Uj Szó, 1951. október (4. évfolyam, 231-256.szám)
1951-10-19 / 246. szám, péntek
NSM IGY KELL NEVELNI! Az öteves terv leiadaiainak fokozásával, az éleződő nemzetközi politikai helyzet és a mindinkább fokozódo, élesede csz'ŕiyharc közepette Í6koiá.nkra újabb, még fontosabb feladatok várnak, mint eddig. Fontos, hogy már alapfokú iskoláink padjaiból is a szocializmusnak ne csak lelkes hívei, hanem lelkes építői és harcosai kerüljenek ki Tehát, hogy iskoláink ezeket az állandóan fokozódó feladatokat teljesíteni tudják, szükséges, hogy tanítóink, tanáraink, nevelőink a legnagyob odaadással és minden lehetőség kiaknázásával végezzék munkájukat. Iskoláink csakis így lesznek képesek eleget tenni a rohamos fejlődés állandóan fokozódó követelményeinek. Ezen a téren már nagyon sízép eredmények mutatkoznak. Vannak példás tanítóink, akiknek sorai állandóan nőnek. Azonban, mint a legszebb vetésben is akad gyom, úgy tanítóink soraiban is akadnak egyének, akik a tanítói hivatást még mindig csak közönséges foglalkozásnak tekintik. Nevelni embereket pedig nem annyit jelent, hogy a kiszabott óraszámot egyszerűen leülik az osztályban s nincs tovább. Egy ilyen esettel találkoztam Kistúr községben, az ipolysági járásban. Lukács László itt az egyik tanító. Értesültem arról, hogy veri a kis elemista gyerekeket. S valóban erről nem is volt nehéz meggyőződnöm. Nemrégiben megvert egy teljesen árva kislányt, akit nagyanyja nevel. Ez a kislány nemrégiben volt operálva s több hétig feküdt a bratislavai kórházban. Nem nehéz elképzelni, hogy ez a verés milyen következménnyel járhatna, ha a seb véletlenül felszakadna. Ez az eset Indított arra, hogy Lukács László tanító urat jobban megismerjem. Lukács László tavaly Ipolynyeken tanított, ahol a CSEMADOK elnöke is volt. Érthető, hogy itt a CSEMADOK gyengén dolgozott. Emellett gazdaságban is dolgozott. Nem tudora pontosan a magáéban-e, vagy valamelyik hozzátartozója gazdaságában. Egy-st azonban biztosan tudok, hogy nem az F.FSz-ben. Érdemes lett volna megállapítani, hogy a tanítóságot, vagy pedig a gazdaságban való munkát tekintette-e mellékesnek?- Mostani munkája a tapasztaltak alapján szintén nem.6zivügye. Az órákra nem készül. El lehet képzelni, hogy nézhet ki az ilyen tanítás?! Egy tanítónak állandóan haladnia kell a fejlődéssel s ezt előadásaiban megvilágítani. Nem elég tudni magát a szakanyagot, de azt vonatkoztatni kell a mindennapi életre is. Ez pedig ma forradalmi fejlődésen megy keresztül. A tudomány napról napra mérföldes lépéseket tesz s ezzel minden tanítónak együtt kell haladnia. Ezért fontos készülni az előadásokra. Természetesen mindez visszatükröződik kis növendékei színvonalán. A kis diákok félnek iskolába menni, mert a hiányosain, vagy egyáltalán meg nem magyarázott anyag nehézséget okoz nekik. Ha pedig nem tudják, megveri őket. Dolgozó népünk a tanítást nem így képzeli el. Lukács László, minderre választ adhat Neked az az apa, aki egész nar> dolgozik, hogy a maga és fia boldogabb jövőjét megvalósítsa, aki osztályod padjában fii. Az anya, aki a nap javarészét szintén a mezőn tölti, meg van nyugodva, hogy kislánya jó helyen van, tanul. Ezek a szülők bizalommal helyezték gyermekük sorsát a Te kezedbe. S te így felelsz meg a bizalomnak? Ne felejtsd el, hogy Téged dolgozó népünk állított az iskola katedrájára, hogy fiait tanítsd szebben, boldogabban élni. S ez szent hivatás! Végy példát a HUKO 15 éves Helenkájáról, aki minden szabad idejét az ott dolgozó cigányok tanításának szenteli. Tanítja őket seívvel-lélekkel, öntudattal. 15 éves gyermeki Még fontosnak tartanám megemlíteni, hogy az ipolysági járásban a lakosság nagyobb része magyar anyanyelvű. Ezek szerint az iskolák nagyrésze szintén magyar. Ennek ellenére a járási Iskolaügyi felügyelő egyáltalán nem tud magyarul. Ez nem helyes, mert, hogy tudja az ilyen ember figyelemmel kísérni iskoláink munkáját? Ezen is határozottan javítani kell! Zsilka László. } Haraszti Gyulának, a bratisla val Magyar Tannyelvő Pedagógiai Gimnázium tanulójának levele szüleihez: Kedves Szüleim! Ne haragudjatok, hogy itt, az de szeretném, ha tanulnának gyermekeik boldogságát, szebb Emlékeztek-é arra, milyen él jut-e, hogy hányan szerettek világ lehetetlenné tette. Én is felszabadulás után vehettem ke hattam a tanuláshoz. Ha látnáto a tanulóifjúság! Valamennyien a szülei is épúgy, azt hitték, meke csak parasztnak való! Ha milyen felszabadultan, boldogan dom Ti is másként látnátok sok Én is vak voltam, míg tanul mi történik körülöttem, nem lá vagyok, mintha egy hatalmas dom, hogy ez a kéz a munkás Ti otthon még mindig nem jobban hallgattok azokra, akik legyen tanító, akik újra háborút Ti még keveset tesztek a béké kor a békeharcról beszélnek, so ő szüleik a szövetkezetben dol ban küzdenek. Én ilyenkor csak tétek meg, hogy a jövőért, a kell. Nektek is, nekem is. Miért hallgattok Inkább más szeretlek Titeket, aki a legjob Kedves Szüleim! Gondolkozz jót akarok Nektek. Rájöttök, ho jövő felé a szövetkezeteken át újság hasábjain írok Nektek, belőle mindazok a szülők, akik holnapját akarják etünk volt régen. Eszetekbe volna továbbtanulni, de a régi közöttük voltam, én is csak a zembe újra a könyvet és látk, hogy mennyire megváltozott olyanok, mint én. A többieknek mint ti, hogy a paraszt gyerlátnátok, hogy azok a fiatalok küzdik le a nehézségeket, tumindent. ni nem kezdtem. Nem láttam, ttam a holnapot De mióta itt kéz vezetne és én most már tuosztály keze, ez a kéz a Párt! látjátok a jövőt, még mindig azt akarják, hogy belőlem ne akarnak, tüzet, vért. nyomort, ért! Itt nálunk az iskolában, mikan azzal dicsekednek, hogy az goznak, a békeharc első soraihallgatok. Ti még nem értetbékéért mindenkinek harcolni ra, mint rám, aki a legjobban bat akarja Nektek, atok rajta és belátjátok, hogy gy a parasztság útja a béke, a vezet. Csókol fiatok: Gyula. Ű&md