Uj Szó, 1953. június (6. évfolyam, 133-158.szám)

1953-06-19 / 149. szám, péntek

4 U J SZO 1953 június 19 Vitafelszólalások Szlovákia Kommunista Pártja X. kongresszusán A. Janetka elvtárs vitahozzá szólása Široký elvtárs Beszámolóiában mély elemzésnek vetette alá pár­tunk munkáját Szlovákiában. Ha Siroky elvtárs beszámolóját az eper­jesi kerület viszonyaira vonatkoz­tatjuk, látjuk, hogy az összes hiá­nyosságok. amelyekről beszélt, akár az iparra, akár a mezőgazdaságra, pártunk felépítésében, alapszerveze. teink megszilárdításában, párttag­jaink és a széles tömegek ideológiai színvonaláról való gondoskodás ter­vének hiányos teljesítésére vonat­koztatta is őket, teljes mértékben érvényesek az eperjesi kerületre, sőt egyes esetekben még. más kerü­letekre is. Az ipari szakaszon a tervteljesítés feladatait nem teljesítik. Számos szakaszon lemaradnak az új üzemek építésénél szükséges döntő cikkek­ben, mint a hencovcei fakombinát, a bisztrói cementiizem és a többi üzemek esetében. A gépszállítás ezen üzemek részére nagyon lassan tör. ténik, mivel-mindig eltolódik a ter­melés megkezdése. Égy másik üzem­ben. amely most épül, hiányzanak a szakmunkások, a kőművesek és na­gyon hiányos a részleges elökészült­s£g. de ezeket fokozatosan kiküszö­böljük. Az építésügyi megbízotti hi­vatal megígérte, hogy gondoskodik szakemberekről, de 'eddig ez még nem történt meg és. az üzemben nin­csenek szakemberek. Ami á falvak szocializálását illeti, az eperjesi kerület pártunk és kor­mányunk az EFSz-re vonatkozó ha­tározatai alapján szép eredményeket ért el. Körülbelül 18.000 földművest nyertek meg az EFSz-be. Ezeket az eredményeket pártunknak a felada. tok teljesítésére irányuló jó mozgó­sításának köszönhetik. ' De emellett a kerületi szervezetnek nagy hibái is vannak. Nem voltunk képesek megtartani és fokozni a kommunisták és pártszerveink akti­vitását, azt hittük, hogyha a föld­műveseket megnyertük a szövetke­zetekbe, akkor ezzel pártunk és kor­mányunk határpzatainak teljesítésé, ben a fő kérdés meg van oldva. Bar Szlovákia Kommunista Pártja Kerületi Bizottságának bürója elfo­gadott néhány konkrét határozatot arra vonatkozólag, hogyan mélyít­sük el a falvakon a tömegpolitikai munkát és hogy a fő figyelmet az alapszervezetek megszilárdítására kell fordítanunk, amelyeknek felada­ta az EFSz-ben a kommunisták irá­nyítás, mégis a hjányos ellenőrzés következtében végeredményben a téli időszakban az egész ügyben jó­formán semmit sem tettünk. A tavaszi munkák igazolták, hogy mindennapos segítség nélkül szá­mos EFSz-ben nem lettek volna meg a helyes munkaszervezés elő­feltételei és hogy a termelési fel­adatok . teljesítéséhez fogtak hozzá, alaposan. Nem volt megteremtve a takarmányalap. alacsony volt a súly­gyarapodás, ugyancsak alacsonyak voltak a munkaegységek és emellett az EFSz-be való megnyerés még mindig Aem osztálvszempontból tör­tént. Továbbá az EFSz-ek nem tartot­ták be a körülbelül 3720 hektár te­rületen a buigonya ültetését, a ma. gánszektor pedig körülbelül 1500 hektárnyi területen. Az EFSz-ben 80 hektáron nem vetették el a lent, a magánszektorban pedig 770 hektá­ron. Az EFSz-ben a takarmányve­tést körülbelül 13.6" hektáron nem tartották be, a magánszektorban pe­dig 8000 hektáron. A kerületben eddig körülbelül 3000 hektár föld áll megmüveletlenül és az utóbbi na­pokban ebben az irányban jóformán semmit sem tettek, mivel az időjá­rás kedvezőtlen volt. De ezekben a napokban lemaradtunk a tavaszi munkák második részében is. A burgonyakapálást körülbelül 22 szá­zalékben végezték el, a cukorrépa egyelését pedig 35 százalékban. Ha­sonlóan kezdetleges állapotban van a rétek és a lóhere kaszálása ís. Eddig nem sikerült elérnünk a ter­vezett állatállományt. Az EFSz­ben csak 50 százaléka van meg a tervezett állatállománynak. . Ezzel szemben a magánszektorban a ter­vezett állatállomány 98 százaléka megvan. Legnagyobbak a hiányosságok a oeadási kötelezettségek teljesítésé­ben. Az eperjesi kerület a húsbeadás teljesítésében több mint 3 millió ki­logramm hússal maradt adós január 1-től a mai napig. Hasonló a helyzet a tejben is. ahol körülbelül 7 millió liter tejjel tartozunk és a tojásban szintén kb. 7 millió tojással tarto­zunk. Csak a pénzbeváltás utáni utolsó dekádban javult bizonyos mértékben a marhaállomány felvá­sárlása és a dekádtervet 122 száza­lékra" teljesítették. A tojásban és a tejben, alapjában véve nem sikerült javulást elérni és csak 50 százalékos a felvásárlás eredménye. Ezek a mi hiányosságaink, ame. lyekért teljes mértékben felelősek vagyunk és amelyeket minden áron 1Í5 kell küszöbölnünk. A kerületi szervezetnek a legkö­zelebbi időszakban összpontosítani kell figyelmét: Az alapszervezetek megszilárdítá­sára; meg kell tanítani az alap­szervezeteket, hogy munkahelyeiken tényleg minden kommunistát moz­gósítsanak és általuk a széles töme­geket a termelési feladatok teljesí. tésére. Pártunk és kormányunk pénzre­formra vonatkozó határozatai telje­sítésének biztosításában sikerült bi­zonyos mértékben aktivizálni az ösz. szes alapszervezeteket. A párttagok itt következetesen harcoltak a hatá­rozatok életbeléptetéséért és ha ké­pesek leszünk kihasználni a tagok lendületét és képesek leszünk pár­tunk akcióképességét megtartani és fokozni, főleg pedig a párttagok tömegeinek ideológiai színvonalát emelni, és pártunk alapszabályait helyesen alkalmazni a gyakorlatban, fordulat állhat be kerületi párt­szervezetünk egész pártmunkájában. A. Dubček elvtárs vitahozzászólása Siroky elvtárs értékelve azokat a sikereket és rámutatva azokra a hiányosságokra, amelyek a IX. kon­gresszus é s az országos konferencia óta a pártunkra bízott feladatok teljesítésében előfordultak, irányt és utat mutatott hazánkban a szocia­lizmus építése további feladatainak teljesítésére. A pártéletre és pártunk felépítésére vonatkozó kérdésekkel kapcsolatban többek között kijelen­tette, hogy biztosítani kell a párt­fejlődés gondos megfigyelését és az új tagjelöltek felvételét. Pártunk országos konferenciáján elfogadott alapszabályok még magasabbra emelik' párttagjaink jelentőségét és a párttag nevét. Bár a beszterce­bányai kerületi bizottság az ország­gos konferencia é s a Központi Bi­zottság határozatai alapján intézke­déseket tett a kerületi szervezet ál­lapotának és összetételének javítá­sára. mégis ezen a szakaszon még jelentős hiányosságokkal küzdünk munkánkban. Főleg a munkások, kis- és középparasztok, szövetkezeti tagok és az ifjúság soraiból kikerü­lő személyek felvételénél vannak hiányosságok Jelentős hiányossá­gokkal küzdünk a magyar nemzeti­ségű polgárok felvételénél is. Siroky elvtárs beszámolójából kiindulva, amelyben ismételten kiemeli, hogy pártunk a proletárnemzetköziség alapelvein épült, még nagyobb fele­lősségérzéssel kell hozzákezdenünk a magyar nemzetiségű polgárok sorai­ból kikerülő tagjelöltek fölvételéhez Az ezen a szakaszon végzett munka hiányossága még abban rejlik, hogy a kerületi bizottságoktól kezdve a járási bizottságokon keresztül egé­szen az alapszervezetekig nagyon keves rugalmassággal végezzük a jelentkező ívek Elintézését Az 1950. évtől számos pártszervezet nem vett fel egy tagjelöltet sem, így például a zólyomi járásban 14 szervezet, az ipoiyságiban 7, a losonciban 9, a korponaiban 11. stb A hiányosság annál nagyobb, mert túlnyomó több­ségben falusi szervezetekről van SZÓ, ahol számos esetben már meg van alakítva az EFSz és ahol szük. séges. hogy pártunk megszilárdítsa pozícióját. A járási pártszervezet kell, hogy gondosan megoldja azt a kérdést, hogy a pártszervezetek ne zárkózzanak el az új tagok felvétele elől. Siroky elvtárs beszámolójában fi­gyelmeztetett azokra a nagy fel­adatokra. amelyek az ipar, a mező­gazdaság. a tudomány fejlődése és a technika szakaszán várnak ránk, az ' eddig nem létező kultúrális, szociális és politikai fejlődés szükségességére. Ezekből a feladatokból kiindulva az a véleményem, hogy a dolgozó értel­miség soraiból kikerülő tagjelöltek felvételét is inkább a technikusok, mérnökök, tudósok, művészek és a dolgozó értelmiség más kiváló tag­jaira kellene irányitanunk pártmun­kánkban, az adminisztrációban, hi­vatalokban, irodákban és hasonló dolgozók rovására Alapszabályaink a párttagok kötelességévé teszik, hogy mindenképpen őrizzék pártunk egységét, ami fő feltétele pártunk erejének és nagyságának. Elvtársnők és elvtársak, főleg azt akarom kiemelni, hogy az új tagok felvételénél a lelhető legnagyobb éberségre és elővigyázatosságra van szükségünk Sok esetben a mi kerü­leti szakszervezetünkben sem volt teljes mértékben betartva a bolsevik éberség és elővigyázatosság, minek következtében sikerült az osztályéi­lenségnek és a kulákoknak behatol­ni pártunkba. A kerületi pártbizott­ság intézkedéseinek következtében húszat már eltávolítottunk pártunk­ból, de még tizenhat kulák most is pártunk soraiban van és igy meg van a lehetőségük arra, hogy gyen­gítsék a falusi szervezetek harc­képességét é® egységét Gottwald elvtárs az ellenséggel folytatott kemény harcokban kiko­vácsolta és megvédte pártunk egy­ségét és tömörségét. De nem szabad sohasem elfelejtenünk, ahogyan er­re Siroky elvtárs tanít, hogy pár­tunkba idegen, ellenséges elemek igyekeznek bejutni. Ezért a magas­fokú forradalmi éberség követelmé­nyét elsősorban pártunk sorai tisz­taságának megvédésére fogjuk irá­nyítani. Hathatósan kell harcolnunk a tagjelöltek magától értetődő fel­vétele ellen és biztosítani kell a szer­vek, szervezetek és a funkcionáriu­sok pártunk összetételére-és növeke­désének állandó szabályozására irá­nyított gondoskodásának növelését. Szlovákia Kommunista Pártja kerü­leti és járási bizottságainak alap­szervezetei kell, hogy rendszeresen tárgyaljanak és intézkedéseket te­gyenek a tagállomány szabályozásá­nak biztosítására, hogy megfeleljen a feladatok teljesítésének Ezzel el-' érjük azt, hogy a páirtbaa. nem ve­szünk fel mindenkit, aki jelentkezik, hanem biztosítjuk a tervezett vá­lasztékot úgy, hogy a pártszerveze­tek a pártba való belépésre munkás­osztályunk, dolgozó parasztjaink és dolgozó értelmiségünk legjobb fiait fogják előkészíteni. Többek között úgy érjük ezt el, ha a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalomban, a Csehszlovák-Szov­jet Baráti Szövetségben, az akció­bizottságokban stb. munkával meg­bízott kommunisták irányító és szervezési munkájukban nemcsak kommunistákból állj aktívával fog­nak dolgozni, hanem megkezdik tel­jes mértékben a pártonkivüliekből álló aktívával i s a munkát. így biz­tosítjuk, hogy pártunkba csak azok kerülnek be, akik megérdemlik a párttag megtisztelő nevét. Kell, hogy állandóan eszünkben tartsuk Sztálin elvtárs következő szavait: „Mi, kommunisták különös vágású emberek vagyunk. Nem közönséges anyagból vagyunk mi gyúrva. Mi vagyunk azok, akik a nagy proletár hadvezérnek, Lenin elvtársnak had­seregét alkotjuk. Nincs nagyobb tisztesség, mint ehhez a hadsereghez tartozni. Nincs nagyobb tisztesség, mint tagnak lenni abhan a pártban, amelynek alapítója és vezetője Lenin elvtárs". Ezekhez a szavakhoz iga­zodva biztosítanunk kell és alapjá­ban meg keli javítanunk a tagjelöl­tek felvételének minőségét pártunk soraiba, hogy pártunk mindig szi­lárdabb legyen és hovatovább na­gyobb képességre tegyen szert ah­hoz, hogy népünket eredményesen vezesse további sikerek felé. Gott­wald elvtárs a párttagoknak és az egész népnek értékeg tanácsokat ha­gyott a szocializmus győzelméért folytatott további harcra A Gott­wald elvtárs által kitűzött irányvo­nalunkhoz igazodva még szilárdab­ban felzárkózunk a gottwaldi Köz­ponti Bizottság köré és Zápotoeky és Siroky elvtársak vezetésével meg-, kezdett müvét, befejezzük. Szükséges lesz megtanulni azt, hogy egész kerületi szervezetünkben helyesen érvényesítsük pártunk- ve­zető feladatát, hogy leépítsük gaz. dasági szerveink helyettesítését és népi közigazgatásunkban és tömeg­szervezeteinkben el kell érni azt, hogy a kommunisták ezekben a szer­vezetekben kiharcolják pártunk po­litikáját, s ne legyen úgy, mint ed­dig, hogy sok esetben azzal hoza­kodtak elő, hogy ez a kerületi vagy járási bizottság határozata. Továbbá egész kerületi szervezetünkben nagy igyekezetet kell kifejtenünk az ösz. szes oportunista elemek ellen indí­tott harcra. Szükséges lesz, hogy növeljük igyekezetünket ideológiai téren is. El kell érnünk azt, hogy minden párttag és párttagjelölt ál­landóan tanulmányozza a klassziku­sok müveit, hogy a pártoktatás évé­nek értékelése alapul szolgáljon az új pártokitatási év javításához. Alapjaiban kell megjavítanunk a tömegpolitikai munkát, el kell mé­lyítenünk a napi és élő kapcsolato. kat az alapszervezetekkel, meg kell tanitanunk a kommunistákat, hogy naponta együtt dolgozzanak a tö­megekkel. Ez megköveteli a párt­munka módszereinek javítását, kezdve a kerületi bizottságtól egé­szen az alapszervezetek bizottsá gáig. A káderpolitika is a leggyengébb az eperjesi kerületben. Arról van szó, hogy a felelősségteljes funk­ciókba • olyan embereket ültessünk, akiknél megvan a biztosíték arra. hogy funkciójukat becsületesen és lelkiismeretesen fogják ellátni, nem. pedig úgy, ahogy ezt Varannón és másutt is teszik. A járási és kerületi konferenciák új felelős funkcionáriusokat állítot­tak a vezetó Helyekre Most az a fontos, hogy a járási bizottságok helyesen Irányítsak és helyesen el­lenőrizzék az alapszervezetek mun­káját és hogy a. kerületi bizottság helyesen vezesse a járási bizottsá­gokat a kerületi szervezet Ö3szes feladatainak következetes biztosítá­sára. Annak ellenére, hogy ma ilyen nehézségekkel küzdünk, képesek le. sziink ezek Kiküszöbölésére. mert funkcionáriusainkban és párttag­jainkban megvan az a szilárd el­határozás, hogy behozzák a lemara­dást. A kerületi bizottság nevében igé­! rem, hogy mindent megteszünk, hogy azokat a hibákat, amelyek az eperjesi kerületben előfordulnak, a lehető leggyorsabban kiküszöböljük. J. Durná-Hercková elvtársnő vitahozzászólása , Gottwald elvtárs pártunk országos konferenciáján elsőrendű feladatul tűzte kj az ideo'ógiaj aktivitás fo­kozását, vagyis azt, hogy a párt nak és minden tagjának egész munkáját fokozatosan arra a szín­vonalra emeljük, amelyet az új alapszabályzat és a .szocializmus építésének nagy feladatai minden párttagtól megkövetelnek. Hogyan alkalmazzuk Gottwald elvtárs eme irányvonalát kerületi szervezetünkben? A kerületi kon­ferencia lefolyása megmutatta, hogy kerületi szervezetünk nagy haladást tett a szocialista munkaverseny fejlesztésében, a fejlettebb technika érvényesítésében és bevezetésében, valamint az üzemek termelőképes­ségének jobb kihasználásában, ami abban mutatkozott meg, hogy a kerületben 235 üzem határidő előtt teljesítette a gottwaldi ötéves terv negyedik évének feladatait. Kerü­leti szervezetünk is nagy igyekeze­tet fejtett ki a falu szocializálásá­ban, ahol főleg az EFSz.ékről szó­ló párt- és kormányhatározat után politikai münkával biztosította a szövetkezetek további fejlődését és megszilárdítását. A kerületben több, mint 20 ezer kis- és közép­parasztot nyertünk meg az EFSz­eknek úgy, hogy ma a kerület egész mezőgazdasági földterületé­nek már 54 százalékán gazdáikod nak az EFSz-ek és az állami gaz daságok. A kerületi pártkonferencia lefo­lyása egyhangúlag kiemelte, hogy az elért eredmények még áthatób bak lehetnek, ha fokozzuk a párt tagok és a párttagjelöltek ideoló­giai fejlődését. A kerületi konferen­cia lefolyása rámutat ideológiai ne­velésünk gyönge pontjaira. Egyes pártszervezetekben még lebecsülik és lekicsinylik a párttagok ideoló­giai nevelését. Nem léptetik teljes mértékben életbe a párt új alap­szabályzatát, amely világosan min­den kommunista kötelességévé teszi politikái színvonalának emelését. A párt alapszabályzata kivétel nélkül vonatkozik minden párttagra és párttagjelöltre, minden funkcioná­riusra, fentről le és ezért elsőrendű feladatunk, hogy pártunk alapsza­bályzatát következetesebben életbe­léptessük és véget vessünk annak az állapotnak, hogy kerületünk párttagjainak és párttagjelöltjeinek majdnem a fele nem sajátítja • el rendszeresen a marx-leninizmust. A kerületi pártbizottság már most, a negyedik pártoktatási év kiértéke­lésének folyamán konkrét intézke­déseket tesz e hiányosság kiküszö­bölésére, hogy a CsKP KB politikai titkársága határozatának szellemé­ben jól előkészítse a jövő pártok­tatási évet. Az ideológiai munka lebecsülése kerületi pártszervezetünkben arra vezetett, hogy magán a kerületi pártbizottság propaganda és agitá­ciós osztályán, továbbá Bazin, Ga­lánta, Szakolca és más járásokban a pártpropaganda szakaszán nem a legfejletteb káderek működtek a pártapparátusokban. Nem alkal­maztuk kellőképpen Malenkov elv­társ tanítását, melyet a SzKP XIX. kongresszusán fejtett ki, hogy pár­tunk feladatainak magaslatán csak olyan vezető dolgozók állhatnak, akik rendszeresen képezik magu­kat, alkotó módon elsajátítják a marxizmus-leninizmust, ápolják és tökéletesítik magukban a lenini­sztálini típusú dolgozók kvalitását. A kerületi pártbizottság irodája határozatot hozott e hiányosság kiküszöbölésére, melyben a járási bizottságok kötelességévé tette, hogy alaposan értékeljék ki a járá­si bizottságok apparátusa propa­gandista kádereinek munkáját és e munkával a legfejlettebb dolgozókat bízzák meg. A pártpropaganda, a pártoktatás évének színvonala a már említett hiányosságok követ­keztében kerületi szervezetünkben nem áll feladatainak magaslatán. Pártpropagandánk még mindig ke­véssé élénk és nincs elég vonzó­ereje, nem yértezi fel eléggé a kom­munistákat, főleg a bratislavai vá­rosi szervezetben a burzsoá ideoló­gia elleni küzdelemre, nem járul hozzá elég hatékonyan a napi gya­korlati kérdések megoldásához és a nagy építőfeladatok teljesíté­séhez.' A vezetés helytelen módsze­rei, az előadások gépies ledarálása, iskolai formája, valamint az, hogy az egyes tárgyköröket az időszerű kérdésekkel való minden összefüg. gés nélkül veszik át, ahogyan ezt Si­roky elvtárs beszámolójában hang­súlyozta, elégtelen érdeklődést vált ki a pártoktatás éve iránt, továb­bá maga után vonja, hogy a hall­gatók kevés számban vesznek részt az iskolázáson. A pártoktatási év színvonalának és lefolyásának eme komoly hiányosságai kerületi szer­vezetünkben a propagandista ká­derek nem megfelelő kiválasztásá­ból, neveléséből és gondozásából erednek. A kerületi bizottság nem irányította kellőképpen a kerület pártszerveit és pártszervezeteit ar­ra, hogy már a propagandisták ki­választását alaposan felülvizsgál­ják és következetesen szem előtt tartsák, kire bízzák párttagjaik és párttagjelöltjeik, valamint a pár­tonkívüliek nevelését. Az alapszer vezetek és a járási bizottságok elő­vigyázatlansága következtében meg. történt, hogy az esetek nagy szá­mában olyan elvtársakat javasol­tak a pártoktatási év tanítóinak, akik nem nyújtanak biztosítékot arra. hogy szilárdan a párt irány­vonalán fogják vezetni a pártneve lést. Sok esetben politikailag és ideológiailag nem elégségesen fel­készült elvtársakról van szó. A pro­pagandista káderek nem kielégítő kiválasztása okozta, hogy néhány esetben olyan elvtársakat bíztak meg propagandista' funkcióval, aki­ket a múltban a burzsoá ideológia különféle behatásai terheltek és akik még a vallási sötétség rabsá­gában élnek. Káderpolitikánk eme szakaszára is teljes mértékben vo­natkoznak Siroky elvtárs szavai, melyeket beszámolójában mondott, hogy a káderek kiválasztása gyak­ran kapásból történik, mert a párt­szervezetek nem ismerik munkáju kat, képességeiket és más tulajdon­ságaikat és többnyire csupán a ká­deranyag alapján . döntenek. Még most, a negyedik pártoktatási év kiértékelésének folyamán biztosít­juk, hogy a propagandista káderek kiértékelésében és kiválasztásában következetesen érvényesüljön Siro ky elvtárs irányelve, melyet itt, Szlovákia Kommunista Pártja X. kongresszusán a kádermunka lé­nyeges megjavítására tűzött ki, mert csak így érjük el, hogy propagandistáknak kerületi szerve­zetünk legkiválóbb kádereit vá­lasztjuk ki. Komoly hiányosság volt abban is, hogy a kerületi tanácsadók és tanulmányi helyek, valamint a já­rási tanácsadók és tanulmányi he­lyek nem szervezték meg az egyes dolgozók közötti tapasztalatcserét, hogy így jó példákon arra tanítsák őket, hogyan kell foglalkozniok a hallgatókkal, hogyan készítsék elő áz előadást, hogyan bánjanak ä könyvvel és sokkal következeteseb ben használják fel az SzKP gaz­dag tapasztalatait. Ez irányban lé­nyegesen meg kell javítanunk kerü­leti szervezetünk munkáját, mert e problémák helyes megoldásától függ nemcsak a nevelés helyes vol­ta. hanem általában kerületi szer­vezetünk ideológiai munkája i».

Next

/
Oldalképek
Tartalom