Uj Szó, 1953. szeptember (6. évfolyam, 212-237.szám)
1953-09-13 / 223. szám, vasárnap
1953 szeptember 13 US szo 7 A Szlovák Tudományos Akadémia 24 új jelöltje A Szlovák Tudományos Akadémia elnöksége 24 űj jelöltet vett fel az akadémiára a főiskolás ifjú tudományos dolgozók és gyakorlati szak emberek soraiból. A jelöltek tanulmányaikat é s munkáikat a legikiválóbb tudományos dolgozók vezetése alatt végzik és disszertációjuk elfogadása után a tudományok lelöltje címet kapják Csehszlovákiában állandóan csökken a gyermekhalandóság A nagy gondosság, amelyet Cseh Szlovákiában az anyákra és gyermekekre fordítanak, eredményezte, hogy az 1953. év első felében a gyermekhalandóság az előző év első feléhez képest ismét nagy mértékben csökkent A köztársaság egész hányad 60.1 volt. A cseh országrészekben ezer gyermekre az idei első félévben 39.3, (tavaly 50.2), Szlovákiában 65.8, (tavaly 78.1) haláleset jutott. Legkisebb volt a gyermekhalandóság a prágai központi nemzeti bizottság körzetében: 28.4. és Liberecben 28.8. ezerhez területén, minden 1Ö00 gyermekre 48.9 haláleset jut, míg tavaly ez a arányítva. # Emlékművet állítanak az 1894. évi sztrájkokban elesett bányászoknak Az^ osztravai Trojica-bánya bányászai elhatározták, hogy emlékmüvet állítanak társaiknak, akik az igazságos követeléseikért folytatott 1894. évi sztrájkharcokban életüket vesztették. A Trojica-bánya tárnája előtt azoín a helyen, ahol akkor május 9-én az osztrák csendőrök sor tüze tizenkét bányászt és egy kisfiút ölt meg, áll majd az emlékmű — a mur\Jcásosztály jogaiért folytatott nehéz harcának örök emléke. Az emlékmü-pályázatb(í Vladislav Gajda fiatal oszitravai szobrász terve került ki győztesen, aki Ján Lauda államdíjas tanár tanítványa. A terv három bányászt ábrázol öszszeszorított ököllel a csendörök véres tette előtti pillanatban. A kö. bői készült emlékmű három méter magas lesz. Erdei gyümölcsöt is konzerválunk Konzervgyárainkba erdeinkből is értékes nyersanyagok érkeznek. Eb. ben az évben a konzervgyárak megfelelő mennyiségű erdei gyümölcsöt dolgoznak fel. Főleg fekete áfonyát, málnát és szedret, amelyeknek tervezett gyűjtést magasan túleljesítették, megkezdték a rizzsel és zöldborsóval vegyes kész gombaételek gyártását is. Dolgozóink számára új szakiskola nyílik A bratislavai építőipari felsőiskola ajánlja. Ezenkivül az alsóbbfokú igazgatósága dolgozóink számára megnyitja a szakiskola első évfolyamait., mégpedig az ötéves felsőbb és kétéves alsóbb iskolai évfolyamot. Feltétel, hogv a pályázó a középiskola III. osztályát elvégezte és hogy az üzem, amelyben a pályázó dolgozik, a tanfolyamra való felvételét iskolákba pályázóknak a líőmüvesvagy ácstamoncidö elvégzését igazoló bizonyítványt kell felmutatniok. A bedratásokat és ezzel kapcsolatos megbeszéléseket szeptember 14-én 16 órakor tartják a Zooh-utca 14. sz. alatt levő iskolaépületben. Üj kenyér és süteményelárusító hely A ZDROJ II. állami kiskereskedés! vállalat bratislavai városi igaz gatósáiga abba n a törekvésben, hogy minél jobban szolgálja a dolgozókat, (azelőtt Posta) utcán új különleges kenyér és süteményelárusító helyet nyitott, amely bő választékot nyújt különböző kenyér- és süteményfaj folyó évi augusztus 15-én a Dukla- i tákból. A kommunális üzemek felhívása Bratislava város kommunális üzemeinek munkakollektívája értékes kötelezettségvállalásokkal, valamint szocialista versenyével a mosodai, ruhafestő és tisztító üzemekben állandóan javítja a dolgozó közönségnek tett szolgálatait azzal, hogy a fehérneműt és ruhaneműt minőség és szakszerűség tekintetében a lakosság teljes megelégedésére mossa, tisztítja és vasalja. Az alkalmazottak kötelezettségvállalásaikkal elérték, hogy a vállalatban a fehérne műnél a várakozási idő 10 napról már 8 napra rövidült. A ruha- és fehérnemütisztítás gyors elvégzésével a gyűjtőhelyeken gyakran nagyon sok anyag halmozódik fel, melyet a lakosság kellő időben nem visz el. Ennek következ ménye a már kitisztított dolgok meg nem felelő elhelyezése, ami a munka minőségének hátrányára válik és az üzletfelek panaszaival jár. Bratislava város kommunális üzemei most azzal a felhívással fordulnak a lakossághoz, hogy a már kitisztított ruha- és fehérnemüféléket a gyűjtőhelyekről kellő időben vigyék el, egyrészt saját érdekükben, másrészt, hogy ezzel könnyítsenek az alkalmazottak munkáján. Kísérjük figyelemmel a kenyér minőségét Szeptember 1-től kezdv e a Bratislavában készült kenyeret a sütés napjának feltüntetése mellett még annak a sütődének a számával is megjelölik, amelyben a kenyeret sütötték. A megjelölés úgy történik, hogy az első szám jeleníti a sütöde számát, ettől jobbra pedig a sütés napja van feltüntetve. Az intézkedés következtében a fogyasztók a kenyér minősége elleni esetleges panaszaikat közvetlenül azokkal a dolgozókkal tárgyalhatják meg, akiknek üzemében a hiba előfordult, úgyhogy annaik orvoslása is gyorsabban megtörténhetik A bratislavai Szlovák Nyugdíjbiztosító Hivatal fogadónapjai A bratislavai Szlovák Nyugdijbiz 1 csak kedden és szerdán 7—13 óráig tosítj Hivatal figyelmezteti a hozzá tartozó nyugdíjasokat és egyéb érdekelteket, hogy a nagy munkatorlódás következtében átmenetileg .tart fogadónapokat és ezért kéri, hogy a felek csak fontos okokból forduljanak személyesen a hivatal, hoz. Üdülőhajózás a Dunán A Csehszlovák Dunahajózás nem zeti vállalat abban a törekvésben, hogy Bratislava város dolgozóinak hétvégi kellemes szórakozást nyújtson, üzembe helyezte a Pionier nevű hajót, amely 600 személyt fogadhat be. Sétahajózást minden szombaton és vasárnap 16 órától kezdve tartanak. A sétahajózás a Dunán felfelé a kiállítási csarnokokig, majd lefelé a magyar határig, végül vissza a kikötőhelyre történik. Jegyeket elővételben a Cestovný ruch nemzeti vállalatnál (Stúr u. 1. A.) és a csavargözös pénztárnál lehet venni Felnőttek jegyeinek ára 7.— korona, gyermekjegy (csakis felnőttek kíséretében) 3.50 korona. Gazdag műsorra! ünneplik sportolóink a Bányásznapot A Bányásznap ezidei ünnepségeibe lelkesen bekapcsolódtak sportolóink is, különösen a Baník ÖSSz tagjai. A legtöbb bányászvárosban a Bá nyásznap tiszteletére már régóta sportversenyek folynak az egyes osztályok és központok között és ezek most érik el tetőpontjukat. Handlován már egy hónap óta folynak a labdarúgó, kosárlabda, röplabda mérkőzések, kötélhúzó ver seny és az MHK jelvényvérseny feltételeinek teljesítése. A közép döntő és döntő mérkőzések tegnap és ma kerülnek sorra. Tegnap és ma az otthonlak versenyein kívül kosárlabda tornát tartanak, amelyben a PDA Bratislava, Iskra Tren čin Odeva, Tatran Pezinok és Baník Handlová csapatai vesznek részt. A versenyben mindegyik csapat mindegyikkel játszik. A verseny az ipariskola pályáján folyik le. A Bánik Handlová nöi röplabda játé. kosai barátságos mérkőzést tartanak a Slovan Bratislava SLVTVŠ csapatával. A sakkozók közt megjelenik Patúček mester és szimultánjátékot játszik velük. Fellépnek továbbá a torhászok, az ökölvívók pedig a Spartak Dubnicával mérkőznek A mai vasárnapi műsor csúcspontja pedig a Baník Handlová—ÜDÖH Bratisava labdarúgó mérkőzés lesz. Novákyban is már egy hónapja folyik a verseny különféle sport, ágakban. Az otthoniak versenyein kivül szombatra és mára férfi és női röplabda verseny van kitűzve, amelyen egész Szlovákiából játszanak csapatok. Fellépnek a nyitrai kerület tornászai, befejezésül pedig a Baník Nováky—ČSR ifjúsági csapata játszanak labdarúgó mérkőzést. A Bányásznapra Pótoron is gazdag testnevelési műsorral készültek fel. Szerepelnek az ottani sportolókon kívül az ODA Trenčín tagjai és a kékkői kosárlabdázók. A vasárnapi műsort a Baník Pótor —ODA Trenčín barátságos labda, rúgó mérkőzése fejezi be. Osztravá. ban a bányásznap tiszteletére tartott sportdélutánon a Baník Ostravsko—Górník Stalinogród közt nemzetközi labdarúgó mérkőzés lesz. Bő műsort készítettek el Mostban, ahol a csehszlovák labdarúgó válógatottak edzőmérkőzése lesz a Baník Mosttal, továbbá nemzetközi kézilabda mérkőzés ÜDA Praha— CCA Bukurešt csapatai közt. Ugyanúgy a többi bányászvárosban is értékes sportműsorral fogják megünnepelni a Bányásznapot. Mi az oka a Vörös Csillag vasárnapi vereségének ? Mint jelentettük, a Köztársasági Bajnokság második helyezettje, a bratislavai Vörös Csillag csapata vasárnap a kladnói Bányász csapattól 2:0 arányban vereséget szenvedett. A Vörös Csillag formaha nyatlását — a vereség okát sokan nem tudják megérteni. Ezzel kap csolatban felkerestük Ember Józsefet, a csapat edzőjét, aki munka társunknak a következőket mondot ta: — A két héttel ezelőtti prágai Spartak elleni mérkőzésből kell ki indulni — kezdte nyilatkozatát az edző. — A csapat 6 játékosa, akik Bukarestben, a Világifjúsági Találkozó sportversenyeinek labdarúgó tornáján vettek részt, a hosszú utazás után fáradtan állott ki a prágai mérkőzésre. Gőgh és Košnár sérültek voltak és így természetesen nem is játszhattak. A mérkőzést nagy küzdelem után elvesztették. Ezután a vereség után a Bra tislavai Sláviával játszottunk, majd a következő napon , Lengyelországba utaztunk. Csapatunk sikeresen szerepelt a ' lengyelországi portyán. A játékosok tudták és átérezték, hogy népi demokratikus köztársaságunk színeiért, dicsőségéért küzdenek. Minden egyes mérkőzésen határtalan lelkesedéssel és erőkifej téssel küzdöttek a fiúk. Ezek a mérkőzések természetesen kifárasz "tották játékosainkat. Azután a sok utazás is ártalmas volt a játékosok formájára. — Most rátérek a kladnói Bányász elleni mérkőzésre. — folytatta nyilatkozatát — Itt is hátránynyal indultunk. Kénytelenek voltunk egyik kiváló játékosunkat, Kacsányit nélkülözni, aki a válogatott csapattal Bulgáriába utazott. Az első félidőben szív és lélek nélkül játszott a csapat. A két fedezet és a balszárny gyenge játéka következtében az ellenfél összekö tői és csatárai többet tudtak támadni és kezdeményemi. Ez meg is hozta részükre az eredményt: 2 védelmi hibából — két gólt kaptunk. Azonban nemcsak ez volt a hiba, hiszen csatárainknak nagyszerű gólhelyzetei voltak, azonban ezeket nem tudták kihasználni. — A félidő után — folytatta nyilatkozatát Ember József edző — a küzdőképesség terén feljavult a csapat és szinte állandó támadásban voltak. Ekkor is a csatárok gólképtelenségén múlott, hogy nem tudtak eredményt elérni. Sok biztos gólhelyzetet hagytak kihasználatlanul. A Vörös Csillag legközelebb Liberecre utazik, majd otthon játszik a prágai Dynamóval. Az utolsó bajnoki mérkőzésre Kassán kerül sor. — Ezekre a mérkőzésekre igyekszünk jól felkészülni, szükségünk van minden egyes pontra, mert a tabellán jó helyezést akarunk elérni — fejezte be nyilatkozatát Ember József, a Vörös Csillag edzője. A sak k világbainokjeiöltek versenye A sakkvilágbajnokjelöltek versenyének hetedik fordulójában viszonylag nyugodt küzdelem után döntetlenül végződött a Boleszlavszkij— Reshewsky, Stahlberg—Bronstein és az Averbah—Najdorf-játszma. Súlyos bonyodalmak után ugyancsak pontosztozkodás volt a Szabó— Taj. manov és az Euwe—Gligorics-játszmában. A Kotov—Keresz függőben maradt játszmában Keresz az esélyes, a Szmisálov—Geller-játszma döntetlent ígér. SPORTHIRADO • Az idei tenisz-ranglista. Az Állami Testnevelési és Sportbizottság teniszszakosztálya kiadta — az augusztus 31-dg elért eredmények alapján — az idei tenisz-ranglistát, mely a következő: Férfiak: 1. Zábrodsky,. 2—3, Krajčík és Široký, 4. Javorský, 5. Smolinský, 6. Parma, 7. Vrba, 8. Kalouš, 9. Béčka, 10. Kunstfeld. Nők: Elgrová és Gazdi ková (1.—2.), Pužejová (3.), Karmazinová (4.), Holečková (5.). • Válogatott labdarúgóink — mint már jelentettük — edzőtábor, ban készülnek a Svájc elleni mérkőzésre. Legközelebbi edzőmérkőzésüket szerdán délután Prágában játsszák a Spartak Dukla Karvin együttessel. 9 Bulgária—Lengyelország nemzetközi mérkőzést bonyolítanak le ma délután Szófiában. A mérkőzést a magyar Zsolt vezeti. • Üzemek közötti teniszverseny. A Kablo, Kovosmalt, Matador és a BEZ legjobb teniszezőinek részvételével a Spartak Kovosmalt ligetfalusi teniszpályáin 87 induló részvételével tornát rendeznék. A nöi versenyben Enderová (Matador) vezet, míg a férfiaknál Kuchlár és Toronský a legjobbak. A teniszversenyt vasárnap fejezik be. 9 Magyar vívók utaztak a Szovjetunióba. A* Szovjetunió egészségügyi minisztériuma testnevelési és sportföigazgatósága meghívására magyar vívók utaztak a Szovjetunióba. 9 Összeállították Svájc válogatott csapatát. Zürichből jelentik: Cseh szlovákia ellen játszó svájci csa patot már véglegesen összeállítót, ták, mely a következő: Eich — Zehnder, Casali, Flueckiger — Hä uptli, Bigler, — Ballaman Anto nen, Eggiman, Mauron, Fatton, tar talékok: Pernumian, Neukom, Kernen. • Az egységes sportminősítés szabályzata értelmében a jövő évi bajnokságban csak azok a verseny zök, illetve sportolók indulhatnak, akik december 31-ig valamely tel jesítményi osztály előírt szintfeltételeit teljesítették. • Szovjetunió labdarúgó-bajnoksága. A Moszkvai Dinamó-stadionban tegnap délután a Torpédo csapata 1:0 (0:0) arányban győzte le a moszkvai Dinamót. A mérkőzést több mint 60.000 néző előtt játszották A győztes gól az utolsó előtti percben esett. A Torpedó ezzel a győzelmével a tabella harmadik helyére került, A bajnokság befejezéséhe?: már csak két mérkőzés hiányzik. A moszkvai Szpartak a kujbisevi Zenit ojlen, a kijevi Dinamó pedig a leningrádi Dinamó ellen áll ki. • A Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökének sajtófogadása. Avery Brundage, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke Lausanneben sajtóértekezletet tarlott. Elmondotta, hogy az olimpiász megrendezéséért versenyző 17 város közül szinte egyforma esélye van a négy európai városnak: Lausannenak, Brüszszelnek. Rómának és Budapestnek. Annak a véleményének is kifejezést adott, hogy a NOB 1954. tavaszán Párizsban összeülő kongresszusa minden bizonnyal Európának ítéli az 1960-as olimpiászt, mivel egyre jobban bebizonyosodik, hogy az olimpiai mozgalomnak ezen a föld részen a legerősebbek a gyökerei. Az 1960-as téli olimpiai játékok rendezését St. Moritz, Innsbruck és Garnischpartenkirchen kéri, de bejelentette igényét 7 amerikai város is, amelyek közül azonban az amerikai olimpiai bizottság csak egyet javasol majd. Vasárnapi sportműsor A ,,Bányásznap" tiszteletére Handlován, Noválkyn, Pótoron, Moston, Karvinnán nagyszabású sportversenyeket rendeznek. Atletika. Atlétikai serlegmérközéseket rendeznek a prágai Hadseregstadionban. Budapesten: Magyarország—Svédország nemzetközi atlétikai viadal második napja. .Kosárlabda: Bratislavában az estitornát fejezik be. Labdarúgás: „A" bajnoki verseny: Spartak Praha Stalingrád— Tatran Teplice. Kerületi bajnokságok: Bratislavai kerület: Iskra Trenčín Odeva—Sparbak Trenčín, Slavoj Piešťany —Sokol JRD Prievoz, Slavoj Malacky—Slovan Bratislava ÜNVB, Slavoj Senec—Iskra Holič, Iskra Trenčín Merina —Bratislavai Vörös Csillag, Spartak Kablo Bratislava —Iskra Senica. Nyitrai kerület: Dynamo. Šala— Tatran Želiezovce, Lokomotíva Palárikovo —Slavoj Šurany, Dynamo Nové Zámky —Komárno Vörö s Csillag, Spartak Komárno —Spartak Nové Zámky, Slavoj Levice —Iskra Partizánske, Slavoj Prievidza —Spartak Topolčany, Slavoj Nitra—Iskra Hlohovec Odeva. Zilinai kerület: Spartak Čadca — Iskra Lipt. Mikulás, Tatran Krásno — Spartak Pov. Bystrica. Tatran Liet. Lúčka —Tatran Turany, Lokomotíva Vrútky—Spartak Martin, Iskra Ružomberok—Iskra Púchov, Spartak Dubnica —Spartak Bytča. Banská *Byst*cai kerület: Tatran Ondrej—Spartak Piesok, Banik Kremnica —Lokomotíva Zvolen, Spartak Fiľakovo —PDA B. Bystrica, Baník Podbrezová—Tatran Harmanec. Košíceí kerület; Tatran Poprád — Slavoj Trebišov, Slávia Košice—PDA Košice, Spartak Krompachy--Slavoj Kežmarok, Baník Košice—Iskra Svit. Prešovi kerület: Slavoj Michalovce, —Slovan Giraltovce, Tatran Humenné —Slavoj Prešov, Slavoj Sabinov — Tatran Prešov „B", Spartak Snina — Sokol Vet Kapušany, Slávia Prešov —Slovan Bardejov, Slovan Sobrance —PDA Prešov. Barátságos labdarúgó mérkőzés; Iskra 2ilina— Slovan Bratislava ÜNV. \