Uj Szó, 1953. április (6. évfolyam, 81-105.szám)

1953-04-09 / 87 . szám, csütörtök

1953 április 1 Ö

JSZ0 7 SZTÁLIN HUMANIZMUSA L „A múltban a forradalmak rendszerint azzal végződtek, hogy a kormányrúdnál a kizsákmányolók egyik csoportját a kizsákmányolók másik csoportja váltotta fel. A kizsákmányolók változtak, a kizsákmányolás megmaradt... Az Októberi Porradalom elvileg különbözik ezektől a forradalmaktól. Nem azt tűzi ki céljául, hogy a kizsákmányolás egyik formáját, a kizsákmányolók egyik csoportját a kizsákmányolók másik csoportjával váltsa fel, hanem azt, hogy véget vessen az ember által való mindennemű kizsákmányolásának, megszün tessen minden néven nevezendő kizsákmányoló csoportot..." így fogalmazta meg Sztálin, Le? nin müvének lángeszű folytatója az Októberi Porradalom 10. évfordulójára irt cikkében a Nagy Októberi Szocialista Forradalom nagy humanista jelentőségét. Wells angol Író, a régi burzsoademokrata humanizmus egyik utolsó^ képviselője 1920-ban először látoga-' tott el az új világba, nem a maga alkotta képzeleti világba, hanem az Oroszország munkásai és parasztjai által megteremtett valóságos új világba. Wells a legnehezebb időben látogatta meg az országot, fagy és éhínség idején. Épp elég ok volt akkoriban erre — a többi között az imperializmus és elsősorban az amerikai és angol imperializmus erőinek a Szovjet-Oroszország elleni intervenciója és blokádja. Wells látta a vaksötétbe borult Moszkvát. A vasúti pályákon befagyott mozdonyok álltak, a munkások naponként 50 gramm kenyeret kaptak. Wells kétségbe vonta az új világ életképességét és Lenint „a Kreml álmodozójának" nevezte. Wells másodszor 1934-ben járt országunkban, de a szocializmus új világa ekkor már erősen fejlett ipari alapra támaszkodott és a falvak kolhozrendszere már meghozta az embereknek az első anyagi és kulturális eredményeket. Abban az időszakban a régi világ — a kapitalizmus legsúlyosabb gazdasági válságát élte át, a fasizmus pedig kibontotta Németországban fekete zászlóit. Wells országunkban „egészséges emberek boldog arcát" látta, „kirívó ellentétét" annak, amit 1920-ban látott. A nemzetközi eseményekről szólva Wells a kapitalista világról elég helyes véleményt nyilvánított, amikor azt mondotta, hogy „véres mocsárrá alakul át". Wells azonban nem értette meg és képtelen volt magának megmagyarázni, miért láthatók a Szovjetunióban egészséges, boldog arcok, amikor a kapitalista világ ugyanakkor véres mo-» csárba süllyed. És miután ezt nem tudta megérteni, teljesen hamis képet alkotott magának arról, hogyan juthat ki az emberiség ebből a véres mocsárból. Sztálinnal folytatott beszélgetése során Wells — eltérően még „klaszszikus" elődeitől is — tagadta, hogy a kapitalista társadalom gazdagokra és szegényekre tagozódik és azt állította, hogy ez a felosztás „szimplista". Wells úgy vélte, hogy Roosewelt tevékenysége „tervszerű", „szocialista" gazdaság megteremtésére irányul és arra ösztökél, hogy ne emeljék ki „a két világ közötti antagonizmust". Magától értetődik, hogy Wells nem fogadta el a kapitalista rendszer erőszakos megváltoztatását és ezt a módszert „ódivatúnak", az erre irányuló propagandát pedig céltalannak tekintette. Különösen céltalannak tartotta azt a propagandát a műszaki értelmiségiek soraiban, akik Wells véleménye szerint arra hivatottak, hogy az általános tervgazdálkodás keretében konstruktív intézkedéseket valósítsanak meg a kapitalizmus és a „szocializmus" összehangolására. Wells beszélgetése Sztálinnal alig néhány évvel a második világháború előtt folyt le. Wells próbálkozásai, hogy megmutassa az emberiségnek a kátyúból kivezető utat, meghiúsultak s ezzel bebizonyosodott, hogy a burzsoa-humanizmus túlélte magát. — ön, Wells úr, úgylátszik abból Indul ki, hogy az emberek jók. Én azonban nem felejtem el, hogy van sok rossz ember. Nem hiszek a burzsoázia jóságában — mondotta Sztálin. Lenin és Sztálin humanizmusa elvileg és gyökeresen különbözik nemcsak a keresztény-humanizmus bármely formájától, de a régi, burzsoademokrata színezetű „klasszikus" humanizmus minden változatától is. Lenin és Sztálin humanizmusának sajátossága abban áll, hogy ez nem az alaptalan „jóindulatú" humanizmus. Nem, ez a humanizmus a társadalom fejlődésének objektív törvényeit tükrözi, a munkásosztálynak, a dolgozók százmillióinak, az emberek ama túlnyomó többségének érdekeit és törekvéseit juttatja kifejezésre, amely egyedül jogosult arra, hogy emberiségnek nevezze magát. Csakis az ember ember általi mindennemű kizsákmányolásának megszüntetése, csakis a mindenfajta kizsákmányoló csoportok megszüntetése a proletariátus diktatúrájának segítségével, csalás a szocialista társadalom megteremtése hozhatja meg minden ország dolgozóinak — mint ahogy a ml országunk népeinek már meg is hozta — azokat az anyagi és kulturális jótéteményeket, amelyek nélkül válóban emberi lét és fejlődés lehetetlen. Lenin és Sztálin tanítása abból indul ki, hogy a kizsákmányoló kisebbség erőszakos eltávolítása az emberiség útjából elkerülhetetlen és szükségszerű. Ez a kisebbség nemcsak, hogy nem akarta jószántából átengedni „a vezetés kormányrúdját", hanem — amint • ezt országunk és a népi demokratikus országok tapasztalata megmutatta — veresége után is elkeseredetten védekezik, vad szabotázsakciókra vetemedik, támogatást és segítséget kap a külföldi kizsákmányoló erőktől. A szovjet nép mindenkor hálás lesz a nagy Sztálinnak, hogy a külső és belső ellenséggel szembeni szilárdság, kérlelhetetlenség és magas politikai éberség szellemében nevelte. Egyike ez azoknak a jellegzetességeknek, amelyek elvileg és gyökeresen megkülönböztetik Lenin és Sztálin szocialista humanizmusát a régi burzsoa-humanizmus minden formájától. A burzsoa-humanizmus napról napra egyre inkább olyan erőként jelentkezik, amely palástolni igyekszik a kapitalizmus rákfenéit, megpróbálja rózsás színben feltüntetni az imperializmust, hogy erkölcsileg igazolja harcát a kizsákmányolt tömegek, a földkerekség lakosságának túlnyomó többsége ellen. A mai burzsoázia félrelökte a burzsoa-demokratikus szabadságjogok és a nemzeti függetlenség zászlaját, félrelökte és lábbal tiporta a régi burzsoa-humanizmus lobogóját. Helyébe a mai burzsoázia kannibál! „elméleteket" állított, mint amilyen például a kizárólagosság és nemzeti gyűlölet „elmélete", vagy az újmalthuzianizmus, amely azt hirdeti, hogy szükség van a világ lakosságának csökkentésére. Ezeket az „elméleteket" a jelenkori burzsoázia gyakorlatilag egybekapcsolja azzal, hogy a napalmot, a baktériumokat és az atombombát az emberek tömeges pusztítására használja fel. Lenin és Sztálin humanitásának történelmi jelentősége nemcsak abban rejlik, hogy gyökeresen különbözik a régi, burzsoa-demokrata színezetű humanizmustól, hanem abban a tényben, hogy a jelenkor egyetlen humanista tanítása, amely megmutatja a

z emberiségnek a kapitalista rabságból és a nemzeti elnyomatásból való felszabadulás útját. II. Csak korunk legnagyobb humanistája fedezhette fel és határozhatta meg a mai kapitalizmus alapvető gazdasági törvényét, ezeket az objektív gazdasági törvényeket, amelyeknek felfedezése valóságos diadala a marxi-lenini tudománynak. Micsoda éles és átható, korunk egész társadalmi fejlődését átfogó, valóban sastekintet, milyen nagy emberi szív húzódik meg e törvényeket kifejező tömör, erőteljes, logikus és szabatos megfogalmazások mögött! Irta: A. FAGYEJEV Akárcsak a társadalmi fejlődés általa felfedezett több törvényét, Sztálin elvtárs ezeket a törvényeket is a munkásosztály és az egész dolgozó emberiség felszabadításának és felemelésének szentelt, hősies harcokban és munkában eltelt élet vívódásai közben fedezte fel és álkotta meg. Mi rejtőzik a kapitalista világ jelenlegi gazdáinak a maximális profit biztosítására irányuló törekvései mögött? A lakosságra hárított elviselhetetlen adóterhek, agressziós hadsereg felfegyverzése érdekében, drágaság és a minimumra csökkentett bérek, munkanélküliség, nyomor, szenvedések és gyötrelmek, a kizsákmányolt tömegek verejtéke, az emberi lénynek a legelemibb jogokért ontott könnyei és vére, a nemzeti függetlenség lábbaltiprása, az európai országok kirablása, nyílt fosztogatás a függő és gyarmati országokban, a legelemibb burzsoá szabadságjogok megszüntetése s a haladó elemek üldözése, faji üldözések és gyilkosságok, az egyén megalázása, a halálozási arányszám növekedése és a születések számának csökkenése, az oktatás korlátozása és a bestiális ösztönök féktelen magasztalása, a mesterségesen két részre szakított Németország és a leigázott Japán, asszonyok és gyermekek holttestei Korea napalmmal felperzselt földjén, atomfegyver és pestisbaktériumok, r korunkbeli kapitalizmus minden szennye, aljassága és kannibáli mivolta. Miben jut kifejezésre az egész társadalom állandóan növekvő anyagi és kulturális szükségletei maximális kielégítésének biztosítása a szocializmus feltételei között ? A természet erőinek példátlan fokú uralása a legfejlettebb technika alapján, a szabad munka és a tömegek alkotó kezdeményezésének kibontak9zása az új élet építése során, a nép életszínvonalának szüntelen emelkedése, a közfogyasztási cikkek árának ötszöri leszállítása, a kötelező hétéves oktatás és a kötelező tízéves általános oktatás a közeljövőben, a haladd tudomány, művészet és irodalom fejlesztése, az ember szellemi erőinek értékesítése, a férfi és a nő teljes egyenjogúsága, a halálozások állandó csökkenése és a születések növekedése, a világon, példátlanul álló gondoskodás a gyermekekről és nevelésükről. J. V. Sztálin egész életét arra áldozta, hogy kivezesse a munkástömegeket a nyomorból és tudatlanságból, amelyben a kizsákmányoló társadalom feltételei közepette tengődtek A szocializmus — tanítja J. V. Sztálin — a marxista szocializmus nem a személyes szükségletek korlátozását, hanem ezek növekedését és gyarapodását jelenti minden tekintetben, nem jelenti e szükségletek korlátozását, vagy a kielégítésükről való lemondást, hanem magas kulturális színvonalú dolgozók valamennyi szükségletének teljes kielégítését minden tekintetben." Sztálin — Lenin müvének nagy folytatója — ízekre tépte azt a burzsoá rágalmat, mintha a szocializmus elnyomná az ember egyéniségét. Nem, éppen a szocializmus hozza felszínre az egyén minden lehetőségét A kollektivizmus, a szocializmus nem tagadja, hanem összeegyezteti az egyéni érdekeket a közösség érdekeivel. A szocializmus nem hagyhatja figyelmen kívül az egyéni érdekeket. Csak a szocialista társadalom elégítheti ki a legmagasabb mértékben ezeket az egyéni érdekeket. Sőt mi több, a szocialista társadalom az egyetlen tartós biztosíték az egyén érdekeinek megóvására." „A szocializmus közgazdasági problémái a Szovjetunióban" című zseniális müvében Sztálin kidolgozta a szocializmusból a kommunizmusba való átmenet programmját. Sztálin világtörténelmi jelentőségű érdeme, hogy minden oldalról megvizsgálta az anyagi javak társadalmi termelésének és elosztásának törvényeit a szocialista társadalomban, megmutatta a szocializmusból a kommunizmusba való fokozatos átmenet útjait. Ez teszi lehetővé, hogy Sztálint, éppen úgy, mint a marxizmus többi tanítómesterét, a legnagyobb humanistának nevezzük mindazok közül, akiket valaha is ismert az emberiség. Sztálin folytatta és továbbfejlesztette Lenin tanításait és müvét, örökre megszüntette országainkban a szégyenteljes nemzeti elnyomást és nemzeti vizsálykodást s a népek közöti barátságon és testvériességen alapuló újtípusú államot alkotott. Sztálin adta országunk népeinek a tartalmában szocialista, formájában nemzeti kultúra programmját. Sztálinnak, Lenin müve zseniális folytatójának köszönhető, hogy országunk népei, amelyek közül többnek még saját írása sem volt, kulturális fejlődésükben túlszárnyalták az egykor legfejlettebbeknek tartott kapitalista országok népeit. III. A legnagyobb jelentőségű Leninnek és Sztálinnak a pártról, mint a szovjet társadalom vezető és irányító erejéről szóló tanítása. A Szovjetunió Kommunista Pártja korunk bölcseségét, becsületét és lelkiismeretét testesíti meg. Éppen a pártban nevelődik elsősorban az a harcos és aktivista típus, amely mindinkább a szovjet ember legjellemzőbb típusává válik. A szovjet ember a szocialista társadalom embere, a kommunizmus építője, aki az egész haladó emberiség mintaképéül szolgálhat. Sztálin nagy követelményeket támasztott a szovjet politikusokkal szemben, mondván, hogy a nép elvárja tőlük hogy legyenek lenini típusú politikusok, olyan tisztánlátók és pontosak, mint Lenin: hogy legyenek olyan félelmet nem ismerők a harcban és olyan kíméletlenek a nép ellenségeivel szemben, amilyen Lenin volt; hogy mentesek legyenek minden pániktól, a pániknak még az árnyékától is, ha a helyzet kezd bonyolulttá válni és a láthatáron valamely veszedelem rajzolódik ki, hogy épolyan mentesek legyenek a pániknak még az árnyékától is, mint amilyen Lenin volt; legyenek époly bölcsek és megfontoltak a bonyolult kérdések megoldásánál, amikor minden irányban való tájékozódásra és az összes pozitív és negatív adatok mérlegelésére van szükség, mint amilyen Lenin volt; legyenek épolyan igazságosak és becsületesek, mint Lenin volt; úgy szeressék népüket, ahogyan Lenin szerette." A J. V. Sztálin által meghatározott politikus-típus a legmagasabbrendü típusa a szovjet személyiségnek. Éppen az ilyen emberek élvezik a nép határtalan bizalmát. Ilyen ember volt Sztálin. A lenini-sztálini típusú politikusoknak ezeket a jellemvonásait megtestesítő emberek haladnak a párt és az egész szovjet nép élén, ök azok, akik megvalósítják világtörténelmi jelentőségű feladataikat. Pártunk egész átalakító és nevelő tevékenysége a nép erőibe, az emberekbe, a káderekbe vetett szilárd bizialmon: az embereknek a szocializmus feltételei közötti határtalan fejlődési és tökéletesedési lehetőségein alapszik. Sztálin dicsőítette sztahanovistáink, munkásaink és kolhozparasztjaink munkáját, méltatta az egyszerű munkásoknak és parasztoknak, mint a történelem alkotóinak és az új élet hőseinek jelentőségét. Sztálin mondotta azt, hogy az embereket époly szeretettel kell nevelni, ahogy a kertész gondozza kedvelt fáját, ő mondottá: szükséges, „hogy úgy becsüljük a kádereket, mint a párt és az állam aranykészletét, hogy megbecsüljük és tiszteletben tartsuk őket." Sztálin fontos szerepet szánt a nőnek a szovjet társadalomban. A szovjet ifjúság méltán tartja Sztálint a legjobb barátjának, Sztálin nem egyszer domborította ki a minden új iránt fogékony ifjú káderek jelentőségét. Sztálin hangsúlyozta, hogy egész tevékenységlinkben biztosítsuk az együttműködést a régi és az új káderek között. Rendkívüli nagy szerepe van Sztálinnak a szovjet művészet és irodalom fejlődésében. Sztálin mindenkinél jobban meghatározta az irodalom nagy humanista jelentőségét, mint olyan erőét, amely az embert a kommunizmus szellemében neveli és újjáneveli, az írókat pedig „az emberi lélek mérnökeinek" nevezte. Sztálin felfedezte és elméleti szempontból elmélyítette a szocialista realizmus módszerét a szovjet irodalomban és továbbfejlesztette a szovjet irodalom pártos jellegéről szóló lenini tanítást. Sztálin volt ihletője az irodalmi kérdésekben hozott összes párthatározatoknak. Három évtizeden át irányította a szovjet irodalom fejlődését, állandóan újabb és újabb eszmékkel és jelszavakkal lelkesítette, leleplezte az irodalom ellenségeit, gondosan nevelte az írókádereket, bátorította és bírálta őket. Mi, szovjet emberek, közel három évtizeden át Sztálin vezetésével építetük nagyszerű szocialista hazánkat. Az ő vezetésével és közvetlen parancsnoksága alatt # védtük hazánkat a hitlerista betolakodókkal szemben Sztálin a Szovjet Hazának szentelte egész életét, minden csepp vérét, s izzó hazaszeretetét beoltotta a mi szívünkbe is. minden szovjet ember szivébe. Sztálin minden vonatkozásban továbbfejlesztette a szovjet hazafiság lenini eszméjét és megsemmisítő csapásokat mért a hazátlan kozmopolitizmusra, a burzsoá nyugat előtti hajbókolásra és megalázkodásra. Sztálin szeretetet oltott a dolgozókba mindaz iránt, ami haladó hazánk történelmi múltjában és felkeltette bennük a nemzeti büszkeséget afelett, hogy hazánk áll az összes dolgozóknak és a világ minden haladó emberének élén az emberiség jobb jövőjéért vívott harcban. Sztálin nagyszerű szavakkal határozta meg a szovjet ember helyét és jelentőségét a Világban: „A töke láncaitól megszabadult legutolsó szovjet polgár is magasabban áll, mint bármely külföldi magasállású hivatalnok, aki vállán hordja a kapitalista rabság igáját." Sztálin humanizmusának általános, nemzetközi jelentősége van. Sztálin ezeket mondja a munkásosztály felemelésének feladatáról, amelynek életét szentelte: „Ez nem egy akármilyen .nemzeti' állam megerősítésének feladata, hanem a szocialista, tehát internacionális állam megerősítésének a feladata, ennek az államnak a megerősítése pedig hozzájárul az egész internacionális munkásosztály megerősítéséhez." Utolsó felszólalásában — a Szovjetunió Kommunista Pártjának XIX. kongresszusán elhangzott beszédében, amely megdagadó mélységével, világosságával és egyszerűségével — Sztálin ismét kiemelte annak a ténynek a nemzetközi jelentőségét, hogy országunkban a kommunizmust építjük, kiemelte azokat a testvéri kötelékeket, amelyek bennünket a nagy kínai néphez, a harcoló Koreához, a népi demokratikus országokhoz, a kapitalizmus országainak összes haladó erőihez fűznek. Sztálin, a dolgozó nép lángeszű fia ismerte valamennyi ország dolgozóinak törekvéseit. Sztálin békét védő szava az ő hangjuk. A népek joggal tekintik Sztálint a béke első zászlóvivőjének. A szovjet kormány biztos kezébe vette a béke nagy zászlaját, amelyet Sztálin hagyott örökbe nekünk. És a világ népei biztosak lehetnek benne, hogy ez a zászló, dacolva a háborús uszítókkal, tovább fog lobogni a földkerekség felett. Ez a nagy, egyszerű ember, az emberiség jóságos tanítója és a népek atyja, akinek neve a megingathatatlan lelkierőt jelenti, befejezte élete útját — de ügye legyőzhetetlen és halhatatlan. Sok-sok évszázadon át fog ragyogni Sztálin szent neve s bevilágítja az egész emberiség útját! (Megjelent a moszkvai ,,Pravdá"-ban.)