Uj Szó, 1954. január (7. évfolyam, 1-27.szám)

1954-01-14 / 11. szám, csütörtök

1954. január 14. m $20 3 PARTELET A tornaijai járás kommunistái felkészülnek a Központi Bizottság határozatainak megvalósítására 'A napokban tartotta meg teljes ülését a tornaijai járási pártbizott. ság. A plénuim a CsKP és az SzlKP KB decemberi üléseinek határoza­tai alapján megtárgyalta a járás pártszerveinek és szervezeteinek eddigi munkáiját, eredményeit és hiányosságait, hogy ezek segítségé­vel a járás valamennyi szervezete, funkcionáriusa, tagja és tagjelöltje a lehető legjobban felkészüljön az előttünk álló feladatok megoldására. A plénum ülésének első igen fon­tos pozitívuma az volt. hogy a fel szólialók többsége komolyan fog lalkozott az ideológiai harc kérdé seivel.. Ez a tény annál is fonto­sabb, mivel a járási pártbizottság és valamennyi pártszervezet nem kielégítő politikai munkájának tud­ható be az, hogy a járásban a but­zsoa-nacionalizmus, a szociálde­mokratizmus megnyilvánulási for. máival találkozhatunk. Csak bur­zsoa-nacionalizmussal magyarázha tó például az a nézet, hogy az 1945 után betelepült lakosokat a járás ban sokan idegeneknek tartják, vagypedig az az igen elterjedt je­lenség, hogy egyes dolgozók, sőt párttagok is nem fogadják el más nemzetiségű elvtársaik kritikáját és azt célzatos, ellenük irányuló .táma­dásnak tartják. A szociáldemokra­tizmus ellenséges ideológiája is megmutatkozik a járás sok párt­szervezetében. Miben nyilvánul ez meg? Abban, hogy a szervezetek, a kommunisták nem teljesítik követ kezetesen sem a felsőbb szervek, sem a saját határozataikat. A szo­ciáildemokratizmus igen komoly for­mában ütötte fel feljét a mult év augusztusa folyamán a gömörhor kai cellulóze-gyárban. Az üzem kommunistái az akkori ellátási ne hézségek során nemhogy megma­gyarázták volna a dolgozóknak a hiá nyok okait, hanem követték a re­akció által irányított elmaradt dol­gozókat és olyan követeléseket állí­tottak fel, amelyek nem oldották meg a kérdést s nemcsak saját, ha­nem államunk érdekeivel is szöges ellentétben álltak. A teljes ülés vi­tájának egyik hiánya az volt, hogy a párt szervezetei a járásban sok­helyütt elszigetelődtek - a dolgozó narasztok tömegeitől. így pl. az 19Ŕ3 .as évben a pártba felvett 218 tagjelöltből elenyésző számú a dol­gozó paraszt, pedig a tornaijai já­rás majdnem kizárólag mezőgazda­sági járás. Az ideológiai fronton folytatott hs rc egyik igen fontos alkotóeleme a vallási babonák elleni küzdelem A tornaijai járásban e téren már igen szép eredményeket értek el, kü'önösen a tanulóifjúság soraiban. A további eredmények attól függ­nek, hogy a járás pártszervezetei helyes módszereket tudnaik-e e té­ren alkalmazni. A járási pártbizottságnak fel kell annie a harcot az e téren mutat­kozó kispolgári radikalizmus ellen .3. Igen helyesen jegyezte meg a tq során az egyik elvtárs, hogy Irt ;nk nem nyerne azzal semmit, ha, a va'lási babonák elleni harcban Iminisztratív intézkedésekkel érne pl számbelileg „átütő sikert". Itt csak a meggyőzés, a nevelés módszerét alkalmazhatjuk. Hiba, hogy sem a beszámolókban, sem a vita során ezzel kapcsolatban nem is említették a felvilágosító előadá­sok kérdését A plrtiskolázás évének kérdései is a vita középpontjában álltak. A já­rásban jól folyik az esti iskolázás és az egyéni tanulás. Kevésbbé ör­vendetes azonban a marxista-leni­nista körök, de különösen az alap­tanfolyamok lemaradása több helyi pártszervezetnél. A beszámoló és a vita nem tárta fel a hiányok gyö­kereit és nem fejtette ki a hibák kiküszöbölésének útját. Nem elég csak a járási oktatók hanyagságá­val magyarázni például azt a tényt, hogy .a szkárosi helyi pártszervezet alaptanfolyamának hallgatói nem akarták átvenni a brosúrákat, arra hivatkozva, hogy nincs rá 70 fillér­jük. A beszámoló nem elemezte mélyen ezt az esetet sem és nem vont le belőle megfelelő következ­tetéseket. A járási pártbizottságnak részletesebben kell foglalkoznia a pártiskolázás kérdéseivel. Jobban kell ellenőriznie elsősorban az alap­tanfolyamok propagandistáinak munkáját, biztosítania kell, hogy az alaptanfolyamok propagandistái a legfejletteb elvtársak legyenek. A tornaijai járás, amint említet­tük, mezőgazdasági, mondhatjuk szövetkezeti járás, hisz két falu ki­vételével minden községiben van F'"'íz. A felszólalók többsége fog­1 >zott e kérdéssel. A vita kidom­borította azt a tényt, hogy a szö­vetkezetek alakításánál helyenként tú'kapások fordultak elő, hogy több szövetkezetet a megfelelő feltételek megteremtése nélkül hoztak létre, de főként azt, hogy a helyi párt­szervezetek legfeljebb csak a meg­szakításnál nyújtottak a parasztok­nak segítséget, tovább azután nem törődtek velük. Ennek ellenére 1953­ban a járás szövetkezeti szektora a gabonanemüekböl 103 százalékra teljesítette a beadást. Az egyéni gazdálkodók a burgonyából csak 20 százalékra teljesítették a beszol­gáltatást. Ezek azt bizonyítják, hogy a járás pártszervezeteinek és e'.sősorban a járási pártbizottság­nak nagyobb gondot kell fordítania az egyénileg dolgozó panasztok tá­mogatására. Emellett azonban egy pillanatra sem szabad megfeledkez­nünk az osztályellenség, a kulák elleni harcról. Meg keld említeni, hogy a járási pártbizottság plénu­mának vitája során igen ritkán esett szó az osztályharc kérdéseiről, konkrét formában pedig egyáltalán nem. Ezzel szemben a középparaszt iránti viszony kérdését egyes elv­társak teljesen helytelenül elemez­ték. így például Janicsek elvtárs nem konkréten bírálta a szövetke­zetek vezetőségeiben lévő középpa­rasztokat, rájuk hárítva a felelős­séget majd minden hibáért, szóval sem említve ugyanakkor a szövet­kezetbe befurakodott kulákok akna­munkáját. További helytelen jelen­ség az, hogy a járási pántfunkcio­náriusok egy része nincs még tel­jesen tisztában azzal, hogy a falu dolgozóival szemben a párt egy módszert alkalmazhat: a meggyőzés módszerét. A járás egyes vezető funkcionáriusai között is felüti fe­jét az a helytelen nézet, hogy a .meggyőzés módszere nem mindig eredményes, más „módszert" kell ke­resni. Meg kell említeni még azt is, hogy a járási pártbizottság munkájá­ban is előfordultak oiyán esetek, hogy a zsírosparasztot csalétkül hasz. nálták fel a szövetkezetek alapításá. nál, szilárdításánál és néhány funk­cionárius még ma is helyesnek tartja ezt az eljárást. Ez arra hívja feV a figyelmet, hogy a járási pártfunk­ciomáriuaok egy pillanatra se feled­kezzenek el elméleti ismereteik gya­rapításáról. A plénum ülésének további pozití­vuma volt, hogy az elvtársak bátran éis sokat bíráltak. A bírálat nagyobb része a járási pártbizottság munká­jára irányult, míg aránylag kevés szó esett a helyi szervezetek munká­járól. A kritikának jobban ki kellett volna domborítania az elért eredmé­nyeket is, hiszen a járás kommunis­tái az elmúilt évben határozottan nagyjelentőségű sikereket értek el. A kritika fő hiányossága az volt, hogy felfedte ugyan a hibáikat, több­nyire rámutatott okaikra, azonban nem mutatta meg minden esetben á megoldás konkrét útját. Ennek elle­nére a teljes ülés fontos lépést jelen, tett a tornaijai járás pártszervezetei munkájában abban aZ irányban, hogy valamennyi kommunista teljesítse a CsKP és az SzlKP decemberi köz­ponti bizottsági üléseinek határoza­tait, a X. pártkongresszus és a nem­zeti bizottságok választási kampá­nyainak feladatait. Lőrincz Gyula elvtárs, az SzlKP Központi Bizottságának tagja záró szavában megállapította, hogy a ve gyes lakosú tornaijai járás kommu­nistái a proi'etárnemzetköziség zász laja alatt folytatva mindennapi poli­tikai és gazdasági munkájukat, min. den előfeltétellel rendelkeznek, hogy pártunk politikáját győzelemre vi­gyék. Gály Iván Március 14-én tart fák a Szovjetunió Legfelső Tanácsának választását Megjelent a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének törvényerejű rendelete a Szovjetunió Legfelső Ta­nácsa választásainak megtartásáról. A törvényerejű rendelet így szól: 1954. március 12-én lejár a Szov­jetunió Legfelső Tanácsának mandá­tuma. A Szovjetunió alkotmányának 54 cikkelye megszabja, hogy a Szov­jetunió Legfelső Tanácsa Elnökségé­nek az új választásokat a Szovjet­unió Legfelső Tanácsa mandátumának lejártától számított két hónapon be­lül kell kitűzni. „A Szovjetunió Leg­felső Tanácsának választásairól szóló rendelkezés" 7?. cikkelye szerint a Szovjetunió Legfelső Tanácsa válasz­tásainak napját a kitűzött napnál le­galább két hónappal előbb kell kí-. hirdetni és a választásokat nem munkanapon kell megtartani. Mind­ezek alapján a Szovjet Szocialista köztársaságok Szövetsége Legfelső Ta­nácsának Elnöksége elhatározza: A Szovjetunió Legfelső Tanácsának választásait 1954. március 14-re, va­i sárnapra tűzfr kl. „Franciaországnak nyilvánvaló érdeke, hogy baráti kapcsolatokat tartson fenn a Szovjetunióval 4 6 Edouar (] Daladier nyilatkozatot adott a „Combat" című lapnak az úgynevezett európai védelmi közös­séggé; és az indokínai háborúval kapcsolatos álláspontjáról. Az „európai védelmi közösség", gel kapcsolatban Daladier a többi között ezeket mondotta: „Ami engem illet, továbbra ts úgy hiszem, hogy az európai védelmi kö­zösség azual a veszéllyel jár, hogy megbontja a francia hadsereg egy­ségét, szétszakítja Franciaország és a Francia Unió közötti szálakat és főleg előkészíti Németország hege­móniáját a hat ország Európájában. (A Schurnarirtervhez tartozó orszá­gokról van szó)• Az ember kénytelen feltenni a kérdést, vájjon ez a for. mula (az európai védelmi közösség) lényegében nem Nyugait-Németor Daladier nyilatkozata szág újrafelf egy vérzését célozza-e, ameVyet az amerikaiak 1950 óta kő Vetélnek ? ... Legalább is erre a kö­vetkeztetésre jut az ember Foster Dulles legutóbbi beszédeit olvasva." Daladier ezután azt fejtegette, hogy véleménye szerint miért ellenzi a Szovjetunió az „európai védelmi közösséget." „A Szovjetuniónak — mondotta — joggal iehet az a meg győződése, hogy ez a terv a Wehr macht újjáélesztését foglalja magi­ban. E Wehrmaoht célja a háború lesz mindaddig, amíg Németország el nem szánja magát arra, hogy az Odera Neisse határvonalat mint a béke fenntartásának feltételét ismer, je' el.. Ez a határvonal Franciaország­ra nézve is a béke határvonaía. Fran. ciaországnak nyilvánvaló érdeke az, hogy baráti kapcsolatokat tartson fenn mtrad a tengeri nagyhatalmak­kal, mind a kontinentális Oroszor­szággal. Ez egyébként is hagyomá­nyos politikája." Daladier még hozzáfűzte: „Múlhatatlanul szükséges, hogy bi. zonyos számú garancia kíséretében felelevenítsék az 1944. decemberi francia-szovjet szerződést. Ennek a szerződésnek kifejezett célja — hang. súlyozta Dadadler — éppen Német­ország remi'lltarízálásának megaka­dályozása." Az indokínai háborút illetően Edou. ard Daladier a következőket jelen­tette kí: „A Vietminhvei való tárgyalás óhaja nem látszik kétségesnek. Ha a francia kormány a közvélemény óha. ja ellenére sem kívánja a maga elő­nyére fordítani ezt a tárgyalást, úgy ez rossz vért fog' szülni." Az indiai kormány az ENSz-közgyűlés rend­kívüli ülésszakának összehívását kéri Az indiai kormány hivatalosan fel­kérte Pandit asszonyt, az ENSz 8­ülésszakának e'nökét. hogy mielőbb — még február első felében — hívja össze az ENSz rendkívüli ülésszakát a koreai kérdés megvizsgálására — jelenti az „AFP" hírügynökség. A je'entés hozzáfűzi, hogy a köz­gyűlés ülésszakának a mult hónapban történt elnapolása előtt határozatílag felhata'mazták az elnököt rendkívüli ülésszak egybehívására, amennyiben ezt a tagá'lamok többsége követel. Az indiai kormány véleménye sze­rint a közgyű'ésnek feltétlenül meg kell vitatnia a koreai helyzetet. A csehszlovák színházi dolgozók küldöttsége eltávozott Rigából Január 11-én a csehszlovák jpáb­szírüífz munkatársaiból álló küldött­ség Rigából elutazott Moszkvába. Há­rom napot töltöttek Rigában. A Litván Szövetségi Köztársaság­ban való tartózkodásuk idején a ven­dégek megtekintették az Akadémiai Drámai Színház és a bábszínház elő­adását. Josida előkészületeket tesz a rendes japán had­sereg felállítására Az Üj Kina sajtóiroda jelentése szerint Josida az „Állami biztonsági testület" rendes hadsereggé való át­alakítására készül. Eddig „az állami biztonsági testü­letnek" rendőrségi alakulat jelle­ge vodt. Az alsóház törvényhozó bi­zottsága ezért tokiói jelentések sze­rint két rendkívüli törvényt dolgo­zolttt ki, amelyek szerint az állami biztonsági hivatalról szóló eddigi törvény megváltozik „és védelmi ka. tanai egységeket létesítenek." Ha a reakcijs pártok között meg. egyezés jön létre, ezeket a törvénye­ket keresztül akarják hajszolni a parlamentben. Az új törvényjavaslat szerint há­rom önálló katonai szervezetet léte­sítenek (szárazföldi, tengeri és iégi erőket). Az összes katonai erök felett a kormányelnök fogja viselni a fő­parancsnokságot. Ezenkívül egy szer. vezetet létesítenek, amely hasonló az aníenkaihoz, hogy a három fegy­vernem működését összhangba hoz­zák. A törvényjavaslat számol azzal is, hogy felújítják a sorozásokat, -az úgynevezett „önkéntes tartaiék" lé, tesítésének leple alatt és hogy az „önkéntes tartalék" tagjait minden évben háromhetes katonai kiképzés­nek vetik alá. Külföldi hírek A dán kommunista sajtó fennál­lásának 20. évfordulója alkalmából gyűlést tartottak Kopenhágában A gyűlésen Martin Nielseti, a„Landog Folk" szerkesztője mondott beszé­det. Martin Nielsen különösen ki­emelte a kommunista sajtó érdemeit abban a harcban, amely a külföldi csapatok Dániában való elhelyezése ellen és a nép szociális és kulturális jogaiért folyik. • Egyiptomi kereskedelmi küldött­ség érkezett a Német Demokrati­kus Köztársaságba Hasszán F. Ra­gab tábornok, államtitkár vezetésé­vel. A küldöttség a két állam kö­zötti árucsere kibővítéséről kiván tárgyalni. • Navab Szafavi iráni politikus va­sárnap háromnapi látogatásra Kai­róba érkezett. Szafavi a sajtó kép­viselőinek kijelentette: „Moszadik­pere törvénytelen volt. Zahedi, jelen­legi miniszterelnök az imperializmus ügynöke." A Szovjetunió Legfelső Tanácsá­nak elnöksége Konsztantyin Zubo­vot, a Szovjetunió népművészét a szovjet színművészet terén szerzett kimagasló érdemeiért a Munka Vö­rös Zászló rendjével tüntette ki. Konsztantyin Zubov négyszer ka­pott Sztálin-díjat. • A reakciós hamburgi szenátus megengedte, hogy Schacht háborús föbünös Hamburgban is pénzintéze­tet létesítsen. Scihachtnak Düssel­dorfban már több mint egy éve van bankja. • Az iráni hatóságok letartóztat­ták Ghoam Ali Maghadeht, a Za­hedi-kormány volt közlekedésügyi miniszterét, aki három héttel ez­előtt lemondott tisztségéről. • Ausztriában az elmúlt évben 464 csőd- és 506 kényszeregyezségi eljá­rást indítottak. A legtöbb csőd a kis­kereskedőket és a kisiparosokat súj­totta. ^ Ollenhauer, a nyugatnémetországi szociáldemokrata párt elnöke hét­főn több mint két órán át négy­szemközt tanácskozott Adenauerrel. A zárt ajtók mögött lefolyt megbe­szélésről kiadott rövid hivatalos je­lentés csak annyit közöl, hogy Adenauer a berlini négyhatalmi ér­tekezelettel összefüggő kérdésekről tárgyalt Ollenhauerrel. t <ér Megkezdődött az arab liga tanácsá­nak ülésszaka az egyiptomi külügy­minisztériumban. Az ülésen Egyiptom Szíria, Libanon, Irak. Jordánia, Je­men, Szaúd-Arábia és Líbia küldöt­te. vettek részt. Felakasztottak hét kikuju-törzs­beli négert az angol gyarmatosítók Nairobiban, Kenya fővárosában. • 136 esetben sértetite meg az ame­rikai légierő a koreai fegyverszüne­ti egyezményt 1953 december végé­ig. A koreai-kínai fél komolyan fl­gyelmezitette az amerikaiakat, hogy nekik kell viselniök a teljes felelős­séget a provokációkból származó következményekért. • Nagib egyiptomi elnök Szudánba látogat. A Szudáni Nemzeti Unio­nista -Párt főtitkára közölte: Nagib egyiptomi elnök elfogadta azt a meghívást, hogy Szudánba látogas­son. A látogatás időpontját még nem tűzték ki. • Hull tábornok, az ENSz-haderök főparancsnoka Tokióból Taivanra in­dult. A jelentések szerint látogatá­sának célja, hogy Csang Kai-sekkel tárgyalásokat folytasson a nem ha­zatelepített kínai és koreai hadifog­lyok kérdésérőd. Hull tábornokon kívül Taivanra utazik Weyland tá­bornok, a távolkeleti amerikai légi­erő parancsnoka, aki — hír szerint — „újra fel akarja becsülni" a Csang Kai-sek-féle csapatok légi­erejének ütőképességét. • Az osztrák kormány jegyzékben t értesítette a négy nagyhatalmat, hogy nemhivatalos delegációt szán­dékozik küldeni Berlinbe a négyha­talmi külügyminiszteri értekezlet idejére. Mint az „AFP" megjegyzi, jólértesült bécsi körök kijelentették: ez a jegyzék leplezett kérés arra, hogy az osztrák küldöttséget hiva­talosan is meghívják. • » A Londonban tartózkodó bugan­dai küldöttség, amely ki akarja esz­közölni a jogtalanul elűzött bugandai kabaka (uralkodó) hazatérését, egy sajtóértekezleten kijelentette, hogy Erzsébet angol királynő áprilisra tervezett bugandai látogatását ta­nácsos lenne elhalasztani, mert Bu­ganda népe „nem fogadná szívesen" a királynőt, ha a kabaka száműze­tésben van. • , A Földközi-tengerbe zuhant har­minc utasával Monte Christo szigeté­nél egy angol utasszállító repülőgép. A repülőgépen — amely Szingapúr­ból London felé tartott — a sze­rencsétlenség pillanatában harminc utas és hatfőnyi személyzet tartóz­kodott. • Bögli professzor svájci barlang­kutató felfedezte Európa legnagyobb barlangját Schwyz kanton területén. A Vierwaldstätteni-tó közelében le­vő barlang hossza 47 kilométer.

Next

/
Oldalképek
Tartalom