Uj Szó, 1953. április (6. évfolyam, 81-105.szám)

1953-04-09 / 87 . szám, csütörtök

6 IIJSZC 1953 április 12 OL V A SNI JO Mostanában, hogy Galina Nyíko­Iajeva »Aratás« című regénye vita­estéi kapcsán kint jártam, kétfajta szövetkezeti elnökkel volt találko­zásom. Az egyik amolyan betüsze­rető, könyvhöz értő volt, a másik meg amolyan tnem fog a fejem« féle. Hiába no. szégyen ide. szégyen oda, minek is erőltessem azt az olvasást, ha egyszer nem megy. mondja ez a könyvtől, betűtől hú­zódozó; a másik meg az alvás ide­jéből is lecsíp olykor egy órát, vagy egy félórácskát, néha még regény­be is belekóstol, de nem holmi ka­catba, füzetes detektívtörténetbe, hanem szovjet könyvbe, regénybe a javából. Ebből is látod a világ roppant fordulását. így volt ez Csécsén is. A szövetkezeti lrod a sarkában takaros rendben sorakoznak a könyvek a kis üveges szekrényben Ugy nézem, nem dísznek vannak, hanem forgatják, olvassák. Elek bácsi íróasztalán meg ott az »Ara­tás*. Gyűrött fedele elárulja, hogy ezt i s többen forgatták. De azért megkérdem: — Elolvastad, elnök elvtárs? — El én ... az egészet! — Tetszett? — Hogy tetszett-e ? ... Hát olyan volt nekem, mint a mélyszántás a földnek. Jól megtermékenyített. Megmutatta, miféle hibáim van­nak ..., mert hát, mi tagadás, hi­bái minden embernek vannak bő­ven ... De ha ilyen könyvet olvas az ember, könnyebb szabadulni tő­lük. Aztán jobban látom feladatain­kat is. El kell mondanom, hogy ez a szövetkezet, Elek bácsi szövetkeze­te a legjobb úton van, hogy az egész járás mintaszövetkezetévé váljék. És hogy ez így van, most hajlandó vagyok annak számlájára írni, hogy Elek bácsi nem idegen­kedik a betűtől. Nem titkolja előt­tem, hogy vannak még bajok és nehézségek is. De hadd mondja el ő maga: — ősszel akadozott a mélyszán­tás terve. Hol az eső húzta keresz­tül a számítást, hol meg a hirte­len fagy ... Aztán az emberek se hajlanak mindjárt az első szóra, az első intésre. Sokat kell gyúrni őket. Ilyenkor magyarázom nékik Sztálin elvtárs szavaival: emberek, ne húzódozzunk a munka aprajá­tól. mert a kicsinyből épül a nagy. íme, Elek bácsi Sztálin könyveit is forgatja s a találó idézetből lá­tom, hogy alaposan okul belőlük. — Minden emberhez van kulcs, — mondja az öreg csöndesen. — Amint látom, te mindegyik­nél megtalálod. — Hát próbálom megkeresni. Az egyiket könnyebb meggyőzni, a másikat nehezebb... De mind érzi már a közös munka hasznát. — Hol akkor a baj, Elek bácsi? — Ott a baj, hogy még sokban ott a maradiság. Még nem egy akad, akin a Mammon ül. így mondta nem is egyszer, az est folyamán vagy háromszor is így emlegette a pénz ördögét. — Az a Mammon ül az emberek lelkén. Nem tudnak szabadulni a vagyon utáni vágytól... Pedig ha azt az ostoba vágyat kiölnék ma­gukból, mind boldog emberek len­nének. Hiszen mink milliomosok volnánk, ha összeszámláljuk, amink van. Ennek a dereshajú, szép öreg­nek ez az álma: elégedett embere­ket akar maga körül látni. Egész boldog falut akar! És az ilyen boldogságnak a megteremtése nem megy hamar, de kivált nem pa­rancsszóra. Maga Elek bácsi is visszariadt a sok nehézségtől. — Két éve bizony egyszerre annyi gond szakadt a nyakamba, hogy azt mondtam, vegye át más az elnökséget. Megyek én csoport­vezetőnek, vagy akár egyszerű munkásnak. Megteszem a magamét és békességem lesz. De nem akadt senki, aki levette volna rólam azt a tenger gondot és felelősséget, az elnöki teendőket. amelyekért bi­zony egy csepp hála sem jár. Nem jár? — nézek kétkedve. EGRI VIKTOR — No, ebben talán nincs igazsá­god, elvtárs. — De vannak még tagok, akik azt hiszik ... s mondják is, hogy az elnök csak járkál és semmi be­csületes munkát nem végez . . Azt nem nézik, hogy ők dolguk végez­tével mennek a búbos mellé, én meg néha éjfélig itt rostokolok a könyvelővel. — Régi nóta ez, Elek bácsi, még sokfelé fújják, — legyintek moso­lyogva. — Majd itt is megúnják . . De miért is akartál lemondani az elnöki tisztségről ? Az öreg elevenen vizsgáló tekin­tete kissé elfelhősödik: — Mert az embert csak gáncsol­ják és nem segít senki! — Senki ? — nézek megint két­kedve rá. Elek bácsi elérti a pil­lantásomat. Lehajtja fejét, mintha csínytevésen érték volna. — Persze, nincsen igazam, — dünnyögi s a szeme megint nagy­nagy derűvel ragyog felém. — Se­gít a párt. A titkár elvtárs a megmondhatója ... Segített akkor is, hogy elpanaszoltam: tegyenek mást a helyemre, mert én nem ér­tek hozzá. Cseléd voltam, most meg ezerhatszáz hektárral kell ve­sződnöm ... Tenger tudomány kell hozzá . .. Okosabb, tanultabb fej, mint az enyém. Elek bácsi szeme megint nagy derűvel ragyog felém és a szája szegletében kis mosolygás ül. Mint­ha ezzel is jelezné, nem használt a panasz, leszerelte a párttitkár, aki itt ül velünk az irodában. — Kérdeztem tőle, tanultabb úgye, aki a kulákkal paktálna, meg az ellenség malmára hajtaná a vizet, — veti közbe a titkár. — Hát nem, Elek bácsi, — mondtam Hékí. — Maga szépen marad a helyén és megtanulja, amit még nem tud. Hiszen lámpással nem ta­lálnánk jobbat, derekabbat. — Annyira ismered a falut, tit­kár elvtárs ? — kérdem. — Akár a tenyeremet. Itt vol­voltam a szövetkezet megalakulá­sánál az első gyűlésen. Forró volt akkor a talaj a talpunk alatt. A parázs vitában kis hija, hogy meg nem késeltek. — Hát bicskás itt a nép? — Csak volt... Már mint az a néhány kuláklegény. De tavaly si­került megtisztítani tőlük a falut. Azóta vége a feketevágásoknak, fenyegetőzéseknek és jósolgatások­nak, hogy vigyázzatok emberek, mert háború lesz... meg az olyan mondásoknak, hogy a szövetkezet az élet megrontója! — Az is, de csak a bicskás kulá­koknak! — mondja Elek bácsi. A titkár folytatja: — Tisztul bizony itt is az em­berek feje. Tavaly a harmadik kö­zös istállót hozták tető alá, hogy nincs, aki izgassa őket. És Elek bácsi úgy beletanult az elnökség­be, mintha világéletében ezerhat­száz hektáron gazdálkodott vol­na... Mert Elek bácsi olvasó em­ber ám! ... Jövőre magnemesítö állomást csinálnak itt, lesz aztán kertészet is. Megy minden szépen előre és fölfelé. — És az emberek? — Azokat megneveli Elek bácsi. Megcsinálják a szövetkezeti falut és boldogok lesznek az emberek, akiknek szívügye a szövetkezet, a föld és a béke. Hát ez volt a Mammont, a pénz ördögét emlegető olvasó, betüsze­retö elnök, az igazi népnevelő. Csöndes és meleg szava csupa de­rű és emberség. Szíve minden dob­banásában cseng: az ő falujában biztosan épül a mi rendünk, az igazságos, boldog, új világ. Másnap azzal a másik fajtával volt találkozásom, a nemolvasó elnökkel. Zömöktestü, barnaarcú és kerekfejü, meglepően szép ember. Még alig van túl a harmincon. Szeme okos, vidoran kutató, van valami bizalomgerjesztő a lényé­ben. Ám amikor beszélni kezd, ha­mar kiviláglik, hogy még az inas­évek elején áll, ami áz elnökséget illeti. Az »Aratás«-ról, a regény­ről nem akaródzik nyilatkozni, pe­dig ez volna jövetelünk célja. A moziteremben ülünk gyertyák és lámpák gyér fénye mellett, éä| mind kíváncsian várjuk, mit mond a falu élenjáró embere, a szövetkezet elnöke erről a szép könyvről. Váj­jon okult-e belőle? M; az, amit a szövetkezet javára a tapasztaltak­ból felhasználhat? — Elvtársak, én bizony még nem olvastam, — vallja be végül. — Nem volt még érkezésem rá. . Sok a baj, sok a nehézség, azt mind el kell igazítani. — Miféle nehézség?... Beszélj, mondj el mindent apróra, — kér­lelem. De az elnök csak ötöl-hatol. Percekig ömlik belőle a szó, ám, hogy hol szorít a csizma, az rej­tély marad. Aki többet tud, mint ö, álljon a helyére, — ez a vissza­térő dallam a hosszú beszédének. Még ott sem tart, ahoi Elek bácsi két éve tartott. És alighanem így vagyunk a szövetkezettel is. Este kilenc felé még mindig a gyér fényben ülünk, mert a beígért villany még nem 'gyúlt ki és sötét­ben tapogatódzunk a szövetkezet dolgában is. Végre feláll a fal mellett egy bekecses atyafi. Csak fél orcáját látom; sárgás és borot­vált, a szeme feketén, tatárosan csillog. Tenyerével hirtelen hátra­nyomja homlokára hulló sürü fe­kete haját és kis köhécseléssel rá­kezdi: — Én megmondom az elvtárs­nak, hol a baj! Felfigyelek. Erre a hangra várok már egy órája. És érzem, figyel az egész terem. Ugy látom, ennek a fekete embernek itt hitele van. Még bíztatják is: — Csak beszélj, Jóska! ... Ki vele! . .. Nincs mit takargatni! [ — Hát ott a baj, — mondja a tatárképü, hogy az újak, akik ta­valy aratás után jöttek a szövet­kezetbe, azok nincsenek megelé­gedve ... És azért akadozik a munka. — Miért nincsenek megelégedve az újak? — kérdem. — Mert hát ők mind földdel lép­tek be. Jószágot is hoztak. Az öregeknek pedig semmijük sem volt, amikor kezdték . .. Most oszt úgy érzik az újak, hogy meg van­nak rövidítve. — Hát kényszer hozta őket a szövetkezetbe? Erőltették a belé­pést? — fordulok az elnökhöz. — Mink bizony senkit sem kényszerítettünk. A tatárképü újból szót kér. — Az úgy volt, hogy aratás után belátták, hogy így közösen jobb. Csak azt nem látják még, hogy az a kis áldozat, amit most hoztak, búsásan megtérül nékik. É s folyik a szó az ajkáról, mint­ha tudj' isten, milyen iskolákat járt volna. Már nem is hozzám beszél, az újak felé fordul, nekik magya­rázza pontosan azt, ami az »Ara­tás« lényege, hogy majd ők is rá­jönnek arra, milyen nagy dolog az, amikor az enyém és a tied helyett azt mondjuk egész lélekkel, hogy a miénk és minálunk. Ez az, ami ezreket ér! — Hát te elolvastad az »Ara­tás«-t, elvtárs? — szakítom meg, noha tudom, minden szavából ér­zem, hogy jól megbarátkozott ez­zel a könyvvel, hiszen szószerint idézi Valentyina szavait. — Olvastam és láttam Kassán nyáron a fesztiválon a Tűzkereszt­séget is, — mondja a feketeszemű. — Ott a régi tagok voltak az újak ellen, éppen fordítva, mint miná­lunk. De a föld, a vetésre váró föld... meg a közös cél, a közös munka megbékítette őket. Szünetet tartott és körülnézett, tekintete az elégedetlen újakat ke­reste. — És tik is megfogtok békülni velünk, régi tagokkal, nincstelenek­kel! — kiáltotta emelt hangon a terembe. — Mert mink régiek és ti újak egyet akarunk. Szép, békés A Magyar Népköztársaság* kitüntetett kultűrmunkásai A Magyar Népköztársaság felsza­badulásának 8. évfordulója, április 4. napja alkalmából számos kultúr­munkás kiváló munkája elismeréséért kitüntetésben részesült. AZ 1953-BAN .JÓZSEF ATTILA"­DÍJJAL KITÜNTETETT ÍRÓK A „József Attila" -—díj 1. fokozatát és az ezzel járó 6000 forintos pénz lutalmat kapta: Barabás Tibor és Gádor Béla ,Á1 'ami Áruház" című darabjukért, Thury Zsuzsa .Egy fedél alatt" című regényéért. Békeffy István és Thurzó Gábor „Erkel" című forgatókönyvéért Gáspái Endre „A hős falu" és „A szovjet költészet antológiája" versei­nek fordításáért: Földes Péter ..Ka­nyargós Dráva" című regényéért; Szeberényi Lehet „Hét nap" című kisregényéért. A „József Attila" — díj második fokozatát és az ezzel járó 4000 forin­tos pénzjutalmat kapta: Dallos Sándoi „Semmelweis" című film forgatókönyvéért; Mesterházi La­jos „Hűség" című elbeszéléskötetéért. Tardos Tibor riportjaiért. Fekete Gyu­la „Eszmélet" című novelláskötetéért Nagy László „Szablyák és citerák' címen megjelent bolgár népdalok és népballadák fordításáért. A „József Attila" — díj harmadik fokozatát és az ezzel járó 2000 forin tos pénzjutalmat kapta: Gergely Mihály „Szülőföld" cimü növelláskotetéért; Nagy Péter irodal­mi kritikáért; Mészöly Dezső ..Othello' fordításáért; Oláh László „Tekin télyes emberek" cimü novelláskötete ért; D. Szabó László „Holt vájat'' című egyfelvonásos darabjáért. „MUNKÁCSI „Dl JAS" MŰVÉSZEK A „Munkácsy-díj első fokozatát és az ezzel járó 6000 forintos pénzjutai mat kapta: Bán Béla „Illegális találkozó" és ..Bányai sztahanovista arcképe" című müvéért; Demjén Attila .Gábor Áron" című képéért; Mácsai István és Brez­nay József „Arató sztrájk" című festményükért. A „Munkácsy" — díj második foko­zatát és az ezzel járó 4000 forintos pénzjutalmat kapta: Kamocsay István „Vívó" című szob­ráért és a szovjet hősök hódmezővá­sárhelyi emlékművéért; Dienes János „Mikor a mezon nincs dolog" és ^Munkatársak* cimü müvéért; Makrisz Agamemnon En­gelsröl készített nagyméretű szobráért és Csók István portréjáért; Olcsai Kiss Zoltán „Rákosi elvtárs 1919"-ben című egészalakos munkájáért, Ráko sí elvtárs mellszobráért és Mao Ce­tung elvtárs portréjáért: Marton Lász­ló „Táncsics" című szobráért; Szabó Vladimír „Ludas Matyi", „Zrínyi ha­lála" és »Dózsa györgy« című rajza­iért. A „Munkácsy"-díj harmadik foko­zatát és az ezzel járó 2000 forintos pénzjutalmat kapta: Aszódi-Weil Ezsébet eddigi grafika; munkásságáért; Bokor Miklós ,.A cse peli Dunaág" és »Rizsgyomlálók» cí­mű rajzaiért; Csekei Zoltán „Puska tisztogató honvéd"-ról készített munka iáért: Farkas Aladár „Koreai anya" „Koreai partizán", »Rákosikórház­cimű szobraiért; Fónyi Géza „Űj kö zönség" című festményéért és a mo iáik terén végzett munkájáért; Iván Szilárd Szőnyi Istvánról készült por­tréjáért: Kaján Tibor a karikatúra terén kifejtett munkásságáért: Burg­hardt Rezső „Virágcsendélet" című festményéért ,,ERKEL"-DÍJAS MŰVÉSZEK Az , Erkel"-díj első fokozatát és az ezzel járó 6000 forintos pénzjutalmat kapta Sugár Rezső „Hősi ének" című gra tóriumáért. Az „Erkel"-díj második fokozatát és -az ?zzel járó 4000 forintos pénzju­talmat kapta: Járdányi Pál „Vörösmarty" cimű szimfóniáért: Szervánszky Ender Pe­tőfi-dalaiért; Kókai Rezső hegedű­versenyéért. Az .Erkel"-díj harmadik fokozatát é'; az ezzel j'áró 2000 forint pénzju­talmat kapta: Polgár Tibor „1848" cimű szvitjéért­Bárdos Lajos „A földhöz" című kó­rusművéért: Kemény Egon .Köszön­jük néked Rákosi elvtárs" című tö­megdaláért- Sárközi István „Űj élet himnusza" tömegdaláért „LISZT FERENC". DÍJAS MŰVÉSZEK A „Liszt Ferenc" — díj első fokoza­tát és az ezzel járó 5000 forint pénz­jutalmat kapta: Garaí György Myakovszkij hegedű­versenyének bemutatásáért és szóló­ba ngversenyéért. A „Liszt Ferenc" — díj második fo­kozatát és az ezzel járó 3000 forint pénzjutalmat kapta: Schneider Hédy a Szovjetunióban és otthon nyújtott kiemelkedő telje­sítményéért; Bächer Mihály Liszt Haláltánc" című művének előadásá­ért és hanglemezre játszásáért; Váradi László a Fővárosi Operettszínház /eneí fejlesztése terén elért ered­ményeiért. A „Liszt Ferenc" — díj harmadik fokozatát és az ezzel járó 2000 forint pénzjutalmat kapta: Melles Károly Kodály * „Psalmus Hungaricus"-ának pécsi vezénylésé­ért, Sándor Judit a magyar és klasz­szíkus dalirodalom alkotássainak ott­honi és külföldi interpretálásáért; Takács Paula sikeres külföldi szerep­léséért; Radnai Gábor Macsavariáni hegedűversenyének előadásáért. „JÁSZAI MARI'-DÍJAS MŰVÉSZEK A „Jászai Mari" — díj első fokozatát és az ezzel járó 6000 forint pénzjutal­mat kapta: Apáthy Imre (Ifjúsági Színház) a .Semmelweis" című filmben Semmel­weis alakításáért: Rajczy Lajos (Nem­zeti Színház) a „Feledhetetlen 1919" című darabban Sztálin alakításáért; Szemethy Endre (Nemzeti Színház) a „Vihar" című filmben Csete István alakításáért. A „Jászai Mari" — díj második foko­zatát és az ezzel járó 3000 forint pénzjutalmat kapta.­Szabó Sándor (Néphadsereg Szín­háza) a „Cyrano de Bergerac" című színműben Cyrano alakításáért. Má nyai Lajos (Néphadsereg Színháza) a .Harag napja" Viznicz szerepének alakításáért: Jánoki Sándor (Kecske­méti Katóra József Színház) a „Le­számolás" című darabban Berszenyev alakításáért; Pagonyi János (Miskolci Déryné Szinház) „Ukrajna mezőin" Dolgonoszik és a .Havasi kürt" Szu­szik alakításáért; Lengyel Erzsi (Ifjú­sági Szinház) .Pányuska iskolája" Pányuska alakításáért; Szőllősi írén (Állami Bábszínház) .Szarvaskirálv" Angela főszerepéért és egyéb báb­aiakitásáért. életet magunknak és gyermekeink­nek! Leült és hirtelen nagy csend lett. Aztán valaki hátul összeverte a tenyerét. És egyszerre, mintha csak jeladásra vártak volna, fel­dübörgött a taps. Fergetes, lélek­ből fakadó, dörgő taps. És nyo­masztó, meddőnek tűnő sötét órák után fény és derű szállta meg az egész termet. A kig színpadon izzadt homlokát Kezdte törülgetni -nellettem az el­nök és bosszúsan harapdálta aj­kát, hogy más mondta kj helyette, amit neki kellett volna mondania. Piros képpel felém hajolva suttog­ta: — Én ís elolvasom ..., ígérem, megfogadom! Még dübörgött a taps, szinte emelte, vidította az embert. Hát itt sincs semmi nagyobb baj! Jó a tagság, majd megneveli ezt a nemolvasó elnököt is. És ha nem menne, hát ott a.z a feketeszemű kis tatár, az majd a helyére áll!

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom