Uj Szó, 1953. február (6. évfolyam, 29-52.szám)

1953-02-11 / 37. szám, szerda

1953 február 11 UJSZ0 3 Hazánk népe megünnepelte Zd. Nejedlý 75 születésnapját 1953. február 10-e, amelyen Zdenek Nejedlý elvtárs kormányelnökhelyettes betöltötte gazdag életének 75. évét, nagy ünnepnap volt népünk számára. Népünk a köztársaság minden részéről őszinte szerenesekívonatait küldte hazánk nagy fiának. A köztársaság fővárosában, Prágában Zdenek Nejedlý születésnapjánali megünneplése Smetana „Eladott menyasszony"-ának előadásával kezdődött a Nemzeti Színházban. Az előadáson jelen volt Klement Gottwald elvtárs, köztársasági elnök, politikai, gazdasági és kultúréletiinknek képviselői, a Szovjetunió és a népi demokra tikus országok diplomáciai képviselői, államdíjasok, legjobb dolgozók, élmunkások, újítók, a főiskolák, a hadsereg, a nemzetbiztonsági testület, a dolgozók és az ifjúság képviselői. Ünnepi beszédet Antonin Zápotocky kormányelnök mondott. Beszédét gyakran félbeszakította a viharos taps és a Nejedlý elvtárs tiszteletére elhangzott üdvkiáltások. • Szlovákia fővárosának dolgozói dr. Zdenek Nejedlý akadémikus, kormányelnökhelyettésnek 75. születés, napját a pozsonyi Nemzeti Színházban tartott diszelő adással ünnepelték meg, amelyet a Megbízottak Testülete rendezett. Az ünnepi esten jelen voltak Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának képviseletében a párt titkárai. Pavol Dávid és Ján Puli elvtársak, a Szlovák Nemzeti Tanácsnak, a Megbízottak Testületének, a Nemzeti Arcvonal alakulatainak képviselői, Ivan Fedotovič Berjezln a Szovjetunió pozsonyi főkonzula, a népi demokratikus államok képviselői, Ülés Béla Kossuth-díjas magyar író, élmunkások, újítók, a csehszlovák hadsereg, a nemzetbiztonsági testületi a népi milicia képviselői, dolgozók és ifjúság. A himnuszok elhangzása után az ünnepi estet Andrej Bagar, a zeneművészeti főiskola rektora nyitotta meg. Majd Rudolf Strechaj, a Megbízottak Testületének elnöke, beszélt Zdenek Nejedlý példás életmüvéró'l, majd Fraňo Kráľnak Zdenek Nejedlyhez intézett költeményét szavalta el Ladislav Chudík, a Nemzeti Színház művésze. Rudolf Strechaj elvtárs, a Megbízottak Testületének elnöke egyebek közt megemlékezett arról, hogy Dr. Zdenek Nejedlý mindig az igaz úton haladt, amelyen magasabb célokat lehet elérni és hogy rendületlenül halad ma is tovább és népe számára új kádernemzedéket nevel. Ezek a káderek terjeszteni fogják az ő kiváló művét. Kiemelte Zdenek Nejedlý életművének jelentőségét a cseh történetírásban Húszról, Palaokyról, Jirásek röl, Smetanáről, Bozsena Nemcováról írt műveiben. Az irodalom terén kritizálja a burzsoá öncélúságot. Foglalkozott a halhatatlan Lenin élettörténetével és ezzel világméretben is bekerül a kultúra történetébe. A zenében a marx-Ienini koncepciót fogalmazza meg; a képzőművészet terén is egyike az egészséges realista képzőművészet élharcosainak. Végtelen szeretettel visel, tetik felszabadítónk, nagy barátunk és szövetségesünk a Szovjetunió és a nagy Sztálin iránt. Mindezekért népünk ma legmélyebb szeretettel és hálával emlékezik meg Zdenek Nejedlý születésnapjáról. Antonín Zápotocký elvtárs kormányelnök beszédéből A mai ünnepi est kétszeresen fontos. A Nemzeti Színház színpadán ma játszák kétezredszer az „Eladott mennyasszony"-t, legerősebb nemzeti szellemű operánkat Bedrich Smetanának, nemzetünk legnagyobb zeneszerzőjének és a nemzeti felébresztés és életrekeltés harcosának müvét. Ezzel az előadással együtt ünnepeljük annak a férfinak 75. születésnapját, aki legtöbb érdemet szerzett Smetana zenéjének népszerűsítése és igazi forradalmi jelentőségének hangsúlyozása terén. Ez a férfi Zdenek Nejedlý elvtárs, végtelenül szeretett barátunk, a csehszlovák tudományos akadémia első elnöke, a kormányelnök helyettese. Kommunista pártunk elnöke, szocialista építésünk alkotója, elnökünk Klement Gottwald elvtárs már Zdenek Nejedlý elvtárs 70. születésnapjának ünneplésekor felvetette ezt a kérdést: „Miért lett történelmi hagyományaink és művelődésünk hagyományainak lelkes ismerője és legjobb magyarázója, miért lett a huszita kor történetének, újjászületésünknek, Smetana, Jirásek, Nemcova életének és müvének, a Nemzeti Színház történetének legjobb ismerője, egyszóval történetünk legnemzetibb részeinek legjobb ismerője, miért lett a munkásmozgalom közeli barátja a csehszlovák—szovjet barátság úttörője, Lenin életrajzának írója és végül a Kommunista párt élenjáró tényezője?" Erre a kérdésre Gottwald elvtárs azonnal így válaszolt: „Azért, mert teljesen megértette, hogy a munkásosztály és a dolgozó nép a nemzet új vezető ereje és mind annak megőrzője és sokszorozója, amit a nemzet valaha legjobbat alkotott!" Most Zdenek Nejedlý elvtárs 75. születésnapja alkalmával még egy kérdést szeretnék felvetni. Miért ment át Nejedlý a munkásosztály oldalára és miért nem álltak oda mások haladó értelmiségünk köréből, amely az 1890-es és a későbbi években a realizmus zászlaja alatt harcolt az üres hazafiaskodás, a cseh kispolgári szellem ellen, amely elkeseredett harcban állt a hivatalos cseh burzsoáziával. T. G. Masaryk és követőinek az ú. n. haladó tábornak nagy része nem fogta fel a történelem logikáját, nem fogta fel, hogy aki igazán haladó akar lenni, annak nem elég csak a régi burzsoá társadalmat megújítani és megjavítani, hanem harcolnia kell annak leveréséért és kiküszöböléséért. ' Vegyük például a huszita mozgalmat. Hogyan nézi ezt a reformáló és hogyan látja az igazi forradalmi haladó ember. A huszita időt nemzetünk történetében legdicsöbb korszakát, másképp nézi T. G. Masaryk és máskép nézi Zd. Nejedlý. Masaryk a huszita mozgalomban csak hitújító mozgalmat lát, ellenben Nejedlý látja, hogy az népi forradalmi mozgalom volt, az urak és a papi hierarchia kormánya ellen. Masaryk, minthogy csak megújítani és megjavítani akarta a kapitalista társadalmat, de nem akarta azt eltörölni, végül egyesült annak érdekeivel. Amikor azonban a burzsoá köztársaság élére állt, ellentétbe kertllt a munkásosztály érdekeivel. Ezért lehetett Masaryk köztársaságában a munkások közé löni és Masaryk — a reformátor és emberbarát — nem tiltakozott, hanem hallgatott. A forradalmi Nejedlý ellenben így tiltakozott: „Ti urak, ott a kormányban és a parlamentben, ne gondoljátok, hogy csak beszédeitekért fognak megítélni. ítélni fognak fölöttetek hallgatástokért is. fis ez szörnyű ítélet lesz, oly szörnyű, mint amilyen szörnyű a ti hallgatástok." (Za Ľudovú republiku IV. 482., 483. old.) Nejedlý haladó szelleme felfogta, hogy nem lehet a haladás érdekében a burzsoá társadalmat csak reformálni, hanem annak igazságtalan és kizsákmányoló rendszerét el kell távolítani és gyökeresen kiirtani és azért egyszersmind azonnal felfogta az oroszországi szocialista forradalom jelentőségét, prömmel üdvözölte és teljesen és fenntartás nélkül annak oldalára állt, helyeselte és védte azt. így szólt: „Munkásainknak meg kellene tagadniok önmagukat, meg kellene tagadniok jövőjüket, meg kellene tagadniok osztályérdeküket és saját lelküket, hogyha meg kellene tagadniok az orosz forradalmat." (O Ludovu republiku I. 192. old.) Ezért rögtön létrejötte idejében a kommunista párt és a kommunista munkások mellé állt. Minél erősebben fasizálódik a burzsoázia és minél jobban fellép a munkásság ellen és üldözi a forradalmi munkásmozgalmat, annál jobban közeledik Nejedlý a forradalmi munkásmozgalomhoz és a munkásosztályhoz. Sohsem felejtjük el az 19E7-es évet, amikor már mutatkoztak az égbolton a fasiszta beavatkozás fenyegető felhői, akkor Nejedlý eljött a vörös szakszervezetek kongresszusára, amelyet feloszlatás veszélye fenyegetett és lelkesen buzdított e szavakkal: Hogyha harcolni akarunk, első dolog, hogy felemeljük fejünket é

s meg legyünk győződve, hogy győznünk kell. Vereségről még csak beszélni sem szabad ma." Ezért fordultak hozzá 1938-ban 60. születésnapján a forradalmi szakszervezeti mozgalomban megszervezett munkások a következő kívánsággal: Szívből kívánunk önnek még sok éven keresztül tartós munkát é

s bízunk abban, hogy Önnel együtt legyőzzük a reakciót és kivívjuk a béke, a haladás és szocializmus ügyének dicső győzelmét. Nejedlyben nem is csalatkoztak. Később, a náci megszállás idejében moszkvai emigrációja alatt, nemzetének, nemzete felszabadításának és a mai szocialista felépítésének érdekében működésében új fontos korszakot kezdett. Rádióbeszédei és népünkhöz intézett felhívásai, előadásai és cikkei, melyeket a Szovjetunióban levő katonai egységeink tagjaihoz intézett, felkeltették az igazi hazafiságot és megerősítették népünk ellenállását itthon és a külföldön, és fokozták elszántságát a megszállók elleni engesztelhetetlen harcban. A Moszkvában megjelenő „Československé listy" című lapban írt cikkeivel Nejedlý körvonalazta, megmagyarázta és népszerűsítette az új állam építésének fő elveit. A Szovjetunióban folytatott egész tudományos és politikai munkájával megteremti és lerakja a szláv együttműködés és barátság szilárd alapjait, amelyre, építkezésünkben most támaszkodunk. Nejedlý országaink felszabadítása után mint az új népi demokratikus Csehszlovákia kormányának minisztere igazi tűzzel, áldozatkészséggel és alapossággal fogott munkába új rendszerünk kiépítésénél. Ugyanolyan tűzzel, mint amellyel megdöntötte a régi rendszert, építi most az új szocialista rendszert, úgy is, mint tudós és mint politikus. Végül ezzel fejezem be: Dicsőség és tisztelet a születésnapját ünneplő Zdenek Nejedlý, a csehszlovák tudományos akadémia első elnöke, az összes dolgozók tanítója, barátja és elvtársa forradalmi alkotó és termékeny életmunkájá' nak! vasutakon, a falvakban. Gyujtogatáshoz, zsaroláshoz és gyilkossághoz folyamodnak, hogy minél nagyobb kárt okozzanak a gazdaságnak, s ezzel meggátolják az új, szocialista társadalom gazdasági alapjának megteremtését, megzavarják a dolgozók békés életét. De hasztalan iparkodik az ellenség, hogy meghiúsítsa a békés szocialista építést. A népi demokratikus országok dolgozói megtörik az osztályellenség veszett ellenállását, sikeresen teljesítik és túlteljesítik a népgazdasági terveket, s tántoríthatatlanul haladnak a boldog jólét felé. A harc kiéleződése az ideológiai fronton Elkeseredett osztályharc folyik az ideológiai fronton is. A burzsoázia, amely már jóval a második világháború előtt, hol a Hitler-fasisztáknak, hol az amerikai-angol Imperialistáknak adta el országa nemzeti érdekeit, szinte attól a pillanattól kezdve, hogy a Szovjet Hadsereg fölszabadította a hitlerista járom alól a közép- és délkeleteurópai országokat, folyton mesterkedett, hogy eltitkolja ezt a tényt, s az osztálybéke hazug elméletének úton-útfélen való hirdetésével becsapja a tömegeket. A Hitler-fasizmus leverése után a népi demokratikus országok burzsoáziája váltig hirdette, hogy kivétel nélkül mindenki, vagyis minden kizsákmányoló és minden kizsákmányolt egyformán szenvedett a Hitler-fasizmus járma alatt, s hogy kivétel nélkül mindenki harcolt e fasiszta járom ellen A burzsoázia ezzel akarta elterelni a dolgozók figyelmét a reakció belső erőiről, ezzel próbálta elfeledtetni, hogy a burzsoázia összeszűrte a levet a *áci fenevadakkal. Aztán azon iparkodott, hogy a nép nyakára rátegye az amerikai-angol imperializmus jármát; így akarta elfeledtetni mindazt a szenvedést, nyomort és kizsákmányolást, amelyet „saját" burzsoáziája okozott a munkásosztálynak és a dolgozóknak. A burzsoázia azonban nem tudta becsapni a dolgozókat. A kommunista pártok, amelyek az első sorokban harcoltak a hitleri elnyomók ellen, hajthatatlanok és megingathatatlanok voltak: ennek köszönhető, hogy az osztályharc marxi-lenini elmélete minden ország dolgozóinak erős fegyvere lett a tőkés kizsákmányolástól való felszabadulás útján. A kommunista és munkáspártokba befurakodott ellenség ugyancsak megkísérelte, hogy a régi kártevő buhariní elmélettel, amely szerint a kapitalizmus békésen belenő a szöcializmusba, elvonja ezeket a pártokat az osztályharcban rájuk háruló vezető szereptől. Ez a kísérlet is kudarcba fulladt. Sztálin elvtárs már régen leleplezte és szétzúzta Buharin megalkuvó elméletét, hogy az osztályharc a proletárdiktatúra időszakában kialszik, s ez az elmélet a népi demokratikus országokban is kudarcot vallott. A nép ellenségeinek különösen veszélyes fegyvere lett a burzsoánacionalizmus és kozmopolitizmus. A történelem tanúsága szerint a burzsoázia a nacionalizmushoz folyamodik. hogy elvonja a tömegek figyelmét az osztályharctól s a maga céljaira használja föl a munkásmozgalmat. Ezzel próbálkozott a burzsoázia a népi demokratikus országokban is. A kizsákmányoló osztályok az ideológiai harcban úton-útfélen fölhasználják a kozmopolitizmust, az amerikai imperializmus e mérgezett fegyverét. A kozmopolitizmus egyik módszere, hogy a burzsoázia minduntalan a nép gyengeségével példálózik a tömegek előtt, tagadja a hazafiság, a nemzeti büszkeség érzését, a nemzeti öntudatot, fitymálja a szovjet szocialista kultúra, művészet és tudomány szerepét, kisebbíti a proletár internacionalizmus fontosságát, másik módszere pedig, hogy ápolja a nyugati életformát, szolgaian hajbókol a kapitalista technika, a rothadt burzsoá kultúra előtt stb. A burzsoázia fölhasználja bűnös céljaira a különféle vallásfelekezeteknek a népi demokratikus renddel szembenálló képviselőit is, különösen a katolikus egyház reakciós papságát. De ez sem segített a kizsákmányolókon. A népi demokratikus országok dolgozói, akiket a kommunista és munkáspártok nevelnek, saját tapasztalatuk alapján egyre jobban látják, hogy országuk problémáit csak akkor oldhatják meg. ha Marx, Engels. Lenin és Sztálin tanítása szerint cselekszenek. Az ideológiai fronton tovább folyik a harc. s ez/i harc rendkívül bonyolult. Kíméletlenül küzdenünk kell a burzsoá ideológia ellen, fokoznunk kell a dolgozók kommunista nevelését. Az új munkafegyelemre való nevelés A tőke hatalmának megdöntése a népi demokratikus országokban nem semmisítette meg a kapitalizmus minden gyökerét. Lenin azt tanítja, hogy a városi és falusi kispolgárság napról napra, óráról órára szüli a tőkéseket és a kistökéseket, s e kapitalista elemek piindent elkövetnek, hogy megvédelmezzék létüket. Ezt az ellenállást csak elkeseredett osztályharcban lehet leküzdeni. Hiszen 3, dolgozó parasztság összessége még nem állt a kollektív mezőgazdasági termelés mellé; egy része még ingadozik, védelmezi a magántulajdonosi termelést, az osztályellenség pedig kiveti hálóját erre a részre. A munkásosztály már a népi demokráciák megalakulásakor fölismerte, hogy megbízható és tartós szövetségesként magához kell vonnia a dolgozó parasztságot. A népi demokratikus országokban végrehajtott nagyarányú földreform, valamint a kommunista és munkáspártok helyes agrárpolitikája, amely egyfelől a dolgozó parasztság támogatásán és meggyőzésén, másfelől a kapitalista elemek korlátozásán és kiszorításán alapult, kedvező feltételeket teremtett, hogy a dolgozó parasztok felismerjék a munkásosztállyal közös érdekeiket, s így erős kötelékekkel fűződjenek a munkásosztályhoz. A falusi szövetkezeti mozgalom növekedése ragyogóan bizonyítja, hogy az osztályharcban itt is leverik a kizsákmányoló elemek ellenállását, hogy a nagyüzemű mezőgazdasági termelés, a föld közös megmunkálásának eszméje a kulák ság makacs ellenállása ellenére valamennyi népi demokratikus országban győzelmesen terjed. A népi^demokráciák fiatal államok, ezért nem bízhatták mindenütt munkás- és dolgozóparaszti származású szakemberekre az állam és a gazdaság vezetését. Föl kellett használniuk a régi értelmiséget, mind az államigazgatásban. mind a népgazdaság valamennyi területén: meg kellett nyerniük és át kellett nevelniük minden becsületes^zakembert. A régi szakembereknek a munkásosztály vezetésével és ellenőrzésével történő felhasználása számos nehézséggel járt, mivel a burzsoázia szolgálatában állt szakemberek egy része nem akart becsületesen és lelkiismeretesen dolgozni a népi demokratikus államok javára, s nem adta át tapasztalatait a dolgozóknak. A bírósági tárgyalásokon különösen a Szlánszky-féle államellenes összeesküvőközpont ügyének tárgyalásán kiderült, hogy a megdöntött burzsoázia éppen a régi kártevő szakemberek segítségével akarta a népi demokratikus országok szívébe döfni tőrét, s fejtette ki szerteágazó aknamunkáját. A népi demokratikus rend megszilárdulása, a szocializmus építésének sikeres kibontakozása, amely napnál világosabban mutatja a marxista-leninista eszmék nagy erejét, roppant nevelőén hat a régi értelmiségre. A népi demokratikus állam a régi értelmiségnek sose látott lehetőségeket biztosított, hogy hasznosíthassa ismereteit és képességeit. Ugyanakkor a népi demokratikus országokban példátlan méretűvé vált a munkások és a dolgozók szakképzése. A proletárdiktatúra korszakában az osztályharc egyik fő formája az új fegyelemre való nevelés. Lenin azt írja: „Hát nem abban áll-e a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet korszakában az osztályharc, hogy megvédjük a munkásosztály érdekeit, a munkásoknak azokkal a csapataival, csoportjaival, rétegeivel szemben, amelyek makacsul ragaszkodnak a kapitalizmus hagyományaihoz (szokásaihoz) s továbbra is a régi szemmel nézik a .szovjetállamot; mennél kevesebb és mennél rosszabb munkát adni „neki" — mennél több pénzt kipréselni „belőle". Az új fegyelem megteremtése nem egyéb, mint harc a munkához, az állami, társadalmi tulajdonhoz való szocialista viszonyéit, harc a magántulajdonosi csökevények, a magántulajdonosi önzés és más hasonló jelenségek ellen. /