Uj Szó, 1954. augusztus (7. évfolyam, 186-212.szám)

1954-08-29 / 210. szám, vasárnap

6 ül SZO 1954. augusztus 29. A Szlovák Nemzeti Tanács ünnepi ülése (Folytatás az 5. oldalról) a szlovák nép, amely a Szlovák Nemzeti Felkelés óta fennen lengeti a szabadság és a szocializmus zászlaját, amelyet megedzettek a harc és a munka tapasztalatai, biztosítja Szlovákia gazdaságánaK és kultúrájának további nagyszerű fejlődését és hozzájárul drága népi demokratikus Csehszlovák Köztársaságunk további felvirágoztatásáhozTisztelt Szlovák Nemzeti Tanács, elvtársak, drága barátaim! A Szlovák Nemzeti Tanács mai ünnepi ülése, amelyet a Szlovák Nemzeti Felkelés 10. évfordulójának szentelünk, a pezsgő országépítő munka örömmel teljes légkörében, népünk alkotó erőinek teljes fellendülése és népi demokratikus köztársaságunk hatalmas méretű felvirágzása közepette megy végbe. A szlovák nép forradalmi szabadságharcának 10. évfordulójáról olyan időben emlékezünk meg, amikor a Szovjetunió vezette béketábor új jelentős sikereket ér el a béke biztosítására irányuló törekvéseiben. A szent ügy, amelyért a szlovák nép harcra kelt, a szabadság, a szocializmus és a béke ügye legyőzhetetlen! Előre a szocializmus új győzelmeiért hazánkban! Éljen Csehszlovákia népének megbonthatatlan testvérisége és egysége! Dicsőség a Szovjetuniónak, dicsőség nagy barátunknak és szövetségesünknek, a béke és a nemzetek szabadsága védelmezőjének! MILOŠ KRNO: A LAVINA Részlet az író felkelési tárgyú készülő regényéből „Legyen meg, aminek lennie kell" — sóhajtott egyet magában Blaskovics és tanácstalanul vállat vont, amikor von Binder tábornok rámutatott a székre, hogy üljön le.. Blaskovics nehezen lélekzett, mint a liba, ha tömik és gyűrött zsebkendőjével ' iörülgette izzadt homlokát. Félénk tekintetet vetett a tábornokra. Nem, biztosan nem fog hinni neki, hisz nincsenek tanúi arra, hogy a dolog úgy történt. De miért éppen neki kellett összeállítani a marhaállománnyal biró egyének jegyzéket? No és ha már megbízták, nem kellett volna felülnie annak a magyarnak. Mégegyszer megjelent lelki szemei előtt az egész szerencsétlenség: este magyar egyenruhás katona jött hozzá azzal, hogy Schultze küldte őt a helyi parancsnokságról a kimutatásért. Blaskovics átadta a jegyzéket és csak utólag eszmélt rá kezeit tördelve, hogy Schultze azt mondta neki, egyedül jön majd el érte, mihelyt Mikulásról visszatér. Miért is küldött volna magyar katonát. Schultze főhadnagy tényleg el is jött, de csak másnap reggel és amikor Blaskovics tudomására adta, hogy egy magyar katona volt nála, akit ő küldött, a főhadnagyot elöntötte a harag és szinte belezöldülve sziszegte: — Senki sem hiszi el ezt magának. ez szabotázs, ez gaztett. A tábornok izgatott volt. Blaskovics a Gazdikék vendégszobájának térképekkel teleaggatott falát néate. A képek a sarokban hevertek. Szorongva gondolt arra, hogy a tábornok most kitör magából és rárival, mint Schultze, nem hiszi, mesebeszéd ez, szabotázs. gaztett. — A jegyzék miatt hivattam — mondta a tábornok szárazon és Blaskovics tágranyilt vizenyős szemekkel bámult rá. — Hogy lehetett, annyira naiv! A kommunisták küldhették magához azt a magyar katonát, Igen, a kommunisták, akikről maguk mind azt állítják, hogy már leszámoltak velük, — mosolygott kényszeredetten a tábornok és töltőtollával megkopogtatta .az asztalt. — Megértette? Blaskovics megnyugodott. Roszszabbat várt, ordítozást, iábdobbantást, katonákat, akik elvezetik őt; rettegve gondolt arra, hogy egy evangélikus papot a parancsnokságon a németek megvertek azért, mert padlásán gránátot találtak, amiről pedig a papnak sejtelme sem volt. — Igenis, megértettem — morogta németül és a vér az arcába szökött. — Szerencséje van — sziszegte a fogai között von Binder, monokliját szertartásosan megigazítva — csak néhány perccel előbb jelentették nekem magyar katonák további túlkapásait, különben nehezen hittünk volna magának. Megszólalt a telefon. A tábornok lassan emelkedett fel székéről és felemelte a kagylót: — Von Kessel őrnagy? '— kérdezte kiabálva. — Hogyan mondja? Tíz magyar? — No és hogy tudtak megszökni? Azonnal le kell váltani a többit saját embereinkkel. Igen, csak a mieinkkel. Ez nem tréfa! I etette a kagylót,- Tenyerével megtörülte homlokát és Blaskovicshoz fordult: — Elmehet. Elrendelem, hogy ma délután négy órára a jegyzék kész legyen. Szükségünk van rá. Személyesen vigye el a helyi parancsnokságra von Kessel őrnagynak. Blaskovics kitámolyogott az utcára. Hatalmas harckocsi robogott el mellette, kellemetlen szagú füstöt hagyva maga után, Blaskovics észre sem vette, hogy sárral és havasvízzel fecskendezte be a ruháját. Messze a hegyek mögött tompán dörögtek az ágyúk és Blaskovics igy elmélkedett: „Mér közelednek. Mégis csak jobb lesz — Levelet hoztam magának biró úr — szólította meg a postás régi rangján címezve, miközben nagy börtáskájából kék borítékot vett elő. — Köszönöm — mormolta Blaskovics; Vájjon ki írhat neki? Hisz a posta az utolsó hónapban úgyszólván egyáltalán nem működik. Helyben adták fel. Gémberedett ujakkal szakította le a boríték sarkát. Felnyitotta a levelet, feltette pápaszemét és jobbkezével botjára támaszkodva szótagolva olvasta az állóbetűs, sebtében papírra vetett sorokat: „Blaskovics úr. Tudjuk, hogy a németek kimutatást akarnak azokról, akiknek van marhájuk. A németek el akarják vinni Pohorelából az összes jószágot. Tudjuk, hogy maga gyáva, nem akarjuk hogy megtagadja a jegyzék megírását- De egyet kérünk: ne írja meg nekik rögtön, húzza-halassza a dolgot. A jegyzéken a tulajdonosok neveihez ne írja oda a házszámokat. A németek itt már nem maradnak sokáig, de maga igen és ezért teljesítse honpolgári kötelességét.'* Aláírás helyett e szó volt odavetve: „Partizánok". Megnyúlt az arca és reszketett az álla. A szemüveget és a levelet zsebrevágta. Valaki a háta mögött felnevetett. Két német katona volt. Blaskovics megnyugodott. Hiszen a németek is emberek, ha nyersek is és erőszakosak. No de talán csak azért, mert azokat 'kínozzák meg, akik valamiben vétkesek. De ő? Mit vétett ő a német hadsereg ellen? Szivesebben vette volna, ha egyáltalán nem jöttek volna ide, de ha már itt vannak, mit lehet tenni? Nem, semmi baj, hisz lelkiismerete tiszta. Azért, mert a doktorral politizálgatott és hogy a partizánoknak segélyt nyújtott, nem vághatják le a fejét, hiszen ők is emberek. Legjobb lesz, ha rögtön felkeresi von Binder tábornokot és megmutatja neki a levelet. — Nem írhatom meg a jegyzéket, nézze meg ezt — mondja majd neki köteles tisztelettel, — hiszen ezek fenyegetőznek és az hírlik, hogy önök elmennek innen. Aztán engem a partizánok bezárnak. Ismerje él, tábornok úr. írja meg a jegyzéket Ondrejka biztos úr. Nehezen emelte lábaft a magas hócipőben. A tehenekre gondolt. Neki is van négy tehene. Hagyja elvinni őket? De hiszen ezek az ő tehenei. Nem, ennek nem szabad megtörténnie, ki látott már ilyet! De minek is nekik kimutatás, mi-. nek? Megmondja a tábornoknak egyenesen: — Megírom, de tegyen velem kivételt. Ne vigye el a jószágot. A bíróhelyettességből nem lehet megélni. De ha a németek elmennek, ismét bíró lehet, megválaszthatják, hiszen a partizánok Ondrejka ellen vannak. Csak az a szerencsétlen kimutatás! Gazdíkék pitvarában megálltLegjobban teszi, ha előbb Gazdikot keresi fel, megtárgyalja vele az esetet és csak aztán kopogtál be a tábornokhoz. Az udvarra nyíló ablak alatt német katona ment el puskával a vállán. Blaskovics halkan kopogtatott a hálószoba ajtaján és benyitott. Gazdik hintaszéken ült kényelmesen szétterpeszkedve. Térdén paprikás szalonnával megrakott tányért, kezében fehér kenyeret tartott. Nyugodtan falatozott. — Isten hozott, Guszti — mosolygott rá Blaskovicsra. Az ebédlőből áthozott bútorral túlzsúfolt szobában szemével széket keresett és látogatóját hellyel kínálta meg, — ülj le, foglalj helyet, ha már eljöttél. Ahogy látod, falatozom, tíz órakor mindig így szoktam. Ahogy Blaskovics elhelyezkedett a karoszszékben, Gazdik cuppantott a szájával és gondolkodás nélkül bökte ki: — Eső lesz, bolond április, no mond csak, hogy vagy? Amikor a napsugár áttört-a fellegeken és rásütött a csipkefüggönyökön át, Gazdik arca feldederült. A tányért az asztalra tette, lenyelte az utolsó szalonnudaraboí és választ sem várva folytatta: — Tudod, hogy örülök a tavasz jöttének. A kert kizöldül. Úgy gondolom, a németek nem voltak kárunkra. Sőt, még segítettek is nekünk, ahol lehetett és mi mégis — itt úgy kacagott, hogy a hasa is rezgett belé — ahogy mondani szokták, illegalitásban voltunk. Blaskovics összeráncolta a homlokát és kezével intett; — Dehogy is nem. A fenét nem voltak ártalmunkra. — De igaz is — szakította félbe Gazdik és szertartásosan törülte meg száját asztalkendővel — az ember gyakran nem is ehetett a rendes időben. Jön a tábornok, eredj, beszélgess vele. No de azért segítettek •.. Tudod, köztünk legyen mondva. . A fűrésznél volt egy elégedetlenkedő, Bánért nevezetű, mindig belém kötött. Beszéltem róla a tábornokkal és tudod mi történt? Felnevetett vékony, kárörvendő vihogással, mintha valami jó tréfáról lenne szó és súgva folytatta: — Elvitték. Németországban fog dolgozni, ha itt nem tetszett neki. Blaskovics ásított egyet. Tenyerével ráütött háromszor a szájára és közömbösen mondotta: — Abba a gyűjtőtáborba? Sem ő, sem Gazdik nem láttak ebben semmi rosszat. Nos, a rebellis majd ott rendet tanul és talán még szófogadó munkás lesz belőle. Gazdikra átragadt barátjáról az ásítás, de ő száját finoman eltakarta asztalkendővel, azután így válaszolt: — Igen, igazad van, abba a gyűjtőtáborba. Tudod én nem szeretnék ott lenni, brr, irtózom tőleÉs te? — De hisz ott is emberek vannak. De azért jobb otthon lenni Úgy hírlík, hogy az öreg Kustrát is odavitték. Blaskovics földresütötte szemét és folytatta: — Tudod Józsi, én a tábornokhoz jöttem. Levelet kaptam a partizánoktól. — Gazdik fészkelődni kezdett, "ujját figyelmeztetően a szájához emelte: — Pszt! Csendesebben. No, és mi van a levélben? — Az, hogy a marhaállomány jegyzékét ne adjam át a németeknek, de elkerülhetetlen esetben legalább házszámok nélkül Aha, a jegyzék — Gazdik elgondolkozott és azt mondta: — Tudod, ma a doktorral az esperesnél voltunk. Hozzád kellett volna mennem megsúgni neked, hogv a kimutatást valaki más írja meg. Ezt üzeni neked a doktor az esperessel együtt. Blaskovics megtörülte szemétGazdik szavai után visszanyerte lelki nyugalmát, mintha az utolsó napokban nem töprengett és nem szenvedett volna eleget. — Jól van, megírom házszámok nélkül — mondta sajátságos orr-, hangon. Örült, hogy talált valakit, aki tanácsot afaott neki, hogy mi-, tevő legyen. Hogy is állhat meg az ember egyedül ily nehéz időkben? Kell, hogy akadjon valaki, aki tanácsot adhat. Csak tudná a levél küldőjének címét, azdnnal értesítené, hogy a kimutatást elkészíti házszámok nélkül és hogy a nemzeti vagyont megmenti még akkor is, ha önönmagát teszi ki veszélynek. Ha úgy vesszük, még szép tőlük, hogy írnak, fel sem tételezte volna, hogy nem feledkeznek meg róla. S amikor tudatára ébredt annak, hogy a partizánoknak akar engedelmeskedni, eszébe jutott, hogy ő tulajdonképen illegális tevékenykedő. Ugyanakkor Prieselné az öreg Cvikota szobájának sarkában térdelve halkan szólt a telefonba: — Blaskovics kimutatása nálunk van... Igen... Micsoda?... Más jegyzék?... Nem tudom, levelet írtunk neki és figyelmeztettük, hogy a házszámokat ne írja be, miáltal megn/hezíti a németek dolgát... Hogyan?-.. Jól van, megmondom Imrének, hogy csak estére kapják meg. Majd csak valahogy ... Fordította: Sveszta Lajos. i..*..*..,..,..,..,..,..,..,..,..,.. Török Elemér: ĹS hePzélf Nézem az erdőt, szépen, csöndben e roppant sziklakoszorúról, alattam lenn az álmos völgyben egy pásztor szép harci dalt dúdol. Ő, mi mindent élt át e pásztor e karcsú fenyők országába, s szívében még tán mindig lángol a bérci láng, a harcok lángja. Tíz éve még e fenyők alatt a fűszálakat vér öntözte, égőszemü partizán had a fasisztákat zúzta, törte. Nyögött a föld, sírt a fenyő, de a törzse szilárdan állt, pedig ezer vészes felhő cikázó tűzcsóvákat hányt. Tíz év telt el. Mily csöppnyi idő, mint e gyors patak tőlem balról Ö, te paták, te ősi erdő mesélj nekem a hősi harcról meséljetek, de halkan, csöndben, ne zavarjuk a halottakat, kik ott lenn a sírgödörben alusszák békés, szép álmukat. S te is, pásztor, ó, te is beszélj, szavaidat egy ország hallja, és írd majd fel acél vésővel a hősöket e sziklafalra. A fasisztaellenes harcosok ülése A Szlovák Nemzeti Felkelés kiváló részvevői, partizánok és felkelők augusztus 27-én tartották meg a bratislavai Közművelődés Házá. ban a Fasisztaellenes Harcosok Szövetsége szlovákiai kerületi és járási bizottságainak ülését, melyet a Szlovák Nemzeti Felkelés 10. évfordulója alkalmából hívtak össze. Ján Zeman vezérőrnagy, a Fasisztaellenes Harcosok Szövetsége szlovákiai bizottságának elnöke megnyitó beszédében kiemelte a Szlovák Nemzeti Felkelés jelentőségét. A fasisztaellenes szövetség központi bizottsága nevében a gyűlést a szövetség elnöke, Ján Vodička kép. viselő üdvözölte. Utána a jelenlevők hosszantartó taps közepette, amellyel szeretetüket, és hálájukat fejezték ki, üdvözölték körükben Ján Nálepka kapitánynak, a Szovjetunió hősének édesanyját. A fő beszámol ó ban Ľudovít Benada, a fasisztaellenes szövetség szlovákiai bizottságának alelnöke meg. emlékezett a partizánok hös harcairól Szlovákiában, a szovjet és csehszlovák hadsereg győzelmes előnyomulásáról hazánk fölszabadításakor és a kommunista párt vezető szerepéről a felkelés irányításában és szervezésében. Az ülésről üdvözlő leveleket küldtek a CsKP KB-nek, a- csehek és szlovákok Nemzeti Arcvonala kormányának és a Fasisztaellenes Nemzetközi Szövetségnek. Koszorúkat helyeztek el a bolgár partizánok emlékművére Pénteken a koraesti órákban megkoszorúzták a bratislavai Vajansky. parton a bolgár partizánok emlékmüvét. Az ünnepségen részt vettek: Lázár Toškov, a Bolgár Népköztársaság főkonzulja. Ján Vodička képviselő, a CsKP KB tagja, a Fasizmus Elleni Harcosok Szövetsége Köz. ponti Bizottságának elnöke, Ján Zeman vezérőrnagy, a Fasizmus Elleni Harcosok Szövetsége szlovákiai bizottságának elnöke, Irena Ďurišová, a Szlovák Nemzeti Tanács alelnöknöje, Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának és a Megbízottak Testületének kiküldöttei, valamint a Nemzeti Arcvonal szerveinek képviselői. /