Uj Szó, 1952. november (5. évfolyam, 260-286.szám)

1952-11-05 / 263. szám, szerda

4 U J SZO v 1952 november 5 a A. J. Visinszkij elvtárs beszéde i kérdésről az ENSz-közgyűlés politikai bizottságának október 29-i ülésén sége

B célokra használják fel azokat az orosz hadifoglyokat, akik a háború után Franciaországban, Angliában, Németországban, Ausztriában, Magyarországon és néhány más államban maradtak. 1920-ban a francia kormány aktív intézkedéseket tett, orosz foglyokat toborzott több fehérgárdista banda részére, s a fegyvertelen hadifoglyokkal szemben a legdurvább önkényt és a legkíméletlenebb eröszakot alkalmazta, noha a francia kormány eredetileg minden feltétel nélkül beleegyezett a Franciaországban tartózkodó összes orosz hadifoglyok hazaszállításába. Az OSzSzSzK és az Ukrán SzSzK külügyi népbiztosának 1919. július 29-i jegyzéke rámutatott, hogy az első világháború után Franciaországban maradt orosz katonákat megfenyegették, átadják őket Gyenyikinnek, hogy a fiatal szovjet köztársaság ellen harcoljanak. A szovjet jegyzék hléltán bélyegezte akkor ezt olyan törekvésnek, hogy a hadifoglyokat „csere, adásvétel tárgyává tették, mint a vásárban". Millerand francia miniszeterelnök 1920. augusztus 26-i^ rádiótáviratában a francia kormány szószerint a következőket közölte a szovjet kormánnyal: „Tudomásul vettem Nansen úrnak tett nyilatkozatát, a francia kormánynak ahhoz a javaslatához adott beleegyezését, hogy minél előbb be kell fejezni az Oroszországban tartózkodó valamennyi francia fogoly és a Franciaországban tartózkodó valamennyi orosz fogoly kicserélését". Ebbe az ügybe belekeveredett a bolgár cári kormány is. 1920 március 29-én a várnai koncentrációs táborba — ahol orosz foglyokat őriztek — megérkezett egy bolgár ezredes és közölte a foglyokkal, hogy át kell menniök Krímbe és be kell állnlok a szovjet hatalom ellen felkelt Vrangel hadseregébe. A hadifoglyok ellenálltak, de a tábort francia és bolgár csapatok és bolgár lovasrendőrök vették körül, gépfegyvertüzet nyitottak a foglyokra és többségüket agyonlövetés fenyegetése mellett hajóra rakták és útnak indították Krimbe. Ugyancsak hivatkoznunk kell az OSzSzSzK külügyi népbiztosának 1919. november 28-án Franciaország, Nagy-Britannia, az Egyesült Államok, Japán és Olaszország kormányához intézett jegyzékére. Akkoriban az orosz hadifoglyok hazaszállítására alakított úgynevezett szövetséges bizottság a gyakorlatban az orosz nép ellenségeinek, ellenforradalmi bandáknak toborzó bizottságává alakult át. A szovjet kormány a leghatározottabban tiltakozott akkor e törvénytelenség ellen, ezekre a kormányokra hárított minden felelősséget azoknak az orosz hadifoglyoknak a sorsáért, akiket az említett kormányok arra akartak kényszeríteni, hogy testvéreik ellen harcoljanak. A szovjet kormány akkor figyelmeztette az' említett kormányokat, hogy fenntartja a maga számára a szükséges ellenrendszabályok megtételének jogát és emlékeztetett arra, hogy hatalmában van az antant-országok sok tisztje, tekintélyes számú német hadifogoly, ami megkönnyíti az oroszországi néptömegek létérdekei folytán szükségessé váló válaszrendszabályok foganatosítását. Ebben az esetben az elméletgyártás kedvelői szintén a hadifoglyok szabad akaratából és abból az állítólagos szándékból Indultak ki, hogy nem akarnak hazájukba visszatérni, hogy szívesebben maradnak a kapitalista világ úgynevezett „szabad" országaiban. Valójában minden hasonló esetben azt a szándékot álcázták, hogy visszatartsák őket Gyenyikin, Vrangel, Kolcsak, Ju,gvenics és a fiatal szovjet köztársaság más hasonló ellenségeinek hadseregében. Nem lehet kétséges, hogy a koreai és kinai hadifoglyok kicserélésének kérdésében ugyanez a történet ismétlődik meg. amikor az amerikai parancsnokság — azzal a látszattal. mintha maguk a hadifoglyok nem akarnának hazatérni — megkísérli visszatartani a koreai és kínai hadifoglyokat, hogy Taj-. i vanra és Dél-Koreába vesse át őket, majd harcra használja fél saját hazájuk ellen. 3. A jogi megfontolásokat illetően Aeheson úr azt próbálta bizonyítani, hogy az Egyesült Államoknak eÄel a kérdéssel kapcsolatos álláspontja teljes mértékben megfelel a nemzetközi jog előírásainak és a nemzetközi gyakorlatnak. Aeheson úr szükségesnek tartotta, felhívni a figyelmet egyes olyan szerződésekre, amelyeket a Szovjetunió kormánya tt forradalom első éveiben irt alá. Megnevezte a szovjet kormány 1918-tól 1920-ig megkötött több egyezményét, amelyekből állítólag látható, hogy a szovjet kormány nem szorgalmazta azoknak a hadifoglyoknak repatriálását, akik a fogságbaejtő hatalom területén kívánnának maradni Aeheson úr azonban könnyebbnek tüntette fel feladatát, mint amilyennek számára az a valóságban bizonyult. Amikor megkezdte az említett egyezmények elemzését, nem vette figyelembe az akkori viszonyokat, az akkori tényleges helyzetet. Csak a Szerződések szövegét, a jogi formulákat tartotta szem előtt és teljesen megfeledkezett azokról a társadalmi viszonyokról, amelyek ezeket a szerződési szövegeket szülték, és amelyek nyo mot hagytak az annak idején feajló eseményeken az ellentétes politikai felfogások és irányzatok harcán, a társadalmi és osztályérdekek harcán. Azok az egyezmények, amelyekről Aeheson úr beszélt, csak e harcok eredményei voltak és természetesen ezek az egyezmények magukon viselték — és magukon is keilett Hogy viseljék — bizonyos Kompromisszum bélyegét. Ezt nem lehet figyelmen kívül hagyni, mert nem ítélhető meg úgy egyik vagy másik történelmi okmány, ha a szóbanforgó okmányt kiemeljük a történelmi események Összefüggéséből, ha megfosztjuk anyagi, élő tartalmától. Hogy megértsük azokat az alapvető elveket, amelyekhez a szovjet kormány mindazoknak a szerződéseknek előkészítésében és megkötésében igazodott, amely szerződéseknek a hadifogol.vkérdésre vonatkozó részére Aeheson hivatkozott, elengedhetetlenül szükséges lett volna elemezni az akkori idők, az akkori korszak eseményeinek kialakulását és fejleményeit. Elengedhetetlen lett volna értékelni egyik vagy másik diplomáciai okmány — köztük a szovjet kormány által azokban az években megkötött egyezmények — tartalmát és jellegét, azoknak a sajátosságoknak szempontjából, amelyek a szovjet állam belső és nemzetközi helyzetét és olyan más államokkal való kapcsolatait meghatározták, amelyek akkor köztudomásúan a fiatal szovjet' köztársaság elfojtására törekedtek. Nem volt helyes csak egyes ilyen szerződések megvizsgálására korlátozódni. Figyelmet kellett volna fordítani olyan más okmányokra is, amelyek visszatükrözik Szovjetoroszország akkori politikai , és nemzetközi helyzetét. Akkor el lehetett volna kerülni az Aeheson. úr október 24-i beszédében idézett egyezményekre vonatkozó elsietett, megalapozatlan következtetéseket. Aeheson úr — mint szavaiból érthettük — a szovjet kormánynak a hadifogolycserére vonatkozó említett egyezményeire utalva azt-igyekezett bizonygatni, hogy a «2óvjet kormány a repatriálás alapjaként változatlanul ahhoz az egyedüli elvhez tartotta magát, hogy kivánják-e a hadifoglyok hazatelepítésüket. Több köriilményt azonban figyelmen kívül hagyott. Ha megvizsgáljuk az OSzSzSzK és Nagy-Britannia között 1920-ban Koppenhágban megkötött hadifogolycsere-egyezményt — amire Aeheson úr hivatkozott — akkor szembeötlik, hogv a szovjet; kormány az egyezmény 7. cikkalye értelmében valóban kötelezettséget vállalt mindazoknak az angol hadifoglyoknak hazaszállítására, akik vissza kívánnak térni hazájukba. Ugyanakkor azonban az egyezmény 1. cikkelye az angol kormánynak azt a kötelezettségét tartalmazta, hogy visszaszállítja hazájukba azokat az orosz hadifoglyokat, akik a brit birodalomban vagy az angol kormány hatalmának alárendelt területek bármelyikén vannak, anélkül, hogy bármilyen utalás történt volna a hadifoglyok kifejezett kívánságára. Hogy ez így van, bizonyítja a külügyi népbiztosság 1919. december 19-i iegyzéke is. A jegyzék ezzel kapcsolatban a következőket közli: „Mi kezdettől fogva valóban általános cserét javasoltunk az angoloknak, vagyis azt, hogy ha mi minden angolt szabadonbocsátunk, ennek fejében a mieinket vissza kell küldeniök. Vissza kell küldeniök mindazokat, akik angol kézen vannak, beleértve perssiai missziónknak az angolok által letartóztatott munkatársait is. Ezenkívül az angol kormánynak el kell távoli tania azokat az akadályokat, amelyek hadifoglyainknak és állampolgárainknak Németországból és semleges országokból való hazatelepülése előtt állanak, amely országokkal mi külön folytatnánk tárgyalásokat a hadifogolycseréröl". íme. jellemző tény: olyan szerződés, amely két cikkelyt tartalmaz a hadifoglyok visszaszállításáról. Mi oroszok követeltük annak idején, hogy minden hadifoglyot visszaszármaztassanak. de hajlandók voltunk egyetérteni azzal a követeléssel, hogy Nagv-Brltanniának csak azokat a foglyokat adjuk vissza, akik vissza akarnak oda térni. Aeheson ezt a két cikkely közötti csekély különbséget nem vette észre. Valószínűleg nem volt- alkalma magát az egyezményt elolvasni. Valószínű, hogy titkárok által előkészített valamilyen tájékoztatót használt.. Szái munkra, miniszterek számára, azonj ban igen veszélyes dolog, ha títká| rok által készített tájékoztatókat ' használunk megfelelő ellenőrzés nélkül. | Fontos kiemelni, hogy a szovjet kormány ellenezte az angol kormánynak azt a javaslatát, hogy ad, ják ki a szovjet kormánynak az ! északról Angliába szállított oroszokat, valamennyi angol hadifogoly és polgári személy szabadonbocsátása ellenében. A szovjet kormány ugyanabban az éVben november 29-én küldött jegyzékében szorgalmazta a foglyok általános kicserélését. Curson lord elutasította ezt a minden szövetségesre kiterjedő általános cserére vonatkozó tervet és javasolta, hogy a tisztek és a katonák kicserélése 1:1 arányban történjék és hogy ezután ugyanilyen elvnek megf^elően hajtsák végre a fogságba 'került polgári személyek kicserélését is. Ha figyelmesen megvizsgáljuk az említett jegyzékeket, feltétlenül szembeötlik, hogy ezekben a jegyzékekben a szovjet kormány nézete szerint szó sincs „csupán azoknak a hadifoglyoknak kicseréléséről, akik hazatelepiflési óhajukat kifejezésre juttatták". Aeheson úr említést tett az OSzSzSzK és Franciaország között 1920 április 20-án kötött egyezményről. De ha komolyabban foglalkozott volna, az adott kérdéssel, — nempedig egyszerűen titkáraira bízta volna magát — akik úgylátszik a megfelelő feljegyzést összeállították számára, minthogy maga nem volt hajlandó elmélyedni a kérdésben — fel kellett volna figyelnie az OSzSzSzK külügyi népbiztosságának 1919. június 29-én, az akkori francia külügyminiszterhez, Plchonhoz intézett rádiótáviratára, amely leszögezte, hogy a francia részről „az oroszok hazatelepítésére irányuló gzándék független a szovjetekkel folytatott mindennemű tárgyalástól. hogy a francia kormány autonóm módon folytatni fogja hazaszállításukat". Más szóval nem köti magát semilyen feltételekhez, elismeri valamennyi hadifogoly hazatelepítésének elvét, bármilyen rostálás alkalmazása nélkül. Ezzel maradéktalanul egyetértett a szovjet kormány. A francia külügyminisztérium a kérdéssel kapcsolatos további rádiótávlratokban megismételte ezt az ígéretét, említést sem tett a csere bármilyen feltételeiről. Pichon kormánya azonban nem teljesítette igéretét, ezért a külügyi népbiztosság komoly formában felhívta a francia kormány figyelmét arra, hogy a további eseménye)*, többek között a Franciaországból hazatelepi tett orosz katonák partraszállítása, megmutatták, hogy — amint a jegyzék mondja — „a jelenlegi francia kormánytól nem várható a legelemibb nemeslelküség és megértés sem s hogy ünnepélyes nyilatkozatai "és Ígéretei, többszörös megismétlésük ellenére is, teljesen értéktelenek". A helyzet az. hogy amikor Pichon megígérte az orosz hadifoglyok hazaszállítását, „abszolút függetlenül mindennemű tárgyalástól" azaz mindenféle feltételtől, elszállította a hadifoglyok egy részét az odesszai kikötőbe, és partraszállásukat attól tette függővé, kiadja-e a szovjet kormány a szovjet csapatok által ukrán területen foglyulejtett francia katonákat a francia kormánynak, kiadja-e továbbá az összes külföldieket, beleértve a semleges országok állampolgárait is, ugyanakkor azzal fenyegetődzött, hogy e feltételek nemteljesítése esetén Gyenikinnek adia át az orosz katonákat, megerősíti a Fekete-tenger partvidékének blokádját és löveti Odeszszát. A szovjet kormány ebben az esetben is következetes maradt, nem tette függővé semmitől a hadifoglyok kicserélését. Tiltakozott azonban az ellen, hogy a francia hatóságok a Franciaországból hazatérő elkínzott és agyongyötört orosz katonák rovására akarnak zsarolni. Az említett példák mutatják, hogy a szovjet kormány által az Októberi Forradalom utáni első években a hadifogolycserére vonatkozólag kötött megegyezések Achesonídézte pontjai nem mutatják meg a szovjet kormány elvi állásfoglalását ebben a kérdésben. A fentebb mondottakból kitűnik, hogy ezek a megegyezések az akkori körülmények következményei voltak, amikor Szovjet-Oroszország minden erejével nehéz harcot vivott a Nagy Októberi Szocialista Rorradalom után adódott nehézségek leküzdéséért és más államokhoz fűződő viszonyaiban, egyebek között azoknak a hadifoglyok hazaszállítása kérdésében előterjesztett követeléseivel kapcsolatban olyan döntéseket választott, amilyeneket az akkori történelmi körülmények diktáltak. Aeheson úr hivatkozott a bresztlitovszki szerződésre. Pedig minden bizonnyal tudta, hogy a szovjet kormány kénytelen volt aláirni ezt a szerződést, amely az egyik leggyalázatosabb, legerőszakosabb látszatszerzödés volt. Már ez mága is óvatosságot tesz szükségessé az ilyen forrásokon alapuló következtetések levonásánál. A nemzetközi jog elvei, amelyekről Aeheson úr nem vesz tudomást Milyen elv érvényesül hát a' nemzetközi jogban? Ez az elv — mint több nemzetközi _ megállapodás, egyebek között a hágai megállapodás is kimondja — így hangzik: „A béke megkötése után a hadifoglyok hazaszállítását lehetőleg rövid időn belül végre kell hajtani". Vagy itt van a hadifoglyokra vonatkozó 1929. évi genfi egyezmény 75. cikkelye, amely kimondja: „A hadifoglyok hazatelepítésének mindenesetre a béke megkötése után a legrövidebb időn belül kell megtörténnie". Vagy itt van az 1949. évi genfi egyezmény 118. cikkelye, amely a kővetkezőképpen hangzik: „A hadifoglyok szabadonbocsátása és hazatelepítése nyomban a hadmüveletek beszüntetése után megtörténik." Ez a cikkely egészen kategórikus jellegű, ahogy a következő bekezdésből láthat® „Amennyiben a konfliktusban álló felek között a hadmüveletek beszüntetése érdekében kötött megegyezésben nincs külön utalás erre a kérdésre, vagy amennyiben nincs ilyen megegyezés, mindegyik foglyot tartó hatalom saját maga állítja össze és haladéktalanul végrehajtja a hazaszállítási tervet, mégpedig az előző bekezdésben kifejtett elvnek megfelelően." Ez a 118. cikkely egyébként semmi kétséget nem hagy a felől, hogy más kitételek, amelyek az érdekelt* hatalmak kétoldali megegyezésében foglaltatnak, semmi esetre sem gyengíthetik az említett nemzetközi megállapodás érvényét. Ez a cikkely előírja, hogy a hadifoglyok különböző fajta szállításával kapcsolatos megegyezések hiánya „nem lehet indoka a hadifoglyok hazatelepítése legcsekélyebb késleltetésének sem". Az említett szabály alól kivételt tevő egyetlen határozmány a megállapodás 119. cikkelyében foglaltatik, amely elő irja azon hadifoglyok visszatartásának lehetőségét, akik ellen az álta luk elkövetett főbenjáró bűntett miatt bűnvádi eljárás indult, vagy akiket főbenjáró bűntett miatt már elitéltek. E megállapodás előírásainak kategórikus voltára utal az 1949 évi genfi megállapodás 7. cikkelye la, amelyben ez áll: „A hadifoglyok semilyen esetre sem mondhatnak le részben vagy egészen azokról a jogaikról, amelye ket jelen megállapodás és az előző cikkelyben részletezett különleges megegyezések biztosítanak számukra, ha vannak ilyenek." Ez a cikkely semmiféle alapot és ürügyet nem ad a hadifoglyok fogságban tartásának megindokolására azzal, hogy ezek a hadifoglyok nem akamSk visszatérni hazájukba. Genfben az 1949-ben megtartott nemzetközi konferencián nagy harc volt az osztrák delegáció javaslatának megvitatásakor. Ez a javaslat arról szólt, hogy el kell ismerni a hadifoglyoknak azt a jogát, hogy lemondjanak a hazaszállításról. A szovjet delegáció akkor erélyesen szembeszállt ezzel. Meg kell mon. danom, hogy az amerikai delegáció becsületére Parker tábornok, az Egyesült Államok delegátusa a Szovjetunió képviselőivel együtt és a konferencián résztvevők többségével együtt az osztrák javaslat ellen szavazott. Feltétlenül emlékezetébe kell Idéznem valamit Lloyd úrnak is: Angliának a genfi konferenciára kiküldött képviselője kijelentette, hogy észszerütlen volna ilyen módosítást elfogadni, minthogy annak a hatalomnak a kötelezettségei, amelynek őrizetében vannak a hadifoglyok, szükségképpen magukban foglalják a hadifoglyok visszaküldését abba az országba, amelynek szolgálatában fogságbaesésük pillanatában voltak. A konferencia többsége elutasította az osztrák módosító javaslatot. , íme, az uralkodó szabály a nemzetközi jogban, amelyről Aeheson úr egyetlen szót sem szólt, habár majdnem három órát vesztegetett álláspontjának kifejtésére, igyekezve megmagyarázni azt az önkényt és törvénytelenséget, amelyet az amerikai parancsnokság alkalmaz a koreai és kínai hadifoglyokkal szemben, megszegve a nemzetközi jog és a nemzetközi gyakorlat összes elemi elveit. Ugyanezt mondja a küzgyülésnek „A hadifogolyprobléma békés megoldását célzó intézkedésekről" című határozat tervezete. Köztudomású, \hogy ez a határozattervezet a Szovjetunióval szemben ellenséges célkitűzéseket szolgált, mint ahogy azt felszólalásában Aeheson is megerősítette, de minthogy ez a határozati javaslat felveti a hadifoglyok kicserélésének általános kérdését, Aeheson úr nem tagadhatja, hogy ez a határozati javaslat egyenesen megcáfolja azokat a tételeket, ame. lyeket itt védelmébe vett. Ez a határozati javaslat ugyanis követeli valamennyi államtól, hogy a nemzetkőzi viszonyok általánosan elismert előírásainak és az 1949-es genfi megállapodásnak megfelelően cse. tekedjenek és nem vezet be megszorításokat az önkéntességre vonatkozólag, amelyre elsősorban támasz.