Uj Szó, 1954. szeptember (7. évfolyam, 213-238.szám)

1954-09-18 / 228. szám, szombat

1954. szeptember 24. UJSZO * 5 /Q törvényszegő ÍV yitragerencséren nem is olyan régen még a kisbíró járta be a falut a parasztokat komolyan érintő hírekkei. A dobszó volt minden, hangjára felfigyelt öreg, fiatal, s egyszóval mindenki a faluban. 1950-től azonban padláson a kisbíró dobja, dobverője, mert a falu helyi rádiót kapott. Minek is járná sárban, hóban a főutcát, mikor a hangszóró egyálltó helyből is közhírré teheti a tudnivalót S aki szemfüles, meg is állapíthatta legalább ezerszer, ha nem többször, hogy ez a különös szerkezet vitatkozó természetű ám! Fülébe szólogat a gazdának hol szépen, hol erélyesen, ha elhanyagol valamit. Úgy is mondhatnánk, hogy szemtől szembe beszél az emberekkel. Történt pedig e nyáron augusztus közepén, amikor szövetkezeti tagok és az egyéniek már utána voltak a cséplésnek és beadásnak, hogy a hangszóró egy tehetős gazdát hívott fel a legfontosabb kötelesség, a gabonabeadás teljesítésére. Ugyanis Cakó András rá se hederített a gyakori figyelmeztetésre, hogy teljesítse a gabonából a beadást. Ezért és > nem másért lett rekedt a hang a gépezetben. Meg is haragudott András gazdára, mert mint magasban ülő szerkezet mindig rálát az emberekre. Rá Cakóra is, aki ha kötelességtudásról van szó, rettenetesen cammogó ember, viszont ha valamilyen kedvezmény kihasználásáról, fürgébb a nyúlnál. Bizony nem fordult még elő a hangszóróval, felszerelése óta, hogy valaki úgy megmakacsolta volna magát irányában, mint ez a tíz hektáros András gazda. Ha reggel szólt rá, jóval kakaskukorékolás után: „Cakó András add be

/ a gabonát", — hát póznáról jól látta, hogy a gazda fittyet hány az okos tanácsra, hogy minden máson jár az esze, csak a beadáson nem. Fát vág, tehénfgrkat mos, szánt, csak a begyűjtő raktárba nem megy el. Csoda-eha a tölcsérben a han§ egyre erélyesebb lett. Hiszen tavaly is vele gyűlt meg a baj. Negyvenegynéhány mázsa gabonával maradt adós, máig se róva le tartozását. És most megint kezdi a hanyagságot, ezt észreveszi nemcsak a szerkezet, a falu népe is. De a hangszóró türelmes. Beszél szépen, meggyőzően okosít. Cakó esetében emígyen: -— Teljesítsd a beadást Cakó András, mert teljesítheted. — Hagyj békén, nem látod, hogy a marhával, a szántással, meg a szőlővel van dolgom? — feleli ő ilyenkor kutyafuttában, mintha kötelesség nem is lenne a világon. A jóindulatú gépezet ekkor úgy próbál hatni a gazdára, hogy egyszuszra elmondja: „Hetvenhárom mázsa gabonád termett, ebből ötvenkilencet beadhatsz hombárodban tizennégy mázsa még marad". András gazda a megcáfolhatatlan tényre kiugrik az istállóból és földhöz vágja a tehénvakarót, mivel a párbeszéd a reggeli etetés közben történt és káromkodik. Ha a tölcsért nem pléhből csinálták volna és ha a szerelők jóvoltából most nem Qlyan magasan ülne, hát átdöfné, megsebezné négyágú villájával. De ettől nincs mit tartania, mert közepes termetű lévén a gazda, ha ugrana se érné el a hangszórót. Mérgesen pislog a magasba, mert nem szokta meg, — különösen a régi világban nem — hogy a fejére olvassanak, hogy valaki okosabban okoskodjék nálánál. Ezt azonban nem veheti figyelembe a szerkezet, nem is hagyja abba az intést, figyelmeztetést. Ä jó szónak nincs eredménye, hát beleun a hasztalan szócséplésbe. Elhallgat, úgy, hogy András gazdának egyszerre kellemetlen a nagy égigérő csend, mivel hogy megszokta a fülbedúdolgást. Elhallgat, még pedig azért, mert a kerületről a faluba érkezett Bodó elvtárs ... A. kötelességéről megfeledkező Cakó Andrást behívatták a HNB irodába,' azaz csak behivatták volna, ha idejében meg nem sejti az ügy ilyetén fordulását. De 'megsejtette és szekere elé fogott lovaival elvágtatott hazulról. Maga se tudta hová, merre? Szántani nem akart most, ott rátaláltak volna. Megállt hát a malántai majorban a hangos kovácsműhely előtt és patkoltatott. A begyűjtési apparátus dolgozói megkeresésére indultak. A patkoló kovácsnál rá is találtak. Lazo Károly, a fiatal szőkehajú titkár pillantotta meg. Meg is szólította a gazdát: — Gyűjjön haza, beszélgetni a beadásról. Cakó haragosan felelte: — Nincs mit beszélnem arról. —Azért csak gyüjjön haza hallja, a^kerületről is keresik. András gazda erre semmit sem szólt. Befogott a szekerébe és felpattant az ülőkére. Hazahajtott. Mikor az udvarba fordult, sokan ácsorogtak a hídon, beljebb az istálló és a hombár környékén is. Kíváncsian lesték, mi lesz, hogy lesz, mit csinálnak a kötelességéről elfeledkezett Cakóval. Elsőnek Bodó elvtárs lépett hozzá és azt mondta neki: — Azt akarjuk, hogy teljesítse kötelességét Cakó András. A gazda hallgatott. —Azt akarjuk, hogy ne maradjon adós — jegyezte meg a titkár. Most már szégyenkezett. És Cakó András a bajt elkerülhette volna, ha azt mondja, beadom, beviszem a termést. De ezt nem tette. Megkötötte konokul magát, azt gondolván, hogy ha idáig jutott, most már csak azért sem enged. Igy történt, hogy elszámoltatták. Maga akarta így. A hatóság kötelességét teljesítette, a kötelességet nem ismerő András gazdával szemben. A. hangszóró hangtalan volt aznap. Elnémította Cakó András okoskodása. Másnap azonban megszólalt és újfent a gazda fülébe. Azt mondta, úgy emlékeznek rá az emberek, hogy pórul jár az, aki a törvényt ki akarja játszani. Mács József Az őszi munka sikeréért A voderadi EFSz-ben teljes ütemben folynak az őszi munkák. Határidőre elvetették a repcét és hozzáláttak a kenyérgabona elvetéséhez. A kenyérgabonából eddig 170 hektárt vetettek, ebből 140 hektárt síirűsorosan. A gép- és traktorállomás traktorai agregátokra szerelt vetőgépekkel dolgoznak, így gyorsan halad a munka. A vetéssel egyidőben nem feledkeznek meg a kapások betakarításáról sem, s a jövő héten megkezdik a kukoricatörést és a cukorrépaszedést. A SZÖVETKEZET Jó EREDMÉNYEI MEGGYŐZIK AZ EGYÉNILEG DOLGOZÓ PARASZTOKAT Jól gazdálkodnak a nagysárosi szövetkezet tagjai. Munkájuk jó eredményét visszatükrözi az, hogy a munkaegység értéke 20 korona és az első félévre még 4 kg gabonát kaptak a ledolgozott munkaegységek után. Igy pl. Skovran Imre 900 munkaegysége után 18.000 koronát és 36 mázsa gabonát kapott. Ezek az eredmények arra késztetik az egyénileg dolgozó parasztokat, hogy belépjenek a. szövetkezetbe. A prágai kerület traktoráHoműsai teljesítették a cséplési tervet A prágai kerületi nemzeti bizottság az elmúlt napokban jelentette a földművelésügyi minisztériumnak, hogy kerületükben a gép- és traktorállomások teljesítették az aratási tervet, hátra vannak azonban még a csépléssel. A traktorosok a cséplés munkájában is becsülettel helytálltak, így elérték, hogy szeptember 16-ig 102.5 százalékra teljesítették a cséplési tervet is. Kedvezmény a dolgozó parasztoknak a szarvasmarha-, borjú- és sertéshizlaláshoz Pártunk X. kongresszusának a mezőgazdasági termelés két-három éven belüli fellendítéséről szóló irányelvei az eddigieknél sokkal nagyobb feladatok elé állítják az EFSz-eket és az egyénileg dolgozó parasztokat, kiváltkép az állattenyésztési termelés terén. Az állattenyésztési termelés színvonalának emelése, és az ország dolgozóinak hússal való ellátásának biztosítása érdekében a szövetkezeti tagoknak, az egyénileg dolgozó parasztoknak és a földnélkülieknek is alkalmuk nyílik kedvezményes alapon szerződést kötni szarvasmarha, borjú és sertés hízlalására. A szerződéses hizlalás akcióját felhasználhatják azok a gazdálkodók, akik a szerződésben meghatározott időben mindenből teljesítik — tehát húsból is — beadási köte lezettségüket, megvan a tervezett állatállományuk és minden előfeltételük megvan arra, hogy jövő évelső félévére teljesítik a húsbeadást, a szarvasmarha és borjúhúsbeadást pedig egész évre biztosítjuk. Azok a földnélküliek, akiknek nincs húsbeadásuk, jelentkezhetnek abban az esetben, ha rendelkeznek saját takarmánymennyiséggel és megvan minden lehetőségük arra, hogy a szerződésben foglaltaknak eleget tegyenek. Azok a gazdálkodók, akik hizlalásra szerződést kötöttek, minden kihizlalat sertésre 200 kg szemestakarmányt és minden hízott szarvasmarhára 400 kg, és minden borjúra 150 kg szemestakarmányt kapnak kedvezményes áron. A takarmányt a begyűjtési raktáraktól kapják, mégpedig a fentnevezett mennyiség felét a szerződés aláírásának napjától számított 14 napon belül, a második felét sertéseknél három hónap múlva, a szarvasmarhánál négy, a borjuknál szintén három hónap múlva kapják meg. A hizlalásra kötött szerződés szarvasmarháknál 200—280 kg-ig (a pinzgaui fajta szarvasmarhánál 180—250 kg-ig) valósítható meg. A szerződés leginkáb bikákra, ökrökre, esetleg a terméketlen anyaállatokra is vonatkozik. A borjúhizlalásnál elsősorban szintén a bikák hizlalására kötnek szerződést, mégpedig akkor, ha az állat elérte az 55 kg-ot és 8 hónapnál nem idősebb. A sertéseknél szerződést lehet kötni olyan választott malacokra, amelyek meghaladták a 15 kg-ot. A begyűjtőhelyen szeptember elsejével megkezdték a szerződések megkötését. A szerződés megkötésének hatôrideje szarvasmarháknál és borjuknál 1954. december 31., a sertéseknél pedig 1955. február 28. A szerződésben az illető gazdálkodó kötelezi magát, hogy a szarvasmarhát B 2 minőségben legalább 400 kg-ra hizlalja, (a pinzgaui fajtánál 350 kg-ra) és szavát adja, hogy beadja a szerződéskötés napjától számított 9 hónap múlva. A hizlalásra beadott állatok árát a be§yűjtőhelyek aszerint fizetik ki, ahogy azt a begyűjtési minisztérium szabadfelvásárlási árai meghatározzák. . A borjuknál el kell érni a C 2 minőséget, és 200 kg-os súlyban' kell beadni őket a szerződéstől számított 7 hónap elteltével. Az árak ugyancsak aszerint igazodnak, ahogyan a szarvasmarháknál, tehát a szabadfelvásárlás árai, azonkívül minden kg élősúlyért 2 korona többletet kapnak A sertéseket legalább 100 kg-osra kell meghízlalni, beadni pedig a szerződéskötés után 8 hónappal. A hízott sertések kifizetése a begyűjtési raktár dolgozóinak megegyezése alapján az alábbi árak szerint történik: minden kilogramm élősúly után 100—105 kg-ig 14 koronát, 106 kg-tói 111 kg-ig 14.50, 116—125 kg-ig 15 koronát és 125 kilogrammon felül minden kiló élősúlyért 15.50 koronát fizetnek ki. A szerződéses hizlalásról bővebb felvilágosítást a begyűjtési minisztérium fárási meghatalmazottai, vagy a begyűjtési raktárak adnak. Ezt a lehetőséget a szövetkezeti tagoknak, az egyénileg dolgozó parasztoknak és a földnélkülieknek is érdemes kihasználni, mert azzal, hogy olcsó áron kapják a takarmányt és szabad áron eladhatják a szerződésileg hizlalt állatokat, jelentős mértékben növelhetik jövedelmüket. Természetesen emellett szükséges, hogy az állatok etetésére gazdaságosan felhasználják a saját takarmánykészletüket éspedig úgy, hogy egyetlen szál széna, egyetlen szem takarmány se veszszen kárba. Ajánlatos dolog s különösen a sertéshizlalásban jó eredményt hoz, ha az állatok etetésére felhasználjuk a konyhahulladékokat.Tehát minden olyan gazdálkodó vagy földnélküli, akinek megvan a lehetősége, hogy állatot neveljen, ragadja meg az alkalmat szerződéses hizlalásra, mert ezzel nemcsak hozzájárul az ország dolgozó népének húsellátáshoz, hanem számottevő jövedelemre is tehet szert. GAÁL GÁBOR Az utóbbi időben — a posta jóvoltából — az Űj Szó egyik-másik számát nem kapom meg. Igy történhetett, hogy Gaál Gábor haláláról csak most és véletlenül értesültem. A többektől számonkért nekrológot érthető és megbocsátható késéssel írom. Az Űj Szó — mint megtudtam — a kolozsvári magyar egyetem tanárát parentálta el, aki a romániai magyarság felszabadulás utáni vezető folyóiratának, az „UTUNK"-nak volt főszerkesztője. Ez a fontos erdélyi szerepkör, melyet most a halál szakított meg, nekünk, szlovákiai magyaroknak vajmi keveset mond, e megnyilatkozáshoz nem volt, nem lehetett semmi kapcsolatunk. És Gaál Gábort mégis a magunk halottjának tekintjük: vele egy darab szlovákiai magyar kultúrtörténet szállt sírba. Fontos fejezet volt ez, a címe: -„KORUŇ K". Gaál Gábor, mint a KORUNK főszerkesztője lett á tegnapi szlovákiai magyar irodalom egyik feledhetetlen aktív tényezője. Szegények voltunk és kevesen: a semmi talaján újat kezdők. Nem voltak tapasztalataink, hagyománynélküliek voltunk, ismeretlenek, szervezetlenek, még saját folyóiratunk sem volt. Próbálkozások indultak, de ezek legfeljebb egykét számot értek meg. (Csak a harmincas évek derekán változott a helyzet, ekkor indult meg az ÚT is havi folyóiratként, de két száma közé néha két-háromhavi időköz is ékelődött.) Szegények voltunk és így nem csoda, ha irigységgel tekintettünk Erdélyre, ahol egyre-másra jelentek és maradtak meg a folyóiratok. Amikor Dienes László 1926-ban megindította a „KORUNK" című világnézeti haviszemlét — vendégjogon ez a szemle lett a szállásunk, erősségünk és egyik fontos vagyontételünk. Igy lehettem én 1926-tól 1939-ig e folyóirat szlovenszkói szerkesztője. Élő és éltető áramkör volt ez, melynek egyik földrajzi pontja Kolozsvár vol® és Stósz, via Kassa: a másik. A KORUNK a magyarság szétszórt haladó erőit gyűjtötte egy táborba. A láthatár így magától adódott: az egész világ. Az emigrációban szétszórtak, csakúgy mint a Budapesten némaságra ítéltek itt szólaltak meg, (ha úgy adódott, hát álnéven). A tegnapi nevek mellé friss lendülettel sorakoztak fel az utódállamok új felfedezettjei. Amikor Dienes László 1928-ban elhagyta Erdélyt, legelső munkatársa, Gaál Gábor lett a KORUNK főszerkesztője és így — a sarjadozó szlovákiai irodalom patronátusa is. Fórum volt a KORUNK, mérték és hitelesítés. Nem csoda, ha nevek innen datálódtak és értékek innen lendültek a köztudatba. József Attila értékelése és népszerűsítése, a KORUNK munkája nélkül elképzelhetetlen. A balmazújvárosi parasztíró e lap hasábjain lett Veres Péter, ho^y csak néhány ismert példát említsünk. És Szlovenszkó? A Sarlósokat ä KORUNK segítette a helyes útra és nem véletlen, hogy e fiatalok időtálló szociológiai és szociográfiai jelentkezései itt és innen figyeltették fel az egész magyar szelleméletet. A Prágában tanuló erdélyi medikus, Szilágyi András Űj pásztora, ez a zseniális és egyszeri jelentkezés, a KORUNK-ban látott először napvilágot. Morvay Gyula prózáját erdélyi betűszedők továbbították. A KORUNK legfőbb érdeme a munkás- és parasztírók felfedezése és felmutatása volt. Szlovenszkó e téren jelentős hányaddal szerepelt. Sellyei József, Dömötör Teréz, Háber Zoltán: Ki nem hatódik meg ez emlékezéstől? A KORUNK világszemle volt: a haladás grafikonját itt lehetett lemérni. A német, francia, angol szellemélet, az európai humaniz- ] mus itt tükröződött, a marxizmus analízisei itt mérték fel a kapitalizmus és proletariátús erőviszonyait, a szovjetirodalom példák és értékelések nyomán innen került a magyar köztudatba. És mindezt Romániában, a bojárfasizmus légkörében, az Ady-áruló Gogák cenzúrája idején! A KORUNK már rég nem mehetett be Magyarországba, de itt köntörfalazva, sorok közé rejtetten, buktatott mondatokkal és tényekkel élesztette, mondta és hirdette a szó az antifasizmust! Micsoda szociológiai tolvajnyelvre volt szükség! A pestises szót — fasizmus — nem volt szabad leírni, helyette „regreszsziót" mondottunk: a „progreszszio" (haladás) ellentétét, Lenin helyett Uljanovot írtunk... A KORUNK — terjedelme és ára folytán — nem lehetett tömeglap. Drága volt: 140 korona egy évre; egyes szám: 15 korona. És mégis mennyi dolgozó járatta, mennyi kispénzű, kultúrszomjas ember! A szájuktól vonták meg az árát. Fizettek, de ugyanakkor hány gazdag ügyvédet kellett perelni é& hány ilyen jogos pert vesztettünk el ravaszságaik folytán! A kisemberek, a dolgozók fizettek és amikor bejelentették: nem bírják tovább és lemondták a lapot, akkor az a szomorúság napja volt. Gaál Gábor ekkor honosította meg a kizárólag munkásoknak kreált „munkáselőfizetést", melynek ára 100 korona volt... Szegények voltunk mindenképpen: írók, szerkesztők és olvasók. És kitartott mindenki: élt és hatott a KORUNK. Hatott és tiszteletet ébresztett még az el-, lentáborban is. Gaál Gábor és a KORUNK egyet jelentenek. Az egyik név elválaszthatatlan a másiktól. Gaál Gábor meghalt és mi a magunk halottját sirathatjuk: értünk volt, értünk is élt! Személyesen nem ismertem, sohse láttam. Nem tudom milyen volt: alacsony vagy magas, szőke vagy barna, bajuszos vagy borotváltképű? És a hangja milyen volt? És a szeme? ... Nem tudom. Nem láttam és mégis alig sirathatok személyesebb ismerőst, barátot, testvért. Kivel leveleztem ennyit, kivel beszéltem, vitáztam, perlekedtem ennyit? Ki tanácsolt, ki korholt, ki ugratott, ki mérsékelt, ki győzött meg annyiszor? Gaál Gábor, a KORUNK főszerkesztője! Jelenlétét láttuk, hallottuk, éreztük, tudtuk mindannyian: ő volt a KORUNK. A mozgató és ösztökélő, a segítő patrónus. A KORUNK a szlovákiai magyar szellemélet -legsajátosabb házi ügye volt. Gaál Gábor: Szlovákia halottja! Áldjuk, mondjuk, éltessük emlékét! Köszönjük, köszöntsük éle-; tét! -Fábry Zoltán «