meg. Hangsúlyozta, hogy dr. Zde­nek Nejedlýt, a Csehszlovák Tu­dományos Akadémia elnökét, egye­temi tanárt, minisztert, a Lenin­érdemrend tulajdonosát, a szo­cialista haza építése rendjének vi­selőjét, államdíjast, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bi­zottságának tagját, közeli szemé­lyes kapcsolatok fűzik a Károly­egyetemhez, melynek tanára lett már több mint ötven évvel ezelőtt és amelyen a tudományos és poli­tikai haladó eszmék harcosa volt évtizedeken át. Tudományos mun­kálkodásával és nyilvános tevé­kenységével a csehszlovák tudo­mány fejlődésében nagy érdeme­ket szerzett. Politikai tevékenysé­gével részt vett Csehszlovákia fel­szabadításában és a népi demokra­tikus köztársaság építésében. „Ezért dr. Zdenek Nejedlý egye­temi tanár, a Csehszlovák Tudo­mányos Akadémia elnökének jelö­lését — mondotta — bizonyára mind a hallgatók és főiskoláink tudományos dolgozói, mind ha­zánk dolgozó népe örömmel fo­gadja?'. A Károly-egyetem tanárai, hall­gatói és alkalmazottai nagy lel­kesedéssel egyhangúlag elfogadták a javaslatot. Csehszlovákia Kom­munista Pártja Központi Bizott­ságának küldött levelükben töb­bek között ezeket írják: „Zdenek Nejedlý eddigi életének munkás­sága kezesség arra, hogy egész népünk kimagasló képviselője lesz annak legmagasabb képviselő ta­nácsában és hogy tisztségét a nép iavára, a tudomány és a főiskolák felvirágzására a legteljesebb mér­tékben fogja betölteni".

Next

/
Oldalképek
Tartalom