Uj Szó, 1951. november (4. évfolyam, 257-281.szám)

1951-11-11 / 265. szám, vasárnap

UJSZO folytassa tovább az agressziós háborút egész Korea bekebelezéséig — ezek a határozatok világosan beszélnek. E határozatok elfogadásával a közgyűlés nyilvánosan rátért Korea és Kina békeszerető nemzetei elleni agresszió támogatásának és elősegítésének az útjára. Ezen ülésnek csaknem az előestéjén a Biztonsági Tanács többsége az USA és Anglia parancsára ismételten megszegte az ENSZ okmányának legfontosabb elveit azáltal, hogy napirendre vette az Irán elleni brit panaszt, és ezzel megszegte a második fejezet 7. bekezdését, amely megtiltja az egyes államok belügyeibe való beavatkozást. Az Egyesült Nemzetek Szervezetében lévő angol-amerikai csoport ismételten bebizonyitotta, hogy egyáltalán nem törődik az ENSZ alapokmányának fő elveivel, amelyek előírják az egyes államok függetlenségének és fenségjogának figyelembevételét. Elég, ha megemlítjük ezeket a tényeket, hogy minden kétely eltűnjön a felöl, hogy az ENSZ tényleg megszegi a nemzetközi jog alapelvéit és normáit, az ENSZ-ben folytatott amerikai politika csorbát ejt az ENSZ erkölcsi tekintélyén. A gazdasági és szociális tanács a háborús uszítók szolgálatában A gazdasági és szociális tanács ahelyett, hogy megoldaná azokat a fontos feladatokat, amelyek a nemzetek közötti békés és baráti kapcsolatok előfeltételeinek megteremtéséhez, az életszínvonal emeléséhez, a teljes foglalkoztatáshoz stb., szükségesek, el volt foglalva a Korea elleni angol-amerikai agresszió támogatására irányuló intézkedések kidolgozásával. A Tanács többsége a 11. ülésen az USA parancsára jóváhagyta az úgynevezett „Koreának nyújtandó segélyről", és a „Korea „megújításáról" szóló határozatot, amelynek az volt a különleges célja, hogy képmutató és hamis frázisokkal eltakarja a koreai városok és falvak barbár pusztítását és a békés koreai lakosságnak az amerikai repülőkötelékek általi kegyetlen gyilkolását. Ugyanebben az irányban haladt tovább a gazdasági tanács a 12. ülésen is, ahoj minden lépést megtett arra, hogy támogassa az amerikai agressziós politikát gazdasági téren is. A gazdasági tanács többsége egyidejűleg rendszeresen visszautasítja mindazokat a javaslatokat, amelyek a békés gazdaság fejlesztésére és a polgári szükségek fedezésére irányulnak. A gazdasági tanács visszautasította a háborús ipar korlátozására és a polgári ipari termelés fokozására, valamint a mindennapi szükségletű cikkek árainak csökkentésére, a lakosság adóterhének csokentésére, a lakásépítésre kiadott befektetések fokozására és a közegé.<?zségügy, nevelésére stb., irányuló javaslatokat. A gazdasági tanács visszautasított minden javaslatot, amely a béke megőrzését a lakosság életszínvonalának emelését, és a kevésbbé fejlett országok gazdasági fejlődését támogatná. A regionális gazdasági bizottságokban az angol-amerikai tömb, a Szovjetúnió és a népi demokráciák küldötteinek egész sor fontos és építő javaslatát utasította vissza, mely javaslatoknak a célja az volt, hogy támogassák Ázsia és a TávolKelet országai közötti gazdasági kapcsolatok tovább fejlesztését, hogy támogassák a nemzeti ipar és kereskedelem fellendítését, a mezőgazdaság megújítását ezekben az országokban, és még egész sor más javaslatot is. Az amerikai tömb az ENSz-t a háború eszközévé változtatja Az Egyesült Nemzetek szervezete évrői évre, lépésről lépésre mindig jqbban és jobban eltér az alapokmány elveitől, és az Egyesült Nemzetek Szervezete által kitűzött céloktól és feladatoktól. Az Egyesült Nemzetek Szervezete letért a béke és az egyes államok közötti barátságos kapcsolatok támogatásának útjáról. Most más célt követ. Más cél követésére kényszerítik őt az USA, Anglia, Franciaország és a latin-amerikai országokban lévő agresszív erők, amelyek ma az Egyesült Nemzetek szervezetében döntenek a háború és a béke ügyében. Az új háború utáni vájgjr- az új háború meggazdagodási lehetőségei, a hatalmas háborús nyereségek utáni vágy — ezek az ö céljaik és érdekeik. Ez hajtja a monopolista urakat, »a háborúra úgy tekintenek mint egy jól jövedelmező Üzletre, amely horribilis nyereségeket hoz« amint azt J. V. Sztálin a szovjet kormány elnöke mondotta. Az amerikai monopolisták agreszsziós törekvéseit és terveit egész sor állam — az Északatlanti-tömb tagjai támogatják, amelyeknek fontos szavuk van az Egyesült Nemzetek Szövetségében, amely a béke eszközéből a háború eszközévé Válik. »... az Egyesült Nemzetek Szervezete — mondotta J. V. Sztálin — így átváltozik a támadó háború eszközévé és megszűnik az egyenjogú nemzetek világszervezete lenni. Az Egyesült Nemzetek Szervezete most már nem is annyira világszervezet, mint inkább az amerikaiak szolgálatában álló szervezet, amely az amerikai támadók szükségletei szerint működik ...« Ezek a tények megcáfolhatatlanok. Ezen.az úton nem lehet tovább haladni. Itt az ideje, hogy az Egyesült Nem-' eetek Szervezete főíeladatai után nézzen, vagyis hogy ne támogassa a támadókat, akik más országokat fenyegetnek, hanem támogassa azokat, akiket az agresszorok megtámadtak, támogassa a nemzetközi békét és biztonságot, és fejlessze a nemzetek közötti baráti kapcsolatokat. Itt az ideje annak, h.ogy ellenálljon azoknak az agressziós erőknek, amelyek a világot új háborúba kergetik. Az, amit az ENSZ cselekszik, az angol-amerikai tömb külpolitikájának az eredménye, amely tulajdonképpen az ENSZ agresszív magvát képezi. Az USA fontos államtényezői — az elnök, miniszterek és szenátorok, napról napra szítják a gyűlöletet a Szovjetunió és a népi demokratikus országok ellen. Kongresszusuk a törvények egész sorozatát hozza, amely törvények a nemzetek békés együttműködésének meghiúsítására és az új világháború előidézésére törekednek. Az idén például az USA kormánya tovább követvén a Szovjetunióval való kapcsolatok rosszabbodásának útját, elfogadta a Szovjetunióval és a népi demokratikus országokkal való kereskedelmi zárlatról való törvényt és felbontotta az 1947 augusztus 4-én létrejött szovjet-amerikai kereskedelmi szerződést. Nem kerülheti el figyelmünket, hogy az USA kormányának határozatát csaknem egyidejűleg fogadták el azzal, hogy az USA elnökének, Truman úrnak és az USA kongresszusának küldöttsége megjelent a Szovjetunió legfelsőbb Szovjetjének elnökénél N. M. Sverniknál és a Legfelsőbb Szovjetnél és ez a küldöttség a Szovjetunióval való kapcsolatok megjavítását hangoztatta. Nyíltan meg kell mondanunk, hogy az USA kormányának tettei az ilyen kijelentésekkel egyáltalán nem összeegyeztethetők. Nem összeegyeztethető az USA kijelentéseivel főleg az említett kereskedelmi szerződés felbontása, amit nem lehet másként jellemezni, mint olyan eljárást, amely a szovjet-amerikai kapcsolatok további rosszabbodására irányul. Az USA külpolitikájának háborús célja Az USA külpolitikájának támadó jellege világos az egész világ előtt, bár ezt az amerikai kormány el-, akarja titkolni a világ közvéleménye előtt, és az előkészített új háborút védelmi háborúnak állítja be, a Szovjetúnió és más békeszerető országok békepolitikáját pedig támadónak, bár mindannyian tudják, hogy a Szovjetúnió, ahogy már J. V. Sztálin generalisszimusz meggyőző nyilatkozatában kifejezte, nem gondol arra, hogy valamikor is megtámadná az USA-t vagy valamely más országot. Az USA azonban évről-évre növeld hadseregét, haditengerészetét és repülőerejét, a tengeri és repülő katonai bázisok százait építi idegen területen, a katonai szövetségek egész rendszerét alakítja ki, és ezekbe a szövetségekbe bevonják a volt „tengely-államokat" — Japánt, Olaszországot és Nyugat-Németországot is. Az Amerikaíi Egyesült Államok, valamint Anglia és Franciaország és más országok egész sorának gazdaságát háborús vágányokra terelték. Az állami költségvetésekben a legnagyobb rész a háborús kiadásokra, a háború előkészítésére jut. Az USA 1951—52 évi költségvetésében a katonai kiadások hivatalos amerikai adatok szerint 81.8 milliárd dollárt tesznek ki, vagyis 76-szor többet, mint 1939-ben. Truman bevallása szerint, amelyet ez év áprilisi, a kongresszushoz intézett nyilatkozatában tett, a legutóbbi tíz hónap alatt több mint kétszeresen megnagyobodott a felfegyverzett erők száma és a következő költségvetési évben számukat 3.5 millió emberre akarják emelni, ebbe bele nem számítva a különféle katonai tartalékatakulatokban. és a Nemzeti Gárda egységeiben szolgáló kétmillió férfit. Az USA, Anglia és Franciaország felfegyverzett erőinek száma már most többszörösen túllépi felfegyverzett erőiknek számát a második világháború előtti 1939-ben és több mint kétszeresen túllépi a Szovjetúnió felfegyverzett erőinek számát. Emellett azonban ezeknek az országoknak fegyveres erői mind jobban nagyobbodnak. Az USA tovább bővíti háborús iparát, amely a dollárok újabb és újabb milliárdjait nyeli el és ezt a „védelem" a „nemzeti biztonság" érdekeire való hivatkozással leplezik. Az amerikai „Békenyilatkozai" célja a nemzetek becsapása Az amerikai uralkodó körök megkísérlik, hogy a lázas fegyverkezést, a nagylétszámú hadsereg építését, az atomfegyverek gyártását és a katonai támaszpontok építését idegen országokban olyan szükségességnek nyilvánítsák, amely az USA-t, Angliát és Franciaországot állítólag fenyegető veszélyből következik. Nemzeteik megtévesztését az Atlanti-tömb politikájának igazi jellegéről szolgálja az a nyilatkozat, amelyet Franciaország. Anglia és az USA terjesztettek a közgyűlés elé. Ebből a nyilatkozatból világos következtetést lehet levonni, amely szerint ezek az államok folytatni fogják őrült fegyverkezéseiket, az atombomba gyártását és a koreai barbár agresszív .háborút és hogy mindezt ismét a „védelem" és a „nemzetek megszilárdítására irányuló törekvés" érdekével fogják leplezni. Emellett megkísérlik bebizonyítani, hogy a békét csak akkor lehet megőrizni, ha hatalmas katonai gépezetre és erőre támaszkodnak és csak egyedül ilyen körülmények közt lehet kiegyenlíteni a fennálló külpolitikai ellentéteket. Ez az alapvető tétele az amerikai „totális diplomáciának", amelyet ismét buzgón kifejtett Acheson úr, aki megismételte Truman úr tegnapi rádióbeszédét. Ismét lázas fegyverkezési sikereivel dicsekednek és az úgynevezett egyesített fegyveres erők kibővítésével Európában, amelyek Eisenhower parancsnoksága alatt állnak. Azt Ígérik, hogy továbbra Is kibővítik és fokozzák fegyveres erőiket és fegyverkezésüket, amint Truman úr kijelentette, Európában és más világrészekben is, kerüljön az bármennyi időbe, és most is agresszív terveiket a Szovjetunió felől fenyegető állítólagos veszély elleni „erős katonai védelemről" szóló hamis frázisokkal leplezik. Ezzel megismétlik a Szovjetunió békepolitikájának már elavult rágalmazását, hogy megtévesszék nemzeteiket és új világháborúba sodorják őket, amelyet az USA uralkodó körei szerveznek. Már hányadszor kísérlik meg e csalást, hogy megszilárdítsák saját helyzetüket és folytassák agreszszív politikai vonalukat! Ez állandóan ugyanannak a bizonyos politikai „érőnek" megnyilvánulása, amelynek értelmetlenségét ma már minden józanul gondolkodó ember látja, minden trükk ellenére, amelyekhez az új világháború tervezőinek ihletői folyamodnak, hogy hiszékeny emDereket megtévesszenek. Ez a „totális diplomácia" azonban már bebizonyította teljes csődjét. Sőt magában az USA-ban sem szentelik ennek az „erőelméletnek" az egykori figyelmet. És ha most békejavaslatot terjesztenek elő, ha szót fecsérelnek a békéről, ez csak a békét követelő tömegek hatalmas nyomására történik, amelyek már több mint félmilliárdnyi aláírással erősítették meg a békeegyezmény megkötésének szükségességét. Az amerikai közvélemény széles köreiben mind gyakrabban és hatalmasabban hangzik fel az elégedetlenség hangja az „erőhelyzet" politikájával szemben, egyre gyakrabban hallani a kijelentést, hogy ha Amerika továbbra is elutasítja a tárgyalásokat és ha tovább tart a fegyverkezés minderősebb üteme, ennek pusztító következményei lesznek mind az USA-ra, mind a szövetségeseire. Az USA egész külpolitikájának alapját az új világháború előkészítése képezi, amely az amerikai monopóliumok világuralmának meghódítására és gigantikus háborús nyereségek elérésére irányul. Az USA külpolitikája ezért nem a többi országokkal való baráti kapcsolatok kifejlesztésére és megszilárdítására és a nemzetközi együttműködésre irányul, hanem más országok gazdasági rabszolgaságba ejtésére, vagy katonai elnyomására irányul. Az utóbbi időben az USA, NagyBritannia és Franciaország újból szorgalmasan törekszik a béke alleni öszszeefcküvés kiterjesztésére, valamint Nyugat-Németországnak, Olaszországnak, Törökországnak és Görögországnak az új hálWú előkészületeibe való bevonására. Senki előtt sem titok, hogy az USA a főszervezője és ihletője az olyan intézkedéseknek, mint a Pleven-terv és a Schumnan-terv, cmelyek közös célt követnek, — a német militarizmus felújítását és Nyugat-Németország katonai-ipari potenciáljának felújítását és a német rendes hadseregnek és gazdaságnak agresszív célokra való felhasználását. Ezért az USA. valamint Anglia és Franciaország, amelyek engedelmesen követik az USA-t, meghiúsították a külügyminiszterhelyetteseknek a német kérdésről tartott párizsi konferenciáját. Hiábavaló Acheson úr azon törekvése, hogy kedvező megvilágításba állítsa a bojkottpolitikát, amelyet az USA és szövetségesei folytattak a külügyminiszterhelyetteseknek a német kérdésről s-.óló párizsi konferenciáján, amikor majdnem négv hónapon keresztül csak egyhelyben mozogtak A tények Achenson úr ellen tanúskodnak. •• A tények e kísérletek ellen tanakodnak

1 és azt mutatják, hogv éppen az angol-amerikai tömb tette itt is a legtöbb erőfeszítést a tárgyalások meghiúsítására és hogy sikerrel teljesítette azt a szándékát, hogy a konferenciát meghiúsítsa. A külügyminiszterhelyettesek párizsi konferenciájának meghiúsítása után Achenson hívei és követői szeptemberben tanácskoztak Washingtonban és azutŕn megtartották az É^zakatlanti-szövetség ottawai értekezletét azzal a céllal, hogy kiélesítsék és kimélyítsék Nyugat-Németország remilitarizálását és szomszédai megtámadására ugródeszkává változtassák. A sanlranciskói szerződés holt betű marad Éppen úgy, mint a második világháború előtti időszakban, az amerikai arany a háború befejezése óta már néhány éve széles folyamban öm lik a német hadiiparba, hogy ezt az ipart az amerikai monopolisták szolgálatába állítsa, akik mohón vágynak újabb és újabb nyereségekre, az egész emberiség nagy szenvedésének és áldozatainak árán is. Hova irányul és mire vezet az Egyesült Államoknak Japánnal való politikája, ez minden felesleges szó nélkül kitűnik a komédiából, amelyet az USA vezetésével San-Franciskőban játszottak le a Japánnal megkötött úgynevezett békeszerződés aláírásával. Ez a szerződés éles ellentétben áll azokkal az alapelvekkel, amelyeken az igazi békeszerződésnek alapulnia kell, azzal a szerződéssel, amely biztosíthatná a békét a TávolKeleten és kezeskedhetne azért, hogy nem fog megismétlődni a japán agresszió. Nemcsak az USA kormánya, hanem Anglia, Franciaország, Kanada, Ausztrália és néhány más állam kormánya is, amelyek a szerződést San-Franciskóban aláírták, megsértették azokat a kötelezettségeiket, amelyeket 1947-ben, mint a távolkeleti bizottság tagjai vállaltak a Japánnal szemben folytatott politikai alapelvekről szóló határozatban. Ez a határozat kimondta, hogy az említett államok kötelezik magukat, hogy Japánban reformokat valósítanak meg azzal a céllal, hogy megszüntessék a militarista befolyást és megejtsél; a teljes lefegyverzést és hogy Japánnak lehetetlenné tegyék, hogy a jövőben agresszív háborúkat folytathasson. E helyett a japán „békeszerződésnek kezdeményezői és ihletői a különféle katonai szervezetek felújításának útjára léptek éa Japán területén katonai, tengerészeti és repülő támaszpontokat építenek és bővítenek ki, felújítják a japán hadsereget, a japán haditengerészetet és légierőket, Japánt tartósan amerikai katonai fegyverraktárrá és ugródeszkává alakítják át a Távol-Keleten. A Japánnal megkötött úgynevezett békeszerződés összeférhetetlen a békeszerető nemzetek érdekeivel és magának a japán népnek érdekeivel. Ez a szerződés azáltal, hogy Japánra rákényszerítették a katonai csoportba való belépés kötelezettségét, amelynek éle a Japánnal szomszédos államok ellen, elsősorban a Szovjetunió és a Kínai Népköztársaság ellen irányul, a japán népet az ágyútöltelék keserű sorsára ítéli abban az új háborúban, amelyet a támadó Atlanti-tömb készít elő. Ez veszedelmes lépés a nemzetközi kapcsolatokban, amely aláássa a béke ügyét és a nemzetek biztonságát a TávolKeleten. Veszélyes azért is, mert ' a San-Franciskóban megkeli szerződés megállapítja Japánnak az amerikai csapatokkal való megszállásának folytatását a békeszerződés aláírása után is és arra kötelezi Japánt, hogy területét amerikai katonai támaszpontok rendelkezésére bocsássa. A San-Franciskóban megkötött szerződés nem békeszerződés, hanem a távolkeleti új háború előkészítéseiről szóló szerződés. A San-Franciskóban megkötött szerződés megakadályozza a japán népet abban, hogy országát demokratizálja, akadályozza a japán békés gazdaság fejlődését. Ez a szerződés Japánnak olyan országgá átalakításához vezet, amely idegen monopóliumoktól függ, a japán népet megfosztja annak lehetőségétől, hogy életszínvonalát emelje és megakadályozza anyagi és szellemi erejének kifejlesztésében. E szerződés ihletői, az angol-amerikai monopolisták végül nem is törekedtek erre. E szerződésre csak azért volt szükségük, hogy törvényesítsék az amerikai monopólistáknak a japán militaristákkal való katonai szövetségéhez vezető utat. Ez a szerződés nem szolgálhatja és nem fogja szolgálni a béke ügyét. A San-Franciskői szerződés, amelyet a Szovjetunió, valamint a Kínai Népköztársaság, India és Burma, amelyeknek leginkább érdekében áll a Japánnal való békés rendezés, elutasította, örökre holt betű marad. Az USi politikájának alapja a félelem a békétől Az USA jelenleg külpolitikájának alapja a félelem a nemzetközi kapcsolatok békés fejlődésének lehetőségétől, valamint a nemzetközi együttműködés megszilárdításának lehetőségétől. Az amerikai „vállalkozó" körök leplezetlenül elismerik, hogy itt félelem uralkodik a „békeveszély" miatt/ hogy az amerikai tőzsdén, amint nem egyszer állította az amerikai sajtó, a részvények emelkednek, mihelyt valószínűvé válik a koreai háború folytatása és ellenkezőleg, a részvények esnek, amint csak kilátás mutatkozik a béke elérésére. Az amerikai milliárdosok és milliomosok, akik agresszív háborút kezdtek Koreában, amely óriási nyereségeket hoz nekik, görcsösen ragaszkodnak e jövedelemforráshoz és nem szándékoznak kezükből kiengedni az ilyen forráslehetőséget millióik és milliárdjaik megszaporitására. Nyugtalansággal fogadják a koreai fegyverszünet lehetőség ének minden jelét és mindent megtesznek, hogy megakadályozzák a keSzoni tárgyalásokat, jóllehet az amerikai nép épúgy, mint a többi országok békeszerető népei, a háború megszüntetését és a távolkeleti béke hely reállítását óhajtja és követeli. A Morgan-csoport ellenőrzése alatt álló „First National City Bank of New-York" amerikai bank jelentésének júliusi számában leplezetlenül rámutat arra, hogy a fegyverkezési költségek minden csökkentése bonyolulttá teszi a monopólisták helyzetét. Truman, az USA elnöke, az egyik sajtókonferenciáján kijelentette, hogy a koreai fegyverszünet az amerikai fegyverkezési programm meg-