Uj Szó, 1953. augusztus (6. évfolyam, 186-211.szám)
1953-08-07 / 191. szám, péntek
1953 augusztus 7 ül szo PÁR I ÉLET A dunaszerdahelyi járási pártszervezet a begyűjtés sikeréért A dunaszerdahelyi járás ls 7 nappal a tervezett határidő előtt tett eleget beadási kötelezettségé nek. A járási pártbizottság aktivi zálta a helyi pártszervezeteket és az összes tömegszervezetekkel kar öltve mozgósították a dolgozó pa rasztokat a munkálatok gyors el végzésére és így tudták ezeket a szép eredményeket elérni. A pártbizottság konkréten irányította az agitációs és népnevelő munkát és így elérték, hogy a járás már au gusztus 4-ig 22.7 vagon gabonát adott be terven felül a közellátás részére. Milyen előfeltételek mellett si került ezeket a szép eredményeket elérni a dunaszerdahelyi járásban? A szövetkezetekben dolgozó parasz tok a mult év tapasztalatain okul v a megtanulták, hogy a ' közös munkának csak akkor lesz eredmé nye és úgy érnek el jó termést, ha már ősszel előkészítik a talajt a gabonafélék alá és elvégezték 27.000 hektár területen a mélyszántást és kellő mennyiségű műtrágyát szór tak a 'földékre, hogy ezzel bizto sttsák a magas hektárhozamokat. A falusi pártszervezetek harcoltak az agrotechnikai intézkedések be tartásáért és konkréten megmagya rázták a szövetkezeti dolgozóknak, hogy ezekkel mennyivel lehet emel ni a hektárhozamot. Például a vles kai és felsöpatonyi szövetkezetben a keresztsoros vetés mellett meg hagytak kísérleti célból két hek tárnyi területet ugyanabban a táb Iában és az eredmény még, a két kedöket is meggyőzte, hogy a szov jet módszerekkel mennyivel emel hetik a hektárhozamot, mert hek táronként 3.5 mázsával több termett a keresztsorosan vetett ga bonatáblán. A dunaszerdahelyi jé rásban a gabonafélék több mint 83 százalékát keresztsorosan vetették és ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a tervezett hektárhozamokat túlszárnyalják és többszáz mázsá val többet adjanak a közellátás részére Az átlagos tervezett 25 mászás hektárhozamot búzából 29 mázsára emelték és egyes helyeken elértek 36 mázsás termést is. ősziárpából a tervezett 21.5 mázsa he lyett 31.5 mázsa átlagot értek el járási viszonylatban. A járási pártbizottság még április elején foglalkozott a mult évi aratási munkálatok során felmerült .fogyatékosságokkal és megállapították a szervezési hibákat. A mult év hibáin okulva az aratási mun kálatokat ez évben jobban szervez ték meg és konkréten mozgósítani tudták a falusi pártszervezeteket a gazdasági munka biztosítására. A falusi pártszervezetek bizottsá gai minden nap összeültek, hogy a napi eredményeket kiértékeljék és a hibákat azonnal orvosolják, ez. zel biztosították a munkálatok zökkenőmentes folyamatát. A járási pártvezetöség konkréten irányította az aratási bizottság munkáját, amely pontosan, minden nap már korán reggel kiértékelte az előző napi eredményeket és az instrukto rok és a pártelnökök Irányításával azonnal intézkedett és ahol elmara dás volt észlelhető, mindjárt orvo solták a hibákat. A járási pártszer vezet aktíváján letárgyalták az egye? alapszervezetek funkcionáru. saival, hogy milyen szervezési és politikai Intézkedéseket tesznek az aratási és begyűjtési munkálatok biztosítására. Az alapszervezetek népgyűléseken megmagyarázták a dolgozó parasztoknak az aratási és begyűjtési munkálatok politikai je lentöségét és így minden dolgozó lelkesedéssel végezte munkáját. A szocialista munkaverseny he lyes megszervezése és a népnevelők meggyőző munkája hozzájárult ah hoz, hogy több szövetkezet terven felül adott be gabonát. Például a várkonyi EFSz 12 vagonnal, a bösí EFSz 11 vagonnal, a tökési EFSz pedig 6 vagonnal adott terven fe lül a nép raktárába. A pártszerve zetek a munkát jó) megszervezték és arra törekedtek, hogy a cséplő gépek egy percig se álljanak kihasználatlanul. Például az eperjesi szövetkezet a cséplés befejezése után azonnal az elmaradott EFSz .ek rendelkezésére bocsátotta a gé pet és máris jelentette a járási pártbizottságban, hogy 4 vagon gabonát ad terven felül. A cséplési munkálatoknál megmutatkozott a dolgozó parasztoknak a munkához való űj szocialista viszonya. A pártszervezetek gondoskodtak az éjjeli műszakok szervezéséről és konkréten bekapcsolódtak a mun kálatokba a CsISz és a Csemadok helyi szervezetei ls. A szovjet mód szerek alkalmazását a helyi Csehszlovák-Szovjet Barátság Szövet sége tagjai biztosították és mindé nütt igyekeztek arra, hogy a cséplési munkálatok menetét a Bred juk-módszer szerint meggyorsítsák. A járásban minden becsületesen dolgozó paraszt és munkás kiveszi részét a termelési csatából. Az üzemek dolgozói lelkesedéssel je lentkeznek brigádmunkákra, hogy ahol szükséges, segítséget nyújtsa nak, hogy őnekik is nagyobb darab, kenyér jusson az asztalukra. Segí tenek a Lengyár. a Jednota, a Du nosztrov, a Stavokombinát és a többi üzemek munkásai, hogy biz tosítsák a begyűjtés sikerét. A cséplőgépek gyors megjavításáról pedig a járási traktorállomás gon doskodik. Ugyancsak igyekszik a traktorállomás a tarlóhántást ls el végezni, azpnb&n ezen a téren még nagy elmaradás észlelhető, ezért szükséges, hogy a traktorállomás nagyobb gondot fordítson a tarló hántási munkálatokra. Jól végzik • munkápukat a járási felvásárló szervek dolgozói ls. akik megmagyarázták a szövetke zetek vezetőinek, hogy milyen nagy előnyt jelent számukra, ha augusz tus 5-ig beadják az előírt gabona mennyiséget, mert így pótjutalékot kapnak, a terven felül beadott gabonáért pedig magas árakat. Ez a szövetkezeti dolgozókat serkentette a munkában. A várkonyi EFSz pl. 336.000 koronát kap a terven felül beadott gabonáért. A magas felvásárlási árak hozzájárulnak a munkaegységek értékének emelke déséhez és több EFSz-ben 28—30 koronát is tudnak fizetni majd az év végén egy munkaegységért. A szövetkezeti dolgozók meg vannak elégedve és napról napra jelentik az egyes EFSz-ek, hogy ők is ad nak terven felül és ezzel alátá masztják a béketábor nagy győ zelmét Koreában. A járási pártszervezet jól fogta fel Nepomucky miniszter felhívá sát a cséplési és begyűjtési mim kálatokra vonatkozólag. Minden héten összehívja az instruktorokat és a helyi pártszervezeteken keresztül irányítja a politikai munkát. Az instruktorok rövid tanácskozásokon elmondják a jó munkamódszerek alkalmazásával, elért eredményeket, beszámolnak a hibákról is és így a munkahelyeken a tapasztalatok alapján szervezik meg a munkákat." Jól dolgozott a begyűjtési munká latok idején a járási agitációs köz pont is, amely 32 villámhírt és 22 faliújságot adott ki helyi agitációs központok részére és ezen felül a falvakban működő agitációs központok több faliújságot és villám hírt adtak ki, amelyekben bírálták az elmaradókat és jó példaként kiemelték az élenjáró dolgozókat. A jó politikai és agitációs mun ka hatására a vieskai EFSz elnyer t p a kerületi vándorzászlót, amelyet a jó munkamegszervezéssel tudtak elérni, úgy, hogy egy csoport már az aratási munkálatok alatt megkezd te a száraz gabona cséplését és bekapcsolódott e munkába az ál lattenyésztő csoport is. A cséplő gépeknél a szövetkezeti tagok jól kihasználták a munkaidőt és elér tek napi 260 mázsás teljesítményt. A járási pártszervezet jól tudta mozgósítani az alapszervezetek útján a dolgozó parasztokat. A be gyűjtési munkálatok idején szüksé ges,' hogy továbbra is jó politikai munkát fejtsen ki a 'rrvfeladatok teljesítésére. Moravitz László Bátran néznek a jövőbe a dunatőkési szövetkezeti parasztok DTJNATÖKÉS HÁZIKÓI terebélyes gyümölcsfák árnyékában lapul nak. Ilyenkor reggeli ütán csendes az utca, még csak véletlenül sem lehet látni egy-egy mezőre iparkodót. Már hogy is lehetne, mikor a szövetkezet tagjai mind munkában vannak. ^ A járáson hallottuk, hogy olyan ez a falu, mint egy nagy család. Nem ül itt senki tétlenül; ha valamilyen sürgősebb munka elvégzé séröl van szó, a jelentkezőkből vá. lógathat az elnök. A szorgalmas szövetkezeti tagoknak az idén olyan termésbe kellett mártaniok a kaszát, hogy ilyenre még a tizenegy marhát gondc^ó, 67 esztendős Székács Péter sem emlékszik. Pedig ő már igazán sok mindent megélt Piver Ferenc, a szövetkezet ^einö ke, az irodában a könyvelővel és az agronómussal tanácskozik. Hamar szót értünk vele és- az első kérdésre így válaszol: — A mi idei termésünkre valamennyien büszkék vagyunk. Nagy meglepetés ez a szövetkezet tagjainak, mert még az öregek sem em lékszenek arra, hogy a cséplőgépből így ömlött volna a búza. Ez a mos. tani jó termés még a tervünket is „megsértette", pedig éjszakákat töltöttünk el fölötte. — Azt meg hogyan ? — Hát úgy, hogy árpából például 23 mázsát terveztünk és a cséplésnél kisült, hogy az árpa hektáron ként 28.30 mázsás terméét adott. Egy hektár rozsból 29.14 mázsát csépeltünk ki, oszt csak 2'J mázsá ra számítottunk. — A faluban nem is folyt még soha ilyen jó kedvvel a cséplés. Senkit sem kellett noszogatni a géphez, mindenki ott volt, úgyhogy a masina pitymalattól sötétedésig ment. Naponta 200—220 mázsát csépeltünk ki és mindjárt be is szállítottuk az államnak. Nem minden szövetkezetben dicsekedhetnek az. zal, hogy búzából kettő, árpából pe. dig egy vagonnal adtak be terven felül. CSÉFALVAI VINCÉNÉRÖL azt hallottuk, hogy a cséplési munkákból komolyan kivette a részét. Füzes, bokros "helyen lakik, a falu szélén. Az asszonyt a nyári kony hában találjuk, süt-főz, ebédet készít. Ez a Cséfalvainé közepes terme tű, barnahajú asszony. Olyan har. minc év körüli, s két gyermek anyja. Ahogy maga is mondja, annak előtte a háztartási munkán kívül jóformán semmit sem csinált. Azon ban az idei Jő termés őt is a mezőre csalogatta. Bekapcsolódott az aratásba és cséplésbe. Reggelenként korán indult a géphez és csak "sötétedéskor ment haza. Hogy mi haj totta, ml lelkesítette, arra feleljen meg ő: — Én ' csak azzal kezdhetem, mondja, hogy mindig szerettem a munkát és különösképpen ott sze. retek dolgozni, ahol a munkával együtt jár a jókedv is. Már pedig az idei aratásnál és cséplésnél vígak voltak az emberek. Az is lelkesített engemet a munkában, hogy a termés mielőbbi betakarítása az én családom érdeke is. — A cséplés ideje alatt az asz tagon, a dúsan ömlő pelyvánál is megfordultam. Ahová csak beosztottak, mindenütt megálltam a helyemet. Az emberem is ott volt. traktorral hordta a termést. Arra voltam a legbüszkébb, hogy ő viszi a gabonát az államnak, amely törődik velünk, vigyáz a békességünk re. — A férjem magas, vállas em. ber, egy zsák búza a vállán meg sem kottyan. De bezzeg most úgy fizetett az élet. hogy alig bírt vele No de örömmel végezte a nehéz munkát, mert mindannyiunk szégyene lett volna, hogyha késünk a beadással. AZ IDÖ DÉLFELÉ TAR. Ilyen kor a közös Istállóból már Hajnal István is hazak észül ődik Ö ezt nyugodtan megteheti, mert csak a takarmány elkészítése a gondja Fehérre meszelt házban lakik, szép takaros udvara van. Hajnal bácsi ebédel, jó étvággyal falatozik. Bizonyosan a közös istállóba Is elrepült már sT hír. hogy a ledolgozott 459 munkaegysége után búzából 11.67. árpából . pedig 4.59 mázsát kap Hát ha a természetbeni jutalmat nrajd az ültetnivalókbói is kimérik? Nem is sírja ö vissza a magángazdaságát, mert a napnál is világo sabb flőtte, hogy a szövetkezet jobb megélhetést nyújt. Hogy ez így van, azt ö bizonyítgatja nekünk. . — Mert számoljunk csak - kez. di. — Amíg magángazda vótam, csak annyit bírtam termelni, ami a osa ládomnak. no .meg vetőmagnak elég volt. Pénzt nem Igen csinálhattam a termésből. A szövetkezetben meg annyit kerestem, hogy búzafeleslegemnek 282.— koronáért adhatom mázsáját. Feleslegem pedig lesz. mert a 11.67 mázsa búza csak elő leg. — No de elmondok, én egy esetet, ami ugyancsak fúrja az oldalamat sehogyan sem megy kl az eszemből. A cséplés már javában folyt, amikor az egyik szép, napsütéses vasárnap reggelen sűrű kórót kaszáltam a közös Istálló közelében. Ez a reggel ugyanolyan csendes volt mint a többi, csak a gyerekek játszadoztak a patak partján. Mégis azt láttam én akkor azoknak az arcán, akikkel találkoztam, hogy a lelkese dés igen nagy. Máskor nyugodtan mártogattam én a kóróba a kaszát, de most többször is megálltam a munkával, hegyezgettem a fülemet. Bosszantott, hogy az emberek olyan dologra készülődnek, amiről nekem még csak sejtelmem sincs. — Ahogy töröm a fejem, mi ké. szül itt körülöttemT egyszer csak az istállóból, meg a kertekből az utcára futnak az emberek Ott felejtettem én akkor a kaszát kórót és rohantam utánuk. Meg is tudtam a titkot. Terménnyel megrakodva, két szekér indult a járásra A lovak is fel voltak virágozva, a hangulat is ünnepélyes volt. Jó érzés volt azt nézni. — Ez is terven felül ment — hallottam innen is, onnan is. — Öregek, fiatalok mind kint álltak a kapuban és én úgy mondom meg. ahogy van, a szövetkezetben még sohasem láttam így örülni az embereket. Én is velük örültem, majd ott felejtettem magamat, anynyira elbámészkodtam. Az Járt az eszemben, hogy azok a jóvérű csikók mindjárt beszaladnak Szerdahelyre és ottan igy fogadják niajd a képviselőinket: t — Megjött a dunatőkési 4 1 EFSz, megint terven felül adtak gabonát. ÖRÜLHET ÍS A MI FALUNKBAN minden ember, hogy a sző. vetkezet tagjának mondhatja magát. No" de be is tetézzük ezt a nagy őrömet, mégpedig a hetediP napon, vasárnap délután Cserge lánosné már készíti a koszorút n rámája meg a négy ága már kész is van. Csupán kalászokkal és színes szála, gokkal kell még befonni. Olyan ünnepséget csapunk, hogy mindenki megemlegeti Kivonulunk kaszával, gereblyével, sarlóval a tarlóra a koszorú átadására és nótaszóval, cigányzene kíséretében térünk viszsza a szövetkezeti elnök elé Olyan nótát dalolunk majd, amit nem tudom. hogy hányadik ősapánk is tudott már. tgy kezdődik: Megérett a búzakalász, Le kel! már azt vágni... FÜJNF FOGJUK ezt a nótát, mig csak be nem érünk a mulatóhelyre. Aztán táncolunk, vígadunk, mert én már csak amondó vagyok, hogy akik egész évben jól dolgoztak, ezt is megtehetik. Mács József. A jó munka meghozta gyümölcsét A nagykövesdi EFSz-ben Pallér Ferenc, Nagy István, Kiss Rozália, Pallér Mária és még sokan a sző vetkezeti tagok közül fáradságot nem ismerve azon iparkodtak, hogy az idei békearatást idejében elvégezzék és szemveszteség nélkül szállítsák a gabonát dolgozó népünk államának. A nagykövesdi szövetkezet tagjai az idei aratásban megmutatták, hogy békét akarnak és ezt mindennapi jó munkájukkal bizonyítják. Fedik János, Nagykövesd. Ábrahám Lajos félévi természetbeni jutalma: 21 mázsa búza Ábrahám Lajos, a nagylúcsl szö. vetkezet dolgozója 300 darab sertést hizlal. Szorgalmas munkájának az eredménye már az első félévben megmutatkozott, amikor 611.3 mun kaegységet írtak a nevére. Igaz, a munka elvégzésében a felesége is segít. 90 munkaegységet dolgozott le ö is az első félévben. Nagy öröm érte az Ábrahám családot, mikor a szövetkezet vezetőitől arról értesül, tek, hogy természetbeni jutalékuk 21 mázsa búza lett. Ebben a szövetkezetben a tehénetetők is kifogástalanok. Mészáros Páter, Rabai Mihály, Aranyosi Zoltán és Szegény Emil 96 fejöstehe net gondoznak. Háromszori etetéssel és fejéssel a napi 7.5 literes átlag, tejhozamot is elérik. így a szövetkezet tagjai napi 229 literes tejbeadásukat 520 literre emelték. Sőt. a dolgozók egyöntetűen felaján. lották, hogy tejbeadási kötelezettségüket a második félévber állandóan 160 százalékra teljesitik. Bartal Ferenc, Nagylúcs. Aratási kultúrbrigádok a besztercebányai kerületben A besztercebányai kerületben több helyi csoport magáévá tette a kerületi és járási vezetőségnek azt a felhívását, hogy szervezzenek arató-kultúrbrigádokat a békearatás gyors és pontos befejezése céljából. Kerületünkben összesen 11 aratókultúrbrigád járja a falvakat. E kultúrbrigádok a mai napig össze sen 26 helyen vettek részt az aratásban és minden egyes esetben tartalmas kultúrműsort szolgáltattak a dolgozók szórakoztatására. A losonci járásban a losonci he lyi csoport hat alkalommal látogat, ta meg a környező falvakat. Vilkén, Bojkon, Terbeléden, Pilisen, Panyidarócon és Kklondán szerepeltek. A losonci ,,Kaukáz"-bútorgyár kultúrbrigádja a rapi és a plncl dolgozókat látogatta meg. A községekben szép eredménye, ket értek el a kultúrbrigádok az aratási munkában való részvételük kél és a jól összeállított időszerű kultúrműsorukkal. Hasznos politikai előadásokat ls tartottak. Az ipolysági járásban az Ipolysági helyi csoport három községet látogatott meg: Felsöszemerédet, Tesmagot és Ipolyvisket. Az egegi és deméndi helyi csoport is meglátogatta Felsöszemerédet, ahol az aratás megkezdésekor értékes kultúrműsort adott elő, A kékkői járásban ez ideig még csak egy alkalommal lépett fel kul túrmüsorával a bátorfalusi helyi csoport, mert tagjainak többsége az aratási munkálatokkal foglala- j toskodott. A füleki járásban a füleki helyi csoport kultúrbrigádja három alkalommal adott kultúrműsort éspedig: Füleken. Síden és Ragyolcon. A korlátl helyi csoport Korláton és Guszonán szerepelt. A rimaszombati helyi csoport Darnyán és Gesztetén szórakoztat, ta a dolgozókat kultúrműsorral. A 45 tagú kultúrbrigád Darnyán az aratási munkálatokhoz is segített. A tornaijai járásban a rimaszé csiek kultúrbrigádja három ízben a gömörhorkaiak kultúrbrigádja pe dig két ízben lépett fel. A táncok kai és csasztuskákka) füszerezet értékes műsor az aratással fogla latoskodó dolgozókat munkájuk mi előbbi befejezésére serkentette. Bedaár Béla. i