Uj Szó, 1951. október (4. évfolyam, 231-256.szám)

1951-10-20 / 247. szám, szombat

8 UJ szo 1951 október 27 Az apáita tisi Poľana szö őiiifibe lyében lel kell venni a harcot az igazolatlan elmaradás és a munkaerő hullámzás ellen! A napokban meglátogattam az a igazgató elvtárssal találkozva a vál érdeklődtem, ami a terv teljesítésével elvtárs megemlítette, hogy a sajtó h cikkek és mindig csak a szépet és a — Ezt meg is érdemeltük, mert 100 százalékon felül teljesítettük, —­jelenti azt, hogy az üzemben minden és nem kellene kritika alá venni. Kri tesszük, akkor a hibákat, hiányosság pedig itt olyan hiba van, amely sürg — Mi volna e? a súlyos hiba? — — Hiba az, hogy a szövődében és nem teljesítik a tervet. Nagyon gu szak alatt 50 szövőgép is áll, de a d Személyesen meggyőződtem róla, hogy ez így van. Kelemen József szö­vőmester megszámolta azokat a gé­peket, amelyeken nem dolgoznak, ötvenhárom gép volt. ötvenhárom gép ott állt a szövődében némán, gaz dátlanul, mint jelentéktelen ócskavas. Hogy a gépeknek voltak gazdái és kezelői, ahhoz nem fér semmi kétség. De vájjon hol lehetnek, hova mehet tek? Erre a kérdésre a szövődének valamennyi felelős tényező egyfor mán felel: — Cukrászdákba, Vesnákba és hasonló helyekre mentek alkalmazás­ba szövőnőink — mondotta Kovács Béla szövőmester. — Olyan szövőnők mentek el, akiknek többéves gyakor­latuk volt. Hogy miért vándoroltak át ezek a szövőnők a Vesnákba, cuk­rászdákba, erre találó magyarázatot adott valamennyi szövőmester: Ez a munkahtvatal s:vereségé­nek tulajdonítható, mert ha erélyesen felléptek volna, ak­kor ezek a szövőnők még ma is itt vannak és a szövődében nem 92%-ra teljesítik a tervet, hanem 100-on felül. Könnyen ment az áthelyezésük és számuk körülbelül 35—40-et tesz ki. Nagyon helytelen, hogy jó, begya­korolt szövőnők olyan helyre kap­tak áthelyezést, ahol más munka­erők is megállnák a helyüket, akik nek nincs ipari szaktudásuk. Egy jól szakképzett szövőnőt ugyanúgy kell értékelni, mint egy lakatost, vagy esztergályost. A munkahivatalban talán azt gondol­ják, hogy ez nem jelent hiányt szá­munkra. De mennyire hiányzanak! Vagy talán azt hiszik, hogy az új munkaerőknek mi tölcsérrel öntjük a tudást a fejükbe? Nehéz, szívós kitartó munkát igé­nyel, míg egy-egy szövőnőt betaní­tunk. Ha a munkahivatal hasonló hibákat fog elkövetni a jövőben, ak­kor az odavezethet, hogy bányásza­ink kohászati munkásaink baba­kelengyekészítő üzembe kérik át­helyezésüket. A munkahivatalnak fel kellett volna venni a harcot ezekkel a könnyelmű­ekkel. Nem szabad lett volna megtör­ténnie, hogy szakképzett, jól begya­korolt szövőnők ilyen helyen kapja­nak elhelyezést. A még nem dolgozó nőket kell ott alkalmazni. De az is hiba, hogy a munkafegye­lem meglazult, sokan igazolatlanul kimaradoznak a munkából, sokan még nem látják világosan, hogy a fegyel­mezetten végzett munka hazafias kö­telesség és lebecsülik a munkafegye­lem jelentőségét. Lebecsülik azt a kárt, amelyet a közösségnek okoznak a késésekkel és az igazolatlan kimara­dásokkal. Sokan vannak, akik nem gondolják meg, hogy minden nap, de minden perc nagy érték a szocializ­must építő társadalomban. Rengeteg kárt, súlyos nehézségeket jelent tehát, ha akár tíz percet is elpazarolunk a napi 480 percből. Már pedig a szövődében nem per­cekről van szó, hanem napi mulasz­tásokról. De nézzünk csak körül a szövődé­ben, hányan hiányoznak, hányan van­nak olyanok, akik megrövidítették 48 órás munkaidejüket? Nem kell sokat számolni, anélkül is könnyű megérte­ni, hogy az időpazarlás, az igazolat­lan k'tnaradások a terv teljesítésének ellenséfe' Hiszen fí t"rv mindig naoi 480 per­ces munkaidő alapulvételével készül A feTvp'mezetleneken hanem becsületes, lelkiismeretes, fe­gyelmezett dolgozókon alapszik, akik ismerik kötelességüket önmaguk és hazájuk iránt. A terv nem engedheti meg, hogv például a szövődében egy műszak alntt 53 gép álljon. És ugyan­annyi munkanap menien veszendőbe igazolatlan mulasztások következté­ben A terv nem tűrheti el, hogv Petrik Mp-rrtt P n,r e^p] v nélkül menien sža­badsíTn a szahad^ág letelte után sem forrialia el munkahelyét. DP nem­csak Petrik Margit fegyelmezetlen a pátfalusi Poľana textilüzemet. Trebics asztervezés és sok más egyéb iránt kapcsolatban van. Trebics igazgató asábjain már többször megjelentek jót írták az üzemről. a tervet ez év kezdetétől állandóan mondotta. — Azonban ez még nem rendben van, hogy hibáktól mentes tizálni kell üzemünket, mert ha ném okat nem tudjuk kiküszöbölni. Már ős beavatkozást kíván, tettem fel a kérdést, magas a kimaradás meg a fluktuáció akran előfordul, hogy a délelőtti mű­élutáni műszak alatt sem kevesebb. munkában, hanem Bogdán Erzsébet, Losonci Mária, Klimo Jolán, Kürti Erzsébet és kívülük még vagy húszan hasonlóan fegyelmezetlenek. A fegyelmezetlenül dolgozókra né­pünk és békénk ellenségei építenek. A mi tervünk azzal számol, hogy Petrik Margit és követői mind be­csületesen teljesitik kötelességüket és pontosan ledolgozzák munkaide­jüket. • Ha pedig ez valahol még sincs így, akkor a becsületesen dolgozóknak lel kell venni a küzdelmet a íegyelmezeť lenek ellen. S ahol a meggyőzés, a felvilágosító munka, a példamutatás nem vezet eredményre, erélyes rend­szabályokat kell megvalósítani. S a szakszervezeti aktíva támogassa eb­ben a becsületes dolgozókat. Hiszen a munkafegyelem minden lazasága a munkaidő elpazarlása a becsületes dolgozókat is megkárosítja. Petrik Margit szövőnő és vele együtt az igazolatlan kimaradozók miatt jelentékeny idő megy veszendő­be, mert nemcsak ők hiányoznak, ha­nem a sok-sok méter szövet is hiány­zik, amelyet nekik kellett volna szö­niök. Mindazok, akik nem járnak rendszeresen munkába, fegyelmezet­lenségükkel nemcsak a szövődében okoznak zökkenőt, hanem az egész üzemben. Vájjon gondolnak-e ezek a fegyelmezetlen dolgozók arra, hogy a termelési kiesés nemcsak az üzemterv teljesítését • akadályozza, hanem hiányt okoznak az eladásra kerülő szövetmennyiségben is. A fe­gyelmezetlenségek ellen elsősorban az üzemek, műhelyek vezetőinek kell felvenniök a küzdelmet, mert a meddő siránkozás nem segít. Hiába pana­szolják a műhely felelős tényezői, hogy sok a hiányzás az üzemben. Ha visszariadnak az erélyes fellé­péstől, akkor aligha tudják megszilár­dítani a munkafegyelmet. Harcoljanak a művezetők az időpazarlás ellen jobb szervezéssel, a munka jó előkészítésé­vel, a szociálist abérezés érvényesítésé­vel, de egyben szigorú fegyelemtar­tással is, a munkanap teljes kihasz­nálásának megkövetelésével. De nem­csak a művezetők, hanem minden ön­tudatos dolgozó kötelessége, hogy harcoljon a műhelyben mutatkozó fegyelmezetlenségek lazaságok ellen. A kommunisták, a szakszervezeti aktívák járjanak az élen ebben a harcban személyes példamutatással és jó nevelő munkával. Mert első­sorban a jó népnevelő munka fela­data a tervteljesítést akadályozó fegyelmezetlenségek leküzdése. A bizalmi ne hagyjon szó nélkül egyetlen igazolatlan mulasztást, lépjen fel azonnal, ha azt tapasz­talja, hogy egyesek könnyelműsköd­nek. A fegyelmezett munka elvégzésével a magunk és az egész közösség jólétét növeljük. Ha mindez világosan áll előttünk, akkor egyszersmind felis­merjük a munkafegyelem nagy jelen­tőségét is a szocializmust építő tár­sadalomban. Mert mi mást jelent a munkafegyelem pontos betartása, mint hogy öntudatosan teljesítjük hazafias kötelességünket. Tévedés volna, ha azt mondanánk, hogy a szövődé nem rendelkezik be­csületes, lelkiismeretes, hazáját sze­rető munkásnőkkel. Határozottan mondhatjuk, hogy vannak jó szövő­nők és példás munkájukért már több esetben elismeréssel adózott nekik a szövőüzem összmunkássága. Éppen ezért szükséges, hogy meg­említsük azoknak a nevét is, akik megállják helyüket a munka front­ján. Ezek közé tartozik Balázs Ho­na, Szegecs Mária, Trenka Mária, Balázs Rózsi. Pasztorek Mária és még mások, akik felismerték, hogy a munkafegyelem megszilárdítása a terv teljesítésének alapja. Felismerték, hogy a munkaidő teljes kihasználása fontos előfeltétel az új sikerek elérésének, a termelékenység növelésének, a felemelt ötéves terv megvalósításának, a szocialista építés meggyorsításának. KERTÉSZ IMRE A sso&iMizmus építésében a postára is fontos feladatok vár_ nak. És ha a posta nem dolgozik jól, komoly károkat okozhat mun­kánkban. Ha alaposam utánané­zünk az eseteknek, amikor a ki­küldött körlevelek hetek múlva érnek rendeltetési helyükre, ami­kor már érvényüket vesztik, ha eszünkbe jut a Főposta azon alkalmazottja, aki október 15-én 9.30-kor az eltévedt képeslapot visszakapta és szemétkosárba dob­ta, vagy az Alkotó Ifjúság szer­kesztőségének esete: októlnr 5-én adta postára Komáromba az Alkotó Ifjúság kliséit, hogy 15J'e kijöhessen a lap, de a posta jóvol­tából még 15-én sem kapták meg a cs 0magot: arra kell gondolnunk, hogy ez előre kigondolt szabotá­lds! Figyelmébe ajánljuk a posta. ügyi megbízotti hivatalnak az egyr e szaporodó felháborító esete. ket, amelyek aligha véletlenek. Az Alkotó Ifjúság szerkesztősége A CsKP KB elnökségének leve'e Jozeí Krosnár elvtárshoz 60. születésnapja alkalmából A Csehszlovákiai Kommunista Párt Központi Bizottságának elnöksé. ge a következő lewelet küldte. Jozef Krosnáŕnak 60.-ik születésnapja alkalmával. »Kedves Krosnár elvtárs! / 60.-ik születésnapod alkalmával fogadd elvtársi üdvözletünket és jó­kívánságainkat. E jelentős nap alkalmával köszöntünk Téged, a kásosztály hű fiát, aki önfeláldozóan harcolsz a munkásosztály jogaiért, aki fiatal korodtól kezdve résztvettél a munkásosztály harcaiban, fő­ként a prágai proletariátus küzdelmében, melyet a kizsákmányoló ka­pitalisták ellen folytattál a boldog szocialista jövőért* Személyesen résztvettél 1920-ban a Népházért folyó harcban. Mint a CsKP tagja annak megalakításától és a Központi Bizottság tagja 1929-től a prágai munkásoknak szentelted életed munkáját, szervezted a munkásságot az üzemekben folytatott harcra, a tüntetésekre és a munkanélküliek felvonulására. A Szovjet Hadsereg altali felszabadítás után, mint a CsKP első kerületének elnöke fáradhatatlan szervezője vol­tál a prágai nép építő munkájának. N agyrabecsüljük munkádat, mert kitartó szervezője, a munkásosz. tály odaadó harcosa, lángoló szónok és agitátor vagy. Kívánjuk Neked, sok sok évet élj erőben, egészségben és további hasznos munkát fejts ki a Párt és hazánk szocialista építésében. Elvtársi üdvözlettel A CSKP KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK ELNÖKSÉGE. Uj normák, új módszerek - magasabb teljesítmény, emelkedő életszínvonal A dolgozó nép jóléte' az ipari ter­melés fokozásától függ, mert ezál­tal emelkedik az életszínvonal. Jól tudják ezt a vágbesztercei iparos tanoncotthon építésén dolgozó elv­társak. Kőművesek, betonozók és a segédmunkások ezen a hatalmas építkezésen megértették, hogy az eddigi normák a technika fejlődé­sével elavultak, lazákká váltak és új munkamódszerekkel dolgozva, na­gyobb teljesítményt érnek el. A normák felülvizsgálás! kampá­nya során az építkezés dolgozói elhatározták, hogy Tenczer-féle keretben fognak falazni és mind­gyárt az első napokban 150—190 százalékos teljesítményt értek el Bajza elvtárs munkacsoportja új módszer szerint hármasban falazott és 8 óra alatt 19.71 köbméter, sze­mélyenként pedig 6.67 köbmétei A Csehszlovákiai Szovjetbarátok Szövetsége szlovákiai bizottságának irányelvei a kerületek számára FELADAT: A „Csehszlovák-Szovjet Barátság Hónapja előkészítésének keretén belül szükséges a falvakon, városokban, üzemekben, hivatalokban, vállalatok­ban, iskolákban és munkahelyeken az agitkettősök ezreit felállítani a Szov­jetbarátok Szövetsége és a Nemzeti Arcvonal más szervei legkifejlettebb tagjai közül, akik agitációs munkával biztosítják a „Csehszlovák-Szovjet Barátság Hónapja" sikeres lefolyását és jó eredményét. HOGYAN KELL FELALLITANI AZ AGITKETTÖSÖKET? 1. Mindenekelőtt metg "kell tárgyalná az agitkettősök előkészítését a kerü­leti és főleg a járási komissziókban a „Barátsági Hónapra" és a Nemzeti Arcvonal többi szervei felelős funk­cionáriusainak segítségével átvinni ezt a feladatot a Nemzeti Arcvonal többi szervei alapszervezeteire, i 2. Helyi méretekben üzemekben! iskolákban, hivatalokban, stb., fontos, hogy a Csehszlovákiai Szovjetbarátok Szövetsége és a Nemzeti Arcvonal többi szervei a tagsági gyűléseken legfejlettebb tagjaik köréből agitket­tösöket alakítsanak, akik a „Barátsági Hónap" keretén belül széleskörű meg­győző akciót folytatnak a Szovjuetnió­val való barátságunk jelentőségéről és ezt a kampányt összekötik új tagok szerzésével, a Csehszlovákiai Szov­jetbarátok Szövetségébe és előfizetők szerzésével, a Szövetség' lapjára, a Svät Sociailizmu"-ra, valamint meg­ismertetik a lakosságot azokkal a ké­szülő ünnepségekkel, amelyeket a „Barátsági Hónap" keretén belül fog­nak rendezni. (Előadások, kiállítások, filmek, stb.) AZ AGfTKETTÖSÖK FELADATAI: 1. Az agitkettősök feladatai nagyok, főleg azért, meirt a „Csehszlovák­Szovjet Barátság Hónapja" keretén belül valamennyi dolgozónkat még kö­zelebb kell hozni a nagy Szovjetunió­hoz, még jobbam meg kell dolgozóin­kat ismertetnünk a szovjetemberek életével és munkájával, azok sikerei­vel, amelyeket naponta érnek el a békeharcban és a kommunizmus épí­tésében hazájukban és azzal a nagy segítséggé, amelyet nekünk a Szov­etunió naponta nyújt. 2. Az agitkettősök feladata lesz a CsehsVovák Szovjetbarátok Szövetsé­gébe tömegesen új tagokat szerezni, amit meggyőző formában fognak vé­gezni, felhasználva a bel- és külpol> tikai helyzet argumentumait. (Például dolgozóink életszínvonalának állandó emelkedése, építés, 6tb.). A nemzet­közi helyzettel kapcsolatban beszélni kell egyfelől Truman és az amerikai kongresszus között lefolyt tárgyalá­sokról, másfelől pedig Svernik és a Szovjetunió Legfelső Tanácsa között lefolyt tárgyalásokról, Sztálin elvtárs válaszáról, ameiyet a moszkvai Pravda tudósítójának adott, a Szovjetunió igykezetérő! a nemzetközi fórumokon a világbéke megőrzésére és ismer­tetni kell az ő megingathatatlan állás­pontját a háborús gyújtogatok lelep­lezésében. 3. Az agitkettősök további feladata lesz eüőfizetők szerzése a Svät Socia­lizmu számára é6 a „Barátsági Hó­nap" keretén belü* rendezendő ünnep­ségeken való részvételre. 4. Ezen elvi feladatokon kívül az agitkettősöket meg kell tanítani arra, hogy agitáció® munkájukkal szerve­zetileg erősítsék mozgalmunkat, hogy aktivizálják szervezeteink és járási vezetőségeink tevékenységét. AZ AGITKFTTÖSÖK VEZETÉSE ÉS OKTATASA. 1. Rögtön az agitkettősök megala­kítása után a faluban, az üzemben, stb. össze kell hfvni az agitkettősök tagjait gyűlésre, amelyen résztvesz a „Barátsági Hónap" járási előkészítő bizottságának oktatója, aki az illető faluba, vagy üzembe ki van jelölve és az agitkettősök részére részletes ok­tatást tart. 2. Az agitkettősök vezetését hely­ben vagy üzem keretén belül a „Cseh­szlovák-Szovjet Barátság Hónapja" I illetékes helyi bizottsága fogja végez­ni az agitációs központokon keresztül, ahol az agitkettősök tagtoborzó te­vékenysége összpontosulni fog. Az agitációs központok létesítését azért ajánljuk, hogy * tagszerzés ru­galmasabb legyen. Könnyebben eltá­vo'íthatók azok a hiányok, amelyek a kampány ideje alatt észlelhetők lesz­nek. Ajánliuk. hogy minden 8—15 agitkettős fölé egy toborzó központot állítsunk, amely a toborzás ideje alatt állandó érintkezésben lesz a Cseh­szlovákiai Szovjetbarátok Szövetsége heilvi szervezetéve!, ez pedig ugyan­csak érintkezésben lesz a Csehszlová­kiai Szovjetbarátok Szövetsége járási bizottságával. Függelék: Az agitációs segédanyagot (röpcé­dulák ós ep-yéb) az agitkettősök szá­mára a kerületek közvetítésével elegen­dő mennyiségben elfogják juttatni a járásokra. falat emelt. Smatana elvtárs mun­kacsoportja ugyanezt a teljesít­ményt kettesben végezte el. Ezáltal Smatana elvtárs és Toma elvtárs jó példával jártak elől, a többi szak­társaknak. Kmasz elvtárs munkacsoportja sem akar lemaradni. A csoport­ban Kovacsik és Drbul elvtársak dolgoztak. Mindhárman a párt­sajtó lelkes olvasói és mind­annyian tanulmányozzák a hazai és szovjet irodalmat — szakköny­veket, hogy elsajátítsák az élen­járó szovjet sztahanovisták mun­katapasztalatait. A termelés fokozását elősegítik a műszaki intézkedések is. Betonár elvtárs munkacsoportja is műszaki javítás által 160 százalékra emelte a munkateljesítményt. Az SPD munkatelepén sok Ifjú­munkás dologzik. A fiatal elvtár­sak különös lelkesedéssel dolgoznak. Trnik László, Tomana Pál és Mon­csek Pál a falazó munkálatokban 130—150 százalékos teljesítményt érnek el. Labuda elvtárs munka­csoportja Is új munkamódszerrel dolgozik és Tenczer-keretben vég­zi a falazást. Labuda elvtárs mellett Sajtler Ist­ván dolgozik, aki az adminisztráció­ból jött. — Fiatalabb éveimben — mond­ja Sajtler elvtárs, dolgoztam kőmű­vesek mellett, később irodai mun­kát végeztem és a kormányunk fel­hívására ismét a szakmához tértem. Az építészet nagyon szép mesterség. Ma különösen örömmel dolgozunk, mert magunknak építünk. Az új gyárak, kórházak, lakóépületek, is­kolák mind a dolgozó nép javát szolgálják. Repa Mihály minderre beleegye­zően bólogat. Jelenleg Repa elvtárs munkavezető. Annak ellenére, hogy 32 éves, felsőipari szakiskolába megy tanulni. A múltban nem tanulhatott, mert az iskola csak a kiváltságoso­ké volt. Mennyire megváltozott az idő! — Néhány évvel ezelőtt — mond­ja — a téglát kezünkben hórdtuk a munkahelyünkre, nehéz munka volt ez és most ezt a munkát gép vette át. Mindannak ellenére, hogy a gépe­sítés és az újítások könnyítik és gyorsítják a munka ütemét, vol­tak egyesek, akik ez ellen voltak, mert attól féltek, hogy csökken a bér, de rájöttek arra, hogy téves volt az elgondolásuk, mert a szo­cialista rendszerben mindenki a munkája szerint van fizetve. Jelenleg örömmel tanulmányozzák az új munkamódszereket, mert tu­datában vannak annak, hogy na­gyobb munkateljesítménnyel a telje­sítmény fokozásával jelentős \ mér­tékben emelkedik életszínvonaluk, hozzájárulnak a szocializmus gyors kiépítéséhez és ezzel a világbékét erősítik. FERENC ANTAL, levelező, Vágbesztsrce.

Next

/
Oldalképek
Tartalom