Uj Szó, 1952. december (5. évfolyam, 287-311.szám)

1952-12-13 / 297. szám, szombat

4 f IISZ0 1952 december 13 Befejezzük pénzügyi politikánk szocialista átépítését Mezőgazdasági adó A lakosság által fizetett adók tovább; feltétele a mezőgazdasági adó, amelynek összetételében nagyon tipikusan érvényesül szocialista felépítésünk mostani fejlődési időszaka, még pedig nem kevésbbé fontos szakaszon, mint a szocialista vállalati szektorban, vagyis a falvakon. Az új mezőgazdasági adótervezet rendezi a mezőgazdaságból folyó jövedelmek megadóztatását, még pedig mind az önállóan gazdálkodó parasztoknál, mind az egységes földműves szövetkezetekbe tömörült parasztoknál, valamint maguknál e szövetkezeteknél is. Az eddigi mezőgazdasági adó, amelyet 1948-ban vezettek be, falvainknak a kollektivizáció irányába va ló rohamos fejlődése folytán túlhal a dottá vált és nem felel meg a mának, sem adótételei, sem pedig konstrukciója szempontjából. A mezőgazdaságból nyert termékekre ez az adó oly liberálisan vonatkozik, hogy a valóságban ezt az adót a parasztok csupán 10 százaléka fizeti és emel lett ez az adó egyáltalán nem járul hozzá mezőgazdasági termelésünk szövetkezeti termeléssé való tételéhez. Még ha figyelembe vesszük is, hogy a húsz hektáron felüli parasztok és azok a földművesek, akik nem teljesítik beadási kötelességeiket, ezenkívül még általános adót is fi zetnek, földműveseink egészben véve sokkal kevesebb adót fizetnek, mint munkásaink és hivatalnokaink. Ezért az új mezőgazdasági adó úgy van rendezve, hogy ez alá a parasztság nagyobb száma fog tartozni, mint eddig. Az adótételek úgy vannak megállapítva, hogy a mezőgazdaságból folyó összes jövedelmet a parasztoknál megközelítőleg ugyanúgy adóztassák meg, mint ahogy a mun kások és hivatalnokok bérét és fizetését a béradóval megadóztatják. Ezért az új mezőgazdasági adó hozadéka sokkal magasabb lesz az eddi ginéi. Az új mezőgazdasági adójavaslat világosan kifejezi azt a gondolatot, hogy a szocializmust a munkásosztály és a dolgozó parasztság szoros szövetségben építi. Épen ezért a mezőgazdasági adó törvényjavaslatában ls előnyt nyújtanak adómentes minimum formájában a legkisebb jövedelmű parasztoknak. Ennek következtében az összes földművesek mintegy 10 százaléka mentesül az adófizetés alól. A kis- és középparasztok körülbelül annyi mezőgazdasági adót fognak fizetni, mint amennyit a munkások és hivatalnokok béradó fejében. Mivel ezeknek a földműveseknek száma majdnem 90 százalék, távolról sem lesz a földművesek legnagyobb része jobban megterhelve az adókkal, mint a munkások és hivatalnokok béradóval. Az adótétel 2 százaléktól C20.000 koronánál kisebb jövedelemnél) 40 százalékig terjed (évi 200.000 koronát meghaladó jövedelemnél). Az évi jövedelmet az átlagos hozamnormák alapján számítják ki, amelyeket évenként a kormány állapít meg és ez egészen 30 százalékkal növekedhet olyan esetekben, amikor a földműves valamilyen mellékfoglalkozást vagy ténykedést folytat, mint pl. fuvarozást. Ma előtérben áll az egységes földműves szövetkezetek fejlődésének és szilárdításának kérdése. Ezért a mezőgazdasági adó is erre a célra irányul. A mezőgazdasági adó a legnagyobb előnyöket jelenti a IH. és IV. típusú szövetkezetek és tagjaik számára. Ez az előny a szövetkezeteknél abban rejlik, hogy az adótétel náluk a jövedelemnek csak 2 százalékát teszi ki és ezenkívül a III. és IV. típusú szövetkezeti alapszabályzat elfogadásától kezdve vagy esetleg az új adó érvénybe lépésétől kezdődő két éven át a kiszabott adónál 50 százalékos engedményben részesülnek. Ezeknek a szövetkezeteknek tagjainál adómentesítik az egész jövedelmet. amelyet a munkaegységek alapján a szövetkezettől kapnak. Adót fognak fizetni a háztáji gazdálkodásból szánnazó jövedelem és azon jutalom után, amelyet a szövetkezettől a szövetkezeti földért kapnak. Az I. és II. típusú szövetkezeteknél mezőgazdasági adóval csupán azokat a jövedelmeket adóztatják meg, amelyeket a szövetkezet azokon a földeken végzett gazdálkodásból nyert, amelyeket megművelés céljából )nás módon nyertek nem tagjaiktól, mint pl. a községi földek, a szövetkezetnek kötelezően . bérbeadandó földek, tartalékföldek stb. Az I. és II. típusú szövetkeztekné] az adótételek a szövetkezet évi jövdelmének 3 százalékát teszik ki és a II. típusú szövetkezetek 10 százalék engedményt kapnak. Az I. és II. típusú mezőgazdasági szövetkezetek tagjainál épúgy, mint az önállóan gazdálkodó parasztoknál mezőgazdasági adóval adóztatják meg mindazokat a földeket, amelyek azdas águkhoz tartoznak; az I. és II. típusú mezőgazdasági szövetkezetek tagjainál tehát azokat a földeket is, amelyeket a tagok közös megművelés céljára a szövetkezetbe beadtak. A II. típusú mezőgazdasági szövetkezetek tagjai a kivetett adóból 10 százalék engedményt kapnak. Az adókötelezettséget azonban emelni lehet a falusi gazdagoknál egészen 30 százalékkal. A lakosság jövedelmi adója A lakosság jövedelmi adójáról szóló törvénnyel rendezzük és egy szerüsítjük azoknak a jövedelmeknek a megadóztatását, amelyek nem esnek sem béradó, sem mezőgazdasági adó, sem pedig az irodalmi és művészi tevékenység után fizetett adó alá, amelyről még szólni fogok. A jövedelmek, amelyeket e törvény szerint adózibatnak meg, két csoportra oszlanak. Egyrészt olyan alkalmazotti viszonyból eredő jövedelmekről van sző, amelyek a fejlődés mai időszakában indokoltak. Ezeket a jövedelmeket főleg a magasabb fokozatokban nagyobb adóval terheljük, mint a munkások és hivatalnokok béreit, még pedig azért, mert önálló, nem pedig munkaviszonyon alapuló foglalkozásról van szó, ami nagyobb jövedelmeket tesz lehetővé. Továbbá olyan jövedelmek ezek, amelyeket munkanélküli jövedelmeknek, esetleg bérmunka felhasználása folytán elért jövedelemnek mondhatunk, és ezért ezekre a jövedelmekre nagyobb adóteher hárul, mint azokra a jövedelmekre, amelyeket az első csoportba oszthatunk be. A lakosság jövedelmi adója az orvosok és fogászok magángyakorlatából folyó jövedelmekre, a magántanításból és hasonló foglalkozásokból, valamint tevékenységekből folyó jövedelmekre, továbbá kézművesek, iparosok és kereskedők jövedelmére és végül a háztulajdonosok jövedelmére vonatkozik. Tehát több különböző kategóriáról van szó. Orvosaink és fogászaink túlnyomó részét bevontuk a közszolgálatba. Itt tudnüllik vagy a munkaviszonyban lévő egészségügyi alkalmazottak magánpraxisának megadóztatásáról van szó, vagy pedig olyan orvosokról és fogászokról, akik nem kapcsolódtak be a közszolgálatba. Az ő helyzetük más. mint azoké, akiket béradóval adóztatnak meg. Ezért nem egyenlő, hanem nagyobb adókötelezettségeket kell róni rájuk. Az önállóan dolgozó iparosok bekapcsolódhatnak a szocialista szektorba; amennyiben inkább az önálló foglalkozásnak adnak előnyt, számítandók kell azzal, hogy nem fizethetnek olyan adót, mint az alkalmazottak, hanem magasabb adót fognak fizetni. Amennyiben ezek az iparosok maguk dolgoznak, az adóztatásban az orvosokkal és fogászokkal egy csoportba soroljuk őket. Az ilyenfajta jövedelmeket fokozatosan adóztatják meg, és az adótételek 5%-tól (15.000 koronáig terjedő évi jövedelemnél) 80%-ig (500.000 koronát meghaladó évi jövedelemnél) terjednek. Azokban az esetekben, amelyekben az évi jövedelem nem haladja meg a 24.000 koronát, ezeket az adófizetőket a munkásokhoz és kisparasztokhoz hasonlóknak kell tekinteni, az adótétel ezeknél közel áll a béradó és a mezőgazdasági adó tételeihez. A nagyobb jövedelmek — azért is. mert megbízhatóan nem ellenőrizhetőek, — természetesen magasabb adótétel alá esnek. Az iparosokat és kézműveseket, akik munkaerőket alkalmaznak, a kereskedőket és autófuvarosokat, fuvarosokat, vendéglősöket, vala mint háztulajdonosokat ezután még magasabb fokkal kell megadóztatni. Az ö jövedelmükre vonatkozó adótételek 6%-tói (évi 15.000 koronáig terjedő jövedelemnél) 90%-ig (évi 500.000 korona jövedelmet meghaladó jövedelemnél) terjed. Ezekben az esetekben i

s adómentes minimumukat áüapítottunk meg, még pedig az első jövedelmi csoportnál évi 1200 koronában, a második csoportnál azután évi 9000 koronában, természetesen csak akkoir. ha ez a jövedelem az adófizető és családja létfenntartásának egyetlen forrása, i Az első csoportba tartozó adófizetőknek 30%-os adóengedményt nyújtanak, ha az adófizető több mint 3 személyt tart el. Jóllehet ezekben az esetekben az adótételek a magasabb jövedelmeknél kemények, még sem konfiskációsak és az adófizetőknek biztosítjuk, hogy a nőtlen vagy nős, gyermektelen adófizetőre kivetett adónak a pótadóval együtt epíszben véve nem szabad meghaladnia a jövedelem 80, illetve 90 százalékát. Iparűzési adó Azok az iparosok, kézművesek és kereskedők, akiknek jövedelmét a lakosság jövedelmi adójával adóztatják meg, ezenkívül még iparűzési adót is fognak fizetni. Az új iparűzési adó nem jelenti ezen személyek új megadóztatásának elvi bevezetését, hanem helyettesíteni fogja az eddigi általános adót, a »b« és »d« adótétel megszabása alapján, amelyet eddig ezekre az adófizetőkre vetettek ki. Az iparűzési adó csupán a kereskedők és a fuvarosok esetében jelent új adót. A bevezetett iparűzési adónak nincs semmi köze az ezzel egyidejűleg eltörölt ugyanilyen megjelölésű adóhoz, amellyel a kézművesek, kisiparosok és kiskereskedők jövedelmét adóztatták meg. Az új iparűzési adót szilárd öszszegekben fizikai személyekre vetik ki, akik bármilyen kézművességet, ipart, kereskedelmet, vendéglőipart, fuvarosságot, stb. űznek. Az adótételek fokozatosak aszerint, hogy ezek a vállalkozók maguk dolgoznak-e vagy pedig vállalatukban idegen munkaerőket alkalmaznak-e. Az adótételek fokozatosságát a rentabilitásra való tekintettel állapították meg és aszerint, hogy ezen vállalatok fennállása további fejlődésünk szempontjából indokolt-e vagy pedig már nem kívánatos. Az adó ezen szerkezete folytán a magánvállalkozók által fizetett regisztrációs ületék jellegét ölti, amelyet azért fizetnek, hogy az állam megengedi nekik vállalkozói tevékenységük folytatását. Fontos, hogy az új iparűzési adó gyakorlati alkalmazásában ne kerüljön sor indokolatlan kíméletlenségekre, — ezért a tervezet kivételes intézkedésekkel számol ebben az irányban. A művészi és irodalmi tevékenység után fizetett adó Polgáraink külön csoportját alkotják az írók, művészek és tudományos dolgozók, akikre eddig az irodalmi és művészi tevékenység után fizetett adó alá vonatkozott az 1950. évi törvény alapján. Ez a törvény új adórendszerünkbe változatlanul át- I megy. nek igazságos és megokolt megadóztatására irányul, hanem arra is, hogy biztosítsák a ház javításához szükséges pénzt. A házadótétel a bérházak magántulajdonosainál 30.000 Kčs-ig terjedő bruttó házbér mellett 45 százalékot — é

s ezt a határt meghaladó bruttó házbér mellett 50 százalékot tesz ki. Azoknál a bérházaknál, ahol a házbér meghaladja az évi 150.000 koronát, a háztulajodnos köteles lesz az egész házbért pénzintézeteknél letétbe helyezni. Ebből az összegből fogják fedezni az adót, és ezenkívül további 30 százalékot az épületek karbantartási céljaira külön számlára vezetnek át. Ezzel a számlával a háztulajdonosok kizárólag a ház tatarozásának céljaira és csak a nemzeti bizottság jóváhagyásával rendelkezhetnek. A bérbe nem adott épületeket és 2000 lakoson aluli községekben lévő épületeket szilárd adótételekkel fogják megadóztatni, amit a beépített terület négyzetmétereinek száma alapján számítanak ki. Az adóztatásnak ez a módja vonatkozik családi házak tulajdonosaira is mert igazságos az, hogy ők is megfelelő módon hozzájáruljanak az állam szükségleteihez. A gazdasági szervezetek és szövetkezetek épületeik hozadéka után nem a brutto házbér, alapján fognak adót fizetni, hanem azon érték alapján, amely zárszámadásaik aktíváiban szerpel, még. pedig 1 százalékos tétellel. A münchenelőtti köztársaságban az épületek különböző törvények alapján, főleg az építkezések támogatásáról szóló törvény alapján adómentesek voltak. Ezeket az adómentesítéseket az új rendelkezések eltörlik. A házadóról szóló törvényjavaslat a háztulajdon igazságos megadóztatása és a háztulajdonosok munkanélküli jövedelmére gyakorolt nyomás mellett az eddigi adóztatási módszerek lényeges egyszerűsítését is jelenti, mert kiküszöböli a különböző illetékeket, amelyeket eddig a háztulajdon után a nemzeti bizottságok szedtek be. Az új házadó rendeltetése szerint a nemzeti bizottságok költségvetési bevételeinek egyik forrását alkotja. A nemzeti bizottságokra vonatkozik a vígalmi adóról, a helyi illetékekről szóló adójavaslat, valamint a helyi költségvetésről szóló adótervezet is, amelyet egyidejűleg nyújtanak be. Vigalmi adó Az új vígalmi adó jellegénél és struktúrájánál fogva megfelel az új forgalmi adónak. Megadóztatják a szervezetek és egyének által rendezett előadások, kiállítások stb. jövedelmét. Hozama teljesen a nemzeti bizottságokat illeti. Ez az adó öszszetételénél és szervezeti rendezésénél fogva is jelentős egyszerűsítést jelent a mulatságfok u|tán fizetett fogyasztási illetékek eddigi rendszeréhez képest. Szerkezeténél fogva lehetővé teszi, hogy az igazgatásával megbízott nemzeti bizottságok rugalmasan rendezzék ezeket az adótételeket, és esetleg azon irányelvek alapján, amelyeket a kormány ad ki, kellő engedményeket is nyújtsanak. Ez az adó éppen úgy, mint a forgalmi adó, nem jelent semilyen új bevételt az állampénztárnak, csupán egyszerűsíti az adminisztratívát és ezzel megtakarításokhoz vezet. Helyi illetékek Házadó További adó a házadó, amely azokat a jövedelmeket érinti, amelyek egyének, valamint vállalatok és szervezetek élveznek háztulajdonuk alapján. Ez az adó megkülönbözteti a kis magánháztulajdont a nagytól, amely bérbe van adva és amely a ház tulajdonosának munkanélküli jövedelmet nyújt. A háztulajdon a háziurak jövedelmi forrása volt, akik ugyan a házbéreket beszedték, de a házakról nem gondoskodtak. Ezért a házadóról szé ló törvényjavaslat nemcsak a háztulajdonosok munkanélküli jövedelméA jelenlegi állapothoz képest szintén lényeges egyszerűsítést jelent a helyi illetékekről szóló törvényjavaslat, amely kiküszöböli az illetékek eddigi rendszerét, amelyeknek beszedése fáradságos, áttekinthetetlen és nem gazdaságos. A helyi illetékekről szóló törvény kerettörvény és felhatalmazza a kormányt, hogy részletesebben meghatározza az egyes Illetékeket, amelyeket a nemzeti bizottságok fognak beszedni. A kormánynak a házadóról, vigalmi adóról, a helyi illetékekről és a nemzeti bizottságok költségvetéseiről szóló törvényjavaslatai nagyon lényeges változást jelentenek népi igazgatásunk eddigi gazdálkodásában, amelyet 1945, a felszabadulás után fokozatosan rendeztek. Nemzeti Bizottságaink pénzügyi gazdálkodásának új formáit fokozatosan valósították meg, amint ez pénzredszerünk fejlődéséből következett. Az egykori önkormányzati költségvetés formáit gyakorlatilag az 1950-es évi költségvetéssel küszöböltük ki, amely már magábafoglalta az összes nemzeti bizottságok jövedelmeit és kiadásait. Jóllehet ezt az átmenetet is az egységes állami költségvetésre, amely magában foglalja az összes nemzeti bizottságok költségvetéseit, gazdaságunk fejlődésének és gazdaságunk szervezésének elért foka és állapota tette szükségessé és idézte elő, ez mégis csak átmeneti fokozat volt költségvetési rendszerünk fejlődésében. Az állami költségvetés terén nyert háromévi tapasztalatok megmutatták annak elkerülhetetlen szükségességét, hogy a nemzeti bizottságok valamennyi alkotó erejét fel kell ébreszteni és fel kell buzdítani, hogy megalkossák a nemzeti bizottságok valóban önálló költségvetéseit és fokozzák a nemzeti bizottságok felelősségét gazdálkodásukért. Mivel a nemzeti bizottságok kiadásalt eddig az állami költségvetés — mondhatnánk — önműködően biztosította, a nemzeti bizottságokat nem vezették arra, hogy érdekük fűződjék mind az állami adók és saját illetékeik beszedéséhez, mind pedig a helyi forrásokból származó jövedelmek gyűjtéséhez, valamint a helyi tartalékok leleplezéséhez és kihasználásához. A nemzeti bizottságok költségvetéseiről szóló törvény Nem szabad azonban, hogy a népnek mint azon hely gazdájának, ahol az ember közvetlenül él és működik, alkotóereje parlagon heverjen. Ezen tapasztalatok alapján törvényjavaslatot terjesztünk elő a nemzeti bizottságok költségvetéséről. Ez a törvény abból az elvből indul ki, hogy a nemzeti bizottságok költségvetése az összes többi tényezők költségvetései mellett az állami költségvetés egyenértékű részei. A nemzeti bizottságok költségvetésének ezzel az önállósításával fokozzuk a nemzeti bizottságok felelősségét az állami pénzeknek a tervezett célokra való gazdaságos kihasználásában, ezzel egyidejűleg azonban fokozzuk érdekeltségüket is az állami jövedelmek beszedésében. Ha a nemzeti bizottságok költségvetési jövedelmei közvetlen összefüggnek majd az államadó behajtásával, a nemzeti bizottságok legértékesebb segítőtársaink lesznek a költségvetés bevételi oldalának teljesítésében. Továbbá, ha a nemzeti bizottságoknak a javasolt törvény alapján lehetőségük nyílik a költségvetésen felüli jövedelmekből pótköltségvetéseket összeállítani, a kulturális, szociális és egészségügyi költségek fedezésére, akkor a nemzeti bizottságok igazi gazdák lesznek, amelyek saját helységükben országos ügyekről gondoskodnak. A nemzeti bizottságok jövedelmi forrását elsősorban saját bevételeik alkotják, főleg a kommunális vállalatok nyereségei és továbbá az elért állami jövedelemből kapott részesedésük. Azáltal, hogy a nemzeti bizottságoknak érdekük a kommunális vállalatok felvirágoztatása is, nemcsak az állampénztárnak teszünk szlogálatot, hanem a lakósságnak is. mert éppen a kommunális vállalatok azok, amelyek gondoskodnak a mindennapi élet legfontosabb dolgairól és ezért e vállalatok felvirágzásáért viselt felelősségük helyi funkcionáriusainkat arra készteti, hogy gondoskodjanak arról, hogy ezek a vállalatok jól szolgálják a lakósságot. Az új törvényjavaslatok közül az utolsó három pénzügyünkre, a biztosításügyre és a pénzügyi ellenőrzésre vonatkozik. A pénzügy szervezése Amint már rámutattam, új adórendszerünk abból a tényből indul ki hogy a nemzeti jövedelem az anyagi termelés terén alakul ki és hogy annak egy része adók formájában az állami költsévetésbe van átvezetve, amely azt ismét szétosztja mindnyájunk közös céljaira. A nemzeti jövedelemnek ez az áramlata elsősorban pénzügyi rendszerünk gé-