Uj Szó, 1953. május (6. évfolyam, 106-132.szám)
1953-05-23 / 125. szám, szombat
Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága elnökségének és a Csehszlovák Köztársaság kormányának az aratásra, a begyűjtésre és az őszi munkákra való felhívása A tavaszi mezőgazdasági munkák sikeres menete megteremtette az előfeltételeket a gazdag termés elérésére. Szövetkezeti tagjaink, a gép- és traktorállomások dolgozói, az állami birtokok dolgozói, a kiaés középparasztok, a begyűjtés dolgozói, a nemzeti bizottságok és a városok és falvak valamennyi dolgozói nagy hazafias feladat előtt állanak: jól elvégezni az aratást, biztosítani, hogy az ez évi termésből semmi se vesszen kárba. Az aratás és a terménybegyüjtés sikeres elvégzése után szükséges, hogy. biztosítsuk a termény betakarítását, a kapásnövények begyűjtését és az őszi munkák jóminőségü elvégzésével megteremtsük a jövő évi magas termés elérésének feltételeit. Az aratás és az öszi munkák az EFSz-ek további megszilárdításában és fejlődésében döntő időszakot jelentenek. Ebben az évben a tapasztalatokkal bíró 'EFSz-ek mellett többezer új EFSz először fogja a közös mezőkről begyűjteni a termést, amely EFSz-ek tavaly ősszel szántották fel a mezsgyéket. A terv alapján szervezett aratási és öszi munkák a szovjet tapasztalatok széleskörű alkalmazásával, a szocialista verseny hatalmas kiszélesítése és a gépesítés minden oldalú kihasználása együttesen láthatóan bizonyítják további sok tízezer kis- és középparasztnak a mezőgazdasági szocialista nagytermelés előnyeit és fölényét és így megteremtik az előfeltételeket arra, hogy megnyerjék őket az EFSz-be való belépésre, a termőföld gazdaság-technikai előkészítésének megvalósítására, a mezsgyék felszántására, a közös vetések bevezetésére és az új szövetkezet megalakítására. Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának vezetősége és a Csehszlovák Köztársaság kormánya felhívással fordulnak valamennyi szövetkezeti taghoz, kisés középparaszthoz, a gép- és traktorállomások és az állami birtokok dogozóihoz, a begyűjtési apparátus, a nemzeti bizottságok dolgozóihoz és funkcionáriusaihoz, a védnökségi üzemekhez, a Nemzeti Arcvonal valamennyi tagjához, a kommunistákhoz és a pártszervezetekhez, hogy minden erejükkel járuljanak hozzá azon előkészületek biztosításához, amelyek meggyorsítják és biztosítják az ez évi aratás példás elvégzését, a termés begyűjtését és megteremtik a feltételeket az öszi munkák jó megkezdésére. AZ EFSZ-EK TAGJAIHOZ!" ' Dolgozzátok ki idejében és rendesen az aratás, cséplés és az öszi munkálatok tervét és tárgyaljátok meg szövetkezetetekben és állandó ellenőrzéssel biztosítsátok teljesítését. A mintaalapsaabályzattal összhangban teremtsétek meg az előfeltételeket az EFSz-ek további megszilárdítására, szervezzétek meg a munkát állandó munkacsoportokban, a munka folyamán teljes mértékben használjátok ki a gép- és traktorállomások és minden más erőforrás segítségét, hogy az aratás, gyors elvégzésével minden veszteséget és kárt megelőzzetek. A csépléssel egyidejűleg hordjátok be a termést a szérűkbe, a cséplésnél szervezzétek meg az éjjeli műszakokat és biztosítsátok, hogy a szalmát a kombájntól rögtön a mezőről szállítsátok és raktározzátok el, hogy a mezőkön elvégezzék a tarlóhántwt és vegyes tarlónövényekkel vessék be. Az első terméssel, amit kicsépeltek, teljesítsétek beadási kötelezettségteket. Biztosítsátok a vetési és takarmányalapokat, ». a ledolgozott munkaegységek alapján igazságosan osszátok szét a készleteket természetben. Tegyetek meg mindent már az aratás előkészületeinél és az aratás folyamán is az öszi munkák sikeres és jó elvégzésére. Az aratás idején a feladatok sikeres teljesítésére szervezzetek szocialista. versenyt, lépjetek versenybe a szomszédos szövetkezettel. A verseny menetét rendszeresen ellenőrizzétek és értékeljétek. Győzzétek meg és nyerjétek meg azokat a kis- és középparasztokat, akik eddig még nem szövetkezeti tagok, az aratás özős szervezésére — az . EFSz-be való belépésre. Mindenütt, ahol eddig alacsonyabb reit az egyesitett földeken való közös gazdálkodás előnyeiről. Ezzel legjoban hozzájárultok ahhoz, hogy megnyerjétek őket az EFSz-be és hogy új EFSz-eket alakítsanak. Mindjárt az aratás után, főleg az éjjelj műszakok kihasználásával vé gezzétek el a tarlóhántást. Ne engedjétek meg, hogy az aratási és öszi munkálatok között hézag támadjon, használjatok fel minden napot az őszi munkálatok előkészítésére és megkezdésére, hogy így megteremtsétek az előfeltételeket a mezők hozamának további emelésé re és ezzel dolgozó népünk életszínvonalának emelésére is. A BEGYŰJTÉSI APPARÁTUS DOLGOZÓI; A nemzeti bizottságokkal a legszorosabb együttműködésben szervezzétek meg a begyűjtést, úgy, hogy ebben az évben is érvényesüljön az az elv valamennyi EFSz-nél, állami birtoknál é s valamennyi földművesnél, hogy ,,a termést közvetlenül a cséplőgéptől az államnak." Szervezzétek meg a versenyt a begyűjtés gyors és veszteség nélküli megvalósítására. A szemes termény begyűjtésével egyidejűleg biztosítló begyűjtésével előzzétek meg a termékek begyűjtését is, főleg a hús, tej, olajosmagvak, hüvelyesek, zöldség és a burgonya begyűjtését. A kulákoknál a termésnek idejében való begyűjtésével előzzétek meg a terménnyel való szabotálást és mindenféle machinációkat. Biztosítsátok, hogy a megszabott állami beadások teljesítve legyenek minőség, menynyiség és fajta szempontjából is. A szövetkezeti tagok és a földművesek között indítsatok széleskörű meggyőző kampányt a cséplés gyors elvégzésére és az állami beadásoknak a megszabott határidőre való teljesítésére és túlteljesítésére. Biztosítsátok a vetőmag idejében való tisztítását. Igyekezzetek, hogy a begyűjtésnél a lehető leggazdaságosabban járjatok el, őrizzétek és óvjátok a begyűjtött termékeket minden ellenséges kártevővel szemben és törődjetek azzal, hogy a termést rendesen elraktározzák és hogy minden egyes raktárban gondosan kezeljék. Készítsétek elő idejében a burgonya- és cukorrépabegyüjtési kampányt. NEMZETI BIZOTTSÁGOK DOLGOZÓI ÉS FUNKCIONÁRIUSAI! Legyetek tudatiban annak, hogy mint az állami ^hatalom szervei munkahelyeteken teljes mértékben felelősek vagytok az ez évi aratás jó menetéért és elvégzéséért. A nemzeti bizottságok plénuma, a helyi nemzeti bizottságok titkárai és valamennyi tömegszervezet aktív seés védjétek a szocialista ' gítségével javítsátok meg a politltipuson gazdálkodtok, biztosítsátok, hogy a szövetkezetek áttérjenek a magasabb típusra. Váltsátok valóra a szövetkezet tevékenységének alapos elemzését, leplezzétek le a kulákok ellenséges és felforgató tevékenységét és az ellenük indított könyörtelen harcban nyerjétek meg és vegyétek rj az összes kis- és középparasztok a földnek gazdaság technikai előkészítése megvalósítására, a mezsgyék felszántására és a közös vetés bevezetésére. / \ KIS- ÉS KÖZÉPPARASZTOK: Az egységes földmüvesszövetkezetek jó gazdasági eredményei alapján szervezzétek meg a helyi nemzeti bizottság tanácsainak teljes mértékű támogatása mellett az aratási munkálatok közös végzését. Ott, ahol eddig nincsen EFSz alapítva, a helyi nemzeti bizottság mellett szervezzetek aratási bizottságokat és gondoskodjatok róla, hogy a közös aratási munkálatok sikeres elvégzésének igazi szervezőivé váljanak. Ne engedjétek meg, hogy az aratási bizottságokba kulákok is bekerüljenek és biztosítsátok a kulákoknál a termény begyűjtését és betakarítását athelyi nemzeti bizottság, a kisés kófcépparasztok ellenőrzése mellett. A közösen szervezett munkák végzésénél nyert tapasztalatokat teljes mértékben használjátok fel és községeitekben alapítsatok új EFSz-eket. ÁLLAMI BIRTOKOK DOLGOZÓI; Mélyítsétek el az aratási munkák idejében és veszteség nélkül való elvégzésére irányuló szocialista versenyt. Ellenőrizzétek é s gyors tempóban fejezzétek be valamennyi aratógép és felszerelés javítási munkálatait. Dolgozzátok fel az aratási munkálatok . tervét minden csoport, osztag é s egyén részére é s biztosít, sátok állandóan ezek sikeres teljesítését. Szilárdítsátok meg a személyi felelősséget, a rátok bizott munkáért, törődjetek a munkaszervezés betartásával a z állandó munkacso portokban és osztagokban. A szocialista kötelezettségvállalások megkötésével a napi műszaknorma túltelje sítésére biztosítsátok az aratásj és őszi munkák elvégzését, elsősorban a saját dolgozóitokkai és csak elkerülhetetlen szükség esetén alkalmazzatok a helyi lakosság köréből dolgozókat. Minden munkahelyen következetesen érvényesítsétek a végzett munka minősége és mennyisége alapján való jutalmazást. A cséplés menetében ellenőrizzétek pontosan az egye s földek elért hozamát, hogy így biztosítsátok az igazságos jutalmazást a hozam túlteljesítése esetén. Harcoljatok a termelég mindenoldalú gazdaságosságáért, őrizzétek tulajdont. GÉP- ÉS TRAKTORALLOMÄSOK DOLGOZÓI, KOMB.4JNOSOK, TRAKTOROSOK ÉS GÉPJAVÍTÓK! A szovjet gép- és traktorállomá. sok példájára fejlesszétek a szocialista versenyt minden egyes arató gép, berendezés és cséplőgép javító munkálatainak rende s és idejében való befejezésére, ég az ez évi aratás feladatainak sikeres teljesítésére. Tamiljatok az élenjáró szovjet kombájnosok és traktorosok tapasz talataiból. Minden munka alapszervezési alakulata a gép. és traktorállomás központja. Az EFSz ekkel legszorosabb együttműködésben biztosítsátok valamennyi munka gondos és gyor s menetét, azzal, hogy a központi tanácsokban megtárgyaljátok a terv teljesítését az EFSz-ek elnö keivel. A munka rendes szervezésével, az EFSz.szel Való szoros együtt működésben a terv alapján teljes mértékben használjatok ki minden egyes arató- és más gépet is, az EFSz ifjú dolgozói közül iskolázzatok ki megfelelő számú gépészt, harcoljatok az időveszteségek ellen é s a gépek helyes karbantartásával akadályozzátok meg az üzemi hibá kat. Szervezzétek meg a munkát két műszakban. Törődjetek azzal, hogy a kombájnok rendes kihasználásával biztosítsátok EFSz-einknéi az idejében való, veszteségnélküli aratást és jó munkátokkal segítsetek meggyőzni a kis- és középparasztok ezkai tömegmunkát. Minden törekvéstek irányuljon arra, hogy a kis- és középparasztokat meggyőzzétek az aratási munkálatok közös elvégzésének helyességéről. Mélyítsétek el és fejlesszétek a szocialista versenyt az egyéni és kollektív kötelezettségvállalások megkötése alapján az aratás idejében való és rendes elvégzéséért a begyűjtés és az őszi munkálatok teljesítéséért. Azokban a községekben, ahol még nincs EFSz, az aratási bizottságok közvetítésével hathatósan segítsetek a közös munka megszervezésében és győzzétek meg a kis- és középparasztokat az aratás folyamán a közös szocialista gazdálkodás előnyeiről. Minden egyes szakaszon következetesen szerezzetek érvényt az állami fegyelem betartásának. Ne engedjétek meg egy esetben sem, hogy a kulákok szabotáljanak vagy az államot megkárosítsák, vagy bármily mó:don befolyásolják a községet. Legyetek éberek és elővigyázatosak minden ellenséggel és kártevővel szemben. Tegyetek meg minden biztonsági intézkedést, hogy az ez évi termés eredményei ne vesszenek kárba. Biztosítsátok a külön aratást és séplést. a vetőmag és ültetésre szolgáló termények elraktározását és következetesen tartsátok be a kormány határozatát, hogy azt a termé3t, amely a vetöalap részére van meghagyva, nem szabad eladni, sem felvásárlásra adni, sem pedig takarmányozásra felhasználni. Az aratás és a terménybegyüjtés folyamán egyúttal biztosítsátok a többi mezőgazdasági munkák elvégzését is, mint a len, olajosmagvak, hüvelyesek, komló, gyümölcs, zöldségek és a burgonya begyűjtését. Biztosítsátok, hogy a tarlóhántást rögtön az aratás után elvégezzék hogy idejében elvessék a vegyes tarlónövényeket, a repcét és hogy megteremtsék a feltételeket az öszi munkálatok jó megkezdésére. Ezeknek a feládatoknak teljesítésére teljes mértékben használjatok fel minden agitációs és propagációs eszközt, főleg a személyi agitációt, szervezzétek meg a nemzeti bizottságok nyilvános üléseit, a néppel való beszélgetéseket, használjátok fel a faliújságokat és a helyi rádiót. A nemzeti bizottságok soraiban rendszeresen értékeljétek az aratás és begyűjtés menetét és előkészületeit. Hathatósan segítsétek az EFSzeket, a gép- és traktorállomásokat, az állami birtokokat, a kis- és középparasztokat és a 'begyűjtési apparátus dolgozóit, hogy teljesíthessék a rájuk háruló feladatokat. SZÖVETKEZETI TAGOK, KIS- ÉS KÖZÉPPARASZTOK A GÉP- ÉS TRAKTORÄLLOMASOK, ÁLLAMI BIRTOKOK ÉS BEGYŰJTÉSI SZERVEZETEK DOL.. GOZÓI! Az aratás, a begyűjtés ós az öszi munkálatok biztosításánál használjátok fel a mult évi tapasztalatokat, amelyek igazolták, hogy müyen nagy jelentősége van az alapos előkészítő munkálatoknak és a rendes szervezésnek. Biztosítsátok ezért az aratási és öszi munkálatok tervének idejében való kidolgozását, továbgyüjtés tervének kidolgozását is bá a cséplés a terménybegyüjtés tervének kidolgozását is. Biztosítsátok a gépek, főleg pedig a cséplőgépek és kombájnok rendes és idejében való elosztását; üzembehelyezésük előtt ellenőrizzétek üzemképességüket. Használjatok fel minden alkalmas feltételt és lehetőséget a terménynek közvetlenül a mezőről a cséplőgéphez való szállítására. Idejében biztosítsatok minden egyes nem-elektromos hajtóerőt, a sztabilis benzinmotorokat, a gőzlokomobilokat, a gőz szántógépeket, a kihasználatlan traktorokat és hasonlókat valamennyi gazdasági szakaszból, gyárakból építészeti, közlekedési és más üzemekből és teljes mértékben használjátok fel őket a cséplőgépek hajtására. Az EFSzekben és az állami birtokokon a csépléssel egyidejűleg végezzétek a termény asztagozását és a szérűkbe való behordását, hogy így megelőzzétek az értékveszteséget és a károkat kedvezőtlen időjárás esetén. A cséplés meggyorsítására és a cséplőgépek teljes kihasználására szervezzetek éjjeli műszakokat. Már az aratás folyamán tegyetek meg minden előkészületet az őszi munkálatok jó megkezdésére. Tanuljatok munkaszervezést a szovjet dolgozók és a mi élenjáró dolgozóink példájából. ALAPSZERVEZETEK TAGJAI ÉS FUNKCIONÁRIUSAI, A VÁROSI, JARÄSI ÉS KERÜLETI ' PÁRTBIZOTTSÁGOK DOLGOZÓI ÉS TAGJAI! Álljatok az aratás, begyűjtés és őszi munkálatok menetében és előkészületei sikeres elvégzéséért folytatott harc élére. Személye- példátokkal és állandó meggyözéstekkel mozgósítsátok és vezessétek polgárainkat feladataik következetes teljesítésére. Induljatok ki a mult év jó tapasztalataiból, szervezzétek meg valamennyi kommunista részvételét a politikai tömegmunka végzésében, bízzatok rájuk konkrét feladatokat és figyelmeztessétek a pártmunkában a helytelen módszerekre. Igyekezzetek, hogy éppen ezeknél a munkálatoknál fejtsenek ki a pártszervek nagyobb aktivitást. Minden szakaszon juttassátok érvényre a harcos agitációt, ennek minden formáját használjátok fel a kis- és középparasztok meggyőzésére és megnyerésére, a közös munka szervezésére, az EFSz-be való belépésre ós új szövetkezetek alapítására. A tag- és közgyűléseken végzet politikai tömegmunkával, a földmüvesekkeil tartott beszélgetésekkel és a személyes meggyőzéssel biztosítsátok a falvak és városok dolgozóinak széles részvételét az aratás, begyűjtés és őszi munkálatok menetében és előkészítő munkáiban. A sajtó, a rádió, a községi újságok, villámújságok, faliújságok segítségével terjesszétek a jó tapasztalatokat, bíráljátok a hiányokat, népszerűsítsétek a legjobb csoportok, brigádok, EFSz-ek, állami birtokok, gép- és traktorállomások, begyűjtési apparátus és hasonlók legjobb dolgozóinak munkaeredményeit. Az ez évi aratás, begyűjtés és az őszi munkálatok gyors és sikeres elvégzése érdekében segítsetek minden szakaszon megszervezni és még szélesebb alapokra fektetni a szocialista versenyt és a szocialista kötelezettségvállalások megkötésének mozgalmát. KERÜLETI ÉS JARÄSI BIZOTTSÁGOK FUNKCIONÁRIUSAI! Tartsatok fenn állandó kapcsolatot a helyi funkcionáriusok széles aktívájával, támogassátok hathatósan az alapszervezeteket, mozgósítsátok minden egyes szakaszon a kommunistákat feladataik sikeres megvalósítására. Szövetkezeti tagok, kis- és köyépparasztok, a gép- és traktorállomások dolgozói, az állami birtokok és begyűjtési szervezetek dolgozói, a falvak és városok valamennyi dolgozója! Teljesítve Gottwald elvtárs örökét, lépjetek döntő harcba az aratás, begyűjtés és az öszi munkálatok sikeres elvégzéséért, az EFSz-ek további megszilárdításáért és fejlesztéséért, a mezőgazdasági termékek mennyiségének növeléséért. Lenin és Sztálin zászlaja alatt, híven Klement Gottwald müvéhez, előre a szocializmusért! A tröszt-igazgatók és az állami birtokok első országos konferenciája Prágában Május 21-én nyitották meg Prágában a tröszt-igazgatóknak, állami gazdaságok igazgatóinak és osztály, vezetőinek I. országos konferenciáját. Az állami gazdaságok minisztere, Marek Smida, a konferencia első napjának fő beszámolójában felszólalt, amelyen résztvettek a szovjet vendégek K. G. Golovatyj és V. J. Vorobjev és a csehszlovák me. zögazdaságj tudományos akadémia elnöke. Antonin Klecska akadémikus.) kártevők ellen és sokkal több gon.... . ... . . .. rl^í- lrűll í, .. .,: . JJá : _ — említést tett az állami gazdaságok gazdálkodásának előnyeiről és hiányairól. Kiemelte azt az örömteli tényt, hogy az állami gazdaságok dolgozóinak munkaerkölcse állandóan javul. Azonban hiányok vannak az állattenyésztés terén. Az egyes élenjáró dolgozók még nem értik, hogy felelősek a reájuk bízott szakaszokon az alkalmazottak munkájáért, cizstz az állattenyésztésben dolgozó szakemberek múnkájáért is. Hisznek a hiányok okairól szóló beszé. deknek, ahelyett, hogy egyszersmin. denkorra leszámolnának velük. Marek Smida, az állami gazdaságok minisztere beszédében felhívást intézett a tröszt-igazgatók és az állami gazdaságok igazgatóihoz, hogy egyebeken kívül nagy figyelmet fordítsanak' a szénakaszálás és aratás tervének kidolgozására, teljesítésének biztosítására. Idejében meg kell tenni minden intézkedést a növényi dot kell fordítani az eddiginél a cukorrépa gondozására. Még nagyobb mértékben kell érvényesíteni a szov. jet módszereket és tapasztalatokat és az eredményekről nemcsak a konferenciákon, hanem a ^ajtóban és a rádióoan is említést kell tenni. A vitában a konferencia résztvevői kicserélték az eddigi munka alapján szerzett tapasztalataikat. A konferenciát • pénteken, május 22-én folytatják, és megtárgyalják a jövő évj tervre való felkészülést és az állami gazdaságok további feladatait.