Uj Szó, 1954. június (7. évfolyam, 132-158.szám)

1954-06-15 / 145. szám, kedd

v ui szo 1954. június 15. Csehszlovákia Kommunista Pártja X. kongresszusa alaptörvénye, ami a társadalom növekvő anyagi és kulturális szükségleteinek maxi­mális kielégítését jelenti. A Szovjetunióban az állam gondoskodása minden téren arra irányul, hogy az emberek a lehető legna­gyobb jólétben élhessenek, a lehető leg­jobban öltözködhessenek, hogy családjukkal együtt szépen lakjanak, hogy dúsan élvez­hessék a kultúra valamennyi gyümölcsét és hogý a lehető legjobban szórakozhassanak. A Szovjetunió bebizonyítja, hogy a szo­cializmus az emberek sokoldalúan gazdag életét, nem pedig a lemondást, az aszkézist és az emberek személyes életének szegény­ségét jelenti. Ez teljesen torz elképzelés a szocializmusban való életről, amelyet a burzsoázia valaha szándékosan terjesztett, amikor a dolgokat olyan módon ferdítette el, hogy a szocializmusban az élet olyan lesz, mint egy trappista-rendi kolostorban, hogy az emberek egyforma darócruhát vi­selnek, hogy valamilyen közös kondér'oól a legegyszerűbb ételeket eszik, hogy kizáró­lag közös érdekekért fognak dolgozni, egé­szen az összeroskadásig, míg magánéletük­ben lemondanak minden földi jóról. A burzsoázia szándékosan ilyen és hasonló ferde nézeteket terjesztett a szocializmus alatti életről, hogy az embereket a szocia­lizmustól elrettentse és hogy a szocializ­musból ijesztő rémet csináljon. Voltak azonban más naiv, utópisztikus elképzelések is a szocialista életről, olyan elképzelések, amelyek a kispolgári gondol­kodású szocialisták fejében születtek. Ezek szerint a szocialista életben az emberek fehér ünnepi köntösben, saruban, vi­rágfüzérrel a hajukban mint angyalok a föld felett lebegnek és játszva suhannak tova a légben, miközben asoltárokat zen­genek édes mámorba ringatva magukat. Kétségtelen, hogy a szocializmusról alkotott ilyen elképzelések is a képzelet világába ya­lók, és naiv módon elrajzolják az új élet képét, az új embert a szocializmusban. Nyíltan meg kell mondanunk, hogy mi sem lenne dőrébb, mintha valaki azt hin­né, hogy amikor az új emberről, a szq­cializmus ú.i embertípusáról beszélünk, ez alatt valami abnormális, emberi tulajdon­ságaiktól megfosztott holdkórosokhoz ha­sonló lényekre gondolunk. Természetesen semmi ilyenről nem lehet szó. Azok alatt az emberek alatt, akikre a- szocializmusnak szüksége van, más embereket, a legigazibb embereket, a legemberibb arcú embereket, olyanokat képzelünk el, akik mindkét lá­bukkal a földön állnak, a legreálisabb vi­szonyuk van a tényekhez, az élet szükség­leteihez, a boldogsághoz, az örömhöz és a szerelemhez. Az új emberek alatt a szo­cializmus gondolatának odaadó harcosait képzeljük el, akiknek bensőséges viszonyuk van a munkához, akik tisztelik a szocialista tulajdont, akik a szocialista gazdálkodás sikeres fejlődéséért küzdenek. Űj emberek alatt olyan embereket értünk, akik leve­tették a tőkés világ idejéből átörökölt tu­lajdonságokat, akikben nincsen önzés és kapzsiság, akik öntudatosan ápolják az emberi közösség szolidaritásának érzését. Az új emberek alatt olyan emberekre gon­dolunk. akik nem éreznek félelmet a ne­hézségek előtt, akikben- hősies bátorság és elszántság van az emberi szellem magas­latainak meghódítására. Az új ember alatt olyan embereket értünk, akikben hazafias láng ég hazájuk iránt, akik forrón szere­tik a Szovjetuniót és akik lelkesen vallják a proletárnemzetköziség, a nemzetek test­vériségének, a békének gondolatát. Ilyen értelemben fogjuk fel a szocialis­ta korszak új emberét. Egészen természe­tes, hogy a kommunisták sem valami ab­normális lények, hanem ellenkezőleg, a leg­természetesebb emberek, akik szenvedélye­sen szeretik az életet, örülnek a;r életnek, akik mint vezető emberek a legvilágosab­ban látják maguk előtt népük és az egész emberiség egyre boldogabb életét, A szo­cializmus eszméje, a kommunizmus eszmé­je- nem valami öncélú tantétel. Egyáltalán nemi! A szocializmus eszméje, a kommu­nizmus eszméje, a marxizmus-leninizmuson mint tudományon alapszik, a társadalom fejlődésének tudományosan felfedezett tör­vényein épül és az az értelme, hogy a leg­magasabb emberi boldogságot valósítsa meg' hogy az emberek az élet minden boldogí­tó javát a legnagyobb bőségben élvezhes­sék. Ez a mi törekvésünk értelme ebben az országban, amely a Szovjetunió példája nyomán a szocializmus felé halad. Űj éle­tet akarunk biztosítani dolgozó népünknek, egyre örömtelibb és gazdagabb, egyre nagy­szerűbb életet kulturális értelemben is. Elvtársak! Feladataink kulturális téren hatalmasak, felelősségteljesek és örömtelik. Mindnyá­junknak latba kell vetnünk minden erőn­ket, hogy ezeket a feladatokat teljesíthes­sük, hogy a szocializmus további építése folyamán hazánkban egész kulturális és társadalmi életünknek már új, szocialista formákat adhassunk. Nagy feladatok há­rulnak ezen a téren az állami kulturális igazgatásra, nevezetesen a Kultúrügyi mi­nisztériumra is, amely a kulturális-népne­velő és a kulturális-társadalmi tényezők többségét irányítja. Nagy mértékben tá­maszkodunk a kulturális kérdések terén a nemzeti bizottságok megértésére. Jelen'ős lépésnek tartjuk, hogy a kerületi nemzeti bizottságok tanácsai mellett — de szükség esetén a járási nemzeti bizottságok tanácsai mellett is — önálló kultúrosztályok létesül­nek, amelyek hatáskörük területén törődni fognak a kulturális ügyekkel és amelyek biztosítékai lesznek kultúrpolitikánk orszá­gos megvalósításának. El vagyunk szánva arra, hogy kulturális téren is szorgalmasan, önfeláldozóan és lelkesen dolgozzunk. A párt vezet bennün­ket, Csehszlovákia szeretett Kommu­nista Pártja. És az a fö irányvonal, amit dicső X. kongresszusunk jelöl ki, iránymu­tató lesz, hogy kulturális téren is diadal­masan haladjunk tovább előre a szocia­lizmus felé, a Szovjetunió nagy szocialista kultúrájának ragyogó példája nyomán. J. Dolanskf elvtárs felszólalása Tisztelt elvtársak, engedjék meg, hogy felszólalásomban né­hány megjegyzést tegyek a fogyasztás nö­vekedése biztosításának és a nemzeti jöve­delem kérdéseinek összefüggéséről. A nemzeti jövedelem országunk dolgozói életszinvonala emelkedésének globális irány­mutatója. Hogyan -növekedett a nemzeti- jövedelem nálunk az első. ötéves terv éveiben? Először: a nemzeti jövedelem az ötéves terv idején az 1953. évi árakban mérve 59 százalékkíl növekedett. Növekedésében leg­nagyobb része elsősorban az ipari termelés­nek, az építésnek és a közlekedésnek van, azonban nem volt kielégítő a mezőgazdasági termelés fejlődésének lendülete. Másodszor: a nemzeti jövedelem ma több mint 90 százalékban a szocialista szektor­ból ered, melynek része 1948-ban még csak 60 százalék volt. Emellett a magánszektor 1948-ban még elég jelentős részben volt képviselve az anyagi termelés valamennyi ágában, 1953-ban pedig tulajdonképpen már csak a mezőgazdasági termelésre korláto­zódik. Harmadszor: a lakosság személyi szükség­letének alapja 1948-hoz viszonyitva átlag negyedrészével fokozódott. Negyedszer: a nemzeti jövedelem felhasz­nálásának beosztása nagyjából megmaradt: a nemzeti jövedelem háromnegyed része a fogyasztási alapot, negyedrésze a felhalmo­zási alapot képezte. A neíVlzeti jövedelemnek ez a fejlődése az ötéves terv éveiben igazolja, hogy a IX. kongresszuson Gottwald elvtárs által kitű­zött gazdaságpolitikai fő feladatainkat a ter­melés növekedésének biztosítása, a lakosság ellátásának megjavítása, a szocialista szek­tor megszilárdítása és kibővítése tekinte­tében teljesítettük. Gazdaságunk építésében és átépítésében az ötéves terv idején elért sikereink, a Szovjetunióval és a népi demokratikus ál­lamokkal való kölcsönös együttműködésünk fejlesztése megteremtették a termelés to­vábbi fejlesztésének és a fogyasztás gyors növekedésének szilárd alapját. Gazdaságunknak ezzel az anyagi alapjával ellentétben állott a többnyire kizsákmányoló osztályok maradványai kezében összponto­sult forgalomban levő pénzfölösleg és a la­kosság ellátásának régi jegyrendszere. Ilyen állapotban nem érvényesülhettek teljesen a nemzeti jövedelem szétosztásának és a munka szerint való jutalmazásának szo­cialista alapelvei. Nem biztosíthattuk a .fo­gyasztás gyors növekedését. Ez fékezte a termelésben dolgozók kezdeményezéséi, las­sította a munka termelékenységének növe­kedését, csökkentette, a bér, a pénzbeli^ jö­vedelem és általában a pénz jelentőségét, akadályt gördített a munkások reálbére és a parasztok jövedelme emelkedésének útjába. Egyszersmind fékezte a lakosság szükség­leteinek fejlődését és a kereskedelem mun­kájának megjavulását. Ilymódon olyan álla­pot alakult ki, hogy, noha a döntő fontos­ságú termelési eszközöket társadalmi tulaj­donba vettük és a hatalom a munkásosztály kezében volt, a nemzeti jövedelem szétosz­tásában nem érvényesült és nem is tudott érvényesülni teljesen az árpolitika, mint a jövedelem elosztásának eszköze. A pénzreform végrehajtása és a jegyrend­szer megszüntetése fontos minőségi változást jelentett Csehszlovákia egész népgazdasá­gának eddigi fejlődésében. Mind az árufor­galom, mind a termelés terén teljesen érvé­nyesíthettük az értéktörvényt, megteremt­hettük annak előfeltételeit, hogy a nemzeti jövedelmet a munka jutalmazásának szocia­lista elvei szerint osszuk szét, felkeltettűk a munkások és parasztok érdekeltségét a munka termelékenységének ' növelésében. Az árpolitika eszközzé vált arra, hogy a nemzeti jövedelmet a munkásosztály és a parasztság javára osszuk szét és ezzel meg­kezdhettük a dolgozók életszínvonala még gyorsabb állandó emelésének, a fogyasztási cikkek kiskereskedelmi ára csökkentésének és ezzel a munkások és alkalmazottak re­álbére és fizetése, a parasztok reáljövedelme növelésének útját. Megszilárdult a népi de­mokratikus rendszer és politikai alapja — a munkások és parasztok szövetsége. Csehszlovákia gazdasága fejlődésének az első ötéves tervben elért ezen eredményeire támaszkodva a párt és a^kormány mult év szeptemberében kitűzte az irányvonalat: a dolgozók életszínvonala még gyorsabb eme­lésének biztosítását, elsősorban a nemzeti jövedelemből való személyes fogyasztás növelésével, a termelés, a munka termelé­kenysége további növekedése és a szigorú gazdaságosság rendszerének bevezetése alapján. A párt és a kormány említett nyilatkozata óta eltelt háromnegyed év azt bizonyítja, hogy teljes komolysággal rátértünk a dol­gozók életszínvonala még gyorsabb állandó emelésének útjára, mert különösen a fo­gyasztási cikkek állami kiskereskedelmi árának két alkalommal történt lényeges csökkentése következtében a lakosság sze­mélyi fogyasztása az idén körülbelül 40 szá­zalékkal túllépi az 1948. évi fogyasztás szín­vonalát. Rosszabb azonban a helyzet az árak ezen színvonalának biztosítása, azaz a már leszállított árak biztosítása és az árak jövő­beli további csökkentésének biztosítása te«, rén. A pártnak teljes komolysággal kell ez­zel törődnie, mert éppen azokat a további feladatokat, amelyek a kiskereskedelmi árak csökkentésével együtt felbonthatatlan egységet alkotnak, eddig felette elégtelenül biztosítjuk. Fontos, hogy a párt és a dolgo­zók legszélesebb tömegei tudatában legye­nek annak, hogy népünk életszínvonala ál­landó emelkedésének alapja a nemzeti jöve­delem növekedése, ami három tényezőjének: az anyagi termelésben dolgozók száma nö­vekedésének, a munka termelékenysége technikai haladás alapján való növekedésé­nek és a termelési eszközökkel való takaré­kosságnak teljes érvényesülésétől függ. A munkaerők, mint a társadalom leg­fontosabb termelő ereje felhasználásának kérdése a mi viszonyaink közt nagyon éles. Nem feledkezhetünk meg arról, hogy ná­lunk a lakosság száma jelentősen csökkent és ezáltal az évek folyamán a munkaerők kérdése feszültté vált, főleg azért, mert a munkaerőigény a népgazdaság fejlődése kö­vetkeztében napról napra növekedik. Jóllehet a lakosság természetes szaporu­lata évről évre nagyobb a javuló életszín­vonal következtében, számolnunk kell az­zal, hogy még hosszú ideig a munkaerők kérdése legnehezebb feladataink közé fog tartozni. A munkaerőhiányt elsősorban a gépesí tésnek egészen az automatizáláshoz való k« vetkezetes fejlesztésével, továbbá a nőknek megfelelő foglalkozási ágakba való helyes besorolásával és végül a munkaerők helyes elosztásával küzdhetjük le. Ami a gépesítést illeti, nem szabad elfe­lejtenünk, hogy iparunk fejlett színvonala ellenére s annak ellenére, hogy az ötéves tervben iparunk felszerelését még jobban tökéletesítettük, iparunkban van mégis olyan — és nem kevés — hely, ahol bur­jánzik az elmaradottság, ahol nehéz és fá­radságos munkát végeznek a dolgozók kez­detleges munkakörülmények közt. A szén­fejtés gépesítésében az utóbbi idők folyamán egy kevés előrehaladást tettünk, de tudjuk, hogy e téren még van mit behoznunk. A vegyiipar is azon ágazatok közé tartozik, ahol a gépesítés terén még komoly teendők várnak reánk. De nemcsak a nehéziparról van szó, amint ez első tekintetre látható. Igy például az élelmiszeriparban némelyik szakasz, mint például a sütődékben vagy a v'ágóhidakon kiáltó szükség van a gépesí­tésre. Jóllehet a nők foglalkoztatása egyike kisszámú kézenfekvő forrásainknak, e téren nem jutunk lényegesen előre — a nők ér­deklődése ellenére sem — mert érthetei­lenül elhúzódik a nők munkájának katalo­gizálása, ami világosságot teremtene azok­ban a kérdésekben, hogy milyen munkákra nem szabad nőket alkalmazni és milyen munkák vannak a nők számára fenntartva, ahogy erről ma itt Jindrichová elvtársnő is beszélt. Szabad, készenálló munkaerőfor­rásaink ugyanis már csak nagyon korlátozott mennyiségben vannak. Annál nagyobb fi­gyelmet kell szentqínünk helyes elosztá­sukra a termelés és a népgazdaság egyes ágazatai között. És itt meg kell monda­nunk, hogy ez a kérdés nálunk távolról sincs még megoldva. Már első tekintetre feltűnik főként a mezőgazdasági munka­erők hiánya, ami természetesen egyik fő­oka annak, hogy a. mezőgazdasági termelés nem veszi ki kielégítő módon részét a nem­zeti jövedelem kialakításában. Miért van elegendő munkaerő az ipari termelés kü­lönböző ágazataiban és miért van hiány ép­pen a mezőgazdaságban? Nyilvánvalóan azért, mert a munkaerőforrások nincsenek helyesen elosztva, a káderek nincsenek he­lyesen beállítva és a mezőgazdaságba való munkaerőtoborzás megszervezésénél meghát­rálnak a nehézség előtt és a szervezés­nek ezt a feladatát nem biztosítják kellő képpen sem a gazdasági apparátus, sem a párt, a szakszervezetek, az ifjúsági szövet­ség és a nemzeti bizottságok. Emellett másfelől gyakran megengedjük, hogy olyan állapot keletkezzék, amelyben a termelés szervezésében levő különféle rendetlensé­gek miatt a munkaerők rendes és felelős kihasználása gyakran elégtelen. A munkaerő mérlegének felkészültsége arra kényszerit bennünket, hogy szószoros értelemben minden egyes munkaerővel gondosan gazdálkodjunk. Ezzel egyidejűleg rendkívül sürgőssé válik a munkaerők szak­képzettségének minden - téren- való fokozása, mert a szakképzett munkás egy időegység alatt több értéket termel, mint a kevésbbé szakképzett vagy szakképzettség nélküli munkás. Ezért oly rendkívüli jelentőségű a kettős szakképzettség elsajátítása, mint pél­dául az építkezési iparban, az állami trak­torállomásokon, a közlekedésben és másutt. A munka minőségének minden téren va­ló javítása tehát a nemzeti jövedelem nö­velésének fontos forrása. Tekintettel arra, hogy a munkaerő kérdése jegyike legégetőbb problémáinknak, amelytől népgazdaságunk fejlődése függ, elkerülhetetlenül szükséges, hogy a munkaerőkről való gondoskodás megszervezése minden téren, a toborzás, a források szétosztása, a káderek nevelése, szakképzettségük emelése, érdekeltségük fo­kozása terén megfelelően legyen megszer­vezve állami és gazdasági apparátusunk minden részén és fokozatán, a miniszté­riumokban, az üzemekben, a nemzeti bi­zottságokban. Kell, hogy ez a szervezés fő társadalmi szervezeteinknek, a szakszerve­zeteknek, az ifjúsági szervezetnek, a nem­zeti bizottságok mellett működő nőbizott­ságoknak egyik legelsőrendű feladatává vál­jék. A nemzeti jövedelem emelkedésének má­sodik alapvető tényezője a 'munkaterme­lékenység: fokozása. A munkatermelékeny­ség terén az ötéves terv folyamán az ipa­ri 1 termelésben 62 százalék emelkedést ér­tünk el. Ezáltal az ipari termelés emelke­dését az ötéves tervben háromnegyed rész­ben a munkatermelékenység emelkedése és egynegyedrészben a munkaerők számának növekedése biztosította. Az 1955. évi irány­elvek szerint a termelésnek az 1953 évvel szemben való növelését még nagyobb rész­ben a munkatermelékenység fokozásával kell elérnünk, amelynek a termelés növe­kedésében való részaránya 86 százalékot tesz majd ki. Tekintettel arra, hogy most elegendő munkaerőt kell biztosítani a me­zőgazdasági termelés, a bányáknak és az építkezés részére, a legközelebbi é\^fben nem számíthatunk arra, hogy a többi ipar­ágazatokban nagymértékben szaporodnak a munkaerők, úgyhogy a termelés további növekedése főleg attól fog függni, hogyan sikerül fokoznunk a munka termelékeny­ségét. A munkatermelékenységnek az ipari ter­melés növelésében való részaránya és főleg annak emelkedése arról tanúskodik, hogy már a jövő évtől kezdve a termelési ter-

Next

/
Oldalképek
Tartalom