Uj Szó, 1953. március (6. évfolyam, 53-80.szám)

1953-03-14 / 65. szám, szombat

1953 március 14 UJSZ0 9 MARX KAROLY HALÁLÁNAK 70 ÉVFORDULÓJÁRA Hetven évvel ezelőtt, 1S83 már­cius 14-én halt meg Marx Károly, a tudományos kommunizmus elmé­letének zseniális megalapozója, a munkásosztálynak, mint a történe­lem legfejlettebb osztályának és kommunizmust teremtő történelmi elhivatottságának felfedezője s ezen forradalmi gyakorlat taktikájának és stratégiájának kidolgozója. Marx Károly nem született an­nak, hanem élete munkájával lett a munkásosztály és a haladó dol­gozó tömegek eszévé, szívévé és akaratává. Mint jómódú polgári ügyvédcsalád gyermeke, a gimná­zium elvégzése után a bonni, majd a berlini egyetem jogi fakultására iratkozott be, de azonkívül filozó­fiát és történelmet is hallgatott. A polgári forradalom előtt álló feu­dális Németországban ebben az idő­ben Hegel idealista filozófiája volt divatban és megejtette a fiatal Marx eszét is. De nem annyira, hogy teljesen rabul ejtette volna. A hegeli filozófia iránti minden lel­kesedése közepette is megőrizte Marx józan és éles eszét s Hegel idealisztikus filozófiáját kezdettől fogva kritikusan fogadta el s felfe­dezte gyönge oldalait. Amikor a rajnavidéki radikális burzsoák el­lenzéki lapot alapítottak s ennek főszerkesztője Marx lett, először nyílt alkalma érintkezésbe hozni filozófiáját a politikai gyakorlat­tal. Az elmélet és gyakorlat- ezen érintkezéséből Marx arra a meg­győződésre jutott, hogy a hegeli vi­lágnézet kritikája helyes ugyan, de el kell mélyülnie, ha a gyakorlat a politika irányítására alkalmas el­méletté akar válni. S hogy ilyenné váljon, elsősorban politikai-gazda­ságtani ismereteit kell alaposan kibővítenie. Ugyanebben az időben, amikor Marx önkritikájának következtében a politikai gazdaságtan tanulmá­nyozásához fogott, megjelent a né­met ideológiai porondon Hegel egy volt híve a mestert megsemmisíte­ni akaró kritikájával. Feuerbach materialista alapon állva kritizálta Hegelt s elméletét teljes egészében elvetette. Feuerbach kritikája óriá­si hatással volt Marxra, elmélyí­tette a benne már megindult kriti­kai folyamatot és meggyorsította. »Nagy élmény volt ezeknek a könyveknek (t. i. Feuerbach köny­veinek Sz. L.) felszabadító hatá­sa*. »Mindnyájan egyszeriben feuer­bachiánusok lettünk« — írta ké­sőbb Marx barátja és munkatársa, Engels erről a hatásról. Marx lángesze újra megnyilat­kozott akkor, amikor Feuerbach kritikájának »felszabadító hatása« ellenére meglátta a hegeli filozófia misztikus burkában az igaz, a reá­lis magot s meg tudta azt őrizni, át tudta azt menteni átgyúrt for­mában a maga világnézetébe. To­vábbá akkor, amikor a feuerbachi materializmus megejtő külsejében észre tudta venni annak fogyaté­kosságait, meg tudta tőlük szaba­dítani a materializmust s magasabb fokra, dialektikus materializmussá tudta azt fejleszteni. Marx és Eng'bls a filozófiában végzett kritikai munkájukkal a he­geli idealista dialektikából és a feuerbachi mechanisztikus és meta­fizikus materializmusból magasabb­rendű tudományos világnézetet al­kottak: a dialektikus materializ­must. A dialektikus materializmus egyúttal magasabbrendü tudomá­nyos megismerési, gondolkodási és cselekvési módszer is. Az ebben az értelemben vett dialektikus ma­terializmus alkalmazása a történe­lem fo'yamatára pedig, a történel­mi materializmus. Marx és Engels dialektikus és történelmi materializmust alkotó el­méleti munkája forradalmat jelen­tett az emberiség ideológiájának fejlődésében. Forradalmat azért, mert megszüntette az addigi bur­zsoá »tudomány« azon hamis állás­pontját, amely szerint a világot a gyakorlattól elzárkózó, passzív, szemlélődő ember szempontjából kell leírni és így vagy amúgy ma­gyarázni, s helyébe a világot saját gyakorlatával megváltoztató, alkotó ember álláspontját helyezte. »A fi­lozófusok eddig csupán különféle módon magyarázták a világot — tanítja Marx, — pedig arról van sző, hogy megváltoztassuk.« Továbbá azért jelent forradalmat a dialektikus és történelmi mate­rializmus megalkotása, mert véget vetett annak a burzsoá és általá­ban kizsákmányoló osztályelőítélet­nek, amely szerint a tudomány osztályfeletti, tehát objektív jelle­gű s helyébe azt az igazságot he­lyezte, hogy az objektív természe­tet és a társadalmat egyedül a leg­fejlettebb társadalmi szubjektum, a munkásosztály álláspontjáról lehet igazán megismerni. E tudományos megismerés következtében Marx és Engels tudatosan a munkásosztály álláspontjára helyezkedtek s ezzel megindították a tudomány és a munkásosztály egyesülésének forra­dalmat jelentő folyamatát, melynek következtében a munkásosztály el­lenállhatatlan társadalmi erővé vált s a szocializmus a munkásosztály tudományos gyakorlatává. A marxizmus keletkezése azután még azért is jelentett forradalmat az emberi megismerés és gyakor­lat fejlődésében, mert a dialektikus materialista tudományos módszer­ben a munkásosztály és a haladó­szellemü emberiség végre olyan gondolkodási és cselekvési módhoz •jutott, amely azonos a természet és a társadalom objektív dolgainak és jelenségeinek összefüggési és mozgási módjával. A természet és társadalom objektív dialektikájának a marxizmusban vele azonos szub­jektív dialektikus gondolkodás felel meg. Az objektív és szubjektív dia­lektika azonossága a gyakorlat és elmélet egységét határozza meg. S ennek következtében a marxiz­mus nemcsak eredője és jogos örö­köse mindannak, amit az emberi elme és gyakorlat a múltban iga­zat, jót és szépet alkotott, hanem magasabb fokon továbbfejlesztője is. A marxizmus legmélyebb lénye­ge szerint tehát nem kész tanítás, nem dogma, hanem folytonosan fej­lődő, elmélyülő és igazabbá váló megismerés és cselekvés. Végül azért, jelentett forradalmat a marxizmus keletkezése, mert a társadalomról szóló tudományt összhangba hozta a materialista vi­lágnézettel, mert a társadalmi tu­datot a társadalmi létből magya­rázta meg s nem fordítva, mint azt az idealista vagy mechanikus ma­terialista »társadalomtudósok« tet­ték. Amíg ezek a különböző korok filozófiájából, vallási elképzelései­ből, jogi törvényeiből, erkölcséből, szóval ideológiájából igyekeztek megmagyarázni a történelem ese­ményeit (persz e hamisan!), addig Marx volt az első társadalomtudós, aki a történelemről olyan eszmei képet adott, amely hü és igaz kó­piája volt az eredetinek. »Az anya­gi élet termelési módja határozza meg általában az élet társadalmi, politikai és szellemi folyamatát. Nem az emberek tudata az, ami létüket, hanem megfordítva: társa­dalmi létük az, ami tudatukat meg­határozza^ A mateVialista történeti felfogás megalkotásával Marx az addig dívó »történetírásból« tudományt csinált. A régi történelmi elméletek leg­jobb esetben is csupán az ú. n. »nagyemberek« cselekvéseinek esz­mei és akarati rugóit vizsgálták s nem kutatták azt, hogy milyen objektív okok határozták meg ezen emberek szubjektumát, milyen ob­jektív törvényszerűségek uralták és határozták meg cselekvésüket és gondolkodásukat. A tömegeket, a dolgozó lakosságot csupán mint a »nagyemberek« akaratának és esz­méinek vak és tehetetlen eszközét tekintették. A marxizmus eloszlat­ta ezt a kizsákmányoló osztályok teremtette illúziót 4s bebizonyította, hogy a történelmet elsősorban a dolgozó osztályok tömegei csinálták és csinálják s ezen osztályok tör­ténelmi tevékenységének alapját az anyagi élet termelésének objektív szükségszerűségei, törvényszerűsé­gei alkotják. * »Minden eddigi társa­dalom története — tanítja Marx — (a primitív őstársadalom kivételé­vel, — teszi hozzá Engels), osztály­harcok története. Szabad és rab­szolga, patrícius és plebejus, földes­úr és jobbágy, céhmester és mester­legény, röviden elnyomó és elnyo­mott;* folytonos ellentétben álltak egymással, szakadatlan, majd lap­pangó, majd nyilt harcot folytat­tak, olyan harcot, mely mindenkor az egész társadalom forradalmi át­alakulásával vagy a harcban álló osztályok együttes pusztulásával végződött. ..« A kapitalizmus ko­rában az osztályharc objektív tör­vénye tovább hat, de most a bur­zsoázia és a proletáriátus a két döntő jelentőségű osztály s a pro­letáriátus az összes kizsákmányolt osztályok természetes vezére. »Va­lamennyi osztály közül — tanítja Marx, — amely jelenleg a burzsoá­ziával szemben áll, egyedül a pro­letáriátus valóban forradalmi osz tály. A többi osztályt elzülleszti és elpusztítja a nagyipar, a proletá­riátus ellenben a nagyipar legsa­játabb terméke.« A proletáriátus osztályharca gaz­dasági, politikai és ideológiai fron­ton állandóan élesedve a szocialista forradalomban éri el tetőpontját s a proletárdiktatúrában, mint a kapitalizmusból a szocializmusba való átmeneti korszak államában megalkotja azt a hatalmi szervet, melynek segítségével a munkás­osztály végre tudja hajtani törté­nelmi szerepét: fel tudja épiteni a kapitalizmus romjain a kommuniz­mus társadalmát. »A kapitalista és a kommunista társadalom kö­zött van az a korszak, amelyben , egyik a másikká forradalmikig át­alakul. Ennek megfelel egy politi­kai átmeneti korszak, melynek ál­lama nem lehet más, I mint a pro­letariátus forradalmi diktatúrája.« Marx életműve tehát forradal­mat jelentett a filozófiában (dia­lektikus materialista módszer, lo­gika és ismeretelmélet megalkotá­sa), a történelem szemléletben (történelmi materialista módszer megalkotása), a politikában í az osztályharc törvényének és a pro­letárdiktatúra szükségszerűségének felfedezése). De a legmélyebb, leg­sokoldalúbb és legrészletekbeme­nöbb forradalmat a politikai gaz­daságtanban jelentette. Ezt úgy kell érteni, hogy Marx egész életét, annak mfnden percét a munkásosz­tálynak és a többi kizsákmányolt tömegeknek szentelte, hogy láng­eszét, törhetetlen akaratát és for­rónízzó szívét a munkásosztály ideológiai felfegyverzésének, felvilá­gosításának, mobilizálásának és megszervezésének szentelte, de ter­mékeny életének legnagyobb ré­szét; kereken 40 évet, mégis csak a kapitalista társadalom gazdasági viszonyainak, azok keletkezése, fej­lődése és elmúlása objektív tör­vényszerűségei felfedezésének szen­telte. »Müvem, (t. i. a »Töke« c. müve, amelyen egész életében dol­gozott Sz. L.), végső célja nem egyéb,. mint a modern (vagyis ka­pitalista Sz. L.) társadalom gazda­sági mozgástörvényeinek a feltá­rása.® Marx a politikai gazdaságtant tudománnyá tette. Ez azt jelenti, hogy amíg a burzsoázia nemzet­gazdászai csupán leírták a kapita­lista árútermelés felületét s ezt az érzéki megismerést azonosították a tudományos, a lényeget tükröző, belső törvényszerűségeket feltáró megismeréssel, addig csupán Marx dialektikus materialista módszeré­nek segítségével lejtett a gazdasá­gi élet jelenségetek ilyen mély összefüggéseit felfedezni. A látszat szerint például a munkának áru­jellege van, mert a látszat szerint a munkás a munkáját adja el a kapitalistának. Marx felfedezte, hogy a munkaerő az az áru, amely a kapitalizmust jellemzi, s amelyet a munkás kénytelen eladni a ka­pitalista kénytelen megvenni. A látszat szerint az ekonómiai meg­ismerés tárgya a dolgok, az árúk kölcsönös viszonya s a burzsoázia nemzetgazdászai ezt a viszonyt vizsgálták. Marx felfedezte, hogy a dolgok viszonya csak külső burok, mely mögött az emberek viszonya rejtőzik. , »Az emberek azzal — tanítja Marx, — hogy különféle termékeiket a cserében egymással, mint értékeket egyenlővé teszik, különböző munkájukat, mint em­beri munkát teszik egyenlővé egy­mással. Ezt nem tudatosan teszik, de megteszik«. A burzsoá teoretikusok az embe. ri munkát is csak mint egyéni és konkrét tevékenységet ismerték, tehát abban az alakjában, ahogy az a közvetlen érzéklésben jelent­kezik. Marx felfedezte az emberi munka objektíven dialektikus ter­mészetét, vagyis, hogy az a kon­krét és az absztrakt (elvont), az egyéni és a társadalmi munka el­lentmondásos egysége. Kimutatta, hogy az emberi munka ezen dia­lektikus természetének szükségsze­rű következménye az, hogy az áru­nak kettős jellege, két értéke van: használati és csereértéke, s hogy ez a kéť érték épp olyan ellent­mondásos egyééget alkot, mint a munka, amelynek termékei. A konkrét munka, tehát a cipész, ko vács, szabó, stb. munkája az áru használati értékének, az absztrakt (elvont), tehát az általános emberi munka pedig az árú értékének a produkálója. A kapitalizmusban a termelőeszközök magántulajdona következtében a konkrét és az ab­sztrakt munka között kibékíthetet­len és csak a kapitalizmus erősza­kos megszüntetésével megoldható ellentmondás van. Minél több órai munkára van a társadalomnak szüksége, valamely árú egy darab­jának a kitermeléséhez, annál na­gyobb az értéke és megfordítva. Valamely társadalom munkaerejé­nek összege egyenlő a vele előállí­tott áruk értékének összegével. »Az áruk — tanítja Marx, — mint értékek, csupán a megszilárdult munkaidő meghatározott mennyi­ségei.* Marx aprólékos kutatással kimu­tatta, hogy az árutermelés és a ve­le együttjáró árucsere bizonyos magasabb fejlődési fokán kialakul egy sajátságos áruforma: a pénz. Marx eloszlatta a pénz hatalmának titokzatosságát, melyet a közhit és a burzsoázia tudatlansága szőtt kö­réje s kimutatta, hogy a pénz az árutermelésben fogant meg s belőle származik mint olyan áru, melynek a használati értéke elhanyagolha­tóan csekély, viszont az értéke nagy. Mint ilyen különleges árunak azután többféle szerepe van az árutermelés­ben: egyszer mint a cserélődő áruk egyenértéke és értékmérője, más­ker mint az áruforgalom eszköze, majd megint mint a fizetés eszköze, azután mint kincs és világpénz sze­repel. Felfedezve a pénz és különféle gazdasági szerepeinek keletkezését és fejlődését, Marx továbbkutatja az árutermelés fejlődésének dialektiká­ját s megmutatja, hogy amikor az árutermelés és forgalom meg a pénz gazdasági jelentősége elért egy bi­zonyos magas mennyiségi fokot, ak­kor új formát és tartalmat kapott: a pénz tökévé vált s a termelés tő­kés árutermeléssé. A látszatot azonosítva a lényeg­gel, a burzsoá ideológusok a tökét azonosították a gazdagsággal álta­lában. Szerintük a pénz, a föld. a gyár. stb., a maguk tárgyiašságában, tekintet nélkül mennyiségükre és az emberek viszonyára, amelybe a ter­melés folyamatában kerülnek, min dig és minden körülmények között töke. Vagyis szerintük a kőkorszak emberének köbaltája, a csákmáték földje, a Ba'a-kombinát és a népi demokrácia nemzeti vállalatai mind tőkék! Marx megcáfolta ezt az elő­ítéletet és tudományellenes nézetet, amelyről messziről érkezik a bur­zsoa-kizsákmányolók vágya: örök­életüvé tenni a tőkét. Marx bebizonyította, hogy a gaz­dasági termelőeszközök ?sak az em­berek bizonyos, történelmileg meg­határozott termelési viszonyai kö­zött válnak tökévé. „A töke nem dolog — tanítja Marx ,— hanem bi­zonyos társadalmi termelő viszony, amely a társadalom egy rrreghatáro­zott történelmi formációjának a sa­játja, amely dolgokban jut kifeje­zésre s ezen dolgoknak specifikus társadalmi jelleget kölcsönöz. A' tö­ke nem összege a termelés anyagi és termelőeszközeinek. A tőkévé vál­tozott termelőeszközök a tőke, ame­lyek önmagukban véve éppoly ke­véssé tőkék mint ahogy az arany vagy ezüst önmagában véve nem pénz." A történelemben a gazdasági ter­melő eszközök tőkévé válása folya­matának az volt az előfeltétele, hogy egyes személyek birtokában nagyobb mennyiségű pénz halmo­zódjék fel, hogy a gazdag ember új tipusa keletkezzék. Ilyen pénzes gazdagok a középkori kereskedők és U7.scrások soriból kerültek ki el. söserban. A másik előfeltétel az volt, hogy. ezokKöl az új típvsú pzda­gokkal egyidejűleg egy új, soha ns-.v) létezett áru Jelenjen meg a pi3cbn. Ez az új ári. a munkaerő volt, amelynek tulajdonosai újtípusú szegényemberek voltak. Az áruter­melés fejlődése során Aigyanis az (Folytatás a 4. oldalon)

Next

/
Oldalképek
Tartalom