Uj Szó, 1953. január (6. évfolyam, 1-28.szám)

1953-01-15 / 14. szám, csütörtök

B III %w 1953 január 15 Pillanatfelvétel a rimaszombati és peredi Csemadok helyicsoportról A rimaszombati Csemadok helyi csoport helyisége a Fő-térről elágazó szűkebb utcában található. A helyi csoportnak 580 tagja van, de ha az ember belép a gyéren világitott szűk helyiségbe, nehezen képzeli el, hogy 30 embernél többet befogadjon ez a „kultúr-otthon". Durda János, Kalmár János és Sikula Béla elvtársak adnak felvilágosítást a csoport eddigi munkájáról. Szinte hihetetlen, hogy a nem megfelelő helyiség ellenére is dolgozni tudott a 34 tagból álló népi táncegyüttes, amely Dobránszky János és Pásztor Mária kultúrtársak vezetésével szép sikereket ér el, — mint arról Durda elvtárs beszél. A színjátszó gárda tevékenységéről Sikula Béla ad felvilágosítást. — Játszottuk a Dudás Matyit, a losonci népi alkotóversenyen pedig Egri Viktor „Közös út" cimü drágájával a verseny második díját nyertük el. A színikör tagjai ezenkívül egyfelvonásos jelenetekkel is szoktak szerepelni. Sikula Béla elvtárs maga is tagja a színigárdának. A múltban bizony nem volt alkalma kultúrmunka kifejtésére. Most 45 éves és jó kedvvel, nagy buzgalommal vállal szerepeket, pl. a „Közös útban", ahol Forgácsot, valamint a „Ludas Matyiban", ahol Döbrögit alakította. — Élvezet olyan színdarabban szerepelni, amely a dolgozókról, a nép fiainak nagy tetteiről szól. Ha betanulok egy-egy ilyen szerepet, úgy érzem, vidámabban végzem a munkám. Kalmár János, a Csemadok Rimaszombat járási tikára azelőtt soffőr volt. Sziwel-lélekkel dolgozott a helyi csoportban, ezért választottak meg felelős tisztségre. A szervezési munkáról beszél, beszámol arról, hogy a vezetőség minden hónapban ülésezik és havi munkatervet dolgoz ki a tagság részére. Ez igen jelentős dolog, mert így rendszeressé végzik a feladatok teljesítését és ellenőrzését. A tagok munkájáról beszélve Kalmár János, Tóth Béla kultúrtársat jelöli meg, mint egyik leglelkesebb. legtevékenyebb Csemadok-tagot. Tóth elvtárs asztalos műhelyben dolgozik. Mikor felkerestük, fürészporos ruhában, enyves kézzel éppen a gyalupad mellett munkálkodott. Érdeklődésünkre, hogy mi készteti a lelkes munkára, lgy válaszolt: — Megalakulása óta tevékenykedem a helyi szervezetben. Akkor még nem is voltak tisztában a szocialista kultúra fogalmával. Ahogy azonban napról napra résztvettem a különböző vállalkozásokban, rájöttem a Csemadok munkájának értelmére. Magamon mérhettem le legjobban nevelő, fejlesztő hatását. A rimaszombati kultúrmunkások a párt útmutatásait szem előtt tartva megtartják az ismeretterjesztő előadásokat is, de hiba, hogy a munkába csak a tagság igen kis részét vonják bele. Ott, ahol 580 taggal rendelkezik a helyi csoport, nem elégithetik ki a vezetőséget, hogy 34-tagú tánccsoport és 20—25tagú színigárda munkájában merüljön ki minden tevékenység. A vezetőség csak akkor végez igazán jó munkát, ha valóban tömegmozgalommá teszi a Csemadok munkáját. Az elvtársak ugyan jogosan hivatkoznak arra a körülményre, hogy a szűk kultúrotthonban még ez a kevésszámú tevékenykedő is nehezen fér el, de bizonyosra vesszük, hogyha erélyesebben fogják szorgalmazni a rimaszombati lakásbizottságnál a kultúrotthon kérdését, akkor találnak megoldást. A rimaszombati régi „Iparos-kör" a felszabadulás óta üresen áll, A lakásbizottság állítólag túl nagy méretűnek tartja a Csemadok számára. Ha 580 tagot akarunk mozgósítani, akkor nem kétséges, hogy a Csemadok helyi csoport helyiség-igénye jogos és az Iparos-kör terme éppen megfelelne céljainak. Bizonyosra vesszük, hogy megfelelő helyiség birtokában a helyi csoport nemcsak a népi táncegyüttest és a színjátszó gárdát fogja fejleszteni, hanem további művelődési körök megszervezéséről is gondoskodik a tagság számára. Király Nándor, a peredi III. típusú EFSz kertésze. Jól dolgozik a kertészetben, úgy vigyáz a szövetkezet vagyonára, mint a szeme fényére. De nemcsak a gazdasági munkában szerez magának érdemeket Király Nándor, hímem a kultúrmunkában is. Leányával, a 21 éves szőkehajú Katival, szorgalmas. tevékeny tagja a Csemadok helyi szervezetének. Valahányszor végigtekint a kultúrotthonban öszszegyült társain, mindannyiszor eszébe jut régi élete, sok keserű emléke. Kilenc éves korától szolgált a kulákoknak, katona koráig a jószágok közt aludt és nagyon sokat koplalt. Katonáskodása idején vetődött 'el egyszer egy színházba és azóta sokat vágyódott a könyvek, a kultúra után. A felszabadulásig mindez csak vágy maradt. A győzelmes felszabadulás és február Király Nándornak is meghozta az örömteli életet. Amikor pedig Pereden is megalakult a Csemadok. lelkes épitöje lett a szocialista kultúrának. A helyi csoportnak jó helyisége, szép könyvtára is van. A perediek olvashatnak, táncolhatnák, színdarabokat tanulhatnak, sőt mint Király Nándor is. orosz nyelvtanfolyamra is járhatnak, hogy megismerjék annak a népnek a nyelvét, amelynek mai örömteli szabad életüket köszönhetik. Pereden, a hosszú őszi estéken, okos foglalkozást találtak a kultúrtársak. Csongár és Juhos vezető elvtársak kezdeményezésére Darina Nyikolajevna „Aratás" című regényét olvasták. A könyvről sokat vitáztak és tanulságait hasznosan értékesítik az elvtársaik mindennapi munkájukban is. Mács József. Magyar olvasókörvezető-taníolyam nyílt Budmericén A Csemadok, a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kultúregyesülete új célkitűzéssel indul az ötéves terv ötödik esztendejébe. A célkitűzések közül igen nagy feladat hárul rá a népnevelés terén, amelyre pártunk is nagy súly helyez. Városainkon, falvainkon, üzemeinkben egymásután alakulnak meg az olvasókörök. Céljuk az, hogy megismertessék a dolgozókkal a szocialista irodaimat, hogy megszerettessék magát az olvasást és megtanítsák a dolgozókat véleményalkotásra, arra, hogy amit olvasnak az maradandóan vésődjék az agyukba és levonják belőle a tanulságot a maguk számára. Mivel ezideig még többnyire csak hajlam és alkalom szerint jelölték ki egyes olvasókörök vezetőit szükségesnek mutatkozott a körök sikeresebb munkája érdekében szakképzett kultúrmunkásokat állítani az olvasókörök élére. Ennek a célnak megfelelően a kultúrtanfolyamok székhelyévé vált budmericei kastélyban január 5-én megnyílt a Csemadok-központ olvasókörvezető tanfolyama. A tanfolyam megnyitása újabb fényes bizonyítéka annak, hogy népidemokratikus rendszerünk szüntelenül és kiapadhatatlanul támogatja hazánk magyar dolgozóinak nemzeti törekvéseit és minden lehetőséget megad ahhoz, hogy a szocialista építésben, hazánk gazdasági megerősítésében és a békeharcban tevékenyen résztvevő dolgozó magyarság a sztálini nemzetiségi politika szellemében élvezhesse nemzetiségi jogait is. A tanfolyam hallgatóit az üzemek és a Csemadok helyi csoportok legjobb, legrátermettebb kultúrmunkásaiból válogatják ki, ami biztosítéka a jövendő jó olvasókörvezetésnek. A január 5-i ünnepélyes megnyitón Vajda József elvtárs, a Csemadok-központ megbízottja, majd Ozsvald Árpád elvtárs, a tanfolyam ve- x zetője mondtak jelentős, tartalmas beszédet. Vajda elvtárs főleg a szocialista realista irodalom, elsősorban a ragyogó szovjet irodalmi müvek megismerésének jelentőségével foglalkozott. „ A szovjet emberek, — mondta Vajda elvtárs — akik . ilyen magasra emelték Lenin és Sitálin zászlaját, a mi példaképeink. Hazánkban is ilyen embereket akarunk nevelni, akik ilyen dicső tettekre és győzelmekre képesek, mint ők." Ozsvald elvtárs részletesen beszélt azokról a feladatokról, amelyek az iskola hallgatóira hárulnak. Hangsúlyozta, hogy a Csemadok mindent elkövet, hogy biztosítsa a csehszlovákiai magyar dolgozók kultúrális fejlődését —, hogy azok a közéletben méltóan betöltsék hivatásukat. Az angol filmipar hanyatlása Hasonlóképpen, mint az elmúlt években, 1952-ben is megszenvedett az angol filmipar a fegyverkezési verseny és a konkurrens Hollywood bomlasztó befolyása miatt. Az angol filmipari alkalmazottak tanácsa, amely 5 szakszervezetet képvisel, tiltakozott a hollywoodi szennyfilm-küldemények ellen, amelyek 70 százalékban elárasztják az angol mozik vásznait. Az angol filmipar helyzetéről így nyilatkoztak: ,,Anglia kénytelen volt 170 millió fonttal csökkenteni élelmiszer behozatalát, de egyszersmind kénytelen felvásárolni az amerikai filmipar egész produkcióit. Ugyanakkor a brit filmipar kapacitását csak 50 százalékban használják ki. Az angol filmipar válságának jelei egyre inkább visszatükröződnek a filmmunkások helyzetében is. A filmmütermek, a filmdolgozók, színészek és a műszaki személyzet száma állandóan csökken, növekszik a munkanélküliség, ami arra vezet, hogy a filmmunkásak hivatást változtatnak. A világ dolgozói január' 15-én minden országban és minden nyelven megemlékeznek a német forradalom két nagy mártírjáról, Rosa Luxemburgról és Kari Liebknechtről. Az első világháborút kirobbantó német imperializmus monoklis tisztjei és rummal itatott szegénylegényei 34 év előtt ezen a napon zúzták be fejüket puskatussal és lyukasztották szitává testüket. Bűnük nagy volt és megbocsáthatatlan: a dolgozókat eszméltették és lázították korunk rákfenéje, a Töke imperializmusa, a háború ellen. Luxemburg és Liebknecht nem a háború áldozataként haltak meg, hanem a háború elítéltjeiként. A háború volt a hóhéruk, törvényt ült felettük és megölte őket. A német császári imperializmus végvonaglásában mégegyszer kirúgott: pontosan tudta, kit, mit kell elintézni, hogy bosszúlatlan ne maradjon. És amikor Hitler ezt a mult tenyészetet új életre injekciózta, az első áldozat »újra a két mártír, volt: sírjukat feldúlták és a Liebknecht nevét viselő kommunista székházat átmázolták részeg hősük, Horst Wessel nevére. Minden új háborús fellángolás, melyet a Töke keze mozgat, azóta még emlékük írmagját is szeretné eltüntetni, vétók, akadályok ők még halóporukban is. Nem csoda, ha a háborús veszéllyel — különösen Németországban együtt nő és magasodik újra óriásra emlékük és alakjuk: amíg imperializmus van, példájuk, életük, halhatatlanságuk a dolgozók békeharcát erősíti. Minden nagy ember végeredményben a társadalmi sötétség ellen harcol. Világosságért a sötétség ellen, napfényért, jó életért, mely nem a keveseké, de a millióké. Az uralkodó osztályok hatalmi éhsége, végső fokon az imperializmus profitmohósága, zsákmánylesése, a háború révén a tönk szélére juttatja a nemzetet, az emberiséget. És k; a nemzet? Ki az emberiség? A nép. a dolgozók tömege. kikben az imperializmus csak eszközt lát: bér- vagy vérrabRosa Luxemburg és Kari Liebknecht öröksége szolgát, a béke kuliját, a háború névtelen barmát. A dolgozó e társadalmi rendben, mely belőle él és általa élősködik, nem ismerheti a napos oldalt, árnyékban él, sötétben, mindegy, hogy kultúrátlanságban, pinceodúban, vagy patkánygazdag frontfedezékben. Liebknecht teljes tudatossággal veszi fel a küzdelmet a proletáriátust sötétségbe nyűgöző hatalmak ellen. Napfény, világosság, sötétséget szüntető gyökeres változás: ez lesz refrénje, ennyi a lírája. Reálisabb célt nem ismer, nem ismerhet, aki életét a proletáriátus felszabadításánált szenteli. Lieibknecht szemét a századeleji polgári jólét nem ködölheti el, a pénz ragyogása és az álkultúra csillogása nem tévesztik meg. Látja, tudja ezek árát, az embertelen uzsorakamat hordozóját és áldozatát, a proletárlét irgalmatlan sötétségét: »A proletársorsnak legmélyebb tragikuma az a társadalmi törvény, mely a proletariátus gyermekeit szellemi sötétségre kárhoztatja, a megváltatlan lelkeknek reménytelen kéznyújtogatása ez, olyan embereké, kik tán a legnagyobbra születtek és akik most ime kétségbeesett segélykérő mozdulattal tárják kezüket a magasság, a világosság felé«. Ez a sötétségből a világosságra törekvő, noszogató, uszító fáradhatatlanság lopja tán a legszebb színt Liebknecht emléke köré. Szépnek, erősnek, tisztának akarja látni, tudni azt a proletárt, akinek történelmi hivatása a sötétség hatalmainak megbuktatása után a szépnek, erősnek és tisztának a mgalapozása, megalkotása. Üj világ csak világosságban éledhet, maradhat és alkothat. Erő és szépség, tisztaság és világosság: ezek Liebknecht proletárszabadító életmüvének örökké visszatérő refrénjei. Ez a világosságtudatosítá

s vezeti öt az ifjúsághoz, a velük való törődéshez. A sötétséget csak a jövő hatalmai győzhetik le és eh

;_ hez a jövőhöz legközelebb az ifjúság áll. így lesz a munkásifjúság első szervezője, az ifjúmunkás internacionálé ejső elnöke és itt e csirába oltja be az imperializmus elleni harc alapfontosságát, a háború elleni osztályharc szükségességét. És amikor háborúellenessége börtönbe juttatja, a cella sötétjéből először a világosságnak üzen, a világosság letéteményesének, az ifjúságnak: » Rátok gondolok, nektek akarok boldbg jövőt: erőt és sok-sok napfényt, vidám napsugaras életet* Liebknecht az első világháború börtönéből napsugaras életet igér a jövőnek, akárcsak a második világháborúban az ugyancsak német börtönökből »éneklő holnapokat« végrendelkező francia ellenállók. Az út, a cél, a mód egy: az imperialista rabszolgaságnak proletárforradalmi likvidálása. Liebknecht a háború végén a börtönből szabadulva, tételesen szögezi le az im-y perializmus elleni harc törvényét, a békevalósítás következetes útját: .. »A háború likvidálásának csak két lehetősége van: A kapitalistaimperialista és a proletár-szocialista. Az első a pillanat emberhez nem méltó békéjét jelenti, olyan békét, melyet azonmód új háborúk követnek. A másolik tartós békét és jólétet. Az első meghosszabbítja a kapitalista osztályuralmat, a második mgsemmisíti ezt és felszabadítja a proletariátust." Amikor Liebknecht ezt a vagyvagyot kinyilatkoztatja, akkor már világtörténeti példa lüktet szavaiból: » Oroszország már rálépett erre az útra, a munkát most nekünk Németországban kell továbbfolytatni* ... Ezt már mint szabad és informált ember mondotta, mint a német nép hivatott forradalmi vezére, de magát az Októberi Forradalmat a börtönben élte meg és 9gy éven át csupán • becsempészett hírfoszlányok kombinálásából sejthette, hogy kint valami nagy dolog kezdődött. Nagyobb mint a börtönélet egyik akasztófahumorral »forradalmi váItozásnak« elkönyvelt mozzanata: sa suszterájt likvidálták, jövőm bizonytalan, remélem nem a kosárfonásnál fogok kikötni*. Elzártságában, börtönkicsinyességében fokozottan érzi tehetetlenségét: »Most az orosz kérdéssel kapcsalatban érzem legkínosabban helyzetemet, elvágva a külvilágtól, hírek és tájékozódás nélküli. De így is, hiteles hírek nélkül is érzi, hogy »az orosz forradalom az általános hinárbafulladás közepette különösen nálunk, friss, viharos léghuzatként, tisztító hatással lehet«... A világosság felé nyújtózó töretlen akarat már a börtöncellából is tisztán látja a célt, a fogóly már a szabadság törvényei szerint él r »Segíteni akarnék, együttdolgozni azon az egy módon, mely az orosz forradalmat és a világot megmentheti. Átkozott tehetetlenség. Mindenütt falakba ütközöm«. De hiába fal, hiába rács, Liebknecht megérzi, hogy az Októberi Forradalom cáfolhatatlan, visszacsinálhatatlan világtörténelem: »Az orosz forradalom beláthatatlan következményű tett... Nem zárókő, hanem kezdőfejezet, sokkal-sokkal több, nagyobb és jelentősebb, mint volt a francia forradalom«. Rosa Luxemburg ugyancsak börtönben élte meg a nagy októberi forradalmat. Amikor a forradalom kiszabadítja börtönéből, Luxemburg a korszakalkotó ténynek megfelelően értékel: »Az orosz forradalom a világháború legnagyobb eseménye. Kitörése, példátlan radi. kalizmusa, tartós hatása a legjobban cáfolják azt a hazugságot, mellyel a hivatalos német szociáldemokrácia a német imperializmus hódító hadjáratát mindjárt a kezdet kezdetén szolgálatkész ideológiával kendőzte el: a német bajo nettek missziójának frázisával, me-. lyek hivatása lett volna megdön. teni a cári uralmat és Oroszország elnyomott népéit felszabadítani... Minden, ami Oroszországban történt, világosan mutatja, hogy Oroszország felszabadítása nem a háború müve és nem a cárizmus katonai vereségének a következménye, de még »a német szuronyok műve* sem, mint ahogy azt Kautskyék ígérték meg annak idején, ez az ország teljesen érett volt a forradalomra, mert ennek a megmozdulásnak a gyökerei mélyre nyúltak a talajban.« Liebknecht, mint fentebb láttuk, az októberi müvet akarta Németországban folytatni. Nem sikerült. A német szoldateszka jól tudta, kinek a fejét kell puskatussal szétzúzni, hogy a sötétség megmaradjon, hogy a kizsákmányolás békében és háborúban gátlás nélkül továbbfolyhasson, hogy a tőkések, ágyugyárosok, tiszti kamarillák és junkerek uralma tovább élősködhessen. Rosa Luxemburg és Kari Liebknecht élete és halála egyértelműen bizonyítja a sötétség és világosság harcának tegnapi és mai egyforma értelmét, a háború és béke perének ugrópontját: háborút gyökeresen likvidálni, a sötétségtől tömegesen szabadulni csak egyféleképp lehet: el kell távolítani az imperializmus értelmi és érdeki mozgatóját. A háború likvidálása egyértelmű a kapitalizmus' felszámolásával! Ez, ennyi a luxemburgi és liebknecht! örökség. Harmincnégy év előtt hulltak el feledhetetlen mártírokként, de a mai békeharcosok velük és helyettük mondják és adják tovább a Liebknecbti mondatot: „A proletariátus célja a jólét békéje, minden nép szabadsága, tehát a tartós béke. De ilyen béke csak forradalmi akaraton alapulhat, ézt győzelemre csak a szociális forradalom juttathatja... Az osztályú ralom megszüntetése, a kizsákmányolás és elnyomás megszüntetése, a szocializmus megvalósítása: ez, ennyi a cél!" FÁBRY ZOLTÁN