Uj Szó, 1952. január (5. évfolyam, 1-26.szám)
1952-01-27 / 23. szám, vasárnap
1 III51® Számos országban nagy érdeklődés nyilvánul meg a moszkvai nemzetközi gazdasági találkozó iránt 1952 január 27 A moszkvai világgazdasági konferencia iránt hatalmas érdeklődés nyilvánul meg számos országban. ROMAN NÉBJÍÖZTÁRSASAG A Román Munkáspárt központi lapja, a Scanjeia, vezércikkben foglakozik az értekezlet előkészületeivel. A lap rámutat, hogy a Szovjetunió és a népi demokráciák gazdasági fejlettsége lehetővé teszi, hogy a legtökéletesebb ipari felszereléseket, gabonanemüeket, stb. szállíthassanak a többi országoknál: és ugyanakkor nagymennyiségű terméket vásárolhassanak tőlük. A normális nemzetközi kereskedelmi kapcsolatok akadályozói nem mások, mint a trösztök urai, a milliárdosok, akik markukhan tartják az amerikai kormányt. és ellenőrzést gyakorolnak politikájuk felett. A békének ezek a megátalkodott ellenségei azért, hogy a világuralmat megszerezzék, a keleti és nyugati országok közötti kereskedelmi kapcsolatok kiszélesítésének megakadályozására törekszenek. A lap hangsúlyozza, hogy az USA megkülönböztető gazdasági politikája nem hozta meg a kívánt eredményt. A béke és demokrácia táborának országai a Szovjetunió támogatásával, szoros együttműködésük következtében hatalmas sikereket értek el. Ez kitűnik abból is, hogy ezek az országok terveiket nemcsak teljesítik, hanem túlteljesítik. „Amerika például nem volt hajlandó köolajkitermelésí felszerelést szállítani országunknak — írja a Scanteia — míg a Szovjetuniótól összehasonlíthatatlanul elönyösebb feltételek mellett megkaptuk ezt a j szágokkal. felszerelést, ma pedig már sajátma- ! A Voil&swttle című osztrák lap gunk gyártjuk a Szovjetunió ipari j színtér a, Szovjetunióval és a népi és technikai segítségével, valamint j demokráciákkal való kereskedelmi fémiparunk munkásainak és techni- | kapcsolatok megteremtését követekusaink önfeláldozó munkája eredményeképpen." Az amerikai imperialisták által létrehozott gazdasági blokád visz szafelé sült el f , és súlyos következményekkel járt a marshallizált országokban — állapítja meg a lap. FRANCIAORSZÁG A franciaországi audemegyei kereskedők és iparosok értekezletet tartottak és határozatot hoztak, amelyet eljuttattak a kereskedelmi és iparügyi .miniszterhez. A határozat felhívja a minisztert., kössön kereskedelmi szerződést minden országgal. Az értekezlet résztvevői — akik nagy érdeklődést tanúsítanak a moszkvai gaxd&sági értekezlet iránt — bizottságot nnvsztak ki helyi gazdasági értekezlet ösazeíilváeára. AUSZTRIA Josef Dobretsbergef tanár, a moszkvai nemzetközi gazdasági értekezlet osztrák előkészítő bizottságának tagja beszédet mondott az angol megszállási övezetben fekvő Leobön nagyipari városban. Rámutatott, hogy Ausztria árucseréje a keletenrópai országokkal az USA politikája kövétkratébera a háború előtti színvonal harmadára csökkent. Ez súlyos következményekkel jár a mtsnkások életszínvonalára. Az értekezlet határozatot fogadott el, amelyben követeli a gazdasági kapcsolatok kiépítését a Szovjetunióval és a népi demokratikus őrli. A lap szerint az osztrák nép jólétét csak az egyenjogúság alapjain felépülő gazdasági kapcsolatok biztosíthatják. JAPAN Jositaro Hirano, a japán előkészítő bizottság elnöke értekezletet hívott össze, amelyen szakszervezeti küldöttek és gazdasági szakemberek vettek részt. Elhatározták, hogy a moszkvai értekezlettel kapcsolatban országszerte mozgósítják a közvéleményt és elkészítik egy országos gazdasági értekezlet egybehívását. URUGUAY A Justícia és Verdad című lapok rámutatnak az értekezlet fontosságára és hangsúlyozzák, hogy ezen Uruguaynak is részt kell vennie. Ez a dogozó tömegek és az ország haladó közvéleményének egyre határozottabb kívánsága. Az amerikaiak obstrukciós taktikát folytatnak a panmundzsoni tárgyalásokon A tűzszünet és a fegyverszünet ellenőrző szerve felállításának feltételeiről tárgyaló albizottság ülésén az intervenciósok január 22-én nyíltan obstrukciós taktikához folyamodtak, mert nem tudtak már semmi további érvet felhozni a népi erők küldöttségének jogos állásfoglalása ellen, amely szerint nem tűrnek semilyen beava tkozást a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság belügyeibe. Az albizottság január 22-iki ülésén a népi erők küldöttje lelepleste az igazi lényegét az intervenciók azon javaslatának, hogy a hadifoglyoknak tegyék lehetővé a ,,saabod választást", sy. „önkéntes repatriálást.". A népi erők küldöttje rámutatott arra, hogy Tajvanból s.-z oktatók százai jöttek a fogolytáborokba, hogy rábeszéljék a foglyokat arra, hogy jelentkezzenek Csankajsek hadseregébe és a foglyokra kommunistaellenes jelszavakat tetoválnak. Ez elegendő bizonyíték az intervenciósok valódi szándékairól A. 1. Visinszkij Prágában és ¥arsáfean Ujabb nagyarányú tüntetések Tunéziában Csütörtökön délután Párizsba érkezett hírek szerint Kolibiában, Tunisztól 36 kilométerre délr e „Vampire" mintájú lökhajtásos repülőgépek lép. tek akcióba. Több ízben átrepültek a helység felett, ahol a délelőtt folyamán heves incidensek zajlottak le. A város csendörsége és rendőrsége re pülőgép- és tank-erősítéseket kért a tüntetők ellen. Félhivatalos hírek szerint a repülőgépekkel „meg akarták félemlíteni" a tüntetőket. ' A Ce Soir jelentése szerint Tunéziában már alkalmazták azokat a katonai ín. tézkedéseket, amelyeket szerdán este szükkörü minisztertanácson határoztak el. Franciaországból repülőgépen gyarmati gyalogos-különítményt szállítottak Sousse-ba, ahová csütörtökön hadihajón tengerészkülönítmény is érkezett, Sfaxban gyalogság szállt part. ra. Tunéziában valamennyi stratégiai pontján hatalmas rendőr- és rohamrendőralakulatokat vonnak össze. Tuniszból jelentik, hogy a város francia fiataljai közül szerdán este igen sokat behívtak a kaszárnyákba, Ferryvilleben a fegyvergyár francia dolgozói behívóparancsot kaptak. Még meg nem erősített hirek szerint a szerda esti moknini összetűzések során a rendőrség húsz tunéziait ölt meg. Az utak egész Tunéziában néptelenek, A Tunézia északi részében lévő Kefben — 50 kilométerre az algériai határtól, szerdán este többezer ember tüntetett Nagyszabású tüntetés zajlott le bzsemalban. Sousse-tól 30 kilométere délre. Csütörtökre virradóra tuniszi rendőrök tüzeltek egy tunéziai csoportra s egyik tagját halálosan megsebesítették. Az Al-Ahram és az Al-Miszri című egyiptomi újság árusítását a. tunéziai kormány megtiltotta. A csütörtök esti párizsi lapok szerint az utóbbi napokban Tunéziában az összetűzések során több mint ötvenen vesztették életüket — közöttük negyvennégy tunéziai — és százhetven a súlyos sebesült. Ezek a számok nem tartalmazzák a moknini incidesek áldozatait. Január 23-án, szerdán az esti órákban A. J. Visinszkij, a> Szovjetunió külügyminisztere B. F. Podcerov külügyminisztériumi főtitkár és I. I. Lobanov kíséretében az esti órákban Prágába érkezett. A Wilsön-pályaudvaron A. J. Visinszkij minisztert, Antonin Zápotocky kormányelnök, Viliam Široký kormányelnökhelyettes és külügyminiszter, Václav Kopecky tájékoztatás- és iskoíaügyi miniszter, valamint A. J. Lavrentyev, a Szovjetunió prágai nagykövete, és a Nagykövetség tagjai fogadták. Megjelentek továbbá, a • népi demokratikus és baráti országok nagykövetei és követei és a kiváló személyiségek egész sora. TIZENHÁROM KÖZÉPKELETI ÉS ÁZSIAI ÁLLAM KÖZBELÉPÉSRE IllVTA FEL AZ ENSZ-KÖZGYÜLÉS ELNÖKÉT A Közép-Kelet és Ázsia tizenhárom államának — Afganisztánnak, Burmának, Egyiptomnak, Indiának, Indonéziának, Iránnak, Iraknak, Libanonnak, Pakisztánnak, a Ffilöp-szá - ' geteknek, Szaúdi-Arábiának, Szíri á- i nak és Jemennek — megbízottai i csütörtökön felkeresték Padilla Nervot, az ENSz-köZgyülés elnökét. Felszólították az elnököt, lépjen közbe az ENSz francia delegációjánál az elhurcolt tunéziai vezetők szabadonbocsátása és a francia-tunéziai tárgyalások újrafelvétele érdekében. India megbízottja kijelentette a sajtó képviselőinek: több állam megbízottja, köztük Indiáé ls. kész arra, hogy felvesse Tunézia kérelmének ügyét az ENSz-ben. A HUMANITE A JOBBOLDALI SZOCIALISTÁK ALJAS SZEREPÉRŐL Etienne Fajon a Humanitéfoan rámutat: ma az egész tunéziai nép pártkülönbség nélkül harcol, hogy összezúzza béklyóit és kivívja nemzeti függetlenségét. Tunézia a francia kormány szemében nemcsak gyarmati haszon forrását jelenti, hanem — amint a miniszterelnök elismerte,— fontos stratégiai támaszpontot is. Az amerikai agresszorok minden áron meg akarják kaparintani Tunéziát ama háború céljaira, amely mesébeillő hasznokat hivatott biztosítani egy maroknyi milliárdosnak, s amelynek segítségével az imperializmus uralmát remélik visszaállítani a már felszabadult államokban. Január 24-én, A. J. Visinszkij, a Szovjetunió külügyminisztere, az ENSz-közgyülésén résztvett szovjet küldöttség vezetője, hazafelé tartó útján Varsóba érkezett. A varsói főpályaudvaron A. J. Visinszkij a lengyel kormány tagjai, élükön a Lengyel Köztársaság minisztertanácsának elnökével, valamint más kiváló közéleti személyiségek üdvözölték. A lengyel nép nevében A. .T. Visinszkij elvtársat, J. Cyrankiewicz, a Lengyel Köztársaság minisztertanácsának elnöke üdvözölte. A. J. Visinszkij üdvözlése a varsói főpályaudvaron J. V. Sztálinnak, az összes dolgozók lángeszű vezérének és tanítójának, valamint B. Bierat elnöknek, a lengyel nép vezérének, lelkes és hosszantartó ünneplése jegyében zajlott le. A nyugatnémet lakosság felháborodottan tiltakozik a katonakötelezettség bevezetése ellen Blanknak, Bonn jövő hadügyminiszterének azon bejelentése, hogy i bevezetik az általános hadkötelezettséget és így akarják a nyugatnémet ifjúságot az amerikai és náci tábornokok szolgálatába kényszeríteni, nagy visszhangot keltett a nyugatnémet börzéken, ahol már néh&ny napon belül különösen a fegyverkezési üzemek részvényárfolyamai emelkedtek. A nyugatnémet szakszervezetek jobboldali vezetői az oberhauseni sajtókonferencián bejelentették, hogy egyetértenek az általános hadkötelezettség bevezetésével. A horsthauseni bányakolónia if. júsága az általános hadkötelezettség bevezetésére egyórás tüntetéssel felelt. Az ifji'i bányászok tüntető menetet rendeztek, amelyben Adenauer kormánya háborús előkészületeinek azonnali beszüntetését követelő feliratokat vittek. Ugyancsak hatalmas tiltakozó tüntetésekre és gyűlésekre került sor, számos más nyugatnémet városban és ipari központban is, ahol az ifjúság felháborodottan tiltakozott az ellen, hogy az amerikai imperialisták ós nyugatnémet szolgáik érdekében ismét vághídra vigyék őket. Tüntetés Lahoreben az angol imperializmus ellen -—Az Associated Press of Pakistan hírügynökség jelenti: A lahorei diákszervezetek január 23-án tiltakozó napot tartottak az angol csapatoknak egyiptomi terrorcselekedetei ellen. Lahoreben ötezer főnyi tömeg vonult fel a következő feliratok alatt: „Vesszen az angol imperializmus! Követeljük, hogy országunk lépjen ki az angol nemzetközösségből! Éljenek az egyiptomi szabadságharcosok!" Az angol főbiztos székháza előtt tartott gyűlés szónokai követelték az angolok egyiptomi agressziójának megszüntetését, az angol csapatok kivonását, az angol árucikkek bojkottálását és az egyiptomiak gyakorlati támogatását. Nagy-Britanniában kampány kezdődött a maláji háború megszüntetéséért Holborn-Hall-ban (London) nyilvános gyűlést tartottak a maláji háború befejezésért folytatott kampány megkezdésének - alkalmával. A gyűlést Nagy-Britannia KommunisAz Indiai Kommunista Párt nagy választási sikere Madrasban A Telepress hírügynökség londoni tudósítójának jelentése szerint Madras államban, Andhra körzetében a törvényhozó ülés megválasztott 76 küldötte közül 21 küldött kommunista. Ugyanebben a kerületben a kongresszusi párt csak 19 mandátumot szerzett. A kommunista küldöttek száma magasabb, mint bármely más párté. A kommunista párt annak ellenére érte el sikereit, hogy Andhra körzetében terror tombol és a kommunista párt funkcionáriusai börtönben sínylődnek. ta Pártjának londoni kerületi szervezete rendezte. Harry Pollitt. Nagy-Britannia Kommunista Pártjának főtitkára, az ülésen beszédet mondott és rámutatott arra, hogy Nagy-Britannia harcos nemzeti füg getlenségéért szorosan összefog a maláji nép nemzeti felszabadulásáért folytatott harcával. Pollitt továbbá rámutatott a dél-keletázsiai háború kiterjesztésének veszélyére és felhívta az angol népet, hogy széleskörű kampányt folytasson a maláji háború megszüntetéséért. Az ülésen küldöttséget választottak, amely január 29-én az Alsóházba megy, hogy követelje a maláji háború beszüntetését és a brit csapatok visszahívását Malájából. • Csehszlovákia—Lengyelország 9:0 (1:0, 3:0, 5:0). Tegnap Prágában, körülbelül 14.000 néző előtt találkozott a két válogatott jégkorong csapat. A mérkőzés előtt ünnepélyes fogadtatásban részesítették a lengyel vendégeket. A díszpáholyban megjelent A. Zápotocky miniszterelnök, dr. J. Sevéík, miniszterelnökhelyettes, a Testnevelési és Sporthivatal elnöke, dr. A. Čepička, nemzetvédelmi miniszter, V. Nősek belügyminiszter és dr. St. Rais igazságügyminiszter. A díszpáholyban A. J. Lavrentyev, szovjet nagykövet, Viktor Grosze lengyel nagykövet is megjelentek, valamint ott láttuk V. Muohat, a Testnevelési és Sporthivatal helyettes vezetőjét, J. Truhlári, a ČOS elnökét és dr. V. Vacek, Prága város főpolgármesterét. I A himnuszok elhangzása után O. I Bercié mérnök, a ČOS nevében üdvö| Kolte a vendégcsapatot, majd a já* tékoBok felsorakoztak a mérkőzésre. A csehszlovák válogatott jégkorongozók kitűnő formában vannak. Főleg a második és harmadik harmadban nyújtottak elsőrangú teljesítményt. A lengyel csapat, annak ellenéne, hogy nagy gólkülönbségű vereséget szenvedett, nem játszott rosszul. A játékosok főleg az utolsó harmadban nem bírták a hatalmas iramot. • Magyarországi jégkorongeredméjyek. A magyar jégkorongbajnokságot két mérkőzéssel folytatták. A Postás Közhír 1:1 arányban döntetlenül végzett a Vörös Meteor csapatával, a Kinizsi pedig a Budapesti Postás együttesé^ 11:2 arányban győzte le. A bajnokság élén a Postás Közhír csapata áll 7 ponttal, második helyen a Vörös Meteor és a Ki nizsi csapata állnak. ® Vasárnapi sportműsor. Lengyelország jégkorong válogatottja ma, va sárnap Brnoban a Csehszlovák B válogatott ellen áll ki. Az idei tátrai jégkorong kupát ma a következő mérkőzésekkel folytatják: Sparta—Sverma Jinonice, TP Poprad—ÖSSZ Prostéjov, TP Poprad—Sverma Jinonice, Sparta—ČSSZ Prostéjov. Dubnicán és Trnaván selejtező ökölvívó viadalokat rendeznek. Az országos férfi és női műkorcsolyázó bajnokságot ma fejezik be Prágában. Potsdamban ma este kerül sor a z első idei lengyel-magyar _ válogatott ökölvívó viadalra. • Uj edzőkkel készülnek az idei bajnokságra a magyar NB I..es csapatok. Mint Budapestről jelenítik az OTSB labdarúgó osztálya jóváhagyta több élvonalbeli edző sportkör cseréjét. A magyar NB I.-es csapatokba. budapesti jelentés szerint jelenleg az alábbi edzők működnek: Budapesti Bástya: Bukovi Márton, Budapesti Honvéd: Kalmár Jenő, Budapesti Dózsa: Jávor Pál, Budapesti Vasas; Jeny Rudolf, Csepeli Vasas: Opata Zoltán, Budapesti Kinizsi; Deák Ferenc, Dorogi Bányász: Sós Károly, Győri Vasas: Magyar Ferenc, Salgótarjáni Bányász: Szemző Gyula, Szegedi Honvéd: Polyák Gyula, Diósgyőri Vasas : Tomecsko József, Szombathelyi Lokomotív: Bodola Gyula, Budapesti Postás: Baróti Lajos, Pécsi Lokomotív Csapkay Károly. • A lengyelországi ZS Spojnia férfi és női asztaltenisz csapata más egyesületek játékosaival megerősítve a Német Demokratikus Köztársaságba utazott, ahol több barátságos mérkőzésre állott ki. Ma. vasárnap Lengyelország—Német Demokratikus Köztársaság válogatott mérkőzés lesz. UJ hZO. a Csehszlovákia magyar dolgozok napilapja. - Szerkesztőség: Bratisla-* va. Jesenského 8—10. Telefon: S47-16 és J52—10. Főszerkesztő Lőrincz Gyula. Kiadóhivatal: Pravda, központi kiadóhivatala. Jesenkého 12. Telefón: iizemi Befizetés és lapárusítás 274—74. egyéni előfizetes 262—77. Az UJ SZÔ megrendelhető a postai kézbesítőknél vagy a postahivatalokon is - Előfizetési díj '.í évre 120 Kčs.. A KÉPESKÖNYV előfizetése egy évre a Népnaptárral együtt 100 Kés. — Feladó és irányító postahivatal Bratislava II. — Nyomja a Pravda n. v. nyomdája, Bratislava.