Uj Szó, 1951. augusztus (4. évfolyam, 178-204.szám)

1951-08-23 / 197. szám, csütörtök

1951 augusztus 23 ­J L— msm ­'ASZTALOS ISTVÁN: Szét fíioaiiaít nem inďnL Asztalos István, a Román Népköztársaságban élő magyar író idén iro­dalmi munkásságáért megkapta a Román Népköztársaság államdíját. zSzél fuvatlan nem indul« című regénye, amelynek egy részletét itt közöljük, egy erdélyi faluba vezeti az olvasót. A felszabadulás utáni falu szegényparasztjai, románok és magyarok, közös erővel nekilátnak a mun­kának s ezt a közös munkát szeretnék megakadályozni, soviniszta gyűlölkö­déssé változtatni a falu kulákjai és papja. Mint mindig, ebben az esetben is a Párt útmutatása az, amelynek se gítségével leleplezik és legyőzik az el­lenséget. A román és magyar dolgozó parasztok közös harcának eredmé­nyeként megalakul a szövetkezet. \ A kiváló író legjobb írása ez a regény, a romániai magyar irodalom egyik legjelentősebb alkotása. Legnagyobb ereje a realista ábrázolás, a regény alakjainak húsból és vérből való megformálása. Külön nagy erénye szép magyarságú nyelve és ízes, de soha sem öncélú humora. Nincs egyet­len fölösleges mondata s ezzel példát mutat arra, hogyan lehet a lényeg közlésével igazán művészi módon meg jeleníteni a dolgozó emberek életét. Másnapra teletelt a falu mindenféle I beszéddel. Szanaszét beszélgették az emberek: — »A Játos-fiú reálőtt Köny­vesre.* — >Bakó Baktert hét helyen szúrták meg.* — >A két Muresán húsz legénnyel ment szétverni az előadást* — meg más ilyenféle híreket. Az ilyesmiket mind az olyanok híresz­telték, akik ott sem voltak az előadá­son, csak hallották a dolgokat. Per­sze mind olyanoktól hallották, akik szintén hallották valakitől. De akármit is beszéltek az emberek, tény az, hogy most már Könyvesék mellé állt a fa­lu. — Hiszen azok gyilkosok! — mon­dogatták. — Lám mégis csak Köny­veséknek van igazuk: a nagygazdák uszítják egymásra a falut. Rögtön összefognak a Muresánok a Játos meg Gangos-félékkel, ha hasznukról van szó. A szövetkezet fáj nekik... Különösen Bakó Baktert sajnálják a faluban. Mert könnyű ám Todorán Pávelnek meg Kocsis Kicsinek vere­kedni; kemények, erősek, de hogy az a /szálában vékony kicsi ember meg­szúrassa magát a Pártjáért, hát nem akármilyen ember teszi meg. Boldizsárné Leveses megpróbálja ngyan odafordítani a dolgot: »Nem is igaz, hogy a Játos Fülep fia kezdte, mert ahogy ő látta, Bakó Bakter ütött először. S a városi munkások lőttek a lámpára.* ­De beszédjére még a vén Kalári sem bólogat. — Menj már, ne beszélj ilye­neket! Ismerjük mi a Játos fiát, meg a Muresánokat... Csak nagygazdáné vagy, hozzájuk húzol. Aztán a váro­siak igazat beszéltek... Ezt ti már el kell viseljétek — mondja. A vén falu­nyelve is látja már, hogy merre fúj a szél s nem bolond most olyanokat pletykálni, amiért letácsolja a falu. Bakó Bakter pedig három napig ágyban kell üljön. Nem akar, dehát Könyvesek ráparancsoltak. Aztán nem I győzi csodálni, hogy naponta meny­nyien látogatják. Még a középgazdák is felkeresik s kívánják neki a gyó­gyulást. Az asszonyok meg hordják neki a tyúklevest. Igaz, hogy most erősen pusztulnak a tyúkok a faluban, ahol ťsak van, mindenütt vágják, hogy kárba ne menjenek, dehát megehetnék ők is. Bakó elvtárs már restelli a dol­got. — Nem vagyok én állapotos asz­szony! — morogja mérgesen Hajts Klárinak, mikor az már másodszor is beállít hozzá egy kandér tyúkhúsle­vessel. Todorán Pável egy liter vörösbort hozott neki a városból. — Pótoljad, ami elfolyt — mondja neki. A pénzt úgy adták össze rá az elv­társak. Kocsis Kicsi egyedül akarta állni az egészet, de nem engedték. — Hadd csak, pótoljon mindenki — erős­ködött Boldizsár Kácsi. Csak Köny­vesnek és Nyáguj Vaszinak nem szól­tak, azok mindig az italozás ellen be­szélnek s féltek, hogy még elrontják a dolgot. — Na, mi van Pável? Mondjál már valamit — kéri Bakó Bakter Todo­ránt, mikor az beviszi neki a bort. — Hát bíró leszel, az van — mond­ja neki Todorán. — Ki te? Miért? — képed el Bakó Bakter. — Hát Mákó Gyuri meglógott, az­tán Könyves elvtárs Nyáguj Vaszival, meg Boldizsár Farkassal ma délelőtt sorra járták a falut, hogy ki legyen a bíró. Alég a kőzépgazdák se bánják, hogy te legyél. A Bakó Bakter felesége szipogni kezd rögtön. — Most akkor tényleg megölik — sírja ijedten. Todorán reánéz mérgesen. — ölik a nyavalyát, abbahagyják ők most már az öldösést, legyen ma­ga nyugodt. — De Bakó Bakter nagy zavarban van. —>. De hogy lehessek én bíró, ha egyszer soha életemben nem voltam — hökken meg hirtelen. — Hát aztán? Könyves elvtárs azt mondja, ez a pártmunka. Bakó Bakter erre még jobban meg­hökken s már nem is mer mérgesen beszélni. — De hogy legyek bíró, az istenbe bele! — Hát én hogy leszek boltkezelő?! Mert odatesznek. Azt mondják, senki se születik egyből boltkezelőnek. Meg lehet azt tanulni. Számolni tudok, az igaz, de... — Hát tudja a jóságos fene!! — mondja TodoWn. A t igazság az, hogy nagyon is sze­retne ő boltkezelő lenni s most azťan borzasztóan fél, hogy még tényleg az lesz. Mióta Nyáguj Vaszi megmondta neki, hogy őt gondolják boltkezelő­nek tenni, nem is tud soká egyhelyben megállni. Mind a szorzáson és osztá­son töri a fejét s alig várja, hogy este legyen, hogy odahaza titokban neki­ülhessen s kipróbálja a számtant. In­kább le se fekszik reggelig, de már meg kell nyugtassa magát, gondolja. Igy hát Bakónál sem tud sokáig ül­ni, máris elköszön tőle s megyen. Otthagyja az elvtársat tele izgalom­mal. Bakó ül az ágyban, Bakóné pedig áll a kemence mellett. Bakó néz maga elé. Bakóné meg nézi Bakót. Az em­berben váltakozik az öröm az aggo­dalommal, az asszony sóhajtozik. — Azt hiszed, azok csak annyiban hagyják? — mondja az urának. — A! — legyint Bakó türelmetle­nül. — Kiütjük tni a fogukat! — Nem a nagygazdák izgatják őt mostan. — Igen, de ott írni is kell sokat — mondja neki az asszony. Bakó ránéz mérgesen. — Na nézz oda! Ez lebeszéli az embert akarattal... Hát tán én nem tudok írni? — kérdi dühösen.' Aztán egy darabig hallgat, végül tü­relmetlenül fordul az asszony felé. — Adj már egy papirost s ceruzát! Hadd lám, mit tudok... Todorán pedig megyen a Párt felé. Nincs különösebb oka, hogy odamen­jen, de megszokta már, hogy úgy men­jen oda, mint aki hazamegyen. A feleútnál szembetalálkozik Bol­dizsár Kácsival s messziről újsá­golja: — A két Muresán-fiút még a délben apjostól együtt felvitték az őrsre. A Gangos unokaöccsét is felvitték. Két legény bevallotta, hogy leitatták őket emelkedő falu, fejlődő, egyre boldo­gabb világ tárul az olvasó elé Du­mitriu kisregényeiből. Olyan világ, amelynek a fejlődése harcon múlik, mindennapos kemény küzdelem a régi világ ellen. Mesteri erővel leplezi le az író ezt a régi, pusztulásra ítélt világot. Megjeleníti előttünk a pá'.in­kabűztől átitatott kulákok összejöve­telét, amelyen gyilkosságokat, rom­bolásokat terveznek, elénk állítja az­erdei kunyhót, amelyből patkány mód­jára menekülnek a részeg banditák, a kapzsiságot, amely testvért testvér ellen, fiút apa ellen tüzel. A másik, az új világot az örökké mosolygó két vasmunkás, a lelke6 falusi párt­titkár, a falu dolgozóinak egyszerű, de igaz családi élete, a pártgyűlcs sok őszinte felszólalása s az igazságot tevS dolgozók ereje képviseli. A földműves nehéz munkáját így írja meg Dumitriu, mini állandó har­cot, amelyben most, a munkásosztály segítségével jut végre először olyan fegyverhez a paraszt, amellyel „a föld rabjából a föld urává" lehet. Lélekz-etelállítóan izgalmas részek váltják egymást olyan kitűnően érzé­kelhető leírásokkal, mint amilyet pél­dául a szántásról ad az író, amikor ,.a föld úgy omlott szét a barázda fekete ajkai között, mint a húsdarab, hogy azután megfordulva, lágyan a visszájára hufcjon". • Egyet'ten olyan kép, vagy részlet nincs ezekben a kis­regényekben, aíTtely meüókutakra te­relné az egyenes vonatban fejlődő, áradó, gazdag cselekményt. Dumitriu könyveinek minden mon­data egy-egy buzdító a«ó a fítoi dol­gozói felé: megisjiabaduhatofc: egv sö­tét világtól. Rájtatotk áll, milyent építtek helyette magatoknak. Köves­sétek a Pártot, amely mindenben se­gít, amely kiváló munkásokat küld támogatásotokra. Nagyok a feladatok. De elvégzitek, mert erősek vagytok, mert nem vagytok, egyedül: mellet­tetek áll, vezet benneteket a Párt és a munkásosztály • A .Céaládi ékszerek" aímü hosszabb iĽWi . . váha .i • Játoséknál a csűrben. Odavittek egy csomó pálinkát, hogy igyanak amenv­nyit bírnak. Igaz, a vén embert már el is eresztették — teszi még utána sajnálkozva. — Menjünk a Pártba —< mondja Todorán. — Ö, Bálint elvtársék már tudják — mondja Boldizsár Kácsi, de azért megfordul s megyen ő is Todoránnal a pártházba. Ott együtt vannak már sokan. Könyves elmondja nekik, amit ő az őrmesternél tudott meg a jegyző­könyvekből. Nyáguj Vaszival volt fent meg Boldizsár Farkassal. A három Muresánt csakugyan fel­vitték az őrsre. Két legény az öt közül bevallotta, hogy Játoséknál itatták s bíztatták fel őket a verekedésre. Hogy kés is van nála, azt nem tud­ták. A másik keltő is ezt mondta, amikor szembesítették őket. A Játos­fiú semmit sem vallott, ö be volt rúg­va, mondta, nem tud semmiről. A két Muresán-fiú pedig azt vallotta, hogy ők csak inni akartak. Az apjuk nem tudott semmiről. A verekedésbe pe­dig ők nem vegyültek. Igy hát az öreget el kellett engedjék, nem lehet rábizonyítani semmit. Az öt lékkzetfl elbeszélésének témája a 6zázadelejei román parasztfelkelés, amely az 1905-ös orosz forradalom ha­tására két esztendővel később robbant ki Moldvában, az elnyomott, kisem­mizett parasztok között. A moldvai parasztfelkelés lángjait meglátták a más vidéken élő parasztok is. Meg­látták és a fáklyát kézbevéve elindul­tak, hogy végrehajtsák az urakon a nép ítéletét. A vidékre, ahol a parasztfelkelés történik, Martnika, a diák hozza el a moldvai tanulságot. A diák a forrada­lom tüzét éleszti a nincstelen, agyon­gyötört parasztok között. Szavai fel­oldják a lelkükben izzó elfojtott kese­rűséget és gyűlöletet: a parasztok tudják, kik az elnyomok, kik felé kell hajítani a felkelés tűzcsóváját El­nyomóik: a herceg, a földbirtokos vénkisasszony és Iváncsa vagy Ale­xiu, az intézők, akik bottal, korbács­csal, adóval és csalással hajtják vég­re a földesurak parancsát, uraik és saját pénzesládájuk gyarapítására. A parasztok állati sorban élnek: tüdejük sípol a lakásnak nevezett lyukak do­hos levegőjétől, szájuk izét a száraz málé is keseríti, dolgoznak látástól vakulásig, hogy néhány bojár, prefek­tus és más léhűtő dúsam lakmározzék, főúri módon élhessen — ai 5 bőrto­kén. S * isŕp eUtadul. mint i fergeteg a havasokból, elindul, mert eleget ara­tóit már éhbérért az urak számára, most megy — vihart aratni. A gyűlö­let, a bosszú aizánt végig az úri kas­télyokon, urakon és talpnyakSikcm. ' A parasztfelkelés elbukik, mert ez a történelem törvényszerűsége. Elbukik, mert vakon megy előre, vezető nél­kül, mert nem irányítja útját a forra­dalmi elmélet. Dumitriu nagyszerűen fejezi ki az osztályharcnak ezt a tör­vényét, hőseiben, egész művében, „Csak úgy nekivágtok, vaktában ... azt sem tudjátok mit akartok ..." — egy vasúti munkás mondja ezt a fel­kelés egyik vezetőjének, Rizeának, amikor a váios felé indul a parasztok feikejöesapata. Ezért kell elbuknia a legényt pedig a két Muresán-fiűvaí s a Gangos öccsével együtt bekísérik holnap az ügyészségre. A fél falu lát­ta, hogy mit akartak — végzi be Könyves a beszámolóit. — Megszorítottuk őket! Ezek most úgy érzik magukat a faluban, mint a kutya a kútban! — nevet fel Kocsis Kicsi. — Várjál csak, elvtárs! — szól rá Könyves. — Azért a mi hibánkat se takargassuk. Ilyenkor derül ki, meny­nyi hibánk van. A két Muresánon, a Gangos rokonán, meg a Játos-fiún kí­vül még csak egy nagygazda legény van azok között, akiket most elvisz­nek. A másik háromból egyik közép­gazda, a más kettő pedig szegény ember fia. — igen, mert öntudatlanok! — mo­rogja Boldizsár Farkas. — De mit tettünk, hogy ne legyenek azok? — kérdi meg Könyves mérge­sen. — A fiatalokat sem lehet csak úgy isten számára hagyni, hogy nŐje­jenek, mint a bogáncs. Mit gondolsz, miért tudják leitatni és ellenünk uszí­tani őket a nagygazdák? ... Azért, mert megcsináltuk ugyan az Ifjúsági szervezetet, de csak úgy hübele-módra. Siettünk, hogy essünk túl rajta, mint Palagyán a savanyú leven! S itt van né, mi sül ki belőle. Ez főképpen az én hibám elvtársak, — ismeri be rosszkedvűen. — De azért ti sem vagy­tok éppen ártatlanok. Javasolom, hogy a tanító elvtársat mentsük fel minden más alól, hogy ő csak a fiatalsággal foglalkozzék — teszi utána. Elfelejti, hogy most nincs sejtgyűlésen, de az­tán észreveszi és helyreigazítja ma* gát. — Persze nem most, majd a sejt­gyűlésen ... Rosszkedvű nagyon. Mikor hazafelé mennek, Boldizsár Farkas külön fogja Könyvest: — Te, Pali! A Fülep János menye, Kalári megszólított... Be akar irat­kozni a Pártba... Ügyes asszony, nem ellenezheted — teszi hozzá zavar­tan. 1 Könyves ránéz Boldizsár elvtársra. Bár nagyon komoly ar, arca, a nézé­se most őszintén vidám. — Dehogy ellenzem, elvtárs. Sőt! Tudd meg, hogy örülök neki. S valóban örül. Még a rossz kedve Is felenged. felkelésnek, ezért bukott el eddig minden parasztfelkelés. Csak akkor győzhet, ha a munkásosztály vezeti, ha a forradalom elmélete irányítja. Mindez pontosan, félreérthetetlenül kiviláglik Dumitriu regényéből. Azért, mert az író jóliemeri az osztályharc, a forradalom törvényeit és a történelmi múltat ennek jegyében ábrázolja. így mutat előre a műve, túl az esemény időrendi korlátain a jövő felé. Az el­nyomás felett diadalmaskodó nép út­ját hirdeti. A román népét, amely ma már a szocializmus útján halad előre. Mint mondottuk, a parasztok láza­dását kíméletlenül elnyomta a román uralkodó osztály hatalmi gépezete, a burzsoá állam. Dumitriu mestert mó­don tárja elénk a regény egyes alak­jaiban az egész úri osztály aljasságát, gyökeréig való rothadtságát, mohó pénzéhségét, erkölcstelenségét, élősdi jellegét. Vorvoreanuné, aki az örök* ségért megfojtja nővérét, Ivancsa nagybérlő, aki két bőrt húz !e a pa­rasztról. Eleonóra, a dúsgazdag vén földbirtokosnő, aki csak urakat és cselédeket ismer, Augusztatosz. a gö­rög tőkés, Csilibia ezredes, a karhata­lom parancsnoka, a prefektus, a pap, a tanftó — ai urak és lakájaik eleve­nen élő típusok, kapeeieégukban, kô­n.yôrtelewsógňttben é® gyávaságukban osztályuk igazi MpwseiŠ, éHősdiek a társadalom teltén. 190T-ben még > börn«oéRi» fcereáwr dett felüj a dolgozó népen. De „ős»­sael újra kezdjük" — mondja az 5r a foglyoknak a kivégaés ílött. — CJra kezdjük — mondják a parasztok, akik­nek sikerült eftmenekülniők K t»®k véres bosszúja elől. Mert a*, hogy végül is ki kit győiz le — nem 19W&­ben dőlt el, hanem csak 1944-bert, amikor a dicsőséges Szovjet Hadsereg véglegesen megszabadította a román parasztságot és az egész román népeit azoktól a bilincsektől, amelyeket az urak raktak rájuk. A nép végül is győzni fog, mert győznie kell — ««t a történelmi szükségszerűséget hirde­ti Diuiijtriu pompás regénye. Petru Dumitriu, a nagy román regényíró A Román Népköztársaság szép­prózairól közt a legnagyobb figyel­met Petru Dumitriu érdemli. Munkás­ságának eddigi legértékeseb eredmé­nyeit már magyarul is olvashatjuk, így a „Farkasvadászatot", a „Júniusi éjszakákat" és a „Családi ékszereket". Az elsőnek említett két kis regény a felszabadulás utáni falusi életet áb­rázolja, azoknak a parasztoknak az életét, akiknek a szabadságuk elnyeré­se után is egész sor nehézséggel kel­lett megküzdeniök És e nehézségek leküzdésében nemcsak a kulákok és azok bérencei ellen kell harcolniok, hanem a mult bennük élő maradvá­nyai ellen is, amelyek fékeznek, visz­szahúznák, lefegyvereznek. Hogyan folyik ez a harc? Két különböző falu­ban, a fejlődés más-más fokán mutat­ja ezt meg Petru Dumitriu két kis­regénye. Az elsőnek, a „Farkasvadászat"-nak a cselekménye az erdélyi havasokban, egy hegyi falucskában játszódik, ahol volt fasiszta katonatisztekkel szövet­kezett kulákbanda tartja, valósággal fegyveres ostrom alatt egy falu népét. Napirenden vannak a gyilkosságok. Végül is erős katonai alakulat kell a bandák szétveréséhez. Izgalmas küz­delem indul a minden emberi mivol­tukból kivetkezett banditák ellen, akik menekülésük során egy-két mé­ter előnyért egymás legyilkolásától lem riadnak vissza a végveszélyben. A másik kisregény, a „Júniusi éj­szakák" egy dunamelletti község éle­tét vetíti elénk azokban a napokban, amikor a kollektív-gazdaság megala­kításáért folyó harcban rendkívüli élességgel tárulnak fel a falusi osz­tályellentétek. Megelevenednek a tör­ténet folvamán a nyomorból és ki­zsákmányolásból következetesen ki­törni akaró szegényparasztok, látjuk a középparasztok ingadozását és a kulá­kok elszánt, aljas mesterkedéseit. Em­berek életén, harcán, fejlőd,éoéíi resztül tárul mindez elénk és így dom­borodik ki a Párt ereje és vezetése is. Két vasmunkással találkozunk eb­ben a kisregényben, akik okosan, hig­gadtan, de ugyanakkor izzó lelkese­dést árasztva szervezik és vezetik győztes rohamra a falu népét. Az ál­lamhatalom szerveire itt nár csak a büntetés kiszabása marad, a többit el­végzi a falu népe öntudatos, kommu­nista vezetőivel. Nem véletlen az, hogy a „Farkasvadászat" falujában nem így történik Ott gyengék a pártszervezet vezetői, nem harcolnak eléggé a kulákok befolyása ellen, amely éppen ezért egyre nő. De a dolgozó parasztok láthatják, hogy a népi demokratikus államhatalom értük is van, katonái védik, segítik, biztos felemelkedésüknek alapja — éppen a munkásosztály hatalma.. A munkásosztály küldöttei mellett ott állnak ebben e harcban a dolgozó parasztság legjobbjai: loanie, akit kö­vetkezetes harca miatt gyűlölnek a kSlákok, Ion lura. akit csaknem szét­feszít a harcos tettvágy, Maria Cebuc aratónapszámos, aki az egésznapi fá­rasztó munka után is ott ül, ölében gyermekével a pártgyűlésen, hogy megismerje a>z új élelet, amit fel ketl építenie. Avram Saizu, aki apja bátyja bosszúálló dühét is vállalva, fejlődik egyre jobb kommunistává. Valamennyibe kemény, együttes harca győzi le aiz olyan aljas, mindenre el­szánt ellenséget, mint « gyiükos But, a rémhirközpontot irányító Gadau. vagy a pálinkával és' fenyegetésekkel bujtogató Scapau. De nemcsak az öntudatos, harcos kommunisták és a veiül: szembenálló, mindenre elszánt kulákok ábrázolása hiteles ebben a könyvben, hanem azoké a tétovázó, ingadozó embereké is, akikről éppetí a történet folyamán dől el, hogyan állják meg a helyüket, a jó vagy a rossz utat választ iák-e? Változó eiSiberek, a sötétségből ki­Szállítmányok a kommunizmus nagy építkezéseire Éjjel-nappal folyik a munka a I kievi kikötőben. A kikötőbe minden órában érkeznek hajók és tutajok. Innen a Dnyeperen lefelé Dnyetro­petrovszkba, Kaliovkába, Zaporozs­jóbe, Gomelbe, Cselnyigovba és más kikötőkbe úsznak. A kievi kikötő munkák öllek tivje versenyez a doni kikötők munkásai­val és a nagy építkezésre küldött rakományok szállítását időelött teljesítik. A Dnyeperen szállítják a Krivorszki vasat, a donyeci szenet, fát és más építőanyagokat. Most az új termést a vízen szállítják. A kikötőkben óriási daruk dol­goznak, amelyele egy nap alatt ezer és eser tonna rakományt raknak &t. A legjobb brigádok Cedika, Ossalesu, Marcsenko éa Paiadijeva elvtársak brigádjai. Az emelődaruk legjobb mechani­zátorai Sribni, Valenko, és Gricen­ko elvtársak.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom