Uj Szó, 1953. augusztus (6. évfolyam, 186-211.szám)

1953-08-09 / 193. szám, vasárnap

1 1953 augusztus 9 US $20 AZ EMBERJO! Egy Rousseau-évforduló margójára Amikor orvosok, barátok és az ismeretlen véradományozók jóvoltá ból a kassai kórházból hazakerül tem, az előjegyzési naptárról nevek és dátumok — meg nem íródott cikkek — néztek rám szemrehá nyóan: Rákóczi és Puskin, Gorkij és Majakovszkij. Voltaire és Rous s^au! De mert Jean Jaques Rous seau emléknapja, (halálának 175. évfordulója) még közel esik, ne mulasszuk el az alkalmat, hogy ró la beszélgessünk. Ki volt Rousseau? Ember, akinek nem lett volna szabad megszület ni! Ezt a kisemmiző, elvető ítéle tet Napoleon mondotta, a forrada lom likvidálója és imperialista ha szonélvezöje, amiből vüágosan kö vetkezik, hogy Rousseau születése mégsem volt egészen hiábavaló Rousseau hódító háborúnak, impe lialista zsarnokságnak, társadalmi elnyomásnak és emberkisebbítő mesterkedésnek sohse szállított menlevelet, de mindig ezek végső ellenszerét: a minden bilincstől sza badult embert! »Az ember szaba don születik, mégis mindenütt bi linosekbe van verve«: a Sowjetlite ratur júliusi száma ezzel a Rous seau-idézettel vezeti be meleghan gú Rousseau, emlékezését. És ez a mondat mindennél pontosabban jel zi Rousseau gondolatsorának kiin dulópontját és következetes útját, vágykép ez a teljes emberi sza badság felé. Rousseau volt a tár sadalmi, kukurális és erkölcsi zsák utcába került tizennyolcadik szá zad legeredményesebb felriasztója, történelmi közhellyel szólva: Ö volt a francia forradalom előfutára. Az első, aki a forradalom burzsoá adottságain túl, szavával, sugalma zásával láthatóvá tette a népet és' ezžel a forrradalom irányát népivé avathatta. Ezt az újat érezte meg egy fiatal diák, amikor Rousseau halála előtt, talán utolsó látogató ként, ismeretlenül és rajongva fel kereste az ősz mestert. E látoga táskor a jövendő francia forradalom adta le névjegyét, előlegezett nyűg táját Rousseaunál. A rajongó diá kot Robespierrenek hívták . .. Voltaire és az enciklopédia filo zófusai nélkül elképzelhetetlen a francia változás, de ök számítása ikba még nem kalkulálták be a nép, a negyedik rend váltakozó jo gát és szerepét. Egyetlen Voltaire idézet mindent megmagyaráz: »A népnek nincs sem ideje, sem képessége a művelődésre. Ugylátszik a tömeg müveletlenségére szükség van: mert ha ezek elkezdenének rezonálni, mindennek vége volna«. Rousseau ugyanakkor így beszél: »A szerencsétlen nép szenvedése olthatalan gyűlöletet ébresztett szí vemben elnyomóik iránti. Rousseau a nép szószólója volt, jogaiba he lyezöje és rnegkoronázója: a nép felség elvét, a népszuverenitást ö vetitette a legeredményesebben a köztudatba. Mindnyájan egyenlők vagyunk: hirdette, a különbséget a magántulajdon és az ezzel járó rosszaság verte közénk. »mert nem lehet természeti törvény, hogy egy maroknyi embercsoport a felesle gekben dúskáljon, amikor a nyo morgó többség a legszükségesebbel sem rendelkezik«. Az elnyomottak morális kötelessége a lázadás, » szabadságharc az ember jogaiért. Rousseau szavát csak a forradalom visszhangozhatta! Csoda, ha elne. vezték Antikrisztusnak, minden for radalmi rossz atyjának? A párizsi parlament könyveit tüzhalálra ítél te, öt magát elfogatási paranccsal űzött vaddá hajszolta E katolikus ítélet után szeretet' városa, a kál viní sta Genf ugyancsak máglyával és elfogatási paranccsal tisztelte meg legnagyobb fiát Nagyon szerették tisztelték és na gyon gyűlő

1 ték. Kant, korának legna gyobb filózófusa, a morál Newton jának nevezte Rousseaut, Voltaiere ugyanakkor törpe szörnynek, ma jómnak. »aki úgy viseli magát, mint a 'eggonoszabb bolond«. Ro usseau alaposan megzavarta kor társait: bogarat Ültetett a fejükbe, nyugalomról, szemhunyásról többé nem lehetett szó! Nézzétek a jám bor kön''"

Vlo

rEri polgárokat: az ért het tlensée gesztusaival jelzik egy másnak a megfoghatatlant: Kant professzor ma még nem indult el szokott napi sétájára, melyet pedig évek óta óraműpontossággal végez el, annyira, hogy a königsbergiek e sétához igazítják kronométerüket. Valami rendkívülinek kellett történ ni, hogy a séta — és a pontos idö jelzés — elmaradt. A hallatlan aka. dályt egy könyv okozta: Rousseau pedagógiai regénye, az Émile, mely annyira lekötötte és úgy megzavarta a königsbergi bölcset, hogy megfeledkezett a pedáns napirend pontos betartásáról. A kultúrtörté netnek ez az ismert epizódja min dennél jobban érzékelteti Rousseau rendkívüli hatását. Újszerű volt, szokatlanul őszinte, valaki, aki elő ször nevezi meg nevén a gyereket, aki először tudatosít olyat, amit elmondani, felfedni az írástudók ed dig elmulasztottak. A mulasztás jóvátétele türelmetlen mozdulatot kényszerít ki az emberből. Rousseau nem volt az ér telem fegyelmezettje, ő az érzelem moralistájaként heveskedve, sok szor túllő a célon. Rousseau elté vesztette a célt, de a lövés, a hang felriasztott mindenkit. íme puska poros tétele: az ember jó, de a társadalom elrontotta. Az ember iónak született, csak később lett hitvány. És mi tette gonosszá? A kultúra! »Mindenhatő Isten, szaba díts meg minket atyáink tudomá nyától és romlást hozó művészeté tői! Add meg nekünk a tudatlan ságot... cselekedjünk úgy, mintha sohse lettünk volna civilizált em berekít. Rousseau a kiúttalanságra Ijedt ember ösztönösen radikális védekező gesztusa: el mindentől, ami idevezetett! Ez a gyökeres ra dikalizmus lényegében menekülés volt: Rousseau nem harcot tudató sított, de természetes gyógymódot: vissza a természethez! Annyira romlottnak, gyökerében fertőzött nek, annyira idegennek, természet ellenesnek találta kora emberi éle tét és társadalmát, hogy csak a teljes visszavonulást ajánlhatta — kiindulópontnak. Uj startot sugalmazott, ahol a kiindulópont az elhallgattatott, elnyomorított egyszerű ember lehetett. Az ember jó: sírta, újjongta. És itt a visszavetített kiindulóponton, mint utolsó szalma, szálba kapaszkodik a társadalmilag elnyomottak, az egyszerű nép ter mészetességébe, szűzi, üj társada 'óm kezdő erejébe. Rousseau tele van ellenmondás sal, de ezek az ellenmondások a probléma érettség fokának a, meg nyilvánulásai: letagadhatatlan krízisjelek. Rousseau a kora társadalmi bomlottságának a betege és így betegen, de egészségvágyón menekül vissza a természethez. Optikai tévedés áldozataként £ feudalizmus bűneit az emberiség bűneiként ösz szegezi és amikor a kultúrát halá los kórként elveti, akkor kultúrel lenessége kora kultúrszerepéböl adódik. És ezen a ponton, tehát a feu dalizmus végpontján a társadalmi rothadás csak álkultúrát eredmé nyeZhetett. Rousseau ott követte el a hibát, amikor ezt a hazug álkultúrát a kultúra egyetemes jegyé, vé és lényegévé általánosítja. Az emberkisebbítő társadalmi rothadás elleni védekezésében egyszerűen elvetéld a kultúrát. Mint a bába, aki a vízzel együtt a gyereket is kiön ti! Igy születnek meg aztán elcsu szásai, nihilizmusba fulladt követ keztetései: »A gondolkodó ember megromlott állat« ... » Látom, hogy könyveim több rosszat szülnek, mint jót. . visszatérek tehát maximámra: a könyvek haszon tala nok«... A üsszaboni földrengés után Rousseau konzekvenciája így hangzik: »Ha a lisszaboni földrengést nézzük, látjuk, hogy nem a természet volt az, mely húszezer 6—7 emeletes házat zsúfolt össze egy helyre. Az emberek, mint va donban szétszórtan élő sátorlakók minden bizonnyal könnyebben vészelték volna át az egészet«. Rousseau a természetes, az öszin te, a romlatlan ember forradalmi szószólója. Az ember jő: e csatakiáltás az emberélet erkölcsi el sőbbségét hangsúlyozza egyoldalú an, még <* gondolat ellenében is. Roussear előtt száz évvel, egy má sik nagy francia, Descartes, a gondolati valósághoz kötötte az emberlétet: »Gondolkozom, tehát vagyok «. Rousseau igy mondhatná: jó vagyok, tehát létezem. E lát szatra ellentétes axiómák végered ményben egymás kiegészítői. Gon dolat nem lehet erkölcs nélkül! Ma ga Rousseau élte utolsó szakaszán valaha mindent elvető nihilizmusát igy helyesbbltette: »Én nem táma dom a tudományokat, én az erköl csöt védem«. A feudálburzsoázia féktelen amoralitása kivédhetetle nül kiváltotta Rousseau morális jel szavát: az ember jó! A társadalmi rabszolgaság ugyanakkor a sza badság vágyát erősíti. Az ember jó, de szabadság nélkül — semmi: »A szabadságról lemondani nem jelent sem többet, sem kevesebbet, mint az emberi lényegről lemondani, és ez így nemcsak az emiberi jogok ról, hanem az emberi kötelességről való lemondást is jelenti«. Mondják ma ls és mondták már tegnap: Rousseau álmodozó volt. Ha ez igaz, akkor az is igaz. hogy ezek az álmok úgy megfeküdték a feudálburzsoázia gyomrát, hogy segítségért volt kényt.elen kiáltani és tűzzel-vassal védekezni! Rousseau hatása térben és időben felmérhe tetlen. Goethe nem szereti, de köny veiben kimutathatóan ott él. Les sing, Herder és Schiller: elképzel helhetetlenek nélküle, csakúgy, min

t Byron vagy Hugo. Engels a dialek tika mesterének mondotta. Herzen természetlátásában ott kisért Rous seau szelleme és az e napokban ünnepelt Csernyiszevszkij a Péter Pál erőd foglyaként fordítja a »Vallo másokat«. És Tolsztoj, az orosz Rousseau? Saját tanúsága szerint: »istenítettem Rousseaut, 15 éves koromban kereszt helyett medail Ionban az ő képét viseltem a nya kamon. Vannak sorai, melyek majdnem olyanok, mintha én írtam volna őket«. És' végül fl volt az az író, aki az irodalmat elárasztotta természettel, vagy, ahogy Sainte Beuve olyan szépen mondja: »ő hozta be az irodalomba a zöld színt«. A zöld színt: a természet optimizmusát és a jó embert: az erkölcs hitét! Az ember jó! Amikor a világmé retben és tömegesen aljasították az embert gyilkossá, a költőkből az első világháború végén áradás szerűen tört elő a vétózó és véde kezve tudósító hang: az ember jó! Leonhard Franc világgásikoltó könyv címe a legtisztább Rousseau volt. Rousseau nem született hiába: je lenvalósága ma is kétségtelen! Ro usseau mindig feltüzel, ha népnyú zó társadalmak embert gyaláznak. Rousseau soha és sehol sem igazol hat imperialista háborút! Az ember jó és ember az imperializmus társadalmában, hogy lehetne jó? Háború nem lehet a jó ember ki élési formája. Az imperialista há ború a lejtőre került társadalmak emberaljasítő öngyilkossága. Rous seau, hogy adhatna itt menlevelet?! Leonhard Franc háborúellenes köny ve — ez a tiszta Rousseau — Hit ler máglyáin füstölgött el, Rous seaut magát legújabban az indokí nai könyvtárakból tiltották ki a francia katonai hatóságok. Rous seau és olvasója egyformán fekete listára kerülnek ma is. Rousseau él: az ember üldöztetése még nem ért véget. Rousseau mindig és újból igazolódik: a népi szabadságharc jogát, mint erkölcsi kötelességet újra s továWb kell tudatosítani, hogy megvalósuljon Rousseau célkltüzé se: a bilincseitől szabadult ember. Fábry Zoltán Cséplés Nagy, víg gép a tarlón. Odavár ma hajnalban a munka minket. Mint szárnyát páncélos bogár, nyissuk ki látó szemeinket, s gyűrjük fel az ingünknek ujját. A mag peregjen hát, előre! Víg daltól csillog már a szájam, mint friss víztől a fecske csőre. A Béke intett, merre jártam, hogy védjem és harcoljak érte. Aranyban fürdik itt ma minden, szikrázó por dűl a rónára. Erőm és békém: drága kincsem. Boldogság csurran a nótába s korsóból számba hűs forráslé. Veres János NYIKOLAJ BOGDANOV: A híres japán selyem Amikor Japánban jártam, elhatároztam, hogy megnézem, hogyan készül a híres japán selyem. Azt tanácsolták, látogassam meg a Ka nebo-gyárat, mert ott készítik a világ legszebb selymét. A Kanebo selyem könnyű, finom és tündököl, mint a legszebb pillangó szárnya. Valóban, amikor a gyár egyik igazgatója megmutatta a selyemmintákat, nem tudtam a ragyogó színekkel betelni. — Hogyan készülnek ezek a gyö nyörü anyagok? — kérdeztem. — Ó, ez a mi titkunk! — mosoly gott a japán, majd udvariasan hoz záfüzte: — De elmondhatom azt, amiről úgyis sokan tudnak ,.. Gyárunk iparművészei a Japánban élő legszebb pillangók szárnyairól másolják ezeknek a selymeknek a mintáit. A környék lakói már ide stova száz éve segítik munkánkat. Ha valamelyik kislány különösen szép lepkét fog, elhozza nekünk és jutalmat kap érte a gyártulajdonostól. A pillangókról folyt beszélgetés után megmutatták nekem a mühe lyeket. Itt aztán megláttam, hogy kik készítik a selymet. Alacsony, hosszúkás terembe vezettek, ahol fülledt és poros volt a levegő. A gépek fölé gyermeklányok hajoltak. Olyan kicsik voltak, hogy zsámoly ra kellett állniok, különben nem érték volna el a selyemszálat. Néhány idősebb felügyelőnő sé tált a műhelyben. Bambuszpálcával a kezükben figyelték a munkát. — Hogyan kerültél ide és hány éves vagy? — kérdeztem az egyik kislánytól. Fel sem emelte a szemét a gyor san suhanó selyemszálakról, de tisztelete jeléül egy másodpercre szívéhez szorította kezét és gyorsan így válaszolt: — Tizenkétéves vagyok. Ojeszi a nevem. Két évvel ezelőtt szüleim hoztak ide Mitó faluból. — Pénzt kaptak érted ? — kérdeztem tőle. — Igen... Nehéz esztendő volt akkor, aszályos volt a nyár... So kan vagyunk itt üyenek ... — Mit vásároltak szüleid a pénzen? — Megfizették a császárnak az adót, meg vettek egy zsák rizst. Ez elég volt testvéreimnek az új termésig ... Csak a nagymama halt meg... Ojeszi tompa, szenvtelen hangon beszélt. Közben figyelmesen követte tekintetével a selyemszálak futását. Fürge ujjaival néha összesodorta egy-egy elszakadt szál végét. A kopottas, régi műhelyben sohasem szellőztetnek. Fülledt, nedves levegőre van szükség, nehogy a vékony selyemszálak sűrűn szakadjanak. Ilyen mukaf el tételek között a felnőttek sem élnek sokáig. — Hány órát dolgoztok a gép mellett ebben a fülledt levegőben? — kérdeztem a kislányt. — Amennyit csak bírunk. — Amennyit akartok? — Dehogyis — mondotta Ojeszi szomorú mosollyal. — Amennyit kezünk, lábunk kibír. A felügyelőnő látva, hogy az egyik kislánnyal beszélgetek, odajött hozzánk. Meghajolt előttem és a gép mellé állt. Ezzel megbecsülését fejezte ki gazdájának a vendége iránt és egyben ellenőrizhette beszélgetésünket is. A jólnevelt japán nő nem panaszkodik sorsa miatt. Japán fogalmak szerint senkit sem szabad saját, személyi gondjainkkal terhelni. Ugy látszik, Ojeszi valóban jó nevelést kapott a gyárban. Egyetlen zokszót sem hallottam tőle, pedig szegénykének nagyon nehéz lehetett az élete. — Szoktál néha a friss levegőn sétálni? — kérdeztem. — Mi nem mehetünk ki a gyár kapuján. Csak az udvaron sétálunk, de szabad időnkben énekelünk. A kislány tapintatos válaszára a felügyelőnő arca elégedett mosolyra derült. — És milyen dalokat énekeltek? Erre a kérdésre Ojeszi szeme úgy ragyogott fel, mint hamu alól a parázs. Vékony, kislányos hangján énekelni kezdett. A gyermekmunkások dalának körülbelül ez volt a tartalma: Kedves jó apám, kl a gyárba hoztál Ha a holtak napján rokonokra gondolsz Engem se felejts kl, ki még élek. Ha pohár italod keserűnek érzed, Örülj — mert az rólam hoz hírt: A szellő vitte hozzád keserű könnyem egy cseppjét! Nehéz szívvel hagytam ott a börtönhöz hasonló gyárat. A vasajtó hango.s csattanással zárult be mö. göttem és az őj sötét tekintete kí. sérte lépteimet. Igazán nagyon szép selymeket készítenek a Kanebo-gyárban. Amióta azonban ott jártam, nem tudok gyönyörködni a híres, szép japán selyemben. (A Szovjetszkaja Zsensosinyából) A Csemadok érsekújvári kultúrbrigádjának munkája A Csemadok érsekújvári kultúr- brigádja meglátogatta a füri EFSz-t és a füri traktorállomás dolgozóit. A füri EFSz elsőnek fejezte be az aratást a járásban és a kultúr, brigád ebből az alkalomból gaz dag műsorral köszöntötte a dolgo zókat. Az est sikerét fokozta, hogy műsor közben nyújtották át a fű rí traktorosbrigádnak a jó mun kával kiérdemelt versenyzászlót. Az ünnepélyt megnyitó Bazsalik elv társ, a füri HNB elnöke szivélye sen üdvözölte a Csemadok érsekúj vári helyi csoportjának kultúrbrigádját. Utána Simonyi elvtárs, a traktorosbrigád vezetője átvette a versenyzászlót és a traktorosoknak köszönetet mondott jó munkájukért. Ifj. Bazsalik elvtársat, a trak. torosbrigád legjobb tagját külön megdicsérte szorgalmáért és igyekezetéért. — Látom, hogy a városi dolgozók napról napra közelebb kerül nek a falusi dolgozókhoz, — mon dotta. — Ezt a gazdag műsort az zal köszönjük meg, hogy az őszi munkákat a mi brigádunk elsőnek fogja elvégezni a járásban. A járási közművelődési ügyosztály részéről Szabó Lajos elvtárs méltatta a kultúrest jelentőségét. A kultúrbrigád tagjai énekszámokat és verseket adtak elő, továbbá népi táncokat mutattak be a közönség nagy tetszése mellett. A műsor befejezéseképpen Bazsalik elvtárs mondott köszönetet a kultúrbrigád tagjainak gazdag műsorukért Kutrucz Rudolf