Uj Szó, 1951. május (4. évfolyam, 102-126.szám)

1951-05-12 / 111. szám, szombat

1951 május 12 UJSZG QflbU a traUtvroíi >A Szovjethatalom, miután megszüntette a föld magántulajdonát és teljelesen megszüntette a gyárak magántulajdonát, most arra törekszik, hogy minden dolgozó, nemcsak a párttagok, hanem pártonkívüliek is, nemcsak a férfiak, hanem a nők is résztvegyenek ebben a gazdasági építésben. A Szovjethatatom megkezdett munkája csak akkor vihető előre, ha a nők százai helyett a nők milliói és milliói fognak résztvenni benne. Meggyőződésünk, hogy akkor marandandó lesz szocialista építés ügye. Akkor bebizonyítják a dol gozók, hogu földbirtokosok és tőkések nélkül is tud• nak élni és gazdálkodni. Akkor olyan szilárd lesz a szocialista építés Oroszországban, hogy a Szovjetköztársaság bátran szembeszállhat minden külső és belső ellenségével. r Lenin műveiből Amikor a nők egyenjogúságáról be szélünk hazánkban, mindig előttünk ál lanak a szovjetnők, akik a világ első felszabadított asszonyai A szovjetnők egyenjogúságukat a győzelmes Októberi Szocialista Forrada lomnak köszönhetik, amelynek követ keztében megszűnt az embernek ember által vájó kizsákmányolása, megszűnt a tőke és a föld magán joga. A szovjet nők tevékenyen részt vettek mind a forradalom előkészítésében, mind magában a forradalmi har cokban. A forradalmat követő polgár háború éveiben szerves részesei voltak a győzelemnek. Az első sztálini ötéves terv sikeres elvégzésében már mint egyenjogú polgárai a szovjetállamnak, vállvetve a férfiakkal, kitartó, szívós munkával önmegtagadóan vették ki részüket hazájuk újjáépítésében. A honvédő háború harcos és áldozatos szovjet női legendás hősiességükkel mind a fronton, mind a hátországban kitörülhetetlenül beírták ntvüket a történelembe. Amikor hazánk felszabadított asszonyainak és leányainak a felszabadulás meghozta az egyenjogúságot, mindig szemünk elé tártuk a szovjetnők példá ját, rámutattunk arra, hogy a Szovjetunióban a nők a munka minden szakaszán megállják a helyüket olyan mun kafrontokon, amelyek hazánk asszonyai előtt eddig ismeretlenek voltak. Ilyen munka pl a traktorkezelés, amely a falu szocialista építésében egyik legfontosabb munkakör. Ma már büszkén ál líthatjuk, hogy hazánk asszonyai is bekapcsolódtak ebbe a munkába. Már eddig számos női traktoristánk van és sokan most indulnak el ezen az úton. A dunaszerdahelyi gépállomás traktor tanfolyamán elméleti óra folyik. Az előadó elvtárs magyarázza a gép szerkezetét és húsz nő feszült figyelemmel hallgatja. Ez a húsz hallgató lelkesedéssel és szívós elhatározással fogott hozzá, hogy megtanlja a traktor kezelését és az ezzel járó elméleti ismereteket magáévá teszi, hogy a falu közös gazdálkodását előbbre vihessék. A tanfolyam résztvevői Dunaszerdahelyről és a közeli falvakból kerültek ki és rövidesen bevégzik tanulmányaikat. Izgatottan készülnek a közeledő vizsgákra, mert ettől függ, hogy milyen beosztást nyernek. Jelölve vannak gépvezetőknek és az Egységes Földműves Szövetkezetek gazdáinak, akiknek szintén tisztában kell lénniök a traktor teljesítőképességével, üzemanyagszükségletével és az ezzel összefüggő többi kérdéssel. Nehezen indul meg közöttünk a beszélgetés. Elfogultak, bátortalanok az első percekben, később aztán annál közvetlenebb hangulatban ömlik ajkukról a szó, úgyhogy beszélgetésünk befejeztével úgy érezzük, hogy rejteti erőket fedeztünk fel. Elénk, csinos, feketeszemű asszony Nagy Mária Dunaszerdahelyről, két gyermeke van és férje, ö az első vállalkozó, aki hajlandó beszélni magáról. — A dunaszerdahelyi EFSz aktív tagja voltam. A szövetkezeti mosodában dolgoztam villanygéppel és úgy éreztem, hogy én többre is képes vagyok, mint amit ennél a munkánál teljesíteni tudok. Elhatároztam, hogy jelentkezem a kezdődő traktorista.tanfolyamra. — A férjem jól keresi? ács és nem akart engedni. Mondotta, el tud ő engem egvedül is tartani, mint ahogy ezt a férjek általában mondani szokták. Nagvon ellenezte elhatározásomat, most azonban már annyira megbékült, hogy érdekli a munkám és talán büszke is rám. Nem nehéz nőnek ez a munka? kérdjük a törékeny alakú Nagy Máriától. — A traktornál nincs szükség különös testi erőre, hanem észre és figyelemre. Amikor először felültem a gépre, lámpalázam volt és a gép bedöglött, ögy éreztem, hogy búcsút kell mondanom a traktornak, azonban kis idő múlva megindult a gép és én épségben hazahoztam. Most pedig úgy érzem, hogy mindenem a traktor, hogyha el kellene tőle válnom, nagyon-nagyon fájna nekem. Nagyon szeretem a gépet és tisztában vagyok azzal, hogy ha jó munkát végzek a traktorral, elősegítem országunk fontos munkáját, a föld jó és gyors megművelését. Itt az iskolában — folytatja Nagv Mária — elméleti, gyakorlati és politikai kiképzést kapunk. Most elméleti oktatásban részesülünk még tíz napig, azután agrotechnikai előadás következik és a vizsera. / Gáspár Ilona kapcsolódik be most a beszélgetésbe Bakáról jár a kurzusra, így kezdi a beszédet: — Én igazán meg tudom becsülni azt, amit a mai népi demokratikus rendszer nyújt. Az apám kommunista volt és a nyilasok megölték. Én már akkor megfogadtam, hogy apám nyomdokain fogok haladni. Háztartási alkalmazott voltam, sok mindent megpróbáltam már. Februárban gazda letiém az Egységes Földműves Szövetkezetben Bakán. Azért jöttem erre a kurzusra, mert nekünk szövetkezeti gazdáknak is ismernünk kell a gépet. Ma már úgy szeretem a traktort, hogy nem Is akarok visszamenni gazdának. Jól Ismerem már a gépet, ki tudom számítani teljesítményét, üzemanyagfogyasztását. Ha ezt tudom, akkor mint gazda is, jól végezhetem feladatomat. Amit itt tanulok, az mind újság nekem. Egy eddig előttem ismeretlen világba kerültem, de minden nagyon érdekel. Mikor idekerültünk, idegenA muzslai asszonyok jó választ adtak a reakciónak i. Nagyon szorgalmasan készülünk a vizsgára, mert attól függ, hogy traktoron fogunk-e dolgozni, vagy gazdák leszünk az Egységes Földműves Szövetkezetben. Befejezésül még annyit tesz hozzá Nagy Mária, hogy a családi életében semmi sem változott. A gyermekeim voltak Iegmegértőbbek, ők küldtek engem, ,,men j anyukám a traktorra, majd azután elviszel minket is". A gyermekeim iskolában és napközi otthonban vannak. Az első padban ül Pónya Júlia, szőke, kékszemű, egész fiatal teremtés. Meglepetéssel halljuk, hogy 16 éves és Diósförgepatonyról jár be a traktorkurzusra. Igy meséli el elindulását ezen az úton: — Hat elemit végeztem. Iskoláim elvégzése után inár 15 éves koromban szolgáltam a faluban a boltosnál. 1000 K-a fizetést kaptam és még nem telt semmire, s ha jók is voltak hozzám, mégis csak „cseléd" voltam a házban. Azután az Egységes Földműves Szövetkezetben dolgoztam és amikor hallottam, hogy traktorkurzus kezdődik Dunaszerlaheiyen, rögtön elhatároztam magam, hogy jelentkezem. Mindig tetszett nekem a traktor — pirulva teszi hozzá, a traktorista rs. — A faluban nagyon lebeszéltek, hogy ez „rendes" lánynak nem való. Most azonban örülök, hogy nem tudtak befolyásolni. Üj világ nyílt meg előttem, amióta itt vagyok. — Anyám, mikor ilyen fiatal lány volt —. folytatja a fiatal kislány öreges meggyőződéssel —, csak szolgáló lehetett. Nekem meg lehetőségem van tanulni, dolgozni, még hozzá olyan munkát, amely nekem tetszik és amiben nagy örömöm telik. Azelőtt sohasem olvastam, most már hiányozni fog nekem az újság, ha hazamegvek. Itt mindennap olvasunk, mindenről értesülünk és ha hazamegyek — olvasni fogok, mert továbbra is mindenről akarok tudni. — Mi érdekli, Júlia, legjobban az újságokban? — Ahogy az újságot a kezembe veszem, mindjárt a munkásleveleket keresem és a munkaversenyeket. Ha hazamegyek, büszkén mesélem, hogyan élek, mit tanulok Most már azok, akik lebeszéltek, ijesztgetlek, hallgatnak, csak szorongva várják a vizsgaeredményeket,, kíváncsiak, hogy megállom-e a helyemet. Mikor a traktorra először felültem, először zavarba jöttem, de most nagyon jó érzés, nem is akarok leszállni róla, oly szép, mikor szabad szántóföldön elindul velem a traktor. « kedve néztük egymást, ma már úgy élünk, mint egy család. Az UMEZ olyan lehetőséget nyújt nekünk, hogy elmehetünk Lőcsére internátusi traktoriskolába. De inkább magunkra vettük azt a nehézséget, hogy minden nap bejárunk autóbuszon és vonaton, mert nem akartunk egymástól elszakadni. Van a kurzusnak élmunkás hallgatója is ' Tóth Mária 25 éves fiatal lány. A lengyárban dolgozott és 112 százalékra teljesítette normáját. — A gyárban is géppel dolgoztam, — kezdi mondanivalóját Tóth Mária. — Hetes csoportokban dolgoztunk, én csoportvezető voltam. Azt a gépemet is nagyon szerettem, ápoltam, úgy éreztem, hogy közeli hozzátartozóm. Azonban már a tavalyi aratáskor láttam egy nőt traktoron dolgozni és vágyat éreztem, hogy én is traktoros lehefesek. Nagyon sok nehéiséggel kellett megküzdenem, amíg ide kerültem. Nem akartak elengedni az üzemből, azonban én kiharcoltam az engedélyt. Ugy érzem, hogv itt hasznosabb munkát végzek. A gyári munkámat bárki meg tudja csinálni, nem kell hozzá különösebb előképzettség, de itt férfimunkát fogok végezni és így felszabadítok egy férfi munkaerőt más munkaterületre, ahol csak férfiak dolgozhatnak. A magyarázatra nagyon kell figyelni az előadásokon, mert ha itt nem figyelünk, otthon nem tudunk haladni. Tanulókörökben tanulunk és így nagy segítségére vagyunk egymásnak. Mikor először kerültem a traktorra, nekem is nagyon furcsa érzésem volt, de ma boldog vagyok, ha a traktoron ülhetek. Nagyon jó érzés az. hogy ennek a nagy hatalmas gépnek tudunk parancsolni, oda megy, ahova mi akarjuk. Kórusban panaszkodnak a falu reakciójának áskálódása miatt. A kulákok egyes helyeken nem elégedtek meg azzal, hogy szép szóval igyekezzenek a lányokat lebeszélni arról, hogy tiaktorosoknak képezzék ki magukat, hanem egy helyen — mesélik a lányok, — egy volt 200 holdas kulák a traktorjelölt kezében látta: „A sofőr lelkiismerete" című könyvet, és valósággal nekitámadott, szidalmazta őt, kiabált rá, hogy maradjon a főzőkanálnál, amire az öntudatos lány alaposan megfelelt nety. Megmondta, hogy az ő idejük már letűnt, már nem a gazdagok parancsolnak a falu fiatalságának, s a lányok olyan foglalkozást választanak maguknak, ami nekik tetszik és meg is állják a helyüket benne. Varga Rózsi, széptermetű, fiatal teremtés, Bratislavába volt kiküldve a május elseji ünA muzslai brigádosok vonatja indulást jelez. Az asszonyok letörlik a meghatottság könnyeit, amelyeket a bensőséges búcsúztatás váltott ki. Elhelyezkednek az ablakokban, még mindnyájan szeretnének pár szót váltani a kísérőkkel. Matuzné, aki Pathónéval együtt a falu lelke és élenjár minden akcióban, férjétől búcsúzik. Még ideje van nekünk is egy pár szót mondani a brigád megszervezésének előzményeiről. — Hallottuk, hogy Handlovára brigádosok kellenek, kezdtünk toborozni a faluban és mindannak ellenére, hogy a reakció erős munkába fogott, hogy az asszonyokat megfélemlítse és lebeszélje, mégis sikerült ezt a lelkes csoportot összehozni. A reakció rémítgette az asszonytársakat, hogy nem fogják őket visszaengedni a bányából, hogy életveszélybe mennek, hogy nem aszszonyoknak való körülmények közé kerülnek, azonban mi voltunk az erősebbek. Asszonytársaink már ismerik a kulákok módszereit és tudják, fiogy mi van a beszédük háta mögött: az önző érdek és a vágy eltűnt világuk után és az után, hogy bennünket ismét cselédekként kihasználjanak. Mi, muzslai dolgozó asszonyok, ahogy megtudtuk, hogy a bányásztestvéreknek lakásra van szükségük, mert fontos munkájuk után nincs meg a kellő egészséges és kényelmes otthonuk, elhatároztuk, hogy segítségükre sietünk. Mi tudjuk, mit jelent a bányászmunka. Mi tudjuk, hogy az építőmunka egyik legfontosabb ága a bányamunka, mert ha ninc selegendő szén, az üzem, a gyár és minden megáll. Örömmel mondhatjuk, hogy a mi falunkban még a középgazdák feleségei is megértéssel csatlakoztak hozzánk, itt vannak közöttünk, Pathó Ilona és Zórád Ilona asszonytársak, akik középgazdák feleségei és bár még nincsenek benn a szövetkezetben és még nem is végezték el az összes tavaszi munkálatokat, mégis eljöttek velünk. Mi ezt nagyon nagyra becsüljük és hogy ha nekik lesz segítségre szükségük, ők is számíthatnak ránk. A Nőszövetség otthonmaradt tagjai viszont, akik vagy egészségi állapotuk miatt vagy egyéb okokból gátolva voltak abban, hogv velünk jöjjenek, úgy veszik ki részüket ebből a munkából, hogy otthon vállalták háztartásaink ellátását. Nálam például a hetvenéves Mari néni fogja az én munkámat végezni. — Az én hetvenéves édesapámat otthonhagytam — folytatja Matuzné — nemhogy zúgolodott volna elmenetelem miatt, hanem még küldött. Azt mondta, hogy ők öregek örülnek a legjobban a világ megváltozásának, akik annyit szenvedtek a kulákoktói és nagybirtokosoktól és csak az fáj neki, hogy ők már nem segíthetnek munkájukkal és nem sokáig élvezhetik a falu megváltozott életét. Megkérjük Matuz Jánost, aki éppen kezet szorított feleségével, hogy nyilatkozzék az otthonmaradott férjek álláspontjáról. — En a magam részéről kijelenthetem, hogy nagy megértéssel fogadtam az asszonyok elhatározását és büszke vagyok arra, hogy feleségem egyik mozgatója ennek az akciónak. Szívesen vállaltam magamra a nehézséget, hisz nem kellemes, ha a gazdasszony hosszabb időre elmegy a házból. Azonban, amely férfi becsületes építője a békének és hirdetője a falu szocializálásának, azt csak büszkeséggel töltheti el.' ha a felesége példát mutat a jó munkában. Mi segítségére akarunk lenni a bányának, mert tudjuk, hogy a bánya is segítségére van a falunak. A muzslai bányászasszonyok brigádcsapatának megszervezésében oroszlánrésze van a Csehszlovákiai Nőszövetség párkányi járási vezetőségének. Ez a vezetőség meg tudj^ mozgatni az egész járás asszonyait, aktivizálni tudja a tagjait példát mutató munkateljesítményekre. Természetesen csak azért tudják ezt elérni, hogy fáradságot nem ismerve, éjt nappallá téve járják a falvakat és mert meggyőződésük mély és megingathatatlan. Meggyőzni csak az tud, aki maga is meggyőződött. T. M. Üzenet a muzslai asszonyoknak Handlovára Drága Elvtársnők, szeretett édes anyák! Mi, a hideghéti kerületi pártiskola hallgatói, örömmel olvastuk az Oj Szó hasábjairól, hogy milyen munkára vállalkoztatok. Ti elindultatok, hogy segítőkezet nyújtsatok önfeláldozó munkátokkal a handlovai bányászok családi otthonai kiépítésében. Ez fényes bizonyítéka annak, hogy megértettétek az idők sz avát és felismertétek, hogy milyen fontos helyet foglal el a bányász szocialista társadalmunk felépítésében. Tudatában vagytok annak, hogy a bányász munkája nélkül a falusi dolgozók életszínvonalának emelése leheteti en lenne. Ezzel az öntudatos vállalkozástokkal erősítitek a világ béketáborát. Mi, a hideghéti politikai iskola hallgatói forró üdvözletünket küldjük nektek és ígérjük, hogy az iskola elvégzése után hazatérve falvainkba, itt szerzett tapasztalatainkat a béke és a szocializmus építésére fogjuk fordítani. Hideghét, 1951 május 10. A k^rület^ pá^t^skola hallgatói. nepségekre és így beszél élményeiről: — Az utca népe ünnepelt bennünket, lányok, fiúk virágokkal dobálták tele a traktort és kiabáltak, „éljenek a traktoristák". Ügy meghatódtam, hogy ilyen sgyszerű lány, mint én vagyok, traktoros lehet és ilyen megbecsülésben van része. Mikor a Benes-utcába befordultunk, a katonák ráültek a traktorokra és fényképeztek bennünket. Egyáltalán olyan szívesen fogadtak Bratislavában és úgy gondoskodtak rólunk, hogy ez a nap feledhetetlen emlékünk lesz. A fiatal hallgatók egyszerre kiabálni kezdenek, beséljen Jutka néni. Figyelmesek leszünk Beregszászi Juditra, aki a kurzus legidősebb hallgatója. A népi demokrácia adta lehetőségek valóban végtelenek. A kor sem számít, ha valaki becsületesen és öntudatosan dolgozni akar. — Átéltem az első világháborút, a másodikat is, megismertem, hogy mi a "hincstelenség, mi a kenyérgond. Azt lehet mondani, hogy csak ezek között a gondok között nőttem fel. A felszabadulás után Magyarországról települtem át, mert édesanyám szlovák volt. A moziban dolgoztam, mint altiszt. A jövedelmem nem is volt rossz, azonban, mihelyt alkalom nyílt rá, elmentem gazdának az Egységes Földműves Szövetkezetbe, ahol nem volt annyi fizetésem, mint az előző munkahelyemen. Meggyőződésből mentem erre a munkára és igyekszem minden erőmmel megállni a helyemet. Nekem is jól megy a munka, már ültem a traktoron. Teljesen egyedülálló ember vagyok és boldog vagyok, hogy felvettek erre a kurzusra, mert azonkívül, hogy nagyon szívesen végzem ezt a munkát, tudom, hogy segítek az országépítésben, mert egy férfierőt felszabaditok a nehézipar számára. Tudom értékelni a különbséget a régi kapitalista rendszer és a mostani között. Legnagyobb különbséget abban látok, hogy mindenki dolgozhat és mint nőnek sem kell elnyomatás alatt élnie és milyen jóleső érzés az, hogy erre a kurzusra felvettek és nem tekintettek arra, hogy már nem vagyok egész fiatal. Szívélyesen búcsúzunk a traktorkurzus hallgatóitól azzal a mély meggyőződéssel, hogy ismeretségünk és kapcsolatunk még csak most kezdődik ezekkel a felszabadult nőkkel, akik elindultak a szocialista építés útján. Hisszük és reméljük, hogy most már ők fognak bennünket felkeresni leveleikkel, amelyekben közlik velünk és általunjé az ország dolgozóival, tapasztalataikat, eredményeiket és munka pi obiémáikat. Turi Mária.