Uj Szó, 1953. február (6. évfolyam, 29-52.szám)

1953-02-01 / 29. szám, vasárnap

4 U J SZ© 1853 február 1 Az amerikai légierő véres támadásai Koreában 17 j j m s % (T. M.) 1943 február 2 -án hallgattak el az ágyuk n Sztálingrád, körűt. A hat és fél hónapos védelem, arniko' minden utca és minden ház harctér volt Sztálingrádban, világraszóló győzelmet jelentett a Honvédő Háború lefolyásában. A fasiszta hordákat ért döntő csapás végzetes volt. A sztálingrádi győzelem jelképe az egész világ haladó és békeszerető emberei előtt a szocialista hazafiasságnak és a rettenthetetlen bátorságnak. Sztálingrád a hós város nevét viseli azóta és a szialingrádi harcosok a szovjet haza hősei. Azonban nemcsak a fronton küzdő katonák hősiessége vitte győzelemre az iguz ügyet Sztálingrádnál. Sztálingrád lakosai ugyanúgy kivették részüket ebben az egyedül álló védelemben, mint a katonák ü I e t é s A sztálingrádi győzelem híre milliók és milliók szívében •erősítette meg a reményt, hogy a fasizmus napja leáldozott, hogy erős és kitartó harcok után n fasizmust leverik és a fasiszta seregeket kapitulálásra kényszerítik. Talán már a győzelem percében született meg a szovjet nép lelkében az a fogadalom, hogy ezt a sokat szenvedett és tönkretett várost jelépíti, szebbé és boldogabbá teszi, mint volt A szovjet nép ezt a fogadalmát betartotta. A szovjet haza minden részéből a legképzettebb szakemberek siettek Sztálingrádba, hogy segítségére legyenek a sztálingrádi népnek, hogy mielőbb fedél legyen a fejük fölött és mielőbb elfelejtsék a borzalmas ostrom emlékét. Sztálingrád felépült és épül folyamatosan. Sztálingrád népe hősiesen vette ki részét az építőmunkában ugyanúgy, mint szeretett városa megvédésében. Sztálingrád lakosainak hazafiasságára és rendíthetetlen derűlátására jellemző egy sztálingrádi egyszerű aszszonynak a története. Mária Ivanovna Zemljanszka Sztálingrád felszabadítása után azonnal elindult gyermekeivel, hogy fölkeresse volt otthonát. A hajó, amellyel Szaratovból érkezett, tele volt családos anyákkal, akik szintén visszatérőben voltak. Ezek az asszonyok özvegyek voltak. Férjüket a sztálingrádi fronton vesztették el. Ahogy a hajó közeledett, a város a ködben csak homályos, szürke, félelmet keltő óriásnak látszott. Zajos embercsoport fogadta az érkező hajót, mindenki tekintetével hozzátartozóját kereste. Mária Ivanovna megpillantotta öreg édesanyját a tömegben. Ahogy meglátták egymást, Mária úgy érezte, hogy lábai felmondják a szolgálatot és sírás fojtogatta torkát. Mária Ivanovna szemével intett anyjának, a gyermekekre mutatva és az öreg, megtört asszony csendesen , letörölte könnyeit. Elindultak otthonuk felé. Otthonuknak csak a romjaj voltak meg, a szomszédoknál töltötték az éjszakát egy földbe vájt kunyhóban. Az öregasszony reménységgel várta családját, a Volgáról deszkákat cipelt, hogy megkezdje ö is a kis földkunyhő építését. Kora reggel már fölébresztette leányát: — »Nem lehet aludni, el kell^ kezdeni az ásást.« A gyermekek sem aludtak, mert felkeltette őket a falakról csepegő víz. A jó öreg nagymama lapátot nyomott a kezükbe és együtt kezdtek az ásáshoz. Egy hét múlva készen volt földbe vájt kis odujuk, a tetejére bádog helyett földet raktak. Kezdtek éldegélni. A gyermekeket azzal vigasztalták. hogy Sztálingrád hős védőinek még nehezebb volt a 'Svészárkokban. Egy reggel az idősebb fiúcska feltette a kérdést anyjának, vájjon tanulni nem fognak-e ? Nehéz kérdés volt ez: hol és miből tanulni? Egy alkalommal, amikor Mária Ivanovna a Volgáról volt hazatérőben 4s megpihent egy szétrombolt ház mellett, egyszerre valaki nevén szólította — Visszatért ismerős — gondolta Mária Ivanovna. Észrevette, hogy a rombadölt házban ép lépcső van és azon egy magasnövésü asszony téglákkal telt zsákkal tart lefelé. Amikor Mária Ivanovna szeme megszokta a sötétséget egy nagyobb asszonycsoportot pilllantott meg, akik a romokat takarították. Meglepetve kérdezte: — Ti itt akartok lakni? — Nem, mi iskolát akarunk itt létesíteni. — Itt a romokban? — Ha nincs más, akkor itt. További kérdéseire az asszonyok elmondták, hogy ők cserkaszovisták. Ez azt jelenti, hogy a sztálingrádi asszonyok Cserkaszova elvtársnő felhívására hozzáfogtak a két kezük erejével eltakarítani az ostrom romjait és a megmaradt lehetőségeken belül felépíteni valamit. ami az élet megkezdéséhez szükséges. Mária hozzálátott a munkához a Cserkaszov-csoporttal és két hét múlva az osztály rendben volt. Ablaküveget találtak más lerombolt házakban, padok helyett aknaládákat hoztak és a tanítónő Sztálin-képet is talált az asztal fölé. Most már a gyermekeknek volt hova menniök és Mária Ivanovna munkát keresett. Bátyja rábeszélte, hogy a vasúthoz menjen dolgozni. Mária Ivanovna azonban elhatározta, hogy kőműves lesz, Sztálingrádot akarta építem. 1947-ben, a mostani Béke-utcában az első iskola építkezésén dolgozott Mária Ivanovna. A város egész központja romokban vrlt. Munkája közben a sokat szenvedett asszony csak azt hajtogatta: — Átkozott gyilkosok, mit csináltak városunkból! Nehéz év következett a kis családra. Télen súlyosan megbetegedett Mária Ivanovna édesanyja, de még nagyobb baj i

s történt. Az idősebb fia villamos alá került és amputálni kellett lábát. Mária Ivanovna nem is tudja, hogyan jött ki a kórházból az operáció után. De fia meggyógyult és a tanulásban utolérte társait, az osztály legkiválóbb növendéke lett. Ahogy a meleg idő beköszöntött, Mária jelentkezett az építő trösztnél. Mária maltert kevert. Nem nőnek való munka ez, de Mária erős elhatározással úgy döntött, hogry az építkezés minden munkájában részt vesz. Amikor úgy érezte, hogy lankad az ereje, eszébe jutott a földkunyhő és az iskola a romos házban. A városnak fel kell éoülnie a hamuból és ehhez mindenkinek hozzá kell járulni. Es a város valóban épült. Egy alkalommal, amikor Mária Ivanovna maltert vitt fel az állványon, megállt Mihail Szerga kőműves mellett és csodálattal szemlélte, milyen gyorsan húzza a falat. A kőműves észrevette. hogy az asszony, miközben a maltert adja, elmerülve figyeli munkáját. Tréfásan rászólt: — Csak nem akarod ellopni a munkamódszeremet? Nem női munka ez! Márai Ivanovna azonban megpróbálta a falrakást, de bizony az első kísérlet kudarccal végződött A falat le kellett bontani. Mindennek ellenére Mária elhatározta, hogy igenis kőműves lesz. Másnap újra felment Szerga mellé, most már jobban sikerült neki a munka és rövidesen bekerült Szerga munkabrigádjába. Sztálingrádban gyönyörű a tavasz. Mária Ivanovna már a saját lakásában lakik a város végén. Munkahelyei változtak. Az első iskola után a Béke-utcában még két iskolát, gyermekotthont, kórházat épített és már átment a Szovjet-utcába lakóházakat építeni. Az egyik napon, amikor a magasban húzta a falakat, a Volgára tekintett. A nap már lenyugvóban volt. A Volga szélesen hömpölygött, hajók úsztak a folyamon, amelyek fehér madarakra emlékeztették. A folyó körüli nagy terület ragyogott a napfényben. Zemljanszkán az öröm érzete hatalmasodott el. A folyón kigyúltak a fények és a város visszatükröződött rajta, mint egy hatalmas fényes csoda. Mária Ivanovna elragadtatva a látványtól úgy érezte, hogy ez egy szép álom csak. Hiszen a szeme láttára nőtt' ki a romokból, emeletröl-emeletre, mind magasabbra Sztálingrád és vele együtt ez az egyszerű sztálingrádi aszszony, az anya. Forró szeretet öntötte el Mária Ivanovnát. Harcos város volt Sztálingrád és most gyönyörűen épülő város. Ebben a városban minden kő szent volt előtte és ebben a városban most minden újjászületett. Elhatározta, hogy másnap elviszi két kis gyermekét sétálni és mindent megnéz velük, ami Sztálingrádban ezen rövid idő alatt fölépült. Már csak két gyermek volt nála. Az idősebb fia Szverdlovszkban tanult és .nemrégiben közölte egy tréfás levélben, hogy legyen nyugodt, egy lábbal is messzire fog jutni! \ traktorgyárnál szálltak le a villamosról. Mária Ivanovna, Sztálingrád egyik építője, maga is csodálattal vette tudomásul, hogy itt egy új város nőtt ki a földből. Néhány utca hatalmas lakóházakkal már készen állott. Kis fia kérésére elmentek megtekinteni a Volgagátat. A gát építését még csak nemrég kezdték el. Amint villamosba szállva, ismét a város központja felé haladtak, sok helyen mutatott rá Mária Ivanovna épületekre, amelyeken ő is dolgozott. A villamos áthaladt a Védelem-terén. Ez a hatalmas tér házaival teljesen leégett, de most nagy iramban épült. Sóhajtva gondolt Mária Ivanovna arra, mily nagy harcok dúltak itt. Az Elesett Hősök-terén leszálltak. A tér, mint mindig, csendes volt. Egyszerre idegen beszéd zavarta meg a csöndet. — Franciák — mondotta halkan a kisiány. — Miből gondolod ezt? — Azt mondták »Victoire« s ez győzelmet jelent. Ez a győzelem adta vissza nekik is a szabadságot, csak ne feledkezzenek meg erről .. Nemrégen indiaiakat is láttam itt. sőt németek is meglátogatták Sztá-' lingrádot, — folytatta a kislány. — Nekik igazán van miért meghajolni a mi hőseink sírja előtt. Mária Ivanovna egy házra mutatott, amely egészen a Volga fölé emelkedett. — Látod, most ezt építem. Egy kerítéshez értek, amelyen a következő felírás volt . látható: s Ezen a helyen fog állni a munkapalota. Épitő elvtársak, ezt a házat november 7-ig befejezzük. Dicsőség a munka hőseinek! Ma Zemljanszkaja kőmüvesnő brigádja két normát teljesített!« A kislány örömmel kiáltott fel: — Anyukám, te hős vagy! K özeledtek a Volgához. A folyón hajók úsztak, anyagot szállítottak a Volga—Don építkezéshez A kikötőnél munkások várták a szaratovói hajót. Mária Ivanovna a téren áthaladva belépett a Békeutcába. Az utca fölött a nap suga raiban a következő szaval? világíA »Fravda« közli Sz. Borzenkónak, fenj ani tudósítójának cikkét, amelyben a tudósító beszámol az amerikai repülőerödöknek a békés koreai falvak elleni bombatámadásairól. Az amerikai repülőerők kötelékei — írja Borzenko, — folytatják a már rombadölt városok bombázását és ugyanakkor pusztítják a békés falvakat is, amelyek távolesnek a nagyobb lakótelepülésektől és országutaktól. Az amerikaiak ezeket a terrortámadásokat cinikusan »szönyegbombázásoknak« nevezik és a térképen előre felvázolt részeken hajtják végre. A cikkíró példaképpen megemlíti Nanszenri falvacskát, amelyben 49 szorosan egymásmellé épített parasztházacska van. Borzenko leírja a falu elleni éjszakai bombatámadást, amelynek következtében a község egyetlen romhalmazzá vált, leírja, hogy a mentési munkálatok közben időzített-bombák robbantak. Az első támadást három óra múlva újabb követte. Magnéziumfények fellobbanása világította meg a vérfagyasztó pusztítás képét — folytatja Borzenko. — A pilóták lefényképezték aljas munkájuk eredményét. Az amerikai légierőnél bevezették a rombolás progresszív és darabszámszerinti bérezést. Ez megfelel az amerikai tábornokoknak és a pénzéhes, hidegvérüen gyilkoló, emberiességükből kivetkőzött pilótáknak. Azon a napon, amikor a meggyilkolt áldozatokat temették, a hegycsúcsok mögül feltűntek az amerikai repülőgépek és géppuskatűzzel árasztották el a temetési menetet. Az amerikai pilóták Észak-Korea legtávolabbi vidékein naponta követnek el hasonló gaztetteket, — Január 28-án a Szakszervezetek Házának oszloposamokában megnyílt a Komszomol moszkvaterületi értekezlete. Több mint 650 küldött jött össze a moszkvaterületi komszomolisták sokezres tömegének képviseletében. Alekszej Rapohin, a Komszomol moszkvai bizottságának titkára, valamint a vitában felszólaló küldöttek megállapították, hogy J. V. Sztálin ,,A szocializmus közgazdasági problémái a Szovjetunióban" című munkája és a párt XIX. kongresszusának határozatai a moszkvai terület ifjúsága számára éppúgy, mint a Szovjetunió minden dolgozója számára, a kommunizmusért vívott harc nagy programmja, vezérfonal a cselekvéshez. A fiatalok elmélyülten tanulmányozzák ezeket a történelmi okmányokat. A küldöttek büszkén számolnak be arról, hogy a komszomolisták, valamint a moszkvai és moszkvaterületi fiatalok nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a moszkvai területen, ahol az egész ország ipari termékeinek több mint 20 százalékát gyártják, sikeresen teljesítették az 1952. évi tervet. tottak: »Békét a világnak!« Amint Mária Ivanovna elolvasta ezt a feliratot, magához szorította gyermekeit és így szólt: — Jól figyeljetek, gyerekek, ezt Sztálingrád üzeni a világnak. Ismét elmúlt egy év. Gyors év volt, telve nagy és kis eseményekkel. Mária Ivanovnára nehéz volt ráismerni. Világos, reménykedő szemekkel nézte az életet A városban minden feltartóztathatatlanul haladt előre és ő sem maradt vissza. A nyáron, röviddel a gyermekeivel tett sétája után békeküldöttnek jelölték az országos békekonferenciára. Először életében beszélt ilyen fórum előtt. A szavak ömlöttek a szájából, volt mit mondania. De a legfontosabb esemény életében nemrégiben történt. A XIX. pártkongresszus előtt brigádja sztahanovista műszakba kezdett. Nem kellett szégyenkezniök, gyönyörű teljesítményt értek el és amikor a műszak bevégződött, a párt titkára eljött Mária Ivanovnához és mondotta: írja Borzenko. — Különösen vasárnaponként kegyetlenkednek, amikor minden felszállásért kétszeres díjazást kapnak. A 8. amerikai hadsereg parancsnoksága azt a feladatot tűzte az amerikai légierő elé, hogy semmisítsen meg minél több. lakótelepülést, fossza meg a parasztokat élelmiszereiktől. A parasztok jószágai az amerikai repülőik kedvelt célpontjai lettek. A pilóták golyószórókból lövik és napalmmal gyújtják fel az állatokat. Az amerikai légierő hozzáfogott, hogy végrehajtsa a tavaszi vetési munkák meghiúsításának ördögi tervét. Titokban időzített bombákat dobnak a jéggel borított rizsföldekre. Ezek a bombák úgy vannak beállítva, hogy csak több hónap múlva robbanjanak fel. Az amerikai repülőgépek több, mint két és féléve naponta bombázzák Észak-Koreát, eszeveszetten rombolnak, arra azonban képtelenek, hogy megváltoztassák a front vonalát, vagy megijesszék a koreai népet. Az amerikai hódítók mindmáig légierejükben bíztak, főszerepet szántak légierejüknek, a világ meghódításáról szőtt hagymázos tervük végrehajtásában. Az Egyesült Államok légihaderői azonban már régen elvesztették azt a szerepüket, hogy ülőerőt képviseljenek a koreai háborúban és' a békés lakosság ellen indított embertelen terror eszközévé váltak. Az oceánontúli rablók az elmúlt évben csupán Fenjanra 52.380 bombát dobtak. Az amerikai légierő, — írja befejezésül Borzenko, — most alapjában véve olyan szerepet tölt be, mint a gestapo hóhérosztagai, csak annyi a különbség, hogy az amerikai légierő feladata még véresebb, még szörnyűbb. Ennek újabb bizonyítéka a frontvonaltól távoleső békés koreai falvak barbár megsemmisítése. A beszámolóban tárgyalt időszak alatt a Komszomol mosrikvaterületi szervezete jelentősen megerősödött és megerősítette kapcsolatait az ifjúsággal. Egy év és nyolc hónap alatt létszáma 175.000 fővel szaporodott. Növekedett a főiskolák és technikumok Komszomol-szervezeteinek szerepe a magasképzettségti szakemberek képzése terén. Moszkvában és a területen jelenleg 75 főiskola és 166 középfokú szakiskola, van, amelyekben több mint 230.000 fiatal tanul. Ezenkívül a levelező főiskolákon és technikumokon 177 ezren tanulnák. A munkás- és falusi ifjúság esti iskoláin 130 ezren képezik ki magukat. A moszkvai és moszkvaterületi komszomolisták a pártszervezetek tevékeny segítőtársai az új sztálini ötéves terv teljesítéséért folyó harcban. Nincs nagyobb boldogság az ifjúság számára — jelentették ki az értekezlet küldöttei — mint Joszäf Visszárionovics Sztálinnak, a szeretett vezérnek és tanítónak vezetésével a néppel együtt harcolni a kommunizmusért. — Zemljanszka elvtársnö, készülj fel, a párttagságra jelöltünk a pártba. Ugyanezen a napon sürgöny jött fiától. Hazatérőben van Sztálingrádba, kitűnő eredménnyel végezte el az egyetemet, megkapta a diplomát és filozófiai disszertációját írja. A sok öröm egyszerre szakadt rá. Szinte félt, hogy a szive nem bírja ki. A következő vasárnap új lakásba költöztek a Szovjet-utcába, abba a házba, amelyet ő épített. Amikor lakását már szépen berendezte, -kiment lakásának erkélyére és előtte feküdt a város teljes gyönyörűségében. A kerítés helyén, amelyen a felirat a leendő munkapalota felépítésére hívta fel a munkásokat, már felépítve állott. Sztálingrádot a szovjet nép építette fel, amely megmentette az emberiséget a fasiszták pusztításától, és amely tovább védi a népek békéjét. (Az Ogonyok nyomán.) A Komszomol moszWa területi értekezlete i