Uj Szó, 1953. október (6. évfolyam, 238-264.szám)
1953-10-17 / 252. szám, szombat
M SZÖ 1953 október 17 A határ- és belső őrség új tisztjeinek avatása Csütörtökön, október 15-én felavatták első tisztekként a ha. tár. és belső őrség katonai politi. kai intézetének végzett növendé keit. Az ünnepségen részt vettek Viliam Široký miniszterelnök, Ru dolr Barák belügyminiszter, helyet teseivel, Oakar Jeleň vezérőrnagy gyal és Jindrich Kotai ezredessel, Jozef Hečko vezérőrnagy a nemzetvédelmi minisztérium képviseletében, Jiŕi S alga a CsKP KB képviseletében, Ladislav Cibulka, a CsISz KB titkára, a főigazgatóság vezetője, a tábornoki kar, a tiszti kar, a gyári és mezei dolgozók, az ifjúság, a pionírok és az újon nan kinevezett tisztek szülei. A katonai tanintézetbe való ér kezés után a miniszterelnök a tan intézet parancsnokának kíséretében szemlét tartott a vörös harci zász lóval fölvonuló alakulatok fölött. Az ünnepélyes aktus a csehszlovák és szovjet állami himnuszokkal kezdődött. Viliam Široký miniszterelnök szívélyes üdvözlések közepette emelkedett szólásra és beszédében többek között ezeket mondotta: — Ti, a határ, és belső őrség tagjai, azzal valósítjátok meg hazánk békés építésének politikáját, hogy a háborús gyújtogatók egyetlenegy ügynöke sem lépi át határainkat, hogy egyetlenegy kártevő és diverzáns sem jut be fontos üzemeinkbe. Nem arról van szó, hogy az ellenség képes lenne népi demokratikus köztársaságunk szilárdságát szétzilálni, vagy, hogy komolyan veszélyeztetné a szocializmus építésének útját, Nem. De munká- | saink, földműveseink és dolgozó i értelmiségünk nehéz és áldozatos munkájának gyümölcséről van szó. dolgozóink életéről, arról, hogy minden hírt, amelyet sikerül az ellenség ügynökeinek megszerezniök, teljes mértékben felhasználnak ag ressziv célokra, dolgozó népünk ér deke i ellen. Ezért az agresszív erők kártevőinek és ügynökeinek ártalmatlanná tétele a legemberibb tett, jelentős hozzájárulás a béké ért és köztársaságunk biztonságáért folytatott harchoz. Elvtársak, ma a határ- és belső őrség katonapolitikai tanitézetének első végzett növendékeiként léptek ki az életbe, mint tisztek — politikai dol. gozók. Nagy megtiszteltetés ez és nagy kötelezettség. Viliam Široký miniszterelnök' be szédének befejező részében ezeket mondotta í — Pártunk és kormányunk és egész dolgozó népünk szilárd biza lommal támaszkodik rátok. Segít ségetekkel a határ- és belső őrség alakulatai tanulják meg úgy ütni népünk összes ellenségeit és az összes betolakodókat, hogy örökre elmenjen a kedvük a kertünkben termő gyümölcstől! Tűzzétek magasra népi demokratikus hazánk határai sérthetetlenségének zászlaját, népünk munkaeredményei és érdekei sérthetetlenségének zászlaját! A miniszterelnök beszédét a je lenleyők lelkes tapssal üdvözölték. A határ- és belső őrség újonnan kinevezett tisztjeinek nevében a tanintézet egyik legjobb növendéke, Miroslav Hanzl tiszt mondott kö szönetet Csehszlovákia Kommunis ta Pártjának, kormányunknak és az egész dolgozó népnek azért a gon doskodásért, amelyben a katonai tanintézet összes növendékeit részesítették tanulmányuk idején. Miroslav Hanzl tiszt beszédének befejező részében a következőket mondotta: »Teljes mértékben tudatában vagyunk az előttünk álló feladattal járó felelősségnek Ezért évfolyamunk összes^ végzett növendékeinek nevében ígérem, hogy ezt a feladatot a lehető legnagyobb lelkiismeretességgel fogjuk teljesíteni és a határ, és belső őrség ránkbízott tagjaiból. népi demo kraitkus hazánk osztályon tuda tos, politikailag fejlett polgáralt, államhatáraink és szocialista üze meink odaadó védelmezőit nevel jük. A pártunk, kormányunk és dolgozó népünk által ránkbízott feladatokra felkészültünk. Azt a feladatot, amely előttünk, a határés belső őrség katonapolitikai tan intézetének első végzett növendékei előtt áll, teljesítjük Erre kötelez bennünket, hogy Csehszlovákia Kommunista Pártjának tag jai vagyunk, a határ és belső őrség katonapolitikai tanitézetének jelvénye és oklevele.« Az új tisztek kinevezése pártunk, kormányunk képviselői és a töb bi hivatalos vendégek előtt elvonuló alakulatoknak ünnepélyes menetelésével ért véget. Viliam Široký miniszterelnök az ünnepség befejező részében részt vett a katonai tanintézet végzett növendékeivel rendezett beszélgetésen, elbeszélgetett az újonnan kinevezett tisztek szüleivel és Rudolf Barák belügyminiszter és a többi vendégek kíséretében nagy érdeklődéssel tekintette meg a határ és belső őrség tagjai katonapolitikai tanintézetének egyes lakószobáit és berendezését. Az új trancia nagykövet megérkezett Prágába Ezekben a napokban érkezett Csehszlovákiába Breart de Boisanger úr, a Francia Köztársaság új rendkívüli meghatalmazott nagykövete. Az új nagykövetet Josef Šedivý, a külügyminisztérium diplomáciai protokolfőnöke üdvözölte >. Beszélgetés a bratislavai újoncokkal Csütörtökön, október 15-én Bratislava újoncai a Vigadó nagy termé ben összegyűltek, hogy népi igazga tásunk és néphadseregünk képvise lőivel együtt beszélgessenek az életről a hadseregben, amelynek néhány nap múlva tagjaivá válnak. A beszél_ getésen Ján Šrámek, a bratislavai Központi Nemzeti Bizottság elnöke. Ján Garaj, Szlovákia Kommunista Pártja Bratislava városi bizottságának titkára, a Hadsereggel való Együttműködés Szövetségének és a hadseregnek képviselői beszéltek. Nagy .Bratislava újoncaitól a dolgo zók nevében Ján Šrámek, a Központi Nemzeti Bizottság elnöke búcsúzott el és sok sikert kívánt nek'k A bratislavai újoncok megígérték, hogy becsületesen fogják teljesíteni feladataikat és hogy nindent megtesznek, hogy példás katonákká és fegyvereik mestereivé váljlaniak. A beszélgetés művészi műsorán fellépett az Iskra nevű katonai ének_ együttes és a katonai művészegyüttes bratislavai kultúrcsoportja. A német kérdés békés megoldására irányuló csehszlovák kongresszus külföldi küldötteinek látogatása A német kérdés békés megoldására irányuló csehszlovák kongresszus külföldi küldöttel szlovákiai tartózkodásuk második napján megtekin tették a bratislavai kerületben levő egyes EFSz eket és üzemeket, hogy lássák, hogyan teljesítik a szlovák dolgozók építőmunkájukkal azt az elhatározásukat, hogy védeni kell a békét és hozzá kell járulni a német kérdés békés megoldásálhoz is. Ok tóber 15-én, csütörtökön a szovjet, német és dán küldöttségek egy része meglátogatta a somorja : járásban a nagylégi IV. típusú példás EFSz-t, ahol a szövetkezeti tagok, kis- és középparasztok, a traktorosok és a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom mellett működő szakszervezeti szövetségi központi iskola hallgató' szívélyesen üdvözölték őket. A külföldi küldöttek tolmácsolták országaik népének szívélyes üdvözleteit. A szovjet, német és dán küldöttsé_ gek másik része ugyanezen a napon a somorjai járásban levő čenkovcei Hl. típusú példás EFSz-t látogatta meg. A Szabad Német Szakszervezetek dal- es táncegyüttesének sikeres feliepése Prágában A Szabad Német Szakszervezetek 200 tagú dal és táncegyüttese utolsó prágai fellépésének csütörtökön, október 15-én a Lucerna nagytermében újra hatalmas sikere volt. A „német néppel való barátságunk — a béke megerősitője" jelszó jegyé, ben feldíszített színpadon az est bevezetéséül elénekelték a csehszlovák, a Német Demokratikus Köztársaság és a szovjet himnuszokat, mégpedig cseh, szlovák, német és orosz nyelven. Az est műsorában aztán német és cseh klasszikusok darabjait, korunk szovjet és német zeneszerzőinek dalműveit mutatta be az együttes és cseh, szlovák, szovjet, valamint német népdalokat énekelt. Könyveket a tömegek közé (Folytatás az 1. oldalról.) A könyvek terjesztése a dolgozó nép legszélesebb rétegei között és a könyvgazdaság általános kihasználása a szocialista építés feladatainak teljesítésében, az életszín vonal emelésében és az egyre örömtelj esebb élet megteremtésében, váljék a pártszervezetek, tömegszervezetek és közművelődési in tézmények állandó figyelmének tárgyává. A könyv propagálását a tömegszervezetekben és a népi igazgatásban is gyakran gépiesen értelmezik és elvonják a Slovenská kniha elosztóvállalat tevékenységétől, aminek következtében e szervezetek kevéssé vannak hatással az irodalom vásárlására. Jobb a Slovenská kniha együttműködése az iskolai csoportokkal. A pártbizottságok kötelessége a legtömegszerübben támogatni a könyvek terjesztését. Mélyebben ke'i behatol.niok a kulturális-közművelődési intézmények é s szervezetek munkájába, melyek könyvekkel és elosztásokkal foglalkoznak. Gondoskodnioik kell káderek kiválasztásáról és politikai neveléséről ezen intézmények számára. A kerületi, járási, városi és üzemi pártbizottságoknak irányitaniok és ellenőrizniük kell az irodalom és a sajtó terjesztését. Népi demokratikus hazánkban kiadott könyvek Lenin, Sztálin életadó eszmélt, a kommunista párt politikáját népszerűsítik E könyvekből szól hozzánk irodalmunk klasszikusainak haladó öröke, e könyvekből merít, jük a Szovjetunió építő tapasztalatait, kultúránk és tudományunk, a szovjet kultúra és tudomány vívmányait. Az irodalom terjesztésével és a könyvvel végzett jó munkával hozzájárulunk dolgozóink egyre fokozódó kultúráiig szükségleteinek kielégítéséhez, a szocializmus lelkes építőivé neveljük őket. A pártiskolázási év anyagához A CsKP az azonos elveket valló emberek — kommunisták harci szövetsége A párt társadalmunk hatalmas lelkesítő és irányító ereje, olyan erő, amely biztosan vezeti népünket az emberiség legnagyobb célkitűzéséért: a szocializmus és kommunizmus eléréséért folytatott harcban. A párt következetes és bátor harca a békéért és nemzeteink boldogságáért, társadalmunk átépítéséért, teljes mértékben meg' felel a legszélesebb népi tömegek életérdekeinek és vágyainak. Népünk ezért joggal látja a kommunista pártban biztosítékát annak, hogy a kizsákmányolók so hasem jutnak már hatalomhoz. Joggal látja benne boldog szocialista jövőjének biztosítékát. A tár sadalom vezető erejének szerepét a kommunista párt azért teljesíti sikerrel, mivel következetesen fórra dalmi, hosszú harcok során edzett és tapasztalt, szorosan egybekap csolódiik a legszélesebb tömegekkel, munkájában a tudományok tudományára — a marxizmus-leninizmusra támaszkodik. A marxis ta-leninista tanításnak következetes érvényesítése a mindennapi gyakorlatban — ez teszi a pártot szervezetileg és eszmeileg egységessé, olyan párttá, amelyet sorainak szí lárd szervezettsége és az önkéntes, öntudatos vasfegyelem jellemez. A párt szervezeti és eszmei egy sége állandó szilárdításának hatal mas eszköze: a pá-rt alapszabály zata. Az alapszabályzat pártunk belső életének törvénye, amelyet pártunk azért fogadott el. hogy nagv példaképe — a Szovjetunió Kommunista Pártja — szerint az azonos elveket valló embereknek — kommunistáknak — a munkásosz tály, a dolgozó parasztság és a dolgozó értelmiség tagjaiból szervezett igazi harci szövetségévé vál jon. • Az SzKP gazdag története és pártunk története is megmutatja, hogy az új típusú párt — a Kommunista Párt — jó munkája szempontjából milyen felmérhetetlenül nagyjelentőségű a párt eszmei egysége. Az eszmei egység, az azo nos elvek nem jelentik a gondolat uniformizálását, hanem a nézetek és az elvék egységét fejezik ki a pártpolitika érvényesítésében, vala mennyi kommunista egységes, szi lárd akaratát, hogy elérjék a kitűzött célt. A párt ezen eszmei egy sége a marxista-leninista ideológiá böü ered, amely alapján a párt gyakorlatában igazodik Csak olyan párt folytathat sikere s harcot a kapitalista rabszolgaság ellen, az új társadalom felépítéséért, amely tényleg az azonos elveket valló emberek, az öntudatos kommunisták harci szövetsége. A marxizmus-leninizmus elveitől való eltérés, az eszmei téren való széthúzás és szervezési lazaság amelyet tudatosan támogattak a jobboldali vezetők — az ellenséges ideológiákkal való megalkuvás: ezek voltak a fő okai annak, hogy a szociáldemokrata pártok oppor tunisták lettek, helytelen útra tér tek és ? burzsoázia kiszolgálóivá váltak Pártunk tapasztalatai, kü lönösen létezésének kezdeti idösza | kában, arra tanítanak minket, hogy milyen károkat okozott a párt so raiban megmutatkozó eszmei téren való széthúzás és az opportuniz mussal való megalkuvás. Néhány pártszervezetben, ahol nincs meg a szilárd eszmei egység, mivel nem fordítanak megfelelő gondot a tagok marxista-leninista nevelésére, ahol a pártellene s nézetekkel megalkusznak, aihol nem harcolnak az ellenséges ideológia ellen, az eszmei egység hiánya ma is a pártmunka fékezőjévé válik. Olyan üzemekiben, ahol csak a kommunisták' egy része mozgósít a párt irányvonala szellemében a terv teljesítésére, a munkaterme lékenység fokozására, míg a töb biek nem harcolnak a párt politi kájának végrehajtásáért., ott a munkában nem érhetnek el hala dást. Az ilyen szervezet azután nem képezi az azoho s elveket val ló emberek harci szövetségét, akik egységesen harcolnak a pá.rt irány vonalának teljesítéséért. Gyakran ennek éppen az ellenkezője igaz. Néhány falusi szervezetben még olyan tagokat is találhatunk, akik védik a falusi gazdagokat, arra hivatkozva, hogy »az ő kulákjuk« jó ember hogy szakember, hogy nélküle a szövetkezet nem létezhetne. Ezek az elvtársak öntudatlanságukkal tönkre teszik azoknak a kommunistáknak munkáját, akik a kulák kártevő tevékenysége (el len harcolnak. Ezek az elvtársak gyakran n>em rosszindulatból hor dozói és terjesztői »a kuláknak a szocializmusba való belenövése«, a kulák egyedül úgy sem tehet sem mit«, »a kulákra úgyis a letűnés sorsa vár« és más hasonló el lenséges, opportunista nézeteknek. Ezeik az ellenséges nézetek előse gítik az osztályellenséggel megal kuvó légkör kialakítását, elösegí tik a pájrt vezérvonalának elferditését és ártanak a szocializmus építésének a falvakon. A párt politikájának ilyen elferdítése a párttagok egész sorának alacsony eszmei színvonalából é s eszmei fejletlenségéből származik. Hogy a Párt eszmei egysége ál landóan megszilárduljon, hogy va lamennyi tagja az azonos elveket valló emberek — a kommunisták igazi harci szövetségét alkossa, eh hez az szükséges, hogy kitartó és meg nem alkuvó harcot folytassunk a kapitalizmus minden csökevénye ellen az emberek gondolkozásában, harcoljunk az ellenséges, reakciós ideológiák ellen, akár a szociáldemokrata opportunizmus ról, akár a kozmopolita, masaryki ideológiáról, akár vallási hiedel mekről van szó. Ez pedig elsősor ban harcot jelent a marxizmus le ninizmus alapjainak állandó el saj á tításáért. A párt eszmei egységéért foly tátott harc nem jelentheti a pártonbelüli nézetnyilvánítás bármilyen formájú elnyomását és nem is eredményezheti ezt. A párt minden tagja számára lehetővé teszi annak a jognak gyakorlását, hogy szabadion, ismeretei és tapasztala tai alapján kifejezze nézeteit, ak tívan részt vegyen minden kérdés megoldásában. Ha azonban egy szer már elfogadtak olyan határo zatot, amely feladatul tűzi ki a kérdés valamilyen formájú megöl dását. akkor valamennyi kommunis tának harcolnia kell ezen határozat teljesítéséért. A párt eszmei egy sége az akarat egységében mutatkőzik meg, amely a kitűzött cél elérésére irányul. Ahol megszegik a párt e törvényét, ahol nem harcolnak közösen a kitűzött cél teljesítéséért, ott gyengül a párt eszmei egysége, ott megbontják azt és kialakítják a táptalajt az ellenség kártevő tevékenysége számára, sőt ott a párt tagjai é s funkciónáriusai különféle ellenséges és kommunistaellenes nézetek hordozóivá válhatnak. • Az ilyen ellenséges, a pártra és a munkásosztályra ártalmas nézeteknek egyike, amely gyakran tapasztalható a pártszervezetek munkájában — a szociáldemokrata opportunizmus — a burzsoáziával való osztályegyüttmüködés elmélete és gyakorlata, Terjesztése és fenntartása a párttagok soraiban gyakran a tudatos kártevő tevékenység müve. Ezt lehetővé teszi az a tény is, hogy a párttagok kö. zül sokan a háború előtt a régi szociáldemokrata nevelést kapták. Habár már régen letértek a szociáldemokrácia útjáról és semmi közük sem volt az áruló jobboldali vezéreikhez, habár ma önfeláldozó, an és becsületesen dolgoznak a Párt soraiban, sokan még magukban hordozzák a szociáldemokratizmus csökevényeit. Ez ingadozásukban. határozatlanságukban és főleg a döntő pillanatokban való meghátrálásukban mutatkozik meg, tehát főleg akkor, amikor szükség van a szilárd osztályöntudatra, a határozott és gyors döntésre. Amíg uralmon voltak a kapitalisták, a szociáldemokrata opportunista vezérek elárulták és lehetetlenné tették a munkások és parasztok nagyobb darab kenyérért foly-