Uj Szó, 1954. január (7. évfolyam, 1-27.szám)
1954-01-17 / 14. szám, vasárnap
6 IM S20 1954. .január 17v r JIRI WOLKER 1924—1954 Ez év január 3-án volt harminc éve, hogy meghalt Jiŕi Wolker. a nagy cseh proletárköltő. Harminc év nagy idő. Wolker lírája azonban három évtized távlatában sem vesztett frisseségéből, erejéből, harcosságából. Jirí Wolker minden versét a fiatalság jellemzi, inert, mint Zdenék Nejedlý, mondta, ,jiatal a költő és fiatal az osztály, amelynek nevében szól". Wolker költészete közel hozza egymáshoz, élvtársakká formálja az embereket, akiket tegnap még a társadalmi előítéletek üvegfala választott él. Az új elvtársiasság költészete ez, amelyre a költő tolmácsolásában az újkori társadalmi osztály, az ipari proletariátus tanít bennünket. Wolker szerette az életet, szerette az embert. Ez a szeretet határozza meg optimizmusát, amely elemi erővel hatja át minden versét. És bármi sötét, bármi reménytklen a kép, amelyet a költő maga előtt lát. nem veszti el hitét, harcos elszántságát és rendíthetetlen meggyőződéssel yküzd az új, felszabadult emberért, a forradalomért, az új erkölcsért. Mennyire hősi volt ez a harc. a szó legszentebb értelmében véve, azt megrázó erővel bizonyítják a kórházban írt versei. A költő még halálos ágyán, hosszadalmas és kilátástalan gyógykezelés után sem gondol magára, saját sorsára, hanem a külső világra, amelynek harcos riadóját hallja: nem átkozza életét, amely megtagadta tőle a legtermészetesebb emberi örömöket és boldogságot, csak egy szemrehányó szava van sorsához: „Miért nem mehetek veletek, elvtársak? Miért kell meghalnom, hisz elesni vágytam?" A cseh proletariátus nagy költőjének szava testvéri szívekben világszerte visszhangra talált. A magyar munkásosztály harcos énekese, Józsel Attila Wolkernek több versét • fordította le, köztük a „Balladát a fűtő szemeiről". Felszabadult irodalmunk becsületbeli nagy tartozását rója le. amikor a Csehszlovákiai Magyar Könyviaadó az idén, a költő halálának harmincadik evében mygyar •dolgozóink számára új fordításban adja ki Jifí Wolker válogatott, müveit. Ebből a kötetből való az alábbi vers is. • • • Ballada a meg nem szüléiéit gyermekről Először egymásra nevettek, azután egymásba szerettek. A parton, egy lámpa alatt, hol a víz szalad, csak szalad s az ember áll, mint folyó szintén tükröződő fénysugár. Végül szájuk is egymásra talált. / A szeretők mind oly gazdagok, annyi a kincsük, el nem számlálhatod: kezük, szemük, keblük és ajkuk. „Kedvesem, e fehér út a városból kifut s a határban, rozstáblák között a sok mezsgye zöld selyembe öltözött. Ott kincseinket számbavesszük, hű szeretőkként megfelezzük, nehogy lángra gyúljanak, vagy messzire szálljanak, mint lángtestű tűzmadarak." Mentek együtt, s az est már leszállt, ki szerelmet kért, szerelhet talált, a fiatal is szerethet, a nincstelen is szerethet, szerelem szülte az embert, mentek együtt s az est már leszállt. Előbb védekezett, előbb remegett, aztán mindenről megfeledkezett. Testem néki miért ne adjam, testem vérét, testem életét, hisz szívem már neki adtam, szívem vérét, szívem életét. A szerelem lány és legény, a szerelem kés és kenyér. Megszegtelek, kedvesem, vér folyik végig kezemen a fehér cipóból. Mikor hazavitte két lába, messzi volt az ajtótól az ágyba. Lángoló éjtszakán nem hűsít a párna. Azon az éjjelen, szívébe zárva gyermekszáj született. Azon az éjtszakán sírt a négy puszta fal, nehéz lesz adni, nehéz, jaj, éhező szájnak egy karéj kenyeret. A város fölött ragyogó hold háromszor megtelt s kétszei elfogyoť, mikor harmadszor húnyt ki fénye sötéten, így szólt a szívhez a gyermek szája: Anyám, édesem, én vagyok a szerelem, szívesen születnék a világra! Meghallván e szavakat, kedveséhez szaladt. Szobája rideg volt. szomorú, elhagyott, mint kábult, nehéz fő gyönge vállakon Mindent tud már a két szerelmes, arcuk sápadt, szavuk csendes. Az ágy szélén ülnek, szerelemre, gyilkolásra készülnek. „Ma a mi szívünk, kedvesem, és vele sok más szív. ezerszám, kocsmai pohár csak a söntés asztalán. Múló mámort ízlel keserű ajkunk. Vért töltöttünk s rum, amit fölhajtunk. Száz- és százezer ember szeretett, szerelmükből egy gyermek sem született, nem születhetett meg a miénk sem. Ném vétek ez, csak nyomor, kedvesem." A nap már nem ragyog, vakok a csillagok, két árva szerelmes orvost keres. Fehér, selymes úton többé nem járnak. lábuk kemény kőlépcsőn kopog, előszobában várnak, sokáig, sokáig várnak, a zárt, rémes ajtó nyikorog, kitárult közönyös, sárgafényű szemként, s egy hang szól: Tessék! Karbolszagú volt az orvos keze, és szava fagyott: „Beteg asszonyok orvosa nem vagyok, de ami hibás, helyrehozom." A blúzát lehúzta, tíz ujjával a mellén dobolt gyászindulót. i Asszony, hallod a hangot, mely a szíved alatt lángolt? Most utolsót kiáltott s elhallgatott. Ott áll a legény, az ajtóban, szoba küszöbén. De szeme elhagyta, szeme nincs most itt, görcsösen köVeti a leány kínjait, a leány kínjait, a halottas kocsit, kerék nyikorog, suhan az őszi szél. Én tettem volna ezt? Igen, ezt tettem én. „Kedvesem, nyújtsd kérlek kezed, ha majd a lépcsőn lemegyek. Bátorságom halott és zokogni fogok, kincsem elvesztettem, csak egy üveg orvosság maradt a zsebemben, nyitott seb vagyok, halott kézzel öiel gyermekem. Nem vagyok asszony, sír vagyok. Arcomban két szemem gyertyaként lobog, mint hallottak napján a sírkertben, és imát senki sem mond fölöttem. Más, jobb világra gondol az asszony is vágyva, és sír, csak sír, mert karja gyönge a munkára." Este szomorúk p szerelmesek, mert ami illetne, meg nem született, vannak, akik nem búslakodnak, ők már gyászolni sem tudnak. Tűz a földre a napsugár, 3 fák ága mégis kopár, Szeretik egymást az emberek, s a szerelem nem születik meg. EtméLkedósek az udvariasságról Irta: MIHA.JL ZOSCSENKO Nem születik meg? Fordította: Tóth ribor AZ UDVARIASSÁG annyira kell az embernek, mint a víz és a le vegő. Az udvariasság jogos büszkeséget ébreszt az emberben, megszilárdítja benne azt a tudatot, hogy az élet nagy forgatagában az ö szerény személye is bizonyos értéket jelent. A gorombaság ezzel szemben elkeseríti az embert és a legnagyobb meggondolatlanságokra készteti. Képzeljünk csak el egy teljesen valószínűtlen jelenetet. Tegyük fel, hogy valaki belép az üzletbe és az eladó így fordul hozzá: — Hát maga mit akar? Világos, hogy milyen válasz és mi minden egyéb következhet erre. De már ez az egy elképzelt és ismétlem, valószínűtlen jelenet is megmutatja, milyen sok szomorú eset forrása lehet a gorombaság és az udvariatlanság. A kereskedelemben különösen nagy szükség van az udvariasságra. Ez természetes és érthető is. Ha ugyanis valaki bemegy egy üzletbe, hogy fáradságos munkával megkeresett pénzéért vásároljon valamit, az a jogos kívánság tölti el, hogy örömet szerezzen magé nak pénzéért, ne pedig bosszúságot. % Végigjártam néhány üzletet, hogy megtapasztaljam, hogyan is állnak a dolgok ebben a nem csekély fontosságú kérdésben. Kitűnt, hogy felületesen nézve a dolgokat, minden a legteljesebb rendben van. Az eladók aránylag mindenütt udvariasak, korrektek. Helyenként inkább a vásárlók között tapasztaltam ádáz szócsatákat Ezekben azonban az eladók nem vettek részt. Bölcsen távoltartották magukat az összecsapásoktól s így sikerült megörizniök udvarias ma gatartásukat. Megállapítható tehát, hogy az eladók udvariasságból jó osztályzatot érdemelnek. Legalábbis négyest. Láttam azonban egy jelenetet, amely — enyhén szólva — nem példázza a kereskedői udvariasságot. Sókkal inkább mutat rá az eladó közömbösségére Igen, a közömbösségére, az érdektelenségre, a gépies magatartásra a vásárlók iránt. IME, AZ ÉLETBŐL ellesett je lenet. ítéljék meg, kedves olvasó ink, előfordul-e ilyesmi? / Feketesapkás, idős bácsi lép a pulthoz: — Mondja csak, kedves elvtárs nő, nincs véletlenül maguknak BFragasztójuk? *— kérdi a fiatal eladónőtől. A lány válasza úgy csattant, mint a puskalövés. A szavak alig érthető zulhataggá olvadnak össze: — Nincs béefragasztónk! i A bácsi szomorúan készül távozni. Egy rövid télikabátps fiatalember azonban megkérdezi tőle: — Minek magának az a ragasztó, bácsi? Mire akarja használni? — Eltörtem egy tányért. Aztsze refcném megragasztani — hangzik a válasz. — Hát vegyen »Rapid« ragasztót. Az is remekül tart. Ott van a polcon, az üveg mögött. A feketesapkás bácsi hálásan megköszöni a jótanácsot és »Rapid«-ragasztót kér az eladónótől, aki máris írja a blokkot. A vásárlók közül egy középkorú báránybundás asszony szemrehá nyóan fordul a lányhoz: — Látja, kedvesem, magának kellett volna feltennie ezeket a kérdéseket a ragasztóról. Ha így kezelné a vevőket, akkor értékes dolgozója lenne a kereskedelemnek. AZ IFJÚ ELADÖNÖ erre elvörösödik a dühtől Szeméből villá mok szikráznak. Már-már fullánkos szavakat sziszegne,, de mégis mérsékli magát és csak ennyit mond: — ITč t magának mi köze hozzá ? Azér' ürt.öztetj magát, mert már a több vásárló is beleavatkozik a vitába: — Az a baj, hogy közömbös!..* — Nem törődik a vásárlókkal!... — Ö is ajánlhatta volna azt a másik ragasztót! Az üzletvezető is felfigyel a vitára, előveszi a panaszkönyvet és nehéz sóhajjal kinyitja. Az ügy azonban panaszkönyv nélkül ért véget. A fiatal eladónő arcát még pirosra festi a hiarag. Júliu s Caesar rómaj hadvezérre gondolok, akinek az volt a szokása, hogy felingereltette katonáit, azután figyelte, milyenné teszi őket a düh. Ha a katona elsápadt, gyenge és gyáva harcosnak minősítette. Nagy reményeket fűzött viszont az olyanhoz, aki belevörösödött haragjába. Még jó, hogy ez a mi eladónőnk kipirult!... Ezekután próbáljuk az udvariasság határait pontosabban megszabni. Nem jártam külföldön és nem láttam, milyen a burzsoá kereskedelem. Nemrégen azonban találkoztam valakivel, akj Nyugat-Európában járt. így beszélt a magánkapitalista udvariasságról: J.A JÓLÄPOLT ÜZLETTULAJDONOS tiszteletteljesen meghajol és udvariasan mosolyog, ha vevő lép a boltjába Egyszer nyakkendőt akartam vásárolni. Bementem egy kis üzletbe, mert a kirakatban nyakkendőket, zsebkendőket, cigarettatárcákat és hasonló divatcikkeket láttam. Alig tettem be a lábamat az üz! letbe, máris egy kényelmes, puha ! karosszékben x találtam magam. ; Egyetlen másodperc leforgása alatt , kerekes üvegasztalt gördítettek elém. Öt újabb másodperc eltelI tévéi ott halmozódtak az asztalon a különböző nyakkendők és egyéb áruk. A feltűnően csinos elárusítónő orrom alá dugott egy nyakkendőt és lelkesen - mondja: — Ő, moszjő, ez a nyakkendő ragyogóan illik az ön napbarnította arcszínéhez Az én a:rcom történetesen egyál-' talában nem volt barna Betegeskedtem ez idő tájt és olyan sárga voltam, mint a Citrom. Ennek ellenére nagy hatással vol'tak rám az elárúsítónő szavai és nyomban vettem is egy féltucatot a »lesült« arcbőrömhöz remekül illő nyakkendőkből. Az elárúsítónő közben bájos, huncútságtől csillogó szemekkei folytatta: — Ehhez a nyakkendőhöz, moszjő, feltétlenül meg kellene vennie ezt a borostyán cigarettaszopókát. Higgye el: ez a szopóka még jobban kiemeli arcának érdekes, talányos jellegét. Ez a felfedezés mélységesen megindított. Megvettem a cigarettaszipkát, meg egy gyönyörű borostyán nyakláncot, amelyet azon nyomban odaajándékoztam az elárússítónönek. Amikor visszatértem a szállodába, hosszasan szemléltem magam a tükörben. Végül is keserűen meg kellett állapítanom, hogy arcomnak semmiféle érdekes és talányos jellege nincs és bőröm csokoládészín helyett a már említett citromszínben sápadozik. Végignéztem a nagy halom fölösleges holmit, amelyet összevásároltam, és kiábrándultan gondoltam: — Mire jó ez a talmi udvariaskodás? Nekem bizony elég sokba került . . NOS ILYEN SZÉLSŐSÉGES udvariasságra semmi szükségünk. Nem kívánunk olyan szeretetreméltóságot, amely hízelgéssel és kacér mosolyokkal párosul. Megelégszünk a rendes, szabályos udvariassággál és azzal a szeretetteljes gondoskodással, amely segíti, hogy a vevő azt vásárolja meg, amire szüksége van. (A Krokodilból)
