Uj Szó, 1954. június (7. évfolyam, 132-158.szám)

1954-06-04 / 135. szám, péntek

1954. junius 4. yldeg békél f emberek PETRŐCI BÁLINT KÖNYVE /Q\\a\ó dal Ilyen címmel adta ki a Csehszlovákiai Magyar Könyvkiadó ^ pá'yája kezdő szakaszának végéhez ért Petrőci Bálint írásait. Bizonyára á kötet azonos című egyik legsikerültebb elbeszélése vezette a kiadót a cím megválasztásában. Egy-egy könyvcím azonban általában, de ebben az esetben különösképpen csábít a szimbolikus értelmezésre. Az olvasó viszont még a közepén sem tartott a kötetnek, amikor fényesen, lángolón ugrott szeme elé a könyv homlokára kívánkozó egyetlen illő, jelképes cím: „A munka himnusza." Sem kevesebb, sem több! Az író szívét, lelkét, képzeletét elragadta a szocialista építés csodákat teremtő hősi lendülete és rajongó megszállottként járja az országot. Járja az országot, rója az építőmunka gyújtópontjaiba vivő utakat és lázas igyekezettel rója egymás alá sorait: méltó emléket akar állítani ennek a lelkes építő korszaknak. A szocialista országépítés hőskorának fiatal írója Petrőci Bálint, s ezért irodalma is lelkes irodalom. Ám ez a meghatározás ne csaljon fintor-mosolyt az olvasó arcára és ne idézze fel benne a „túlhajtott pártos irodalom", a „seymatikus irodalom'' képzetét vagy ' hasonló képzeteket. Szerfelett könnyű módja lenne a kézlegyintő értékelésnek. Ami ennek a könyvnek .erényeiből hiányzik, azért mentse (és teljes mértékben menti is!) Petrőcit kora és jószándéka. Mikor tehát értékei mellett a „Megbékélt emberek" hibájára is rámutatunk, ezt ne/n megrovásként tesszük, hanem segítő szándékból. A tartalomjegyzék, bizonyára az író tetszése szerint, megkülönböztet egy kisregényt, hét elbeszélést és kilenc riportot. Ez azonban merőben formális csoportosítás és alig jelentős az egyes írások tartalma vagy belső szerkezete szempontjából. Valamiképpen a lírai riport benyomását teszi ránk mindegyik írás. Ez azonban megint nem lefokozás, értékkisebbítés akar lenni, csak megállapítás. Akár a kisregényt, akár az elbeszéléseket vesszük szemügyre, nem jut bennük döntő szerep az epikának. Ugyanakkor a könyv több riportjában regénybe vagy novellába illó tipikus alakokkal, meggyőző tipikus életmozzanatokkal találkozunk. Az író .országjáró útjain számos, példaképnek odaállítható dolgozóval, a szocialista építés nem egy hősével találkozott, de amit a maga mértéke szerint mégsem talált meg bennük, azt beléjük lelkedzette a saját rajongó lelkesedéséből és így olykor szinte fantomként ható ideálokat rajzolt írásaiban. Elvétette a mértéket, ezért egyik-másik alakja csaknem az ellenkező hatást teszi az olvasóra. mint amit az író el szeretett volna érni. A „Közel a szívhez" című elbeszélés Máriája például — az előzmények minden hitelesíteni akaró szándéka ellenére is —• az őrtálló jelenetben a módfelett valószínűtlen csodalátó irodalmi alakok galériájába kerül. A jelenet visszás gondolatokat támaszthat az olvasóban és nem messze tart attól, hogy sértse, a nagy halott iránti kegyeletet. Nincs okunk kételkedni Vozár Mária személyének vagy levelének hitelességében. Léteznek ilyen rendkívüli emberek, és csak csodálattal tudunk felnézni rájuk, az elbeszélés Vozár Máriája azonban, úgy, ahogy Petrőczi megrajzolta, nem meggyőző, nem megrendítő irodalmi alak, hanem nagyon is furcsa és furcsa hatást kelthető fantomszerű tünemény. Vagy itt van például a „Vallomás". Az elbeszélés bizonyára személyes élményből vagy hallomásból született.' Danka mégis álomszerű, valószínűtlen figura. Egy orvos lánya négyévi ismeretség után 1949-ben férjhez megy egy első köztársaságbeli nagyvállalat volt részvényesének fiához. A fiatal férj — az elbeszélésben adott érthető okokból — egyszerre roppant hazafiatlan lesz, Danka pedig ép az ellenkzője. Emiatt áthidalhatatlan szakadék és végleges szakítás támad közöttük. Danka gyárba megy dolgozni. Az író által követett célszerűség szerint ez így rendjén van. Az olvasónak azonban az a meggyőződése, hogy Danka hamis papírfigura. Ilyen polgárlányok nincsenek. Danka nem vallott őszintén, sokmindent elhallgatott. Vagy. pedig az író sokmindent beleírt Danka vallomásába, tehát meghamisította, valószínűtlenné idealizálta. Túlméretezett célszerűségi igyekezetével éppen célszerűtlenné, hatástalanná tette az elbeszélést. De még az egyébként húsvéralakok is lépten-nyomon kiugrál-' nak a bőrükből és merev álarc mögül szavalják az író által*" szájukba tett szólamokat. A könyv számos párbeszédes részletének emberi hatását rontja le ez a hiba. Bizonyára nem a legjellemzőbb, amit most . itt kiragadok, csak úgy találomra. Riportból idézek, tehát itt volna a legkevesebb helye az író lírájának: „—^Jobbminőségű téglákra volna szükségünk, hogy állandóvá tehessük a gyorsolvasztást hogy annyi acélt adhassunk népünknek, amenynyire szüksége van — mondották Hrivnyák elvtárs és az olvasztárok." Ezt határozottan nem így mondták Hrivnyákék, ha pedig mégis így mondták, akkor a riportíró nem találta meg szívükhöz a közvetlen, barátságos, meleg emberi hangot, és szegények, kénytelenkelletlen feszengtek, alakoskodtak, szónokoltak előtte. Pedig erre semmi szükség a szocialista építés nagyszerű helyein hősi tetteket végrehajtó, nagyszerű emberek részéről. A munkának ezek a kimagasló hősei nem szónokolnak, hanem gondolkozva, agyukat, szívüket, izmaikat nekifeszítve a feladatoknak és verítékezve, tehát igazán emberi módon dolgoznak. Az író akkor emelkedik, akkor válik méltóvá hozzájuk, ha nem szavaltatja, hanem közvetlen emberi hangjukon szólaltatja meg őket. És akkor lesz az írás hiteles, meggyőző, valóban szocialista írás. Az író túltengő lírája ellenére örömmel fedezzük fel könyvében az egyelőre rejtőzködő tehetséges elbeszélőt, sőt. gondolkodót is. Itt megint bármelyik írásból idézhetnénk, természetesen, nem a párbeszédes helyekről, hanem csak a leíró (közelebbről természetleíró) részletekből, vagyis ahol nincs a közelben ember. Ám ennek a megállapításának is örvendeztetően ellentmond a címadó „Megbékélt emberek" és a „Hűséges harcostárs". Bár úgy érezzük, hogy ebben á két elbeszélésben is, de főleg a másodikban csak a közismert tárgy korlátozta jótékonyan az író líráját. Álljon itt egy-két idézet az epikus és gondolkodó Petrőcitől: „A közeli dombsort hamvas köd üli meg. A falu felől, a legelőn keresztül báránysereg baktat lehajtott fejjel a domboldalra." „A júliusi nap tikkasztóan sütött. Még rojtos bárányfelhők sem úszkáltak a fakó égbolton, — ékes búzavirággal vetekedő friss színét a forró nap mintha kiszívta volna." Vagy pedig egy nagy gondolkodó tollára méltó néhány mondat: „Rudi olyan volt, mint a fiatal fa, mely mind mélyebbre ereszti gyökerét a földbe. A nap és a szél örök, de az ember nem maradhat ugyanaz. Lassankint Rudi is megértette, hogy amint a fa terebélyesedik, úgy válik teltebbé az ember élete is." Ezek csak találomra kiragadott sorok, sokkalta szebbek is dicsérik Petrőci nyelvkészségét és ed' dig sajnálatosan fékentartott epikus hajlamait. Rajta múlik, hogy mikor és milyen mértékben bír megszabadulni csaknem minden emberábrázolásának hitelességét lerontó, idealizáló lírájától. Mindent összevetve, Petrőci könyvében becses adatgyűjteményt szeretnénk látni és, véleményünk szerint, sokat nyerhetne vele a jövőben a csehszlovákiai magyar irodalom, ha az író is hasonlóképben becsülné fel könyvét. Egy készülő epikus számára szerencsésebb módszert nem is tudnánk elképzelni. Annakidején Móricz Zsigmond iá így kezdte. Éveken át barangolta a maga országát, gyűjtötte az anyagot és harmincadik évében járt már, amikor első remek novelláját megírta. Petrőci keresse nagy példaképét Móricz Zsigmondban! Hasznát látja majd maga, és hasznát látjuk mindannyian! Hubik István. SZTREGOVÁN Ködös, borongós tavaszi napon 'ndultam Losoncról Alsósztregova felé, hogy felkeressem a magyar cirámairodalom egyik legnagyobb lángelméjének, Madách Imrének sírját. A szűk völgyben, amerre az autóbusz elhaladt, kicsiny falvak lapulnak a földhöz. Mögöttük, mint égigérő áranyak, sötét lombokkal koronázott hegyek őrzik a csendet Esőtől gyöngyöző mezők üde színfoltjai, patak fölé hajló fűzek, csatakos juhnyájak és virághabos gyümölcsfák szaladnak szemembe. Ez hát az a táj, ahol annyit bolyongott és borongott a nagy költő. Amely küldte és megihlette, s magába fo:;adta beteg szívét Ezen a tájon öltöttek formát lelkében „Az ember tragédiájá"-nak hatalmas alakjai, amelyek a halhatatlanságba emelték nevét. Ki-iiencven éve halt meg a költő. Nagy idő. S a dimbes-dombos Al'ósztregován keresem, kutatom emlékét. Keresem Madách emberi arcát, ami nem kövült meg a futó időben de él és alakul, formálódik a nemzedékek örökében. Szerette a népet — mondja a nép. Szerette, megbecsülte. Megvetette a. császárt, mert megvetette az önkényt, amely őt is tömlöcbe hurcolta. Töpörödött nénikék, öreg, nehézléptű szlovák parasztok szavát hallgatom. Madách? Igen. Itt élt. Öreganyám ismerte, látta, mesélt róla. A kastély oan lakott, ott is halt meg. Hogy is volt csak? Huszár János szeme a messziségbe

1 réved, anyja, nagyanyja szavait idézi, aztán mesélni kezd: Mikor a magyar szabadságharcot leverték, sokan menekültek errefelé, a hegyekbe. Madách is rejtegetett egy menekültet abban az időben. Kossuth jó emberét, akit halálra hajszoltak a császár talpasai. Madáchnak, innen a harmadik faluban, Parócán is volt egy háza. Közönséges parasztház. Kerülőház. Abban lakott, rejtőzött a menekült. Madách minden héten élelmet pakoltatott föl inasával és kiildte — Parócára. Az inast furdalta a kíváncsiság, vájjon kinek küldi ura a töméntelen élelmet. Meg is kérdezte Fráter Erzsit, Madách feleségéi, aki elárulta neki a féltve őrzött titkot. Történt később, hogy Madách összeszólalkozott inasával, az begyalogolt Balassagyarmatra, feljelentette őt. Jöttek a pandúrok, Madáchot megbilincselték, kocsiba ültették és vitték — Pestre. Édesanyja, Majtényi Anna elájult, amikor megtudta, hogy fiát letartóztatták. Madách meg csak anynyit kiáltott oda, az öreg Malichernek. Menjen, jó ember, vigasztalja meg édesanyámat. Mondja meg neki, nemsokára visszatérek. Egy évig raboskodott. Ezalatt felesége, Fráter Erzsi vígan élte világát a csesztvéi kastélyban. Madács kiszabadulta után elkergette feleségét és nagyon csendes életet kezdett. — Mesélte öreganyám, — emlékezik Huszár bácsi — hogy oda járt írni az Öreg-szőlődomb alá. Ott senki sem zavarta. A három nyírfa közül még ma is áll kettő, ? amelyek alatt „Az ember tragé- f diájá"-t írta. | Dénes György. Aludj, kicsi lányom, látod, este lett, mind pihenni térnek a kisgyermekek. Búcsúzik a nappal tüzes vándora s Hold apó nyakába kerül tarsolya — őrizze a fénylő csillagnyájakat, amíg lenn, a földön békén alszanak. Aludj kicsi lánykám, álmodj szépeket, álmodd meg a tiszta, való életet. Mig Tündérországba szállsz örömökért, az élet terítse tarka köntösét húnyődó pilládra s megfogva kezed, így járja veled az álomberkeket. Tudd meg, hogy a földön jó is, rossz is él, ám e kettő harcától soha ne félj. Ne légy soha gyáva, sem megalkuvó. Megfutnak előled majd a hazugok, a rosszak, a silány, hitvány emberek, az igazság pajzsát, ha felemeled. Boldog leszel mindig, amíg kis szíved tiszta lesz, mint habzó hegyi csermelyek, így lesz életed majd gazdag és vidám, öröm fakad s szépség jó munkád nyomán, így talál egymásra álom és való — aludj kicsi lánykám, aludj kis Kató. Gály Olga • • • J)zcibad oagyoi Nem kérdem én, sokáig élek-e, majd elválik, de az én lelkemnek nem nő soha se bajusza, se szakálla, — fiatal maradok halálig. Míg élek, a tavasz újra-újra rügyet, lombot fakaszt az ágon.. Szabad vagyok, s a tavasznál is ifjabb, erősebb már az én ifjúságom... Bábi Tibor • * * Pil, eyies Mint indigókék sátor selyme borult az ég fölém! Felhőket, csillagokat lestem s a testem megpihent egy széna-ágy ölén. Az illat szállt, a szirmok hulltak... De szép volt e magány! Enyém volt a sok csillag az égen s csak nékem dalolt a fák közt a csalogány. — Munkám akkor úgy tűnt előttem, mint vágyott ígéret, mint meghitt, kedves távoli táj, amely vár, s hová majd megint visszatérek. ORDÓDY KATALIN • • • {^J-ölépülí a ház Pár hóval ezelőtt, nem is olyan rég, rozoga viskók — S üres telkekre ragyogott az ég. Egyszer csak fenekestől felfordult a táj —Zúgó gépek közt gyorsan emelkedett ég felé a ház. Hatalmas daruk csillogó vaskarja, húzta, csak húzta az anyagot föl, oda a magasba. Én boldogan néztem ezt a nagy csodát Dünnyögő gépek . daloltak fülembe új melódiát. ^Mostanában ismét arra jártam A sok gép helyén már boldog gyerekarcokat találtam. Vidám kacajjal volt telve a lég ... s mosolyogva néztem A mai gyerekek boldog életét. SZABÓMIHÁĽY ANDRÁS. I f • i ! i I • n f ŕ i f i t i j t