Uj Szó, 1952. november (5. évfolyam, 260-286.szám)

1952-11-05 / 263. szám, szerda

1952 november 5 UJSZ0 A. J. Visinszkii elvtárs beszéde a koreai kérdésről az ENSz-közgyűlés politikai bizottságának október 29-i ülésén így történt a valóságban, nempedig úgy, ahogy Fitzgerald ezrede^ pribékeit mentegetve, hazudtak. „Hajnalban — olvassuk tovább a Vöröskereszt beszámolójában — a megbízott személy ismét hiába próbált tárgyalni ezeknek a csapatoknak parancsnokával. Ugyancsak hiába akarta ellenőrzése alatt tartani a foglyokat. Egyik társát, — a harmadik fbgolyzászlóalj vezetőjét — aki segíteni akart neki abban, hogy kapcsolatot teremtsen a parancsnokkal — agyonlőtték. Ebben a percben — körülbelül 8 órakor — jelent meg a helyszínen Fitzgerald ezredes. Jelenlétében ismét több sortüzet adtak az éneklő foglyokra" így történt ez a vérengzés, amelyet meg akart akadályozni a hadifoglyok megbízottja és helyettese, a hadifoglyok harmadik zászlóaljának vezetője. Erőfeszitéseik azonban hiábavalónak bizonyultak. A vezetőt megölték, a nemzeti énekeket és a nemzeti himnuszt éneklő hadifoglyokra pedig tüzeltek. A Vöröskereszt beszámolója szerint Fitzgerald azt mondotta a foglyoknak, hogy üljenek le, miután még néhány foglýot megöltek és ezeknek holtteste előttük feküdt. „Fitzgerald. ezredes — mondja a beszámoló — többször kijelentette, hogy a csapatokat vissza fogják vonni, ez azonban nem történt meg. Ezután a megbízott személy megkérte Fitzgerald ezredest, hogy vele együtt tartson szemlét, hog^ kiderítsék, mi történt. Fitzgerald beleegyezett és a megbízott személylyel, valamint a foglyok vezetőivel együtt látta, hogy ml történt és hallotta, amint az egyik sebesült segítséget kért. Bementek a barakkba, amelyet étkezőnek használtak és ahol az egész személyzet őrizetben volt. Visszautasították a megbízott személynek azt a kérését, hogy engedjék szabadon ezeket az embereket. Amikor továbbmentek, 40 őrizet alatt álló fogoly mellett haladtak el, akik a fejük felett keresztbe; tett karral ülfiek. Az egyik közülük sebesült volt, a sebet puskatusütés okozta. A' megbízott személy nem tudja, észrevette-e ezt a parancsnok, vagy nem. A katonák nem engedték meg, hogy a halottakat és sebesülteket az ambulanciára vigyék. Később már foglyokat láttak. akik még mindig a sátrakban voitak. Az ezredes a megbízott sze" mély kérésére parancsot adott, hogy engedjék őket szabadon. Kijöttek sátraikból és a parancs szerint leültek a földre . .." A másik tiszt kijelentette, hogy egyes katonák hiányoznak és a tisztek megszemlélték ezt a szektort. Néhány sebesült fogolyra találtak. A megbízott személy látta, hogy a katonák ^rugdosták a holttesteket A holttesteket később orvosi vizsgálat nélkül teherautókra dobták. A megbízott személy úgy véli, hogy a holtnak véltek közül egyesek még éltek. A megbízott személy és az ambulancián tartózkodó foglyok nem tudták megszámlálni a holttesteket. Miután a csapatokat visszavonták, a megbízott személy kérte, hogy a tábor parancsnoka fogadja őt az incidensek megtárgyalása érdekében. A parancsnok kijelentette, hogy 10 órakor visszatér, de nem tért vissza." A Vöröskereszt küldöttei beszámolóikban rámutattak, hogy a kocsedo-szigeti tábor 62. szektorában — ahol a február 18-i incidensek történtek — lévő foglyok délkoreai származásúak. de az északkoreai hadsereg soraiban harcoltak. Amikor meglátogatták őket az idén február 8-án és 9-én, ezek a foglyok kérték, hogy a fegyverszünet aláírása után térhessenek haza Dél-Koreába. Délkoreai állampolgároknak ismerték el az internált polgári személyek közé sorolták őket. Később azonban e foglyok Közül egyesek kérték, hogy a fegyverszii •íet megkötés" után szállítsák őket Észak-Koreába. Ezért a táborhatósagok elhatározták, hogy újabb rostálást hajtanak végre annak megállapítása végett, kik akarnak Dél Koreában maradni és kik akarnak Észak-Koreába menni. A foglyok tiltako'ztak az újabb íT.stálás eilen. A Vöröskereszt küldöttéi közölték J f.»glyokkai, hogy mivel már aláírtak olyan okmányt amely ..zerint délkoreaiaknak akarják magukat számíttatni, ha megváltoztatják nézetüket, új okmányt kell aláírniok. A foglyok vezetője kijelentette, nogy készek erre, mert az első alkalommal erős nyomást gyakoroltak rájuk. így fest a dolog. Míg a Vöröskereszt beszámoló jelentése sem tüntet fel mindent, noha egy ilyen szervnek — egv valóban nemzetközi Vöröskeresztnek -V kötelessége lenne ezt tenni. De még a beszámolóban foglaltak is elegendőek arra, hogy kimondjuk: íme, az amerikai parancsnokság felett mondott ítélet, ami elől Acheson úr sehová sem menekülhet, és amivel kapcsolatban jobbnak látta hallgatásba bur kolódzni. Lehetséges, hogy Acheson úr most mond valamit erről az ítéletről. Jellemző, hogy a Vöröskeresztnek ezt a beszámolóját nem terjesztették a közgyűlés 7. ülésszakán résztvevő küldöttek elé és a beszámolóról bizonyára senki sem vett volna tudomást, ha nem közlik a „Revue International de la Croix Rouge" című kevéssé ismert genfi folyóirat áprilisi számában. Hol van ez a beszámoló? Miéit nem küldték meg a küldötteknek? Miért nem tud róla senki? Miért titkolták el? Véleményem szerint valakinek felelnie kell ezért és valakit felelősségre kell vonni. Ez a beszámoló eléggé ékesszólóan kifejti, hogy az amerikai parancsnokság milyen módszereit alkalmazza az úgynevezett „véleménykutatásnak", hogy — Acheson úr szavaival élve — „megmentse a koreai és kínai hadifoglyokat vezetőik önkényétől és megtorló intézkedéseitől". Bestiális bánásmód a koreai-kínai hadifoglyokkal Acheson azt állította, hogy a koreai és kínai hadifoglyok elhatározták: nem engedik meg, hogy repatriálják őket és erélyesen ellenállnak minden hazaszállításukra irányuló kísérletnek. Kiderült, hogy február 18-án hajnalban állig felfegyverzett amerikai gyalogság azért támadta meg a kocsedo-szigetí hadifogolytábort, hogy eleve megakadályozza a hadifoglyok átadását a kQieai-kínai félnek. Ez azonban egyáltalán nem egyezik Achesonnak azzal a kijelentésével. hogy ők (már mint az amerikai kormány) állítólag a lehetőségek szerint' „a hadifoglyok ellenőrzése során elővigyázatosságra törekedtek," igyekeztek állítólag „rábírni a hadifoglyokat, hogy egyezzenek bele hazaszállításukba". Acheson nem átallotta itt azzal igazolni a koreai és kinai hadifoglyokkal szemben elkövetett vérfürdőt, hogy „az erőszak alkalmazása a rend és a fegyelem he!yreál!ít.á c*" '

uól volt szükséges". Achesonnak ez a kijelentése nem lep m^ senkit. Azoktól, akik a baktériumfegyvert alkalmazzák, akik rendszeresen megsértik az általános emberi erkölcs és a nemzetközi jog legelemibb követelményeit, nem lehet elvárni, hogy a fegyvertelen hadifoglyokkal szemben emberséges bánásmódot tanúsítsanak. Nem véletlen, hogy má. jus 7-én Kocsedo-szigetén újabb vérfürdőre került sor. Colson tábornok beismerte, hogy a táborban e vérontások előtt is előfordult, hcjy ENSz-csapatok sok hadifoglyot gyilkoltak vagy sebesítettek meg. Colson tábornok így nyilatkozott: „Minden tőlem telhetőt elkövetek annak érdekében, hogy vé_

j essek az erőszakoskodásoknak és a vérontásnak". Colson tábornok ezt mondta: „Biztosíthatom a hadifoglyokat, hogy a jövőben számíthatnak S. táborban a nemzetközi jog elveinek megfelelő emberi bánásmr '- " C 'son tábornok ezt is mondotta: „Közölhetem önökkel, hogy Dodd tábornok épségben történő szabadonbocsátása után nem lesz többé kényszerrostálás vagy e tábor hadifoglyainak bármilyen módon való újbóli fegyverbeálütása. semmiféle kísérlet sem történik névszerinti kiválogatásra". Colsonnak ezek a kijelentései teljes mértékben bizonyítják, hogy az amerikai parancsnokság a hadifogolytáborokban bűnös módon alkalmazta a rostálás^ és ezzel együtt erőszakos cselekedetekhez folyamodott a koreai és kínai hadifoglyok jogos tiltakozásának és ellenállásának elfojtására. Az egész világ közvéleménye ismeri azt a megrendítő okmányt, amelyet „Életünk veszélyben forog, segítsetek, hogy mielőbb kiszabaduljunk az amerikai pokolból" címmel a néphadsereg fogságbaesett harcosai és parancsnokai Kocsedo-szigetérő'l felhívás formájában kibocsátottak. Ez az okmány megérdemli, hogy alaposan tanulmányozzuk. Én csak az említett okmányban kifejtett tények egy részével foglalkozom. 1952. május 19-én a 66. táborban bejelentették, hogy „minden Észak-Koreába visszatérni kívánó hadifogolynak behajózásra készen este 7 órakor sorakoznia kell' barakja előtt. Kiderült, hogy kivétel nélkül mindenki vissza kíván térni hazájába. Amikor felsorakoztunk, az amerikai katonák géppuskával tüzeltek, lángszórókkal és harckocsikkal támadtak ránk. Százhuszonhét társunk elpusztult, so-k megsebesült." „Május 20-án és 21-én a koreai néphadsereg több mint ezer fogságbaesett harcosát behívatták az amerikai parancsnokságra kihallgatásuk céljából és hogy meghallgassák az úgynevezett „szabad repatriálásra" vonatkozó javaslataikat. Sokan késsel ejtett sebekkel, véres arccal és a hátukra, kezükre- és mellükre tüzes .vassal égetett bélyeggel tértek vissza." ,,Május 22-én és 23-án az amerikaiak véres pogromot hajtottak végre a 62. és a 72. szektorban. Géppuskatűzzel és gránátokkal 88 1 társunkat megölték és 39-et megse. besítettek.' „Május 23-án a 76. számú táborban az amerikai hóhérok négy hazafinak levágták a fejét és karóra tűzték, hogy megfélemlítsenek minden „engedetlent". Ugyanezen a napon a 16. számú barakban 18 hadifoglyot öltek meg." „Amikor ezt a levelet írjuk, tudjuk, hogy újabb vérfürdőre, újabb kínzásokra, újabb kegyetlenkedésekre, újabb megcsúfolásokra számíthatunk, mert Boatner kijelentette, hogy nagy árat kell fizetnünk Dodd elfogásáért és Colson elmozdításáért." Ezt a Kocsedo-szigetéről küldött levelet 6223 hadifogoly irta alá. Nemcsak Boatner fenyegetődzött azonban további vérfürdőkkel. A júniusban Kocsedo-szigetére érkezett Marc Clarc tábornok kijelentette, hogy az amerikai parancsnokság kész. a hadifoglyokkal szemben a maximális eröszakot alkalmazni és nem tetszik n£ki. hogy kommunista zászlók lengenek a hadifogolytá-' borok fölött. Acheson urat mindezek az események nem hozzák zavarba. A hadifoglyok kényszerű fogságbantartását a tiltakozó hadifoglyokkal szemben alkalmazott szörnyű, bestiális bánásmódot Acheson természetesnek, törvényesnek, sőt emberiesnek próbálja feltüntetni. Mindezek az események még egy kétségtelen tényről,. a koreai-kínai hadifoglyok körében uralkodó mélységes egységről, a hadifoglyok bátorságáról és hősiességéről tanúskodnak. Ezt nem törhetik meg azokkal a drákói intézkedésekkel sem, amelyekkel hazájuk elárulására próbálják kényszeríteni a koreai és kínai hazafiakat.Az amerikaiak megszegik a nemzetközi jog és gyakorlat alapelveit A tények halomra döntik Acheson úr kísérleteit, amelyekkel igazolni próbálja az amerikai táborokban levő fegyvertelen koreai és kínai hadifoglyokkal szemben alkalmazott féktelen önkényt és erőszakot. Ezeket a tényeket nem lehet eltitkolni. Ezek a tények az amerikai táborokban elkövetett szörnyű bűncselekményeket bizonyítják. A legújabb amerikai sajtójelentések szerint Csezsuszigetén újabb gyilkosságok történtek. Október elsején az amerikai katonák két szakasza — amely a „New York Times" jelentése szerint a koreai háború kezdete óta történt, eddig legkomolyabb hadifogolyfelkelések egyikének elfojtására érkezett a szigetre — ötvenkét hadifoglyot megölt és száztizenhármat megsebesített. Amerikai sajtőjelentések szerint a felkelést homályos okok idézték elő, de világos, hogy ez akkor történt,' amikor a kínaiak a Kínai Népköztársaság megalakításának harmadik évfordulóját ünnepelték. Október 24-én az „Associated Press" jelentése számolt be arról, hogy a 2/b. számú puszani táborban kilenc kommunista hadifoglyot megsebesítettek. Clarc tábornok főhadiszállása szerint az incidenst az okozta, hogy a hadifogolyvezetöket más táborba szállították át. Vájjon ezek a téhvek nem eléggé világosan bizonyítják, hogy teljes mértékben alaptalanok azok az érvek, amelyeket Acheson a hadifoglyok úgynevezett „rostálásának" igazolására felsorolt? Acheson úr, hogy valamiképpen igazolni próbálja az említett gaztetteket, azt próbálta itt bizonyítani, hogy az álláspont, amelyet az Egyesült Államok a hadifoglyok hazaszállítására vonatkozó kérdésben elfoglalt, megfelel a nemzetközi jog előírásainak és a nemzetközi gyakorlatnak. Acheson úr nagy erőfeszítéseket tett, hogy azzal az ürüggyel igazolja a fogságbaejtö fél részéről a hadifoglyok erőszakos visszatartását, hogy a szóbanforgó hadifoglyok nem kívánnak visszatérni hazájukba. Acheson úr megpróbálta elvonni az 1. számú bizottság és a közvélemény figyelmét a -epatriálásnál alkalmazott rostálás megengedhetetlenségének kérdéséről és az 1. számú bizottság, valamint a közvélemény figyelmét az „önkéntes repatriálás" kérdésire, akarja terelni. Acheson úr azt bizonygatta, hogy a koreai fegyverszüneti tárgyalásokon ez idö szerint azok a hadifoglyok jelentik a problémát, akik nem akarnak hazájukba visszatérni. Ez azonban nem igaz. A probléma az amerikai parancsnokságnak az a kísérlete, hogy a koreai és kínai hadifoglyokat erőszakos rostálás segítségével a hazaszállításról való lemondásra kényszerítse. Acheson úr beismerte, hogy az amerikai parancsnokság a táborok többségében a hadifoglyok ellenállása miatt nem tudta lebonyolítani a véleménykutatást. Az amerikai hatóságok ennek ellenére továbbra is kitartottak amellett^ hogy a foglyul ejtő fél nem köteles hazaszállítani valamennyi hadifoglyot és „kirostálhatja" azokat, akik nem akarnak hazájukba visszatérni, hogy saját belátása szerint „kikérdezheti" őket olyan formában és olyan módszerekkel, amilyeneket a kocsedói, puszani és más táborok példáján látunk. Acheson úr azt erősítgette, hogy ez teljes mértékben megfelel a nemzetközi jog és a nemzetközi gyakorlat elveinek. Azt a kérdést, hogy a nemzetközi jog nem engedi meg á hadifoglyok kényszerű visszatartásával egyértelmű erőszakos kikérdezés, vagy rostálás alkalmazását, Acheson azzal a kérdéssel váltja fel, hogy megengedhetetlen a hadifoglyok erőszakos hazaszállítása saját oldalukra. Senki, így Acheson úr sem tud egyetlen bizonyítékot sem felhozni arra, hogy a nemzetközi jog és a nemzetközi gyakorlat megengedné a kényszerű rostálást, amely arra irányul, hogy megakadályozza a hadifoglyokat hazatérési joguk és lehetőségük megvalósításában és érvényesítésében. A felvetett kérdés — kényszerű kikérdezés vagy rostálás — valójában nem jelent mást, mint a hadifoglyok kényszerrel való visszatartását. Acheson azzal az indokolással javasolta e kérdés megvizsgálását, hogy az amerikai fél állítólag betartja a genfi megállapodás humanitárius elveit és hogy az amerikai fél álláspontja a hazaszállítás kérdésében teljesen megfelel e megállapodásnak. Készek vágjunk megvizsgálni ezt a kérdést és bebizonyítani, hogy az amerikai fél álllásfoglalása nemcsak, hogy nem felel meg a genfi megállapodásnak, hánem durván ellentmond a genfi megállapodás és a nemzetközi gyakorlat követelményeinek. Ez a nemzetközi gyakorlat nemcsak az 1949-es genfi megállapodásra támaszkodik, hanem az 1929-es megállapodásra, az 1907es hágai megállapodásra és az Egyesült Államok saját gyakorlatára is, amint ez az Egyesült Államok által aláírt számos szerződés elemzéséből kitűnik. Az amerikai állásfoglalás — erkölcsi, politikai és jogi szempontból Nézzük meg tehát ezt a kérdést. Ezt a kérdést véleményünk szerint három szempontból fontos megvizsgálni — erkölcsi, politikai és jogi szempontból. 1. Erkölcsi szempontból a kérdés magva az, hogy szem előtt kell tartanunk a hadifogoly szabad akaratnyilvánításának, szabad akaratának elvét. E kérdést azonban nem lehet megoldani azoknak a körülményeknek figyelmen kívül hagyásával, amelyek között kifejezésre juthat ez a „szabad akarat", mindazoknak a feltételeknek és körülményeknek figyelmen kívül Hagyásával, amelyek között és amelyek hatása alatt kialakulhat ez az akarat. Az ezzel kapÉsolatban felvetődő első kérdés: bíztosítja-e a fogság és a hadifogoly helyzete a szükséges feltételeket ahhoz, hogy a hadifoglyok minden befolyástól mentes elhatározásra jussanak az adott kérdésben? Elegendő feltenni ezt a kérdést, hogy nyilvánvaló legyen a tagadó válasz, mivel a fogság feltételei nem teremtik meg a szabad választás és a szabad döntés megfelelő előfeltételeit, különösen akkor, amikor gépfegyverropogás közben kell dönteni. Sarkigazság az, hogy a hadifoglyok könnyen áldozataivá válhatnak annak a törvénytelen nyomásnak, amelyet az őket fogságbaejtö hatalom hatóságai gyakorolnak és gyakran — ahogy ezt az amerikaiak koreai hadifogolytáboraiban lezajlott események mutatják — a fizikai kényszerítés és erőszak áldozatai lesznek, ez pedig kizárja magának a szabad akarat kérdésének feltevését. Az erkölcs elvének szempontjából éppen ezért teljesen ki kell zárni olyan vallomás kicsikarását a hadifoglyoktól, hogy akarnak vagy nem akarnak visszatérni hazájukba. Acheson úr kijelentette: megvan az a szokásos feltételezés, hogy a hadifogoly haza akar térni. Legyen szabad ilyen esetben megkérdezni, mi tesz szükségessé bármilyen néven nevezendő kikérdezéseket annak állítólagos felülvizsgálására, hogy valóban haza akarnak-e térni a hadifoglyok? Világos, hogy erre nincs és nem is lehet szükség. 2. Politikai szempontból a hadifoglyok bármilyen kikérdezése vagy rostálása, vagy — amint mondják, osztályozása szerint, hogy beleegyeznek-e vagy sem a hazaszállításba — szintén nem bírja el a kritikát. Az ilyen eljárás ugyanis könnyen átalakulhat — és a gyakorlatban léptennyomon átalakul — provokációs jellegű eljárássá, amely jelentős politikai következményeket von maga után, aláássa az érdekelt államok közötti normális viszony alapelvét, a szuverén egyenlőség, a kölcsönös megbecsülés elvét azoknak a politikai jogoknak a területén, amelyek részint belpolitikai, részint külpolitikai viszonyokat érintenek. Számos példa van arra, hogy úgynevezett kikérdezéssel vagy rostálással azt a célt szolgálják, hogy a hadifoglyokat felhasználják saját kormányuk elleni, saját hazájuk érdekei elleni harcra. Az 1914—18-as világháborút követő első években előfordultak olyan kísérletek, hogy a szovjet állammal szemben ellen\