Uj Szó, 1953. szeptember (6. évfolyam, 212-237.szám)

1953-09-12 / 222. szám, szombat

U J SZÖ A Laniel-kormány „újjáépítési^ programmja 1953 szeptember 12 A francia burzsoá sajtó kommentálja a »gazdasági újjáépités« négyhetes kormányprogrammját. Edgár Faure pénzügyminiszter kijelentette, hogy »támadás« indult a költségvetési kiadások »csökkentése« céljából. A burzsoá lapok tarkállanak a számoktól, százalékszámításoktól és a s.250—300 miliárd frank megtakaritásról« szóló nagybetűs címektől. Ezt a »megtakarítást« állítólag a Laniel—Paure.terv második szakasza ígéri. Sok lap azonban kétkedően tekint ezekre a nagyhangon reklámozott kormányintézkedésekre. A sCombat« például kiemeli, hogy »az 1954. évi költségvetési kiadások nyugtalanítóak«, mert a „kiadások összegének 3.935 milliárd frankot kell elérnie, a bevételnek pedig csak 2.810 milliárd frankot.« »Ily módon — mutat rá a lap — a költségvetés hiánya, amelyet »költségvetési zsákutcának® neveznek, több mint 1100 milliárd frank, míg az ez évi deficit hivatalos adatok szerint mintegy hétszázmilliárd frank.« A Lanielék által nagyhangon be harangozott »árcsökkentési« kam pányről a demokratikus sajtó két kedöen nyilatkozik. »Az a benyo. más támad, — írja' a »Liberation« — hogy a kormány, amelyet a szo. ciális mozgalom mult hónapban erősen meging'atott és amely elhatározta, hogy semilyen béremelési követelést sem teljesít, egyes árcsökkentésekkel csak arra törekszik, hogy néhányheti lélekzetvételi szünethez jusson és azt a látszatot keltse, mintha valamit tenne a dolgozók érdekében.« ,,Pinay Jupiter-tonansnak (menny, dörgő Jupiternek) játszotta ki magát — folytatja a lap. — Ezt mondta: — »Megparancsolom, hogy csökkentsenek!« és mert hangosan kiabált, egyes emberek hittek neki. De jaj. néhány hónap múlva szem be kellett találniuk magukat a valósággal: semmi sem csökkent — egyedüj a bizalom.® »A Laniel-kormány politikája minden árcsökkentést tagad, mert egyrészt fenntartva a fegyverkezés és az indokínai háború minden pénzügyi nehézségét, mely a közép, rétegekre nehezedik, másrészt buzdítja, támogatja az egész ipari, kereskedelmi és bankoligarohiát, amely hatalmas profitot vág zsebre a munkások kizsákmányolása és a magas árak politikájával és amely ennek érdekében maga csökkenti vállalatainak termelékenységét.® A francia pénzügyminiszter bejelen tette, hogy 1954-iben csökkenteni fogják a polgári szükségleteket szolgáló kiadásokat Edgár Faure francia pénzügymi níszter a juramegyei Nozeroyban beszédet mondott egy mezőgazdasági kongresszuson. Beszédében ko mor képet festett Franciaország pénzügyi és gazdasági helyzetéről, egyben pedig további népellenes '•endeletek kiadását jelentette be. Beszédében kénytelen volt beis merni, hogy a francia államháztar tás túlméretezett kiadásai okozzák a közszükségleti cikkek szakadatlan inflációs áremelkedését. Bevallotta azt is,

( hogy az adott körülmények között elkerülhetetlen a munkanélküliség növekedése. A továbbiakban bejelentette, Jiogy az 1954. évi költségvetés öszszeállításánál csökkenteni kell a polgári szükségleteket szolgáló kiadásokat. Igy a kormány elhatá rozta, hogy az újjáépítési hiteleket 12, az államosított iparágak fel szerelésének korszerűsítésére vo. natkozó hiteleket pedig 30 müliárd frankkal csökkenti. 470 milliárd frankról 440 milliárdra csökkenti a kormány a gazdasági és szociális beruházások előirányzatát. Francia polgári lap Juin tábornagy katonai klikkjének mesterkedéseiről A Párizsban megjelenő »Le Jacobin« című polgári lap a marokkői szultán trónfosztására szervezett puccsal kapcsolatban a következőket közli: v ^Kétségtelen, hogy a Laniel-kormány a legutóbbi marokkói eseményekkel kapcsolatban egész titokzatos szerepet juttatott Juin tábornagynak és Guillaume tábornoknak. Ez a szerep kísértetiesen emlékeztet Franco tábornokéra, akinek hírhedt falangista mozgalma annakidején Spanyol-Marokkónál indult hódító útjára. A francia gyarmatosító rendszernek Afrikában természetesen nemcsak Tuniszban és Algii'ban vannak ügynökei, hanem Marokkóban is. Azonban úgy látszik, hogy a francia hadsereg reakciós elemei által támogatott Juin.féle katonai klikk becsvágyai messze túlterjednek a szorosan vett afrikai színtéren. Nekik Marokkóra, mint stratégiai támaszpontra van szükségük további kalandjaik számára. Ami Marokkó ban történt — írja a lap — az esetleg Franciaországban is bekövetkezhet és ezért kötelességünk, hogy éberségre intsünk, már csak azért is, mert a legutóbbi marokkói események szellemükben és végrehajtásukban nagyon is hasonlítanak egy nem is olyan régi multhoz.« Marokkói helyzetjelentés Az „Al-Misrí" jelentése szerint „Észaikafrika szabadságharcának Bizottsága" (amelygt^az észákafrikai országok politikai emigránsai alakítottak) nyüatkozatot tett közzé, amelyben leírja a francia csapatok marokkói terrorját. Az országban — áll a közleményben — tömeges bebörtönzések folynak. A marokkói szultán trónfosztása után több mint 20.000 hazafit vetettek börtönbe. Marokkóban terjed a nemzeti felszabadító küzdelem. Casablancáiban tömegtüntetéseket rendeztek. A francia csapatokkal történt összetűzések során 23 francia katonát megöltek. A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság kikiáltásának öt éve Szeptember 9-én volt öt éve an nak, hogy kikiáltották a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságot. Az összes koreai lapok vezércikkeket szentelnek eme nagy jelentősé gü esemény évfordulójának. A ,,Nodon Színműn" című lap sDicsö hazánk« című vezércikké, ben ja következőket írja: A koreai nemzet az egész vüág előtt büsz ke hatalmas hazájára. A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság győzelmes zászlaja kemény megpróbáltatásokon keresztül vezette a koreai népet. A koreai nép e zászló alatt vívta ki történelmi jelentőségű győzelmét a felszabadító honvédő háborúban. Mind a háború idején, mind a háború utáni újjáépítés és a népgazdaság építése idején a koreai nép összes törekvései egy célra — gyönyörű hazája — a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság, felvirágzására irányulnak. Angol-amerikai ellentétek a Csendes-óceán vidékén Az United Press washingtoni le- I velezőjének jelentése szerint Ausztrália külügyminisztere Düllessze] folytatott beszélgetése után a sajtótudósítóknak kijelentette, hogy beszélgetéseik a Csendesóceáni Szövetség külügyminiszterei tanácsának elkövetkező évenkénti' értekezletét érintették. amelyet Washingtonban tartanak meg. Ausztrália külügyminiszterének szavai szerint a tanács három képviselőije (USA, Ausztrália és Oj Zéland) „egy szemszögből nézik azt a kérdést, milyen kölcsönös viszonyt teremtsenek a Csendesóceáni Szövetség- és Anglia között". Diplomáciai hírforrásokból szerzett értesülések alapján Ausztrália, Üj Zéland és az USA már régebben megegyeztek abban, hogy mit sem változtatnak a szövetség és a többi csendesóoeáni országok kölcsönös viszonyában. A „Daily Telegraph and Morning Post" szerkesztőségi cikkben tiltakozik az ellen, hogy Angliát nem vették be a Csendesáceáni Szövetség tagjai közé „Nagy-Britannia — írja a lap — csendesóceáni nagyhatalom és joga van ahhoz, hogy a nemzetek közösségén belül kialakult sajátságos kölcsönös viszonyoktól függetlenül tagja legyen a szövetségnek." „Az imperializmus elleni küzdelem napja" Pakisztánban A pakisztáni sajtó jelentése szerint Mauljana Bhaszani, „Kelet-Pakisztán Népi Mohamedán Ligája" párt elnöke és Mahmud-ul-Hak Uszmani, a „Népi Mohamedán Liga,, karacsi szervezetének elnöke felhívással fordultak Pakisztán lakosságához, hogy ünnepelje meg szeptember 11-ét, mint „az imperializmus ellen folytatott küzdelem napját". Ez a felhívás nagy visszhangot keltett a lakosság körében. KeletPakisztán Kommunista Pártjának szervezete, a „Azad Pakisztán" párt karacsi szervezete, Karacsi város szakszervezeti bizottsága és a bankták Pakisztán népét, tiltakozzék ,,az imperialista nagyhatalmak bűnös cselekedetei ellen, melyeket a középkeleti országokkal való viszonyukban követnek el". Az „Azad Pakisztán" párt karacsi szervezetének közleményében ez áll: „Az imperialista nagyhatalmak minden lehető eszközt megragadnak, hogy fenntartsák uralmukat a leigázott országokban. A Moszadikkormányt Iránban amerikai segítséggel döntötték , meg. Franciaország szövetségre lépett Amerikával és igy igyekszik elfojtani Marokkó és Tunisz népének szabadságát köalkalmazottak szakszervezete felhív- | vetelő hangját." Megtisztult a búza a konkolytól Akkor zavaros a- Duna vize, amikor árad. Ilyenkor sodorja magával a szemetet, az iszapot, s 'viszi talán a végtelenbe, ahol az időjárás martalékává válik. Ilyen áradathoz ha. sonló hullámok csapkodták körül napokkal ezelőtt a nyárasdi szövetkezetet is És a hullámok magukkal ragadták a szövetkezet szemétjét és sodorták, a messzeségbe ... A Duna leapad, megtisztul és tovább folyik a medrében. A nyárasdi szövetkezetből is kiadták az utat a nem odavalóknak, eltűnt az alja — a szövetkezet újult erővel halad a további sikerek felé. 1. A szövetkezet könyvelője^ a kerekarcú, mindig mosolygós Varga Gyula a szokottnál korábban kelt. Cséplés alatt nemcsak a határban, hanem az irodában is meg kell fogni ám a munka végét. Kiváltkép az ilyen termés után, amikor a szem vastagabban csurog a zsákba, s csak úgy roskadozik a csűr a dús gabona terhe alatt, többet kell elkönyvelni és bizony, a tagok is többet visznek haza, mint ahogy azt már előre meghatározták. Megvallva az igazat, mindenki várja már a gabo naosztást. Varga Gyulának is fúrta az oldalát: mennyi is jut majd egyegy munkaegységre. Nem ^ mindennapi dolog ez" a szövetkezet életében. Nem lehet tehát a félévi elszámolással késlekedni, úgy van ez rendjén, amikorra az utolsó gabonakeresztek eltűnnek a földről és a cséplőcsoportok az utolsó zsák gabonát is szekérre teszik, a szövetkezet minden tagja megelégedetten nézze, ha befordul az udvarába az acélos búzával megrakott szekér: érdemes volt becsületesen dolgozni. Gazdag a jutalom. (Elbeszélés) Hát ezért igyekezett Varga Gyula már pirkadatkor az irodába. Mi tagadás, bántotta őt az asszonnyal való esti beszélgetés is. Az ördögbe — töprengett magában — hát honnan szedik ezt az újabb zagyvaságot. Ekkora hazugság! Még az aszszony is jobban akarja tudni, mi történik a szövetkezetben, mint én, akinél jobban már csak az elnök ismeri a közösség ügyes-bajos dolgait. Mintha még most is hallaná az asszony szavait: • — Hát te csak tudod Gyula, hogy mennyi gabonát kapunk egy-egy munkaegységre ? Igaz, hogy annyi sem lesz, mint ahogy terveztétek? — Hát azt honnan veszed? — támadt rá az ember. — A buszban hallottam, hiába van Gerkó Miklósnak, meg Karli Józsefnek 500 munkaegysége, még sem kapnak ök sem több gabonát Szalai Lajosnál, neki pedig csak néhány van. Ügy beszélik, mindenki annyit kap majd, amennyi a fejadagra kell. A többit viszi az állam! — Asszonybeszéd, — legyintett, s mielőtt elindult, ráparancsolt az asszonyra, hogy sohase hallgasson az efféle recsegésekre. Ütközben morfondírozott magában. Ugyan ki beszél ilyen dőreséget! bálunk mindenki tudja, hogy ami jár, azt megkapja. Különben is ismeri ö a tagokat és naponta sokan megfordulnak az irodában. Az idén csaknem harminc házépítési kérvényt szerkesztett a tagoknak, s ilyenkor szó esik mindenről. Soha egyik sem pengette így a húrt, de még csak nem is példázgatott arról, kapunk-e annyi gabonát, amennyi jár. Megelégedett itt mindenki. Jól mennek a dolgok. Derült égből nem eshet. Az asszony? Amint mondani szokás, „hallott valamit harangozni, de nem tudja mit". Mi a csuda történt! — ütötte meg a szemét az iroda asztalán heverő nagy halom posta. Az újságon és folyóiraton kívül lehetett ott vagy húsz, huszonöt levél is. Szokatlan ez olyan szövetkezetben, ahol az újságokon, a folyóiratokon kívül — ezekből jár jócskán a szövetkezetnek, hisz mindenki szereti az újságot — aligha hozott a vígkedélyü postás öt-hat levélnél többet naponta. Sebaj, először átvesszük a postát, azután sorra kerül a félévi ki. mutatás. Szokása volt, hogy előbb megnézze a borítékon, ki a feladó, honnét jött a levél De ma hiába forgatta a zöld borítékot, hiába kereste a feladó nevét, a címzetten kívül nem talált azokon egy tollvonást sem. Gyakorlott mozdulattal tépte fel az első borítékot. Ebben a pillanatban a mindig mosolygós arca megváltozott. Arcizmai remegni kezdtek, s összehúzta a homlokát. Sehogvsem illett gyermekien ábrándos kék szeméhez ez a változás. Szinte pillanatok alatt haragossá, gondterheltté vált a képe. AminJ olvassa a levelet, az aszszony szavai jutnak az eszébe: „Nem ad a szövetkezet többet a fejadagnál". A kuszált sorokból is jó ki lehetett venni, mii akar mondani a levél írója. A magam belátása szerint nem érdemes a szövetkezetben becsületesen dolgozni, hisz az egész falu azt beszéli, hogy az idén sem kapunk több gabonát semmivel sem, mint tavaly és még a csoportunkban azt mondják, hogy mindenki egyformán kapja a jutalmat. Ez nem helyénvaló, mert az embernek a munkája után jár a jutalom Szalai Lajos is megmondta és mások is mondták, hogy kilépnek a szövetkezetből. Ügy érzem, jobbat cselek szek, ha itthagyom a szövetkezetet és az állami gazdaságba megyek dolgozni". — Aláírás: Zsigárdi Mihály. — Tyüh, az árgyélusát! —- kiáltott fel a könyvelő. — Itt valami nincs rendben. A Mihály bácsi kilép? Egyik legbecsületesebb tagunk. Hihetetlen! Vájjon ö írta ezt a levelet ? Tovább böngész a levelek között. Vagy a tizenötödiket nézi és mindegyiken ugyanazok a kuszált sorok. A szöveg is csaknem hasonló volt mindegyikben. — Zsigárcsik Jenő, Dömény An. tal, Gál Jenő, — az áldóját! — rémült meg. Ezek mind a legjobb, tagjaink. Soká nézte mereven a leveleket. Nem is tudta hirtelen, mi történhetett ezekkel az emberekkel. Hát lehetséges mindez? Derült égből is eshet ? Vagy olyan gyorsan jött a zápor, hogy észre se vettük a fejünk felett tornyosuló sötét felhőket? . . Izgatottan rontott be az elnök szobájába: — János, Dömény elvtárs — nem is tudta hamarjában hogyan szólítsa. — Mit csinálunk most ? ... A legjobb tagok .. . kilépnek a szövetkezetből. Dömény János olyan ember, aki nem ijed meg a saját árnyékától, s nem egykönnyen veszíti el a fejét. Nyugodtan kérdezi: — Hát ilyet meg ki mer állítani? — Én! Itt van a kezemben. Tizenöt-húsz. Postán jött valamennyi, — és nyújtotta a leveleket az elnöknek. Amikor Dömény beleolvasott a levelekbe és meggyőződött róla, hogy tényleg így áll a dolog, nem tudta nevessen-e, vagy sírjon. — Póstán? Hát ilyen gyávák ezek az emberek? Megmondhatták volna itt négyszemközt is, mi a bajuk Vagy talán félnek tőlünk, szégyenlik magukat? — Akaratlanul ijs mosolyra húzódott az elnök szája. Az agronómus szakította félbe őket. Felindultan, remegő hangon kiabálta már az ajtóból. — Ki lehet az a bujtogató? hogy a fene vigye el a jó dolgát! — Mi történt, Kliner elvtárs? — Nem is tudom hogyan kezdjem. Az állattenyésztési csoport vezetővel, meg a zootechnikkal, vagy hogyan mondjam — amúgy is gyorsan beszél, de most szinte hadarta — Forró'í>ézá val beszéltem az imént.. . '— Na bökd ki már mi a baj? —<• Sokan kiléptek. A Zsigárdi Mihály bácsi is köztük Tudjátok, ismeritek, az a dolgos ember. Mindig legjobban szerette a szövetkezetet. — Kilépett? — Ki hát! Vitte a tehenét is a közösből, most már elege van mindenből, — mondta. Hát most mit csinálunk? Egyedül az elnök őrizte meg nyugalmát. — Meg kell védelmeznünk a szövetkezetet, — mondta. — A szavamat adom, hogy a Mihály bácsiból még a legjobb tag lesz Ha , most félre is vezették az ilyen lógósok, — a levélre mutat, — mint Nagy József, vagy Szalai Lajos, majd rá jön, hogy rossz útra tévedt. — Még sem hagyhatjuk, hogy az állatainkat széthordják — aggáiyóskodott az agronómus. — Hát azért küzdöttünk olyan sokat, ezért dolgoztunk annyit, hogy most egykét gazember miatt a szélnek ereszszük a gyönyörű állatokat? — Azt már nem! A szövetkezetet megvédjük. De ha Zsigárdi Mihály ki akar lépni és kilép, viheti a tehenét. Hisz az övé! — Dehogyis az övé — felel harciasan az agronómus. — A mienk! Mindenkié, aki a szövetkezet virágzásán fáradozott. Már pedig valamennyien megdolgoztunk azért, hogy most jobban élhetünk. — Olyan hirtelen jött ez az egész — vetette közbe Varga Gyula, — hogy az embernek egyszeriben megáll az esze... Én is hibás vagyok. Szólhattam volna már az elnök elvtársnak, mi készül itt. Dehát az iro. T I