Uj Szó, 1953. december (6. évfolyam, 290-315.szám)

1953-12-05 / 294. szám, szombat

1953

. december 5. U J SZÖ 5 (2otf elvtárs tovább karcol Régen volt, amikor a fiatal Loy Arpád először vágta csákányát a szénbe. A Zsil.medemcében, ahol született, bőven volt a szén, de szűken a kenyér. Apja meghalt kevés, sol azután, hogy fiát beavatta a bányászmesterségbe és a fiatal Ár. pád tizenkétéves korától kezdye maga gondoskodott öt kis testvéré, nek betevő falatjáról. Nehéz élet volt, de jó, hogy elmúlt! Ne is em. legessük... Bizony, régen történt, talán igaz se volt Most itt ül előttem, arca sovány, vonásai kemények és ezen az arcon ott él minden szó amit mond. Fején fekete nemezsapka, fekete haját még nem érte az élet őszének dere, jioha már negyvenhe. tedik évét tapossa. Az albert-telepi bányászklub társalgójában ülünk, kényelmes puha bőrfotelekben, az ablakon a zempléni hegyek felöl be. kukkant az őszi nap. — Ha a temetőben valamelyik bányász felkelne a sírjából, — jegyzi meg széles mosollyal Loy Árpád, — tüstént megütné a guta a meglepetéstől, hogy mennyire megváltozott itt minden. Hogy is öregedjem, mikor az egész orszá. gunk olyan fiatal, akárcsak egy tűzről pattant menyecske! — Csu. pa életerő, csupa egészség ez a nagytestű, erős férfi, akit a sze. génység szele . sodort az erdélyi Kárpátokból ide a Cserhát tövébe, ahol a nép a legutóbbi választásokon képviselőjévé választotta. Pedig nem is olyan egyszerű tör. ténet ez, ahogy azt egyesek gondolnak. Manapság a nép csak azt vá. Jasztja képviselőjéül, aki áldozatos, Jtagyszerü munkájával harcolta ki polgártársainak bizailnfát és megbecsülését. A képviselői mandátumot ma nem pénzzel, birtokkal, gyárral, főúri rokonsággal szerzik meg, ha. nem tettekkel, amelyek előremoz. dltják a történelem kerekét. • Ügy . kezdődött, hogy a technika egyre jobban elterjedt a föld alatt is Sokan megijedtek nagy térhódításától, bizalmatlanul fejüket csóválták. Loy nem bizalmatlankodott, örült a gépeknek. Érezte, hogy ezentúl kevesebb lesz a bányában a robot, több a kereset, kevesebb a szivárgó víz és több a munka öröme. A szovjet szállítószalagok után villamos fúrógépek, meg egyéb ma. sinák érkeztek a tárnákba. Ügy sí. mogatta őket, úgy ajnározta, mint az édes feleségét, nem törődött ve. le, hogy mások rá se néznek a csil. logó fémcsodákra vagy sanda, gyűlölködő pillantásokkal méregették őket. Hogyne szerette volna a gépeket Loy Árpád, hisz tudta, mek. kora különbség, hogy a furat tíz perc vagy félperc alatt készül.e el A többiek is fontolóra vették a dol. got és a kommunista Loy segítsé. gükre" volt abban, hogy helyesen lássanak. Mert Loy ismeri az em. bereket, tud velük bánni, ezt mindenki elismeri Albert-telepen még azok is, akik irigyek, féltékenyek rá a sikerei miatt. Loy Árpád minden bányásztársának lelkebe lát. Pedig nem olyan ám a bányász lelke, mint más közönséges földi halandóé. — El kell jutni mindegyikük szí. vének legmélyéig, — mondja. — Mert érzékeny a bányász lelke: megsérted és félnapig nem talál nyugtot, amíg megértő társra akad, akinek elpanaszolhatja a baját. Szenved ő és vele szenved a többi, mert "gy meggondolatlan szóval sebet ütöttél a lelkén. Mindennek aztán a munka látjá a kárát. Szavait hallgatva, szinte magam előtt látom öt, amint mélyen a föld alatt a tárnában brigádja munká. ját irányítja. Mindegyiken rajta a szeme, mindegyiken a harminc kö. zül, akiket ő vezet harcba több szé. nért, jobb munkáért. — A brigádomban nemcsak erős legények vannak ám. akad köztük méternél alig magasabb, vékonydongájú. gyöngetestü ember is. De tudom, kit hová állítsak, kinek hol vehetjük a legtöbb hasznát. És ügyelek rá, hogy egyiknek se jusson az eszébe, hogy gyöngébb a többinél. A múltkoriban kemény kőzetben dolgoztunk. Szakadt rólunk a veríték, ahogy előre fúrtuk magunkat a sziklában, egyszer csak látom, hogy az egyikük mintha egy pillanatra megingott volna. Oda. megyek hozzá, megtapogatom a hátát és azt mondom: „Csuromvíz vagy, öcsém, add ide azt a fúrót, szusszanj egyet". Majd megevett érte. Mit gondol magáról ez a Loy! Aztán csak még keményebben szo. rongatta a fúrógép agyát, mint fegyvert a harcban. Hát ilyen a bányász, kemény, akár a szikla, de érzékenyebb a virágnál is. Ismerni kell a lelkét, ez az én titkom. Aki ismeri Loyt, aki már egyszer a szemébe nézett és érezte keze szorítását, az tudja, miért éppen ô fejlesztette ki a magyar bányászok között a sztahanovista mozgalmat. Győzelme Sztálin hetvenedik szüle, tésnapjához fűződik. Sztálin láng. lelke vezette Loy brigádját, és az őket váltó két másik brigádot az alberttelepi első nagy munkagyözel. mére. A három brigád az országban a legjobbak közé tartozik. Kilencven tagjukat életre-halálra szóló barátság köti egymáshoz. Nincsenek köz. tük rekordhajhászó, egyénileg kitűnni akaró emberek. Egybeforrott kollektíva ez, mindegyik segít a többinek. Ök kilencvenen már öt éve harcolnak együtt, acélossá kovácsolt egységben minden csille szénért. De aztán bekövetkezett a vissza, esés. A siker a fejükbe szállt. 1951 a kudarc éve volt. Albert-telep, amely az ország legjobb bányái közé verekedte fel magát, messze elmaradt teljesítményében a százszázaléktól. Loyra ismét álmatlan éjtszakák virradtak. De most már nem virrasztott maga. Kilencven társa vele együtt törte a fejét, ho. gyan húzzák ki szeretett bányájukat a csávából, hogyan harcolják ki ismét az első helyet A Nagy Októberi Szocialista Forradalom tiszteletére még 1951-ben Loy és brigádja meghirdette a váltásonkén. ti ötszáz csillés mozgalmat! Elölről kellett kezdeniök a munkát, hisz régebben már ennél nagyobb telje, sítményt is elértek. Mindhárom bri. gádot magával ragadta a munka láza, lelkesedése. November 6-án Tausek János brigádja egy váltás alatt 503 csille szenet fejtett. Három nappal később Nagy József brigádja 517 csillét teljesített, 1952. tavaszán pedig a brigádok elérték a 886 csilét. Megindult a harc a percekért. A harcban egyaránt részt vettek az emberek és a gépek. Minden perc három csille szenet jelent és ha elvesztenék, a bérük látná kárát. Ezért pontosan megszab ták minden munka idejét, még az étkezés idejét is. Ha aztán a gépek jól működnek, eszükbe se jut az evés. Az ötszáz csillés mozgalomból fokozatosan új mozgalom fejlődött ki: „Termelj ma többet, mint tegnap!" Kezdeményezésüket egybe, kapcsolták a ki nem hülő csákány Irodalmi vitaest Galina Nyikolajeva ,,Aratás" című könyvéről. A Csemadok rendezte a CsSzBSz Hónapja keretében. A helyszín 'i ósnyárasd, kocsmahelyiség. Az előbb még dohányfüst keringett 11 mennyezet alatt. A férfiak az asztalnak könyökölve bort iszogatták. Egyik pipázott vagy cigarettát szívott, a másik tökmagot rágtséjlt és héját a padlóra szórta. Most csend van, rend. mindenki a színpadra figyel. A tósnyárasdi lányok népdalokat énekelnek. Egy kislány Petőfi verset szaval. A kocsma már nem kocsma, hanem kultúrház. A savanyú szilváni bor még sose csalt ide anynyi embert, mint ez a műsorral tarkított vitaest. Gyurcsó István beszélt az ,,Aratás"-ról. fontolgatva szeretettel, mintha jóbarát üzenetét lókivánataii mondaná el az összegyűlt családnak. A nagy lejkendök alól idős parasztasszonyok figyelnek a hátsó padsorokból idős parasztemi erek, közbe-közbe meg a fiatalok, 'ányok és legények, mert öregnek fiatalnak egyaránt szól az üzenet A végén összecsapódnak a kérges paraszti tenyerek, a szó, az elvetett mag itt jó löldre tálált, lelkes és aggódp szívekre, öreg és fiatal szívekre.. Most kellene, hogy kezdődjék a vita, csákhát olyan nehéz felállni, írta: CTIBOR STlTNICKÝ • Jc • jelszavával, ami azt jelenti, hogy váltásonként nyolc óra tiszta mun. kaidöt dolgoznak le, megvárják a tárnában a következő váltást és átadják nekik a műszak során szerzett tapasztalatokat. Ez a kezdeményezés Loy-mozgalom néven elterjedt az ország minden bányájában, sőt a többi iparágban is egyre több híve támadt. Loy százszámra kapta a leveleket Dorogról, Tatabányáról, üzemekből és bányákból és minden, kinek készségesen válaszolt, taná. csot adott, már amennyire győzte a sok levelezést. — El akarták küldeni a brigádo. mat egy másik bányába, hogy ott megmutassuk, hogyan dolgozunk. Én azonban a brigádot otthon hagytam, egyedül mentem el és egy hét múlva már ment ott is a munka, mint a karikacsapás. Mert az a legfontosabb, hogy az ember ne sértse meg a bányász öntudatát, — hangsúlyozza újfent Loy Árpád és elmond egy esetet, ami nemrég történt meg vele: — Meghívtak Miskolcra, az ottani színházban egy szovjet dal. és tánc. együttes lépett fel. Ülök az első sorban, szívemet melegíti a megtiszteltetés és majd elnyelem sze. memmel a színpadon gyönyörűsége, sen táncoló lányokat, fiúkat Egy. szercsak mit hallok: a szovjet együttes vezetője az én nevemet mondja és szerencsét kíván brigádomnak az új győzelemhez. Magam sem tudom, hogyan keveredtem fel a színpadra, ahol egy óriási virág, csokrot nyomtak a kezembe. Csak arra emlékszem. hogy átöleltük egymást és nekem hullott a köny. pyem. Amikor hazaérkeztem, egyenesen a klubházba mentem, ahol éppen nagyban ünnepelték a negyed, évi terv teljesítését. Én ugyanis úgy éreztem, hogy nem engem illet a csokor, mert akkoriban a hétszáz csilléért versenyeztünk és Nagy József brigádja érte el elsőnek ezt az eredményt. Benyitottam es azt mondtam: „Elvtársak, nagy tisztes, ség ért bennünket. Felszabadítónk, a szovjet nép fiai és leányai ma szerencsét kívántak elért sikereink, hez és ezt a csokrot adták nekem. Nagy elvtárs itt van?" Nem volt ott, biztos odahaza törte fejét a selma, hogyan dupláz majd rám a következő váltásban is. De a brigád, jából ott volt valaki. Átadtam neki a csokrot. „Benneteket illet, elvtár. sak. Ti értétek el elsőnek a hétszáz csillét". Látta volna azt az örömet! Még a szemünk is könnybelábadt tőle, — meséli Loy elvtárs és ma. gyarázatul még hozzáfűzi: — Ha azt a csokrot akkor hazavittem vol. na az asszonynak, legföljebb két na. beszélni annyi ember előtt. Nem szokták meg azt a tósnyárasdi férfiak, sem asszonyok Eddig inkább csak dolgoztak, meg gondolkoztak. Bizony, hogy nagy dolgokra akarta őket rávenni ez az Anda Tibor, mikor bekopogott hozzájuk az ,,Aratás"-sal. Az Anda Tibor pedig senki más, mint a helyi Csemadok-csoport elnöke. Ő buzgólkodott talán a legtöbbet a vitaest megszervezésében. Szét is osztott a faluban vagy 16 kötetet, s most vfiegrökönyödve nézi, hogy talán senki el nem olvasta, mert hallgat mindenki, mint a húsvéti hal. Pedig 'nem igaz, csak egy kis buzdítás, csak egy kis kérés kell és szóra emelkedik Anda Mária 50 éves, idős asszony, szögről-végről rokonok is a fiatal Anda Tiborral Most kihúzza őt a csávából pedig nem az n kedvéért teszi, hanem azért, mert valóban va

n hozzászólnivalója, mégpedig magvas komoly mondanivalója — Nekem n pohánka-ügy tetszett a legjobban Vaszilijnak nem volt ínyére hogy saját apja lopja meg a szövetkezetet 9enki sem meri szóvátenni, fi mea gyűlés elé állítja apját Ö sem mondta eleinte a teljes igazságot végül mégiscsak kijött belőle. Én azt szeretném, ha nálunk is elmondaná fiú az apjáról, apa a fiáról, ha lopott• Erre aztán igazá

n kitör a taps. pig szagolgattuk volna, így meg az állam ezerhatszáz csille szenet kapott terven felül. • Nézem az arcát, nyilt, őszinte, amilyen csak a bányászok arca le. het. Nem ravaszkodik, nincsenek hátsó gondolatai, úgy beszél, ahogy gondolja^ Csodálom, milyen nagy. szerű nevelő ez az egyszerű, iskolázatlan ember, akit a kemény, nehéz élet tanított meg a legnagyobb mű. vészetre: megismerni az embereket és vezetni őket. —• Nincs köztünk irigység. Ha Nagy győz, odamegyek hozzá és megölelem. Ha az én brigádom az első, Nagy jön hozzám és szótlanul megszorítja a kezemet. De ilyenkor szemében mindig felvillan az öröm és az új elszánás tüze. A keresettel i3 így vagyunk. Az én bérem ha t vonta átlag háromezer forint, de van a fiúk között nem egy, aki négy, sőt ötezer forintot is keres. Brigádomból a legények fele már házat épített magának és állami támogatásra se volt szükség hozzá. Loy mindig tudja, mit tesz. Fiát Sztálinvárosba küldte, kohásziskolára., mert a gyerek az új város szívében épülő új kohóban akar dol. gozni. Már második éve ott van és jól tanul. — Amikor útra bocsátottam, azt mondtam neki: „Igyekezz fiam, mert ha nem igyekszel, majd a magam keze alá veszlek és olyan bá. nyászt nevelek belőled, mint a parancsolat". Nincs is szégyenemre a gyerek. A lánya egy diósgyőri munkáshoz ment férjhez, nemrég született az első unoka. Csodaszép kislány, de úgy is kell, mert' az anyja is szemrevaló menyecske. — Ez az első lánynak sikerült, de mondtam nekik, addig ne kerül- j jenek a szemem elé, amíg nem mutatnak nekem legalább egy fiú unokát, — tréfálkozik Loy, de látom a szemén, hogy maga is meg van győződve, hogy a veje meg a lánya hamarosan eleget tesz nagyapai kívánságának. Egy vágya van még. A legszebb, a legnagyobb. Meg akarja ismerni a Szovjetuniót és kezet akar szorítani tanítójával, Sztahanov elvtárssal. * — Tudja maga, miért is ülök én itt már annyi ideje? — fordul váratlanul felém Loy elvtárs. Bizony halvány fogalmam Se volt róla, hogy mire gondol és egy ideig ijgy ültem vele szemben, mint egy eleven kérdőjel. — Hát azért, mert Csehszlovákiából jött, — adja meg kérdésemre maga a választ. — Bizony csak azért. Máskülönben nem mulasztottam volna el a váltást, higyje el. Nem is ok nélkül, mert nagy dolgot mondott Anda Mária. Harmadik éve tagja a szövetkezetnek. Volt alkalma meggyőződni arról, hogy sokan nem becsülik a közös vagyont. Galina Nyikolajeva könyve világosságot gyújtott Igen, ha mindenki olyan becsületes, tiszta ember lesz, mint Vaszilij, ha vérségi és rokoni kapcsolatokra való tekintet nélkül leleplezik a hanyagságot ís becstelenséget, akkor diadalra jut a közös gazdálkodás ügye. Most már fölbátorodik Szabóné és Lantos elvtárs is. A népi együttestől érkezett vendégek is hozzászólnak• Beszélnek, hasonlítgatnák: — Ott úgy, nálunk így. — Egész idő alatt, bár nem esett szó a bennünket a szovjet néphez fűző barátságról, mégis mindenki átérezte. Mert éppen %az ennek a barátságnak a lényege, hogy egyszerű emberek, tósnyárasdi parasztok és parasztasszonyok azt kívánják, hogy a mieink is a becsület dolgában és a munkában hasonlóak legyenek a szovjet nép fiaihoz. A lapok előszeretettel közölnek statisztikai "számadatokat a könyvkiadásról, mintha ez valóban már a kultúrforradálom bizonyítéka lenne. Ez is jó valamire, ám a kultúrforradálom ott kezdődik, — Tósnyárasdon, vagy másutt, — talán tökmaghéjjal teleszórt kocsmahelyiségben. — Igen, ott — már elkezdődött. BABI TIBOR Csehszlovákiában töltöttem, életem legszebb két hetét. Képzelje csak, én, az egyszerű, iskolázatlan, palié, rozatlan bányászember, aki csak a földalatti munkában vagyok jártas, 1952-ben a magyar küldöttség tagjaként Prágában jártam, a májju3 elsejei ünnepségen. Nagy dolog az, képviselni a népet, még akkor is, ha a népünk csak maroknyi. Megmutatni, mennyi életakarat van benne, milyen lelkesedéssel dolgozik együttes ügyünkért. Bizony életem végéig nerh felejtem el azt a két hetet. Pedig- nem volt könnyű dolog, mert tudja, könnyebben végzek el a bányában bármi nehéz munkát, mint hogy ott forgolódjam a mindenféle fogadásokon. Mert a bányász olyan ember, hogy többet eszik, többet iszik másnál. De azért ügyeltem magamra, a szavamat ia jobban megválogattam, mint odahaza. Egymagam voltam annyi nép közt külföldi bányász, hát csak nem hozhattam szégyent a mesterségemre, — avat be bizalmába Loy elvtárs. — A bányászmécsest, amit ajándékba kaptam, legdrágább emlékemként őrzöm háromszobás lakásunkban. Szívemhez nőtt ez a kis lámpás. Az asszony minden nap letörölgeti, megtisztogatja. Elnézi a belevésett ajánlást. Ha ránézek erre a kis bányászlámpára, magam előtt látom a prágai Várat, ahol még akkoriban Gottwald elvtárs tartotta kezében az ország kormányrúdját. Adja ,át üdvözletemet a prágaiaknak, a csehszlovákiai bányászoknak és mondja meg nekik, hogy szívesen versenyeznék velük. • Loy elvtárs' tovább harcol. Félreteszi a Pestről érkezett meghívásokat, mert érzi, hogy az ö helye mos[ rát van a bányában, a tárnában. Visszautasítja azokait a kísérleteket, amelyékkel „ki akarják emelni", aktatáskát nyomni a hóna alá, iratokat a kezébe, mert keze megszokta a csákányt még a fúrógépet, egybeforrott a brigáddal, ! amelyet semmiért a világon el nem hagyna, a bányával, amely elnyerte az élüzem címet. Képviselő, de tovább fejti a szenet, mellét a Kossuth-díj díszíti, de ö egyszerű munkaruihában, gumicsizmában, égő karbidlámpással a kezébe

n napról napra leszáll a bányába. Csak a munkája lett több, mert képviseli az országgyűlésen a járás ötvennégy községét és az emberek bizalommal fordulnak hozzá ügyes-bajos dolgaikban. — Éjtszaka gyakran^ fölébredek és hallgatom, zúg-e 'a fejtötorony. Amikor aztán meghallom a duruzsolását, megnyugszom és újból elalszom. Hiába, a mi életünk a bánya, - nélküle üres,lenne minden, — mondja és mintha most is azt figyelné, hallja-e kívülről az ismerős zúgást. Jól tudja, mekkora a bányászok felelőssége abban a harcban, amelyet valamennyi iparág vív a terv teljesítéséért. A diósgyőri Leninkohómüvek és a Vasgyár, a csepeli Rákosi-művek, a győri Vagongyár, a lőrinczi Hengermű — mind megérzik, ha egy csille szénnel elmaradnak a terv mögött, de megérzi azt még az ötéves terv büszkesége, Sztálinváros és minden egyes dolgozó is. Minden terven felüli csille szén pedig közelebb hozza az országot a kazincbarcikai hőerőmű elindításához, a tiszalöki vízierömü áramfejlesztőinek üzambehelyezéséhez, a Hortobágy termékennyé tételéhez, a sztálinvárosi kohó első olvasztásához. — Éjtszaka nem egyszer felkeltem az üzem vezetőit. Azt mondom nekik: nincs elég bányafa, kevés a csille, tegyetek már valamit. — Mi adogassuk a bányafát? Mi toljuk a csilléket? — válaszolják. — Nektek kellett volna gondoskodnotok róla, hogy legyen — mondom ilyenkor. Kemény ember Loy Árpád, kemény magához is, másokhoz is. De szavának mindig magja van. Amit megígér, megteszi. Minden szavára építhetsz. Ilyennek ismerik, ilyennek becsülik öt. Búcsút veszünk egymástól és én hosszan nézek utána, amint ruganyos, szilárd léptekkel megy fölfelé a meredek lejtőn az alberttelepi .fejtőtoronyhoz, körülötte az új bányász-lakótelep házainak ablakán megvillannak a lenyugvó nap sugarai. Fordította: Tóth Tibor. Fiú az apjáról, apa a fiáról $ *