Uj Szó, 1953. július (6. évfolyam, 159-185.szám)
1953-07-28 / 182. szám, kedd
t 1953 július 25. UJSZ Ö 3 v Az SZKP központi bizottságának tézisei a Szovjetunió Kommunista Pártja fennállásának 50. évfordulójára Moszkva, július 26 (TASzSz) Júiius 30-án lesz 50 éve, hogy megnyílt az Oroszországi Szociál demokrata Munkáspárt (OSZDMP) II. kongresszusa. Ez az évforduló kiemelkedő esemény a Szovjetunió Kommunista Pártjának, országunk népednek életében és az egész nem zetközj forradalmi mozgalom tör ténetében. Ezen a kongresszuson ve tették meg a munkásosztály harcos, forradalmi^ marxista pártjának az alapját, egy új típusú pártét, amely elvileg különbözik a II. Internacio nálé reformista pártjaitól. „A bol sevizmus — írta V. I. Lenin — mint politikai eszmeáramlat és mint politikai párt 1903 óta áll fenn." A II. kongresszuson siker koro názta a nagy Lenin valóban titán i küzdelmét egy forradalmi proletár párt megteremtéséért Oroszország ban. A mult század 90-es éveitö kezdve V. I. Lenin hosszú éveken át Marx és Engels tanításának hü kö vetöjeként lépett fel. alkotó szellem ben továbbfejlesztette a marxizmust az új történelmi feltételek között kérlelhetetlen harcot folytatott a marxizmus nyílt és titkos ellensége ellen, az opportunizmusnak a mun kásmozgalomban való mindennemű megnyilvánulása ellen, a proletariátus erőinek a forradalmi marxiz mus zászlaja alatt való megszervezéséért és tömörítéséért. A Bolsevik Párt, amelyet Lenin, a forradalom lángelméje teremtett meg és kovácsolt ki, győzelemre vitte az 1917. évi Nagy Októberi Szo cialista Forradalmat, megszervezte a proletariátus diktatúráját, öntu datos történelmi alkotómunkára len ditette hazánk sokmilliós tömegeit, biztosította a szocialista társadalom felépítését és biztosan vezeti a szov jet népet előre a kommunizmus fe lé. Leninnek, a Kommunista Párt nagy alapitójának és bölcs vezéré nek neve elválaszthatatlanul összekapcsolódott pártunk egész történe tével. a világ első szocialista álla mának, a Szovjet Szocialista Köz társaságok Szövetségének keletke zésével és fejlődésével Lenin neve az egész világ dolgozóinak zászlajá vá lett a békéért, a demokráciáért és <> szocializmusért, a népek bol inp jövőjéért folytatott harcban. ^ Szovjetunió Kommunista Párt ja a munkások és parasztok ügyé ért vívott önfeláldozó harcával, a társadalom forradalmi átalakítása terén végzett fáradhatatlan munkájával kiérdemelte az egész szovjet nép határtalan szeretetét és bizal mát. A Szovjetunió dolgozói hosszú évek történelmi tapasztalatai alap ján meggyőződtek arról, hogy az országunkban fennállott politikai pártok közül csak a Kommunista Párt az igazi népi párt, amely ki fejezi a dolgozók alapvető érdekeit. A Szovjetunió Kommunista Párt Ja fél évszázada dicsőséggel járja a hősi harcok, a nehéz megpróbál tatások és a világtörténelmi győze) mek útját. A zseniális Lenin veze tése alatt, Lenin tanítványának és \igye folytatójának, a nagy Sztálin nak és harcostársaiknak vezetése alatt harcokban megedződve, kom munista pártunk ma a kommuniz must építő szovjet társadalom veze tő és irányító ereje. A Kommunista Párt egész törté nete a marxizmus leninizmus nagy, mindent legyőző tanításának dia dala. A Szovjetunió Kommunista Pártjának igen gazdag történelmi tapasztalatai lelkesítő például szol fáinak minden ország kommunista és munkáspártja számára a társa dalom forradalmi átalakításáért vi vott következetes harcukban. I. Az OSZDMP II. kongresszusának történelmi íelentőáége 1. Oroszország marxista pártja a nemzetközi munkásmozgalom for dulópontján jött létre, amikor a kapitalizmus fejlődésének legfelső és utolsó szakaszába, az imperialis ta szakaszba lépett, élősdi kapita lizmussá. rothadó és haldokló kapi talizmussá kezdett válni, amikor a proletárforradalom közvetlen gya korlati kérdéssé vált. Oroszország abban az időben az imperializmus valamennyi ellentmondásának cso mópontja volt. Az orosz cárizmus és a nyugati imperializmus érdekei a legszorosabban összefonódtak. A párt II. kongresszusának előestéjén V. I. Lenin a következőket írta: „A történelem, mint legközelebbi teen dö*- oly feladatot tűzött most elénk, amely bármely más ország proleta riátusának legközelebb) feladatai között a legforradalmibb. Ennek a feladatnak a megvalósítása, nem csak az európai, hanem (most már hozzátehetjük) egyben az ázsiai re. akció leghatalmasabb támaszának a megdöntése, az orosz proletariátust a nemzetközi forradalmi proletariá tus élcsapatává tenné." Ez mégha tározta az Oroszországban kibonta kozó legnagyobb népi forradalom jellegét, sajátosságát és nemzetközi jelentőségét. Oroszországban, ^ marxista moz galom eredete visszanyúlik a mult század 80-as éveire, amikor 1883 ban Plehanov vezetésével megala kult a „Munka Felszabadítása" nevü marxista csoport. A „Munka Felszabadítása" nevü marxista cso port azonban „csak elméleti alapot készített elö a szociáldemokráciának és csak az első lépést tette meg a munkásmozgalom felé". Oroszor szágban a forradalmi proletárpárt csírája a lenini „Harci Szövetség a Munkásosztály Felszabadítására" (1895) volt Péterváron, amelynek tevékenysége a marxizmusnak a munkásmozgalommal való széles körű egyesítésére irányult. 1898 márciusában tartották meg az OSZDMP első kongresszusát, amely l'imondta a marxista párt megalapítását Oroszországban. Az oroszországi marxista mozgalom azonban az első kongresszus után továbbra is egyes elkülönült szo ciáldemokráta körök és csoportok stádiumában maradt, ezeket a kö röket és csoportokat nem fűzte har cos egységbe marxista programm és központosított szervezet. A szociál demokrata körök jelentős részét emellett az „ökonomizmus" mérge pusztította. (Az „ökonomizmus" ai opportunizmus egyik válfaja volt, amely tagadta a munkásosztály politikai harcát és vezető szerepét.) A párt II kongresszusának ide jén eldőlt a legfontosabb politikai kérdés: milyen úton halad a fiatal orosz munkásmozgalom — vájjon a szocialista ideológiától lelkesítve a cárizmus és a kapitalizmus ellen, a proletárdiktatúráért vívott bátor, következetes, forradalmi harc útján halad-e, azon az úton, amelyre Le nln, az „iszkrások", a bolsevikek hívták, vagy rácsúszik arra az út ra, amely a burzsoá ideológiának a reformizmusnak rendeli alá. hoz záidomltja a cárizmushoz és a ka pitalizmushoz, arra az útra, amely re a mensevikek és elődeik, az ..ökonomisták" próbálták terelni a munkásmozgalmat. Lenin és a lenini „Iszkra" ideológiai elveinek a párt II kongresz szusán aratott győzelme dönti je lentöségü volt pártunk és a forradalom fejlődése, az egész nemzet közi forradalmi mozgalom szem pontjából. 2. A párt II. kongresszusát megelőző évtizedet az oroszországi mun. kásmozgalom történetében Leninnek a liberális narodnyik és a „legális marxizmus" mozgalom ellen, a kon tárkodás és a körösdi. az „ökonomisták" opportunizmusa ellen vívott, harca tette nevezetessé. Ezek ellenézték a proletariátus forradalmi pártjának megalakítását, ellenezték, hogy bevigyék a szocialista tudatot az ösztönös munkásmozgalomba. A marxista pártért vívott harc-, ban, az „ökonomisták" szétzúzásában, az elszigetelt szociáldemokrata körök egyesítésében, az OSZDMP II. kongresszusának előkészítésében döntő szerepet játszott a Lenin által alapított, egész Oroszországra kiterjedő marxista politikai lap, az „Iszkra". Lenin terve alapján ez a lap központtá vált a párt erőinek egyesítése, a pártkáderek összegyüj. tése és nevelése, egy egész Oroszor. szágra kiterjedő harcos, centralizált proletárpártba való tömörítése szem pontjából, olyan pártba, amely világos marxista programmal, forradalmi taktikával, egységes akarattal és vasfegyelemmel rendelkezik. Leninnek a párt megteremtésére irányuló terve a forradalmi harc életbevágó feladataiból indult ki és mesterien általánosította a marxisták szervezési tapasztalatait. E terv győzelme megteremtette az össze, forrott, harcos, edzett Kommunista Párt alapját, olyan pártét, amely a nemzetközi forradalmi munkásmoz galom mintaképévé vált. A növekvö oroszországi munkás mozgalom feladatai sürgetően követelték a marxista elmélet alkotószel lemű továbbfejlesztését, a munkásmozgalom tartós egyesítését a szocializmussal. Lenin, Marx ügyének nagy folytatója, kidolgozta a marxista párt ideológiai alapjait, magas, ra emelte a forradalmi elmélet jelen tőségét. Lenin bebizonyította, hogy csak az élenjáró elmélettel rendelkező párt teljesítheti a dolgozók élen járó harcosának és igazi vezérének szerepét, minden erővel hangsúlyozta, milyen nagyjelentőségű a munkás-tömegmozgalom egyesítése a tu. dományos Szocializmussal. 3. Az OSZDMP n. kongresszusának történelmi jelentősége abban áll, hogy ez a kongresszus a lenini „Iszkra" által felvetett és kidolgozott ideológiai és szervezeti elvek alapján megteremtette Oroszországban a valódi marxista pártot. A kongresszus Marx és Engels halála óta a nemzetközi munkásmozgalomban elsöízben fogadott el forradalmi I programmot. amely alapvető feladatul a proletárdiktatúráért való har. cot jelölte meg. Lenin és az azonosan gondolkodó következetes iszkrások kérlelhetetlen harcot vívtak a kongresszuson az opportunista elemek ellen, akik meg akarták akadályozni, hogy felvegyék a programmba a marxizmus legfontosabb tételét: a proletariátus diktatúrájáról szóló tételt. Lenin teljes határozottsággal és hajthatatlan sággal megvédte a proletárdiktatútáról szóló tételt Az a tény, hogy a kongresszus a párt programmjába felvette a proletárdiktatúráról szóló pontot, Lenin híveinek történelmi jelentőségű győzelme volt. Lenin a proletárdiktatúra győzelméért folytatott harc feladatait megjelölve, hangsúlyozta a parasztság, mint a munkásosztály szövetségese forradalmi harcának jelentő ségét és kivívta, hogy a pártprogrammba felvették a parasztkérdés sel kapcsolatos forradalmi-demokrata követeléseket Lenin határozottan visszaverte a bundistákat és a lengyel szociáldemokratákat, akik ellenezték, hogy a pártprogrammba felvegyék a nemzetek önrendelkezési jogáról szóló pontot, megvédte a proletár-internacionalizmus alapelveit. A II. pártkongresszuson diadalt arattak a forradalmi harc nagy esz. méi, amelyeket Lenin politikai munkásságának . első pillanatá tói kezdve védelmezett. Lenin bírálatnak vetette alá és elfogadhatatlannak minősítette a Plehanov által készített programm tervezetet, amely kihagyta a pro. letárdiktatúráról szóló tételt. Lenin hangsúlyozta: az orosz proletariátus pártja programmjának egy „gyakorlatilag harcoló párt" programmjának kell lennie, nem pedig akadé mikus tankönyvnek Ezért — mu tátott rá Lenin — a pártnak „programmjában a legfélreérthetetleneb bül ki kell fejtenie az orosz kapitalizmus elleni vádjait és hadat kell üzennie az orosz kapitalizmusnak" A Kommunista Párt ezen az úton. a lenini úton járt. A munkásosztály pártjának forradalmi programmja. amelyet az OSZDMP második kongresszusa fogadott el. megjelölte a proletariátus legközelebbi feladatalt a polgári de mokratikus forradalom szakaszára vonatkozólag (minimális programm). valamint a proletariátusnak a szo cialista forradalom győzelmét szem előtt tartó feladatait (maximális programm). Ez a programm pártunk harcos vezérfonala volt a párt nyolcadik kongresszusáig (1919). 4. A második kongresszuson kemény harc bontakozott ki a párt felépítésének szervezeti alapelvei körül. Lenin és a vele azonos néze. tsn lévők a párt szerepéről szóló alapvető marxista tételeket védelmezték. Eszerint a párt a munkásosztály öntudatos, szervezett élcsa pata, amelyet forradalmi elmélet, a ^társadalmi fejlődés törvényeinek és az osztályharc törvényeinek ismere te, a forradalmi mozgalom tapasztalatai fegyvereznek fel. Csakis egy ilyen rendkívül öntudatos és szervezett, összeforrott és centralizált, akarategységgel rendelkező párt ké. pes győzelemre vezetni a munkásosztályt és sikeresen irányítani harcát a hatalom kivívásáért. A mensevikek ellenezték a harcot a proletárdiktatúráért és így nekik nem is volt szükségük a szociális forradalom harcos pártjára. A men. sevikek előtt egy reformista, szer vezetileg alaktalan, megalkuvó szer. vezet lebegett, a II. Internacionálé opportunista pártjainak típusa. A programm opportunizmusa (a proletárdiktatúra tagadása) opportuniz. must szült szervezeti téren is (lemondás a proletariátus centralizált, fegyelmezett harcos, forradalmi pártjáról). A párt egységének megóvása érdekében — tanította Lenin — proletár vasfegyelemre, a pártélet szi. lárd szabályaira van szükség, ame lyeket a szervezeti szabályzatban fektetnek le és amelyek egyformán kőtelezők a párt minden tagjára, a II. vezetőkre és az egyszerű párttagok, ra egyaránt. Óriási jelentőségű Leninnek a II. kongresszuson felállított tétele a párttagság magasztos voltáról, arról, hogy mintle n párttag felelős a pártért és a párt felelős minden tagjáért. Pártunk feladata — mutatott rá Lenin — „megóvni pártunk szilárdságát, ellenállóképességét, tisztaságát. Igyekeznünk kell feljebb, feljebb és feljebb emelni a párttag címet és annak jelentőségét". A párt. élet szilárd szabályai, a vezetés elvei, amelyeket Lenin dolgozott ki, előírták a párt szervezeti szabály, zatában foglalt követelmények legszigorúbb megtartását, a demokratikus centralizmus elveinek következetes megvalósítását, az egyszerü párttagok aktivitásának minden vonalon való fejlesztését, a pártélet legfontosabb kérdéseinek kollektív megvitatását. A pártszervezetek és az egész párt normális tevékenysége — tanította Lenin — csák úgy lehetséges, ha szigorúan megtartják a kollektív vezetés elvét, mert ez biztosítja a pártot a véletlenekkel és az elfogadott határozatokban az egyoldalúságokkal szemben. A párt eleven, öntevékeny, szakadatlanul fejlődő szervezet. V. 1. Lenin a marxizmus történetében először dolgozta ki a pártról szóló tanítást. Eszerint a párt a proletariátus vezető szervezete, fö fegyvere, amely nélkül nem lehet kivívni a proletárdiktatúrát, felépíteni a szocializmust és a kommunizmust. Lenin harca a kongresszuson az opportunista elemek ellen a programm kérdésében és'-a szervezeti kérdésekben megrvonta a válaszvonalat az OSZDMP forradalmi része, a bolsevikok és opportunista része, a mensevikek között. A forradalmi marxista pártnak a szocialista forradalom és a proletárdiktatúra pártjának megteremtésére vonatkozó zseniális lenini terv győzelme bebizonyította, hogy - Lenin személyében az orosz és a nemzetközi proletariátus a marxizmus nagy teoretikusával, Marx és Engels ügyének és tanításának folytatójával, a forradalom kiváló sztratégájával rendelkezik, aki élesen látja a munkásmozgalom fejlődésének perspektíváit, a harcban félelmet nem ismerő kőszáli sas. 5. Leninnek a n. kongresszuson és az ezt követö időszakban az opportunisták ellen, a bolsevizmus ideológiai és szervezeti alapelveinek védelmében folytatott kérlelhetetlen harca nagy nemzetközi jelentőségű volt. Lenin könyörtelenül leleplezte a mensevikeknek a marxizmussal szemben ellenséges ideológiai és szervezeti felfogását, és ez hatalmas csapást mért a marxizmustól eltérő revizionistákra és az egész nemzetközi opportunizmusra, óriási jelentőségű volt minden or, szág forradalmi mozgalmának fejlődése szempontjából. Az OSZDMP II. kongresszusa fordulópont volt a világ munkásmozgalmában. A Kommunista Párt harca a diktatúráért 6. A történelmi események egész menete az OSZDMP II. kongresszusától a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelméig szemléltetően igazolta, hogy a Kommunista Párt az ország egyetlen vezető forradalmi ere' je volt. A három oroszországi forradalom története bebizonyította. . hogy pártunk rövid idő alatt (1903— 1917-ig) olyan gigászi politikai munkát végzett, amelyhez fogható a tapasztalatok gazdagságát, a marxista elmélet kidolgozásának mélységét és ez elméletnek a forradalom során való alkotószellemű alkalmazását tekintve, nincs több a világon. A három oroszországi forradalom története megmutatta a Kommunista Párt stratégiájának és taktikájának hatalmas erejét és életképességét, a marxista-lenista elmélet erejét és legyőzhetetlenségét A Lenin vezetése alatt álló bolsevik politikai csoport amely a II kongresz szuson alakult meg és 1912-ig formálisan az egységes OSZDMP-hoz tartozott. következetes forradalmi vonalat követett, amely megfelelt a proletariátus, a parasztság és Oroszország minden népe alapvető érdekeinek. A bolsevikok kérlelhetetlen elvi harcot folytattak az opportunizmyié minden válfaja ellen, az oroszországi és a nemzetközi mozgalomban. 7. Lenin nagy érdeme, hogy az első orosz polgári forradalom fejlődésének időszakában zseniálisan megalapozta a párt bobevik taktikáját, a munkás osztály taktikáját kidolgozta a Kom munista Párt politikai (taktikai) alap jait. Lenin kifejtette a proletariátus polgári-demokrata forradalomban való hegemóniájának eszméjét és bebizonyította, hsgy az akkor kialakult történelmi helyzetben a forradalom győzelmének elengedhetetlen feltétele a munkásosztály szövetsége a pa ^asztsággal. a proletariátus vezető szerepének fenntartása mellett. Lenin világos perspektívát adott az orosz marxistáknak, a polgári demokratikus forradalom szocialista forradalomba való átnövéséről. A proletárforradalom elméletével gazdagította a marxizmust és megvetette az alapjait a Kommunista Párt ama forradalmi taktikájának, amelynek segítségével a proletariátus a szegényparasztsággal szövetségben 1917 októberében megdöntötte országunkban a burzsoázia hatalmát és bevezette az igazi népi hatalmat, a munkás és parasztküldöttek szovjetjeinek hatalmát, a szovjetek hatalmát. A két vonal — a forradalmi bolsevik és az opportunista mensevik irányvonal "— harca az OSZDMP ben, amely harc a párt megalapításának időszakában ideológiai és szervezeti kérdésekkel kapcsolatban bontakozott ki. különösen élessé vált az első orosz forradalom idején (1905—1907) amikoi; a taktika kérdései kerültek az előtét-