Uj Szó, 1953. december (6. évfolyam, 290-315.szám)

1953-12-30 / 314. szám, szerda

1953. december 505. H l <5*1* 5 PÁKTÉLET Nagyobb figyelmet a járási nemzeti bizottságok pártszervezeteinek munkájára A járási nemzeti bizottságokra egyre nagyobb és felelősségteljesebb feladatok várnak, ök a járásban lé­vő összes gazdasági szervek irányí­tói. Ezért nagyban az ő munkájuk­tól függ, hogy ezek hogyan végzik munkájukat. Hogy a járási nemze­ti bizottságok jól el tudják végezni munkájukat, szükséges, hogy a pártszervezetek a taggyűléseken rendszeresen kiértékeljék tevékeny­ségüket. Különösen nagy súlyt kell fektetni a IX. ügyosztályok munká­jára, amelyeknek fő feladata a szö­vetkezetek politikai és gazdasági megszilárdítása. Ha megvizsgáljuk a járási nemzeti bizottságok párt­alapszervezeteinek munkáját, meg­állapíthatjuk, hogy legtöbb párt­alapszervezet gyengén dolgozik és nem irányítja és segíti kellően a járási nemzeti bizottságok munká­ját. A legnagyobb hiányosságok abban mutatkoznak, hogy a taggyű­léseket formálisan megtartják, de nem foglalkoznak az időszerű kérdé­sekkel és az instruktorok munkájá­val és ezért több esetben túlkapá­sok történnek az egyes problémák megoldásánál. A JNB pártszervezetei munkájá­nak egyik fö hiányossága, hogy több járási nemzeti bizottságnál az egyes ügyosztályok szerint nincse­nek megalakítva a pártcsoportok és ha meg is alakítják őket, csak papíron léteznek, azonban a való­ságban nem működnek. Vegyük pél­dául az ipolysági járási nemzeti bizottság pártszervezetének mun­káját. A pártszervezet taggyűlésén beszámolót tartottak Široký elvtárs beszédéről, azonban nem osztották fel részletesen, hogy az egyes ügy­osztályoknak milyen feladatokat, kell megoldaniok és sző sem esett art 1, hogy az egyes instruktorok hogyan végzik a járásban tömegagitációs és szervezési munkájukat. Pedig ezen a téren nagy' hiányosságok vannak. Az instruktorok ugyan szorgalma san látogatják a falvakat, azonban sok esetben megtörténik, hogy a kérdések megválaszolása elöl kitér­nek és olyan ígéreteket tesznek, amelyeket nem lehet teljesíteni és ezért elvesztik tekintélyüket a dol­gozó parasztok előtt. A kommunista agitáció alapelve, hogy igaz és té­nyekkel van alátámasztva. Tehát vi­gyáznunk kell arra, hogy amit mon­dunk a népnek, azt konkrét tények­kel támasszuk alá és olyan ígéretet tegyünk, amit meg is valósíthatunk, mert ha ezt nem tesszük, akkor fegyvert adunk a reakciós propa­ganda kezébe és azt fogja mondani: „Ezeknek hisztek? Hiszen a mult gyűlésen is fűt-fát, ígértek és még sem csináltak semmit." Ilyen ese­tek bizony előfordulnak az ipolysá­gi járásban. Például Szécsénykén már félidőben otthagyják a nép­gyűlést az instruktorok, mert foly­ton kérdeznek és a kérdésekre nem tudnak kielégítő választ adni. Ter­mészetes, hogy ezek után a dolgozó parasztoknak nem a legjobb véle­ményük van a járási instruktorok­ról. Hogy az instruktorok munkájá­ban ilyen hiányosságok előfordul­nak, ez elsősorban is a járási nem­zeti bizottság üzemi pártszervezete gyenge munkájának a következmé­nye A pártszervezet bizottsága nem végzi jól munkáját és a novemberi > taggyűlést meg sem tartotta. A legutolsó taggyűlés azt mutatta, hogy nagyon keveset foglalkoznak az instruktorok munkájával, sőt a gyűlésen egyáltalán meg sem emlí­tették, hogy az egyes instruktorok , hogyan végzik munkájukat. A párt­bizottság nem törődik azzal, hogy az egyes ügyosztályokon dolgozza­nak a pártcsoportok, sőt a IX. ügy­osztályon a pártcsoport meg sincs alakítva. A taggyűlés egyik legna­gyobb hiányossága, hogy megálla­pította, hogy a pártcsoportok nem dolgoznak és nincs népművelési elő­adójuk, azonban nem hoztak arra vonatkozólag konkrét határozato­kat, hogy hogyan javítsák meg a munkát. Az üzemi pártszervezet hiányos munkája aztán tükröződik a járási nemzeti bizottság munká­jában is. Például megtörtént az az eset, hogy a IX. ügyosztály ahe­lyett, hogy foglalkozott volna a párt­ás kormányhatározatokkal és az instruktorok átadták volna egymás­nak tapasztalataikat, hogy hogyan kell a dolgozó parasztokkal beszél­ni és munkára serkenteni őket, egyes problémákat helytelenül ol­dottak meg. Például a tesmagi szö­vetkezet munkájában nagy hiányos­ságok voltak egész évben és az őszieket nem akarták elvetni a szö­vetkezeti tagok. Ezt a kérdést ügy oldották meg a IX. ügyosztály elő­adói, hogy maguk vetették el az őszieket. A szövetkezet munkája ezzel nem javult meg. sőt annyira leromlott, hogy egy munkaegységre csak 2.16 Kés-t kapnak. Hogy a járási nemzeti bizottság megjavítsa munkáját és ilyen esetek ne forduljanak elö, szüksé­ges, hogy az üzemi pártszervezet nagy súlyt fektessen a pártcsopor­tok megszervezésére és aktivizálásá­ra, hogy ezek jelentései alapján ál­líthassa össze a taggyűlésekre a be­számolót, kiértékelhesse az egyes ügyosztályok munkáját és a fogya­tékosságokat idejében kiküszöböl­hesse. A pártbizottság munkájának egyik hiányossága, hogy nincs elő­re kidolgozott terve arról, hogy mi­lyen kérdésekkel foglalkoznak a taggyűléseken. Több esetben a ta­gok nem is tudják, hogy mikor lesz taggyűlés és ennek következménye, hogy csak 70 százalékuk jár gyűlé­sekre. A legutóbbi taggyűlésen fel­tárták a hiányosságokat, de szüksé­ges, hogy konkrét határozatokat hozzanak a pártmunka megjavítá­sára. A taggyűlés azt mutatta, hogy a pártszervezet nem foglalkozik a tömegszervezetek munkájával. A tö­megszervezetek nagyon' gyengén dol­goznak és a szakszervezet már há­rom hónapja nem tartott taggyű­lést, A pártbizottság ezen a hiá­nyosságon úgy segíthetne, ha egy bizottsági tagot megbízna azzal, hogy törődjön a tömegszervezetek munkájával és rendszeresen számol­jon be a bizottsági gyűléseken. Az üzemi pártszervezet munkája meg­javításának előfeltétele, hogy a párt­bizottság megjavítsa munkáját és minden bizottsági tag meg legyen bízva valamilyen feladattal. A tag­gyűlések látogatottságát legjobban biztosíthatják, ha a pártcsoportokat aktivizálják, mert így több tagot bizhatnak meg pártfeladattal és a csoportgyülésen felelősségre vonhat­ják a párttagokat, hogy miért nem jelentek meg a taggyűlésen. Pártszervezeteink nagyrésze, kü­lönösen a falusi pártszervezetek, még mindig lebecsülik a pártcsopor­tok jelentőségét. Mert azt a helyte­len nézetet vallják, hogy ezáltal több munkájuk lesz. Ez teljesen helyte­len, mert a pártcsoportok megalakí­tásával több párttagot vonhatunk be a pártmunkába és elérjük, hogy a tagok aktívabbak lesznek. A párt­csoportok előnye még, hogy az egyes felmerülő kérdések megoldá­sára gyűlést hívhatnak össze és a munkahelyen gyorsan megoldhatják és kiküszöbölhetik a felmerülő pro­blémákat. A pártcsoportoknak nagy jelentőségük van abban is, hogy a taggyűléseken élénk vita fejlődjék ki, mert már a taggyűlés előtt meg­vitathatják a párbizottság beszámo­lóját és felkészülhetnek az egyes kérdésekre. Nemzeti bizottságaink most a vá­lasztások előtt állnak, ezért szük­séges, hogy minden erejüket latba­vessék és a dolgozók között széles­körű propagációs munkát fejtsenek ki. Különösen a választási kampány előtt fontos, hogy a nemzeti bizott­ságok kiértékeljék munkájukat, hogy milyen eredményeket értek el és milyen hiányok fordultak eddig elö. A választási kampány előtt úgy érünk el sikereket, ha a falu népé­nek az instruktorok a néppel való beszélgetéseken megmagyarázzák a párt politikájának célját és konkrét példákkal rámutatnak, hogy a falu vagy a járás milyen fejlődésen ment át a felszabadulás óta gazdasági vagy kulturális téren. Az instruktorok mutassanak rá arra is, hogyan éltek a dolgozók a múltban, mennyi munkanélküli volt és hány kis- és középparasztot tet­tek tönkre a faluban vagy járásban a magas adóterhek. A járási nemzeti bizottság in­struktorainak sok konkrét adat van a kezében, amelyekkel megnyerhe­tik a tömegek bizalmát, azonban fontos, hogy az üzemi pártszerveze­tek hathatósan segítsék és irányít­ják munkájukat. A járási pártbizottságok szentel­jenek nagyobb figyelmet a JNB pártszervezeteinek munkájára és se­gítsenek hibájukat kiküszöbölni, hogy a JNB-k megállják helyüket a választási kampányban és szem előtt tartsák Široký elvtársnak a CsKP Központi Bizottsága teljes ülésén mondott beszédének azt a ré­szét, hogy „pártunk nem választási ígéretekkel készül a választásokra, hanem a kampány során azokkal a reális eredményekkel lép fel, ame­lyek valamennyi dolgozó országépí­tő igyekezetének gyümölcsei." Balla József Max Reimann elvtárs nyilatkozata a szovjet kormány új jegyzékéről Max Reimann. Németország Kom­munáié Pártjának elnöke az ül szovjet jegyzék közzététel után nyilatkozatot adott a Német Demok­ratikus Köztársaság vezet [adóállo­másának. a Deutschlandsendei nek Németország Kommunista Pártjának elnöke nyilatkozatában a többi között hangsúlyozta: — Az új szovjet jegyzék az 1954. év küszöbén a béke nagyszerű táv­latát tárja fel az egész német nép ElÖtt Népünk forró vágyának teljesü­lése. Németország békés és demokra­t ;kus alapon történö újraegyesítése, valamint igazságos békeszerződés kö­tése kézzelfogható közelségbe került Minden német hazafi örömteli szívvel üdvözli a szovjet kormány jegyzékét, amely utal arra. hogy a beriíni tanácskozások a nemzetközi feszültség enyhüléséhez és a német militarizmus újjászületésének meg­akadályozásához vezethetnek, ha a értekezlet valamennyi részvevőjét ez a törekvés hatja át. E cél valóraváltása megmentené az egész német nemzetet, elsősorban a német ifjúságot, amelyet a német militaristák és revanspolitikusok zsol­doscsapatok alakjában el akarnak adni az amerikai .mperialistáknak. Az olyan nyugatnémetország! há­borús uszítók, mint Pferdemenges és Krupp, Kesselring és Heusinger, élü­kön Adenauerral, mindent elkövet­nek a berlini értekezlet eredményes munkájának elgáncsolására. A német népnek azonban van ere­je ahhoz, hogy kudarcra kárhoztassa Németország sírásó.nak békel'enes mesterkedéseit. Nyugat - N émetország munkásosztályára most az a nagy feladat hárul, hogy egységbe tömö­rülve, elnémíthatatlanul követelje a németek egymás közötti megá'lapodá­sát, valamint össznémet küldöttség részvételét és meghallgatását a kül­ügyminiszterek értekezletén, Egész Németországban a béke és a megegyezés légkörét kell létrehoz­ni. mert csak ez biztosíthatja a ber­lini értekezlet sikerét — mondotta Max Reimann. Az olasz dolgozók harca létfontosságú követeléseikért A kereszténydemokrata párt ma­kacsul tagadja, hogy az 1953. jú­nius 7-i parlamenti választások után az országban lényeges politikai vál­tozások történtek, nem akarja tudo­másul venni, hogy az olasz nép szé­les rétegeinek hangulata megválto­zott, s hogy a nép legszélesebb ré­tegei elítélik azt a politikai és gaz­dasági irányvonalat, amelyet ez a párt kormányzásának hosszú idősza­ka alatt — 1948-tól 1953-ig — kö­vetett. Napról napra nyilvánvalóbbá válnak a dolgozók, meg a kisvállal­kozók hatalmas tömege és a ke­reszténydemokrata kormány politi­kájában érdekelt uralkodó osztály közt egyre kiéleződő ellentétek. A dolgozók olyan politikát köve­telnek. amely fejleszteni akarja a termelést, s biztosítja munkához va­ló jogukat és jólétüket. Az uralkodó osztály a kereszténydemokrata párt segítségével a nagy profit biztosí­tására törekszik, s ezért tartja fenn a mostani gazdasági pangást, sú­lyosbítja hazánkban a nyomort és a munkanélküliséget S ez az amúgy is tűrhetetlen helyzet i^pról napra rosszabbodik, a legtöbb ftarág vtsz­szafejlödésének folyamaK* veszedel­mesen gyorsul. A nehézipar válsága már összes baljós következményeivel együtt megmutatkozott; alighogy bejelen­tették az „európai szén. és acél­tröszt" tevékenységének megindulá­sát, a vállalkozók máris a munká­sok ezreinek elbocsátását követel­ték. A nagyiparosok és a kormány­körök a kohóipar többi 50.000 mun­kásának elbocsátását tervezik. A válság nemcsak a kohóiparban hatalmasodott el, amely iparág nagyüzemeit a termelés csökkenté­sének veszélye fenyegeti, hanem más iparágakban is. Különösen sú­lyos a textilipar helyzete. Mindez az olasz gazdaság monopolista szer­kezetének, a szük belső piacnak, a lakosság csekély vásárlóképességé, nek következménye. Ezt a helyzetet még inkább súlyosbítja, hogy a kor­mány a Szovjetunióval, Kínával és az európai népi demokratikus or­szágokkal szemben megkülönböztető külkereskedelmi politikát folytat. Közvetlenül a június 7-i választá­sok után a tömeges elbocsátás újabb hulláma zúdult az olasz munkások­ra. A nagy állami krhóüzemek, pé» dául a „Térni", az „Ansaldo", az „Ilva", továbbá több magánvállalat, igy a piombinói „Magona" a mun­kások ezreit akarták elbocsátani. Csökkentik termelésüket a nagy ál­lami és magángépgyárak is. Az Olasz Általános Munkásszövet­ség az állami szervek azonnali és közvetlen beavatkozását követelte az ipari termelés csökkentésének meg­akadályozása, az ipar megmentése és fejlesztése, s a súlyos helyzetbe került dolgozók munkalehetőségének ilymódon való biztosítása végett. De a kereszténydemokrata kormány nem változtatott felelőtlen állás­pontján. A részleges vagy teljes leállás ve­szedelmétől fenyegetett üzemek mun­kásainak hősi harca, a termelés folytatására tett nagy erőfeszítésük és a tömegek egyre súlyosabb nyo­mora nagy hatással volt a széles néprétegekre és a munkásoknak meg az alkalmazottaknak azokra a csoportjaira, amelyek még határo­zatlan magatartást tanúsítanak az Olasz Általános Munkaszövetség követeléseivel szemben. Az ipari termelés csökkentése el­len, a gazdasági követelések kielégí­téséért indított harcban alulról kez­deményezett egység létesült a kato­likus, a szociáldemokrata és a köz­társaságpárti dolgozókkal, akik ugyancsak érzik, hogy égetően szük­séges a kormány politikai és gazda­sági irányvonalának megváltoztatá­sa. Éppen ez az alulról megnyilvánult nyomás késztette tiltakozásra a kereszténydemokrata politikai szer­vezetek és szakszervezetek egyes vezetőit a kormány politikája ellen. A kormányban és a gyárosok köré­ben nagy zavart keltettek a keresz­ténydemokrata párt egyes tekinté­lyes funkcionáriusainak nyilatkoza­tai, például La Pira, firenzei polgár­mesteré, aki rendkívüli intézkedése­ket követelt a mintegy kétezer munkást foglalkoztató „Pignone" nagyüzem bezárásának megakadá­lyozására. Nem kevésbbé figyelem­reméltó, hogy ma már az összes irányzatokhoz tartozó ifjúsági szer­vezetek vezetői is követelik Olasz­ország gazdasági és szociális struk­túrájának mélyreható átalakítását. Jóllehet ezek a törekvések oly­kor még homályos formában feje­ződnek ki, mégis világosan látható, hogy a szakszervezeti harciban már nagyjából megvalósult az akcióegy­ség Ezt igazolja az az eltökéltség, amellyel december 11-én az állami hivatalok és üzemek 1,£00.000 dol­gozója, december 15-én pedig mint­egy 6 millió ipari dolgozó teljes egységben és összeforrottságban vett részt a béremelésért és más létfon­tosságú gazdasági követelések kielé­gítéséért indított általános sztráj­kokban. Az olasz dolgozók harca nem szorítkozik a közvetlen követe­lésekre, hanem kifejezi a néptö­megeknek az ország politikai, gaz­daságai és szociális megújhodásának kiküzdésére irányuló mélyebb és ál­talánosabb törekvéseit is. Ez a harc a gyárosok, a nagy­birtokosok és az ö érdekeiket kép­viselő kormány ellenállásába ütkö­zik. A magasabb életszínvonalért" ví­vott harc egyszersmind harc a gaz­daság fejlesztéséért. A dolgozók tudják, hogy vá3árlóképesságük nö­vekedése hathatósan hozzájárul az ország gazdaságának, különösen a nemzetgazdaság szempontjából leg­fontosabb Iparágnak a fejlődéséhez, tehát biztosíthatja a lakosság fog­lalkoztatottságának fokozódását is. Olaszországban a dolgozókat — az állami vállalatok és hivatalok dolgozói kivételével — olyan mozgó bérskála szerint fizetik, amelynek értelmében a munkabérnek kétha­vonként a megélhetési költségek nö­vekedésével arányosan kell emelked­nie. De még ha megvannak is a biz­tosítékok a reálbér színvonalának megtartására, nem mondhatjuk, hogy ez a színvonal elégséges a csa­lád szükségletelnek kielégítésére. Ha a Központi Statisztikai Inté­zet 1953. augusztus-szeptemberi adatai alapján összehasonlítjuk a munkabéreket a megélhetési költsé­gekkel, azt látjuk, hogy például egy Róma-tartománybeli kohóipari se­gédmunkás keresete alig éri el a kéttagú család létminimumának 38.6 százalékát. A mezőgazdaság­ban, a kereskedelemben, a közleke­désben és más gazdasági ágakban ez az arány még rosszabb. A kormány és a nagybirtokosok titkos kapcsolatai nagyon jól meg­mutatkoznak abban, hogy a kor­mány szabotálja a munkanélküli se­gélyről szóló 1949. évi törvényt. A kereszténydemokrata kormány meg­tagadta a segélyt az évente átlag száz napot dolgozó mezőgazdasági munkásoktól, s ezzel a földbirtoko­sokat a dolgozók e csoportjának ro­vására hozzásegítette több tízmil­liárd líra megtakarításához. A kor­mány a mezőgazdaságii munkások foglalkozottságának növeléséről sem intézkedett. Különösen éles konfliktusok tá­madtak egyfelől az állami, illetve a közsági választások és hivatalok dolgozói (a minisztériumi tisztvi­selők, a vasutasok, a posta- és a távíróhivatal, a dohányipar, a fegy­verraktárak dolgozói, a községi al­kalmazottak stb), másfelől az ille­tékes munkáltatók közt. E7ek a dolgozók súlyos körülmények közt élnek, mivei rájuk nem terjed ki a mozgó bérskála. Az állami, illetve a községi vállalatok és hivatalok dolgozóinak bérét tulajdonképpen 1950 óta nem vizsgálták felül, pedig a drágaság azóta is szüntelenül nö­vekszik. A dolgozók követeléseivel szem­ben tanúsított közömbösság, a dol­gozók jogainak megsértése, a darab­bér csökkentése, a bírságolás, . az ideiglenes elbocsátás, a felmondás és a többi megtorló rendszabály nem viszi közelebb a vállalkozókat céljuk eléréséhez. Ellenkezőleg, erő­síti a dolgozókban azt az akaratot, hogy együttes erővel Rívllljanak sík­ra, nem csupán harcuk eddigi vív­mányainak megőrzéséért, hanem hazánk gazdasági, politikai és s~ • ciális életében szükséges döntő v' tozások folyamatának megindítás V ért is. Renato Bitossi oikke a Tartós békéért népi demokráciáért című lapból.

Next

/
Oldalképek
Tartalom