Uj Szó, 1952. december (5. évfolyam, 287-311.szám)
1952-12-24 / 306. szám, szerda
8 II J SZO 1952 december 24 AZ UJ SZÓ POSTÁJÁBÓL Állami birtokok dolgozóinak iskoláztatása Ha visszatekintünk a kapitalista rendszerbe a mezőgazdaságban dolgozó munkások helyzetére, akkor láthatjuk, hogy milyen óriási különbség van ezen a téren is a kapitalista ós a szocialista rendszer között. A kapitalista rendszer munkaadó; nem adtak tanulási lehetőséget a dolgozóknak s olyan munkásokat igyekeztek alkalmazni, akik mind politikai, mind kultúrtéren el voltak maradva. Ezek nem harcolhattak tudatosan a kapitalisták kizsákmányoló politikája ellen. de ha mégis akadt olyan, aki szólni mert, az azonnal a munkanélküliek listájára került. Ma minden lehetősége meg van a munkásnak, hogy tanuljon és szakmailag is képezze magát. November 27-én kezdődött a királyhelmeci járás összes állami gazdaságaiban a dolgozók tömegiskoláztatása. Az első . téma az állami gazdaságokra vonatkozó párt- és kormányhatározat megvitatása volt, a hús és a tej mennyiségének emelésével kapcsolatban. Pártunk és kormányunk az iskoláztatással azt akarja elérni, hogy minden munkás elsajátítsa a marxi-lenini eszméket, hogy ezek alapján megtanulja, hogy miért van szükségünk a szocialista munkaversenyre és miért kell állandóan fokozni a munkatermelékenységét. Öntudatos, tanult munkásokra van szükségünk, akik tisztában vannak azzal, hogy már nem csak alkalmazottak a munkahelyükén, hanem gazdái a gyárnak és a földnek. Ha többet termelünk, több jut nekünk és családunknak, többet adhatunk az ipari munkásoknak, amiért cserébe mi is több ipari cikket kapunk tőlük. Ma minden munkásnak kötelessége, hogy figyelemmel kísérje a munka menetét. Közös megbeszélésekkel segítséget kell nyújtani a gazdaság vezetőinek és ha hibát veszünk észre nem szabad azt elhallgatni, hanem a legrövidebb időn belül ki kell küszöbölni. Hogy ezt meg tudjuk valósítani, nagyon sokat kell tanulnunk. Ezért fontos a munkások iskoláztatása. Az iskolán kívül rendelkezésünkre áll és segítséget nyújt a napi sajtó. Fontos az, hogy minden munkás olvassa, mert sokat tanulhatunk belőle. Azonkívül a tudományos szaklapok is rendelkezésünkre állnak. Nekünk már sokkal könnyebb a szocializmus építése, mert van egy példaképünk, a Szovjetunió és a hős szovjet nép, akitől átvesszük a gazdag tapasztalatokat. A leleszi állami birtok dolgozói is megértették, hogy mit jelent az, ha hazánkban minél előbb kiépítjük a szocializmust. Az SzKP XIX. kongresszusára vállalt kötelezettségüket 100%-ra teljesítették. Sztálin elvtárs születése napjának tiszteletére pedig vállalták munkaidő után egy 100 méteres járda elkészítését. A dohány feldolgozásánál a munkásnők 150 óra ledolgozását vállalták és ezt 100 százalékosan teljesítették. Varga Ferenc munkáslevelező, Lelesz. Sajtóértekezlet Zselízen December 13-án Zselízen járási sajtónapot tartottak a »Tar tó s békéért — népi demokráciáért« cimü hetilap olvasói. Szépszámú közönség gyűlt össze erre az alkalomra. A járás összes üzemei elküldték ide képviselőiket. Mankovicky elvtárs elnöki megnyitó beszéde után Balázsik elvtárs tartott értékes beszámolót a sajtó fontosságáról. Beszédében kitért a burzsoa-nacionalizmus kérdésére és az ellene viselt kérlelhetetlen harc fontosságára. Rámutatott arra, hogy ebben a harcban nagy segítséget nyújt a sajtó. A következő előadó Stark elvtárs, a pártsajtó terjesztője volt. Tanulságos felolvasást tartott: »A zselízi járás a sajtóelöfizetök statisztikájának tükrében« címmel. Až előadások után megkezdődött a vita. Halász elvtárs felszólalva a következőket mondotta: »Necsak átvegyük a póstástól az újságot, hanem olvassuk is el mindennap részletesen és dolgozzunk útmutatása szerint.« Molnár elvtárs szavai szerint az újságolvasók táborát ki lehetne szélesíteni, ha falvainkon tanítóink és a kultúrszervek gyakran tartanának sajtónapot. Értékes javaslatot tett Kovács tanító elvtárs. Jó módszerekkel dolgozik és mindig sikere volt az előfiizetőtoborzásban. Egyik módszere, hogy az iskolában felemlíti, ha az újságban valamilyen érdekes cikk van. Ezt a tanulási idő alatt nem érnek rá elolvasni. Másnap megkérdi a tanulókat, hogy ki olvasta el a cikket. Minden egyes esetben 10—12 jelentkező volt, akik elolvasták, vagy a szüleikkel elolvastatták. Hasonló módszereket kellene alkalmazni a többi tanítóknak is, hogy sikereket érjenek el a sajtó terjesztésében. Egy további felszólaló Rábec elvtárs volt, aki a sajtót, mint agitációs segítséget méltatta. A sajtó segítségével Szetén egy nap alatt az egész községet meggyőzte és beszervezte az egységes földműves szövetkezetbe. Hegedűs Ferenc, Oroszka. „A béke megvédhető, a békét meg kell védeni" A fent idézett szavakkal végződött a Béke Vüágtanácsnak a Népek Békekongresszusát összehívó felhívása. S ez a békekongresszus élénk visszhangot keltett világszerte. A történelem során soha sem volt időszerűbb a béke védelme, mint éppen most, a XX. század derekán. A történelemből látjuk, hogy mit jelentett a háború a népekre. Látjuk a rettentő pusztulást és nyomort, amit a német imperializmus zúdított az egyes népekre a közelmúltban. Most, amikor a nyugati imperialisták a harmadik világháborúra spekulálnak, el tudjuk képzelni azt is, hogy mit jelentene egy ilyen világháború a magasfokú technika és a tudomány háborús célokra való felhasználása mellett. Felbecsülhetetlen anyagi javak pusztulnának el s az emberiség millióit sodornák vérfürdőbe egy újabb háborúval. Pedig már elegünk volt a könnyből, nyomorbő! és szenvedésből. Nem akarjuk a háborút és követeljük a békét. Ezt akarja és ezt mondja minden józan gondolkodású ember, s ennek a gondolatnak a tolmácsolói jöttek össze Bécsben a Népek Békekongrresszusára a világ minden tájáról. A kongresszuson résztvevő 2000 békeküldött több mint 100 nemzet békeakaratát képviselte. A békemozgalom erői patakocskákból hatalmas folyammá duzzadtak, amely előtt nem lehet gát a béke megvalósítása ügyében. A dolgozó emberek békeakaratával és erejével szemben hallgatásra kényszerülnek az öldöklő fegyverek. A bécsi békekongresszus élénk bizonyítéka annak, hogy a világ népei a nagy vezér, Sztálin generalisszimusz hangjára hallgatnak. Mi, akik békében élünk, együtt érzünk Korea szenvedő népével, együtt érzünk a vietnámiakkal, tunisziakkal és minden más, szabadságáért s emberi jogaiért küzdő néppel. Gondolatban mi is jelen voltunk a bécsi békekongresszuson és követeljük a béke megőrzését. Követeljük, mert szeretjük hazánkat s mert szabad hazában akarunk élni és dolgozni, boldog jövőnk kiépítése érdekében. Harcolunk a békéért, amely fennmarad és tartós lesz, ha a népek kezükbe veszik a béke megvédésének ügyét, mint ahogyan azt Sztálin elvtárs is mondotta. Cserepes Béla, Kéménd. Tanult munkásokra van szükségünk Négyhónapos gazdasági iskolán vettem részt. Nagy tapasztalatokat szereztem a szovjet tudósok, Micsurin, és Liszenkő tanaiból. Igyekezettel és odaadással tanultam 25 elvtársammal együtt. Ebben segítségünkre volt az előadói kar, amely minden igyekezetével azon volt, hogy a legtöbbet és a legjobbat nyújthassa nekünk. Az elmúlt kapitalista világban a munkásosztály fiai nem tanulhattak, mert a kizsákmányoló rendszer teljesen elnyomta őket és nem hogy tanulni, de gyakran még dolgozni sem volt alkalmuk. A szocializmus épitésénél olyan káderekre van szükségünk, amelyek politikai és szakmai téren megállják a helyüket. Üzemeinknek, állami birtokainknak és az egységes földműves szövetkezeteinknek olyan munkásokra van szükségük, akik felvilágosultak és tudják azt, hogy miért dolgoznak. Szükségünk van öntudatos munkásokra, akik a kritika és önkritika fegyverével segítenek kiküszöbölni a hibákat, amelyek a munkahelyükön előfordulnak. Popálla János-Béla. Megismertük feladatainkat A lévárdi egyhetes politikai iskola célja az volt, hogy bennünket, akik mint a női bizottságok elnökei fogunk működni a közéletben, megismertessen munkánk jelentőségével és fontosságával. Köszönöttel tartozunk előadóinknak, akik arra törekedtek, hogy a legtöbbet nyújtsák nekünk. Ezen rövid idő alatt összeszoktunk. Öszszetartott bennünket az egy cél érdekében kifejtett közös munka, mintha már legalább is évek óta ismertük volna egymást. Rövid idő volt ez az egy hét, de elegendő ahhoz, hogy megismerjük teendőinket és kötelességeinket a szocializmus építésében. Bronstein Katalin, Vinica. Bátran és kitartóan építjük a szocializmust Csehország északkeleti részén. Libverda fürdőhelyen van egy textilmunkás iskola. Az ország egész területéről összegyűlt munkások tanulnak itt: csehek, szlovákok, magyarok és németek. Szép számban jöttünk össze és megértjük egymást. mert mindannyiunknak egy a célja: a béke megvédése és a szocializmus építése. Ahogy figyelem a mai élet fejlődését sokszor elszorul a szívem az örömtől, s magam előtt látom a jövőt. Látom azt a jövőt, amelyért kitartó munkával dolgozunk, kommunista pártunk vezetésével. Nehéz volt ezt elérnünk, sok vér hullott szabadságunkért. Ezt szem előtt tartva úgy dolgozunk s védjük vívmányainkat, hogy azok örökre a mieink maradjanak. Akadnak bár árulók, mint Szlánszky és bandája, de velük kapcsolatban is megmutatkozott, hogy az igazság mindennél erősebb és a haladást gátló ellenségnek el kell buknia. Ez a proletariátus igazsága, amely egyszer az egész világon győzedelmeskedni fog. A mult fájó emlék számunkra. Az akkori idők munkanélkülisége és kizsákmányoló politikája sok munkáscsaládot tönkretett. Éheztünk, rongyosak voltunk, nyomor és a betegség volt az osztályrészünk. Vannak még olyanok, akik ezt a világot szeretnék visszahozni, természetesen a földbirtokosok, bankárok, a gyárosok, akik sohasem vették emberszámba a munkást. Népi demokratikus hazánk megadta azt a lehetőséget, hogy emberi módon éljünk. Megadta azt a lehetőséget, hogy dolgozhatunk, építhetjük a jövőnket és munkánkért megkapjuk a becsületes bért. Gyárakat, lakásokat építünk, építjük szebb életünket, gyermekeink jövőjét. Miénk a föld, a gyár, miénk az egész ország. Üj ember alakult ki és ez az új ember hűen, bátran és kitartóan építi a szociab'zmust. Baczigál Mihály, Liberec. j Sporthíradó Uj szovjet súlyemelő világrekord A Sztálingrádban folyó súlyemelő csapatbajnokságon a középsúlyú Vorobjev, kétkezes szakításban 135 kilogrammal új világcsúcseredményt ért el. Tajmanov megerősítette vezető helyét a szovjet sakkbajnokságban A szovjet sakkbajnokságban a 14. fordulót játszották le. A Boleszlavszkij—Tolus játszmában világos erős támadást indított, majd vezérét áldozta bástya és huszár ellen. Tolus azonban visszaverte a tárna, dást és anyagi előnyét érvényesítve győzött. Mojszejev a 35 lépésben legyőzte Konstantyinopolszkijt. A Bronstein—Keres és a Szuetyin— Ilivickij játszma döntetlenül végződött. A Tajmanov—Korcsnoj játszmában rendkívül bonyolult helyzet keletkezett. Korcsnoj élesen támadásra játszott. Tajmanov azonban kitűnően védekezett és a függő állásban Tajmanov helyzete kedvezőbb. A Botvinnik—Kaszparjan és a Golgyenov—Konstantyinopolszkij mérkőzés világos előnyével, az Aronyin —Szmiszlov és a Bibsev—Geller játszma bonyolult állásban maradt függőben. A 14. forduló után Tajmanov vezet 10 (1) ponttal. Mojszejevnek 9, Korcsnoj nak 8.5 (1), Boleszlavszkij. nak 8.5 Botvinniknak 8 (1) pontja van. Partizánske—Érsekújvári Elektrosvit 15:1 Partizánsken, szép számú nézőközönség előtt bonyolították le a barátságos ökölvívó viadalt. A találkozót a honiak szép küzdelem után megérdemelt magas pontarányban nyerték meg. Eredmé. nyek: (Elől a honi ökölvívó) Simko kiütéssel győzött Antalik ellen, Spros pontozással RisaVy ellen, Dubovsky kiütéssel győzött Stefanovics ellen, Glasa döntetlenül végzett Bencével (Ez a találkozó hozta a legszebb küzdelmet.) Sátán pontozással győzte le Gellét, Triebel Ágot, Krajcsovics kiütéssel Mészárost, Huszár pedig pontozással győzelmet aratott Kovács felett. Prága—Varsó 5:0 A csehszlovák válogatott asztalteniszezők szombaton este Varsóban Prága válogatott elnevezés alatt játszott a utolsó lengyelországi mérkőzését. Mjnd a nők, mind a férfiak találkozóját 5:0 arányban nyerték meg asztalteniszezőink. Eredmények: (férfiak) Tokár— Otremba 2:0, Andreádis—Arbach 2:0, Váfta—Gaj 2:1, Tokár—Arbach 2:0, Váňa—Otremba 2:0, Nők: Cedlová—Guzikowna 2:0, Hrušková— Kosikka 2:0, Vyhnanovská—Schmid. towna, 2:0, Hrušková—Guzikowna 2:0, Cedlová—Schmidtowna 2:0, Az egyes küzdelmeket több mint 2.000 néző előtt játszották. ff 1 U December 24. szerda. A nap kél 7 óra 58 perckor, nyugszik 16 óra 2 p. A naptár szerint Ádám és Éva napja van. Január elsejétől új motoros gyorsvonat Kassa és Zólyom közt Az Államvasutak kassai igazgatósága közli, hogy a kassai é s besztercebányai kerületek közti összeköttetés megjavítása oéljából 1953. január 1-től kezdve egy új motoros gyorsvonat párt állít forgalomba Kassa é s Zólyom közt. Ez a vonat Kassáról 16.05 órakor indul és Zólyomba 20.40-kor érkezik, Zólyomból pedig 3.40 órakor indul és Kassára 8.24 órakor érkezik meg. Ezek a gyorsvonatok csak Kysák, Margecany, Mlynky Červená Skala, Brezno, Podbrezová, Beszterbány a állomáso. kon állnak meg. Ezekre a vonatok, ra helyjegyet is kell vásárolni. A karácsonyi légi közlekedés A csehszlovák repülővállalat felhívja a figyelmet arra, hogy december 24-én, (szerdán) és december 28-án (vasárnap) rendes légi forgalom lesz Prágába, Brnóba, Szliácsra és Kassára. Szerdán, december 24-én a délutáni repülőjáratok két órával korábban indulnak. Szombaton, december 27-én Prágába a gépek 16.20 órakor és 23.10 órakor indulnak, Kassára 8.00 órakor és 12.20 órakor, Szliácsra pedig 12.20 órakor. Közelebbi felvilágosítást a csehszlovák légiforgalmi vállalat és a Csedok ad. Üzletek nyitvatartási ideje december 28-án és Szilveszter napján Vasárnap, december 28-án: valamennyi elárusító hely és közös étkezési üzem úgymint rendes munkanapokon. Szerda, december 31-e: tejelárusító helyek 5.30-tól 16 30-ig megszakítás nélkül. Iparcikkeket eláru sító helyek 13 óráig. Élelmiszer elárusító helyek 17 óráig. Közös ét kezesi helyek, úgymint rendesen esetleg meghosszabbított kiszolgálási idővel. Csütörtök, január 1.: Cukorka elárusító helyek és cukrászdák 10—18 óráig megszakítás nélkül. Közös élelmezési helyek, ho. telek, büffék és vasúti vendéglőkben 10 órától kezdve szokásos ki szolgálás. 1952. december 25-én és 1953. január 1-én Pozsonyban a tejelárusító helyek zárva maradnak. Ezért a fogyasztók a tejadagot vegyék ki az előző napokon, azaz december 24-én dec. 24-ére és 25-re, december 31-én pedig január l-re is. • Kupecky-képkiállítás a városi múzeum, Ferenciek tere 8. szám alatti kiállítási helyiségeiben. A kiállítást december 20-án 11 órakor nyitották meg ég 1953. január 31-ig lesz nyitva, naponkint 10—18 óráig. Vasárnap és ünnepnapokon 9—13 áráig. Beléptidíj nincs. Az utazó közönség figyelmébe! A Csehszlovák Államvasutak igazgatósága az ünnepek alkalmával a következő rendkívüli vonatok indítását jelzi: Hétfőn, 1952. december 29-én: R. 5. (II. rész) Pozsony főpályaudvarról indul 14.30 ó, Prágába érkezik 21.35 ó. R- 4. (II. rész) Prágáiból a Wilson-pályaudvarról indul 18.55 ó> Pozsonyba érkezik 1.54 ó, Érsekújvárra érkezik 3.29 ó- R. 22. Prágából, a Wilson-p. u. indul 22.40 ó, Pozsonyba érkezik 5.35 órakor. Kedden, 1952. december 30-án : R. 5. (II. rész) Érsekújvárról indul 12.54 ó, Pozsonyból indul 14.30 ó. Prágába érkezik 21.35 órakor. Szerdán, 1952. december 31-én: R. 291/292 Prerovból indul 6.30 ó. Pozsonyból indul 9.38 ó, Érsekújvárra érkezik 10.58 ó. R- 293/294. Érsekújvárról indul 14.10 ó, Pozsonyból 15.40 ó, Prerovba érkezik 18.38 ó, közvetlen kocsikkal, melyek Bohumínba 20.52 ó- érkeznek meg. R 326. a pozsonyi f. p. indul 13.00 ó, Pelsőcre érkezik 20.52 ó- R. 316. Pozsonyból a fő p. u. indul 13.15 óé s Kassára érkezik 23.00 ó- R. 5. (II. rész) Pozsonyból indul 14.30 ó* Prágába érkezik 21.35 órakor. A közlekedési üzemek igazgatósága közli, hogy 1952. december 24-én, szerdán a villamosok és autóbuszok, illetve trolejbnszok csak pste 18 óráig közlekednek. M Wt tt Mt MI HI MWM HI HHtm tt MttMtWMW ÜJ SZO Szlovákia Kommunista Pártíänak napllaola — Szorkeztösée: Bratislava. Jesenského 8—10. Telefon: «47-16 és 852—10 Főszerkesztő i/firlnra Gvula — Kiadóhivatal: Pravda. lankladóvállalata. Jesenskrho 12 Telefón üzemt M5fizetŕs és laoárusItSs 274—74 esvén) Möfizetís 262—77 Az UJ SZÔ .nesr»ndrlV>etô oostai krzbpsltökiirl vaev 9 aostahivaalokon is Rlíifizetési dii '5 ívre 120 Kčs. FVladft és Iránvltô oostnhivatal Bratislava II. — Nyomin a Pravda n. v. nyonidá1a Bratislava.