Uj Szó, 1951. szeptember (4. évfolyam, 205-230.szám)
1951-09-12 / 214. szám, szerda
1951 szeptember 12 A régi értelmiség szerepe a szociaíi :mus építésében A ,,Szabad Nép" vasárnapi számában rendkívül érdekes és tanulságos cikk jelent meg a régi értelmiség szerepé ről a szocializmus építésében. A cikk jelentős hozzájárulás fontos napi politikai kérdéseinek tisztázásához, ezért teljes egészében közöljÜK. Horváth Vilmos pártonkívüli mérnök, Gál Ferenc pártonkívüli gimnáziumi tanár és mások a Szabad Néphez intézeti leveleikben azt a kérdést vetik fe-, hogy az új, népi, szocialista értelmiség kialakulása hogyan fog halni a régi értelmiség sorsára? A kérdés igen fontos. Nemcsak az ellenség híreszteli azt, hogy a régi értelmiség megbecsülése csak „átmenetig taktika", hogv az új, népi értelmiség majd „kiszorítja", „fölöslegessé" teszi a régieket —• hanem, mint až említett levelek mutatják, a népi demokráciához hű értelmiség egy részében is van valami bizonytalanság. Azt látják ugyan, hogy a rendesen dolgozó értelmiséginek ma olyan erkölcsi és anyagi megbecsülésben van része, amilyenről a felszabadulás előtt általában nem is álmodhatott. De a jövőt sokan nem látják ilyen tisztán. NoS: mi a régi értelmiség jövője, mi a régi értelmiség szerepe a szocializmus építésében? I. Mik az okai annak, hogy a népi demokrácia, a hatalom birtokosává lett dolgozó nép olyan óriási erőfeszítéseket tesz az új, népf értelmiség megteremtésére? Két főoka van. Az egyik: politikai ok. Ránk is teljes mértékben érvényes az, amit Sztálin elvtárs 1931-ben a Szovjetunióról mondott: „ ... nekünk nem akármilyen vezető emberek és mérnöki és technikusi erők kellenek. Nekünk olyan vezető emberek, mérnökök és technikusok kellenek, akik meg tudják érteni országunk munkásosztályának politikáját, képesek ezt a politikát magukévá tenni és készek azt lelkiismeretesen megvalósítani. És mit jelent ez? Ez azt jelenti, hogy országunk belépett a fejlődésnek abba a szakaszába, mikor a munkásosztálynak meg kell teremtenie a maga számára a saját üzemi és technikai intelligenciáját, amely meg tudja védelmezni a termelésben a munkásosztály, mint uralkodó osztály érdekeit. Egyetlen uralkodó osztály sem .lehetett meg a saját intelligenciája nélkül. Semmi alapunk sincs kételkedni abban, hogy a Szovjetunió munkásosztálya sem lehet meg a saját üzemi és technikai intelligenciája nélkül. A szovjethatalom számbavette ezt a körülményt s a közgazdaság minden ágában megnyitotta a főiskolák kapuit a munkásosztály fiai számára, önök tudják, hogy a főiskolákban ma a munkás- és parasztif júság tízezrei tanulnak. Míg azelőtt, a kapitalista rendszerben, a főiskolák az úri gyerekek monopóliuma voltak, addig ma a szovjetrendszerben, a munkás- és parasztifjúság a főiskolai hallgatók közt az uralkodó csoport. Kétségtelen, hogy iskoláinkból hamarosan ezrével kapunk új mérnököket és technikusokat, iparunk új vezetőembereit.' Azt jelenti-e ez, hogy csak az új értelmiség értheti meg a népi demokrácia politikáját, szolgálhatja szívvel-lélekkel a szocializmus építésének ügyét? Semmiképen sem. De igenis jelenti azt, hogy az értelmisée a maga egészében csak akkor fog teljes egységbe összeforrni a munkásokkal és dolgozó parasztokkal, ha igen jelentős mértékben felfrissül, megújul a népből jött új értelmiség beáramlása következtében. II Mi a biztosítéka annak, hogy ez a beáramlás megújulás nem jár együtt a régi értelmiség kiszorításával? Azt mondottuk, hogy két főok miatt folyik nálunk olyan hatalmas ütemben az új értelmiség képzése. És a második ok egyszersmind biztosítéka annak is, hogy á népi értelmiség feladatai a jövőben csak nőni fognak. Arról van szó, hogy kibővített ötéves tervünknek hatalmas feladatai gazdasági és kulturális téren egyaránt rendkívüli mértékben emelik az értelmiségi munka jelentőságét. Népgazdaságunknak ilyen méretű fejlődését csak az eddiginél sokkr- magasabb műszaki színvonalon, a tudomány és technika minden vívmánvának alkalmazásával lehet elérni. Ehhez mindenekelőtt a tudományt és technikát jó! ismerő és alkalmazn-' tudó, nagyszámú káderekre van szükség. A kapitalizmus a maga értelmiségét minden nehézség, úgvszó'ván minden gond nélkül teremtette meg. Vele együtt alakult eiz ki épolvan fokozatosan. ahogyan a kapitalizmus gazdasági formái kifejlődtek, még mielőtt a polgár: forradalmak elseperték vo'na a feudális rendszert Még a nagyipar manufakturaszerű kialakulására vonatkoztatva mondji Marx, hogy „a tőkés, aki mentesült a fizikai munkától, most már az egyes munkások és munkáscsoportok közvetlen és folytonos felügyeletének a funkcióját is a bérmunkások külöpös fajtájára ruházza át. Miként a hadseregnek tiszti ét altiszti kara, a tőkés parancsnoksága alatt összeműködő munkásseregnek is ipari tisztekre (igazgatók, managerek) és altisztekre, (munkafelügyelők, művezetők, mesterek) van szüksége, akik a munkafolyamatot a tőkés nevében irányítják. A felügyelet munkája ezeknek az embereknek kizárólagos funkciója lesz." (Tőke I, 358. oldal, Szikra.) Ellentétben a Marx által leírt fejlődéssel — a szocializmusnak a proletárdiktatúrán és a termelőeszközök köztulajdonán alapuló gazdasági formái nem alakulhatnak ki már a kapitalizmusban. Éppen ezért nem alakulhat ki hatalomrajutása előtt a munkásosztálynak saját értelmisége 6em. Ennek , megteremtése hosszú éveket igényel, s ezért ötéves tervünk .példátlanul nagyszabású intézkedéseket tartalmaz a szakkáderek kiképzésére is Bármilyen nagy erőfeszítéseket (eszünk is azonban e téren, a káderhiány enyhítésére döntő módon már csak a második ötéves tervünk során számíthatunk. De tervünk végrehajtását nem tehetjük ettől függővé, mint ahogy a szovjetnép sem halasztotta <el az első nagy sztálini ötéves terv végrehajtását addig, amfg a szükséges szakkádereket kiképezte. Az építés menete közben kell ezt biztosítani és addig is meglévő és évről évre, ha még lassan is, de szaporodó értelmiségi kádereink fokozottabb, lelkesebb, szervezettebb, önfeláldozóbb és több kezdeményezést tanúsító munkájával kell a hiányt pótolni. Ezért az úi káderek tömeges kiképzése mellett a legnagyobb figyelmet kell fordítanunk régi értelmiségünkre. Pártunk ebben a kérdésben is a lenini-sztálini támlást követi. „Ha összes Vezető intézményeink — mondotta Lenin a szakszervezetekről 6zóló beszédében —, vagyis: a kommunista párt, a szakszervezetek, a szovjethatalom nem érik el azt, hogy mint a szemük fényét, úgy őrizzünk minden egyes szakembert, aki lelkiismeretesen, szakértelemmel és szeretettel végzi dolgát, még ha eszmeileg tökéletesen távol áll is a kommunizmustól, akkor semmiféle komoly sikerről a szocialista építés munkájában szó sem lehet... Senki sem fogja valamennyire is jól működőnek elismerni az olyan intézményt, amelyben nem folyik tervszerű és gyakorlati eredményekkel járó munka abban az Irányban, hogy a szakembereket minder szükségessel ellássák, legjobbjaikat ösztönözzék, érdekeiket védelmezzék és óvják, stb." A Bolsevik Pártnak ez a lenini politikája meg is. hozta a kívánt eredményt. Az orosz tudomány legjobbjai közül olyan világhírű tudósok, mint Pavlov, Karpinszky, Timirjazev, Micsurin, Ciolkov'szky és még 60-kan mások szívvel-lélekkel a szovjethatalom oldalára álltak és példájukat fokozatosan követte a régi értelmiség nagy része is Nagy segítséget nyújtottak az ország helyreállításában és később a szocializmus építésében, az új_ káderek tömeges kiképzésében. Saját maguk is hagy fejlődésen mentek keresztül, annnak ar óriási támogatásnak révén. amellyel s-Szov jethatalom a tudomány és a technik? fejlődését előbbreszi. Pártunk és népi demokráciánk az anyagi és erkölcsi ösztönzés minden eszközével törekszik arra, hogy a régi értelmiség azt a tudást és tapasztalatot, amelyet a régi Magyarországon elkerülhetetlenül a kapitalista uralkodó osztályok szolgálatába kellett ál'íta- ' nia, nia a szocializmus szolgálatába állítsa. Mint Révai elvtárs pártunk II. kongresszusán mondotta: „Van egy elég jelentős része a régi polgári értelmiségnek, amely becsületes munkával szolgálja a népet, szaktudását a szocialista építés szolgálatába állítja, anélkül azonban, hogy már meggyőződésében, világnézetében is a munkásosztály mellé állt volna. A polgári értelmiségnek ezt a részét meg kell becsülnünk, támogatnunk kell és türelmes nevelő munkával kell megnyernünk nemcsak munkáját, hanem lelkét is." Mi az osztályalapja annak, hogy népi demokráciáink a régi értelmiséget meg akarja és meg tudja nyerni ? Az, hogy a kapitalizmusban kialakult értelmiségnek csak jelentéktelen része volt személyében is tőkés vállalkozó, részvenyes, míg a túlnyomó többsége maga is kizsákmányolt volt. Az értelmiség tehát nem osztály. „Az értelmiség... — tanítja Sztálin elvtárs — soha nem volt és nem is lehet osztály. Az értelmiség mindig olyan réteg volt és az is marad, amely tagjait a társadalom összes osztályaiból tobo rozza." Ez a körülmény teszi az értelmi ség zömét megnyerhetövé a szo cializmus számára, ha meggyőződik arról, hogy egyéni érdekeit — nem csak anyagi, -de műszaki, tudomá nyos és erkölcsi tekintetben is — a szocializmus sokkal messzebbmenően elégítheti ki, mint a kapitalizmus. m. De mindez még mindig csak a jelen — mondhatná a jövője miatt nyugtalankodó régi értelmiségi. Mi lesz, ha az új értelmiség tízezrével fog kijönni az egyetemekről és főiskolákról? A szocializmus egyik végső célja az összes dolgozóknak mérnöki technikai ( szívonalra való emelése Ilyen körülmények között az új értelmiség, bármilyen nagyszámú legyen is, sohasem válhat olyan sereggé, amely a tudomány és technika terén egyetlen hasznos munkát végző embert is kiszoríthatna helyéről. „Ml sem tévesebb, mint ez a hiedelem — mondotta erre vonatkozóan Rákosi elvtárs. — A szocializmus számban és jelentőségben rendkívül meg fogja növelni az értelmiséget... ez ... a magyar értelmiség olyan megújhodására, jelentőségének és tekintélyének olyan megnövekedésére vezet, amiről a kapitalizmusban szó sem lehetett." „A magyar értelmiség előtt — folytatta Rákosi elvtárs — egyre világosabban áll, hogy fejlődésének lehetőségei tulajdonképpen csak most kezdenek kibontakozni." Miben állnak ezek a lehetőségek ? Először is szocialista építésünk óriási méreteiben, amely kizárja azt, hogy bárki is feleslegessé váljon, aki tudásával és tapasztalataival az épitésben segíteni tud. Má sodszor, a szocialista társadalom érdekességében a tudomány és a technika korlátlan fejlesztése terén és abban, hogy minden hasznos alkotó kezdeményezés ténylegesen meg is valósuljon. Harmadszor, a régi értelmiség tudása és tapaszta-lata nélkülözhetetlen számunkra gazdaságunk tervezési és szervezési feladatainak, iparvezetésünknek műszakilag és tudományosan helyes megoldásához. Negyedszer, régi értelmiségünk tudására és munkájára szükség van új kádereink kiképzésében, ami nemcsak az ország érdeke, de magának a régi értelmiségnek is, mert enélkül képtelen lenne a reá háruló feladatokkal megbirkózni. Végül,- de nem utolsó sorban: pártunk világnézetéből, erkölcsi felfogásából, a szocializmus lényegéből következik, hogy megbecsüli, értékeli, nem hagyja parlagon heverni a szaktudást, a tehetséget, a munkakészséget. IV. Az ötéves terv, népünk ragyogó jövője, egyszersmind az értelmiség jövője is. 1954-ben a középiskolai tanulók létszáma eléri majd a 165 ezret, az egyetemek és főiskolák hallgatóinak száma az 53 ezret. Mérnökök, tanárok, orvosok, mezőgazdászok tízezreit kell kiképeznünk. Ezt a hatalamas felnevelendő új kádert nemcsak oktatni kell, hogy elsajátítsa a szakmai ismereteket, de azután is, mikor már kikerültek az életbe, szükség lesz arra, hogy támogatást kapjanak azoktól a szakemberektől, akiknek a tudását már hosszú évek tapasztalata és gyakorlata egészíti ki. Valójában tehát a kérdés nem az, hogy feleslegessé vállik-e a régi értelmiség, hanem sokkal inkább az okoz gondot, hogy vájjon elegendő lesz-e meglévő értelmiségünk é3 tudunk-e minden szakmáját szerető és munkáját lelkiismeretesen végző értelmiségi dolgozrt „úgy őrizni, mint a szemünk fényét", hogy eleget tehessen mindannak, amit tőle várnak. Ebből a szempontból legjellegzetesebbek a tudomány fejlesztésére irányuló áldozataink, óriási összeget, 1700 millió forintot irányoz elő tervünk a tudományok fejlesztésére. Uj, hatalmas kutatóintézetek létesülnek, mint amilyen például az elektrotechnikai, hidrológiai, a központi vegyészeti, szilikátkémiai intézet. Bővülnek és erőA japán nép békeharca Japánban még nem felejtették el, mit jelent a háború. A japán imperialista agressziók több évtizedig tartó sorozata — amit a fasiszta tábornokok és monopoltőkések soviniszta frázisokba burkolva dicsőitettek — a japán anyák számára elvesztett férjeket és fiukat, a munkások és parasztok számára fokozott robotot jelentett. Hirosima és Nagaszaki életben maradt lakosai sem felejtették el, hogy városukat barbár módon elpusztították az amerikai atombombák. A Japánt megszállva tartó amerikai imperialisták gondoskodnak arról, hogy ma is a háborúról beszéljenek, a háborút érezzék Japánban. A Novoie Vremja című folyóiratban, néhány hónappal ezelőtt, V. Krilov így jellemezte a japáni helyzetet tokiói levelében. »Japán napjainkban fegyveres táborra hasonlít. Fegyverekkel és lőszerekkel megrakott teherautók dübörögnek a városok utcáin és az amerikai katonai támaszpontokhoz vezető országutakon, megremegtetve a vékonyfalú japán házakat. Éjszakánként a lakosok szorongva hallgatják a .jeepek üvöltő szirénáit, ezeken az autókon kisérik az amerikai katonai rendőrök, a reoülőterekről a kórházakba" a sebesülteket szállító mentőkocsik hosszú sorát. Az amerikai repülőgépek, állandóan ott zúgnak a levegőben. A japán hadianyaggyárak éjjel nappal .dolgoznak...« A Josida-kormány amerikai parancsra megkezdte a japán fasiszta hadsereg újjászervezését. A saitó, rádió, a könyvek és az amerikai filmek állandóan szítják a háborús hangulatot. A Háborús készülődés, a fegyverkezés gazdaságilag is egyre nehezebbé teszi a japán dolgozók életét. Az amerikai megszállási költségeket, a katonai repülőterek, a hadicélokat szolgáló közlekedési vonalak építését és fenntartását a japán nép fizeti. Az amerikai tőkések kezébe került japán monopóliumok mesés összegeket keresnek a háborús készülődésben, a munkások reálbére azonban a háború előttinek a felét sem éri el. A teljes és részleges munkanélküliek száma 18 millió. . A japán nép tudja, hogy a munka-' 4rt, az emberi, éfetért való.harc.szorosan összefügg, a háhorú elleni harccal, az amerikai imperialisták és bérenceik elleni küzdelemmel. Ezt a tudatos harcot a munkásosztály és annak élcsapata, a Japán Kommunista Párt vezeti. Ezért növekedett olyan hatalmasra a Japán Kommunista Párt. Amikor a Szovjet Hadsereg hat évvel ezelőtt szétzúzta a japán fasiszta haderőt és a börtönökből kiszabadultak a kommunisták vezetői, a Pártnak alig néhányszáz tagja volt. Ma a Párt köré tömörülnek az ország összes haladó, békeszerető erői. Az 1950 júl. megtartott választásokon — a rendőrség és a fegyveres fasiszta banditák terrorja ellenére — már hárommillió dolgozó adta le szavazatát a Kommunista Pártra. Az amerikai megszállók és az őket kiszolgáló Josida-kormány háborús politikájuk legfőbb akadálya: a Japán Kommunista Párt ellen irányítják legdühödtebb támadásaikat. A Párt vezetőit a véreskezű MacArthur kezdeményezésére megfosztották a szabad tevékenység lehetőségétől. A Központi Bizottság helyett ezért ideiglenes központi vezetőszervvel az élén folytatja harcát a Kommunista Párt a békeszerető demokratikus Japán megteremtéséért. Egyre határozottabban és egyre szervezettebben vesznek részt ebben a küzdelemben a munkásosztály, a • dolgozó parasztság és a japán értelmiség legjobbjai. Bár az imperialistáknak sikerült egyes szakszervezetek vezetőségébe becsempészni jobboldali szociáldemokrata és más munkásáruló ügynökeiket, a tömegek mégis mind harcosabban szállnak szembe az amerikaiak és a Josida-kormánv háborús és nyomorpolitikájával. A szakszervezetek több mint hétmillió munkást és tisztviselőt egyesítenek. 1,200,000 tagja van a haladó parasztok szövetsé- . gének és mintegy négymillió ifjú harcol szervezetten, a Hazafias Front .,tagjaként hazája függetlenségéért, de- .' mokratizálásáért és békéjéért. Amikor mult évben a Josida-kormány amerikai parancsra törvényellenesen, a potsdami és jaltai határozatok nyilt megsértésével, megnyirbálta a japán nép demokratikus szabadságjogait, 270.000 munkás és alkalmazott lépett tiltakozó sztrájkba. A sztrájkhullám a rendőrség, fasiszta terrorja ellenére tovább terjedt és hó- . napokig tartott. Voltak hónapok, amikor több mint egymillió dolgozó sztrájkolt az országban. Fokozódott a japán nép békeharca az amerikai imperialisták koreai rablótámadása után — amikor az amerikaiak nemcsak Japán támaszpontjait ' és hadianyaggyárait, hanem embereit is, rendőröket, katonákat, katonai segédcsapatokat kezdtek felhasználni a ' koreai nép elleni aljas orvtámadá r sukhóz. A Koreába irányított japánok táboraiból százával szöktek meg az emberek. 1951 elején újabb sztrájkhullám keletkezett Japánban. Egyedül Kiusiu szigetén 369.000 bányász sztrájkol. A Japán dolgozók harca egyre szorosabban fonódik össze azzal a világméretű küzdelemrhél, amelyet a népek vívnak a béke védelmében. A stockholmi :békefelhívást hétmillió japán írta alá. Nagy lendülettel folyik — a rendkívül nehéz, ellenséges légkörben — a Béke Világtanácsa berlini felhívásának ismertetése és az aláírások ; gyűjtése. Až öfhata'lom közötti béke-;' J f 'egyezményt követelő felhívást a nyir f közepéig már mintegy egymillió ember írta alá. Ugyanakkor hatalmas népi mozgalom van kibontakozóban Japán újrafelfegyverzése, amerikai katonai támaszponttá változtatása ellen. Ebben a harcban a munkásosztály mellett a lakosságnak minden békeszerető rétege részt vesz. A japán tudósok például felhívásukban a többi között ezt írták: »Elhatároztuk, hogy minden körülmények között kiállunk a háború ellen és az olyan politika ? ellen, amely azt eredményezheti, hogy katonai támaszpontokat adunk Japan területén bármely országnak*. A japán dolgozók azért küzdöttek, ; hogy olyan japán békeszerződés jöjjön létre, amelyet a TáVol-Kelet békéjében érdekelt valamennyi ország, tehát mindenekelőtt a Szovjetúnió és a Kínai Népköztársaság js, magáévá tesz és amely a potsdami és jaltai egyezmények értelmében biztosítja Japán demokratikus és békés fejlődését. \ Szívvel-lélekkel azonosítjuk magunkat a Szovjetúnió békepolitikájávai, mely eddig is védelmezte a japán riép érdekeit az amerikai imperializmus háborús mesterkedéseivel szemben és amely a sanfranciscói békekonferencián ismét felemelte szavát és latbaletette hatalmas tekintélyét Japán és az egész világ békéjének biztosításáért. södnek a meglévő kutató intézményeink is. E napokban nyilt meg a Vasipari és Fémipari Kutatóintézet, amely ezen a szakterületen egyike a legnagyobbszabású kutatóintézeteknek. A tudományos kádereinkről való anyagi gondoskodásra jellemző például az, hogy ez idén nyolcszáznál több tudományos dolgozó részesül fizetésen felül rendszeres tudományos pótdíjban és mintegy 700 tehetséges fiatal szakember akadémiai ösztöndíjban. Bevezettük az ašpirantúra intézményét és ez idén már többszáz fiatal tehetségnek fogja népi demokráciánk biztosítani azt>, hogy három éven át tudományos továbbképzésével foglalkozzék, legjobb tudósaink vezetése mellett, minden anýagi gond nélkül. Nyilvánvaló tény, hogy régi értelmiségünk zöme egyre nagyobb megértéssel fogadja népi demokráciánk irántuk való figyelmét gondosságát és az új értelmiséggel vállvetve veszi ki részét a munkásosztály oldalán a szocializmus építéséből. Bizonyítja ezt számos nagyjelentőségű, Kossuth-díjjal és egyéb kitüntetésekkel jutalmazott tudományos és műszaki eredmény,! tudományos műszaki egyesületeink társadalmi munkájának hatalmas fellendülése; értelmiségünk egyre fokozódó részvétele a szocialista versenyben és Sztahánov-mozgalomban. Mi az, ami akadályozza a fejlődésnek ezt a folyamatát? Két veszély fenyeget: egyfelől az éberség elszenderedése, a régi tőkés szakemberek jelentőségének túlbecslése, amelynek veszélyére Rákosi elvtárs többízben is figyelmeztetett. Nem szabad elfelejteni a MAORT-, a Standard-perek tanulságait. A másik — nem kevésbbé komoly és fenyegető veszély: a kötelező éberség felcserelése a régi értelmiség iránti bizalmatlansággal, gyanakvással, amely nem egyszer odáig fajult, hogy országos érdekeket semmibevéve mellőznek, félreállítanak régi szakembereket alapos ok nélkül, gyáva opportunizmusból, „önbebiztosításból". Pártszervezeteinknek, állami szerveinknek keményen fel kall lépniök. Ez elengedhetetlen feltétele, hogy a becsületes, régi értei- • miség bekapcsolódása a szocialista őpítőmunkába töretlenül továbbhaladjon előre. Hevesi Gyula
