Uj Szó, 1953. július (6. évfolyam, 159-185.szám)
1953-07-08 / 165. szám, szerda
1953 július 8. yjszo 3 Nagy Imre programmbeszéde a Magyar Népköztársaság országgyűlésén Július 4-én a Magyar Népköztársaság új kormányának megválasztása után az országgyűlésen Nagy Imre, a minisztertanács elnöke mondott programmbeszédet. Beszédében rámutatott azokra a nagy sikerekre, amelyeket Magyarország a szocializmus alapjainak építésében, a nemzetgazdaság fejlesztésében elért és beszélt arról a nagy segítségről, amelyet a magyar népnek építő munkájában a Szovjetunió nyújtott. Foglalkozott továbbá a gazdasági politika kérdéseivel és hangsúlyozta, hogy a kormány folytatni fogja gazdasági politikáját a Magyar Dolgozók Pártjától kitűzött reális célok és alapirányelvek szerint Látnunk kell és ezt az ország színe előtt őszintén meg kell mondanunk, a felemelt ötéves terv célkitűzései sok tekintetben meghaladják erőinket, a népi demokrácia útján, a szocialista iparosítás útján úgy kel] előrehaladnunk a szocializmus felé, hogy az a dolgozó nép, elsősorban a szocialista építés derékhada, a munkásosztály életszínvonalának szociális és kultúrális helyzete szüntelen javulásával járjon. A kormány mind a termelés, mind a beruházások terén felülvizsgálja a népgazdasági tervet és javaslatot fog tenni a megfelelő csökkentésére. Semmi sem indokolja a túlzott iparosítást, és ipari autarchiára való törekvést különösen, ha nem rendelkezünk hozzá a szükséges alapanyagbázissal. A kormány egyik legfontosabb fel. adatának tekinti, hogy az ipari be. ruházások csökkentésével egyidejűleg lényegesen növelje a mezőgazdasági beruházásokat, a termelés minél gyorsabb, nagyobbarányú fellendítése érdekében. A kormány gazdaságpolitikájának célkitűzése: a dolgozó nép, elsősorban a munkásosztály életszínvonalának állandó emelése. A kormány elsőrendű és fontos feladatának tartja — jelentette ki továbbá Nagy Imre — hogy biztosít, sa a parasztoknak a termelőszövetkezetekbe való belépésnél az önkéntesség szigorú betartását. Ugyanakkor a kormány továbbra is mészszemenö támogatásban részesíti a termelőszövetkezeteket, mert meggyőződése, hogy a parasztság felemelkedésének ez a legjárhatóbb útja. Nagy Imre elvtárs továbbá kijelentette,' hogy meg kell változtatni az eddigi gazdaságpolitikát a magánvállalkozással szemben a kiskereskedelem és a kisipar területén. Nagy Imre újból hangsúlyozta, hogy a kormány gazdaság-politikájának alapelve a lakosság életszínvonalának állandó emelése és kijelentette, hogy a kormány elhatározott szándéka. hogy leküzdi a drágaságot. A gazdag termés betakarításával, az Ipari termelési tervek maradéktalan teljesítésével, az árukészletek növekedésével lehetőség nyílik majd az egyes élelmezési és iparcikkek ma még magas árainak csökkentésére. Nagy Imre továbbá kijelentette, hogy a kormány feltétlenül b!z tosítja a munkajog normáinak betartását, szigorúan felelősségre vonja azokat a személyeket, akik a dolgozók egészségvédelmére előirányzott összegeket nem a rendeltetésüknek megfelelően használják fel. Jelentékeny beruházásokkal lényegesen javítani kívánjuk a városok és falvak kommunális szolgáltatását. Nagy pénzösszegeket fognak beruházni az építkezésekbe és a lakások karbantartására. A kormányelnök ezután az értelmiség feladatáról, a vallási kérdé sekrö] beszélt és a törvényesség megszilárdításának kérdésével foglalkozott. Az érintett fő kérdések — mondotta Nagy Imre — világosan mutatják a gazdaságpolitika űjj útját, amelyen a kormány haladni kíván: szélesebb alapokon, az egész néppel együtt, kezdetben talán lassabban, de annál biztosabban ugyan azon cél — a szocializmus felé. Nagy elvtárs ezután a legutóbbi nemzetközi eseményekkel foglalkozott, főleg a berlini fasiszta provokációval és kijelentette, hogy a Magyar Népköztársaság kormánya minden tevékenységében a magyar nép törhetetlen békeakaratára támaszkodik és a béke megőrzésére irányuló erőfeszítését a békeszerető népek szolidaritás és a világbéke élcsapatához, a nagy Szovjetuniólíoz való őszinte barátság vezérli. Nagy Imre kijelentette, hogy a magyar kormány külpolitikája a tartós békére való törekvésen alapszik és a népek barátságának szellemében a fokozottabb gazdasági együttműködéshez, a népek békés együttélésének biztosításához kíván hozzájárulni. Meg vagyok győződve róla, hogy dolgozó népünk, munkásosztályunk, parasztságunk, értelmiségünk a haza iránti kötelességérzettöl mélyen áthatva valóra váltja üdvös célkitűzéseinket. " Meg vagyok győződve róla, hogy a Magyar Dolgozók Pártjának ve zetésével és javaslatai alapján öszszeforrva néppel, az eddiginél sokkal biztosai ban haladunk majd előre -lWzánk felvirágzásának, népünk jólétének útján, ragyogó jövendőnk, a szocializmus felé. Nagy Imre beszédét az országgyűlés tagjai nagy tapssal fogadták. Török-«Sflrög-ju£osz!áv küíügyminísz feri értekezlet A belgrádi rádió jelentése szerint Bebler jugoszláv külügyminiszterhelyettes vezetésével vasárnap négytagú jugoszláv küldöttség utazott Athénbe, hogy részt vegyen Törökország, Görögország és Jugoszlávia külügyminisztereinek július 7-én kezdődő értekezletén. A vietnami népi erők fearcai géppuskát, puskát és golyószórót, valamint más katonai felszerelést zsákmányoltak. Egy másik összecsapásban a viet nami erők megtámadták a^ ellenségnek egy hait ágyú-naszáddal és tizenöt kétlaki gépkocsival tlmoA »Vietnami Hírügynökség* jelentése szerint június hónapban a vietnami népi erők hét ellenséges századot felmorzsoltak és több mint négyszáz ellenséges katonát megsemmisítettek Bac-Lieu tartomány síkságain. Az egyik ütközetben a népi erők A német dolgozók levelekben köszönik meg a szovjet munkások szolidaritását alakulatai 40 foglyot ejtettek és 60 gatott hadoszlopát. A Saar-vidék kérdése úira kiélezte a francia nyugatnémeüenté eket A bonni parlament csütörtökön tüntető jellegű határozatot fogadott el a Saar-vidék kérdésében. A határozat, amely kimondja, hogy a Saar-vidék Németország elválaszthatatlan része, azért keltett nagy feltűnést, mivel az Adenauer- klikk mindezideig a Saar-vidék „európai zálása" mellett kardoskodott. Nyilvánvaló, hogy Adenauer és társai a küszöbönálló választásokra való tekintettel változtatták meg a Saarvidék kérdésével kapcsolatos álláspontjukat. A bonni parlamentnek a Saar-vidékről szóló határozata, amelyet beavatottak csak átmeneti kortesfogásnak tekintenek, erős tiltakozást keltett a francia kormánykörökben és a francia sajtóban. A tiltakozás erejét az a körülmény is fokozta, hogy a nyugatnémet parlament, amely csütörtökön a hitleri Németország háború előtti adósságainak visszafizetéséről szóló londoni egyezménnyel foglalkozott, erre vonatkozó első döntésében csupán az Egyesült Államok és Nagy-Britannia követeléseinek kielégítését vállalta és megtagadta a Franciaországgal szemben fennálló adósság visszatérítését. Miután Connant amerikai főbiztos, a francia nyugatnémet viszony végleges elmérgesedésétől tartva a döntés megváltoztatására utasította Adenauert, a bonni parlament pénteken érvénytelenítette egy nappal előbb hozott határozatát és a francia hitelek visszatérítésére is kötelezettséget vállalt. A francia sajtó ennek ellenére rendkívül élesen támadja a nyugatnémet kormányt és a bonni parlamentet. Ottó Grotewohl elvtárs levele a Német Demokratikus Köztársaság parasztságához Az ADN hírügynökség közölte annak a levélnek szövegét, amelyet Ottó Grotewohl, a Német Demokratikus Köztársaság miniszterelnöke intézett a köztársaság parasztságához. Grotewohl levelében köszönetet mond a parasztoknak azért, hogy nem hagyták félrevezetni magukat a német nép ellenségeinek június 17én elkövetett provokációitól. Ezzel kapcsolatban Grotewohl emlékezteti a parasztok arra, hogy ha az „Xnap" sikerrel járt volna, akkor a parasztok elveszítették volna összes demokratikus vívmányaikat, az őket földhöz Juttató földreformot, a gépés traktorállomásokat, tönkrementek volna és ismét a junkerek hatalmába kerültek volna. Ottó Grotewohl — rámutatva arra, hogy az „X nap"-nak a háború tüzét kellett volna Németországban felszítania — a következőket írja: ,,Egyetlen becsületes ember sem akar háborút, különösen a parasztok nem, A Német Demokratikus Köztársaság kormánya a háborús provokációk ellenére rendületlenül folytatja a Németország egyesítésére és a béke biztosítására irányuló politikáját. Mindent elhárít az útból, ami gátolná e cél elérését. A kormány ebből kiindulva Németország Szocialista Egységpártja politikai bizottságának javaslatára fe-~ lülvizsgálta az eddig megtett utat és elhatározta, hogy gyökeresen felszámolja az elkövetett hibákat és hozzálát azoknak az intézkedéseknek a megvalósításához, amelynek az egész lakosság életviszonyai gyorsütemű megjavítására kell vezetniök és hozzá kell járulniok a németek közötti kölcsönös megértéshez". Ottó Grotewohl ezután hangsúlyozza: a parasztok helyzetének megkönnyítésére hozott kormányintézkedések lehetővé teszik minden paraszt számára, hogy sikeresen fejleszthesse gazdaságát és növelje jólétét. A Német Demokratikus A berlini demokratikus sajtó beszámol a Német Demokratikus Köztársaság népének hálájáról a Szovjetunió iránt. A kalbei „West" kohászati gyár munkásai a kievi kohászokhoz intézett válaszlevelükben közölték, hogy június 17-i provokáció idején megszervezték a rájuk bizott gépek védelmét a fasiszta banditák ellen. A szovjet munkások szolidaritása — hangzik a levélben, — újabb bizonyítéka volt a szovjet nép barátságának. Kari Marx-Stadt dolgozói ugyancsak levelekben mondanak köszönetet a szovjet munkásoknak szolidaritásukért. Nagy lelkesedéssel fogadták a moszkvai „Sztálin"-autógyár dolgozóinak a német munkásokhoz intézett üzenetét az auerbachi „HO" állami kereskedelmi központ dolgozói. Könnyítések a berlini övezetközi forgalomban. A Német Demokratikus Köztársaság miniszterelnökségének sajtóhivatala közli: Berlin városának és környékének lakosai kérést intéztek a kormányhoz, hogy rendeljen el könnyítéseket az övezetközi forgalomban. A népi rendőrség szervei máris megkétszerezték az övezetátlépési ellenőrző helyek számát és könnyítéseket készítenek elő a munkások közlekedésében. Mint ismeretes, a forgalom korlátozására azért volt szükség, mert NyugatBerlinből provokátorok és banditák szervezett csapatai hatoltak be a defnokratikus övezetbe. Az egész békeszerető lakosság érdeke, hogy ilyen provokációk megismétlődése lehetetlen legyen. A Német Demokratikus Köztársaság illetékes szervei foglalkoznak a rendes forgalom helyreállításával. Köztársaság kormánya továbbra is széleskörűen támogatni fogja a mezőgazdasági termelőszövetkezeteket, hitelek, gépek, mezőgazdasági berendezések és más eszközök juttatásával. Ugyanakkor felhívja a mezőgazdasági termelőszövetkezetek összes tagjait, hogy segítsék elő szövetkezetük szervezeti megerősödését, javítsák mpg a munkát a szövetkezetekben és N-ezzel is biztosítsák a szövetkezet minden egyes tag. ja jólétének emelkedését. •• A miniszterelnök befejezésül a következőket Írja: „A kormány intézkedései csakis akkor valósulhatnak meg, ha minden egyes parasztgazdaság lelkiismeretesen és pontosan teljesíti a mezögaádaságj termékek beszolgáltatásával kapcsolatos kötelezettségeit. Aki nem teljesíti kötelezettségét, az veszélyezteti a közel, látást, ezzel hátráltatja- a parasztok számára szükséges fogyasztási cikkek termelését is és így sajátmagának árt". 3 millió japán munkás sztrájkba lépett a sztrájkot eltiltó törvényjavaslat miatt Tókióból érkezett jelentések szerint július 4-én hárommillió japán munkás sztrájkolt és tömeggyűléseket tartott, tiltakozásul a Joszida-kormány sztrájkot eltütó törvényjavaslata ellen. A közigazgatási és közüzemi dolgozók — akiket a Joszida-kormány megfosztott sztrájkjoguktól, csatlakozlak a kampányhoz és július 4-én megtagadták a túlórázást. A Japán Szakszervezeti Főtanács a parlamentben most megvitatás alatt álló törvényjavaslat elleni tiltakozásul július 15-re újabb sztrájkokat és tömeggyűléseket határozott el. Az „Új-Kína" hírügynökség Li Szín Man újabb provokációs terveiről Li Szin Man újabb lépéseket tervez a fegyverszüneti tárgyalások további sláaknázására, miközben folytatja megbeszéléseit Robertsonnal Robertson szombaton találkozott nyolcadszor Li Szin Mánnal. Szöuli hírek szerint a tárgyalások középpontjában Li Szin Mannak az a makacs követelése van, hogy az Egyesült Államok vele együtt kezdje újra a harcot, ha a politikai értekezlet három hónapon belül nem oldja meg számára kielégítően a koreai kérdést. A jelentések hozzáteszik, hogy a megbeszéléseken eddig nem sikerült mindkét fél számára „kielégítő megoldást" találni. Robertson a szombati megbeszélés után kijelentette, hogy újból találkozik majd Li Szin Mannal. De Li Szin Man, miközben még tárgyal Robertsonnal, egyre több délkoreai katonát von el a Clark parancsnoksága alatt álló reguláris hadseregből. Ezeket a délkoreai tábori csendörségbe szervezik be, amely nem tartozik Clark parancsnoksága alá A bábhadsereg tisztjeinek nagy részét a puszani körzetbe vezényelték. Az amerikai hírügynökségek jelentései azt találgatják, hogy Li Szin Man ezeket a csapatokat talán a puszankörnyéki amerikai hadifogolytáborokban maradt, nem közvetlenül hazatelepítendő hadifoglyok elhurcolására akarja felhasználni. Az „INS" amerikai hírügynökség jelentése szerint „magasrangú amerikai források" mondták el, hogy „a hadifoglyokat zsarolással ráveszik a délkoreai hadseregbe való belépésre, mert különben ellátás és megélhetés nélkül maradnának". A hadifoglyok, akiket az fenyeget, hogy ágyútöltelék lesz belőlük, mindnyájan szeretnének visszatérni a hadifogolytáborokba. Mindez azt mutatja, hogy Li Szin Man lázasan, elkeseredetten igyekszik rákényszeríteni az amerikaiakat arra. hogy csatlakozzanak őhozzá a fegyverszünet meghiúsításában. Az Egyesült Államok függetlenségi napja alkalmából küldött üzenetében hangoztatta: „Sohase/n adom fel a harcot félúton", majd hozzátette: „Csak így lehet — méltóan megemlékezni" június 4-ről. Ez nemcsak gúnyolódás, hanem meggyalázása is az amerikai nép függetlenségi és demokratikus szellemének és e szellem ősének, Washingtonnak. Az ,,AP" tokiói jelentése szerint, Li Szin Mannak öt „ütőkártyája" van a fegyverszünet meghiúsítására: „1. ráparancsolhat csapataira, hogy erőszakkal rabolják el a hadifogolytáborokban maradt, nem közvetlenül hazatelepítendő foglyokat; 2. megtagadhatja, hogy kivonja csapatait a demilitarizált övezetből; 3. „gerilla-támadásoltet" indíthat a fegyverszünet megkötése után az amerikai és más csapatok mögöttes területei ellen, 4. megparancsolhatja a délkoreai kikötőmunkásoknak, hogy a puszani és incsoni kikötőben tagadják meg az utánpótlás kirakását; 5. megtagadhatja az amerikai csapatoktól a délkoreai vasutak felhasználását". „ Van egy kínai szólásmondás: „A cserebogár meg akarja rázni a fát". Li Szin Man is' ilyen túlsókat akar. A történelem sorsa a világ békeszerető embereinek kezében van, nem a Li Szin Manhoz hasonló politikai rablóvezérekében. A világ közvéleménye egyhangúlag követeli a koreai fegyverszünet megvalósítását és a koreai kérdés békés rendezését. Li Szin Man arra akarja rávenni az amerikai népet, hogy tovább hullassa vérét az ő bűnös rendszere érdekében. Az amerikai nép nem esik bele ebbe a csapdába. Még Walter Reuther, a CIO elnöke is elismerte, hogy az amerikai nép 99.9 százaléka a koreai béke mielőbbi létrejöttében bízik és reménykedik.- A nép ereje ellenállhatatlan. Ezért kénytelenek az amerikai sajtóügynökségének Washingtonból, Tókióból és Szöulból egyre több olyan jelentést küldeni", amely azt követeli, hogy az Egyesült Államok írja alá a fegyverszüneti, egyezményt még - akkor is, ha ez' nem tetszik Li Szin Mannak. Általános sztrájk Kalkuttában Az angol villamosközlekedés) vállalat menetdíjemelési Intézkedéseire válaszul Kalkutta dolgozói július 4én általános sztrájkot hirdettek. A vaíosban megbénult a közlekedés, beszüntették munkájukat az árúházak, iskolák, főiskolák, valamint a vállalatok nagyrésze. A kormány, hivatalok tisztviselőinek többsége sem ment munkába. A rendőrség gránátot és könnyfakasztó gázt alkalmazott a város lakóival szemben, akik az utcákon leállították a magánautóbuszokat és taxikat. Áldozatok vannak. Este Nyugat-Bengália miniszterelnökének szállása előtt nagyszabású tüntetés volt, amelynek, résztvevői határozott intézkedéseket követeltek az állam kormányától az angol villamosközlekedési társaság törvénytelen intézkedései ellen. A város központi terén az összes baloldali pártok egyesült akcióbizottsága tömeggyűlést ' szervezett. A gyűlés résztvevői követelték az indiai angol tulajdonok államosítását. í