Uj Szó, 1953. május (6. évfolyam, 106-132.szám)

1953-05-01 / 106. szám, péntek

Lenin és Sztálin zászlaja alatt híven Klement Gottwald művéhez, előre a szocializmushoz! KLEMENT GOTTWALD HARCA A KOMMUNISTA PÁRT BOLSEVIZÁLÁSÁÉRT írta: LŐRINCZ GYULA Már 1925-ben, a Kommunista Párt májusi levelében Szlovákiában fölveti Gottwald elvtárs a .kommunista mozgalom bolsevizálásának szükségszerűségét, utalva az olasz, bolgár és német példára. Utal arra is, hogy ezek nagyon kézzelfoghatóan igazolják azt a régi leninista tételt, hogy a forradalom végrehajtásához és fenntartásához nemcsak kedvező tárgyi (objektív) helyzetre van szükség, hanem alanyi (szubjektív) tényezőre is: olyan pártra, amely a forradalmat végrehajtja és fenn is tartja; nevezetesen, ha érett a pillanat a forradalomra. A fiatal Gottwaldnak úgyszólván első lépései már a kommunista mozgalom bolsevizálását szolgálják. Már ebben a levélben a nagy dialektikus és bölcs pártideológus hangján szólal meg. Gondoskodása, szeretete a párt iránt, a pártépítö körültekintő, mérlegelő megnyilvánulását mutatja. »A bolsevizálás nem egyszeri, magábanálló lépés pártunk fejlődésében. A bolsevizálás a Párt fejlődésében szakadatlan, soha véget nem érő folyamat, éppúgy, mint amilyen szakadatlan és véget nem érő folyamat a társadalom fejlődése. A bolsevizálás mindenekelőtt azt jeleti, hogy szünet nélkül folyton-fcíyvást bolsevizálódjunk!* Igy irt a fiatal Gottwald 1925ben, így határozta meg sajátmaga és a párt részére is ebben a pár sorban, amelyet kitartóan véghezvisz sajátmaga fejlődése és a párt állandó bolsevizálása terén, egész élete folyamán é

s örökül hagyja Csehszlovákia Kommunista Pártjára további szakadatlan fejlődésünk törvényeként. „A bolsevizálás — folytatja Gottwald elvtárs, — a szó szorosabb értelmében azoknak a tapasztalatoknak kiértékelése, és azoknak a módszereknek felhasználása, amelyek Oroszországban lehetővé tették a kommunista párt győzelmét és a proletárdiktatúra hatalomrajutását. Ez persze nem jelenti, sőt ellenkezőleg, kizárja azt a lehetőséget, hogy az orosz mintát egyszerűen lemásoljuk. Az orosz példából azt a módot kell felhasználnunk, ahogy a bolsevikok, élükön Leninnel, az összes napirenden lévő kérdést megoldották. A fejlődés jelenlegi szakaszában tehát azt mondhatjuk, hogy a bolsevizálás az orosz tapasztalatok felhasználását jelenti az egyes országok körülményei által meghatározott konkrét helyzetben, különös tekintettel az orosz, azaz a bolsevik munkamódszerre. Megmondtuk: a bolsevizálásnak az a legfőbb célja, hogy alkalmassá tegye a pártot a burzsoázia legyőzésére. Ennek során egész sereg részletkérdést kell megoldani s ezeknek a kérdéseknek együttes megoldása egészben véve a párt bolsevizálását jelenti.® Sztálin elvtárs 1925 március 27én a Kommunista Internacionálé Végrehajtó Bizottságának csehszlovák bizottságában biráló és oktató beszédében részletesen foglalkozik a csehszlovák kommunista pártban észlelhető válság jelenségeivel. Kifejti, hogy honnan, jobbról, vagy balról fenyegeti-e veszély a pártot, rámutat a jobboldali veszélyre,'egyben rámutat arra is, miképpen kell harcolni a jobboldali veszély ellen, hogy a harc eredménye igazi bolsevizálás s a válság igaz; leküzdése legyen. Sztálin elvtár

s kifejti, hogy mi a legközelebbi feladat a csehszlovák kommunista párt bolsevizálásával kapcsolatban. ,A szélcsend időszakát ki kell használni arra — mondotta Sztálin elvtár3 — hogy megerősítsék, bolsev'-'H*'? a pártot, hogy „készenlétbe- legyen minden lehetséges „bonyodalom" esetére, mert „nem tudjuk sem a napot, sem az órát«, amikor »eljö a vőlegény« és megnyitja az útsct az új forradalmi fellendülés előtt.* Gottwald elvtárs mintha pontosan ezekre a sztálini irányelvekre kapcsolna rá, a májusi levelében mint legfontosabb célt, a kommunista mozgalom elé éppen a párt bolsevizálását jelöli meg. »A kommunista mozgalom és a párt bolsevizálása azt jelenti, hogy a vesztes és győzelmes forradalmakban szerzett tapasztalatokat fel tudjuk használni az adott konkrét helyzetben, hogy a forradalmi marxizmust össze tudjuk kapcsolni az osztályharcok iskolájában megedződött tömegek forradalmi tetteivel és hogy előkészítjük a proletariátust a politika uralkodó osztály szerepére, a proletárdiktatúrára* — írja Gottwald elvtárs a kommunista párt májusi levelében Szlovákiában. Ettől az időtől kezdve Gottwald elvtárs megkezdi az újtipusü párt kovácsolását, megkezdi pártunk, kommunista mozgalmunk bolsevizálását a nagy példa, a Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártja példája nyomán, az SzK(b)P tapasztalatait alkalmazva mindenkor a mi viszonyainkra, ahogy ezt már a májusi levelében nyomatékosan hangsúlyozta. Sztálin elvtárs emiitett beszédében irónikusan „szélcsendről beszélt Csehszlovákiával kapcsolatosan. Ez összefüggött az opportunista áruló „bubnyikiádával« Bubnyikék állításával a kapitalizmus „stabilizálódásáról*. Gottwald elvtárs a Kommunisták Csehszlovákiai Pártjának szlovákiai napilapjában, a Pravdában 1926 június 11én és 20-án világosan rámutat ennek a „stabilizálódásnak'' a lényegére „Miről van szó« című cikkében. „A burzsoázia, hogy fenntarthassa osztályuralmát, kénytelen volt a dolgozó tömegek életszínvonalát a háború előtti helyzethez viszonyítva 50 százalékkal csökkenteni. Ezen az áron „stabilizálódott* Csehszlovákiában a kapitalista uralom. Ennek a „stabilizációnak* a proletáriátusra gyakorolt hatása egyedül abban nyilvánult meg, hogy a proletáriátus zöme nem hisz többé az uraknak, más sz&val, elvesztette demokratikus illúzióit. Ez a tény az 1925-ös novemberi választások alkalmával a kommunista szavazatok növekedésében, a nemzetiségi ellenzék megerősödésében és a régi cseh kormánykoalíció gyengülésében jutott kifejezésre. A választások eredménye megmutatta, hogy a cseh burzsoázia nem tarthat ki tovább ed. digi uralkodási módja mellett, azaz nem leplezheti tovább nemzeti és osztálydíktatűrájSt „demokratikus* álarccal. A választások utáni hónapok az uralkodó cseh burzsoázia számára az eddig átélt politikai válságok legnehezebb időszakát jelentették. A C3eh és más nemzetiségű a kommunista pártban szervezett, vagy kommunistákra szavazott proletariátus java része — főként osztályindokokból — éles ellenzékben állt a burzsoáziával szemben, a nemzeti kisebbségek valamennyi pártja pedig nemzeti okoknál fogva volt ellenzéki. A cseh burzsoázia „demokratikus* alapjai veszedelmesen összezsugorodtak.* Ez volt az az időszak, amelyet Sztálin elvtárs gúnyosan „szélcsendnek*, az áruló Bubnyikék „komolyan* a kapitalizmus stabüizációjának, Gottwald elvtárs ugyancsak gúnyosan a kapitalista uralom „stabilizációjának* nevez. Nem véletlen, hogy a két harcostárs véleménye azonos a kedvező tárgyi helyzetről, nem véletlen, hogy mindketten egyformán mutatnak rá az alanyi tényezőre is, az olyan párt megteremtésének bolsevizálásának szükségére, amely helyesen ismeri föl a helyzetet, amely nem esik opportunista, jobboldali, vagy baloldali, de egyformán veszélyes elhajlásokba, amely nem áltatja magát s természetesen a proletariátust, a forradalmi tömegeket sem ködös és téves illúziókkal, a kapitalizmus „stabilizációjáról*. Gottwald elvtárs kérlelhetetlen harcot folytat az ilyen téves nézetek ellen, újra meg újra rámutat ennek a téves nézetnek a tarthatatlanságára. „A kapitalizmus ingadozó „stabilizációja* Csehszlovákiában is újabb támadásokkal jár a dolgozó rétegek életszínvonala ellen. A képviselőházban tárgyalt valamennyi törvényjavaslat is ezt bizonyítja. A mindenfajta élelmiszerre kivetett magas vám, a cukor. és szeszadó felemelése, stb., a vasúti díjszabás, meg a dohány megdrágítása, a lakbérek felemelése, a hadseregre fordított kiadások állandósulása, a papság és a magas hivatalnoki kar fizetésének emelése, — mindez a proletáriátus életfeltételeinek mélyreható leromlására vezet, fis ezt a nincstelen néptömegek elleni legújabb támadást a burzsoázia már nemzetiségi különbség nélkül egységfrontba tömörülve hajtja végre.* Gottwald elvtárs 1929-ben a párt V. kongresszusán kerül megerősödve a gottwaldi központi bizottsággal a párt élére és akkor veszi, hogy úgy mondjuk „törvényes* formák között kezébe a párt vezetését. Ennek ellenére már a megelőző években is tulajdonképpen Gottwald elvtárs nevéhez fűződik a párt kialakítása, a párt bolsevizálása, amelyért fáradhatatlanul harcolt már az V. pártkongresszus előtt is. Ö az, aki a proletariátus egységfrontmozgalmáért síkraszállt, amelynek szükségszerűségét abban jelöli meg, hogy a dolgozó tömegek rovására folytatott kapitalista „stabilizáció* ellen ez a hatásos fegyver. Rámutat a perspektívára, amely az egységfrontba tömörült proletáriátus győzelmét jelenti a burzsoázia minden törekvésével szemben, hatalma fenntartására, ami „reménytelen«, mert a burzsoázia a saját sírját ássa, maga termeli ki sírásóit, maga hív életre olyan erőket, amelyek a kapitalizmus bármilyen tartós megszilárdulását is illuzórikussá teszik." ö az, aki leleplezi a reformista mesterkedéseket a dolgozó tömegek vágya, az egység, az egységfront megteremtése ellen. 6 az, aki harcra szólít a párt igazi legalitásááért. Ô az, aki felveszi a harcot a párt feloszlatása ellen, aki világos feleletet ad a kérdésre, hogy mi előnyösebb számunkra — a legalitás vagy az ülegalitás. „Előre meg kell jegyezni, — válaszolja Gottwald elvtárs, — hogy helytelen lenne így feltenni a kérdést. Csak azért tesszük fe! ilyen formában, mert elvtársaink is gyakran így fogalmazzák meg. Az így feltett kérdés azután két szélsőséges következtetésre vezet: az első szerint mindenáron, még a burzsoázia előtti meghátrálás árán, tehát gyakorlatilag az osztályharc feladása árán is meg kell őrizni a »törvényes« állapotot. Ez a vonal a reformizmushoz vezetne. A másik irány a polgári „iegalitás* keretén belül bármilyen forradalmi harcot eleve lehetetlennek nyilvánít. Következésképpen ez az irány szektárius konspirációhoz és puccsizmushoz vezet. Mindkét álláspont éppolyan helyteien, mint amilyen veszélyes. A kérdés helyes megfogalmazása, (s egyben a helyes felelet feltétele) tulajdonképpen a következő: hogyan teljesíthetjük pártunk forradalmi feladatait? A kérdés ilyen megfogalmazása automatikusan eltünteti a »legalitás« és „illegalitás* közötti határvonalat. Ha szigorúan vesszük, a kapitalista rendszer keretén belül a proletár forradalmi mozgalom sohasem lehet legális, mert forradalmisága éppen abban rejlik, hogy szé.t akapjg, ziizni a polgári legalitást. Ebből is láthatjuk, hogy a »legalitás« kérdése tulajdonképpen hatalmi kérdés, a burzsoázia- és a proletáriátus erőviszonyainak kérdése. A legalitás kivívása és fenntartása — még ha feltételes, részleges és korlátozott is, — a forradalmi mozgalom számára megnyitja a tömeges forradalmi propaganda, agitációs szervezés lehetőségeit. A kommunista párt »legális« fennállása nem függ -sem a törvényektől, sem pedig a polgári államok kénye-kedvétől, hanem attól, hogy milyen hatalmas a kommunista mozgalom és milyen nagy a súlya. A kommunista párt tehát már keletkezésével túllépte a burzsoá legalitás határait, kiharcolta létjogosultságát a burzsoá törvényekkel szemben. Ezzel a magyarázattal, amely tulajdonképpen még az előbbi ponthoz tartozik, csak azt akarjuk szemléltetni, hogy harc nélkül illegalitásba vonulni, vagy — ami még ennél is több — vágyakozni az illegalitás után, nyilvánvaló meghátrálás lenne. A valóság az, hogy még ez a polgári „legalitás* is megkönnyíti forradalmi munkánkat és ezért segédkezet nyújtanánk a burzsoáziának, ha feladnánk a harc — mégpedig az el szánt, szívós és állandó harc — i lehetőségeit. Ebből következik, hogy harcolnunk kell a párt legalitásáért.* ő az, aki a Vörös Nappal kapcsolatos vereséget, a Vörös Nap politikai elszigeteltségét helyesen látja és bírálja összeköti a párt válságának kérdésével, a vezető blokk felbomlásának kérdésével, ő az, aki ezzel kapcsolatban felveti a fele lősség kérdését és a bírálat jogát. Gottwald elvtárs az, aki politikai következtetéseket von le a Vörös Nap politikai elszigeteltségéből és megjelöli a párt legközelebbi feladatait. A Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottsága 1928 szeptem ber 30-án határozatként fogadja el a Gottwald elvtárs által leszögezett irányelveket, amelyek brosúra formájában is megjelennek, mint a párt legközelebbi programmja, „Opportunista passzivitásból bolsevik aktivitásba« cím alatt. Gottwald elvtárs készíti elő a Csehszlovák Kommunista Párt korszakalkotó V. kongresszusának anyagát 1929 február 10-ére. A kongresszus anyagában Gottwald elvtárs részletesen körvonalazza a nemzetközi helyzetet, Csehszlovákia nemzetközi helyzetét, majd Csehszlovákia gazdasági és társadalmi helyzetével foglalkozik, feltárja a mezőgazdasági viszonyokat és a parasztkérdést Csehszlovákiában, a nemzetiségi kérdést és befejesésül foglalkozik az osztályerők eltolódásával és Csehszlovákia általános politikai helyzetével. 1929 február 18-án Gottwald elvtárs megnyitja a Csehszlovák Kommunista Párt történelmi jelentőségű V. kongresszusát. Ezen a kongresszuson játszódik le az a forradalmi áttörés, amelyet hosszú éveken keresztül szívós politikai munkával készített elő Gottwald elvtárs, ez a Csehszlovák Kommunista Párt tűzkeresztsége, bolsevizálódása. Kérlelhetetlenül rántja le az ellenséges tömb Jílek, Bohlen, Touzsil, Neurath áruló politikai álarcát, leleplezi opportunista álláspontját, amely a forradalmi munkásmozgalom minden fontos kérdésében gyors ütemben haladt a likvidátorság felé. Ez a likvidátori tömb, illetve egyes képviselői még ezen az ötödik kongresszuson is azt a meggyőződést vallják, amely ellen Gottwald elvtárs hosz6Zú éveken keresztül harcolt, hogy a kapitalizmus stabilizációja szilárd alapokon áH. Ez a likvidátori tömb hibásan értékelte a szociáldemokráciát is, mint munkáspártot, tagadta ennek a megvesztegetett reformista apparátusiak burzsoá jellegér. Ezen az ötödik kongresszuson a likvidátorok ellenséges tömbjének eltávolítása után kerül a párt vezetése Gottwald elvtárs kezébe, az új gottwaldi központi bizottság élén. Pártunk történetében ez az ötödik kongresszus fordulópontot jelentett. Lenini-sztálini típusú párttá formálta bolsevizálta, gottwaldivá tette pártunkat ez a viharos, felejthetetlen kongresszus, megtisztítva a pártbomlasztó, az áruló opportunista vezetőktől. A reakció, a burzsoázia a párt bomlásáról álmodozik, majd egyre nyíltabban hangoztatja is ezt, míg végre felbátorodva a félreismert helyzettől, nyíltan kimondja: „most vagy soha*, „most megsemmisítjük a kommunista pártot*. Megint csak Gottwald elvtárs az, aki kiadja a jelszót „fel a gátra!« A Rudé Právo 1929 június 4-i számában megjelent cikkében igy ír: „A központi bizottság kizárta a pártból azokat a renegát vezéreket, akik már átmentek az osztálybarikád túlsó oldalára, a reformizmus táborába. A kizárt renegát vezérek helyébe álljanak oda a forradalmi munkások ezrei s dolgozzanak kitartóan a párt harckészségének fo. kozásááért. Fel a gátra!« A burzsoá reformista és renegát jelszóra, „Most megsemmisítjük a kommunista pártot«, a forradalmi munkásság ezt válaszolja: »Soha!« A párt a munkásosztály élcsapata most már hősiesen küzd, harcol Gottwald elvtárs által felvértezve a saját kapitalistáink ellen, hogy a proletáriátus hazáját megteremtse, hogy Csehszlovákia munkásosztályának, dolgozó parasztságának, haladó értelmiségének hazája legyen ez a föld. Harcol az idegen befurakodott kapitalista terjeszkedés, a nemzetközi tőkeérdekeltségek ellen, harcol az imperialista háborús törekvések ellen, leleplezi a szovjetellenes háborús provokációkat. A megtisztult párt súlya és tekintélye megnőtt a proletáriátus szemében, de megnőtt, kétségbeejtően megnőtt a burzsoázia szemében is. A »most vagy sohát«, a támadást a forradalmi mozgalom ellen kétszer kísérelte meg ebben az évben a burzsoázia, mindkétszer hiába. Jó lett volna „kommunista szőlőt szüreteink, „Csakhogy a kommunista szőlő mégis kissé magasan van és savanyú«, ahogy Gottwald elvtárs mondotta A parlamenti választások után egy újtípusú bolsevizált párttal, a párt élén Gottwald elvtárssal megindul a harc a proletár államért, a munkások államáért, a parasztok államáért, a kapitalizmus állítólagos „stabilizációjával* szemben. 1929 december 21-én Gottwald elvtárs megtartja első felejthetetlen parlamenti beszédét, felhasználva a nyilvános szószéket arra, hogy leleplezze az új kormány és az új országgyűlés terveit, célkitűzéseit. Gottwald elvtárs ebben a beszédében világosan megmutatja, hogy mi van a „stabilizáció* mögött. „Az államhatalom e szervei először is — a forgalmi adóról és a hivatali ténykedések díjáról szóló törvény meghosszabbítása formájában — 2.5 milliárd korona adót sóztak a szegény adófizetők nyakába. Másodszor: A munkanélküliek érdekében benyújtott kommunista törvényjavaslatra azzal feleltek, hogy csaknem az egész kommunista képviselőklubot kidobták a parlamentből. Ilyen eljáráshoz még a fasiszta Pilsudszky sem folyamodott: Harmadszor: Azokra a munkanélküliekre, akik Brnóban. Moravská-Osztravában és m^.sh"' 3 kommunista tSrvér"invfi«>!at »vj nett tüntettek ráusrr'itták a rendőrséget, megverették és becsukatták őket, miközben Stasztny, nemzeti (Folytatás a 4, oldalon)