Uj Szó, 1954. január (7. évfolyam, 1-27.szám)

1954-01-21 / 17. szám, csütörtök

1951 .január 21. TÖRTÉNETEK LENINRŐL í*. Látogatóban Leninnél ír a: A. Szerafiiuovies Nem egyszer Hifin ottam Vlagyimir Iljics Lenint . esszusokon és konferenciákon beszél, ni \hndig ámulatba ejtett hogy ö rendszerint rövidebb ideig beszélt mint az előtte vagy utána felszólalók, beszédeinek hatása azonban mindig óriási volt Vlagyimir lljicscse\ csak egyszer beszéltem négyszemközt. S szeretném elmondani ezt az egyetlen', felejthetetlen napot — azt a napot. amikor látogatóban voltam Leninnél. Egy szép napon, estefelé, lakásomon csengettek, belépett egy ember és így szólt: — Lenin elvtárs kocsit küldött önért. öt perc, múlva a Kremlben voltam. Egy fiatal vöröskatona a felső emeletre'vezetett, Lenin lakásához. A kicsiny, tél homályos előszó, bábán vetkőzni kezdtem. : s nyomban meghallottam a gyors és könnyebb lépteket: a belső szobákból Lenin lépett ki Tekintete tetőtől • talpig végigsiklott rajtam, forrón kezetszorított velem, s barátságosan így szólt: — Nos, menjünk menjünk ... Beléptünk az ebédlőbe Az ebédlő egy szük, de feltűnően tiszta és barátságos szobácska volt, egyszerűen, eléggé kopottan bútorozva Gyakran jártam munkáslakásokban, amelyek sokkal gazdagabban voltak berendezve Len.in — nyilván — a magánéletben szigorúan ragaszkodott ahhoz az elvhez hogy olyan viszonyok között éljen, mint jelen

1 eg a dolgozó tömegek élnek — Hogy van? Kikkel találkozik többet — munkásokkal vagy értelmiségiekkel? — Mondja el — kérdezte Vlagyimir Iljics miközben tekintetét le nem vette '•ólam mintha attól félne hogy elfutok. — Egy kicsit ezekkel is azokkal is... Zavarban voltam ,De mit is meséljek Leninnek — gondoltam — hiszen mindazt, amiről beszélhetnék már régen tudja, s aligha lesz ez érdekes számára" * Vlagyimir Iljics nyomban észrevette zavaromat s hogy időt adjon nekem, amíg magamhoz térek megkérte Nagyezsda Konsztantyinovnát. — Nem kínálnál meg minket egy kis teával.. Nem tudtam elképzelni még egy olyan embert aki magasan az emberek felett állva — ennyire ne lett volna becsvágyó és nem vesztette volna el az „egyszerű emberek" iránti élénk érdeklődést. Azon az emlékezetes estén egészen másnak láttam Lenint, nem hasonlított arra a vezérre és népszónokra akit azelőtt kongresszusokon és konferenciákon láttam. Új Lenin állt előttem — egy nagyszerű elvtárs, egy vidám ember. aki elevenen és fáradhatatlanul érdeklődik az egész világ iránt, aki gyengéd és szeretetteljes az embere^ iránt / — Ir valamit? — kérdezte. — Most nehéz írni: nagyon sok a szervezési munka ' \ Iljics elkomorodott. Igen, az országban most sok a szervezési munka De maguknak, íróknak be kell vonni a munkásokat az irodalomba Erre kell összpontosítani minden erőt. Szívből kell örülnünk a munkás minden kicsiny elbeszélésének. A maguk folyóiratában a munkások közzéteszik írásaikat? — Ritkán, Vlagyimir Iljics, nyilván még kevés a tudásuk és kultúrájuk. Lenin^mosőlygó, kissé összehunyorított szemmel nézett rám: — Nem tesz semmit, megtanulnak írni és a világ első, nagyszerű proletárirodalma fejlődik ki nálunk .. Ezekben a szavakban érződött az emberbe, az orosz művészetbe vetett szilárd hit, a dolgozó nép iránti olthatatlan szeretet. Az asztalon megjelent a szamovár: horpadt volt és megviseltnek látszott-, a poharak, csészék és aljak különbözőek voltak — a vendég' átás pedig csodálatosan egyszerű. A szerény, hajnaltól éjszakáig bonyolult és nehéz munkával elfoglalt Vlagyimir Iljics, saját magára soha sem gondolt. S most, Iljics asztalánál ülve, úgy tűnt nekem hogy valúhoi egy eldugott faluban „teázgatunk", zümmögő szamovárból forró teát iszogatunk, miközben ^óvatosan és takarékosan cukrot harapdál unk hozzá. Lenin mosolyogva, összehunyorított szemekkel. egyre várta, hogy beszéljek. ,.De hiszen kell, hogy meséljek a munkásokról Vlagyimir Ujic.snek - gondoltam — hiszen azért hívott' meg engem hogy bepillantson abba a világba• amelytől időnként óriási munkája elvonja" ^ — Nemrégiben a I^oszinij Osztrov állomáson jártam — kezdtem 'el nekibátorodva — egy hatalmas fegyverraktár van ott. amelyben több mint ezer munkás dolgozik. Vlagyimir Iljics kissé közelebb húzódott és hozzám hajolt, kedvesen és figyelmesen, Meglepő, s íljicsre jellemző élénkséggel és érdeklődéssel a legapróbb reszletekig kikérdezett a fegyverraktár munkásainak életerői, keresetéről munkájáról, az iskolákról és pihenésükről Ezekben a pontos és éles kérdésekben megéreztem Iljics valamilyen különös érzékét szervesen mélyreható megértését annak amit jelen pillanatban átél a munkásosztály Lenin beszéde szűkszavú volt, de gondolatokban gaz, d

a9. Iljics érdeklődését érezve, azon az estén arról beszéltem, hogy a fegyverraktári munkásom elhatározták hogy klubot építenek maguknak. Sem pénzük sem építőanyaguk nem volt A járási végrehajtó bizottság sem tudott segítséget nyújtaniAkkor a munkások egy ez ügyben egybehívott gyűlésen elhatározták hogy . a lóistállót alakítják át klubbá, Lenin érdeklődéssel hallgatta elbeszélésemet A kzeme sarkából a halántékára apró ráncocskák futottak szét. szemében jóindulat és kedélyesség csillant fel. — Engedje meg, hogy megkérdezzem hogyhogy istállóból klubot építenek? — kérdezte Iljics, telve eleven, fáradhatatlan érdeklődéssel Loszinij Osztorvban egy gazdag földbirtokos lakott azelőtt. Elsőrendű versenylovakat tartott amelyek számára hatalmas istállót építettek. Nos. a munkások nekigyürköztek és hozzáláttak hogy az istállóból színházat ép'tse nek; kitisztították a helyiséget, kimeszé ték. ablakokat vágtak rá, kipadlózták, felépítették a színpadot, csináltak bútorokat bevezették a villanyt, s amikor mindennel elkészültek — küldöttségei küldtek Moszkvába a színészekhez A színészek nagy örömmel kaptak a meöh'va son Az egész falu eljött az új színház megnyitására Nagyszerű iinne-o volt ez Iljics elragadtatással hallgatott, szeme ragyogott: — Na na — sürgette elbszélésemet Lenin ennek a rövid jellegzetes — na na — felkiáltásnak a hang'étra véghetetlen sokféle árnyalatát tudta kölcsönózni — az óvatos kételkedéstől, a maró gúnytól a helyes ösztönzésig — ami az éleslátású a sors minden — szeszélyét — megértő ember számára csak elérhető. — ...S íme. a munkások sajáí erejükből a lóistállóból hogy úgymondjam elegáns .nei mesi palotát" építettek Vlagyimir Iljics szeme olthatatlan fénnyel csillant fel Felugrott, zömöken és köpcösén, és öltönyének kihajtójába kapaszkodva nagyszerű gyermekes, lenini kacagásba tört ki. Soha sem találkoztam emberrel, aki ennyire magávalragadóan tudott volna nevetni, mint Vlagyimir Iljics Szinte furcsa volt hogy egy ilyen szigorú realista, nagy történelmi ügyeket intéző ember a könnyekig tud nevetni, mint egy gyermek De Iljics fuldokolva a nevetéstől, és csak nehezen küzdve azt le, megszólalt: — Csakis egy munkás képes arra, hogy lóistáVóból „nemesi palotát" építsen De még mi mindent fog építeni — csak adjanak rá időt... Ha azelőtt sohase hallottam volna Leninről, sohase láttam volna, nem tudtam volna, milyen Lenin viszonya a munkásosztályhoz — ezek a szavak, s rnég inkább szívből jövő, atyásan — gyöngéd kacagása egész mélységében feltárta volna előttem az élet megalkotója, a munkásalkotó iránti bizalmát, büszkeségét és mélységes szeretetét. Lenin gondolata, mint az iránytű mutatóji, mindig a dolgozó nép osztályérdekeinek irányába fordult. Lenin, kitörőive szeméből a kacagás kiváltotta könnyeket, nagy erővel, csendesen így szólt• — Borzasztó drágán fizették meg a munkások azt a jogukat hogy életük gazdái legyenek, de végezetül is, ők győznek. Ez — a történelem akarata, Nagyezsd

a Konsztantyinovna figyelmes lett a folyosóról behangzó zajra és sietve• kiment Visszajövet, valamit odasúgott Vlagyimir IIjicsnek. Vlagyimir Iljics arca megrándult, mintha fátyol hullott volna rá. Tekintete kimért lett, hideg és gunyoros pillantqsa szilárd és hajthatatlan. Ez már, nem a vidám beszélgetőtárs volt, hanem a munkásosztály vezére. n proletárerők lángeszű hadvezére — Bocsásson meg nekem — mondotta Lenin — de értesítést kaptam arról, hogy a fehérek kiverték hadseregünket Rosztovból Dolgoznom kell . . Ezzel, beszélgetésünk véget ért. Elköszöntem csak nehezen véve le szememet Vlagyimir üjicsről. _ Két nap múlva közölték hogy a fehéreket kiverték Rosztovból hogy a Vörös Hadsereg Novorossziszk felé kergeti őket, s még néhány nap elteltével az ország arról értesült, hogy a fehérek hordáját a tengerbe vetették. Utazás Kasinóba írta: A. Kononov Kasinó falucska lakót 1920-ban felépítettek egy villanytelepet. Akkoriban ez igen nehéz dolog volt: a legszükségesebb cikkeket sem lehetett kapni, a faluban még a szeg is ritkaságszámba ment. S lám, ilyen nehéz időkben a kasinói parasztok maguk saját erejükből, saját elhatározásukból belefogtak egy villanytelep építésébe Nagynehezen szereztek néhány tekercs te4 lefonhúzalt. Ezt drótból sodorták s igen vastag volt. Szétteregették a földön és hozzáláttak, hogy fogókkal, laposfogóval és egyszerűen kézzel, szétsodorják. Szétbogozták — sok drót lett belőle. Az erdőből hoztak egy szálfát póznákká fűrészelték, simára gyalulták latost szerezni kellett egy villanygépet '— egy dinamót. Ha azokban az időkben nehéz volt szeget venni, milyen nehézségbe ütközött egy dinamó megszerzése! Elutaztak a kasinói parasztok Moszkvába. S bárhová is mentek, a beszélgetést mindig azzal kezdték hogy lám Leninnek van egy terve — az egész országba bevezetni az elektromosságot. hát ők eszerint a lenini terv szerint cselekszenek. S ha nem is egycsapásra d

e a kasinóiak elérték, amit akartak , kaptak egy dinamót Elvitték a dinamót Kasinóba. elhelyezték egy nagy fészerben. Az egész utcán végig póznákat állítottak fel, kifeszítették a drótokat és minden kunyhó kapott egy-egy villanylámpát • És amiko

r mindennel elkészültek, küldtek Leninnek egy levelet, meghívták a villanytelep megnyitására. Elkjildték a levelet és maguk sem hitték hogy is jöhetne el Lenin, hiszen nincsen ideje'.. Mégis csak készülődni kezdtek. A legnagyobb kunyhóban hosszú asztalt állítottak fel, padokat, és minden feleslegeset — a ládákat, ágyakat — kihordták onnan Sütöttek főztek, amennyit tudtak, hogy legyen mivel megkínálni őt Elérkezett a villanytelep megnyitásának napja — november• tizennegyedike A parasztok már nem is tudták: várjanak-e Leninre . j . S egyszer csak az úton feltűnt egy személygépkocsi. A gyerekek voltak az elsők, akik eléjeszalaďtak. Az autó megállt Vlagyimir Iljics és Nagyezsda Konsztantyinovna ültek benne Vlagyimir Iljics megkérdezte a gyerekektől— Hol van itt nálatok a villanytelep? Megörültek a gyerekek: — Vigyél minket autózni, akkor megmutatjuk. Beültette Lenin a gyerekeket az autóba és elindultak. A nagy kunyhónál a parasztok fogadták őket. A kunyhóban megindult a beszélgetés. Lenin beszélt a Vörös Hadsereg fehérgárdisták feletti győzelmeiről és üdvözölte a parasztokat e győzelem alkalmából.. A parasztok mesélni kezdtek neki saját ügyeik, fői Lenin érdeklődéssel hallgatta őket. Amikor elhallgatott a beszélő, biztatta: — Na, na, és tovább volt? Leninnek remek emlékezőtehetsége volt; azonnal megjegyezte, kit hogyan hívnak, és aztán az öreg parasztokat apai és keresztnevükön kezdte szólítani: Alekszej Andrejevics, Vasziliszja Povlovna stb. Nagyon tetszett ez az öregeknek. Olyan érdekes volt a beszélgetés mind Lenin, mind a parasztok számára, hogy észre sem vették; végefelé jár már a nup Egyehen ember nyugtalankodott a fényképész Azért utazott Kasinóba hogy lefényképezze Vlagyimir lljicset a parasztokkal és most egyre csak arra gondol izgatottan mindjárt itt az este, nem sikerűi majd a felvétel, kevés lesz a fény, Végül is elszánta magát: — Vlagyimir Iljics, a parasztok szeretnék magukat önnel lefényképeztetni. — A.. n

a )ó — mondotta Lenin Azonban folytatta a beszélgetést. Elmúlt még vagy tíz perc. Az ablak mögött sötétedni kezdett. — Egypár perc múlva már sötét lesz, nem lehet majd fényképezni! — mondotta kétségbeesetten a fényképész. Vlagyimir Iljics ránézett Nem volt kedve a fényképezéshez, azonban Lenin tiszteletet érzett a más munkája iránt: a fényképész a városból jött ki sok időt rá szánt. És Lenin. így szólt: — No, menjen az udvarba, készüljön fel. Nagyezsda Konsztantyinovn

n és én mindjárt kijövünk. A fényképész kiszaladt az utcára készülék kével, hozzálátott, hogy felállítsa Bosszúsága v°h a gyerekekkel: minden oldalról odarohantak, nekikészültek hogy közvetlenül a fényképezőgép előtt helyezkedjenek el. Kijött a kunyhóból Vlagyimir Iljics Nagyezsda Konsztantyinovnával. A fényképész leültette őket a középre, körülöttük pedig leültette a parasztokat. De a gyerekek itt is közbeléptek: ott forgolódtak a felnőttek lába alatt és egyre közelebb nyomakodtak Vlagyimir Iljicshez A fényképész megharagudott: elromlik o felvétel, ha nem ül mindenki csendesen Vlagyimir Iljics is csitítani kezdte a gyerekeket ... A fényképezés utá

n q téren megkezdődött a gyűlés. A tér középén egy magas oszlop állt, amelyen egy új utcai villanylámpa függött: még egyszer sem gyújtották meg. Az oszlopot zöld fenyőgalyakkal ég vörös szalagokkal fonták körül A lámpa alatt egy kisasztal állott. Köröskörül pedig 'nemcsak a kasinói, hanem más falu — és községbeli parasztok is összegyűltek. Sokan igen messziről jöttek ide. Lenin odament az asztalhoz és beszélni kezdett: — Kasinó, a maguk faluja, villanytelepet helyez üzembe Nagyszerű dolog ez! Azonban ez még csak a kezdet. Az a feladatunk, hogy egész köztársaságunkat píllanyfénnyel árasszuk el.. Mikor Lenin befejezte beszédét, a vonószenekar eljátszotta az „Internacionálét" Ugyanabban a másodpercben a fészerben, ahol a dinamó állt, a vülanyszerelő megindította az áramot. A téren fellobbant a villanylámpa, s a kunyhókban egyszerre kigyulladt a fény. A múltban a kasinói parasztok kis, füstölgő lámpácskákkai világítottak: ezek alig-alig pislákoltak homályos, zöld fényükkel. Most azonban valaki — a ragyogó villanyfényre tekintve így szólt: — Lám., kígyudadtak nálunk Iljics lámpácskái... ) Lenin búcsúzkodni kezdett. Elbúcsúzott a parasztoktól, odament az autóhoz. Teljesen besötétedett hideg, novemberi szél fujt, egyenesen az arcába. Mikor már messzire -jártak, Vlagyimir Iljics visszanézett. Távol, a sötét szántóföldek között, világos fényben ragyogtak a kasinói kunyhók ablakai..,' Amikor Fedoszja Nyikitisna Leninnél járt... Apácskánk tetőfedő volt, Szmőlnijban dolgozott, de közvetlenül a forradalom előtt megtolt. Ezért a bérét sem fizették ki. Amikor az ideiglenes kormány megalakult, anyácskám elment a pénzért, de szégyenkezve tért vissza. Éppen csak ennyit kérdeztek tőle: „És te anyóka, láttad-e, hogyan ugrik a béka?" A tél már nagyon szorongatott bennünket, s anyácskám így szólt: — Most mindenki Lenint dicséri, nem kellene-e nekem is egyszer elmennem a Szmóínijba? Egy reggel felkelünk — anyánk nincs otthon. Azt hittük, hogy a templomba ment, de ehelyett a Szmolnij felé indult.. És képzeljék csak! Ment, ment egyik szobából a ,másikba, amíg csak bele nem botlott éppen Vlagyimir Iljicsbe.. ő éppen ir. s közben n hideg teát iszogatja ... Anyám egy -percig sem gondolta, hogy ez maga Lenin — akkor még kevés arckép volt róla — és megszólította — Nagyságos uram, mivel foglalatoskodiklevelet ír, vagy talán ügyet intéz? O elnevette magát — Ahogy mondja, asszonyom, ön mi járatban van? — Engem Leninhez küldtek, Vlagyimir Iljicshez. A te ügyedet, Fedoszja Nyikitisna — mondták -— az összes vezetők közül csak Lenin tudja kibogozni. Én pedig elnézte

m önt, müyen gyorsan ír, s azt' gondolom magamban bizony, ez egy nagyműveltségű úr! Biztosan nem az utolsó vezetők közül váló.. Hol is keressem Lenint, nem segíthetne ön is rajtam? Megnyugodv

a leült, s röviden elmondta az esetet. Lenin szemei vidáman csillogtak, elnevette magát: — Jói van, Fedoszja Nyikitisna... Lenin nélkül i

s megoldjuk a dolgot. Behívta egyik munkatársát s egy cédulát adott neki, mélyen ez állott: „Elvtársak, gyorsan intézzék el Fedoszja Nyikitisna ügyét" Anyácskánk hazaérkezik és előveszi a pénzt: — A Szmőlnijban az összes vezetők jók! És Lenin nélkül is elintéződött a dQlog. Egy hónap múlva egy fényképet hozott haza a piacról: • , — Íme, megvettem annak a képét akivel együtt ültem az irodában ... Ránéztünk a képre s felkiáltottunk: — Anyácska hiszen ez Lenin! (Feljegyezték az 1928-as évben, az Északivasú ton.) \ i t