Uj Szó, 1954. július (7. évfolyam, 159-185.szám)

1954-07-31 / 185. szám, szombat

1954. jQliUB 51 III szo 9 Kínai művészek Pefőfi Pozsonyban A figyelmes olvasó kissé felkapja a fejét: mintha az Uj Szóban erről már olvasott volna. Igaza van. Öt év előtt — Petőfi halálának százas évfordulóján — ugyanezen cim alatt e sorok írója már ismertette Szalatnai Rezsőnek a budapesti Válasz kiadásában megjelent tanulmányát. Ismétlésről, felmelegítésről lénne most szó? Amikor megkaptam a Csehszlovákiai Magyar Könyvkiadónál megjelent, ily című, mintaszerűen, ízlésesen útrabocsátott kötetet, magam is azt hittem, hogy e könyv a régebbi kis tanulmány újrakérődzése, felduzzasztása. De kellemesen csalódtam: új művet olvashattam. Szalatnai munkája a téma teljes újjáélése és újjáéltetése, mely ha itt-ott vissza is nyúl a régi tanulmány egyes adataihoz és megállapításaihoz, lényegében a Petőfi-kérdés pozsonyi adalékának bővebb, újszerűbb és — bátran mondhatni — végleges megfogalmazása. És még valami fontosat kell elöljáróban megemlíteni. A régi kisebb tanulmány elsődleges intellektuális síkon fogta meg a témát. Szalatnai új könyve: mindenki felé érthetően közvetíti a pozsonyi Petőfi-korszak jelentőségét. Szalatnai nemcsak Petőfiről ír, de korrajzot is ad. Nem pepecselő adatbogarászó, de az, amit az esszéírót a regényíróval egyenlíti: atmoszféraközvetítő. Légkör-megélő és légkör-közvetítő! Az írás művészete ép ez az atmoszféraközvetítés, ami ha nincs, semmi sincs. Ezt a művészetet Szalatnai megvesztegetően gyakorolja. Az olvasó Petőfiéletet él, kora pozsonyi napjait lélekzi és szinte lépésről lépésre követheti Petőfit Pozsony utcáin. Látja, amit ő látott, agyba, szívbe raktározhatja élményeit és nem csodálkozik többé, hogy Petőfi Petőfi lett és hogy ez a páratlan lét mért határozódott meg döntően már itt e pozsonyi napokban. Petőfi és Pozsony találkozása történelmet vetít. A szabadságharc előjátéka itt zajlott le, a fehéregyházai sír bölcsője itt ringott. Az elrontott magyar mult és a világszabadsággá tárulkozó újjáéledés itt Pozsonyban és nem utolsósorban Petőfiben leli meg alanyát és tárgyát. Pozsony Bécs magyarországi féregnyulványa. A török hódoltság kikapcsolja Budát, Pozsony koronázóvárossá duzzad. A törökök kitakarodása után a Habsburg-császárok „merő kényelemből ott f ele j - I tik az országgyűlést". Pozsony aztán így lesz a „kezesbárány", város, mely sohse lázadt fel. Pozsony: „kellemes gyarmati kirándulás a Habsburgoknak és tisztviselőiknek". Száz év múlva hitleri változatban ugyanez ismétlődik: a nácik falni járnak Pozsonyba! A Habsburgok Buda-iszonya mindenképpen indokolt, mert Pest-Buda „mihelyst észbe kap, magához ragadja az országot". És mégis e „roppant szolgálatkész város" lett a magyar politikai és szellemi élet egyik gyúpontja. Pozsony az eszmélés városa. Petőfi eszmélése nem kivétel és nem véletlen. Gvadányi, Csokonai, Kisfaludy Károly előzik meg sorrendben. Csak Kölcsey pozsonyi naplóját kell elolvasni és akkor mindent tudunk Pozsony eszmél tető szerepéről. A Habsburgok a pest-budai országgyűlés szellemétől féltek, a reformkor pozsonyi diétái azonban végeredményben pest-budainak bizonyultak. Az országgyűlés törvényszerűen ide összpontosította a multat és jövendőt, a megmakacsolt reakciót és a haladás ifjú táborát és a végén, csattanóként, PestBuda Petőfi versével üzent és döntött: „Dicsőséges nagyurak, hát Hogy vagytok: Viszket-e úgy egy kicsit a Nyakatok?" Ez a vers és ez a felijesztő üzenet az összegezője mindannak, ami Pozsony és Petőfi találkozásából született. A kezdet szerény volt. Petőfi először mint a soproni ezred zöldhajtókás sárga' pitykés közlegénye jön Pozsonyba baráti látogatásra a volt aszódi, selmeci és pápai diákcimborákhoz: „így kerül puskával a vállán, teljes katonai felszereléssel masírozva a királyok és mákos patkók városába". Később mint obsitos, diák szeretne lenni vagy színész a városban. Semmi sem sikefrül. Párnája a ligeti harmatos fű, ágya a ligeti pad, vagy az aréna padlója. Ekkor mondotta: „A színészek és az oláh cigányok a legszabadabb emberek Magyarországon." A pozsonyi napok legfontosabb fejezete az 1843-as országgyűlés. A város képe ez időre teljesen megváltozik. Házak és emberek ünneplőbe öltöznek. A vendéglők és kávéházak megtelnek, képviselők és jurátusok kardcsörtetve hangoskodnak. Az országgyűlés palotája lesz mindennek a központja, de „a nép maga, melyről szó volt, amelyet fel akartak szabadítani, nem juthatott be a Mihálykapu-utcai palota hűvös folyosóira sem. A nép fiai a palota udvarán állottak, ténferegtek, szalonnáztak, káromkodtak, nem ugyan közvéleményi rangban, hanem mint kocsisok és abrakolók." Ez országgyűlés révén költőnk is munkához jut. Petőfi a Zsidó-utcában, a várbavezető lépcső 24. fokán álló házban körmöli az „országgyűlési tudósításokat." Illyés Gyula azt állítja, hogy Petőfi nem járt a diéta üléseire. Szalatnai Berecz Károly és Dömök Elek közlései alapján az ellenkezőjét bizonyítja be. Magát a várost ellepik Metternich spiclijei és az aulikus Habsburg-lapok egyformán tüzelnek az ifjúság és eszményképük, „Kossuth úr" ellen, „aki az egész hazát adózásra akarja csábítani.' Ez atmoszférában íródott Petőfi egyik legjellemzőbb pozsonyi verse: „Ki vagyok én? nem mondom meg; Ha megmondom: rám ismernek. Pedig ha rám ismernének, Legalább is felkötnének" „Nevezetes adat, — állapítja meg Szalatnai — az első betyárdal Pozsonyban született... A kor divatos hőse, a betyár, nem lázadhat fel indulatosabban, mint ez a megalázott sziv. Mindent látott Pozsonyban? Mindent!" Petőfi Pozsonyban a magyar élet egészét látta és élte. Szegény volt, megalázott: lázadó lett. Sokat látott, gyorsan eszmélt és élete gyorsan égő azonnali válasz volt: szabadság! ,/Tapasztalatra tesz még szert bőven — összegez Szalatnai — de Pozsonyt nem múlja felül egy város sem. Ha elkerüli Pozsonyt, nem alakul ki benne oly erővel és tisztasággal a való jövő képe, mint ahogy kialakult." A kialakulás adatai megrázok, íme néhány sor a Pozsonyból 1843. június 1-én Bajza Józsefhez írt leveléből: „Örülnék, — ha sorsom jelenleg bármin is engedne örülnöm — hogy forró tiszteletemet kijelenthetem... Most így vagyok: egész naip írom a Záborszky által szerkesztett országgyűlési tudósításokat, s a fizetés oly nyomorú, hogy alig elég megszereznem mindennapi kenyeremet. S a mellett szemem, mellem gyengül; s e száraz foglalkozásnál a múzsa is kerül. Ily körülmények közt örömest itt hagynám Pozsonyt, s színésztársaságot keresnék, bármilyet... de így, a mint vagyok, lehetetlen — koldus vagyok!" Mi az, ami itt szivén üti az embert? Nem eszméltek? Nem halljátok a visszhangos refrént, az egyazon hangot, mely százévre ijesztő egyformasággal, végzetes pontossággal ismétlődik?! Vegyétek elő József Attilának Babitshoz írt levelét, vessétek össze a két kézírást: a két levél üteme, meztelen tárulkozása, hanghordozása kísértetiesen egyforma! Nincs különbség. A nyomorúság láza egyformán lüktet és éget. A költészetnek ára van. Csatatéren és a gyorsvonat kerekei alatt egyformán a költő élete morzsolódik ... Pozsonyban mégcsak apró tűszúrások érik. A reakció lapja, a Hirnök, gyűlölködő cikkel ront neki a „Helyslg kalapácsá"nak, ezzel bizonyítva, hogy a szatíra telibe talált. Mint Szalatnai megjegyzi: ez volt az egyetlen hang, mely 100 év alatt Pozsonyban Petőfi költészete ellen elhangzott. Petőfinek még életében megadatott a pozsonyi elégtétel. 1848 március 25én a pesti ifjúság küldötteként ő is hajón érkezik Pozsonyba. Ez utolsó látogatásra már nem gyalogszerrel futott be a „tüneményes gyalogló". A különbség önmagáért beszél: „Pozsony főutcáján, ahol néhány évvel ezelőtt zsebredugott kézzel, tekintetét nem a járókelőkre szögezve haladt át a koldusdiák, most atillában, kardosan és diadalmas arccal siet. A nép küldöttje s az ifjúság vezére lépked ott a pozsonyiak harsány éljenzése közepette". Petőfi halála után más szelek fújdogálnak. Bécs tervszerűen elnémetesíti a magyar eszmélésben ludas várost. Az utcákat és tereket Haynauról, Jellasicsról és az áruló Zichyről nevezik el, de Petőfi szellemét Pozsonyból kiirtani többé nem lehet. Dux Adolf német Petőfifordításainak második kötetét a legsötétebb Bach-korszak idején, 1854-ben adja ki! A kiegyezés körében, az epigonisták légkörében, a Toldy-kör a maga módján áldoz a Petőfi kultusznak. „Irodalomtörténeti fény ez, nem a szellem megvalósulásának sugárzása": állapítja meg Szalatnai. Szellemének éltető hagyományát a pozsonyi dolgozók élesztik. A Duna-utcai Munkás Otthon nagytermét már a hetvenes években „Petőfi-teremnek" nevezik el. E napokban a sírnélküli Petőfi halálának százötödik évfordulójára emlékezünk. Éljük és éltessük jelenvalóságát egyformán magyarul, szlovákul és csehül! Szalatnai könyve a legjobb pillanatban közvetíti ezt az egyformán követhető költőt, Petőfit, a világszabadság magyar íenoménját, a tüneményt, ,,aki mindnyájunké"! Fátarjr Zoltán Országunkban mindenhol lelkes örömmel várják a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg ének- és táncegyüttesének fellépését. Messze földről jöttek kedves vendégeink, mégis szivünkhöz annyira közel érezzük őket. Városaink, falvaink és helyőrségeink már most megtesznek minden előkészületet a kínai művészek méltó fogadtatására. Csak néhány napja vannak közöttünk, de máris szivébe férkőztek mindazoknak, akiknek alkalmuk volt velük találkozni. Az államhatártól Prágáig vezető útjukon a szeretet minden jelével elhalmozták őket. Az ország fővárosában is és mindenhol, ahol megfordulnak, szívélyesen üdvözli lakosságunk a sötétzöld egyenruhájú kínai művészeket. A nemzetvédelmi minisztérium a napokban sajtóértekezletet rendezett, ahol a lapok képviselői találkoztak az együttes vezetőivel. Ku- čera vezérőrnagy üdvözölte Cschen I-t, a kínai együttes parancsnokát, S'Lou-meng-et és a többi kínai v.endéget. Cschen I tábornok beszédében elsősorban a világ béketábora másik oldaláról, Pekingből hozott meleg üdvözletet tolmácsolta a csehszlovák népnek és azt mondta, hogy a béke a kínai nép nagy reménysége. Ennek megtartására törekszik a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg, valamint annak ének- és táncegyüttese. Látogatásuk célja a béke megszilárdítása az egész világon. A kínai elvtársak részletesen beszámoltak az együttes gazdag múltjáról, összetételéről, műsoráról és mindennapi munkájáról. Az együttesnek 270 tagja van, s énekkarra, tánccsoportra és zenekarra oszlik. A nálunk vendégszereplő együttes a Kínai Népd Felszabadító Hadsereg legnagyobb együttese, ezenkívül Kínában sziniegyüttesük és külön operaegyüttesük is van. Minden nagyobb katonai parancsnokság és minden fegyvernem külön együttesekkel és művészi csoportokkal rendelkezik. A nálunk vendégszereplő együttesnek gazdag múltja van, amely 1928-ig nyúlik vissza. Annakidején a délnyugati katonai parancsnokság részét képezték. Noha az együttes jelenlegi tagjai már nem emlékeznek a kezdet nehézségeire, az együttes mégis ápolja a régi harcos hagyományokat és azt új harci tettekkel gazdagítja. Az együttes mai összetételében tulajdonképpen két éve működik, mégKereskedelmi szerződés ratifikációs okmányainak kicserélése 1954. július 29-én cserélték ki a Csehszlovák Köztársaság és a Svájci Szövetségi Köztársaság közötti új kereskedelmi szerződésre vonatkozó ratifikációs okmányokat a prágai külügyminisztériumban. A ratifikációs okmányok kicserélését a Csehszlovák Köztársaság nevében dr. Sekartinová-Čakrtová. a Csehszlovák Köztársaság külügyminiszterhelyettese, a Svájci Szövetségi Köztársaság nevében pedig Ch. Humbert rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter végezte el. ís már számtalanszor felléptek a hadsereg egységei és a kinai lakosság előtt. A fiatal művészek mellét fényes kitüntetések díszítik, amelyeket a koreai harcokban való hősi részvételükért kaptak. A koreai vendégszereplés az együttes történetének legfényesebb fejezete. Csichen I tábornok részletesen beszámolt arról is, milyen körülmények között dolgozott az együttes Koreában. — Természetesen ellenszegültünk minden agressziónak — mondotta. — Az amerikai népet azonban szeretjük és azt kívánjuk, hogy a békéért folytatott küzdelmében szintén győzzön. Az együttes három alkalommal járt Koreában, mindig olyankor, amikor a fronton a legnagyobb küzdelmek folytak. Sokszor szabad szemmel láthatták az ellenséges állásokat. Kisebb csoportokban eljutottak az első vonal lö vészár kaiba is. Néha csak éjjel léphettek fel és miután világításról sző sem lehetett, a hallgatóság a sötétben élvezte az előadást. Teljes joggal nevezték el az együttest harci művészegyüttesnek. Az együttes az új tagokat közvetlenül az alakulatokból toborozza. A műsorszámok alapgondolata is legtöbbször az alakulatoknál született. Népi motívumokat is feldolgoznak, műsoruk bemutatja, hogyan él a valóságban a kínai nép. Természetesen más nemzetek művészetéből is tanulnak, különösen a szovjet népek és a népi demokráciák művészetéből. Nagysikerű műsorszámuk pl. a „Szovjet katonák szórakoznak". Ezenkívül cseh. szlovák, román és lengyel dalokat is előadnak. Az együttes Prágából párhetes vendégszereplésre indul és meglátogatja Szlovákia nagyobb városait is. A kínai művészek együttese hazánkban ünnepli a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg keletkezésének 27 éves évfordulóját. Hazánkban ünneplik az indokínai fegyverszünet megkötésének hírét is. Kučera vezérőrnagy a sajtóértekezlet részvevői nevében jókívánságait fejezte ki a kinai elvtársaknak e jelentős eseményekhez. Sok sikert kívánunk mi is csehszlovákiai vendégszereplésükhöz.Csehszlovákia dolgozói tiszta szivükből szeretik a kínai népet és örömükre szolgál, hogy gyönyörködhetnek a hősi Népi Felszabadító Hadsereg kiváló művészeinek fellépésében. Üzemi iskolát szerveztek' a bodrogszerdáhelyi kőbányában A bodrogszerdahelyi kőbánya dolgozói vasárnap segédkeztek a szö. I vetkezeti tagoknak az aratásnál. A bánya dolgozói munkahelyükön is becsülettel teljesitik feladataikat. Megszervezték az üzemi iskolát, amelynek ma már 60 hallgatója van. A bánya minden munkacsoportja bekapcsolódott a szocialista munkaversenybe. A versenyben júliusban Tamás István csoportja jár az élen. Šmerek János, Bodrogszerdahely smerkedés rCorea \iával Ketten vagyunk a diákszobában, s lassan szitálva száll az alkonyat, mint sűrű méz, lassan csurran a szó, ritkán, csendben ejtjük a szavakat, •mint mikor esőtől csobban a tó. Elnézzük egymást és ismerkedünk. Arca barna, fénylő, kedves arc, szemeiből meleg fény sugárzik, bezzeg villámlott. mikor állt a harc; az ajkán most meleg mosoly játszik. Korea szülte, Korea küldte, hogy tudásból kovácsoljon pajzsot, s amit eddig vívott ereje, alkotással folytassa a harcot ós ez legyen az ő fegyvere. Kevés szóval is megértettük egymást s mint láncszemek kulcsolódik markunk, nincsen, aki legyőzhetne minket igazunkért, ha mi összetartunk! Fecsó Pál /