Uj Szó, 1953. április (6. évfolyam, 81-105.szám)

1953-04-29 / 104. szám, szerda

1953 április 29. IIIS20 5 A somorjai járás mezőgazdasági dolgozóinak levele a köztársasági elnökhoz A somorjai járás EFSz tagjai, állami gazdaságok és a traktoráJlo mások dolgozói levelet küldtek A n tonín Zápotocky köztársasági elnök nek. Levelükben többek közt ezt írják: „Drága elnök elvtárs! Mi, a somorjai járás EFSz-einek tagjai a csallóközcsütörtökj gép és traktorállomás dolgozói és a né­pigazgatás szervei üdvözletünket küldjük és kívánjuk, hogy -tok éven át biztonságban és békében vezesd népünket a szocializmus fe!é. Mélyen lesújtott bennünket Sztá Un és Gottwald elvtárs halála de Gottwald elvtárB és Csehszlovákia Kommunista Pártja arra tanított bennünket, hogy még a legnehezebb pillanatokban se csüggedjünk. Ma már értesíthetünk arról, hogy a párt és a kormány határozata alapján a Járási pártszervezet és a népi igazgatás vezetésével járásunk földterületének 97 százalékán nagy üzemi gazdálkodás folyik A kőzr.^ gazdálkodással a hektárhozamokat az 1948 évivel szemben 3.5 mázsávai növeltük. Bevezettük a dehányter melést, fokoztuk a zöldségtermelést s a föld összetételének javítására járásunk 42 szövetkezetében a ha ladó szovjet agrotechnika tapaszta latai alapján bevezettük a füves vetésforgót. A marhaállomány ter vezett létszámát 1952-ben 106 szá zalékra emeltük. A sertések létsza mát 113 százalékra. így megterem tettük a folyamatos termelés elöfel tételeit és ezzel biztosítottuk az állattenyésztési termékek beadását. A CsKP országos konferenciája és az EFSz-ek I. országos kon­gresszusa mutatja az utat, amelyen haladnunk kell. A mintaalapszabályzat és a lefolyt viták megszilárdították a szövetke­zeti tagok öntudatosságát, megjaví­tották a munka megszervezését és alapjában hozzájárultak az EFSz-ek megszilárdításához. A téli időszak elmultával 34 EFSz szervezetten állandó mezei munkacsoportokkai dolgozik, szövetkezeteinkben terjed a szocialista versenyzés, abban a meggyőződésben, hogy a kormány által kitűzött feladatokat túlteljesít­jük. Ennek bizonyítékául ml szövetke­zeti tagok, gép- és traktorállomás dolgozói, a népi igazgatás alkalma­zottai kötelezzük magunkat, hogy ebben az évben földjeinken és is­tállóinkban a következő eredménye­ket érjük el: EFSz-einkben átlag 22.74 mázsa, búzatermést, 22.28 má­zsa árpa, 20.12 mázsa zab, 20.91 mázsa kukorica, 126.42 mázsa bur­gonya, 281.56 mázsa cukorrépa, 15.5 mázsa dohány, 52.95 mázsa kender, 121,17 mázsa takarmányter­mést érünk el. Az állattenyésztésben egy egy anyasertéstö] 13 malacot választunk el, minden száz tehén tői 88 borjút, s tehenenként átlag 2.291 liter tejet fejünk ki évente A sertéshúsbeadást december vé­géig 106.2 százalékra teljesítjük, azaz 685 mázsa sertéshúst adunk oe terven felül, a marhahúsbeadást 100.9 százalékra teljesítjük. 1953-ban EFSz einkben átlag ter ven felül a következőket adjuk be oúzából 1.515 mázsát, rozsból 207, árpából 803, zabból 203, kukoricá ból 1045, burgonyából 783, cukor répából 6.410. répából 120, szőlőből 25, paradicsomból 70, dohányból 24. kenderből 226 takarmánykeverékből 2X00 mázsát, ma acból 365 darabot, bor ú ból 220 darabot ea 78.335 li­ter tejet. A csoportos kötelezettségvállaló sokon kívül százával születtek köz ségenkénti és az egyéni kötelezett segvállalások, amelyek a munkatér melekenység fok<-xására. a mezőgaz lasági termelés növelésére irányúi nak így a nagylégi EFSz ben c hektáron 500 mázsa, 2 hektáron 400 mázsa cukorrépát termelnek és a többi 46 hektáror pedig 265 názs-át átlagos termést érnek el. Ezek sze rint 8 légi EPS? 17.5 vagon cukor répával többet érme) a tervezett nél, szorosan együttműködve P traktorállomás dolgozóival, mirx •izélesebb mértékben alkalmazzák a;: új módszereket és a szovjet mező­gazdaság kincseket érő tapasztala tait „EFSz eink e felajánlását nem teljesíthetnénk a gép. és traktorál lomás segítsége nélkül. A csalló közcsütörtöki gép és traktorállomá­a tavaszi munkatervet 1953 április 9-én 103.86 százalékra teljesítette, miközben 146.3 hektárnyi traktoros egységteljesítményt ért el. Má r a mult év folyamán a traktorosok és a gép- és traktorállomások dolgozói meggyőződtek arról, hogy a terv teljesítésében a legjobbb lelkesítő erőként hatott a szocialista-verseny­zés. Ebben az évben még jobban akarnak dolgozni, s ezért a gép. éa traktorállomáson ez évben is meg­indították a szocialista versenyzést. A versenyben az egyéni felajánlá sok alapján 144 traktoros, 35 Javító, 8 agronómus, 20 gazdaasszony, 20 brigádos, 15 hivatali dolgozó és 27 egyéb dolgozó kapcsolódott be. A gép- és traktorállomáson összesen 269 személy versenyez. A traktoro­sok felajánlásainak értéke összesen 729.579 korona. A gép. és traktor­állomás egyéb dolgozóinak felajánlá sa 298.540 korona, így összesen 1,028.119 korona. A traktorosok át­számítva 7.902 liter üzemanyagot takarítanak meg, ami 605 hektárnál 15 lóerős traktoros egységet Je lent, s az 1952-es évvel szem be r 12 százalék növekedést, azaz eg> hektáron 38 koronát az 1952 e s évvel szemben az önköltségek 7 százaléknyi csökkentését. A gépes! tett munkák faját, amelyekben az EFSz mint segítségben részesül, — 12 új fajjal bővíti: kombájnnal 2880 hektárt aratnak le, ami a2 1952-es évvel szemben 140 százalék többletet jelent. 3.400 hektáron a föld sorok közötti megművelését (sarabolását) végzik el. A cukor répa egyelést 300 hektáron végzik el. A kendervetést 300 hektáron szüksorosan valósítják meg. A sa­rabolás biztosítására sajátkezüleg 10 sarabolót állítanak össze, külön leges kapcsolható, simitó berende zéseket és' egyéb 10 különféle esz­közt. A lőherefélék kaszálását 3090 hektáron végzik el. Az Istállótrágyát 1200 hektáron gépek segítségéve! szórják szét. Sajátkezüleg összeálll tott szalma gereblyézökkel biztosít iák 2.100 hektáron a kombájnok után a szalma betakarítását A nap raforgó és egyéb olajosmagvak gyűjtését 450 hektáron kombájnnal végzik el. A tarlóhántást az egész területen az aratással egyidőben el végzik. A kukoricaszár kaszálását 600 hektáron végzik el, ami az 1952-es évvel szemben 110 száza léknyi többletet Jelent. A cukorré­nát SKEM 3 kombájnnal 55 hek táron betakarítják. Drága elnök elvtárs! Slovákia Kommunista Pártja X. kongresszusa előtt nagy feladatok hárulnak mezőgazdaságunkra. ígér jük neked, hogy a szocialista ver sennyel és felajánlásainkkal, vala imint az EFSz.ek alapszabályzata nak következetes érvényesítésével teljesítjük ezeket a feladatokat Munkánkban lelkesít bennünket az, hogy az első munkás köztársasági elnök, Klement Gottwald elvtárs követője, Te lettél, az ö leghűbb harcostársa' a munkásosztály Jo­gaiért- -ígérjük — -neked, hogy járá suhk minden mezőgazdasági dolgo­zója, EFSz tagja, gép- és traktor állomás dolgozója, a népi igazgatás dolgozója minden erejével dolgozni fog a felajánlások teljesítéséért. ígérjük, hogy a felajánlásokat rendszeresen kiértékeljük és ellen, őrizzük idejében való teljesítésüket. Jelszavunk: „Előre csehszlovák rohambrigád, előre Lenin és Sztálin zászlaja alatt, előre Gottwald elvtárs örö­kének megvalósításáért, hazánk szocialista felépítéséért!" Ezt ígérjük Neked drága elnök elvtárs! Azért, hogy hazánk még erősebb legyen A nagymegyeri állami gazdaság dolgozói szem előtt tartva a párt és a kormány határozatát, biztosít­ják a gottwaldi ötéves terv ötödik évének sikeres befejezését. Az idén nagyon szép munkát végeztek a traktor javítómfihely dolgozói VIz­váry Ignác elvtárs vezetésével, és tervüket túlteljesítették. A m«nka újjászervezését Sajdik elvtárs üzemvezető végezte el a csoport tagjainak a segítségével. Ez főként abban nyilvánult meg, hogy a sze­relő csport a terv százszázalékos teljesítését értékes kötelezettségvál­lalásokkal biztosította. Ma öröm és büszkeség tölti el a csoport va­lamennyi tagját, mert a feladato­kat sikeresen elvégezték és ezzel hathatósan hozzájárultak a tavaszi munkák idejében való befejezésé­hez. Szép eredményekkel dicseked­hetnek a cséplőgépjavító csoport tagjai is. Ennél a munkánál Kur Imre csoportja tűnik ki, amely kö­telezettségét a mai napig 95 szá­zalékra teljesítette. A világ dolgo­zói nagy ünnepének, május el­sejének tiszteletére a csoport fel­ajáalotta, hogy határidőre, azaz július l-re még két cséplőgépet ki­javítanak. A mezőgazdasági gépek kijavításával Kulacs László cso­portja is dicséretreméltó eredményt ért el. A vetögépeket a kitűzött időre százszázalékig megjavították és két vetőagregátot a szovjet technika tapasztalatainak felhasz­nálásával módosítottak. A javításra kijelölt sarabolót százszázalékosan rendbehozták és 12 gumikerekű teherszállító kocsit is kijavítottak. A mütrágya-vetőgépeket ls egytől­egyig megjavították. Az áHami gazdaság dolgozói a tervezett 15 fűkaszálóból már ötöt megjavítot­tak és ugyanakkor az újmajor! gazdasághoz tartozó Tájlok-pusztán Június 21-re befejezik második negyedévi tervüket A dunaszerdahelyi leagyár dolgo- ' zói gyűlésen megbeszélték, hogy pártunk X. kongresszusa tiszteleté­re a gépek jobb kihasználása mel­lett és a munkák jó előkészítésével a második negyedévi termelési terv Időszakát 9 nappal megrévidítik. Ez aonyit jelent, hogy a lengyár dol­gozói Június 21_r e a második ne­gyedévi termelési tervet befejezik. Vida elvtárs karbantartó mester elvállalta, hogy a második negyed­évben úgy kezeli a gondjaira bízott gépeket, hogy az üzemzavar nélkül dolgozzék és így a kötelezettségvál­lalás teljesítését ne hátráltassa. Moravitz László, Bratislava 180 méter hosszú vízvezetéket le­fektettek. A disznóhizlalda vízveze­tékének a hálózatát ls megjavítot­ták, s így a dolgozók az állatállo­mány részére szükséges vízmennyi­séget zavartalanul biztosíthatják. Kl kell emelnünk Kelemen Vince elvtár g munkacsoportját, amely az aratógépek javítását a határidő előtt 14 nappal végezte el. Buchel Ernő és Varga István fémesztergályosok tervüket 220 százalékra teljesítették. Május el­seje tiszteletére kötelezettséget vállaltak, hogy a gőzekék javításá­hoz szükséges esztergályos mun­kát a nehézségek ellenére ls ide­jére elvégzik. A szíjgyártó műhely dolgozói a Iőállomány részére tervezett szer­számok elkészítését 110 százalékra teljesítették. Azonkívül kötelezett­séget vállaltak, hogy a cséplőgé­pekhez használt szíjak kijavítását május 30-ra befejezik. A nagymegyeri állami gazdaság központi műhelyének dolgozói tisz­tán látják, hogy népünk Jobb éle­tének a biztosításához, valamint a világbéke megerősítéséhez pártunk és kormányunk határozatainak a maradéktalan teljesítésére van szükség. A gazdaság dolgozói elha­tározták, hogy vállalt kötelezettsé­geiket mindenkor teljesíteni fogják, mert csak igy tetetjük erőssé ha­zánkat. Szalal József mühelybizalmi, Nagymegyer. Az udvardi EFSz kötelezettségvállalásai a nemzetközi munkásmozgalom nagy ünnepére 1953 április 16-án az udvardi EFSz vezetősége a párt helyi szer vezetének bizottságával megtár gyalta az érsekújvári EFSz-sze való versenyt és ezt a versenyt a? EFSz tagjai egyhangúlag elfogad ták. Ez alkalomból a párt helyi szervezetének tagjai kötelezték ma gukat, hogy május 1. tiszteletér* április 27-én a községben tojás gyűjtést indítanak, hogy Udvar községe 1953 május l-ig tojásbe adási kötelezettségének százszáza lékra eleget tehessen. Az EFSz tagjai kötelezettségű 1 vállalták, hogy 1953 május l-ig a sertéshúsbeadást százszázalékra teljesítik. Továbbá kötelezettséget vállaltak, hogy az 1953-as év végéig terven felül 100.000 kiló sertéshúst ad be. Kovács elvtárs csoportvezető kötelezte magát, hogy 130 hektárt keresztsorosan elvetett búzába hektáronként 26 mázsás hozamo' ér el a 25 mázsányi tervezett ho zammal szemben. 50 hektár kuko­ricaföldön hektáronként 30 mázsát termel, pedig a terv csak 28 má­zsát ír elő. Cukorrépából a terve­zett 280 mázsa helyett 360 mázsát termelnek. Harmincöt hektár ken derrel bevetett földön a tervezett 54 mázsa helyett 60 # mázsányi ter­mést ér el. Körmendi elvtárs kötelezte ma­gát, hogy 32 hektár őszi árpával bevetett területen hektáronként 30 mázsás termést ér el, 25 hektár dohányföldön 18 mázsa hektárhoza mot ér el, a tervezett 17 mázsával szemben. Smilek elvtárs kötelezte magát, hogy 28 hektár rozsföldön 23 mázsa termést ér el a tervezett 22 mázsa helyett, a búza hektár­hozamát 1 mázsával növeli, s ugyan­így a dohány hektárhozamát is. Holka elvtárs 170 hektár kukori­caföldön hektáronként 30 mázsa termést ér el a tervezett 28 má­zsával szemben. Szalai, Káplocki, Krupanszki, Smilek és Körmendi elvtársak kö­telezték magjukat, hogy 25 hektár dohányföldön hektáronként 18 má­zsát termelnek. A szárított fűszer­paprikánál hektáronként 10 mázsa termést érnek el, bár a terv csak 9 mázsát ír elő. Az állattenyésztésben dolgozó elvtársak sem maradtak le. Ezek kötelezték magukat, hogy egy anyasertésnél kétszeri pároztatás­sal 12 malacot nyernek. A Jó pél­lát követték az udvardi Jednota alkalmazottal is. Látják, hogy az EFSz-ben munkaerőhiány van, ezért május elseje tiszteletére kötelezték magukat, hogy a Jednota minden egyes alkalmazottja az EFSz-ben legalább egy hektár kukoricaföldet művel meg, egészen a betakarítá­sig, mégpedig ingyen. E példát kellene követnlök a község többi alkalmazottainak ls, még pedig a helyi Nemzeti Bizott­ság, a Vzorobuv alkalmazottainak, valamint az asszonyoknak ls, akik eddig még nincsenek alkalmazásban és idejük megengedi, hogy llymó­don biztosítsák lakosságunk közel­látását. Teplan István, Udvard. Agitket'őcök a cukorrépatermelés fokozásáért A nagymegyeri Járás egyes köz­ségeiben a napokban agitkettösök indultak a szövetkezeti tagokhoz, hogy a dolgozókat meggyőzzék a cukorrépa hektárhozamának emelé­sét szolgáló munkák fontosságáról, a kukorica fészkes ültetéséről és a beadási kötelezettségek idöelötti teljesítéséről. A falvakban az agitkettösök szép eredményeket értek el. Sajnos, hogy Nagymegyeren nem tudták meg­szervezni az agitkettösök munkáját. Bele elvtárs, az agitációs központ vezetője egy nappal az agitáció előtt tudta meg, hogy öt jelölték az agitkettösök élére. Ilyen előkészí­tés után nem csoda, ha Nagymegye­ren az agitkettösök semilyen mim­kát nem végeztek. Ez az eset jó pél­da arra, hogy mint mindennek, az agitkettösök munkájának is jó szer<­vezésen kell alapulnia. Moravlcz László, Bratislava; 1'' Télen is ehetünk újkrumplit A dolgozó nép széles tömegét ér­dekelni fogja dr. Viliam Gelinger el­ső sikere, melyet Micsurin elvtárs, a kiváló szovjet agrobiológus munká­jának hosszas tanulmányozása után a krumpli új termelési módszerével kapcsolatban ért el. Az újkrumpli termelésével kapcso­latos módszeréről Gelinger elvtárs Így szól: „Akinek kertje vagy egy kis darab földje van és a tél folya­mán vagy bármelyik időszakban szeretne újkrumplihoz Jutni, a krum­plit már július elején elültetheti. Az elültetett burgonyát a megszokott módon gondozza, azaz meg kell ka­pálnia, fel kell töltenie és mikor az első fagyok megérkeznek, a burgo­nya fészkeket lehullott levelekkel kell betakarni. Hogy ezeket a leve­leket a szél el ne fújja, megfelelő mennyiségű földet kell rájuk felhan­tolnl. Az Igy betakart burgonya át­éli a telet. Az újonnan termelt burgonya ter­mészetes nagyságban a bratislavai központi nemzeti bizottság épületé­ben van kiállítva. Micsurin elvtárs megbecsülhetet­len példája szerint Gelinger elvtárs az új burgonya termelésén kívül még a gyümölcsfák gyökerezte tésé­vel is kísérletez. A Szovjetunióban az ősgyökerü gyümölcsfák szaporításával már jó messze haladtak. Ezeket a módsze­reket kísérletekkel nálunk is életbe akarják léptetni. Csehországban Brabec elvtárs az, aki hasonló és jó munkájáért állam­díjban részesült. Szlovákiában dr. Gelinger foglalkozik ezzel a kérdés­sel és már eddig is szép eredménye­ket ért el, amelyekért tovább la küzd. Pártunk és a kormány e nemes tevékenységében hathatósan támo­gatja és kertet bocsájtott rendelke­zésére, amelyben különféle kísérle­teket végez a gyümölcsfélék cukor­tartalmának fokozására. Harcol a természettel és azt állít­ja, hogy ami gyümölcsöt a termé­szet évezredeken át adott, azt kia változással és Micsurin elvtárs ta­pasztalatai segítségével lehet mi­nőségileg javítani és igy a természet erejét dolgozó népünk boldogabb élete szolgálatába állítani. Hisszük, hogy ez a jó példa fel­lelkesíti dolgozó népünk többi tehet­ségét is. Tucsny Károly, Bratislava. Irtsuk a répamolyt A cukorrépa már több helyein kl­sorolt, ezért a napokban várható a répamolyok kirepülése, amelynek lé­tezéséről a mult évben — Szlovákia déli részében — szereztünk tudo­mást E kártevő lepkéje, nem feltűnő, barnaszlnü és a szárnyal szélessége 10—14 mm, éa különösen kedveli a fiatal répát, és ott lerakja petéit. A hernyók, amelyek a tojásokból kikelnek, veszedelmes ellenségei a cukor- és a takarmányrépának. Csak Idejében való és tömeges közbelépéssel akadályozhatjuk meg e kártevők szaporodását és a répát károsító tevékenységüket. Ezért Szlovákia déli részén a cukorrépa­földeket a cukorrépa kihajtása után preventiven porozni kell dinoclddaL Ezt az anyagot és a permetezéshez szükséges gépeket az állam ingyen adja. A permetezési akciót a Járási és helyi nemzeti bizottságok a nö­vényvédelmi előadó segítségévei szervezik meg. Minden répatermelő kötelessége, hogy a község répaföldjein e pre­ventív permetezést idejében és ren­desen elvégezze. Szövetkezeti tagok, állami gazda­ságok és cukorgyárak dolgozói, va­lamint minden földműves ne hanya­goljátok el e kötelességteket, a kerületi és Járási nemzeti bizottsá­gok növényvédelmi előadóival együtt biztosítsátok a cukor és takarmány répa minél döbbl permetezéséit

Next

/
Oldalképek
Tartalom