Uj Szó, 1952. január (5. évfolyam, 1-26.szám)

1952-01-27 / 23. szám, vasárnap

1952 január 26 U J S 7 Ö BÜSZKESÉGÜNK A NEPHADSEREG DCat&na leaelez&iíik u^dk Minden képességünk latbavetését követeli meg a katonai szolgálat Népi demokratikus hadseregünk­ben a szolgálat felelősségteljes és kemény követelményeket támaszt. Badarság lenne azt gondolni, hogy a néphadseregben a egyelem lazább, mint a kapitalista hadseregekben, hogy nem követelik meg a parancs, a feladatok teljesítését. Már az a tény, hogy hadseregünk a népet, a dolgozó népet, annak békés, alkotó munkáját védi, megköveteli, hogy hadseregünk sokkal fegyelmezet­tebb, jobban képzett, egyszóval harc­képesebb legyen minden idők had­seregénél. Ahogy dolgozóinknak is minden igyekezetüket ki kell fejte­niük, hogy az ötéves terv feladatait teljesítsék, éppúgy a népi demokra­tikus hadseregben való szolgálat minden erót és képességet igénybe vesz. Ha mindazt, amit dolgozó né­pünk munkájával teremt, meg akar­juk védeni, természetes, hogy had­seregünk minden tagjának a legoda­adóbban és a leglelkiismeretesebben kell kötelességeit teljesítenie. Azonban vezetőségünk nemcsak arról gondoskodik, hogy szolgála­tunk teljesítésében ne merüljön fel semmi akadály, nemcsak biztosítja a politikai és harcászati ismeretek tökéletes elsajátítását, hanem min­den lehetőséget megad ahhoz, hogy a gyakorlatok és egyéb elfoglaltsá­gok után mindenkinek meg legyen a szórakozási lehetősége. Fogla'V'­zás titán önképzőkörökbe tömörü­lünk. Cseh bajtársaink sakkoznak s dalolnak, mi meg csehül tanulunk. Ezt a tanfolyamot én vezetem. Leír­hatatlan az érdeklődés, mindenki ta­nul a századnál és nemcsak az órá­kon, hanem napközben is. ha csak egy pár percnyi ideje van. Eleinte nehezen ment á tanulás, de lassan belejönnek az elvtársak. Petőfi verseit olvassuk, vagy mo­ziba megyünk. Szovjet filmet, az Aranyásó esküjét néztük meg. Érde­kes, szép film volt. Boldogan, ének­szóval mentünk hazafelé, hangunk büszkén csengett. Már majd másfél éve vagyunk katonák, de közülünk még senki sem volt mégcsak meg­dorgálva sem. Büszkék vagyunk rá. hogy megálljuk a helyünket. Taka­rodó után alvásra térünk, hogy új erőt gyüjtsünk a másnapi munka el­végzéséhez. SZIGETI KÁLMÁN tizedes. Meg kell tanulnunk gyűlölni az ellenséget A mi legnagyobb kötelességünk az. hogy megvédjük a nép munkájának gyümölcseit, harcának eredményeit. Erre kötelez minket a katonai eskü­Mennyi szenvedést kellett átélni a múltban, mennyi vért hullattak a munkásosztály legjobbjai, azért, hogy mi jól élhessünk. A munkásosztály harcosai békés, munkás életet akar­tak biztosítani gyermekeik számára. A kapitalizmus uralma alatt a dol­gozókat csak üldözték, azért, mert azt merték akarni, hogy a munka eredménye ne kerüljön a kapitalis­ták telhetetlen zsákjába, hanem hogy » azt a dolgozók élvezhessék. Ma, sok áldozat árán, a Szovjet­unió segítségével a magunkén gazdál­kodunk. Az elért eredményeket köte­lességünk megvédeni. Ezt a felada­tot csak akkor tudjuk teljesíteni, ha megtanuljuk az ellenséget felism%r­pata a Kommunista Párt vezetésé­vel és tudatában kell lennünk annak, is. hogy az imperialisták összefogtak a belső reakcióval. Ezért ébereknek kell lennünk, különösen ma a foko­zódó osztályharc időszakában, ami. kor az imperialisták terroristákat és kémeket használnak fel a Szovjetunió és a népi demokráciák elleni aljas harcuk céljaiknak elérésére. Ezért kell nekünk is állandóan fo­kozni a harci és politikai előkészüle­tek színvonalát, hogy minden pilla­natban készek legyünk szembeszállni a ránktörő ellenséggel. Ezért kell be­tűről betűre teljesítenünk a katonai esküt, hogy büszkén mondhassuk fe. leségünknek és szüleinknek és az egész munkásosztálynak, — becsüle­tesen teljesítettük kötelességünket azért, hogy ti örömmel és nyugodtan dolgozhassatok, iművelődhesseiek és ni és gyűlölni. Tudatában kell len- I pihenhessetek. nünk annak, hogy az egész világon mellettünk áll a munkáosztály élcsa­MIKLÖS MIHÁLY, közkatona. A nép kezébe letettük a katonai esküt Az eskütételt megelőző nap a lak- ( tanya területén lázas és örömteli munka folyt. Mindenütt takarítottak, díszítettek. Mindenkiben az a boldog­tudat élt. hogy másnap felesküdt har­cos lesz a szocializmusért folyó küz­delemben. Január 20-án. az ébresztő után mindenki az ünnepélyes felvonulásra készült. A sorakozó helyén örömtől sugárzó arcú katonák álltak. Hisz eljött az eskütétel, amikor i s meg­fogadják, hogy utolsó csepp vérükig védeni fogják a világbékét, a szocia­lizmusért dolgozó munkások építő munkáját, az imperialista támadók ellen. A felvonulás után felhangzottak a himnuszok. Majd utána ünnepi be­széd következett. E s eljött a nagy pillanat, amikor minden újonc öröm­teli szívvel, szilárd hangon harsogta az eskü szavait. Esküszöm, hogy né­pemhez, népi demokratikus hazám­hoz , a Csehszlovák Köztársaság el­nökéhez mindhalálig hű maradok és hogy utolsó leheletemig védelmezni fogom dolgozó népemet és a dolgozó nép boldog hazáját, a csehszlovák népi demokratikus köztársaságot. Ezt fejezi ki az eskü és mindenki tudatá­ban van annak, hogy a mi néphad­seregünkben szolgálni a legmcg tisz­telőbb feladat köztársaságunk polgá­ra számára. Az eskü elhangzása után dolgozó népünk képviselőinek szavai, majd a Munka Dala hangzott el és felvonul­tunk az ünnepélyes díszmenetre. A viszontagságos idő ellenére is vidám arckifejezéssel meneteltünk, mert tudtuk, hogy mint újonnan felava­tott harcosok a dolgozó nép érdekeit fogjuk még szilárdabban védeni. Munkánkban, katonai szolgálatunk .teljesítése közben még jobban el fog­juk sajátítani a dicső szovjet hadse. reg gazdag tapasztalatait: Az eskütétel ünnepélyes napját nem feledhetjük el sohasem. A nép kezébe tett eskünket mindig és min­den körülmények között megtartjuk. Szívünkbe véstük az eskü szavait és tudjuk, hogy lelkiismeretes megtar­tásuk meghozza a gyümölcsöt. SARANKÖ JÓZSEF, közkatona. Be kell bizonyítanunk felkészültségünket Tudjuk, hogy ránk népi demokra­tikus hadseregünk katonáira nagy felelősség hárul, mivel mi őrizzük munkásnépünknek kiharcolt vivmá­nyait. Én, aki már második éve tel­jesítem kötelességeimet a csehszlo­vák néphadsereg kötelékében, ál­landóan éreztem, hogy a dolgozó nép szeme rajtunk van, hogy bíz­nak bennünk abban a tudatban, hogy mi fel vagyunk készülve meg­védeni hazánkat, dolgozóink nyu­galmát és szabadságát. Felkészült­ségünket be kell bizonyitanunk, a kiképzés terén éppúgy, mint kultu­rális és politikai téren. És ehhez minden lehetőségünk megvan. Tiszt­jeink a dolgozó ni, soraiból kerül­tek ki és nem diplomáik segítették őket a ranghoz, hanem tudásuk. Alakulatunknál valamennyien nagy odaadással sajátítjuk el a politikai ismereteket. Tanulunk a szovjetkatonák hősies példájából, tudva azt, hogy ilyen katonáknak kell nekünk is, a csehszlovák nép­hadsereg tagjainak lennünk. Tudjuk azt is, hogy az imperia­listák felszeretnék forgatni a ren­det köztársaságunkban, vissza sze­retnék állítani a kapitalizmus uralmát. De mi készen állunk meg­védeni hazánkat és határainkat a világbéke zászlaja alatt, munkás­osztályunk és szeretett Klement Gottwald elvtársunk vezetésével meghiúsítjuk az imperialisták min­den kísérletét. CSELLE GUSZTÁV, közkatona. Az eskületétel alkalmából megfogadtuk Mi, íjépi demokratikus hadsere­günk első éves katonái örömmel vártuk azt a pillanatot, amikor fel­esküdhetünk népünknek, kormá­nyunknak és köztársasági elnökünk­nek. Tudjuk, hogy ez az eskü arra kötelez minket, hogy Gottwald elv­társ vezetésével mindenben a szov­jetkatonák példáját kövessük, hogy úgy tudjuk védeni dolgozóink vív­mányait, mint ahogy azt a dicső szovjethadsereg tette és teszi. Az eskü ideje eljött és mi ez al­kalomból megfogadtuk, hogy öntu­datosan fogunk tanulni, mind a ki­képzés harcászati feladatainak, mind a politikai ismeretek elsajátí­tásánál. Megfogadtuk, hogy bár­mikor szembeszállunk az ellenség­gel és hogy utolsó leheletünkig ké­szek vagyunk harcolni az ellenség felett aratandó végső győzelemért, mert mi a munkás nép fiai va­gyunk Jis nem akarjuk azt, hogy még egyszer leigázzanak minket a fasiszták. JÁMBOR JÓZSEF, közkatona. Gondozzuk teljes figyelemmel fegyverünket A munkásosztály elsőrendű fegy­vereket ad kezünkbe. Bizalommal adja kezünkbe ezeket a fegyvere­ket, hogy őrizzük vele a burzsoázia felett kivívott győzelem eredmé­nyeit. Olyan szeretettel fogadtuk fegyvereinket, mint amilyennel a dolgozó nép adta őket kezünkbe. Ugv kell szeretnünk ezeket a fegy­vereket, mint ahogy a szovjetkato­nák szeretik. A hős szovjetkatonák a Honvédő Háború során teljes figyelmükkel, áldozatkészséggel és szeretettel őrizték és gondozták a rájuk bi­zott fegyvereket. Nekünk is igye­keznünk kell fegyverünket tökéle­tesen megismerni és úgy gondozni, mint szemünk fényét. Minden fegy­ver megköveteli, hogy állandóan tiszta és harcképes állapotban le­gyen, hogy helyesen kezeljük. Ezért kell ismerni a szerkezete kezelését, mert a hozzánemértéssel a fegyvert megrongálhatjuk. Óvnunk kell a fegyvert a rozsdától és minden kö­rülmények között gondoznunk, mert a fegyver a katona barátja. SZABÓ ISTVÁN, közkatona. Még jobban szervezzük meg a példás katona mozgalmát! Több, mint tizennégy hónap telt el azóta, hogy a csehszlovák had­sereg főparancsnoka, Klement Gott­wald köztársasági elnök aláírta a példás katona jelvényéről szóló pa­rancsot. Azóta az egységeknél ezer és ezer olyan katona van, akiknek egyenruháját a példás katona jelvé­nye díszíti. Ez a mozgalom mély gyökeret vert hadseregünk minden egységében. A politikai és harci előkészület kérdéseit tudatosan egybekapcsolták a példás katona mozgalmával, s ezzel meggyorsult a csehszlovák véderő fejlődésének üteme. Örömteljes eredményeket hozott ez a mozgalom, de Sztálin és Gottwald elvtársak arra taníta­nak minket, hogy az elért sikerek­kel nem szabad megelégednünk, nem szabad a babérokon pihennünk, új, még magasabb célra kell töre­kednünk. Ezzel kapcsolatban rá kell ezért mutatnunk azokra a hiányok­ra is, amelyek fékezik a példás ka­tona mozgalmának fejlődését és amelyeket feltétlenül ki kell küszö­bölni. A példás katona mozgalmának eddigi' tapasztalatai azt bizonyít­ják, hogy fejlődésének fékezője az, hogy nincsen eléggé szervezett alap­ja. Nem eléggé sajátították el a példás katona jelvénye kiosztására vonatkozó rendszabályzatokat. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy a mozgalom fejlesztésének minden lehetőségét nem használták ki, hogy néhány parancsnok nem törő­dött a mozgalomban résztvevő elv­társak rendszeres támogatásával, hogy néhány esetben fel nem ké­szült jelentkezőket engedtek a vizsgákhoz. Habár a rendszabályzatban egy szó sincs a példás katona jelvényé­nek „jelöltjeiről", mégis sok egy­ségben előre kiválasztják a „példás katona jelölteket". Ez sok esetben arra vezet, hogy ezután csak ezek­re az elvtársakra fordítanak figyel­met és így a katonák széles töme­gei ki vannak zárva abból, hogy résztvegyenek a mozgalomban. Ez­után természetes, hogy az érdeklő­dés a mozgalom iránt megcsappant. Helyesen járt el a példás katona mozgalmának kiszéletísésében Lis­ka tiszt. Egységénél a mozgalmat megszervezték. A parancsnok is­meri a mozgalomra vonatkozó rendszabályzatot és minden szom­baton a századparancsnokokkal együtt értékelik az elmúlt hét harci és politikai előkészületeit. Liska tiszt minden téren támogatja és propagálja a mozgalmat, figye­lemmel kíséri az egység minden tagját. A parancsnoknak ilyen gon­doskodása a példás katona mozgal­mában, mindig meghozza a jó ered­ményeket. A példás katona mozgalma szer­vezettségének fokozásához nagy mértékben hozzájárulhatnak a párt­szervezetek és az ifjúsági csopor­tok. Ugyanis sok olyan kommunis­ta és CsISz-tag van, akik már a elvil életben kötelezettséget vállal­tak, hogy tényleges katonai szolgá­latuk során elnyerik a példát* kato­na jelvényét. Vannak olyanok Is, aldk ezt a kötelezettséget a fegy­verátadás, az. eskületétel, Sztálin és Gottwald elvtársak születése napjai, vagy más alkalomból vállal­ták. Az ilyen katonákat irányítani kell, értékelni kell eredményeiket a harci és politikai felkészültség te­rén, a parancsnoki értékelés alap­ján minden téren segítséget kell ne­kik nyújtani, hogy teljesíthessék felajánlásukat és abban az esetben, ha elhatározásukat nem teljesitik, bírálni kell őket és egyben rá kell mutatni a helyes útra. Egy példát említünk fel ezzel kapcsolatban abból az egységből, amelyben a CsKP alakulat! szerve­zetének elnöke Havliesek elvtárs. Ebben az egységben a pártszerve­zet és az Ifjúsági Csoport példásan gondoskodtak a mozgalomról. A kommunisták és a CsISz-tagok szá­montartják a katonák felajánlásait a példás katona jelvényének elnye­résével kapcsolatban és gyűléseiken rendszeresen értékelik, hogy az egyes elvtársak miként teljesítik elhatározásukat. A kommunisták és CsISz-tagok munkája sikeres, mivel szorosan együttmunkálkod­nak a parancsnokokkal és a politi­kai munkásokkal. A példás katona mozgalmának szervezettebb alapokra való helye­zése maguktól a példás katonáktól is függ. Igy például Švehla elvtárs, példás tüzér, a jaslói évforduló al­kalmából kötelezettséget vállalt, hogy egységénél tíz katonát meg­nyer a mozgalom gondolatának és segítséget nyújt nekik. Elhatározta azt is, hogy a többi példás katoná­val megbeszélést folytat, hogy az eskületétel napján ők is hasonló kötelezettségeket vállaljanak. En­nél az egységnél a példás katonák kezdeményezése és aktivitása meg fog mutatkozni a harci és politikai előkészület színvonalának javulásá­ban.. Csak a példás katona mozgalmá­val kapcsolatos rendszabályzat kö­vetkezetes megvalósítása járulhat hozzá a katonák széles tömegeinek mozgósításához, a példás katona mozgalmának szervezettebb alapok­ra való helyezéséhez, amely bizto­sítja nemcsak az egyének harci ké­pességeinek és ismereteinek fokozá­sát, hanem kihatással lesz az egyes egységek harckészségének fokozá­Ezért tanulunk a szovjet katonák példájából Mielőtt felöltöttem néphadsere­günk egyenruháját én a füleki Ko­vosmaltban, annak garázsműhelyé­ben dolgoztam. Szerettem munká­mat, a gépet, a motort. De öröm­mel mentem, mert tudtam, hogy néphadseregünkben a békét fogom őrizni. Bevonulásomkor elvtársiasan fogadtak minket. A laktanyában legnagyobb rend és tisztaság ural­kodott. És később rájöttem más dolgokra is, amelyek ellentétbe ál­lítják a mi hadseregünket a kapita­lista hadseregekkel. A katonaélet a múltban rettegés és dresszura volt. A munkás vagy dolgozó paraszt fia nem kerülhetett tiszti iskolába. Ma már máskép van. A munkásosztály soraiból kikerült katona örül, hogy teljesítheti nagy kötelességét. So­raikból tisztek nevelődnek. A mi néphadseregünk katonái a béke őrei és tudják, hogy ez az elnevezés mire kötelezi őket. ^ Méltók is akarunk erre lenni. Ezért tanulunk a szovjetkatonáktői, akik az egész világ előtt bebizonyí­tották, hogy a világ legjobb és leg­bátrabb, legöntudatosabb és legkép­zettebb katonái. ígérjük, hogy mi katonák ezen a poszton minden erőnkből védeni fogjuk azt, amit hazánk dolgozói építenek. FÜKÖ ISTVÁN közkatona.

Next

/
Oldalképek
Tartalom